Néplap, 1953. augusztus (10. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-09 / 186. szám

1953 AUGUSZTUS 9, VASÁRNAP

NtPlAF9

Hogyan őrzi a szövetkezet egységét Pankotai István kislétai népnevelő?

Termelőszövetkezetünk, a kislétai „Rákóczi“ 1949-ben alakult. Sok nehézséget kellett legyőzni azóta a szövetkezet tagjainak. De a tűzpróba mégis most volt, az új kormányprogramm megjelenése után, amikor a szövetkezet minden ellensége, élükön a kulákkal, támadást indított ellenünk. Meg kell mondani, az első napokban értek is el bizonyos eredményeket. Több tag aláírta azt a jegyzőkönyvet, amelyben kérték a szövetkezet feloszlását. És ez elsősorban azért következett be, mert a szövetkezet pártszervezete tétlenül nézte az ellenség munkáját, nem indította meg azonnal az ellentámadást. Amint a párt- szervezet megkezdte a munkát, mindjárt meglátszott ez a közhangulaton. A tagság nagyobbré- sze felismerte, mi az ellenség számítása. Azt szerették volna, hogy a régi világ jöjjön vissza, amikor a dolgozó ember vérén híztak, szerezték vagyonukat. A tagságnak ez a nagyobbik része ki is zárta szövetkezetünkből a hangadókat, az ellenség embereit, olyanokat, mint Ujfalusi Sándor- né.

Természetesen nekünk, népnevelőknek, most is van még tennivalónk bőven. Jópár olyan becsületes tagja van szövetkezetünknek, akiket az ellenség és a lógó- sok híresztelései félrevezettek, s ezért akarnak kilépni a szövetkezetből. Ezeket a tények, a szövetkezeti tagok jövedelme, a kormány sok kedvező intézkedése segítségével kell meggyőznünk arról, hogy amikor a kilépést határozták el, az ellenségre hallgattak, saját maguk ellen cselekedtek.

Itt van például a szomszédunkban lakó Farkas Györgyné. Minden nap találkozom vele, s így sokat beszélgetünk. Farkasné özvegyasszony, öt gyermeke van. A csoportban eddig több, mint négyszáz munkaegységet szereztek. Ha rendesen dolgoznak továbbra is, a zárszámadásig hatszázra szaporodhat munkaegységük száma. Tehát szép jövedelemre van kilátásuk. Ennek ellenére Farkasné az elmúlt héten azt kezdte hangoztatni: kilép a csoportból, mert ő itt nem tud megélni, megaztán az állam úgysem támogatja már a szövetkezeteket. És az eddig szorgalmasan dolgozó asszony elmaradt a munkából. Keresni kezdtem az okát: miért beszél így Farkasné? Nem volt nehéz megtalálni. Farkasné azokra az asszonyokra hallgatott, akik hétről hétre a küszöböt nyergelik, nem járnak dolgozni, pletykálnak, izgatnak a csoport ellen, mert lógásukért nem kapnak fizetséget, olyanok, mint Molnár Péterné, Bencsik Péterné. Ezek ijesztették meg Farkasnét, hogy nem kap munkaegységenként csak egy félkiló kenyérgabonát és úgy is felbomlik a csoport. Ezután beszélgettem Farkasnéval. Elmondtam neki, hogy a mi családunk tavaly, az aszályos esztendő ellenére is 22 mázsa terményt vitt haza, mert szorgalmasan dolgoztunk. A jövedelem az idén még több lesz, mert bő termésünk volt. Természetesen csak annak, aki szorgalmasan dolgozott. De Farkasnénak már nem kell félnie: a négyszáz munkaegységre jut bőven, mert (a cséplést még nemrég kezdtük) előreláthatólag szerényen számítva is, három és fél kiló kenyérgabona jut munkaegységen- kint, meg hetven deka árpa, négy—öt kiló burgonya, négy kiló tengeri. S ezek csak a fontosabb termények. És az is szemen- szedett hazugság, hogy az állam nem segíti a szövetkezeteket. Ezután segíti csak igazán. Bizonyít- iák ezt a nap mint nap megjelenő minisztertanácsi határozatok, rendeletek. Elmondtam neki, hogy például mit jelent a szövetkezetünknek a tízszázalékos beSséles9 egyenes út

