Néplap, 1952. december (8. évfolyam, 283-306. szám)
1952-12-20 / 298. szám
^ Wil&iQ párolttárjal *qtje\MieteU t Mai számunkból'. A TISZALÖKI ERÖMUÉPITKEZÉS PÁRTSZERVEZETÉNEK MUNKÁJA (2. old.) — AZ ORSZÁGGYŰLÉS PÉNTEKI ÜLÉSE (3. O.) — GROMIKO ELVTÁRS BESZÉDE AZ fNSZ-BEN A OSZTRÁK KÉRDÉSRŐL 13. O'.d.) — TANÁCSKOZIK A NÉPEK BÉKE- KONGRESSZUSA (4. old.) AZ MDP SZABOLCS-SZ AT M ÁR MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁN A K LAPJA " VIII. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM. ÁRA 50 PH I EH 1952 DECEMBER 29. SZOMBAT A jó munkaszervezésre, silózási tervünk teljesítésére és a helyes írágyanezeiésre hívta tel fígyeimünttet Rákosi elvtárs Termelőesoportunk ragjai hé .főn este közösen hallgatták meg a rádióból Rákosi elvtárs újabb, nagy jelentőségű beszédét. Rákosi elvtárs beszédéből igen sokat tanulhatunk mi, termelőszövetkezeti tagok is. Szövetkezetünk, a tiszaiöki Uj Élet tagsága már ebben az évben alkalmazta a szovjet agrotechnikai módszereket, s ez nagymértékben meglátszik terméseredményeinken. A kukoricánk holdankénti átlag termése 21 mázsa, de volt olyan földünk is, ahol a holdankénti termés meghaladta a 28 mázsát. Ezt annak köszönhettük, hogy tavaly ősszel a gépállomással megfelelő minőségű mélyszántást végeztettünk és tavasszal négyzetesen vetettünk. Ez lehetőséget adott arra is, hegy géppel kapáljunk. Azonban még igen sok olyan mődszer van, amelyet nem alkalmaztunk, s melyet ha a csoportunkba bevezettünk volna, az Idei kedvezőtlen idő járás ellenére is még magasabb terméseredményben fizetődött volna ki. Bár a ml szövetkezetünk elég szilárd és szervezett, azonban Rákosi elvtárs figyelmeztetése a jó munkaszervezéssel kapcsolatban nekünk is szól. Mi például a területet felosztottuk a tagok közt, csupán öt hold nyári ültetésü burgonyát hagytunk felosztatlanul. — Ebből az következet, hogy míg a kiosztott terület megmunkálásában a termés betakarításában nem volt semmi hiba, addig az osztatlan öt holdat bizony alig tudtuk letakarítani. Ebből megtanultuk, hogy jö vőre minden talpalatnyi terület«: kiosztunk. Sokkal nagyobb mértékben van meg nálunk az a hiba, amelyre Rá kosi elvtárs nyomatékosan felhívta a figyelmet: a helytelen trágyake zelés. Ml ennek idáig nem nagy fontosságot tulajdonítottunk. Csak most Rákosi elvtárs beszéde uián döbbentünk rá, hogy a helytelen trágyakezeléssel mily nagy hasznot dobtunk el magunktól. Mi idáig a gépállomásnak nehéz pénzeket fizettünk ki mert a vontató kiszállította a trágyát a földekre. Azonban, ahogy kiszállították, mi lehánytuk egy kupacba a föld végére és ezután nem fordított reá gondot senki. Mire a trágya a földbe került, bizony nem volt sok értéke. Ezután gyökeres változás lesz ezen a téren — ígérték szövetkezetünk tagjai. Nem engedjük, hogy elpocsékolódjon a trágya, mikor az helyes kezeléssel nagy terméshozamot segíthet elő. Nem utolsó sorban ért bennünket Rákosi elvtárs figyelmeztetése a silózással kapcsolatban is. Ml idáig a silózási tervünknél: csak mintegy felét hajtottuk végre. Most Rákosi elvtárs beszéde után csoportunk tagsága elhatározta, hogy a silózási tervet minél előbb teljesíti. (Elmondta: Hajdú Miklós, a tiszaiöki Uj Élet iermeiőcsoport párttitkára.) A tiszaiöki járás valamennyi községre csatlakozott a lövőpetriek kezdeményezéséhez A tiszaiöki járás dolgozó parasztjai példát mutatnak a megyénk többi járásában lévő községeknek. A tiszaiöki járás minden községe csatlakozott tegnap a lövőpetriek verseny-felhívásához. Kezdeményezésüket követve, begyűjtési hetet rendeznek és vállalták, hogy december 25-re sertés-, baromfi- és tojásbeadásukat 100 százalékig teljesítik. A lövőpetriek versenyfelhívásához