Néplap, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-28 / 150. szám

4

NÉPLAP

1953 JÚNIUS 28, VASÁRNAP

A KULÁKROKON

1. Hogyan értékelhetjük a liszinmanista és berlini provokáció után a tárgyalások lehetőségét?

Jő középparaszti családok voltunk mi. A szüleiméknek, amikor még együtt volt a család, ügy húsz holdjuk volt. Hatan voltunk testvérek. Három testvérem már régebben meghalt. A családi földekből valami 6 hold, párszáz ölet jussoltam.

Élni akartam, akárhogy is. Vétkemül ne essen, még azt is elhatároztam magamban, hogy meg se nősülök inkább... Még harmincnyolc táján vettem is fel pénzt a bankból kamatra, hogy beszerezzem magam jószággal, felszereléssel. De az uraknak, meg a kulák nagygazdáknak ment akkor csak jól. Nekem meg negyvenben dobra került három és fél hold" földem, a banki tartozás miatt. így maradt nekem aztán valamivel szaporább két holdtól. Ebből éldegéltem vagy _ másfél évig. Aztán, ekkor került bele az életembe az átkozott Szulger-család. Akikkel bár soha ne álltam volna mégcsak szóba se.

Már az apjától is sokat kapott a kulák Szulger Józsi. Ehhez ka- parintgatott aztán, de persze, -nem a maguk munkájából, mert attól éhen is halhattak volna, hanem a harmados, feles munkások verejtéke árán, hogy lett is vagy jó ötven holdjuk. Negyvenhárom telén elkezdtek ezek a piszkosok dudorászni az én fülem körül:- így Vencel testvér, úgy Vencel -rokonom. Hogy menjek én lakni

óda náluk, dolgozgassak velük együtt, aztán „majdcsak nyélbeüssük azt a házasságot“ — mondta a veszettkutya.

Mi tagadás, most már magam is kezdtem bánni, hogy fiatalabb koromban meg nem nősültem. — „Oda se neki, Vencel testvér!“ — piszkáltak bele szemtelenül a szívem érzésibe. „Igaz, ötvenen felül vagy már, de segítünk mi neked az asszonykeresésben.“ Mert volt neki egy vénlány testvére, aziránt lett volna a célom, hogy azt vészem el. Látszatra ők is úgy , „formálgatták“ volna a dolgot.

' Isv kerültem aztán Szulgerék ku- ' lákházába, hogy sillyedne el ott, ahol van, a Kossuth-utcában.

A házasságból persze nem lett semmi. Olyan kitanult ravasz , volt az, mint egy vén róka. Egy másik emberhez ment férjhez, aki körül több vagyont szimatolt. Én pedig maradtam tovább a . kulák Szulgeréknél. Gondoltam, van ennek miből: megfizeti, ha

•dolgozok neki. Mert a dolgot mindég hűséggel tettem. Nem dicséretképpen mondom, de mindég nagyon szerettem én dolgozni. De meg, valahogy idegennek sem éreztem volna magam, merthi- szen, ha nem is éppen közelről, de rokonok volnánk mi azzal a nyavalyással. De a fene is megette az ilyen rokonságot.

Nahát, lett is nekem munkám mihamarább annyi, hogy ki se látszottam belőle ötvenhároméves fejemmel. Mert ennyi idős voltam én akkor, negyvenháromban. De az kezdett bosszantani a legjobban, hogy egyre jobban piszkáltak, nógattak. Nem lett olyan nap, hogy eleget dolgoztam volna. Pedig úgy mentem, hogy a lelkem is majdnem kitettem. Egyszer is, éppen szántok, amikor utánam jött az az istenverés: „Hogy az a ló mindég áll, az istent belőle, meg tebelőled is, te Vencel! Hát hogy haladjon : így a szántás, amikor mindég- ücsörögtök?!“ Ez volt az első- eset, amikor így oktalanul ne- kemugrott. Ekkor este aztán azt mondta még nekem: „Te, Vencel,- háljál csak te az istállóban, hát- ha valami bajuk volna azoknak- a lovaknak!“ Ettől kezdve ott is háltam én tíz éven keresztül.

Másnap édesébben szólott: „Te, Vencel, miért ne lennénk mi úgy, mint egy családbavalók, mint igazi rokonok? Van neked az a kevés földed, ne különözz te azzal. Használjuk csak azt is úgy, mintahogy én engedlek bele az én ötven holdamba.“ Én engedtem neki, hajlottam kígyó szavára. Ettől kezdve az én földem termése is az ő padlására, kamrájába ment. — Amúgy sincs nekem jószágom, mivel megműveljem, gondoltam. De valami mégiscsak szurdogálni kezdte ekkor a? én szívemet. Csak a sok dologtól, nagy fáradságtól nem tudtam én ezt igazán megérezni. Mert csak magában az is nagyon sok volt, az ötven hold szántása, vetése, ekekapálása, kaszálás, gyűjtés, trágyahordás, aratás, hordás, meg az atyaúristen tudná még azt a sok mindenféle munkát, amit nekem végeznem kellett. — Hát még emellett a négy ló, két tehén, borjuk, csapat süldők, kocák, hízók, miknek is én viseltem gondját. Meg a ház körül: most fát vágjak, vizet vigyek, most a boltba szaladjak, most rekesszek, udvart seperjek... Nem volt ennek se eleje, se vége.

Ha meg mikor az evések voltak. Ettek azok tízszerannyit is, mint én. Nekem csak kiadtak egy kis porciót. Be kellett érnem vele. Soha nem kérdezték: eszel-e

még, kérsz-e még, Vencel? Ók olyanok is voltak mindég, mint a vér. Csattanósan hájasok, pirosak a bő vértől. Nekem meg csak a hajam, meg a szakállam nőtt a soványságtól.

Ruhát se vettek nekem egv rendes darabot. Mindég rongyot löktek ide, miket már lelökött magáról a nyavalyás kulákja.

Szappant se adtak nekem, az én mosdásomhoz. Csak a vedér- ben, váluban tisztálkodtam úgy- ahogy. Fillért se láttam évekig: még abból se adtak semmit, amit az én földem termett... Erre változott bizony az én. életem, az átkozottaknál!

Mondom nekiek, úgy negyvennégy tavaszán, hogy nem jól cselekednek ők énvelem. Dolgozok ingyen, annyit, mint egy állat, de még azoknak is jobb az életük, mint az enyém. Ha nem vesznek emberségesebb számba, — mármint rokont is, — elmondom mindenkinek, hogy bánnak velem. Erre nekemálltak mind a ketten. „Mit akarsz te? Hát mi vagy te!? Senki, rongy, egy féreg! Széttaposlak, te!“ így. Aztán nekem jöttek: ütöttek, vertek. — Ököllel a fejemet, mellemet, minden részemet, ahol csak érték. — „Még ugatol, te kutva!? Te senkiházi, te sz ...! Majd én megmutatom neked, hova mész te. Mész a frontra, vagy a börtönbe! Én majd teszek róla, csak be ne fogd azt a mocskos pofádat! Te szemét, még te akarod feltátani a szádat?!“ így hordtak le engem mindennek.

Amikor bejöttek a szovjet katonák, azok a derék fiúk, akkor a híresek kinn bujkáltak a szőlőben, meg a községbeli pincékben, hol, erre, hol amarra. Csak engem hagytak abban az átok-portában. Rámhagytak mindent mindenestül. „Vigyázzál mindenre, Vencel. Téged nem bántanak az oroszok!“ — mondták nagy meg- juhószodva. De persze, mást se bántottak, csakhát ezek nagyon begyulladták. Nem tudtak bízni a lelkiismeretükben, ami ;fekete volt mindég, mint a szurok.

Előbujtak persze akkorára

megint, mire -lett a nagy földosztás. Szerettem volna én is Íratni pár holdat. Vágytam utána nagyon, dehát nem hagytak ezek akkor nekem békét. „Nem ment el az eszed, Vencel!? Te, Vencel, gondold meg jól. Mit akarnál te, így elvenni csak a más tulajdonát?! Mit gondolsz, te, Vencel, mit kapnak azok, akik földet iratnak, ha visszajönnek a németek?“ így, ezeket mondták. Meg azt is, hogy: „Ha még kapnál is, mit csinálsz vele? Se jószágod, se szerszámod, se vetőmagod. Hiszen mit is akarnál, te, Vencel, nem vagy te már fiatal, ötvenötéves vagy te már. Jó helyen leszel minálunk. Meglásd csak, megfordul még a világ, akkor nekünk is megint jobban lesz, neked is. Rokonok is vagyunk mi talán, Vencel...“ Szóval, így ment ez egész eddig, míg- csak le nem tettem földigénylési szándékomról.

Akkor egy pár napig hízelegtek még nagy álnokul, de megint maradt náluk mindenben úgy az életem, mint azelőtt. De nem is úgy. Nem. Hanem mindegyre rosszabbodott. Már azáltal is, hogy nagyon érzem én már, hogy öregedek. Hatvanhároméves vagyok, bizony. Aztán nekik tíz évvel ezelőtt se tudtam egy nap se eleget dolgozni, nemhogy most, ilyen idős koromban. Igaz, hogy már vagy másfél éve leadtak vagy 42 holdat, hogy szabaduljanak a beadástól, de Tenczler Jánosnétól, aki rokonuk, használnak néhány holdat a maguk két holdjához, meg vékás szőlőjükhöz.

•••Az utóbbi időben sehogy- se tudtam megnyugodni. Mindég bántott a szívem, meg fájt, De különösen, amióta az a pokolra- való asszony, a Szulger-kulákné, életem sok keservének adója, azt mondta, hogy „ha megfordul a világ; akkor rendezik el az én járandóságomat...“ Hiszen nem látok én már jó néhány éve senki szolgaembert magam körül. Csak magamat. Hát ez a világ fordulna meg? — kérdeztem ezt igen sokat mostanában saját magamtól. Ez, amelyikben csak én szol- gáskodok még mindég kuláknál? Minden más becsületes ember megtalálta a helyét, maga munkáját, megszerette ezt az új. bé- kességes életet. Hát erre határoztam én is el most magam, hogj" én is megtaláliam a magam munkáját. békés életemet. Ezért akarok én is ezután úgv dolgozni, hogy ne legyek én többet szolgája, lábakapcája a vérszooó Szulgeréknek. Se én, se más. És, hogy én erre elhatározhattam magam, hogy én ezt megtehetem, ez nékem az elégtételem. Csak ... csak azt sajnálom a magam részéről. de igen nagyon ám. hogy erre én még csak most szántam rá magam.

Elmondta: Jeszenszki Vencel

napkori dolgozó paraszt.

*

Felháborító módon bánt Szulger József, a gyalázatos kulák Jeszenszki Vencellel, ezzel az idős dolgozó paraszttal. De felháborító az is, hogy a napkori községi tanács végrehajtó bizottsága, a napkori pártszervezet vezetősége mindmáig nem figyelt fel erre a kulákmesterkedésre, nem kelt Jeszenszki Vencel védelmére. A napkor! községi tanács azonnal intézkedjek, hogy Szulger József elnyerje gaztetteiért méltó büntetését, kiűzéssé Jeszenszki Vencelnek a neki járó bért s Jeszenszki Vencel visszakapja földjét, az elrabolt terménnyel együtt!

Az elmúlt napokban volt három éve, hogy megkezdődött a li- szinmanista-amerikai agresszió a koreai nép ellen. A világ népei az elmúlt hetekben azzal a reménnyel tekintettek június 25-e elé, hogy a harmadik évfordulón már hallgatni fognak Koreában a fegyverek, majd rövidesén megnyílik a lehetőség a koreai béke végleges megteremtésére is. Nem így történt. Li Szin Mannak, az amerikaiak tudtával elkövetett gonosz provokációja megakadályozta, hogy a koreai fegyverszünet az általános vágyakozásoknak megfelelően, máris létrejöjjön. Mindez komoly figyelmeztetés és tanulság a népek békéjéért harcoló száz- és százmilliók számára. — Mindez azt mutatja ugyanis, hogy a nemzetközi feszültség fenntartásában érdekelt körök konokul szembenállnak az észszerű rendezéssel, a békés tárgyalásokkal.

Hosszú napok teltek el Li Szin Man gyalázatos provokációja óta. A világ népei élesén és felháborodottan ítélték el ezt a békeellenes merényletet. De elítélték a nyugati burzsoá lapok is, s az angol kormányhoz közelálló Yorkshire Post egyenesen a béke gyilkosának nevezte el Li Szin Mant. Az angol, francia és ausztráliai kormány jegyzékben, illetve levélben tiltakozott a fegyverszüneti tárgyalások megtorpedózására irányuló bűntény ellen. Amerikai részről azonban még mindig nem történt semmi pozitív lépés. Világosan megmutatkozik, hogy az amerikai vezető körök, vagy legalábbis az amerikai vezető köröknek egy jelentős csoA fentiekben azt mondottuk, hogy a nemzetközi enyhülést létrehozó okok és erők semmiképpen sem csökkentek az» elmúlt napokban elkövetett békeellenes próvokációk hatására. A bermudai értekezlet körüli általános zűrzavar bizonyítja ezt a legékes- szólóbban. A három nyugati hatalom Eisenhower által javasolt tanácskozását eredetileg június közepére, később június végére tervezték, most pedig július 8-ra halasztották el. A nyugati sajtó nem hagyott kétséget afelől, hogy Eisenhower ezen a tanácskozáson közös frontba akarja tömöríteni a vezető nyugati hatalmakat, hogy amennyiben mégsem tudja kikerülni egy négyhatalmi találkozás összeülését, úgy a nyugati kapitalista hatalmak egységesen,' előzetesen kidolgozott követelésekkel a zsebükben foglalnak állást a Szovjetunióval szemben.

Éppen ezzel az „egységgel“ van azonban baj. A bermudai találkozó időpontjának első kitűzése óta az Egyesült Államok és nyugati „partnerei“ közötti ellentétek tóvább növekedtek, s olyan események zajlottak le ezekben az országokban, amelyek cseppet sem biztatóak a „hidegháború“ politikusai számára. Gondolunk itt az olaszországi választásokra, s a francia politikának arra a mély válságára, amely a hetekig tartó kormányválságban nyilvánult meg. Ezek a jelenségek cseppet sem fokozták Washington reAz iráni földművelésügyi minisztérium június 24-én fogadást rendezett annak a szovjet repülő- expedíciónak a tiszteletére, amely ebben az évben Iránban a sáskák ellen harcolt.

Manszur Atai ideiglenes földművelésügyi miniszter a fogadáson forró köszönetét mondott a szovjet expedíció tagjainak munkájukért.

portja mindenképpen ki akar térni a nemzetközi problémák tárgyalások útján való rendezése elől és továbbra is a hidegháborút, a fegyverkezést, a feszültség fenntartásának politikáját akarja folytatni.

Súlyos tévedés lenne azonban, ha az események alakulását csakis ebből a szempontból vizsgálnánk. Mi hozta létre azt, hogy az utóbbi hónapokban a nemzetközi helyzet feszültsége érezhetően engedett és a tárgyalások gondolata egyre nagyobb visszhangot keltett az egész, világon? Mindezt a Szovjetunió következetes békelépései, a békéért folytatott nemzetközi harc kiszélesedése teremtette meg s jelentős szeredet játszott benne az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei közötti ellentétek kiéleződése. Ezek az erők, ezek ez okok semmiképp sem gyengültek a Li Szin Man- féle provokáció vagy a berlini fasiszta provokáció következtében. Ellenkezőlég. Ezek a béke- ellenes merémüetek dühöt és felháborodást váltottak ki világszerte. fokozták a megegyezést köve-, telő harci készséget, s oly rétegek előtt is leleplezték a tárgvalások ellenzőit, amelyek eddig áldozatai voltak e körök propagandájának. Teljesen reális tehát az a megállapítás, hogy a tárgyalások ügye, ha vissza is esett pillanatnyilag, de nem szenvedett kudarcot, s1 megvan a remény arra, hogy előbb, vagy utóbb, de mégis a tárgyalások és megegyezések szelleme kerekedik felül.

ménveit a bermudai „egység“-et illetően. „A washingtoni külügyminisztériumban — jelentette a napokban a „Times“ washingtoni tudósítója — növekvő aggodalommal figyelik a legújabb francia és olasz fejleményeket. De Gas- peri többségének feltűnő csökkenése és a semleges irányzat határozott előretörése Franciaországban, meggyőzte az amerikai hivatalos köröket arról, hogy az európai politikai helyzet mind kedvezőtlenebbé válik az Egyesült Államok politikájára és érdekeire nézve.“ — Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan egyre erőteljesebben érezteti hatását a népek tárgyalásokat követelő hangja. Ez elől a hang elől egyre nehezebb kitérni. Ilyen körülmények között a Szovjetunió által javasolt békés tárgyalások lehetősége egyre inkább csábítóbbá kezd válni nemcsak angol vezető körökben, de a francia uralkodó körök egyes csoportjainál is. A „Paris Presse“ francia burzsoá lap bevallja: ,,Gyakorlatilag egyes befolyásos körök készek feladni az európai hadsereget a Moszkvával való megegyezés lehetősége kedvéért.“ A tárgyalások szelleme, a békés megegyezés óhajtása egyre ellenállhatatlanabb erővé válik tehát a világon. Ez az erő komolyan fenyegeti a bermudai találkozó prőgrammiául bizonyos körök által kitűzött „kapitalista egységet“.

Nazarov, a szovjet expedíció vezetője közölte, hogy az expedíció repülőgépei áprilisban, májusban és júniusban Fárszt tartományban és Jezd vidékén 42.650 hektár sáskával ellepett földet tisztítottak meg. Ezen a területen teljesen kipusztították a sáskákat. A szovjet expedíció ebben az évben kétszerakkora területet tisztított meg a sáskáktól, mint tavaly.

2. Milyen kilátásai vannak a bermudai „egységnek“?

A Szovjetunió segítsége Iránnak a sáskajárás elleni harcban