Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-14 / 111. szám

8 NÉPLAP 1953 MÁJUS 14 CSÜTÖRTÖK VESSÜK ÖSSZE Eg’j' njírejjyliáíi édesanya nyilatkozata Szelíd, halkszavú asszony Kovács lliésné, a nyíregyházi Vusk in-utca 45. sz. ház lakúja. Fiatal, 20 éves, .— három szép gyermek boldog óctosamyja. Mikor megkérjük, hogy mondjon valamit életéről, így fe­lel szerényen, mosolyogva: „Mit mondhatnék én a régebbi életem­ről? Nehéz volt. — Ma már össze- irasonlítdiatattamil könnyebb. A íelszabadulás változást hozott a mii életünkbe- is. Emberek lettünk. S ez a« érzés most csak megerő­södött bonnem, amikor Itá kosi elv­iére szavait hallottam. Gyerme­keimre gond-olta-m. Milyen szép Jö­vő vár rájuk! Szép, nagyon szép korban nőnék fel, amikor érdemes élni. Sokszor elgondolom, hogy az ő életük már nem lesz olyan 'küz­delmes, mint a miénk volt. Hatan voltunk testvérek, édesapám nap­számos volt. Volt négy hold föl­dünk is, de abból nem lehetett megélni. Nekünk gyermekeknek korán meg kellett tanulni a kapá­lást, más szolgúlását. Az én gyerme­keim majd tanulhatnak, nem úgy, mint má. A férjem géplakatos sze­retett volna lenni, de uem tudta azt a mesterséget kitanulni. Hal- száz pengőt kellett volna fizetni. Hogy lett volna annyi pénze egy szegény árvának?! Esténként ha együtt vagyunk, tervezgetni szoktunk. Miska négy­éves múlt. széparcú, fekete hajú gyermek. Mi legyen belőle? Mér­nök talán, de az is lehet, hogy or­vos. Rábízzuk majd. Legyen az, amihez kedve van. Éva hároméves műit, neki talán tanítónőnek kel­lene mennie. Az olyan ?zép hivatás a kislányoknak! A kis Jánoskát,.. még nem tudom. Hathónapos kis legényke még csak. Most nagy segítséget ad álla­munk a gyermekeknek. Édesapá­mét azt sem tudták, hogy családi pótléik is van. Most én ISO forintot kapok a három gyermek után. — Március 10-től ingyen kapnak ba- bateelen-gyét az édesanyák. Amikor Jánoska született még nem volt meg ez a rendelet, de már akkor is kedvezményesen vásárolhattam ke­lengyét. Nincs nagyobb boldogság egy édesanyának, mintha boldog­nak .gondtalannak láthatja gyer­mekeit. Ezért dolgozunk mi jól férjemmel, hogy nekik gondtalan, vidám életet biztosítsunk. Nem úgy mint a miénk volt. És ezért fogok május 17-én a népf rontva sza­vazni.” Eg’y nyuga(iiéi»domá$;i fénykép A fényképet egyik hamburgi ház udvarán vették fel. De készülhe­tett volna ez a kép száz más ham­burgi, ezer és ezer más nyugatné. nietorsmgi ház udvarán. Anyá és fia szemétládában koto- í*ászáraik a hulladékok között. Talán akad egy kis káposzfalevél, sárga- répagyökér, vagy krumplihéj, amit még bedobhatnak a lábosba otthon ahol már semmisem maradt, csak a viz és a holnaptól való félelem... Az idős asszony és a kisfiú szé­gyenkeznek, az asszony szemre­hányóan. a fiú gyűlölettel néz a fényképészre, aki rájuk irányította gépének lencséjét. A legszörnyü-bb ebben a- jelenetben az, hogy olyan mindennapi, megszokott kép ez. .Német földön, az Elbától nyugat­ra. enabarel: milliói állnak munka nélkül, nincs megélhetési tehetősé­gük. A nép nélkülözik és éhezik azért, hogy Krupp gyárai fegyvere­ket gyárthassanak az új háború­hoz, hogy a lőíe reken újra a Wehrmacht katonái gyakorlatoz­hassanak. De azok az emberek, akik az Elbától nyugatra élnek." akiknek élete most mosoly és övöm nélküli, már ismerik az ö gondjaiknak va­lódi okozóit. Ezek felé fordul a nőmet anya szemrehányó tekintete és a német kisfiú koravén gyűlö­lete. (A felvétet a „Zeit in Bild" című német folyóiratban jelent meg) Hírek Kínából és Koreából A koreai-kínai ué[*i erők győzelmes harcai a május 10-ével végétért öt nap alatt A népi erők arcvonalbeji légvédelmi alakulatai az említett idő alatt két ellenséges repülőgépet lelőttek és kilencet megrongáltak. Korea, (Uj Kína). A koreai-kínai népi erők arcvonalbeli gépesített tüzérségi alakulatai a május 10-én végeiért öt nap alatt 723 ellensé­ges. katonát tettek harcképtelenné. A Koreai Népi Demokratikus Köztársasájf kormányának válasza a Népek Békekougresszusa Bizottságának levelére Plienjan, (TASZSZ), A ..Koreai Központi Távirati Iroda” május 12 én nyilvánosságra hozta a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság kormányának válaszát a Né­pek Békekongresszusának levelére. A válaszban, melyet Kim ír Szén, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Minisztertanácsának elnö­ke írt alá — hangsúlyozza: „Az öt nagyhatalom közötti béke­egyezmény megkötésére vonatkozó javaslat teljes mértékben megfelel annak a poltikának, amelyet a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság kormánya folytat, meri a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság kormánya híve valamennyi nép egyenjogúságának, a béke és barát­ság megszilárdításának, más orszá­gok nemzeti függetlensége és szu­verenitása tiszteletben tartásának. A javaslat megfelel a hazája sza­badságáért és függetlenségéért, a világ békéjéért küzdő egész koreai nép akaratának. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának meggyő­ződése. hogy nincs olyan vitás vagy megoldatlan kérdés, amelyet ne lehetne az érdekelt országok közti megállapodással" békés úton rendez­ni. és úgy véli, hogy minden nem­zetközi konfliktust — köztük á koreai kérdést Is — békés meg­egyezés útján kell rendezni. Az Észak-Koreában internált amerikai állampolgárok hazat elépítéséről Az említett amerikai állampolgá­rokat április 30-án Antung városa-, ban (Kínai Népköztársaság) átad­ták a szovjet képviselőknek. A hét amerikai állampolgár május 11-én Moszkvába érkezett. Május 12-én mind a hét ameri­kai állampolgár repülőgépen Ber­linbe utazott, ahonnan folytatja! útját az Egyesült Államokba. Phenjan, (Uj Kína.) A „Koreai Központi Távirati Iroda’’ Szárivon- •ból keltezett május 9-i jelentése szerint az amerikai fegyveres erők, folytatva baktériümhadviselésü- ket, nagymennyiségű baktériummal fertőzött rovart szórtak le április második felében az északkoreai Hvanghe tartomány számos hely­ségére. Mint a jelentés mondja, ameri­kai repülőgépek április 30-án baks tóriummal fertőzött, legyeket szór, tak le hat megye: Anak, Szinvon, Hvanigzsu, Ongzsin, Kumcson <*> Tosza-n megye területére. Egy korábbi, alkalommal, április 26-án amerikai repülőgépek — mi. után hevesen bombázták Cserjong megyét — baktériummal fertőzött rovarokat — köztük legyeket és pókokot szórtak le. V;ij»ib tíikoi'iiok nyilatkozata Dolgozók, iratkozzatok be a Dolgozók Közgazdasági Technikumába vagy Gyors és Gépíró Iskolájába! Ismét megnyílik a nyíregyházi Dolgozók Állami Közgazdasági Kö­zépiskolájának első osztálya. Köny­velőket, gazdasági előadókat, bér­elszámolókat stb. képeznek ebben az iskolában, A tanulás időtar­tama 3 év. Helenkint négyszer, hét­főn, kedden, szerdán és pénteken cl, ti. 5 órától fél. 10-ig tart a tám­lás, amely Ingyenes. A Dolgozók Közgazdasági Közép iskolája ugyanolyan ismeretekei nyújt, mint a délelőtti iskola. Be­iratkozáshoz hat elemi, vagy nyolc általános