Néplap, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-14 / 111. szám

(Világ, fire Útdíjai egye ifi I jelek! A hazáért, az ötéves tervért, nagy békealkotásainkért — szavazz a Népfront! X. ÉVFOLYAM. 111. SZÁM. ARA. SO F1LI.KK 1 rcö MÁJUS 14. CSÜTÖHTÖK Eredményeink tudatúba a lelkesen szavasunk a népfrontra! „Ha most visszatekintünk a négy év alatt megtett útra, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a demokra­tikus erők összefogása bevált és a népfront is beváltotta mindazt, amit Ígért’’, — mondotta Rákosi elv- társ a népfront budapesti válasz­tási nagygyűlésén. Ellenségeink nem győztek eleget szajkózni an­nak idején arról, hogy terveink nem egyebek megvalósíthatatlan légváraknál, kitalált propagandá­nál. Tetteink méltó választ adtak a megrögzött rágalmazóknak és hazudósaiknak. Meghirdettük a há­roméves tervet halmilliárdos beru­házással. Ezt a tervet nem három, liánom két év és öt hónap alatt hajtottuk végre! Ez volt az első nagyszabású Programm, amelyet a dolgozó magyar nép a párt vezeté­sével végrehajtott. Nem álltunk meg, tovább halad­tunk. Nagyszerű, merész célt tűz­tünk ki magunk elé: az első ötéves terv végrehajtását. Előirányoztuk, hogy üt esztendő alatt 35 milliárd forintot ruházunk be népgazdasá­gunkba, dolgozó népünk javára. Nem öt,- -hanem búrom év alatt nem 3ö milliárd, hanem 40 mil­liárd forintot ruháztunk be! „Meg­valósult as a célkitűzésünk is, hogy hasúnk iparosodó mezőgazdasági országból, fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá változzék." Ékes bizonyítéka ennek Sztálinvá- ros, Miskolc, Komló, Inota, sokezer termelőszövetkezeti csoport, sok­száz gépállomás. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy a hajdani dzsentri és grófi járomban nyögő Nyírség és Szatmár homokos buckái között új gyárak, megújult üzemek gépei dolgoznak szorgosan, új módszerrel, géppel dolgozó szövetkezeti parasz­tok termelnek bőséget a földeken, közép- és főiskolákba indulnak minden év szeptemberében sereges­tül munkás- és paraszlgyermekek, szülőotthonok épültek Nyírbátor­ban és sok más községben. Egy je­lentés így jellemzi 1930-ben a nagy- kállói járás dolgozóit: „Az emberek a patikusok, sötét arccal, hallgatagon viselkednek. Kern panaszkodnak már, mint az előbbi időben, a fő­bíró szerint a népnek ez a hangu­lata olyanforma, mint a vihart megelőző szélcsend, vagyis az erő­szakosságok kirobbanása várható" Most tavasz van szeretett hazánk­ban! Tavasz van Magyarországon, Szabolcsban, Szatmárban, tavasz van mindenütt a megyében. — Uj élet gyönyörű hajtásai nö­vekednek s az. emberek, dolgo­zók arca bizakodó, vidám, te­kintetük reményteli. A felszaba­dult dolgozók alkotótehetsége kivi­rágzik és munkájuk gazdag gyü­mölcsöket érlel a jelennek és jövő­nek. Büszkék vagyunk eredményeink­re, ú,i gyárainkra, gépállomásaink­ra, termelőszövetkezeti csoport­jainkra, iskoláinkra és szülőottho­nainkra. A legbüszkébbek legna­gyobb eredményünkre: a nép acé­los egységére vagyunk. Itákosi elv­társ rámutatott: „...dolgozó né­pünk ma egységesebb, mint vala ha". Ez az egység volt legfőbb forrása sikereinknek, eredményeink­nek. Ennek tudatában népünk még jobban összefogva, eredményeire büszkén zárkózik fel a párt, Rákosi elvtárs vezetésével a Magyar Eiig- getlenségi Népfront zászlaja alá s adja szavazatát május 17-őn a nép­front programmjára, képviselője­löltjeire ! Termelési győzcSssiekkd avatjuk iimicpuupjm május 17-ét! Lippaí Gábor fraklorisfa képvisel őjelölt is csatlakozott Ivaptiie Margil felhívásáiioz Rákosi Mátyás elvlárs választási beszéde a filmhíradó legújabb számában Több, mint kétszázezren hallgatták meg május 10-én a buda­pesti Kossuth Lajos-téren népünk szeretett vezére, Rákosi Mátyás elvtárs választási beszédét. A Magyar Filmhíradó május 14 én megjelenő számában beszámol a ie:kes vá’asztási nagygyűlésről és részleteket közöl Rákosi Mátyás elvtárs beszédéből. HOGYAN SZAVAZZUNK ? A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa az országgyűlési választáso­kat az 1053. évi május hó 17. nap­jára tűzte ki. Minden választójog­gal rendelkező magyar