adási kedvezmény. Azt jelenti a szövetkezeti tagoknak, hogy több lesz nekik 105 mázsa kenyérgabonával, 23 mázsa napraforgóval, 3200 liter tejjel, 180 kiló baromfival, 250 kiló tojással, nyolc mázsa vágómarhával, négy és fél mázsa hízottsertéssel. Egy másik határozat is nagy terhet vett le vállunkról: a hátralékokat. Az állam elengedte 135 mázsa sertés, 43 mázsa vágómarha, 350 kiló baromfi, 2200 darab tojás, 1900 liter lej tartozásunkat. Ugyancsak nem kell visszafizetni a vetőmagkölcsönként kapott húsz mázsa árpát és 104 mázsa kukoricát. És ezek csak a nagyobb tételek. — Mert ha hozzávesszük még az olyan dolgokat, mint az például, hogy az elmúlt évben az állatorvosnak csak szérumért több, mint ötezer forintot fizettünk ki, akkor a lista nagyon hosszú lenne. Mindez világosan bizonyítja: a termelőszövetkezet édesgyermeke államunknak, amit még az eddiginél is jobban segít ezentúl.

Ahogyan ezeket elmondtam Farkasnénak, kezdte megérteni: félrevezették.

Persze Farkasné meggyőzése nem ment egyszeriből. Jópár nap kellett ahhoz, hogy tisztán lásson minden kérdést. S bizony alaposan próbára tette tudásomat: hogyan ismerem az új kormány- programmot, Rákosi elvtárs beszédét, és az azóta megjelent határozatokat. És csak azt tudom mondani, ha ezeket nem ismeri alaposan a népnevelő, s nem tudja helyi érvekkel, adatokkal alátámasztani: nem sok eredményt ér el agitációjával.

Farkasné most már rendesen jár dolgozni szövetkezetünkbe, szégyelli, hogy előbb ki akart lépni onnan.

PANKOTAI ISTVÁN,

a kislétai „Rákóczi“ tsz. népnevelője.

„A munkának menni kell a szövetkezetben44

Amikor Nagy Imre elvtárs rádióbeszéde elhangzott, a termelő- szövetkezet tagjainak többsége a nagy munkával volt elfoglalva, s nem hallgatták a beszédet. Én magam se hallgattam. Másnap aztán olyanokat beszéltek nálunk, hogy „most már nincs termelőszövetkezet, újra a kulákok lettek az urak“. Valóban, a kulákoknak úgy megnőtt a szavuk, hegy például Harcsa Péter megállította a kombájnosokat és a többi között azt mondta, hogy majd meg vés?, i ő ezt a kombájnt! Harmados földeket kínáltak a termelőszövetkezeti tagoknak. Megverték a nagydobot. Komán, sógoron, rokonon keresztül a termelőszövetkezet lógósait, dologkerülőit felhasználva, megbolygatták a termelőszövetkezet életét. A kósza hírek hallatára magam is úgy gondoltam, nem érdemes a termelőszövetkezetben maradni. — Törtem a fejem, mihez kezdek, ha kilépek a szövetkezetből? Újrakezdeni az életet, visszamenni oda, ahonnan két évvel ezelőtt indultam? Elég volt majdnem egy életen át harmados földet kapálni. nélkülözni. Éppen azért, mert jobb életet akartunk, indultunk el a termelőszövetkezeti úton. Emlékszem rá. 1951-ben 13 fiatal, olyan 14—15 éves ifjak, két lóval és egy szekérrel kezd ték törni az utat. Aztán egv le henes fogatuk is lett, később segítséget, kaptak az államtól. Majd a gyermekek szülei és még iö néhánvan nekivágtunk az új ?'cinek. Nem volt könnyű az út.

Mikor már én is beléptem, az államtól tenyészkocákat, fejős te hencket kaptunk. Aztán mi is vettünk sertéseket, teheneket. A sertések száma többszáz. Egyszóval szép állatállományunk lelt. Építettünk 5 darab 10 fiókos dohánypajtát. ?0Ü férőhelye* juhakelt. Baromfiólet. Sertésfiaztatót. Én is cipeltem Székely Györggyel és Lupsa Gyulával a 100 férőhelyes tehénistálló beton- gerendáit. Termelőszövetkezetünk közös vagyona ma már körülbelül 4 millió forint értékű. Rövid 3 év alatt ilyen utat tett meg termelőszövetkezetünk. És most kormányunk eddigi rendelkezései 885 ezer forinttal gazdagították szövetkezetünket. Mikor mindezt összegeztem magamban, megváltozott a véleményem. Nem azért építettünk 3 éven keresztül, hogy most az ellenség hírverésére meggondolatlanul összeromboljunk mindent. Nem, erről szó sem lehet! Mi termelőszövetkezetben akarunk dolgozni, mégpedig virágzó termelőszövetkezetben. Mi meg akarjuk erősíteni termelőszövetkezetünket. Most is 4—5 kiló kenyérgabona jut munkaegysé- genkint, meg is lesz minden becsületes tag kenyere, más is jut majd bőven a zárszámadáskor. De mi sokkal többet akarunk osztani jövőre.

Mert nem a termelőszövetkezetben van a hiba, hanem a tagságban. Az volt a hiba. hogy megtűrtük magunk közt a lógósokat, azokat, akik csak lázítanak termelőszövetkezetünkben: olyan

Mátyás Sándor-féléket, akik elfecsérelték a drága időt, akik miatt legalább 10 forinttal kevesebbet oszthatunk munkaegységen- kint, mert több munkával elmaradtunk. Én azonban nem arról akartam beszélni, ezt csak azért mondtam el, hogy a mi szövetkezetünk is fog élni, virulni a jövőben, mint sok más község termelőszövetkezete. Október elsején mindenki nagy jövedelmet szeretne kapni munkaegységei után. Arról azonban többen .megfeledkeznek“, különösen a hangadók, hogy kenyérgabonánk 'órésze még a határban van. Kapálni kell n másodvetésű kukoricát, törni kell a dohányt és fel kell készülni a nagy őszi betakarítási munkákra. Fogjunk össze mindannyian, aki csak szereti hazáját és szereti saját magát, s végezzük el a munkát. Vegyünk példát Biró Gergely családjáról! Biró Gérgely maga a szövetkezetben hord. A felesége a dohánypajtában dolgozik. Még a 12 éves kis Biró fiú is ott szorgoskodik a határban. A háztáji tehenet fogta be egy másik becsületes szövetkezeti tag háztáji tehenével és hordja a dohányt.

Biró Gergely családjából öten harcolnak azért, hogy mielőbb zsákba tegyük a kenyérgabonát és azért, hogy ősszel minél több jövedelem jusson egy munkaegységre. Biró Gergelyék eddig közel 1000 munkaegységgel számolnak. Termelőszövetkezetünknek sok ilyen becsületes családja van. Ott van például Márkus Sándor,

M. Nagy Imre és még sokan. Mi üzenjük a fecsegöknck, helyesen teszik, ha munkához látnak. — Üzenjük a naplopóknak, a kulákoknak és termelőszövetkezetünk minden ellenségének, hogy megvédj ük termelőszövetkezetünket, megvédjük kenyerünket, sikerre visszük a kenyérgabona betakarítási munkáját és az őszi nagy munkákat. Én ígérem, hogy úgy, mint eddig, becsületesen megállóm a helyemet. Júliusban is 75 munkaegységet értem el. Végzem a hordás munkáját, amikor kell, a cséplőgépnél dolgozom, ha esik az eső, mint ahogyan pénteken is, akkor pedig a hónaljig érő csillagpaszulyban vágom a rendet. A munkának menni kell a szövetkezetben!