iskolai, vagy négy közép­iskolai (négy polgári) iskolai vég­zettség szükséges. Akinek ez nincs meg, az is beiratkozhatik a Dolgo­zók Közgazdasági Középiskolájá­nak első < osztályába. A nem meg­felelő előképzettségű tanuló félév alatt különbözeti vizsgát tehet, de már ez alatt is az első osztály tanulója. A Dolgozók Gyors- és Gépíró Is­kolájának első osztálya szintén megnyílik. Ide az általános' iskola VIII. osztályának elvégzése szüksé­ges. Ebben az iskolában a tanul­mányi idő egy év. Jelentkezni lehet a nyíregyház! Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozat igazgatóságánál, Nyíregy­háza, Báthori-u. 30. Korhatár mindkét iskolában 17—45 év. A je­lentkező dolgozók részére a törvé­nyek a továbbtanulást órakedvez­ménnyel is biztosítják. Jelentkezési határidő június 1, Vasárnap életbelép a nyári menetrend Az Államvasutak Vezérigazgató­sága közli, hogy május 17-én, va­sárnap, vonathálózaitán nyári menetrend. élei belép a Négyévi és nyolchónapi börtönre ítélték az árurejtegető tunyoginatolesi kulákot A fehérgyarmati járási bíróság pénteken tárgyalta Sz. Széles 1 ál tunyogmatolcsi ániröjtegető kulak bűnügyét. Közel látásunk ez ádáz i liensT-ge nünfegy 100.000 forint értékű texlHiiát halmozott fel év rejtett el nemcsak a saját lakásán, iumom még a község tizenhárom más családjánál is. Széles Pál ku- léknatk, mint cukorrépafermelőn'ek két és fél mázsa cukrai volt otthon — érméik ellenére nagyobb mennyi­ségben vásárolt állandóan cukrot s a-zt rejtegette. Mindemellett valu­tát, dollárt is rejtegetett lakásán. A fehérgyarmati járásbíróság az áru rejtegető kulákot négyévi és nyolc-hónapi börtönre/ 10 ezer fo­rint pénzbüntetésre és a kö»ügyek- től való ötévi eltiliuiisra- ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. E héten is 11 találat a Totó főnyeremény nyeremények: 11 találat 77.000 Ft 10 találat 1.510 Ft 0 találat 152 Ft Vásárolja, rney mielőbb tippszelvé- nycit, mert e héten a szehénymü- soron szereplő mérkőzések nagyré. szét már szombaton lejátsszák és így csak ások a Totószelvények vehetnek a játékban részt. amelyek szombaton délig a Sportfogadási Osztályhoz beérkeznek. Kombinált szekrény 4.506.— Ft Kétszemélyes epedás recamier 3.2S1.— Ft Nagy választékiban kapható a BÚTOR ÉRTÉKESÍTŐ VJ hl. A LAT Xyíreyyháza, Dózsa György «. }. Kisvúrda, Lenin u. 1. holtjaiban. V Tiszántúli Xagy C irkusz debreceni vendégszereplését a nagy­siker miatt meghosszabbította. Xyircgyházün, május lö-én, pén­teken este S órakor tartja MEGA1 YlTú ELŐ A DA SÄ T a Búza-téren. OLTÁSI HIRDETMÉNY Értesítjük a város lakosságát hogy a kötelező himlő és diftória tavaszi védöoltásoka't má.ius hónapban vé­rtezzük el ,i Iuther-uica 13. sz. alatt 11—1 úrűiic. Az oltások rendjét faira­ga azokon tesszük közzé. Felhívjuk a mélyépítőipavi és köz­lekedési dolgozókat foglalkoztató vál­lalatokat. liogv dolgozóik tiíuszoltása miatt keressék fel osztályunkat. Városi tanács VB. eü. osztálya. Kairó, (TASZSZ.) Na-gib tábor­nok, Egyiptom miniszterelnöke ki­jelentette, ho-gy „bármiféle, külföl­di csapatok bármilyen ürüggyel történő visszatartása területünkön — ez csak az angol agresszió foly­tatása... Most végérvényesen el­határoztuk, hogy megszabadulunk a megszállástól és az angol agresz- sziótól.” „Az 1936. évi szerződést, nme* lyet már érvénytelenítettünk, agresszív megszálló fegyveres erők kényszerítették Egyiptomra.” Kádióniűsor MÁJUS 14, CSÜTÖRTÖK K0SSUTH-RÁDIÖ 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. Lapszemle. 5.45—8.30-iff: Heageli zenés műsor a munkába in­duló dolgozóknak. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Miről írnak az. üzemi lapok. 7.55: Műsorismertetés. 11.30: Glinka: Sextett. 12.00: Hírek. 12.10: Operettmuzsika. 12.30: A fő­városi népi zenekar játszik. 13.00: Szórakoztató zene. 13.30: Es.vütt me­netelünk. 14.00: Időjárás- és vízállás- iclcntés. 14.15: A Eádió Gyermekuj­sáír műsora. 14.50: Szirtorszán,’. — 15.30: 1945-bou született. Képek ejry magyar család életétől 16.00: A sár­pilisi népi együttes műsora. 16.30: Demokratikus választások Matrvaror- száeron (194ö—47—49-ben). Előadás. 16.45: Márciusi köszöntő — kantáta. 17.00: Külpolitikai kérdésekre vála­szolunk. 17.15: Az Ifjúság Hane.ia. 17.35: Jó munkáért szép muzsikát! 18.00:. A Néphadsereg Híradója. — 19.30: Hancos Ujsácr. 20.00: Hírek. 20-10: Vaskói való vár. Opera. 22.10: Hírek. Sport. 22.35: Szórakoztató ze­ne.. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDJÓ: 6.00: Hancrlemezek. 5.45: Jó reggelt eyerekek! 7.00: Csárdások. 7-ó5: Hanglemezek. 8.20: Magyar zenekari muzsika. 8.50: Da­lok. 9.20: A G.vermekrádió műsora.—- 9.40: Az ipari tanulók központi én ek­és zenekarának műsora. 10.00: Hírek. 10.10: Hansrözerszólók. 10.45: KadicS Béla Jenő és zenekara játszik. 15.00: üttörő-mikrofonal az országban. 15.20: Szív küldi szívnek szívesen —* 15.40: Először .szavazunk. Heszélcctég fiatal magyar zeneművészekkel. 16.10: A magyar rádió kisegyüttese játszik. 16.40: A tizedes. Elbeszélő költemény. 17.00: Fiatalok zenei újságja 17.30; A macvar rádió diszpécserszolgálata. 17.40: A Falurádió előadása. 18.00; Előjáték a Májusi éj c. operához. —• 18.10: Az ötéves terv nyomában! —■ 18.40: Szovjet napok — szovjet embe­rek. 19 00: Mai magyar muzsika —* 19.30: Tánczene. 19.45:- Sportne^yecl- óra. 20.00: Műsorzárás. A nyírcg jhiűi A nyíregyházi rádió minden este háromnegyed héttől sugároz es.vórá-p műsort Szabolcs-Szatmár meaye dol­gozói számára. APRÓHIRDETÉSEK Az É. M. 61/2. sz. Építőipari Vál­lalat szakmunkásokat azonnal fel­vesz helyi ipartelepeire. Tatarozó Vállalat. Nyíregyháza. Ár*, pád utca 1. azonnali megvételre iiGtry- méretti páncélszekrényt ép vaslemez irat-szekrényt keres Egy jókarban lévő liálőszobabútor eladó. Holló utca 30. Jó állapotban lévő gyermekhegedűt vennék. Spartakus iroda. Zpdánov- utca 3. Ciki ió 119 íí SO I'll A ma esti műsor: Kádár Sándotf népnevelő a választási harcban. —• Nyírbátor: a választási békeverseny élenjáró községe. — Hírek. — Az if­júság hírei. — Szórakoztató zene. ■■■■ ■■ a SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklási Nc--"bcrt Felelős kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa Oyörcy.n. 5. Tel: 11.70 11-71. Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1 — Telefon- 50-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipar! Vállalat. Nyíregyháza Dózsa Györav-utca 5 szám. Felelős vezető; Szilágyi József Az amerikaiak ismét fertőzött rovarokat szórtak Je Észak-Koreára Moszkva, (TASZSZ). Április ö-án a szovjet kormány értesítette a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság, kormányát, hogy az Egye­sült Államok kormánya kérte az Észak-Koreában internált héc ame­rikai állampolgár szabadonbocsátá- sát és hazaszállítását. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya megtárgyalta ezt a ké­relmet és pozitív határozatot hozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom