Néplap, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-24 / 46. szám
Mai »Samunkból t A KISVÁRDAIJÁRÁS DOLGOZÓ PARASZTJAI is csatlakoztak A NYÍRBÁTORI járás TERÜLETI VERSENYFELHÍVÁSÁHOZ (•■>. oki.) — HATALMAS LELKESEDÉS KÖZEPETTE FOLYTAK LE A VÁLASZTÁSOK A SZOVJETUNIÓBAN (3. old.) X ÉVFOLYAM. 4P.. SZÁM. ÁRA 50 FILLÉR 1953 FEBRUÁR 24. KEIM • Győzelmi ünnep győzelmes évMIója Két esztendővel ezelőtt, 1951 február 24-én ült össze a Magyar Dolgozók Pártja II. Országos Kongresszusa. Nagy győzelmi ünnep volt ez. A párt legfelsőbb vezetőszervének, a kongresszusnak ülése mindenkor a partéiét legdöntőbb esenjénye, a párt hatalmas seregszemléje. Valóban, pártunk fejlődésének, erősödésének mérföldköve Tolt ez a kongresszus. A kongresz- szus, Rákosi elvtárs azonban nemcsak a párttagokhoz, hanem az egész .ország dolgozó népéhez szó- üot-t s a kongresszus határozatai nemcsak a párt fejlődését, hanem tíz egész ország fejlődését szabták lueg hosszú időre. Ezért a párt 11. kongresszusa nemcsak belső pártügy, hanem nagy nemzeti ügy is Folt. A kongresszus leszögezte: „...a |>árt és az ország előtt álló döntő, {stratégiai feladat: a mezőgazdaság p/ocialista átszervezésével népgazdaságunk kettős jellegének megszüntetése, népgazdaságunk egységes szocialista alapjának megteremtése.” E fő feladat érdekében jelölte meg a kongresszus a tennivalókat. Rámutatott: meg kell gyorsítani az iparosítást. Ezen a téren komoly eredményeket értünk jtíl. Csupán 1952-ben több mint 20 százalékkal növekedett az ipari tér- tneléi -S 1953-ban még nagyobb fel; odatok állnak előttünk. Ezek végrehajtásának azonban az az előfeltétele, hogy kijavítsuk a fennálló Libákat. Rákosi elvtárs országgyűlési beszédében rámutatott arra, Jiogy: „A mi iparunk általános hintája még mindig, hogy nem tud egyenletesen, ritmikusan termelni... Jelentkezik ez az egész esztendő termelésében, ahol az év elején történt lemaradást a tervév végén kapkodó munkával, túlórázással igyekeznek pótolni”. Ez a jelenség fi mi megyénk üzemeiben is sokszor felüti fejét, többek között a kis- várdai Vulkánban. Fel kell számolni üzemeinkben a tervteljesítésesei szemben megnyilvánuló közömbösséget. üzemi munkásaink lelkesen küzdenek az új országot építő ötéves 'terv célkitűzéseinek megvalósításáért. A mind szélesebb méretekben kibontakozó április 4-i imunkaverseny is erről tanúskodik, A vezetőiknek méltóknak kell bizonyulniuk a tömegek lelkesedéséhez, minden erővel elő kell segíteni az alkotó kezdeményezés, a forradalmi bírálat kibontakozását. A szak- szervezetek megyei vezetőségének kommunistái például még mindi nem éreznek kellő felelősséget az üzemek versenymozgalma iránt, következésképpen nem tudnak következetesen segíteni a terv teljesíté- -Kében. A kongresszusi határozat leszö' gezte, hogy „döntő lépést kell tennünk a mezőgazdaság elmaradásának felszámolására. 3954-ve mezőgazdaságunk termelésének 1949-hez képest legalább 50 százalékkal kell nőnie...” — s megmutatta az utat 1« : „ . .. a szövetkezeti út az egész dolgozó parasztság jómódját és kulturális felemelkedését biztosítja.” Szabolcs-Szatmárban nagy léptekkel haladunk előre a falu szocialista átalakításának útján. Szántóterületünknek közel 50 százalékán nagyüzemi módon folyik már a termelés. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy megyénk minden termelőszövetkezeti csoporja mindent megtett már a terméshozam növelésére. Ezt nem mondhatjuk el! Mezőgazdaságunk központi kérdése a terméseredmények fokozása — ez segíti elő a szövetkezeti { mozgalom további fejlődését is. Az elmúlt fagyos és aszályos esztendő lecke volt számunkra, hogy ahol nem alkalmazzák az élenjáró termelési módszereket, ott súlyos károkat okozhat az időjárás. Ahol pedig „a jó gazda gondosságával, a korszerű agrotechnika széleskörű tlkalmazásávai, jó munkaszervezéssel, határidőre végezték el a mező- azdasági munkákat, ott az eredmény nem maradt el. Sikeresen leküzdötték az elemi csapásokat, az időjárás viszontagságai káros következményeit és jól felkészültek a tavasai munkára is.” Pártunk II, kongresszusa erőteljesen felhívta a figyelmünket az élenjáró szovjet mezőgazdaság tapasztalatainak alkalmazására. Ezeket az útmutatásokat jól meg kell szívlelnünk most, amikor az elkövetkezendő időben az eddigi tavaszi munkáktól eltérően rendkívüli feladatokat kell megoldani. Az őszi talajelőkészítés elmaradását kell pótolni s ugyanakkor pontosan be-liell tartani :i tavaszi munkák ütemét is. Biztosítani kell a szükséges munkaerőt s ennek egyik legfontosabb útja a nők fokozott 1«vonása a munkába. Országos értekezlet a tavaszi munkákról A tavaszi munka kezdetén a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a soronlévő feladatok megbeszélésére országos termelési ér-, tekeztetet hívott össze, amelyen állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, gépállomások vezetői és legjobb dolgozói, a termelésben élenjáró egyénileg dolgozó parasztok, a mezőgazdasági irányító szervek vezetői és szakemberei, továbbá a mezőgazdasági tudomány dolgozói vettek részt. Az Agrártudományi Egyetem agronómiái karának dísztermében rendezett értekezleten réSztvett A ami Imre elvtárs, a minisztertanács elnökhelyettese, Hegedűs András elvtárs, az állami gazdaságok és erdők minisztere, Erdei Ferenc elvtárs, földművelésügyi miniszter, Tisza József elvtárs. begyűjtési miniszter, Öltőre József elvtárs belügyminiszter. Erdei Ferenc elvtárs megnyitója után Nagy Imre elvtúr*, a minisztertanács elnökhelyettese tartotta meg beszámolóját. Sokkal jobb munkát kell végezniük gépállomásainknak. Egyes gépállomásokon tűrhetetlen lemaradás volt már az őszi mélyszántásnál is s most újra opportunista han- ok hallatszanak: „nem lehet szántani ...” Tanácsaink, mint a központi államhatalom helyi szervei szerezzenek érvényt a törvénynek a nép érdekeinek. Úgy kell dolgozni, hogy-n tavaszi munkák jó elvégzése tovább erősítse, szilárdítsa termelőszövetkezeti csoportjainkat, biztosítsa a magasabb terméshozamot, vigye előre nagy célunkat: a falu szocialista átalakítását. Nem szabad elfelednünk, mint ahogy arra a kongresszus határozata rámutat, hogy ehhez „elengedhetetlenül szükséges a kulákok tovább! elszigetelése, a falusi kizsákmányolok elleni harc következetes folytatása, nemcsak az állam eszközeivel, hanem maguknak a dolgozó parasztoknak cselekvő részvételével.” Tovább kell szélesíteni békemoz- galmunkat, mind több és több dolgozót kell bevonni a tevékeny béke harcosok sorába s különösen fokozni kell a békevédelmi munkát a régi értelmiség, a közópparasztok, a nők között. A feladatok megoldásának legfőbb biztosítéka azonban az, ha tovább erősítjük pártszervezeteinket, tovább fokozzuk a kommunistákban a helytállás, áldozatvállalás, kötelességteljesítés szellemét Pártunk kongresszusa által megjelölt feladatok végrehajtásához fel becsű lhetetlen értékű segítséget adott a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusa. Nem lehet fontosabb * feladatunk, mint e (c kongresszus anyagának szüntelen tanulmányozása s a tanítások fel használása munkánkban. A Szovjetunió Kommunista Pártja rnódo sított. Szervezeti Szabályzata to vább növeli a párttagok és tagjelöltek felelősségét a kommunizmus építésében. Most, a Magyar Dolgozók Pártja li. Országos Kongresz- szusa évfordulóján fogadja meg pártunk mindén tagja és tagjelöltbe, hogy kommunista