SZABÓ KALMAN. nz encsencsi Ifjúság tsz. tagja

A Piricse melletti Kacsapár nevű tanya fölé is felkavarta a szél északnyugat felöl a fellegct. Itt. ezen a tanyán van a Békeszerető termelőszövetkezet központja, irodája. S most esi/c. Nem nagyon ugyan, de csakhamar nedvessé válik a /w, lucskolás benne a további kaszálás. A kaszások, Zatureczki ■József, László Sándor, Opre József, meg a többiek is mind indulnak fel a tanyára. Nem nagy a jelleg, s míg eláll az eső, meg lehet ütögetni a kaszát. Akié úgy kívánja.

Az irodaépület mellett ülnek le, egymás mellé. László Sándor kicsit odább keres helyet. Alig néhány perc, már kalapálja is a kaszát. Kezében nagy szakértelemmel, ütemes pattogással csattog az acélülőn az acélkalapács.

Emilt nagy gondolatok kezdik „érlelni’’ a szavakat. Hogy volt, hogy van. Ki hogy megyen tovább:

a széles. egyenes űton-e % avagy a paraszti elet régin mohával belepett keskeny ösvényén

— Ebben a, kérdésben pedig mininnnyiánknak határoznunk kell — mondja Markas János, a Béke- szeret ö tsz. üzemi párttitkára. — És te, Opre elvtárs, határoztál-e már? Benn maradsz a Békeszeret öben?

Opre Markosra tekint. Szőke csontos arcán bosszankodás ül.

— Hát te, párttitkár elvtárs, vájjon határoztál-e? — Úgy mondja ezt Opre József, mint aki biztos a dolgában, ahogy megnyomta ezt a két szót: „titkár”, meg „határozott-e?”

Mintha azt mondanák ezek a reá- szegeződő tekintetek: „Úgy bizony!... Nemcsak beszélni kell egy párttitkárnak... Másoknak csak így kérdéseket adni fel. Na, párttitkár elvtárs?!”

— Szóval, ami engem illet. .. Hiszen tudjátok azt ti is. Én határoztam. Mert, nézzed csak Opre elvtárs... — és mondja, beszéli a nagyiizemi gazdálkodás előnyeit.

LAszló Sándor végzett a kalapálással. Most ö is idejön közéjük. Mosolyogva áll meg a többiek előtt. A párltitkár most éppen a gépállomással érvel. Hogy mi segítséget tud az adni a nagyüzemi gaz- dálkodásnak. László még mindég mosolyog. Opre József pedig egyre csak csóválja szőke fejét. Szemében hitetlenkedés.

— Ez rendben van, halljátok. Ez is helyén való. Hanem azt nézzük csak meg emberek, mit is kapott Opre József. Meg mit kaphat még ezután, a gazdasági év végéig — szól közbe nyugodt hangon László Sándor.

— Hát nézzük — mondják töb- bon is egyszerre.

— Na, sorold csak — mondja László Sándor Opre Józsefnek. S emez előbb fanyar arccal, egyre csak hitetlenkedő ábrázattal szívja meg a fogát. Aztán elkezdi:

— Előleg...

— Négyszáz forint — mondja utána László Sándor.

Zaturecxki József írja. le a tenyérrel elsimított földre azon- nyomban. Az emberek körbe ülnek. Fontos dolog indult itt. most nagyon. Most „kijön”.

— Tizenkét mázsa kenyérnek- való.. .

— Kétszáz forint járat. . . Két- ezernégyszds.

László lakatos számokat igyekszik rajzolni a kicsi fapálcikával.

— Mennyi a munkaegységei ez- ideig — kérdezi Opreiól László Sándor.

— ... Hdromszázhatvan körül.

— Mindenből vsak szerényen, a legszerényebben számítsunk — veti közbe Markos, az üzemi párttitkár.

— Egy mázsa huszonöt kiló árpa ...

— Pontosan százhatvankét forint Olren fillér.

— Tengeriből is csak egy WAt számoljunk egy munkaegységre..,

— Burgonya?

— Hat mázsa.

— Széna?

— öt mázsa.

Csapkodnak a szavak: az emberek előtt egyre szaporodnak a számok. „Dohányból számítsunk ügy ezernégyszáz forintot”. Aztán így tovább: két szekér fa, öt kilő hin... Nem akar vége lenni.

— Na. Vegyük csak sorba, a háztájit is — mondja TAszló Sándor.

Sxúmbnvcsxik egymásután a háztáji föld termesét is.

Lukács Ilona, a fiatalr húszéves könyvelőlány érdeklődve ncz az ülöhelyzetben összebújó emberek, felé. Kijött egy kicsit a levegőre, meg olyan jól esik szétnézni a nagytábla földeken. „Ugyan. Ezek az emberek vajon mit csinálhatnak ott?’• — kérdezi önmagától. Elindul hát ö is oda. Hadd lássa.

— Annyi, ez bizony: nyolcezer- háromszáztíz forint, ölvén fillér — mondja Zatureczki. miután másod- szór is összeadja a■ halom számot.

— Csajc szerényen számítjxt — néz Tjászló Sándor mosolyogva. Opre Józsefre. — Én mondom aztn tizenkétezer is lesz as őszig! Ezer forint esik abból egy hónapra ...

—■ Hát a. minisztertanács rendeleté ... például a hátralékok elengedése? — szól közbe tüzesen csengő hangjával Lukács Ilona. Mindjárt látta, ahogy idejött: miért bújnak össze annyira az emberek. — Éppen a délután számoltam fcí, hogy hat forint ötvenet jelent

munkaegységenként csak ez is tagságunknak. Hát a beszolgáltatás csökkentése tiz százalékkal?I

— Abbizony! — bólintanak többen is egyszerre.

— Ez pedig kereken kettőezer- egyszázhatvan forint, — számítja csak úgy fejből ki Zatureczki. — Ezt- Opre elvtárs az államtól kapta vissza...

— Szóval, így van ez — mondja László Sándor. Ebből most má.r én is tudom., mit, keresünk feleségemmel együtt, ebben az esztendőben. Meg mindnyájan tudhatjuk... A feleségemét is számítva, például a mienk, duplája annak, mart, még- egyszer ennyi munkaegységünk, van .. . Most már tisztán láthatod, hogy áll a helyzet — néz Opre Józsefre. — Ezek után én kérdezem meg tőled: maradsz-e velünk a szövetkezeti úton, vagy nem?

A tekintetekben várakozás. Csend. .42 eső már elállt, s arra nyugaton, a község felől mosolyogva bújik elő a nyári nap az egyik fellegfoszldny mögül. »

— Mégiscsak meggondolom. Meg az asszonnyal is megbeszéljük ... — mondja Opre József.

— Megbánnád, Opre elvtárs ... Egyébként gondolkozhatni még rajta. Mcrthiszen mindezek után tudhatod azt is. hogy a nehéz elindulás után 28 szép erős lovunk van, ezeknek sokat, érő osikajaik, ran 500 juhwnk, S5 hízó, 250 süldő... Meg aki ember, fejős tehene, hízónak valója, malacok vannak, a. házalóján. Ezután könnyebb lesz a, mi, ütünk. Amire ezután fogjuk, vinni: még szebb lesz.

i:

Az emberek egymás mellett indulnak vissza a kaszáló felé. Opre József szinte meggörnyedve lépked a többiek között. Pedig még fiatalember Úgy. olyanformán megyén, mintha keresne valamit. Valamit, amit önmaga hajított el magától és most olyan jó volna újra megtalálni. Van reménye rá. Tőle függ.

László Sándor is igy volt még egész délelőtt. S most keményen rakja a lábait. Felemelt fejének tiszta tekintetében csillogva játszit- a még boldogabb holnap.

ASZTA LOS BÁLINT.

>>