Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-28 / 123. szám
<Világ, p.raldárjai egyesüljelek / Mai sxámunhból: A SZOVJETUNIÓ BEI/ÜGYMT- N I SZTÓKIUMÁNAK KÖZLEMÉNYE (2. old.) — A SZABAD ORSZÁGOK GYERMEKEI AZ ÉLET VIRÁGAI (3. old.) — MHK- PRÓBÁX A 61/2. VÁLLALAT DOLGOZÓI KÖZÖTT (4. old.) Készüljiitth fel a betakarítás nagy munkájára Uj iiiuukasikerekkel köszöntsiik a Béke-Világtanács budapesti ülését Ma még a munkák dandárját a növényápolási tennivalók jelentik es emellett gyorsan, jó minőségben lie kell szárítani a szénafélék első kaszálását. A mezőgazdaság minden dolgozójától a növény- ápolás is gondos munkát kíván, mert az idén tóbbet akarunk tér- atielni, az ötéves tervünk negyedik esztendeje többet irányoz elő, mint az elmúlt évek bármelyike. Több burgonyára, kukoricára, napraforgóra van szükségünk, tervünk teljesítéséhez, életszínvonalunk rohamos emelkedéséhez. Ez a munka azonban mégsem olyan sok. hogy tervszerűséggel, okos beosztással a növényápolás és egyéb időszerű munka mellett ne tudnánk gondo san felkészülni az év legnagyobb munkájára, az aratásra. A minisztertanács minden fontosabb munkánál egy-egy határozattal segíti a mezőgazdaság, dolgozóit. ami egyben a legszakszerűbb agrotechnikai és a legjobb munka- szervezési előírás is a falu dolgozói számára. Szakmai segítséget nyújt a minisztertanács határozata, amikor előírja, hogy a termés veszteségmentes, jó betakarítása érdekében a búzát viaszérésben, a rozsot teljesérés kezdetén, a takar. niányárpát és zabot sárgaérésben. Í1 Sörárpát pedig teljes érésben kell aratni. A szemveszteség csökkentése érdekében a minisztertanács határozata előírja azt is, hogy a búzát az aratás megkezdésétől nyolc napon belül, a tavaszbúzát, árpát és zabot pedig a megkezdéstől számított 5. nap alatt le kell aratni. Ezek a határidők betarthatók, erre számos példa van a múlt évről. A székelyi Békéért Harcoló termelőszövetkezet tagjai három és fél nap alatt fejezték be az aratást. Községek egész sora volt, ahol 5-t; nap alatt minden talpalatnyi gabonát keresztbetettek. Gabonatermésünk dúsabb, nagyobb szalmát, kövérebb kalászokat ígér, mint a múlt esztendőben, ez több munkaerőt is kíván, de az erőnk is több. ütszörannyl kombájn aratja, csepeli vetéseinket, mint a múlt évben. majdnem háromszor annyi arató-kévekötőgép fog munkába állni, mint tavaly. A gép és a határozat magában még holt anyag, ezeket használni és alkalmazni szorgos munkáskezekre és jól irányító vezetőkre van szükség. A szükséges munkáskéz mindenütt megvan, á vezetők is általában sokat tapasztaltak az utolsó aratás óta, azonban itt még van mit javítani. A gépjavításoknál, ami az aratás és cséplés jól és idejében való elvégzésének az alapja, még hibák vannak. Május 20-ig a megye 27 gépállomása közül csupán 7 fejezte be az aratógépeik javítását. A verteseitől gépállomás 16. az újfeliértói 2.3 százalékra teljesítette az ara tógép javítási tervét. A cséplőjavítást egyetlen gépállomás, a ■ hagyecsedi fejezte be. Ezek a tények súlyos figyelmeztetők minden funkcionárius, de különösen a gépállomások igazgatói és szakemberei számára, minden kommunista . 'számára. minden dolgozó számára, aki nagyobb kenyeret" akar tenni az or. szag, a dolgozó-nép asztalára. Az elmaradások megszüntetésére hatalmas erő áll rendelkezésre minden gépállomáson, állami gazdaság- ban. termelőszüveíkezeíib-en és községben : a Béke.Világtanács budapesti ülésének tiszteletére folyó békeverseny. A vállalások legtöbb- jében. — ami eddig született .—. benne van, hogy nem 8, hanem 5-6 nap alatt fejezik be az aratást. A tiszavasvári állami gazdaság arató- gépkezelői a tervezett 150 hold he- lyett 350 hold learatását vállalják egy kévekötő_iara tógéppel, a kombájnnal naponta 200 mázsa búzát fognak aratni-csépelni. Az a feladat, hogy e.vállalások teljesítését segítsék elő az állami gazdaságok, gépállomások igazgatói, termel őszövé ékezeti elnökök és nem utolsó sorban a pártszervezetek. A pártszervezetekre vár az a feladat, liogy a népnevelők felvilá- gosító munkája minden egyes dolgozóval megismertesse a miniszter-tanács határozatát és egyben emlő- k ezt ess-e a dolgozókat az adott szó betartására. A tömegek kezdeményezése, segítő bírálata csak úgy érvényesülhet, ha minden dolgozó tisztában van az egyes feladatok elvégzéséről szóló, határozatokkal. Már most, a felkészülés időszakában egy pillanatig sem szabad megfeledkezni az ellenség elleni kíméletlen htrcról. A vezetők nézzenek szét azokon a helyeken, ahol nem halad a gépjavítás, ahol arról beszélnek, hogy „van még idő a kapálásra”, „messze van még az aratás, minek siessünk vele”, Itt a háttérben, sunyin mindenütt ax ellenség adja a hangot. P á r t sze r veze telüknek nemcsak mozgósítani kell az előttünk álló nagy feladatokra, nemcsak az ellenség ellen kell a harcot vezetni, hanem az ellenőrző munkának is meg kell javulni. Pártvezetőségi üléseken számoltassák be a községi tanácselnököket,. a termelőszövetkezetek elnökeit, a gépállomások és állami gazdaságok igazgatóit, hogy mit tettek az aratás, a cséplés sikeres végrehajtásáért. Bízzák meg feladatokkal a tömegszervezeteket. A MEDOSZ-nak sokkal jobb munkát kell végezni a verseny szervezése terén. Az MN'DSZ segítsen a családtagok munkábaáliításánál, különösen a napköziotthonok, bölcsődék megszervezésében. A DISZ- szervézeíek, a békebizottságok mind kapjanak feladatokat, hogy a mezőgazdaság legnagyobb és legdöntőbb munkáját, a betakarítást gyorsan, veszteségmentesen elvégezhessük. Mindennél nagyobb feladat vár a kommunistákra, a kommunista vezetőkre. Felszabadulás óin dolgozó népünk már megszokta, hogy tőlük vegyenek példát. Most, az utóbbi időben, a felszabadulási héten a választási békeversenyben újabb munkaliűsletiekkel tűntek ki a kommunisták tízezrei, akiktől hasonló jó munkát kíván a párt, az -gész dolgozó nép az araíás-csép- lés, betakarítás idején is. Mint lángoló fáklya, ügy vezesse dolgos falusi népünket betakarítási harcra minden egyes kommunista példaadása 1 A nyirmadai állami gazdasás dolgozói az önköltség csökkentésre is nagy gondot {ordítanak A nyíregyházi és baklai járásban visszaesés van a begyűjtésben A baktalórnntházi, Uisvárdiaá és nyíregyházi járások öt nap alatt egy-egy hellyel estek vissza a jáA nyírnntchii állami gazdaság dolgozót vállalást tettek a Békevilágtanács budapesti ülésének tiszteletére. Különösen kimagasló vállalásokat tettek a női dolgozók. Bíró Ilona, Póc-si Miháíyné, Gazdag Márta, Vasa Erzsébet és Biró Jánosrné a gyümölcsös munka csapat tagjai 150 százalékos átlagos- teljesítmény .elérésiét vállalnák. A gazdaság eséplőmunltóusai vállalták, hogy a minisztertanács által megszabott határidő előtt tíz- nappal, augusztus 10-re befejezik a es-épl'ásit. A d.c>l gőzök felajánlásailkban nagy súlyt helyezőik a« öniköHsög csökkenrésére Is. A moist Szövetkező — kimliuám valló — permeuezé*- inél termőfaeigy igenként nem 15 liter permetlevet hasznú inaik fel, lianem csak 13 litert. Ezzel elérik, hogy 1.080 forint értékű rézgáli- cot takarítanak meg. A mész értéke 240 forint, az arzén értéke pedig 1.188 forint, amit megtakarítanak. Ennél az egy permetezésnél 2.508 forintot tá'karítanaik meg. Helyes niiinikaszjervez.ós*el a hullnm- paipírt 5 nap helyett m'gy nap miatt t rakják fel, a fiatal gyümölcsös kapálását pedig 10 map helyeit S map almitt végzik el. A gazdaság legjobb fejönője. Kolozsi Mórba a választási béke- versenyben vállfa Iá sál 280 százalékra teljesítette. Most vállalta, hogy a 8.6 literes fejt'si átlagot 9.2 literre emeli fel. A gazdaságban a versenybizottság minden szombaton értékeli a versenyt és a versen,vzásslókat még aznap .ki is adja a győztes brigádnak, munkacsapatnak és egyéni élenjárónak. Piszdr András, levelező. rások között folyó begyűjtési verseny rangsorában. A legrosszabb eredményt ebben az időszakban isii magykallói járás érte el. A béke- verseny legjobb eredményt a ke- mécséi és a tiszailöki járásokban hozott. A kemecsei járás 5 nap ala»tt a 10. helyről a 8. helyre került, a túsza lökd járás pedig a 6. helyről az ő.-re. Példát vehetnek tőlük a hátúik uMogó járások, A begyűjtési béke versenyben a járások sorrendje a következő: 1. lováibbra is Nyíregyháza város, 2. a csengeri já rá>s. 3. a métszalikai, 4. a vásárosmaimiényi, 5. a tiszsalöki, 6. a kisvár da i, 7. a fehér- gyarmati.; 8. a kemecsei. 9. a bak. tai, 10. a nyíregyházi, 11. a nyírbátori és utolsó a nagykéllói járág. (MT sajtócsoport.) 'ris/iia<loiiyl>an javítsák ■■■eg* a begyűjtés munkáját Tisziaadony a vásárosnaményi járás egyik szégyenfoltja. Még mindég 150 hátralékos van a községben. Nem csoda, hisz maguk a község vezetői sem mutatnak jó példát. A párttitkár elvtárs az első negyedévi beadásban másfél kilogramm tojással, ugyan, annyi baromfival tartozik, a második negyedévi beadásában meg még egyáltalán nem adott be semmit. Hodászi Pál, -kinek lánya a tanács dolgozója, az első negyedévről 10 és félkiló tojással, 2 kilogramm baromfival- tartozik Sütő Sándor lamád-stiag, VB tag. az első negyed- évről 2 kiló 76 deka tojással és az áprilisi tejjet, 23 literrel tartozik a dolgozó népnek. Nagy- Bertalan tanácstag. a pénzügyi állandó bizottság elnöke az első negyedévről 5 kiló 10 deka tojással adósa a dolgozó népnek. Nem lehet csodálkozni azon, hogy még mindig 150 hátralékost számolnék TtSEaadony- ban. Nem lehet csodálkozni azon, hogy a terv teljesítésében hátul hálád a község, Tejből 23 százalékra.. tojásból 22 százalékra, baromfiból 49 százalékra, sertéséből 68 százalékra teljesítette a község beadási tervét. Ezek az „eredmények” nem méltóak a Wkeverseny. hez (MT sajtócsoport.) A 6f 2. és a 23/5. építőipari vállalatok kubikosbrigádjainak párosversenyében Drotár András sztahanovista kubikosbrigádja 13 százalékkal vezet „Mutassuk meg a Béke-Világtanács ülése tiszteletére, kinek lesz szebb teljesítményszázaléka!” — ezzel a jelszóval hívta ki páros- versenyre a szabadságbokori építkezésnél dolgozó Drotár András sztahanovista kubikosbrigádja a 23/5. Építőipari Vállalat nyírtelekpusztai építkezésénél dolgozó legjobb kubikosbrigádot, A párosversenyben a Drotár. brigád tagjai vállalták, hogy a 11 főre kiadott 2424 órai munkát 1548 óra alatt, 876 órával rövidebb idő alatt végzik el. Távúbbá: 100 százalékos minőségi munkát végeznek. A brigád tagjai betartják adott szavukat. A május 10—20-ig elért 160 százalékos átlagteljesítményt 23-án 168, 25-én 220 és 26-án 228 százalékra növelték. A párosversenykrhívást a 23/5. Építőipari Vállalat nyírtelekpusztai építkezésének legjobb kubikosbri- gádja, Szolnok Mihály sztahanovista kubikosbrigádja fogadta el. A Szolnok.brigád tagjai a második- dekádban teljesített 175 százalékot, 23-án 178, 25-én 178 és 26-án 191 százalékra növelték. A május 23 óta folyó nemes párosversenyben a (26-1 eredményekkel bezárólag) háromnapi átlagteljesítmény alap. ján a 61/2. Építőipari Vállalat sza- b.auságbokori építkezésénél dolgozó Drotár András sztahanovista kubi- kosbrigádja 13 százalékkal vezet. Javítsa meg muniíáját a Tiszaioki Vízierőmíí építkezésének újítási bizottsága A Tiszaiöki Erőmű építkezésének dolgozói több, jelentős újítással járultak már eddig is hozzá, az Erőmű határidő előtti felépítéséhez. A sok újítás között jelentős Simon István művezetőnek a „Torony-daru emelők öleiének golyóscsapágyas for. górésszel való ellátása” -- javaslata. Az újítási javaslatot hosszas noszogatás után még 1952-ben elfogadta a Vízierőmü újítási bizottsága és az előkalkulált 8960 Ft várható eredmény alapján a 820 forint újítási díjból 300 forintot ki is fizettek az újítónak. Az újítás azonban ismeretlen okok miatt, a fiókba süllyedt. Simon István azóta a Tiszavasvári Vízmüépítés- haz is adott be újítást. Az újítást bevezették, azonban az újítót elfeledkeztek értesíteni újításának sorsáról. Ez a két példa csak kiragadott a sok közül. Más újítási javaslatoké is hasonlóan porosodnak, vagy elsikkadnak a bürokrácia útvesztőjén. Tűrhetetlen állapot, hogy a beadott újításokat bürokratikusán kezelik a lelketlen felelősök. Ideje, hogy a Tiszaiöki Vízi. erőmű újítási bizottsága felszámolja hanyag munkáját és ideje, hogy rádöbbenjenek a felelős személyek : minden elfogadható és elfogadott újítás gyors bevezetése nem közömbös nemzet- gazdaságunk számára. Leplezzék le i» béke ellenségei« a Tatarozó Vállalatnál A Tatarozó Vállalat dolgozói célul tűzték ki, hogy a féléves tervet 105 százatokra teljesítik’. Ezért lelkesen harcolnak a .dolgozók. Kapuvári Miklós művezető nemesik a választási bélteversenyben járt elől jó példával, de a most folyó munka versenyben ; is dicséretre méltó munkát- végez; A vállalat a tegnapi napig szóló tervét 105 százalékra teljesítette. Nem nézik ezt jó szemmel a klerikális reakció ügynökei, a múltat siratgató jobboldali szociáldemokraták, akik különösen vidéki munkahelyeken igyekeznek bomlasztani és a tervteljesítést gátolni. A fehérgyarmati építkezésnél Kovács János szektás a normák ellen lazítja, a munkahelyek elhagyására bujío- gatja a kőműveseket. A mándoki építkezésnél Sántha Gyula jobboldali szociáldemokrata is a nor. mák ellen lazított. Az ő befolyása, alá került Varga István művezető is. Ez a magyarázat a fehérgyarmati és mándoki építkezések 80 százalékon aluli teljesítésére. A két építkezés becsületes dolgozói leplezzék le a béke ellenségeit, jó munkájukkal érjenek el sikereket a Béke-Világtanács ülésének tiszteletére folyó versenyben. 1953 MÁJUS 28, CSÜTÖRTÖK ÁRA 50 FILLÉR X. ÉVFOLYAM. 123. SZÁM.