Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-11 / 135. szám
Íüj3 JÚNIUS 11, CSÜTÖRTÖK NÉPLAP Róma, (MTI). Mint az „ANSA” jelenti, az olasz belügyminiszté- rium szóvivője, Scelba belügyminiszter következő közleményét továbbította a sajtóhoz: A belügyminisztérium birtokában lévő adatok alapján a szenátus 237 helye közül a kormány- koalíció pártjai 125 hellyel abszolút többséget szereztek, amelyek közül 116 a keresztény demokrata pártnak jutott. (Mint ismeretes, a szenátusi választásokon nincs többségi prémium.) A többi szenátori hely a következőképpen oszlik meg: Olasz Kommunista Párt 54, szocialista párt 28, kommunista és szocialista párt közös listája 4, Nemzeti demokrata szövetség 1, monarchists párt 16, olasz szocialista mozgalom (újfasiszta párt) 9. Az ,,AFP’’ jelentése az olasz belügyminisztérium Közzétett ada, tai alapján közli ,a szenátusi választásokon leadott szavazatok megoszlását. Ezek szerint a kormánykoalíció összesen 12,196.158 szavazatot ka- pott (50.2 százalék). Ebből kereszténydemokraták 9,894.754 szavazatot (40.7százalék). Szociáldemokraták 988.778 sza- vázát, 4.1 százalék. Köztársasági párt 225.611 szavazat, 0.9 százalék. Liberális párt 720.098 szavazat 3 százalék. Egyéb kisebb kor- mánytámogató pártok 366.317 szavazat, l.G százalék, A demokratikus pártok 8,856.841 szavazatot kaptak (36.5 százalék). Ebből Olasz Kommunista Tárt 5,080.143 szavazat, 20.9 százalék. Olasz szocialista párt 2,929.906 szavazat, 12.1 százalék. Kommunista-szocialista közös lista 418,940 szavazat, 1.7 százalék. Nemzeti demokrata szövetség 197.482 szava- zat, 0.8 százalék. Népi egység mozgalom 230,370 szavazat, 1 százalék, A mcmarchista párt 1,734.275 szavazatot kapótt, 7.1 százalék. Az olasz szocialista mozgalom (újfasiszta párt) 1,482.101 szavazatot, (6.1 százalék). Egyéb pártok 30.171 szavazatot, 0.1 százalék. A SIR A L O MH A ZBOL Pillantásunk messia szállna' ráoiot lel csak s kőfalat; sivár téli égen baljós fellepek bolyonganak, Siralomhá? virrasztói, varjuk a végső sHöt — ki merik mondani? Rémület, halál köröttünk. Mi ketten nem rettegünk; bennünk a nen szive dobban, a nép szive van velünk. ..Siralamház virrasztói. Jöttünk mentésetekre“ — ki ko?| tartani! A milliók marsát halljuk, mind velünk van föl-le Jár. Élők. holtak, meggyilkoltak nem győz rajtunk a halált S a virrasztókat többó nem riasztják a villamosszék fojtó karjai. Sing Sine: feervház. 1053. lanträrr Kopennaga, (TASZSZ). Június 9-én, a Nők Viláigko.ngresszusáuaik délelőtti teljes ülésén folytatták, a vitát Ev.génié Cotton beszámolója felett. Ugyanakkor a napirend első és második pontjának beszámolóit vitatták meg az albizottságokban. A teljes ülésen Iá Töcsaan (Ki- na) elnökölt. Az ülés figyelmének központjában Csang Jung-nak, a Kínai Nép- köztársaság képviselőjének felszólalása állt, aki beszámolt a kínai Pépnek a gazdasági, politikai és kulturális életében aratott sikereiről és arról a hatalmas szerepről, amelyet a nők töltenek be ma a szabad Kínában., majd kijelentette, hogy a kínai nők a világ minőén békeszerető asszonyával együtt tárgyalásokat követelnék: és nem erőszakot. Ez a világ békéje fenntartásának alapelve. Beszédét ezután így folytatta: Úgy véljük, hogy a koreai fegyverszünet az egész koreai probléma, valamint a többi távolkeleti és nemzetközi probléma békés megoldására vezet. Követeljük a hadműveletek megszüntetését Vietnamban, Patet-Lao. ban, Khmerben és a Malájföldön, valamint a nemzetek függetlenségi jogának feltétlen tiszteletbentartá- fát. Követeljük a japán és a német probléma békés megoldását. Követetjük a nemzetek közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok haladóktadaji felújítását és megerősítését, a világ népei •kulturális és gazdasági felvirágzásának biztosítása érdekében. A nemzetközi feszültség enyhülése és a tartós béke érdekében, mi kínai nők lelkesen támogatjuk « népeit békekongres^zusá nak felhívását, amely követeli a haladéktalan. tárgyalásokat aiz Egyesült Államok, a Szovjetunió, ( Kína, Nagy- britannia és Franciaország között, valamint a békeegyezmény megkö- lését. Az ülésen felszólalt még Norvégia, Luxemburg, Uruguay, Indonézia és Hollandia képviselője. A Világkongresszus esti ülésén folytatták a beszámolók vitáját. Churchill nyilatkozata a* akóházban Koreáról London, (TASZSZ). Sajtójelentés szerint Churchill ángol minisztere ln 5k június 0-án több kérdésre válaszolva hivatalos nyilatkozatot fett az alsóház,hau a koreai helyzetről. Nyilatkozata az első angol kommentár a Panmlndzsonban június 8-án a hadifoglyok hazatelepí- íésáről aláírt egyezményhez. Churchill ezt mondotta: Meggyőződésűm\ hogy a most aláirt egyezmény biztosítja, hogy egyetlen hadifoglyot sem fognál: erőszakosan hazatelepíteni". Megállapította, hogy a június 8-án Pánmindssoö- ban aláirt egyezmény hamarosan követte az Egyesült Nemzetek parancsnoksága által május • 25-én előterjesztett módosító javaslatokat, amelyeket Anglia támogatott. Churchill kijelentette: „Semmi sem akadályozhatja már a, fegyverszünet megkötését — kivéve a szükséges adminisztratív egyezményeket, amelyeket remélem, hogy hamarosan megköt He truth.” A BÉKE-VILÁGTANÁCS TAGJAI Frederic *loliot=Curie Frédéric Joliot-Curie 1900 március 19-én sziiietett í árizstoan. Szülei már egész kicsi korában beleíjlántál- ták r récl'íricbe, hogy „az életben a legfontosabb dolog harcolni az igazságtalanság ellen1'. Ezt Fré- déricli Joliot-Curie sohasem lelejtette el. Huszonöt éves korúban került Marie Curie laboratóriumába. Értékes segítőtársa lett a zseniális asszonynak, aki felfedezte a rádiumot. Az 1925. év döntő volt Joliot életében. Megtalálta az Utat, amelyet mér régen keresett. Elhatározta, tudományos kutatásokat íog végezni. Ebben az évben találkozott Iréné Cjrl;-ve!. (Irén: görög név — magyarul „békét” jelent.) A fiatal leány szintén tudományos kutatásokkal foglalkozott. 1926 októberéban Frédéric Joliot ' és Iréné Curie házasságot kötöttek. Iréné a munkában- igazi élettársa lett a nagy tudósnak. Együtt folytatták a kutatásokat, együtt dolgozták ki az új tudományos felfed-ízlseket. amelyek az emberi értelem győzelmét hirdették a természet bonyolult rejtélyei felett. Két gyermekük született, Helen és I’ierre. Joliot-Curie 1930-ban dolgozta ki doktori disz- szeriáciújút, amelyben a radioaktív elemek elektrokémiájának kérdésével foglalkozott. Azután egész sor értékes felfedezést tett és 1931-ben óriási tudományos győzelmet aratott: a feleségével együtt végzett kísérletek alapján bebizonyította a mesterséges rádióakt ivitds lehetőségét. A fal fedezés révén világhírnévre tett szert. Joliot-Curie 1935-ben megkapta a Becsület- rend Keresztjét és a Sorbonne egyetemen tanszéket bíztak rá. Ekkor már aktív tagja volt az antifasiszta mozgalomnak. A második világháború előestéjén .Toliot-Curie közel volt az egyik legfontosabb tudományos felidézéséhez, amelyet valaha is elért az emberi címe. Szédítő távlatok tárultak fel előtte: meg- lezdődürt az atomenergia meghódítása ... És megtörtént a zseniális felfedezés, amely az atomkorszak kezdetét jelentette. Joliot.Curie a tudomány rendeltetését nem abban látta, hogy romboljon, hanem éppen ellenkezőleg abban, hogy életet adjon. Az volt a célja, hogy az atomenergiát az ember szolgálatába állítsa. Nagyjelentőségű munkáját hirtelen félbeszakította a második világháború kitörése. 1941-ben Joliot-Curie l’ierre VHonnal együtt megalakította Franciaország felszabadításának Nemzeti Frontját. Nem sokkal ezután belépett a Francia Kommunista Pártba és aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. 1944 áprilisában sikerült kiszabadítania a németek kezéből öreg tanítóját, Eangavint. Franciaország felszabadulása után Joliot- Curie-t hazafias tevékenységűért a Becsületrend Katonai Tiszti Keresztjével és a Hadikereszttel tüntették ki. Joliot-Curie a háború után folytatta tudományos munkáját. 1040-ban az atomenergia bizottság főbiztosává nevezték ki. Frédéric Joliot-Curie-t 10)0 ben a béke hívei világkongresszusát előkészítő bizottság elnökévé, majd pedig a kongresszus állandó bizottságának elnökévé választották. A bizottság római ülésén felejthetetlen beszédet tartett. amelyben a többi között ezt mondotta: ..Szilárdan elhatároztuk, hogy mindent rncgtcszürik annak érdekében. Hogy gyermekeinknek ne kelljen elszenvedniük az új háború szörnyűségéit, annak érdekében, hogy a tudomány vívmányait ne használják jel bűnős célokra ..." A francia kormány persze nem nézte jó szélűméi a nagy békeharcos tevékenységét és az Egyesült Államok uralkodj körei parancsának engedelmeskedve, szégyenletes cselekedetet vitt véghez, amikor Frédéric JoUot-Curie-t elmozdította az atomenergia bizottság főbiztosának tisztéből. Joliot-Curie azonban azok közé az emberek közé tartozik, akik sohasem térnek le az általuk választott útról. „Az életben a legfontosabb dolog harcolni a: igazságtalanság ellen'' — szüleinek ezt a ranítá-át n nráv tudós sohasem téves* ! • szem e’íH. A fénykép Ethel és Julim Rosenberget ábrázolja a Flny-jüng börtönben azon ritka pillanatok egyikében, amikor a két igazságtaW nul halálraítélt házastárs néhány percig találkozhatik. Az ártatlanul halálraítélt Rosenberg-házaspár hét kicsi gyermeke. Michel, aki tízéves ős Roby, aki hatéves. Michel az elmúlt napok egyikén levelet írt Eisenhower elnökhöz, amelyben kérte szülei szabadonbocsátásdt: „Hagyják a mi édesanyánkat és édesapánkat élni". — irta levelében többek között. Felelősek vagyunk ezeknek a gyerniekeknek a sorsáért, a Rosen- berg-Házaspár életéért! Emeljük jel tiltakozó szavunkat a tervezett gyilkosság ellen, új termelési sikerekkel adjunk súlyt követelő sza_ púnknak: „Bocsássák szabadon a Rosenberg-házaspárt!” Nagy Béla záhonyi vasutas komplex-brigádja a békeverseny so. rán már öt békevonatot vitt fel Záhonyból Budapestre. Legutóbb országos rekordot állított fel: 11 óra 38 perces idővel. Nagy Béla brigádja most elhatározta, hogy június 15-én országos rekordkísérlettel köszönti a Béke-Világtamcs ülésének kezdetét. 10 órás menet, idővel akarja Záhonytól Budapestig vinni a túlterhelt szerelvényt. (MT. sajtócsoport,) Ij termelési győzelmekkel ünnepeljük a Kéke-Világ-tanáe« üléséi Brigádommal úgy határoztunk, hogy a Bóke-Világtamlcs ülését újabb termelési győzelmekkel ünnepeljük. Ezért hívtuk párosver- senyre a nyírteleki építkezés legjobb kubikosbrigádját, a Szolnoki brigádot; — A verseny kezdete óla szépek eredményeink, a napi normát mindég jóval túlteljesítjük. Május 20-tól május végéig átlagos teljesítményünket 218 százalékra emeltük. Májushavi átlag-! oijesí Idényünk 215 százalékos. Június elsején 220 százalékét tel«» jesí tettünk. Másodikén kissé le* maradtunk, de aztán újinai 200 százalék fölé emeltük napi teljesítmé* nyűnket. Elértük a 225 százalékos napi teljesítményt. Brigádunk most úgy határozott, hogy a Béke-Yilág. tanács ülésének tiszteletére meg-, tartja legutóbbi kimagasló teljesít.' mónyét. Drotár Árvára* brigádvezető, a 61/2. Építőipari1 Vállalat dolgozója. 1 krajnákan bővül a niozihálózat üzovjei-Ukrajnúban jelenleg 1603 mozi van, ezek közül 5582 falun működik, A nyugati területeken a nozlhálúzat ötszörösére nőtt az <0)1, érhez viszonyítva. A múlt év- ■,rí: Kiér ben és a köztársaság szómos kerületi központjában^ gyönyörűen berendezett filmszínházak* épültek. Ez tette lehetővé, hogy 1052. évben egyedül az állami, mozikban több, mint 20) millió néző fordult meg. ETHEL ROSEiV BERG: Az olasz szenátusi választások végeredménye Vita Eugénie Cotton beszámolója felett * A Nők Világkongresszusa Az olasz kormánykoalíció nem kapja meg a többségi prémiumot tóttá volna az új választási tör Tényben előirt 85 m-andátumos több ségi prémiumra. I választásokon nem kapta meg az öt ven százalékos plusz égy szava- zatos többségét, amely feljogosíRóma, (MTI). Nyugati hírügy-1 nofesógek jelentése szerint az olasz kormányiköálició a képviselőházi j Országos rekordkisérlellel köszönti 15-én a Béke-Vílágtanács illését Nagy Béla záhonyi vasutas komplexbrigádja