Néplap, 1953. március (10. évfolyam, 52-76. szám)
1953-03-15 / 63. szám
Szívünk égés* melegével osztozunk a testvéri csehszlovák nép mélységes gyászában X. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM: 4RA ÜSS FILIER 1953 MÁRCIUS 15, VASÁRNAP Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Csehszlovák Köztársaság Minisztertanácsának Mély fájdalommal értesültünk a testvéri csehszlovák nép nagy fiának és vezérének, a nemzet- közi munkásmozgalom és a béliéért folyó nagy küzdelem kiemelkedő harcosának, Sztálin elvtárs hö. küzdőtársánnk. Klement Gottwald köztársasági elnök elvtárs haláláról. Az egész magyar dolgozó nép együtt érez Csehszlovákia népével mély gyászában. Klement Gottwald elvtára vezetésével a csehszlovák nép nagy sikerüket ért el a szocializmus építésében, örült szövetséget kötött a hatalmas Szovjetunióval, testvéri barátságra lépett a népi demokratikus országokkal, köztük a Magyar Nép* köztársasággal is. A magyar dolgozó nép nevében őszinte részvétünkről biztosítjuk a csehszlovák népet, és kívánjuk, hogy Csehszlovákon, dicsőséges kommunista pártjával az élen, győzelmesen folytass« tovább a szocializmus építésének Gottwald elvtárs vezetésével megkezdett nagy müvét. A MAG TAR DOLGOZÓK PARTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE, A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA nevében RÁKOSI MÁTYÁS. Antonin Zápotocky elvtársnak Engedje meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében « testvéri csehszlovák . népet ért súlyos csapás, Klement Gottwald elvtárs halála «lkaImából legmélyebb részvétemet fejezzem ki. A csehszlovák néppel együtt gyászoljak Gottwald elvtársbau a csehszlovák nép szeretett vezérét, a nagy Sztálin kiváló tanítványát, a béke tántoríthatatlan harcosát. A marva:' nép kegyelettel megőrzi Gottwald elv-társ emlékét ős még szorosabbra fűzi a baráti egységet a csehszlovák néppel a l-.-evfehe1et.leni sztálini eszmék megvalósításáért folytatott küzdelemben. DOBI ISTVÁN, i Magyar Népköztársaság Elnöki Tanáé?* elnöké A Magyar Országos Béketanács részvéttávírata a Csehszlovák Köztársaság kormányéhoz A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁNAK, , P r d p tk. A magyar bjáíekavcosofc milliói mélységes megrendüléssel értesültek a testvéri csehszlovák nép nagy vezér«vek, ,1*as> Csehszlovák Kommunista Párt és a Csehszlovák Köztársaság elnökének, az első csehszlovák békehartjosnak váratlan haláláról. Még fel sem száradtak a könnyek, amelyeket a béke szerető népek a halhatatlan. Sztálin. oUiányta fölött ejtettek, s ismét súlyos veszteség érte a békéért harcoló népek nagy családját. A magyar bókeharcosok szívük egész melegével osztoznak a csehszlovák nép nagy gyászában. Ez a csapás arra kötelez mindnyágunkat, hogy még fokozottabb erővel folytassuk harcunkat Sztálin lobogója alatt, a béke magasztos ügyéért, amelynek feledhetetlen nagy harcosa volta drága Kle.menc Gottwald.! MAGVAK ORSZÁGOS BÉKETANÁCS. Klement Gottwald elvtárs | Rákosi Mátyás elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanács elnökének és Dobi István elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének részvétlátogatása Stefan Major elvtársnál, a Csehszlovák Köztársaság magyarországi követénél fájdalmas hír érkezett hozzánk. Testvért szomszédunk, a Csehszlovák Köztársaság dolgozó népe elvesztette forrón szeretett vezérét ét tanítóját, Klement Gottwald elvtársait, A csehszlovák népnek e súlyos és nehéz óráiban megrendült szívvel áffl a magyar dogozó pép is Gottwald elvtárs halálos ágyánál. Gottwald elvtárs neve örökre ösz- saeforrt a csehszlovák nép felérnek kedésével. Benne a csehszlovák nép legjobb fiát vesztette ek Már tő éves korában csatlakozott a~ uiunkásmozgalomhoz s ettől az időtől kezdve 'álltábatosan, bátran és hősiesen küzdöbt a munkásosztály, a dolgozó nép szabadságáért, boldogságáért Kimagasló szerepe tolt a párt belső ellenségei, a megalku vók elten! harcban. Sztálin elv- társ, az Intern, acionálé útmutató- .-almaik szellemében küzdött a bolsevik mag ólén a szociáldemokrata maradványok, az opportunizmus ellen. 1925-ben, 29 éves korában már tagja a Központi Bizottságnak, 1929-ben pedig a pártonbaiiiii opportunista. csoport szétverése »tán a párt főtitkárává választják. Eredményesen vezette a munkásosztály harcát a csehszlovák burzsoázia ellen, majd hősi küzdelmet folytatott a hitleri megszállókkal szemben. A felszabadulás után is rendkívül nehéz volt a kommunista párt harca, szemben a fejlett, a politikai mesterkedésekben járatos ;seh burzsoáziával. Ez a burzsoázia az amerikai háborús gyuj. togatók szekeréhez akarta kötni OsehszlovúWa sorsát, s a® amerikai követ, Steinhardt személyes irányításával államcsínyt készített ölő. Az imperialista urak és ügynökeik azonban elszámitották magukat. A csehszlovák nép a párt, Gottwald elvtáirs vezetésével visz- seájána fordította a® imperialisták támadását és 1948 február 25-ét a munkásság további előretörésének kiindulópantjává tette. Ennek eredményeként tett 1948 június 14-én GottwÍM elvtárs a Csehszlovák Köztársaság elnöke. A csehszlovák nép összezúzta a Slánisky-féle áruló bandát és harcol a gettwaldi ötéves terv végrehajtásáért. E nagyszerű alkotómunka közepette érte n cseh szlovák népet a súlyos csapás: Gottwahl elvtárs halála. A gyász, a fájdalom megsokszorozott erővé változik. A csehszlovák nép ezekben a súlyos órákban megfogadja, hogy még szorosabban tömőiül a párt, a kormány körül á gottwaldi útmutatások megvalósításáért ! Ebben a küzdelemben népünk testvéri barátságban áil a csehszlovák nép mellett. A múltban volt uraink és elnyomóink viszály- kodást szítottak a két ország között — ma azonban töretlen és megbonthatatlan ez a barátság, amelynek kovácsa volt Gottwald elvtárs is. üzenjük testvéri szomszédainknak : őszinte, megrendült szívvel osztozunk mély, fájdalmas gyászukban. üzenjük testvéri szomszédainknak: még erősebbé tesszük a két nép közötti barátságot. Ez a barátság, amelynek éltetője a proletárnerazetköziség legyőzhetetlen sztálini eszméje, szilárd acélfal at alkot, meghiúsít min- i dán imperialista merényletet és hoazájárul népeink négy célkitűzésinek, a szocializmus megvalósításához, a dicső Szovjetunió vezette béketábor győzelméhez. 1953 március 14-én, szombaton este Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és Dobi István elvtárs, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsúnak elnöke részvét- látogatást tett a Csehszlovák Köztársaság magyarországi követénél, Stefan Major elvtársivá!, Rákosi Prága, (CTK) Klement Gott- waíki elvtárs halála után Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége és a Csehszlovák Köztársaság kormánya közös gyászülést tartott. Az ülést Antonin Zápotocky miniszterei nők gyászbeszéde vezette be. A párt el. nöksége és a kormány felhívást hagyott jóvá, amelyben Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Csehszlovák KöztárPrága, (CTK). Klement Gott- vald elvtárs reggel 9 óra után már nem nyerte vissza eszméletét. Noha a légzést és a vérkeringést mesterségesen és állandóan fenn. tartották, a collapsus állapota egyre inkább elmélyült. A cianózis és a sápadtság fokozódott, a lélegzés akadozott, a pulzust nem lehetett kitapintani. A vérnyomást Mátyás elvtúrs a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Népköztársaság kormánya és Elnöki Tanácsa nevében kifejezte mélységes megrendülését Klement Gottwald, a. Csehszlovák Köztársaság elnöloe elhunyta alkalmából. Rákosi elivtárs kérte Stefan Major követet, hogy tolmácsolja a orehsalovúk korsasáig kormánya és a Csehszlovák Nemzeti Arcvonal Központi Akció- bizottsága Csehszlovákia egész dolgozó népéhez fordul. A közös ülés elhatározta, hogy állami gyászt hirdet az egész országban a temetés napjáig. Az állami gyász ideje alatt fólárbócra bocsátják az állami és a vörös lobogókat. Az állami gyász ideje alatt szünetelnék a színházi é-s filméiőadások, hangversenyek. kulturális rendezvénem lehetett mérni. Ismét beállottak a központi idegrend.'izeijKjn mutatkozó zavarok jelei. Klement GotitwaJd elvtárs pontosan II órakor meghalt. A közleményt aláírták: A. Bakulev akadémikus, az orvostudományok doktora, A. Markov professzor, az orvostudományok doktora. .1. Hnrvftt profeszmánynak a magyar kormány leg. mélyebb részvétét. Stefan Major, a Csehszlovák Köztársaság követe köszönetét mondott az együttérzés kifejezéséért és bizto-sította Rákosi Mú_ tyás elvtársat, hogy haladéktalanul továbbítani fogja azt- a csehszlovák kormánynak. nyék, mulatságok és ü ímepségefc. Klement Gottwald elvtárs, a, Csehszlovák Köztársaság elnöke ai Csehszlovákia Kommunista Pártjának elnöke temetésének szerveséi, söre bizottságot választottak a következő összetételben: Elnök: A. Zápotocky, tagok: A Siroky, K. Bacllok. A. Cepickc, Novotny, J. Plojliar, E. Phiechta, G. Kliment, B. Köhler, a bizottság titkára: R. Hradec. belgyógyász professzor, J. Proehá*. ka, a fertőző betegségek orofe-z- szoora, J. Fedorova, az orvostudományok doktora, Dr. ,T. Kaj-pisek, Dr. B. Spacek, docens, Dr. F. Zá- vedny, :iz állami szanatórium igaz. gaitója, Dr. A. .lírátok professzor, sebészfőorvos, I. Divis selW>szpKH fesszor. Cseliszloiákia Kommunist» Pártja Központi BizoKsá!*;» EltiölDiügriiek és a Csehszlovák Köztársaság koriuánjának mnIUíiiili üléséről szóló közlemény Közlemény Klemen! Gottwald, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, Csehszlovákia Kommunista Pártja elnöke haláláról szór, belgyógyász-főorvos, V. Jónás