Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-24 / 120. szám
1953 MÁJUS 24, VASAItNAP n e (* u p A minisztertanács határozatot hozott az ipari tanulók A GYERMEKHET ELE ingyenes állami ellátásáról ás a tanulóképzés színvonalának emeléséről A miniszter tanács as ipari tanulóképzés rendszerének továbbfejlesztése érdekéiben határozatot hozott a® ipari tanulók ingyenes állami ellátásáról és a tanulóképzés színvonalának emeléséről. Népi demokráciánkban az ipari taouldk mir eddig is sokoldalú állami gondoskodást élveztek. A tanulóik ingyenesen kaptak köpenyt, egyenruhát, munkaruhát, tanszert és tankönyveket. A tanulók jelentős rósae otthonban lakik. A beteg, ségi biztosítás az ipari tanulókra óppen ú'gy kiterjed, mint a felnőtt dolgozókra. A minisztertanács új határozata továbbfejleszti az ipari tanulók részére már eddig biztosított kedvez- rnényeket-és ezzel teljessé teszi az ipari tanulókról való ingyenes állami gondoskodást. A jövőben a tanulók iDgyen kapnak fehérneműt, cipőt, illetve ba_ kancsot és májs ruházati cikkeket. Az Ipari tanulőlntéamények gondoskodnak az egyenruhásat és lábbeli javításáról, tisztításáról, fedezik az előírt foglalkozásokkal kap. csolatos közlekedési kiadásokat és biztosítják a tanulók kulturális szükségleteinek kielégítését. Az otthonokban lakó tanulók ingyenes szállást és ingyenes teljes étkezést kapnak, a többi tanuló részére az oktatási és munkanapokon ingyenes efbéd jár. Az állami ellátás keretében adott ruházati cikkek túlnyomó része a használati idő eltelte után a tanúló tulajdonába megy át. A minisztertanács a tanulóotthonok hálózatának további fejlesztősót rendelte el, a jövőben a tanulók ötven százaléka fog otthonban lakni. A természetbeni ellátáson felül az ipari tanulók ellátást is kap- nak. A jó tanulmányi eredményt elé;t vasipari tanulók a tanulóidő, töl függően 30-tól 110 forintot kapnalk havonta. A vájár- és kohásztanulók 50-től 210 forint havi ellátásiban részesülnek. Az új rendszert az 1953—54. évben beiratkozó elsőéves ipari tanulókra vezetik be először, a másodévesekre a következő tanévben még a jelenlegi ellátási és fizetési rendszer marad érvényben. A minisztertanács határozata számos intézkedést tartalmaz a tanulóképzés színvonalának emelésére. Korszerű gépekkel kell bővíteni a vasipari tanműhelyek gép- pánkját, hogy az elsőéves tanulók 90—93 százalékát tanműhelyekben foglalkoztassák. Különös gondot fordít a határo- zat a mesterek képzésére és továbbképzésére. A mesterek továbbképzés útján, oktatómunkájuk mellett sajátítják el a megfelelő szakkép- zettséget. Az utánpótlást az 1903— 5-1-es tanévben induló négyéves mesterképző technikum fogja biztosítani. a műszaki tanárképző főiskolát végzett tanárok egy részének továbbképzéséről a műszaki egyetem gondoskodik. Az otthonok nevelői számára lehetővé teszik a tanítói képesítés megszerzését. Aláírták a magyar-kínai kulturális egyezmény 1953. évi munkatervének: jeg-yjeékönyvét Pékárig^ (Uj-Kína). Május 19-én rekingben aláírták a magyar- kínai kulturális egyezmény 1953. évi munka terv ének jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyvet Vu Hsziu-csuan, a Kínai Népköztársaság Központi Népi Kormánya külügyminiszter- helyettese és Safranko Ernánuel, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövete írta alá. Június 7: országos pedagógus-nap A uainisztei’tanács határozata Baerini « II. országos pedagógus napot június 7-én tartják meg. JBWxm az évben is az ország liet'veu legjobb tanúira és tanítója részesül a „kiváló tanár” és „kiváló tanító” kitüntetésben. A kitüntetéseiket június 6-áin az or- sz&gbAzban. Dobi István, ae ülnöki Tanács elnöke adja át. Ugyanaz nap délután valamennyi megyeszékhelyen megyei ünnepsége, ken osztják ki a közoktatásügyi miniszter által adományozott „A közoktatás kiváló dolgozója'’ kitüntetéseket s az ezzel járó okleveleket és pénzjutalmakat a tanárok, tanítók, óvónőik és a közoktatási igaz- gatás kiváló dolgozói között. Budapesten ezeket az ünnepségeket kerületenként rendezik, ahol a meg- jutalmazott pedagógusoknak az egyéb pénzjutalmakat is kiosztják a kerületi tanács VB elnökei. Június 7-én minden városban és községben megtartják a pedagógus napot. Évzáró az általános és középiskolákban: június 17. A közoktatásügyi miniszter utasítása intézkedik a tanév befejezéséről. Az általános iskola I—YII. osztályaiban az utolsó tanítási nap június G. Ezefkben az osztályokban az összefoglalókat június 8—13 között tartják. Az évzáró ünnepségeket az általános . és középiskolákban június 17-én tartják. A beiratkozások ideje június 18., 19., 20. A tantestületi záróértekezleteket június 25-ig tartják meg. A dolgozók tízezrei tekintették meg a „Drága kincsünk a gyermeki-kiállítást Az ország nyolc városában egy- ■Időben rendezték meg a „Drága kincsünk a gyermek”-kjállítást. A dolgozók tízezrei nagy érdeklődéssel keresték fel a kiállításokat, amelyek a valósághoz híven mutatják be népi demokráciánknak a jövő nem. zedékéröl való szerető gondoskodását. „Nagyon megörültein — írta a vendégkönyvbe Révai Istvánná salgótarjáni bányászasszony —•, hogy az én fényképemet is láttam a kiállításon. Boldog vagyok, hogy bennünket, sokgyermekes anyákat is megbecsülnek népi demokráciánkban.'’ Készler Jenőntj a kiállítás megtekintése után így fogalmazta meg sok fiatal anya gondolatát; „Annak biztos tudatában fogok a közeljövőben szülni, hogy népi demokráciánk támogatását élvezve, kicsiny gyermekem boldog jövője elé nézhet.” Nyíregyházán a Gyermekűét során szerdán, rendezik meg a „Drága kincsünk a gyermek”.kiállítást az MSZT székházban. Az amerikai imperialisták gálád módon akadályozzák Koreában a fegyverszünet megkötését A világ békeszierető emberisége ezekben a hetekben ismét Korea felé tekint, ahol megtörténtek az első lépések a béke felé. A világ békeszerető emberiségének követelésére a 800 milliós béketábor, a kínai és a koreai nép szívós harca győzelemre vitték a beteg és sebesült hadifoglyok kicserélésinek ügyét. A kapitalista országok dolgozói épp úgy, mint a népi demokratikus országok felszabadult népei nagy örömmel és bizalommal fogadták a kínai és a koreai nép újabb javaslatát, amely lehetőséget ad a koreai fegyverszünet megkötéséhez, a háború befejezéséhez. Megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások Panmindzsonban. Ezeket a tárgyalásokat kíséri nagy figyelemmel most a világ békeszerető emberisége. Korea felé tekintenek ezekben a napokban Afrika, Európa, Ázsia és Amerika népei, akik egyember- ként kiáltják: „Bókét Koreának!” Minden ember örül ennek a javaslatnak, akinek számára létfontosságú kérdés a béke ügye. Az a tény, li jgy tárgyalóasztal mellé kényszerültek Koreában az amerikai Imperialisták, az egész békéért harcoló emberiség győzelmét jelenti, a fegyverszüneti tárgyalások 25 nappal ezelőtt azon az alapon indultak meg újra, hogy a fegyverszünet megkötése után kicserélik azokat a hadifoglyokat, akik ragaszkodnak a hazatelepítéshez, a nem közvetlen hazatelepített hadifoglyokat pedig egy semleges államnak adják át, hogy ezek haza telepítésének kérdése igazságosan rendeződjük, Mindezideig azonban a fegyver, szünet! tárgyalásokat az amerikai imperialisták képviselői különböző eszközökkel Igyekeznek akadályozni. A tárgyalásokon csak a koreai és a kínai küldöttség tett olyan erőfeszítéseket és javaslatokat, amelyek alapul szolgálnak a fegyver- szünet megkötéséhez, a hadifoglyok további kicseréléséhez. Az amerikai imperialisták félnek a koreai fegyverszünet megkötésétől. Újabb aljas, embertelen eszközökkel Igyekeznek a fegyverszünet megkötését akadályozni. Miközben küldötteik Panmindzsonban a tárgyalásokat halogatják, légibanditáik arcátlan és barbár támadásokat hajtanak végre a békés koreai városok lakói, a dolgozóparasztok ellen. Aljas módon bombázzák a vízgyüjtőme- deneéket. pánikot akarnak kelteni olymódon, hogy vízzel árasztják ol Korea termőföldjeit. Árvizet zúdítanak Korea népére. A koreai nép azonban nem ijed meg az imperialistáktól. Minden erejével küzd, hogy a nehézségeket legyűrje, hogy az árvizet elhárítsa, hogy termőföldjeit megmentse. Az amerikai imperialistáknak az ilyen aljas mesterkedése azt a célt szolgálja elsősorban, hogy megakadályozzák a fegyverszünet megkötését. A hős koreai népet azonban még az ilyen aljas embertelen eszközök sem ingathatják meg szabadságukért vívott harcukban, mert tudják, hogy igaz ügyért harcolnak. Igazságos harcukat a világ minden békeszeretö népe támogatja. A fegyverszüneti tárgyalások elhúzódását a kapitalista országok dolgozói épp úgy, mint a felszabadult országok népei, mind nagyobb türelmetlenséggel figyelik és mélységesen elítélik az amerikai imperialisták magatartását. A koreai béke ügye nemcsak a koreai nép ügye. A fegyverszünet megkötése a koreai háború befejezése a világ békeszeretö emberiségének a* ügye. Ezért harcolnak még szilárdabb egységben a világ népei békéjük megvédéséért, a háború megakadályozásáért. A világ népei még erőteljesebben követelik, hogy fejezzék be a háborút az imperialisták Koreában, Sxabolcs-S'atmdr megue úttörői. pajtások ! Ezekben a napokban az egész magyar nép nagyobb szeretettel fordul felétek, a haza drága kincse, a gyermek felé. Szüléitek, akik az üzemekben, a termőföldeken, ai íróasztalok mellett a ti boldogsággal teli, nagyszerű lövőtökért dolgoznak, a Nemzetközi Gyermeknap, a Gyermekhét tiszteletére még nagyobb igyekezettel munkálkodnak a haza felvirágzásán. Szüléitek, minden dolgos ember tudja ebben az országban, mekkora különbség van a ti boldog gyermekkorotok és az ő keservekkel teli gyermekkoruk között. Éppen ezért vesznek körül benneteket még nagyobb sze- retettel, éppen ezért dolgoznak még jobban azért, hogy minél több jóban legyen részetek. Ti magatok is fel tudjátok mérni, hogy milyen nagyszerű, dalos, vidám, gondtalan élete van a mi ifjúságunknak, nektek, a legfiata- labbaknak. Valaha az urak Magyarországában csak a gazdagok gyermekeinek volt osztályrésze a jólét, a gondtalan élet. A nincste. len munkás, paraszt gyermekek sokszor "még kenyérből sem ehettek eleget, iskolába sem tudtak járni, mert nem tellett ruhára, cipőre, nem tellett könyvekre a nyomorú- ságos szülői keresetből. Ma a nép nagyszerű alkotó terveinek középpontjában áll az iskolák építése, országszerte, s megyénkben is mind több iskola tárja ki kapuit a fiatalok előtt. S a nép, amely mindinkább jólétben, gondtalanul él, szüléitek mindent megadnak nektek, hogy tanulhassatok, semmiben ne erezzetek hiányt. Valaha a gyermek gondolni sem merhetett volna olyan nagyszerű dolgokra, mint «amilyenek ma szinte természetesek, Mint a sok-sok gazdag felszerelésű úttörőház, gyönyörű iskoláitok új berendezésekkel, az úttörő-vasút, a csillebérci úttörő köz- társaság, a sok úttörő táborozás, üdülés az ország legszebb tájain, «a sok-sok sportolási lehetőség, gazdag sportfelszerelések, modellezőkörök — és még sok minden, amit ti is nap, mint nap láttok, tapasztaltok A csillebérci nemzetközi .nagytáj borban közületek nem egy találkozott már s találkozik a szovjet, lengyel, csehszlovák, román és bolgár gyermekekkel, úttörőkkel, S azok is elmondták, elmondják: milyen boldog életük van nekik is, milyen nagyszerű jövő elé tekintenek.— Azonban ne feledjétek, hogy sok_sok ezer gyermek a kapitalisták országaiban, az imperialisták gyarmatain nyomorban, elnyomás alatt sínylődik szüleivel. Kilátástalan a holnapjuk, keserű számukra a ma. Ne feledjétek, hogy boldog, gondtalan életetekért mekkora hálával tartoztok szüléiteknek, a hajának. S ne feledjétek, hogy a messzi országokban lévő fiaial testvéreitek: szabadságáért, nyomorúságos életé- nek gondtalanná válásáért nektek is harcolnotok, tennetek kell. Mit tehettek ti mindezért? A ti feladatotok: tanulni —, hogy jól képzett, tanult, okos emberek legyetek, becsületesen részt vehessetek majd a haza felvirágoztatásában. Jó tanulással, kiváló tanulmányi eredményekkel harcolhattok a legjobban, fejezhetitek ki a legméltóbban hálátokat mindazért a sok ajándékért, amit ifjúságunk kap a nép államától. Most, az évvégi vizsgák előtt dolgozzatok. tanuljatok még lelki! sm<v retesebben a jó eredményekért* Szeressétek, becsüljétek még jobban szüléiteket, tanítóitokat, úttörő-vezetőiteket, s tegyetek mindig úgy mindent, ahogyan ők akarják,, »Szelessétek példaképeiteket, a szovjet pionírokat, akiknek szülei, lest-* vérei hozták el nekünk szabadságunkat, adták meg boldog életünk lehetőségeit. Szeressétek a testvéri népi demokráciák úttörőit, <* a tőkés iga alatt szenvedő fiatal testvéreiteket. Harcoljatok értük. S kiáltsátok együtt az egész világ ifjúságával : Békét Koreának! —- Soha ne feledjétek el, a ii legjobb fegyveretek: a tanulás, a ti legszebb feladatotok: kiváló tanulmá- nyi eredményeket elérni. Ezekkel köszönteétek hát a Nemzetközi Gyermeknapot, a Gyermebhetet. Haraszti Béla\ a DISZ mb. úttörő osztályának helyettes vezetője. Goudüskodás a gyermekekről a népi demokratikus országokban (MTI). Sanghaj "város népi kormánya újabb ajándékot adott a dolgozók gyermekeinek. Felépült számukra az új kultúrközpont. A kultúrközpont sporttelepe bő lehetőséget nyújt valamennyi sportág gyakorlására. A kultúrközpont palotájában tágas helyiségek, különféle szerszámok, műszerek várják a gyermekeket, akik az asztalos munkától a rádiófelszerelésig minden területen bővíthetik tudásukat. A képzőművészetek iránt érdeklődők fejleszthetik képességeiket. A kultúrterem színpadán a színjátszásban és zenében kitűnt gyermekek saját összeállítású műsorokkal szórakoztatják pajtásaikat. Az épület egyik termében állandó kiállítás mutatja be a kultúrközpont kis látogatóinak munkait. * Észak-Kínábaa rövid idő alatt több mint 25 ezer napköziotthont létesítettek. Ez lehetővé tette, hogy a kínai paraszt asszonyok egyre nagyobb száraiban bekapcsolódhassanak a mezőgazdasági munkába. * Iskolaköteles koruk előtt az albán gyermekeit ezrei nevelkednek bölcsődékben, óvodákban. Az országban ma már tízszer annyi óvoda van. mint 1938J>an. Az idén további hatvanthat óvoda létesül az Albán Népköztársaságban. ■!> Romániában messzemenően gondoskodnak a gyermekekről. Az óvodákban és bölcsődékben a gyermekek jól táplálkoznak, pihennek,: megfelelő nevelésben részesülnek. Egyedül az idén százkilenc elemi és több mint 180 hétosztályos és középiskolát építettek. A romániai iskolákban jelenleg kétmilliónégyszázezer gyermek tanul. Nagyszerű pihenést nyújt a tanulóknak a bukaresti úttörőpalota, ahol a gyermekek tapasztalt pedagógusok vezetés# alatt zenével, rajzzal, kézimunkával foglalkoznak, tanulmányozzák az eszlergá- iyozást a kohászatot, táncművészeiét és irodalmat. A romániai gyermekek úttörőtáborokban töltik a nyarat. Ezenkívül több túrát szerveznek, városi táborokat és nyári klubokat létesítenek a gyermekek számára. Az iráni nők első országos kongresszusa Teherán, (TASZSZ). Teherán egyik külvárosában a napokban tartották meg az iráni nők első országos kongresszusát, a Uongresz- sznson négyszáz, küldött vett részt az ország különböző vidékeiről. Ezenkívül több mint 000 vendég jeleni meg. A kongresszus több határozatot hozott, a többi között az Irán függetlenségéért folyó harcról, az iráni gyermekek helyzetéről és az iráni nők jogairól A kongresszuson, megválasztották a nők világkongresszusán résztvevő iráni küldöttség tagjait.