párttag Ciliiéhez méltón küzd, erőt nem kímélve szocialista hazánk felépítéséért, a tartós -béke biztosításáért abban a legyőzhetetlen táborban, amelynek élén a nagy Szovjetunió babul Nagy Imre elvtárs beszéde Bevezetőben hangsúlyozta, hogy kormány az, idei ravaszon fokozottabb követelményeket támaszt mezőgazdaság vezetőivel, szakembereivel és élenjáró dolgozóival szemben, akiknek munkáján nagy mértékben múlik, .hogy sikeresen megvalósuljanak az évi terv nagy céljai, hogy újabb jelentős lépéssel menjünk előre a szocializmus útján, hogy országunk és népünk számára, biztosítsuk a szebb és bb élet anyagi feltételeit. — A tavaszi mezőgazdasági munkák — folytatta — mindenkor az emberi munkaerő, az igásállomány ős a gépi tehnika nagyfokú igénybevételiét követelik, He az idei ta- yaezon nemcsak erről, hanem sokkal többről van szól.. Arról, hogy rendes, szokásos tavaszt mezö- azdasagi munkáikon kívül — a tavalyi kedvezőtlen, egy emberöltőben csak egyszer előforduló időjárás és a mezőgazdasági irányító szervek rossz munkája következtében — rendkívüli feladatokat kell megoldani. Az egyik legsülyor sabb mulasztás az őszi mélyszántásban mutatkozó nagyarányú elmaradás. — A földművelési szervek másik súlyos mulasztása az őszi vetéseknél történt. Súlyosbította, a helyzetet s a földmüveUsügy vezetőinek felelősségét, hogy a megfelelő ellenőrzés hiánya és a jelentöszol- !nil at lazasága, következtében valótlan jelentésekkel -megtévesztel- ték a kormányzatot és a pártot. Uymódon a kenyérgabona-kérdés, amely mezőgazdaságunk szocialista átszervezésével járó döntő termelési probléma^ jelentőségében megnőtt. Tavalyi tanulságok — Mezőgazdaságunk mai hely zetéből adódnak azok a nagy és nehéz feladatok, amelyeket az előttünk álló hetekben, hónapokban meg kell oldanunk. Mielőtt azonban erre rátérnénk — mondotta Nagy éh-társ — szükséges, hogy a malit esztendő termelési tapasztala tálból, abból a súlyos leckéből, amelyet kaptunk, bizonyos' tanulságokat levonjuk. A legfőbb tanulság az, hogy a természet mostoha viszonyai, az időjárás szeszélye elleni sikeres küzdelmekre, nem vagyunk felkészülve sem agrobiológiai, sem agrotechnikai, sem pedig szervezési-igazgatási szempontból. yem szabad megismétlődni annak sem, hogy alapvető agrotechnikai kérdésekben a termelést irányító szakemberek között a legellentétesebb nézetek nyilvánuljanak meg, ami gyakran lehetetlenné teszi a szükséges agrotechnikai intézkedéseket. Ez történt a múlt tavaszi fagykárok idején és a teljes bizonytalanság megismétlődött az agronó- musok körében a kései, a téli gabonavetések kérdésében. Az őszi búza vetésben bekövetkezett nagyarányú elmaradásban nem lcls szerepe vaui annak, hogy az ngro- nómusok és egyéb növényteiTne- lési szakemberek nagy réSze az őszi búza kései vtetése ellen foglalt állást. — A tavalyi nehézségek leküzdésére Irányuló munkákban kiütköztek a tanácsok mezőgazdasági apparátusának, a-. megyei és a járási osztályoknak a hibái és gyengeségei is. A mezőgazdasági osztályok magas létszámuk ellenére neui tudták kellőképpen biztosítani m őszi mezőgazdasági munkák, a szántás-vetés sikeres végrehajtását, nem tudták legyőzni a mtihéz- ségeket. Az apparátus nehézkes, lassú. Munkája nem elóg szakszerű. Sok esetben elferdítik, rosszul a-i kai maizzák a helyes i ntézkedéseket. — Komoly tanulságokat keli levonni a tavalyi tapasztalatokból az AMG-nek és az egyes gépállomásoknak is — szögezte le Nagy Imre elvtárs. — Rosszul szervezték meg a munkát, hibák voltak a gépek kihasználása és karbantartása, valamint a traktorosok bérezése körül. Nem megfelelő a gépállomások viszonya a termelőszövetkezetekkel ; a ■ gépállomások nem éreznek kellő felelősséget a termelési eredményekért. A fegyelem lazasága, az agrotechnika, a műszaki és a- politikai vezetés ziláltsága fő tényezői voltak jelenlegi nehézségeinknek. Megnövekedett feladatok — Az elkövetkező hetekben, hónapokban az eddigi tavaszi munkáktól eltérő rendkívüli feladatokat kell megoldani,, ami kétségtelenül rendkívüli erőfeszítéseket, jobb szervezést, irányítást, ellenőrzést és minden termelési tényező teljes latbavetését követeli, A mezőgazdasági feladatokat a következő sajátosságok jeli tűzik : 1. Lényegesen több tatajnmnkát 'kell elvégezni, mégpedig úgy, hogy a többlet-mimika nem a tavaszi munkák egész időszakára elosztva, hanem február végén és március első felében jelentkezik. .1 gyorsaság általában döntő tényező lelt a: idei tavaszon. 2. A tavaszbúza vetésterülete csaknem megtízszereződik. Ez minden szektorban és az ország egész területén új feladat, s a munkaszervezésben és az agrotechnikában új kérdések megoldását teszi szükségessé. 3. Fel kell készülni tehát arra, hogy főleg márciusban — minden egyéb feladat mellett elvégezzük a hatalmasan megnövekedőit szántási, talajelőkészítési munkákat és a tavaszbúza vetését. 4. A munka torlódása miatt rendkívüli jelentősége van a határidők pontos betartásának. Kedvezőtlen időjárás esetén a határ-1 idők betartásának fontossága még növekszik. Ha nem tartjuk be a határidőkig, akkor az idő rövidsége és a munka megnüvekedet c mennyisége miatt összetorlódó feladatokat nem tudjuk megoldani. 5. Végül az idei tavaszon a szokásosnál jóval több gondot és munkát kell fordítani a növény- ápolásra, az őszi vetések, fel-esö- sitésére, továbbá a- fagg vagy a kártevők okozta, vetéskiesés póttá sóra. Nagy elV'tái-e ezután rátért az előttünk álló legfontosabb feladatok ismertetésére. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb és legsürgősebb feladat a szántás, a talaj előkészítése. — Tudjuk, folytatta — hogy a • talajnak, mint termelőeszköznek egyéb termielőeszkiüzsöktöl eltérően az a sajátossága, hogy helyes fel- használás mellett termelékenysége nem csökken, ellenkezőleg növekszik. Az a módszer, amely a talaj termőképességének növelését biztosíthatja, a helyes talajművelőé. a korszerű talajelőkészítés. Az idei tavaszon a jelentős terményIdesé-s pótlásában döntő jelentősége van a holdankinti hozam maximális fokozásának. Ennek legfontosabb eszköze a ió talaj- munka, az okszerű tálajelőké- szités. A tavaszbúzánál az okszerű talaj- előkészítés döntően befolyásolja a 'terméseredményeket. De így van ez egész növénytermelésünkben. — A morzsalékos taiajs-zerkezetet, amely a termelékenység alapfeltétele, jó traktormunkával lehet és kell biztosítani. Ilyen módon növény termelésünk eredményei döntően attól függenek, hogy milyen talajmunkát végeznek a gépállomások. Az AMG munkájáról — A kormány a gépállomások munkájának megjavításáról hozott határozatával minden feltételét megteremtette annak, hogy a gépállomások megnövekedői t termelési és műszaki feladatainak teljes mértékben megfelel jenelv. hogy - a tavaszi tailajmunkákal kellő Időben és a kívánt jó minőségben elvégezzék. — Az ÁMG feladata a téli idényben az erő- és a munkagépek javítása volit. Meg kell állapítani, hogy komoly lemaradás van, különösen az erőgépek gene faljavításában. A határidő február 28, Az ÁMG vezetésének fő feladata. az erőgépek generáljavításának határidőre és jn minőségben ra,ló elvégzése. Az ÁMG másik feladata az voll, hogy az ősszel, elmaradt mélyszántásból minél többet pótoljon és ezzel csökkentse a gépállomások előtt álló tavaszi ta- hrimunkák mennyiségét, elejét vegye a tavaszi munka lóriddá- (Folytatás n " oldalon.) KLO IIK. AZ IDEI KO TERMESÉRT!