állampolgár joga és hazafias kötelessége, hogy résztvegyen az országgyűlési képvi­selők megválasztásában. A szavazók készüljenek fel arra, hogy a szavazatszedő bizottság'ok előtt személyazonosságukat igazol- niok kell, A személyazonosság iga­zolására alkalmas a bejelentőlap, bármilyen hivatalos igazoivány vagy egyéb olyan irat. amelyből a személyazonosság megállapítható. A szavazás május 17-én, vasár­nap reggel hét órakor kezdődik és megszakítás néí-kUl este nyolc óráig tart, . A torlódások elkerülése végslt igyekezzék mindenki minél koráb­ban leszavazni. A szavazás megkönnyítése érde­kében a városok belterületén min­den nagyobb lakóházban ki van függesztve annak a szavazókörnek a száma és annak a szavazóhelyi­ségnek a helye, ahol a ház lakói szavaznak. A szavazás titkos. Szavazati jo­gát mindenki csak személyesen gya­korolhatja. A választójogosultnak az elnök szavazólapot és egy sírna borítékot ad át. A Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeinek lajstromára úgy kelt szavazni, hogy szavazó a szavazólapot , összehajtva a borí­tékba helyezi, majd lezárja a borí­tékot és azt a szavazatszedő bizott­ság előtt elhelyezett urnába dobja. éltagyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa. A tegnapi Néplapban olvastam Ksptur Margit elvtársnő, képvi­selője ölt felhívását, melyben ar­ra kéri a képzettebb traktoristá- kst, hogy tanítással, munkamód- szerátedással segítsék fiatalabb munkatársaikat. Én 1949-ben kerültem a gépál­lomásra, azóla már számos fiatai traktoristából neveltem felelős vezetőt. Az én kezem alól kerü t ki Köles Gábor, Hódi István és még néhány olyan traktorista. aki most felelős vezető. Eddig azon. ban rendszeresen csak azzal az egy segédvezetővel fog’alkoztam aki mellém volt beosztva. Amióta gépállomásunk do’-gozói olyan ki­tüntetésben részesítettek, hogy országgyűlési képviselőiüknek je­löltek. mindig gondolkoztam hogy miként végezhetnék még jobb munkát, amivel meghá álhat­nám ezt a bizalmat. Kaptur elv- társnő, képviselőjelölt. mege ő- zött. Nem szégyellem, az volna a szégyen, ha nem csatlakoznék eh­hez a nemes mozgalomhoz. Én magam már a tavaszi tervteljesí- tésemmel 140 száza’éknál tartok, de a brigádunkban vannak még néhányan. akik jóval a 100 száza­lék a'alt teljesítettek, mint példá­ul Horváth Mária, Burkódi Já­nos és Tóth Mátyás. Most a javítás alatt segítek a fiatal traktoristáknak megismerni a gép alkatrészeit, hogy a kisebb hibákat maguk is könnyen kijavít­hassák. Brigádunk minden egyes tagját megtanítom a kapálógépek kezelésére, aratásig pedig az ara­tógéppel való bánásra. Küzdők azért, hogy a Rákosi elvtárs által ismertetett szép jövőnk • építésé­hez minél több szakember álljon csatasorba, akik a függetlenségi népfront programmját valóra is váltják. LIPPAI GÁBOR, a nagyhnlászi gépállomás traktoristája. A székelyi Békéért Harcoló termelőszövetkezet tagjai még a télen, a területi versenyválla'-ások idején, fogadalmat tettek Rákosi elvtársnak, hogy ebben az eszten­dőben sokkal jobb munkát végez­nek, magasabb terméseredményt érnek el. mint a múlt esztendő­ben. Az idén kukoricájukat már mind négyzetesen vetették. A burgonyaültetásnét sem azt néz­ték, hogy a munkaegység szapo­rodjon, hanem hogy jobb munkát végezzenek. A választási békeverseny során többek között vállalták, hogy cu­korrépájukat egyszer megkapái- ják a választásig. Ebben a ver­senyben Hliva Ferenc képviselő- jelölt brigádja jár az élen. Már teljesítette vállalását,. A Szöke- hrigád vállalását eddig 80 száza­lékra te’jesítette, harmadik a Pásztor-brigád 70 százaékkal. A szövetkezetben folyik a dohány­palántálás is, ebben a Hliva- és a Pásztor-brigád jár az élen. A begyűjtés terén is jó eredmé-! nyék születtek már. azonban még baromfiból 20. tojásból pedig' 14 százalék hiányzik a félévi terv teljesítéséhez. Igyekezniük kell a Békéért harcoló tsz. tagjainak, hogy vasárnap reggel, amikor a szavazásra indulnak, ezt Írhassák’ táblájukra: ,.100 százalékra telje­sítettük vállalásunkat. fagyveszély elmúltával hozzálát­tak a növényápoláshoz és 5 hold kukoricát, 3 hold burgonyát már­is megkapáltak. Vállalták a cso­port tagjai azt is, hogy május el­sejéig saját erejükből felépítenek egy baromfiistállót. A baromfi- istálló készen hirdeti, hogy ezt a válla ásukat is teljesítették. Ám Tuzséron nemcsak a Béka '.ermelőcsoport tagjai menetelhet-* nek büszkén vasárnap reggel a szavazóhelyiségek e’é. hanem & Vörös Csillag tagjai is, akik fél­évi tojás- és baromfibeadásukat szintén teljesítették. VINCZE GYULA, levelező. Jól végzett növényápolás! munkával készül az orosi Uj Erő tszcs. a választásra Az orosi Uj Erő termeiőcso- port tagjai büszkén ünnepelték május elsejét. Teljesítették a te­rületi versenyben tét', fogadal­mukat, — május e'seje előtt há­rom nappal befejezték a vetést. Április 2S-án már a cukorrépa- sarabolást is befejezték. Azóra elvégezték az első kapálást, a vá­lasztás napjáig pedig kiegyelik cukorrépájukat és elvégzik a második kapálást. A negyven hold négyzetesen vetett kukoricájukat megboronál­íák, a jövő héten kezdik kapálá­sát. Május hetedikére befejezték a napraforgó első kapálását. Bur­gonyából a környéken az elmúlt esztendőben az orosi Uj Erő ter­melőcsoport tagjai termeltek a legtöbbet Az idén 130 má­zsát váUalnak holdankint Elő is készítették jól a talajt, az őszi mé yszántásba 50 kg. szemcsés­trágyát és 75 kg. pétisót adtak holdankint. Burgonyájukat egy. szer már boronálták és most fo­lyik az első kapálása. A csoport tagjai vállalták, hogy a választások napjáig befejezik a dohánypalántálást. ezt a vállalá­sukat már te1 jesítették. A növénytermelésben 22 nő dolgozik, közöttük sokan vannak olyanok, mint Majoros Andrásné, Bakos Margit, akik 130—140 szá­zalékos napi teljesítményt érnek el. A férfiak közül már sokan túl­lépték a 200 munkaegységet. Bakos Ferenc eddig 230 mun­kaegységet teljesített. . Dávída Rornéi szereli) 5 motor kijavításával vezet a párosversenyben A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat két ifjú szerelője, Kiss László és Dévida Kornél páros­versenyben dolgoznak. A két if­júmunkás nem kis büszkeséggel készü ődik a nagy ünnepre, a va­sárnapi választásra. Mindket­ten az ifjúság új évfolyamaival együtt, először fognak szavazni. Kiss László és Dávida Kornél Rákosi e vtárs beszéde óta foko­zott lelkesedéssel dolgoznak, hogy méltóbbak legyenek a termelés rohamcsapata címre és hogy ki- vá ó termelési eredményeikkel, szavazatukkal erősíthessék szo­cializmust építő hazánkat. Davida Kornél gondosabban szervezi meg munkáját. így előzte meg versenytársát, a párosver. senyben 5 motor kijavításával ve. zet és 12 száza'ékkal jobb az ed­digi eredménye, mint Kiss Lászlóé. Erdösi Béla sztahanovista útépitésvezetö jó példával jár élen a 4-es számú útépítésnél Az Útfenntartó Vállalat építés- vezetői, munkavezetői és dolgozó: egy akarattal harcolnak a válla­lások teljesítéséért!; Rákosi elv társ vasárnapi beszéde iobb heiyt- ál'ásra cs nagyobb termelési sike­rek elérésére serkentette a dol­gozókat. A választási békever­senyben jó példával jár élen Er­dőst Béla sztahanovista útépítés­vezető. aki jó műszaki előkészí­téssel b'ztosílja a dolgozók válla­lásainak határidőc’őtti teljesíté­sét. A 4 es számú útépítés dolgo­zói vállalták, hogy május 30, he- 'yett már 17-én befejezik az alap rakást és hengerlést. 10-én már csak nyolc százalék volt hátra a vállalás teljesítéséből. Fekete Ist­ván. I. sztahanovista csoportve­zető aszfaltos brigádjával átlago­san 163 százalékot. Bodnár Fe­renc és Szemengyák György jel. vényes sztahanovisták vagónrakos dó brigádja egyformán 227 száj zalékot teljesít a választási bé­keversenyben. A székely! „Békéért harcoló“ termelőszövetkezetben Illiva Ferenc képviselőjelölt brigádja jár az élen A tuzseri Beke tszcs, teljesítette adott szavat A tuzséri Béke termelőcsoport a választási békeverseny során helytállt szavának. Azt válla'ta. hogy baromfiból és tojásból egészévi beadását teljesíti a vá­lasztás napjáig. Öt nappal a vá­lasztás előtt vália’ását teljesítet­te. Nemcsak a beadásban, minden területen megadják helyüket a Béke termelőcsoport tagjai. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom