Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-28 / 123. szám

4 1058 MÁJUS '-'S, CSÜTÖRTÖK NÉPLAP Ahol a szovjet emberek szabadságukat töltik .1. Kunopatyina, a penaai 4. sz. leányiskola igazgatónője az aláb­biakat válaszolta: „A iái vidékünkön sok a törté­nelmi emlékmű, festői hely, folyó­part és erdőség, ahol jól pihenhet az ember és érdeRes benyomásokat »»erezhet. Iskolánk növendékei, tanárai kik a.l együtt msir több ki­rándulást tettek a Szur-fotlyón, el­látogattak a környékbeli városokba és erdei nyaralókba. Sokan üdültek úttörőtáborokban és SBanatóriumok- ■ban, egyeseknek osztályrészül ju­tott az a szerencse, hogy végig­utazhatták a Volga—Eton esaitor- nát és jártaik a Clmljanszkl ten­ger női. A tanulók idén újból kirándulá­sokat tesznek több tanárukkal a nevezetes helyekre, megnézik a ■táj történeti múzeumokat. A felső- osztályosok az ipari és mezőgazda- sági iijít<>k nrurakájavai isimerkecl­»ek meg. Én is a tanulókkal töttöm sza- hadságomat. A Tanítók Házának kórusával elmegyek a sztálingrádi vizierömü építéséhez. A kórus ott fellép a csatornaépítők előtt, majd együttesen végigutazuak a csator­náin a CimljainiSKki-tengerig.” * K. Ahmedot), taskenti kerté;® így válaszolt: „Most térünk át űj öntözésii rend­szerre és ezért igen sok a dolgunk. Sok munkáinilv lesz a nyáron is. — Megegyeztem a szakszervezet köz­társaság! bizottságával és a föld­művelésügyi szervekkel, hogy őszre a feleségemmel együtt beutalást ka.pok egy jaltai szanatóriumba. Nyolc gyermekem van. Mint mindig, idén is valamennyien úttörőtáborokban vagy ii dűlők­ben töltik a nyarat. — Idén a három legnagyobb túrlsta- kirándulásna megy a hegyekbe út­törőcsapatával. A két legkisebb számára beutalást kapok a gyér- mekszanatóriutnba. Egyszóval üdül- ni fog a-z egész család.” * T~ Osztrovszkaja. az Orvostudo­mányi Főiskola hallgatója így be­szélt nyári terveiről: ..Családunk idei nyári tervei már tavaly ősszel kialakultak, amikor Vlagyimir bátyám, a szaratovl egyetem aspiránsa visszatért a Volga—Don-csatornán tett. útjáról. Amikor elbeszélését hallgattuk, anyámmal együtt elhatároztuk, hogy feltétlenül megnézzük a csa­tornát és a Gimljanszki-tergert, el­lát ogatunik Sztálingrádba és Kosz- tovha. Azután otthon fogok nyaralni, Inzsavine faluban, a tambovi terü­leten. Sokat fogok kosárlabdázni. Csapatom mindeddig megőrizte el­sőségét az egyetemi versenyen. * A. Biljanc, a „Sztálinugor’-kom- binát 10. számú tárnájának veze­tője a következőket mondotta: „Idén „Fobjeda” gépkocsimon megyek szabadságra. Tavaly Grú- ziába-n jártaim, idén más terveim vannak. Azt hiszem, hogy felesé­gemmel együtt megnézem a Volga. Dóm csatornát és azt ám Moszkvába megyünk: a feleségem még soha­sem járt a fővárosban. Moszkvából a kulinyim és a Ve- iikije-Luki-i területre megyünk. — Szeretnék elmenni Osztaskcvba, Szefllzsairovoiba, Andreapoljeba és Nyelidovoha, ahol a Nagy Honvédő Háború Idején, mint páncOMcoc-i parancsnok jártaim és megsebesül­tem. Szeretném megnézni, milyenen; most ezek a helyek és hogy élnek ott az emberek”. A sóstóhegy! Vörös Csillag ifjú békeharcosai betartják adott szavukat A sóstóhegy! Vörös Csillag ter­melőszövetkezetben a második be- járati kapunál dolgozik Búza Hán- doa* munkacsapata. Itt van az a terület, amit a termelőszövetkezet tagsága e tiaenintégy ember gond­jaira bízott. Megmunkálásáért ők u felelősek. A kis csapat a® elmúlt napok egyik reggelén murakakegdet előtt megbeszélést tartott. - így volt ez azon a reggelen mimdeu munka­csapatnál. Megbeszélték, lioigya-n dolgozzanak, hogy valóraválj'ain'aík a Béke-Világ tanács budapesti ülése tiszteletére tett felajáulásoík. Kulii. már János azt javasolta, hogy reg­gel korábban kezdjenek munkához, miint eddig. Inkább délben pihenje­nek lovátob, mert alklkor ügyig na­gyon meleg van. A java.-nlato: el­fogadták. A megbeszélés után mindenki elfoglalta helyét. Libasorban Indul­tak kapálni a dús termést ígérő .atoafák sorai között. A sor élén Kulimár János és Gutyán Mihály haladtak. Kapáltak, kapáltak, egy- szer aztán nótaszó ütötte íneg a fülüket. Kulimár János kiegyene- síbe'tte derekát, vissziamézett a sor végére, ahonnan a nóta szállott. Illőbb nem hitt magának. ülő vette zsebkendőjét, megdörzsölte a szemét. . Mégis csak jól látom én" — mor­mogta. — „Mind egy csomóban varnak. Dalolnak, táncolnak a ka­panyél mellett.’’ Kulimár János megcsóválta a fejét éls feltört ben- ne a harag. — Ejnye a mindenségét, hát ti mit csináltok ott? ! ! ! Azt hiszitek, hogy ez így 19 jó lesz?!!! Kapálás helyett a ha párét járjátok! — Na megálljaitok csak! — Nincs mit csinálni! — zeng­ték karban a fiatalok. — Nagyon Itassa n haltad maga az élen János bá csi ! — Úgy látszik, már öregszik — tódítotla meg tréfásam Szabados J új:ia. Kulimár Jánost erre még job­ban elöntötte a harag. — Na majd lesz nektek mind­járt mit csinálni — törölte le homlokéiról a« izzadságot és el In­dult TLSszafelé a megkiapúlit terüle­ten. — Gyertek csak utánam. — Hová?... Hová megyünk? — kérdezték többen is egyszerre s közben összemosolyogíak. — Majd én megmondom, hogy hová. csak gyertek. Amikor kiért a dűlőre Kulimá r János, elkezd to számolgatni a fák közeit. — Ku limai' Anna ! — szól í iga ttia a fin falóikat sorban — ez a fasor a tied. Te itt kapálsz. Szabados Júlia, te idegyere. így osztotta be mindegyiket: „Na, most már nem áll előttetek senki... Mehettek. De úgy kapáljatok, hegy­ez a sor egész nyáron a tiétek lesz. Ha holnap kizöldel utánad, az ttéged fog dicsérni. die visszafelé ám I K uii.már János háta mögött ösz- szemSzteik a fiatalok: Na Iám, mégis megtanítottuk Kulimár Já- nőst arra, hogy a munka nem ha­lad „bandáiban". A fiatalok egy­szerre eresztették a kapát a földbe a részükre kiadott területien. A nóta nem csendesedett el, de a horoló ka.pa szaiporútobaji érte a főidet. minit addig. Mire az óra ti­zenkettőt mutatott, aikikorra már egy-egy fiatal hátamögött 540 négy­szögöl feketéllett, ennyit kapál­tak meg déliig. A nagy munkaién­dülőt délután sem hagyott alább. Délután is 540—550 négyszögödet kapáltak be személyenként, isiire eljött az este, két munikaeigységen alul senkinek sstm jegyzett keve­sebbét a rnu nik acsapa tveze tő. — lg}' érte d Bu-za Séndor munka­csapata, hogy bét ás félnap aJ&tt bekapálta 5ryümöícsöst-erü letét. Hu- szonkét lio-ldo.n a permetezóst is elvégezték három nap alatt. így váiltjcáik valóira a sóstóhegyi fiatalok azt az ígéretet, amelyet a Béke-Yilfágíatnócs budapesti ülésé- nck tisatelefére tettek. Kádiómíisor Hírek a népi demokráciákból KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG: EBBEN AZ ÉVBEN MEG­KEZDŐDNEK A GYÖNGY­FOLYÓ SZABÁLYOZÁSI MUNKÁLATAI. 1953-ban hozzákezdenek Dél- Kína leghosszabb folyója, a Gyöngy-folyó szabályozásához. Hozzávetőleges számítások sze­rint a folyam vize 60.000 hektár •földet fog öntözni. Ennek ered­ményeként a vidék évi rizsterme, lése közel 40.000 tonnával emel­kedik. CSEHSZLOVÁKIA: MEGNYITOTTÁK AZ ORAVAI VÍZTÁROLÓ ZSILIPJEIT. A csehszlovákiai oravai duz­zasztógát völgyében fekvő falvak öiömteljes izgalomban élnek. A tavaszi napok eléikeztével meg duzzadt a Fehér- és Fekete-Ora- va és vizük cgyrészét beengedték a vasbeton falak közé. A köny- nyű tavaszi szél 8 millió köbmé­ter víz tetejét fodrozza. Az új ‘ó 32 négyzetkilométer terü’eten fog *eltcrü:ni és több. mint 350 millió köbméter vizet tárol majd. MÁJUS 28. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁDIÓ 5.00: Falurádió. 3.30: Hírek Lapszemle. 5.45—8.30-ie: Reggeli zenés műsor a munkába in­duló dolgozóknak. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Külföldi lan­szemle. 7.55: Műsorismertetés. 11.30: Igor O.isztrah hegedül. 12.00: Hírek. 12.10: Könnyű muzsika. 12.30: Bállá Péter előadása hanglemezekkel. 13.00: A varsói rádió szórakoztató zenekara játszik. 13.50: Hansrlemezek. 14.00: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.15: A rádió Gyermekuisáe műsora. 14.50: Népek dalai. 15.30: Zenés; irodalmi műsor. 16.00: Vidám zene 16.30: Ko­pernikusz. n naev lengyel csillagász. Előadás. 16.45: Dalok a békéről* — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszo­lunk. 17.15:. Az Ifjúság Hangja. — 17.35: Jó munkáért szép muzsikát. — 18.00: A Néphadsereg Híradója. 19.00: Hangos U.isáff. 20.00: Hírek 20.10: Magyar dalok, csárdások.. 20.30: Szi­geti veszedelem. Zrínyi Miklós hősköl- temenye. 21.10: A rádió íi.i magyar könnyűzene-bem utató.ia. 22.00: Hírek. Spent. 22.25: A magyar rádió lánc­zenekara játszik. 23.00: A magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.30: Hanglemezek. 24-00: Hírek. PETÖFI-RÁDIO: 6-00: Hangleme. zek. 7.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Csárdások. 7.35: Hanglemezek. 8.20: S'.viníónikiis táncok. 850: Dalok 9.20: \ Oyrrmekvádió műsora. 10.10: Köny- 1 nyű ha n gp-.c rs/.ölók. 10.00: Hírek'. 10.45: Pertis Béla és zenekara .iát- szik. 11.30: Műsorzárás». 15.00: Úttörő- mikrofonnal az országban. 15.20: Szív küldi szívnek szívesen. 15.40: Fejér Sándor hegedül. 16.00: A magyar rá­dió kisegyüttese .látszik. 16.45: Ének.a békéről. 17.00: Fiatalok zenei u.iság.in. 17.30: Hírek. 17.40: A Falurádió elő­adása. 18.00: Rakov: Szonatina. 18.10: Az ötéves terv nyomában. 18.40: Szov- jét és népi demokratikus híradó. 19.00: Mai magyar muzsika. 19.30: Táne/:ene. 19.45: Sportnegyedóra. 20.00: Műsor­zárás. A nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden este háromnegyed héttől sugároz egy őrá; műsort Szabolcs-Szatrnár meg.ve dol­gozói számára. A ma e?ti műsor: Kulákok vagv nem kulákok? Riport a tiszabezdédi Május 1. tszcs, életéről. — Hírek. — Népi zene. — Szemelvények a Néplap vezércikkéből. --- Hja Frenbnrg a vi- lá-béke h arcos a — Ifjúsági hírek — A.iándékdalok a ver-eny élharcosainak. * i SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: . Siklósi No1 bort Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőséé Nvireevháza l)óz>a Gvörgy-u. 5 Tel: 11-70 11-71 Kiarlóhivatr N vivesrvhaza /i^Jánov-u. 1 Telefon- 30­i jsIcs-Szatmármegyei Nyomdáim r: Vállalat N'ircgvháia Felelős vpzc • Szilágvi J3L. VESSÜK ÖSSZE .lllanii köllségiclés Törökországban Törökorss^ág 1958. évi állami költségvetésében a kiadások Iliül millió török fontot tesznek ki, a bevétel összege pedig 1900 millió török font. A deficit tehát 107 millió török font. A török állami költségvetés 1800 millió török fontot — a ki­adások több, mint 80 százalékát — irányzott elő 1953-ra katonai célokra. A török kormány 93 millió tö­rök fontot (ax állami költségvetés- nek mindössze 4.3 százalékát) for­dít 1933-ban a lakosság egészség, védelmére. A költségvetés szerint népmű- velős-ügyre 230 millió török fon­tot költenek ez évben. Ill£ri nép- müvelésügyi miniszter bevallása szerint csupán a régi iskolák kar. bantariására és újabb iskolák fel­építésére 527 millió 840 ezer tö­rök fontra lenne szükség. Törökországban ezidőszerint az írástudatlanok száma meghaladja a 16 milliót. A városokban a fel­nőttek 80 százaléka, vidéken pe­dig 90 százaléka nem tud írni- olvasni. 28 ezer török faluban nincs iskola. A török munkaképes lakosság 60 százaléka részleges vagy teljes munkanélküli. A dolgozók csupán 40 százalékának van állandó fog­lalkozása. Törökországban 12 millió föld- nélküli paraszt és törpebirtokos van. 36 ezer török faluból 16 ezer­ben nem vetnek gabonát, mert a parasztok nem jutnak vetőmag­hoz. A török kormány ezzel szem­ben egyre több gabonát szállít külföldre, hogy külkereskedelmi deficitjét némiképpen kiegyen­lít se. A Német Demokratikus Köztársaságban A Német Demokratikus Köztár­saság 1953. évi költségvetésében a kiadások 34.688 millió D-műr- kát, a bevételek pedig 34.698 mii. lió D-inárkát tesznek ki. A fe­lesleg tehát 10 millió D-márka. A költségvetés szerint 1953-ban népművelésre 12.4 százalékkal, kulturális célokra 21.0 százalék­kal,' a mezőgazdaság fejlesztésére 13.4 százalékkal többet fordíta­nak, mint a múlt évben. Ezévben a főiskolások 94 száza- léka, á középiskolások 60 száza­léka kap ösztöndíjat. A főiskolák­nak, középiskoláknak és általános iskoláknak juttatott támogatás egy főiskolásra jutó összege 5749 D-márka. Egy középiskolásra 019 D-márka, egy általános iskolai tanulóra pedig 286 D-márka jut. A Német Demokratikus Köztár­saságban nincs írástudatlan. Egyre több dolgozó jár esti tó­vá bbképző tan fölyamokra. A Német Demokratikus Köztár­saságban megszűnt a munkanél. küliség. Berlin nyugati övezetéből több mint .30 ezer dolgozó jutott munkához Berlin demokratikus övezetében. A Német Demokratikus Köatár- sasűg költségvetése ez évben 2252 millió D-múrkát fordít a mezőgazdaság fejlesztésére, ebből 150 millió D-márkát kapnak a termelőszövetkezetek és hatalmas összeg jut a gépállomások fej­lesztésére. MHK-próházason a 61/2. Építőipari Vállalat dolgozói körében Hét Cí.ii délután a 01/i Építőipari Válla­lat dolgozói nagy tö­megben jöttek a Dó. zsa-sportíelepre MHK- próbázásra. A dolgo­zók szervezetten, lel­kesen fogfak hozaá a próbazáshoz. A sport_ telep minden részében próbázó csoportok vol- lak láthatók. A súly­dobó csoporthoz köze­ledve látjuk, hogy ép­pen Jeszenszki István, a vállalat igazgatója próbálja a súlylökést. Először nehezen megy, de a harmadik dobás­nál már sikerül a szintet megdobni. Pél- dája nyomán a többi dolgozó egymással ver­senyezve próbázik A másik csoporthoz közeledve látjuk, hogy a 100 m-es síkfutás­hoz készülnek a dol­gozók. Közöttük van Mayer Mihály kőmű­ves sztahanovista, aki a munkahelyén is élenjár. Itt is az el. sók között látjuk, ő fut elsőnek a célba. A kővetkező verseny­szám az 1000 ni-es mezei futás. Itt lát­juk megint az igaz­gató elvtársat, Mayer elvtársat, Novak elv- társat, az aktív spor­tolók közül Máté elv­társat és még számos dolgozót. Szurkolva állnak a rajthoz, mert ez már komoly távol­ság és próbára teszi képességüket. Utána következett a női 100 és 500 m-es futószám. A nődolgo- •zók is olyan lel­kesedéssel versenyez, tek egymással, mint a férfiak. Az elsők kö­zött volt Budai Mária. Négyessi Valé­ria, Jeszenszki Ist­ván né, Káté Eászló- né, Kelemen Málta, Bencur Lajosné. A távolugrásnál volt a legnagyobb lelkese, dés és versengés egy­más közölt: ki tud hosszadba t ugrani. — öröm volt nézni a dol­gozókat, milyen fris­sen és vidáman spor­toltak. Látszik, hogy tudatában vannak an­nak. hogy a sporttal megedzett test ükkel jobban helyt tudnak állni munkaterületü­kön is. A 61/2. építőipari. Vállalat dolgozóit pél- daképül állítjuk a többi vállalat dolgozói elé. Kövessék példá­jukat és ugyanolyan, lelkesedéssel vegyék ki részüket a Munkára Harcra Kész mozga­lomból. ifi. Gyuretkó Mihály Kűlönvonaf a mishold repMnapra A ^luí?;yGi‘ lícyúUő Szővetsőö: felhívja Nyíregyháza cloltrozoi figyelmét, hogy vasárnap nagyszabású renülőbemuta- tót rendez a miskolci közforgalmi re­pülőtéren az ország legkiválóbb műre- Dűlőivel ós ejtőernyő ugróival. Műsoron: vitorlázó és motoros, re­pülőgépek egyéni é? kötelék mtirepü- less. motoros század bemutató, lészi- liarci bemutató, ballonvadászat motoros zenekkel, egyéni éa csoportos c.i.töcr. nyős ugrások, női ejtőernyősök ug­rása. A repülőbemutató előtt, annak szüneteiben a repülőtéri szabadtéri színpadokon fővárosunk kiváló müvó­: Kazal La ló. a. Holéczi-egyUttes, Fellesi Tamás« és sok más kiváló mű­vészünk szórakoztatja a, kedves kö­zönséget. Erre az alkalomra nz IBUSZ kiilön- vonatot indít Miskolcra 20.50 forintos jövet-meneti áron. melyben benne sze­repel Miskolc-Lillafüred és vis?zn vas­úti menetjegy is. A különvouat vá­sárnál) reggel 6 órakor indul az ál­lomásról, Miskolcról viasza. 20 óra 30 perckor. Jegyelővétel az IBUSZ helyi irodájában Rákóczi utca 1. Telefon: 31—33. Apróhirdetések Ács szakmunkásokat éa segédmun­kásokat azonnal felvesz a A ízmüépítő Vállalat Tiszavasvári főépítés vezető­sége. Betonozási és szállítási munkára férfi segédmunkást (elvesz Énületelemgyár. Jelentkezés; ÉDülelelemgyár munkaei-ogazdálkodá- ,i Buűanest XI.. Budafoki-út 78. — Mr.in h romszcri étkezés 7.40 Ft-ért. : jfiuc’v \ szállást havi 10 forintért biztosítunk. Beteg mellé ápolónőt keresek, aki háztartásban is jártas, azounalra. vagy elsejére. Kossuth utca 58. Ko­pogni a. 5-ik ablakon. Feiöskecskc, fehér ruhaszekrény, konyhaasztal eladó. Puskin utca 30. Műjeget idei nyáron is házhoz szállítjuk a dolgozóknak. - Júniusra előfizetni lehet héten péntekig délután 3—4 óra közölt, tffaipari Vállalat Zsdánov utca 8ÍU A „Lityeraturnaja Cazeta" tudósitói különböző váró. sokban a legkülönbözőbb foglalkozású embereknek tették fel a kérdést: hol szándékoznak ezévi szabadságukat töl­teni. Az alábbiakban közöljük néhány dolgozó válaszát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom