Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-09 / 133. szám
4 NÉPLAP 1953 JÚNIUS 9, KEDD Harc a Rosenbergr-házaspár életéért A Patyolat Vállalat mindent patyolatfehérre tisztit Szófia, (BTA). A Bolgár Szak- szervezetek Központi Tanácsa a következő tiltakozó táviratot intézte Eisenhower elnökhöz: „A Bolgár Szakszervezetek Központi Tanácsa a bolgár munkások, alkalmazottak és tisztviselők nevében a legerélyesebben tiltakozik az ártatlanul elítélt Julius és Ethel Rosenberg kivégzése ellen és követeli a per újra fel vé' elét, valamint az elítéltek haladéktalan szabadonbo- csátását, Peking, (Uj Kína). Az elmúlt napokban levelek özöne érkezett a Zsenminzsibao” szerkesztőségéhez. A levelek írói tiltakoznak az ellen, hogy az amerikai kormány meg akarja gyilkolni a Rosenberg-há- zaspárt. A levelek növekvő száma mutatja, hogy a kínai nép minden rétege megmozdul, hogy megmentse a villamosszéktől az ártatlan áldozatokat. Hétfőn délután lsét árakor* eg-és* Olaszországban végétért a szavazás Róma, (MTI). Hétfőn délután két órakor egész Olaszországban befejeződött a szavazás, A szavazók százalékaránya igen magas, hozzávetőleges számítások szerint a kilencven százalékot is meghaladja. Minden szavazókörzetben megkezdték a szavazatok összeszámlálását. A szenátusi választások első eredélései. Az ország megyéiből beérkezett jelentések arról számoltak be, hogy az állami szerveket és hatóságokat mozgósították a kormánypártok listáinak érdekében. Minden egyes városban és faluban előfordult, hogy többen kétszer is szavaztak. Az ibrányi alkotmány tsz. tagjai harcolnak a gyomok ellen A nyáreleji eső nemcsak a kukoricát, burgonyát tette széppé, ugyancsak megnőtt a gyom is. — Mindenáron meg kell birkózni vele. — ezzel az elhatározással indult dolgozni kapával a vállán az ibrányi Alkotmány tsz. két növénytermelési brigádjának minden tagja. Tapasztaltak már az ilyen munkában, nem most üzennek először hadat a gyomnak, nem először kelnek munkába a nedvesség megőrzéséért. Amióta a szövetkezet megalakult — három éve —. ugyan- csak megküzdőitek mindig a jó termésért. — Az ősszel 10 hold öntözéses kertészetet létesítettek, hogy ezen a területen végleg leküzdjék az aszályt, elkergessék a szárazságot. Minden földjükön nem tudtak még öntözéses gazdálkodást bevezetni. Annál jobban harcolnak minden szem csapadék megőrzéséért. Mindenki tudja a tsz-ben. hogy a gyom ilyenkor hekióliter- számra szívja el növényeinktől a vizet. Hát akármennyi az a gaz, nem engedhetik, hogy befolyásolja a kukorica-, burgonya-, vagy cukorrépatermést, * Tavaly az aszály ellenére is elég Szépen termett a szövetkezeti föld. Volt ugyan ott is olyan, akinek a földjén kevesebb volt a termés, de tolt olyan munkacsapat is, amelyik magasan túlszárnyalta az előző évek átlagát. Minden bokorért, minden sorért megkiizdöt- tek. Aztán, amikor egyénekre osztották ki a területet, még nagyobb lett a lelkesedés, de megnőtt « felelősség is. A kis táblák most már 'jelzik, ki művel egy-egy parcellát. És ha valami nem lenne rendben a termésnél, gazos maradna a föld. vagy ha nincs idejében töltögetve a burgonya, akkor szégyenkezhet a gazdája. A többiek ugyancsak megmossák a fejét érte! Ilyesmi ugyan az alkotmányban nem fordul elő mostanában. Mindenkinek szívügye, hogy nagyobb termés le. gyen, hogy növeljék a közös vagyont, a gazdaságot. Amit eddig kaptak, amijük eddig is van, azt csak lígy tudják megköszönni és csak úgy tudnak még többet szerezni, ha becsületesen müveinek meg minden talpalatnyi földet. Már tavaly is volt verseny a szövetkezetben. Az aratásnál, csép- lésnél, de a növényápolásnál is versenyeztek. Az idei termésbetakarítást azonban ugyancsak nagyszabású verseny előzi meg. Még mielőtt elvetették a kapásokat, elhatározták magukban a két növénytermelési brigád tagjai, hogy megemelik az átlagtermést. \z elhatározást tett követte. Egymásután vitték a földekre a pétisót, szuperfoszfátot. Jól megművelték a földet és harcba indultak a magas hozamért. Előre tervezték, mennyit akarnak cukorrépából, ku- kbricából és burgonyából, A burgonyát fészektrágyázással, a ten- gerit. forgót pedig négyzetesen vetették. Tjr.v aztán jó alapja Tan számító sukn-ak. Szerződést kötött a két- növénytermelési brigád, arra, hogy' a kukorica tervezett hozamát 10 mázsával emelik. Burgonyából is 100 mázsára emelik a hol dank inti átlagot. Most nem kis büszkeséggel megy ki reggelenként Hudák Irén hattagú női munkacsapata a föl- dekre, ügy számítanak, hogy 120 mázsa is meglesz egy holdon búr. gúnyából, cukorrépából 240 mázsa, kukoricából pedig 2S . mázsás termést várnak! * Még alig pirkad, de már ott lehet találni a munkacsapatot a mezőn. Harcot indítottak a 200 raun- ka egységért. Ettől kezdve reggelenként Hudák Irén munkacsapatának tagjai nem várták be egymást. Mindenki iparkodott kifelé a területre. Munkájuk minőségére hamarosan a második munkacsapat tagjai is felfigyeltek. Munkaegységük is szépen növekedett. Volt olyan nap, mikor másfél, két munkaegységet is szerzett egy.ogy tag. És már nem sok 'hiányzik a 200 munkaegységből sem, pedig sok munka van még hátra az idén. Hudák Irán 130 munkaegységet szerzett eddig, de a munkacsapat tagjai is túlhaladták a 100—120 munkaegységét. Mester elvtárs, az Alkotmány termelőszövetkezet elnöke a tsz. taggyűlésén elmondottá, hogy a minisztertanács rendeletét hozott. Olyat, högy aki a< reábízott földön magasabb termésátlagot ér el, mint a tervezett, annak munkaegységen' fölül prémium jár. Ez aztán még jobb munkára ösztönözte a tagságot. Még nagyobb lőtt a vetélkedés a két növénytermelő brigád és a nyolc munkacsapat tagjai között. Most másodszor kapálják a kukoricát, másodszor töltögetik a burgonyát Hudák T rónék. Minden áron el akarják érni azt, hogy el. hazyják & Harsányi munkacsapatot. I>e az egész szövet kőzetben győzelmes harc folyik a bő termésért. A brigádok, munkacsapatok békeversenye eredményes lesz. Kopka János, KádiómŰKor JUNIUS 9. KEDD KOSSUTH-BÄDIO 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek Lapszemle. 5.45—8.30-isr: Reggeli . zené? műsor a munkába induló dolgozóknak. Közben: 5.50: Herereli torna. 6.00: Levelezőink jelentik. — 6.45: A Szabad Nén mai -vezércikke. 7,55: Műsorismertetés. — 11-30: A rádió asszony rovat a. 11.50: Csehszlovák fúvószene. 12.00: Hírek. 12.10: Sz end lay László és zenekara látszik. 13.00: Hanglemezek 14.00: Időjárás- és ' vízállásjelentés. 14.15: A nyíregyházi A nyíregyházi rádió minden este háromnegyed héttől sugároz egyórás műsort Sza botcs-Szatmár megye dől- srozói számára. Naery zeneszerzők indulói. 14.45: Magvar kórusművek 15.30: Vidám muzsika. 15.50: Készletek A windseri vier nők c. operából. 16.20: Ifjúsági rádiójáték. 17.00: A magyar rádió diszpécserszolgálata. 17.10: Egv falu — egv nóta. 17.30: Több szenet a hazának. 18.00: Dalolj velünk! 18.20: A pártoktatás anyagához. 19.00: Hanaos IT.'oárr. 20-00: Hírek. 20.10: Leszámol ás. Színmű. Közben 21.55: Hírek. 22-15: A matrvar rádió néni zenekara játszik. 24.00: Hírek rádió műsorsa A ma esti műsor: Üdülésre, pihenésre készülnek n dolgozók. — Hírek. — A kiskereskedelmi válalat népi zenekarának műsora. — Tüske. A Komlói Szénbányászati Tröszt feltesz földalatti iparvasút építéséhez fizikai dolgozókat, Keresst az érvéivos bányász kollektív szerint. Földalatti munkánál 20 illetőleg 30 százalék Pót- fizetés iár és ezen felül munkaruhát is kannak. A nos és családos dolgozok. de azok is akik családfenntartok évi 40 a illetménvszénben része, sülnek, minden ellenszolgáltatás nélkül. Napi S.70 forintért háromszori bőséges étkezést biztosítunk, a lepényszál- lásunk díjtalan Jelentkezni lehet Komlón a Szénbányászati Trösztnél, vaev Budanestcn ki rendeltségünknél (Budapest V.. Somogyi B. u. 10. Komlóra utazás költse *eit megtérniük. „ Kerékpár-hetek az Állami Áruházban“ Különvonat indul 1953 június 14-sn Miskolcra Június 14-én, vasárnap 'az IBUSZ az „Ismerd meg hazádat”. mozgalom keretébsn dolgozók hétvégi üdülővonatot indít Miskolcra, Lillafüred, valamint Miskolc-Ta- polca megtekintésére. A különvonat előreláthatólag Nyíregyházáról 6.20 órakor indul és 22.35 órakor érkezik vissza. Részvételi díj 20.50 Ft, melyben a vasúti jegy menettérti útra és kisvasúti jegy Lillafüredig oda- vissza útra, foglaltatik. Jelentkezési határidő 1953 június 11-én 10 óra. Jelentkezést az IBUSZ# Menet jegy iroda (Rákóczi- u. 1.) fogad el. b ú bővebb felvilágosítás is kapható. Apróhirdetés Dolgozó nőt. vacry magányos nvuc- cli.ir.st lakótársul vennék. Selyem menyasszonyi fátyol, láda és ervász- fátyol eladó. Kossuth-utca 53. Kopogtatni a harmadik ablaknál. Kombinált szekrény és egvéb bútorok eladók Színház utca 8. Egy pzén mély erermekkocsi eladó, öszőlő utca 155/b. Elveszett eszv piros pei. 2 éves .iesrv- telen kanca csikó a rakamazi Iccelo- ről. Nyomravezetője jelentse Kornis Józsefnek. Kakamaz. Iker mélykocsit keresek azonnali megvételre. Zrínyi Ilona utca 6. .Villányiiddá. Női, férfi és gyermek kerékpárok ■ „Könnyen érsz célhoz kerékpáron."' nagy választókban. a, A A A a A Tegnap délben, a Patyolat Vállalat Szabadság-téri fiókja előtt egy jólöltözött dolgozó nő; a fal felé fordulva szaporán törölgette könnyező szemét. Az arra elhaladók sajnálattal nézték és magukban találgatták: mi - történhetett vele?.. Két kisfiú, aki oít ment el, azon tanakodott, hogy hagyott-e el valamit. Volt, aki vigasztalóig megkérdezte: „Mi baj, kedves?.. Segíthetek talán? ő válasz helyett a kezében összegyűrt papírcédulát mutatta, miközben restelkedve igyekezett eltüntetni elérzékenyedésének nyo. mait. A cédula a Patyolat Vállalat 2575. számú átvételi elismervény« volt, — k'a, és mi van ezzel a cédulával? —- kérdezték a közelállók. — A cédulával semmi, de a szá- raztisztításra beadott ballonkosztümömet vegyileg tisztították. A pecsét benne maradt és ami a legelkeserítőbb, a drapszínü kosztümömet patyolatfehérre tisztított ták 1 - • — Most, .mi: lesz? — Nem tudom — felelte a nő. És mert a férfiak szeretnek kíváncsiskodni, újra tüzetes színvizsgálat alá került a kosztüm. Kern csalás, nem ámítás és nem szemfényvesztés — a kosztüm valóban patyolatfehér volt. A pecsét ismertető jellel. Nincs más hátra, minthogy a kosztüm tulajdonosa igyekezzen kihasználni a nyár folyamán a kedvező napos-időt. Főleg ivedig arra igyekezzen vigyázni, nehogy a kifehérített kosztümön véletlenül újabb pecséteket ejtsen, mert a következő tisztításnál esetleg feketén kapja vissza a Patyolat Vállalattól. Minden esetre éppen ideje, hogy az illetékesek megszüntessék a Patyolat Vállalattal kapcsolatban egyre gyakoribb felháborító panaszók okait! A Vásárosiiamény—Ny. Vörös Meteor 8r4 (6:0) Vásárosnamény: Rénási. — Kovács. Csatlós 1 Oláh. — C?atlÓ3 II.. Dénes. — Hegedűs. Rózsa. Sza'.ma. Kecskés. Szláyik. Vörös Meteor: Gerda (Békési). File I.. (Márkus). Lakatom. Rózsási. — Liptai Rácz. — Bat'czi, Béres. Gönczi. Húszak. File JT Na ffy irammal indult a. mérkőzés, főleg a v ás árosn a ni én .v i a k vezetnek több támadást. A Vörös Meteor vé- delme. élén Gerdával, teljesen megzavarodik é? a.naményi csapat tetszés- szerint juttatja hálóba n labdát.,— Szalma fejes góljával indítja meg a gólözönt. Majd Szlávik. Rózsa. Kecs- kés és Szalma két- góljával 6:0 az első félidő eredménye, a .iól.iátszó vásáréin a menyi csapat javára. A második félidőben már nem olyan nagy irammal játszanak a csapatok. A sales pálya és a nagv melde sok erőt kivett a. játékotokból. A kezdés után már a második percben a Vörös Meteor hálójában táncol a labda. Kecskés kiugrik és a. rosszul kifutó Békési mellett laposan a hálóba gurít. (7:0) A gólra a Vörös Meteor támadásokkal felel. A támadások azonban csak a 18-ik nercben hoznak eredményt. Sok tologatás után végre Béres kapura lő cs a gyenge lövési nási kezei között a hálóba csúszik. A gólra góllal válaszolnak a. name- nyiak. A 22-ilc nercben Szalma egyé- ni játékkal megzavarja - védelmet, az eredmény máris 8:1. A gól után átcsoportosít a Meteor csapata. Béres í megy át középfedézéthek. Lakatos lesz1 a. .iobbösszekötö. A csere használt a.! csapatnak. A oO-lk percben Huszák jobboldalról indít el támadást. Bar-: czit szökteti, kinek beadását Laka«] tos a kapus mellett « hálóba fejeli.' (8:2). A játék ezután még jobban el. laposodik. A naményiak már nem1 bírják erővel. A 34-ik nercben a, 16-o.=ról megítélt szabadrúgást Laka- tos a porfal felett a hálóba íveli. (3:3). A 36-ik percben File JT-t a bíró; után rúgásért kiállítja A Meteor. lö: emberrel sem ad.ia fel 3, küzdelmet-.; A 53-ilc percben 3, vásárosnaményiak' térfeléről Márkus szabadrúgást rúeuj A középreívelt labdát a naménvi vá'-j delem röviden-menti és Gönczi 16 mé- torról jól eltalált labdáját Kéoáai nem tudja kivédeni. (8:4). A mérkő. zés befejezéséig a Meteor támad, do az eredményen már változtatni nemi tud. ./ók A-oltak: Szalma. Kecskés. Szia-' vik, illetve Huszák, Gönczi, s Lakatos,] Miskolci Honvéd—Ny. Építők 1:0 (0:0) Nyíregyháza. 3500 néző, Vezette: Bokor. Misk. Honvéd: Tölgyesi. — Futó, Siklósi. Antal. — Polca. Czerva. — Nagy. Aranyosi. Tiba, Fekete. Tekct. Ny. Építők: Bakos. — Albert. Csc- miezki. Magyar. — Havacs, Lakatos, (Szarvas). -— Molnár. Parti, Tölgyesi, Patai. Parragh. A Miskolci Honvéd csapata, indítja el a labdát, de rögtön a, nyíregyháziak lennek fel támadólag. Már az első nercben ,ió helyzet adódik Molnár előtt. Két percre rá Patai jól szökteti Tölgyesit- kit a kdpu előtt a miskolci védelem elnyom. Majd Parti nagy lövését kell védenie Tölgyesinek. Hatalmas iramot diktál az Építők csapata. Van olyan perc. amikor a Honvéd csapatának játékosai labdához t?em tudnak nyúlni. A nyíregy- házi csatárok mértani nontossággal adogatiák egymásnak a. labdát. A kapu előtt azonban a, csatársor tehetetlen. A 13-ik nercben Molnár beívelt labdáját Patai élesen a balfel- giösarok feló fejeli. majd Parragh előtt nyílik hatalmas gólhelyzet, de földberúg. A 15-ik perctől kezdve változatosabbá válik a mérkőzés, s a Honvéd csapat is vezet egy.-két támadást. Fekete lövését Bakos pzögletre úti. Még ebben a játékrészben is többet támad az Építők csapata. A 30-ik percben újabb gólhelyzet nyílik Parragh előtt, lövés helyett fejessel próbálja bevenni a miskolciak kapuját. azonban Tölgyesi kifogja, a fejest. A 35. percben a nyíregyházi Tölgyesi egyedül tör kapura. 16 méterről azonban csúnyán mellérúg A 38-ik percben veszélyes helyzetet teremtenek a Honvéd csatárok. Szögletet ívelnek be. Bakos kiüti a labdát éppen Aranyosi fejére. p a nyíregyházi védelem csak nehezen tudja a veszélyes helyzetet tisztázni. A második félidőben mintha teljesen ú.i Építők csapata lépett volna a. pályára, nincs egy egészséges elgondolás, nincs cgv ió támadás. A miskolciak ecyre- milsra vezetik a veszélyes támadásokat. Bakosnak sokszor kell beavatkoznia. hogy megmentse kapuját a góltól A 15-ik perc. után végre magára talál az Építők csapata és formás támadást vezet. Tölgyesi kiugratja Parraghot. de Parragh lövése fölé száll.. Majd Parti egyéni játék után Molnárhoz továbbít, aki .ió helyzetben lövés h el vett szinte feladja a labdát a miskolci kapuvédőnek. Valamivel élénkül a játék irama. A 20-ik percben átcsoportosít az Építők. Lakatos helyett Szarvas áll be. Patai lesz n balszélpő. Parragh az összekötő. Ez az átcsoportosítás sem használ, a csatárok nem húzták fel ezen a napon a góllövő-cipőt, Hiába küld Tölgyesi 25 méterről hatalma? lövést, a. labda pár centiméterrel a kapufa mellett süvít el. Az utolsó negyedórában hatalmas iramot diktál az Építők csapata, mégis a miskolciak szerzik n. győzelmet jelentő gólt. — A 35-ik percben Parti az Építők térfelén cselez. Czerva elveszi a labdát, s Havacsnak tqyábbítja. Havacs ugyan. abba a hibába esik mint Parti, a csft.| temetésből az lesz, homy Fekete et-j veszi a labdát, s 16 méterről váratlan lapos lövést küld az Építők kapujának jobbalsó sarkába. A gól után i3, még több helyzet© adódik az Építők! csapatának, azonban a csatárok a' legjobb helyzeteket is kihagyják. A mérkőzés különösen az első félidőben nugyiramú és . változatos volt. — A második félidőben! a Miskolci Honvéd csatársora máé tervszerűbben és jobban játszott. A.j miskolciak közül jól .játszott Futó,! Siklósi. Fekete, a nyíregyháziak közül Csemiczki. Albert és Havacs. A keleti csoport többi mérkőzései-! nek eredménye a következő: Misk. Lokomotív—Pereces 1:1, j Salg. Vasas—Lőrinci 6:1, Gyöngyös—- Ózd 1:1. Bp. Lokomotív—D. Honvéd j 2:1. Diósgyőr—D- Lokomotív 5:2,1 Eger—Sajószentpéter 3:2, Nagyba-.' tony—Misii. Építők 5:3. A bajnokság állása: , 1. Diósgyőr 13 11 — 2 49:14 23 2. D. Lók. 13 9 1 3 24:12 19 3. M. Honvéd 13 9 -— 4 33:19 13 4. Ózd 13 7 3 3 30:13 17; 5. Pereces 13 7 3 3 27:14 17! 6. M. Lók. 13 6 5 2 26:22 ITj 7. Bn. Lók. 13 7 2 4 23:15 16 8. Ny Építők 13 7 1 5 23:18 15. 9. P. Honved 13 6 1 6 25:22 15 10. Eger 13 4 4 5 22:23 13 11. Salg. Vasas 13 5 1 7 25:28 1t.1 12. S. Bányász 13 4 2 7 19:27 10 13. M. Építők 13 2 3 8 19:33 7, 14. Gyöngyös 13 3 1 9 18:45 7 15. Lőrinci 13 2 —-11 18:48 4 16. Nagybátony 13 1 1 11 17:49 5 Megyei labdarúgóbajnokság A megyei labdarúgó bajnokságba«;! az elmúlt vasárnap ll.ik bajnoki) mérkőzésre került sor. A lejátszott mérkőzések eredményei a következők ;| Mátészalkai Éntők—Fehérgyarmat 2:1. Demecscr-—Kakamaz 4:1. Nagy.1 halász—Tiszalök 4:i Ny. Lokomotív. —Nyírbogdány 4:0. Kisvárda — ] Dombrád 11:1. Tiezavasvári—Kcme.l eve 2:0. Nyírmada—Balkánv 2:0,: Nyb. Bástya—Nagykálló 4:0. Ny. Dó. zsa—Záhony 5:0. Ibrány—Gyulata- nya 1:1. Nyírbátori SK—Mándök 8:0, Mátészalkai Lokomotív—Nyíriugog 12:0, Ny. Kinizsi—Ny. Építők 3:2. Ezt a mérkőzést csütörtökön játszották le. SZABOLCS-SZATMARI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nyíregyháza 0őz9a György-u. 5. Tel: 11-70, 11-7D Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zadánov u. 1 — Telefon: 30-00, Szabolos-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György-utca 5 szám. . Felelős vezető: Szilágyi Jóim! Lényeit hétfőn este hozzák nyil- ránosságra, A lakosság nyugodtan tett eleget illampolgári kötelességének és tü- •elmesen várja az eredményeket. A szavazás lefolyását azonban öbbször megzavarták a keresz- :énydemokraták csalásai és vissza-