ugyancsak tegnap csatlakoztak Fényeslitke dolgozó parasztjai is. Vállalták, hogy a sertésbeadást 110 százalékra, tojásbeadást 100 százalékra, a baromfibeadást 100 százalékra teljesítik a begyűjtési héten. Ez a lelkes, egyre növekvő mozgalom serkentse megyénk többi községét is a megyei elsőségért küzdő versenyben. (MT. sajtócsoport.) Újabb nyolc község villamosításával befejezte évi tervét a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat A UTÁSZ dolgozói 1952. évi tervüket november 26-án globálisan befejezték. Ma már jelenthetjük, hogy a vállalat dolgozói részleteiben is befejezték 1952. évi tervüket. Az anyaghiány miatt elmaradt 8 termelőszövetkezeti község villamosítása is befejeződött. Dolgozóink Igen nehéz feladatokat oldottak meg a faluvillamosí- tási terv végrehajtásával. A munkálatokat az időjárás miatt rendkívül nehéz körülmények között végezték el. Október közepén állott csak rendelkezésre a munka megindításához szükséges anyag, ennek ellenére dolgozóink vállalták a faluvillamosítás befejezését is december 21-re. Munkájukat állandóan figyelemmel kísértük és műszaki osztályunk megteremtette a munka elvégzéséhez szükséges feltételeket. A vállalások teljesítését nagyon nehéznek láttuk, amikor megtudtuk azt, hogy a megígért gödör, ásó gép nem érkezik meg. Csaknem naponta kinn voltunk a községi tanácsoknál, hogy a gödörásógép kiesése folytán munkaerőt biztosítsanak részünkre a gödörásáshoz. Különösen nagy segítséget nyújtott Vámosoroszi község lakossága, ahol a brigádvezetö kérését a tanács magáévá tette. A falu asszonyai, lányai is önként jelentkeztek: a munkára, hogy községük minél korábban világításhoz jusson. A brigádok a községek lakosaival karöltve megoldották a lehetetlennek látszó feladatot és a brigád valamennyi munkása az előirányzott 118 százalék helyett 128 százalékos átlaggal dolgozott. Voltak azonban hibák is a munka megszervezése körül. Különösen Nyírtelek község villamosításánál. Itt a Barczi-brigád anyagellátása nem volt eléggé biztosítva. Az anyagellátásban műszaki osztályunknak több segítséget kellett volna nyújtani és támogatni munkájában a tapasztalatok átadásával a Barczi-brigádot. Négyest Miklós üzemi tudósító Az élenjáró községek példájuk követésére szólítják az elmaradókat Az aranyosapátiak levele Táxos doigozo parasziiainoz es tanácsához Az öntözéses kertészet növeli a „Ságvári" tszcs, vagyonát „Az idei aszály újra előtérbe állította az öntözés kérdését... A jövő esztendőben az öntözött területek kiterjedését 56 százalékkal akarjuk növelni,“ (RÁKOSI) Nyíregyházán a volt téglaégető helyén a nyáron paprika, kalarábé, káposzta és egyéb kertinövény díszelgett. Pedig ez a föld még mindig őrzi örökségét, a tégladarabkákat. Az elmúlt években nagyon szegény volt itt a termés, ha meg egy kicsit száraz volt a nyár. akkor ősszel nem szüreteltek semmit. Nyíregyháza és környékének lakói nagyon jól ismerik ezt a földet, éppen azért a nyáron, ha arra jártak. valósággal megcsodálták azt a látványt, ami ott szemük elé tárult. Vájjon ilyen száraz nyáron hogyan teremhet ilyen szépen °z a föld? Triíanov Miklós, a Ságvári tszcs. kerté=zeti brigádjának a vezetője ezév tavaszán javasolta, a szövetkezet vezetőségének, hogy ezen a területen valósítsák meg az öntözéses gazdálkodást A szövetkezet tagjai előbb Idegenkedtek tőle. Nem akarták. Mindegyiknek az volt a nézete: minek az? Sok pénzbe kerül, meg sok vele a munka, a vesződség. Féltek az újtól. Azonban Trifanov Miklós nem adta meg magát, harcolt azért, hogy javaslata valósággá váljon. Harcolt azért, amit Gerő elvtárs a november 30-i beszámolójában is mondott: ,.Ha valaha, úgy ebben az évben kézzelfoghatóan bebizonyosodott nálunk is a nagy forradalmár természetátalakítónak, Micsurinnak az a zseniális tétele, hogy nem várhatunk könyörado- mányt a természettől, feladatunk: el kell venni tőle azt, amire szükségünk van.’’ Sok küzdés után Trifanovnak sikerült a terve. A tavaszon mihelyst az idő megengedte, beszerelték a vizetszívó motorokat, melyen a nem messze lévő tóból biztosították az öntözéshez szükséges vizet. A hepe-hupás kertet — amely még mindig megmutatja, hogy honnan termelték ki téglaégetéshez a földet — az öntöző csatornák erős, legyőzhetetlen karként ölelik körül. Ezenkívül még négy nagy csatorna szeli nyolc darabra a tizenegy holdat. Minden szeletet más-más növény tarkított a nyáron. Az egyikben paprika, a másikban káposzta volt és így tovább. A motor hangja a száraz nyárban hetenkint kétszer is felberregett. Élelet adó víz csobogott a növények között a csatornákban. Azon a környéken a legtöbb kertben a száraz nyár kiégetett mindent. Trifanov Miklós pedig mosolygós arccal, vidáman járt-kelt az ő növényei közt. Különösen büszke volt a munkájára akkor, amikor látta, hogy sokan meg- megállnak csodálni a dús zöld növényeket. Ilyenkor azt érezte, hogy becsületes munkát végzett, hozzásegítette a termelőcsoportot fejlődéséhez, gazdagodásához. Amikor a csodálkozőkat szemlélte, tekintete ezt fejezte ki: Nézzétek, mit tud az ember! Elég erősek vagyunk, meg (Folytat ás a S. oldalon.) Olvastuk az újságból Rákosi elvtársnak az országgyűlésen elhangzott beszédét. Figyelmesek lettünk arra, hogy Rákosi elvtárs megállapította: az aszály dacára a begyűjtés menete kielégítőnek mondható. Büszkeség érzése töltött :-l bennünket, hogy Rákosi elvtárs elismeri eredményeinket, ugyanis községünk, Aranyosapáti az elsők közt van a beadási kötelességek teljesítésében a vásárosnaményi járásban. A község dolgozó parasztjai a kenyérgabonabeadást 108, a kukorica beadást 100, a burgonyabeadást 132, a takarmány-beadást 220, a sertésheadást 112, a vágómarha beadást 105, a tojásbeadást 98, a ba. ramfibeadást 82 százalékra teljesítettük. Községünk tanácsa már az esztendő elejétől gondot fordít arra, hogy a begyűjtés jó eredményekkel haladjon. A begyűjtési állandó bizottság tagjai és aktívái között felosztottuk a falut. Ezek az élenjáró emberek foglalkoznak a dolgozó parasztokkal, megbeszélik velük a kötelességteljesítés ügyét. Különösen jól dolgozik Macinké elvtárs állandóbizottsági tag, aki mindannyiszor elmondta a dolgozó parasztoknak, hogyan vesznek részt az ország építésében a beadás teljesítésével. Elmondta: nézzenek széjjel a dolgozó parasztok saját községükben. Azt látják, hogy az ötéves tervtől például már egy új kultúrházat, új kutat kapott a község, a nép állama elősegíti, hogy a dolgozó parasztok mind jobban éljenek. Megváltozott életüket bizonyltja, hogy 21 parasztfiatalből lett katonatiszt. És ezt az életet a dolgozó parasztoknak kell tovább szépíteniük. Ezt teszik a beadás teljesítésével. így történt, hogy az aszályos esztendő ellenére is pontosan teljesítettük, sőt túlteljesítettük a beadási terveket. Azonban mi is szegyeijiik, hogy járásunkban több község adósa az államnak. Ez vezetett bennünket arra, hogy felhívással forduljunk Tákos község dolgozó parasztjaihoz, az ottani tanácshoz. Azt tapasztaljuk, hogy a tákosi tanácsnak bizony nincs jó kapcsolata a dolgozó parasztokkal. Az állandó bizottság a begyűjtés munkája helyett állandóan ülésezik, de ezek az ülések egyszer sem segítették elő a begyűjtést. Mert a szavakat nem He legyen engedékeny a kulákokkal szemben a hetei tanács — üzenik a tarpaiak Mi, taipai dolgozó parasztok Esze Tamás fiai vagyunk, a kurucok unokái. Nem lenne hát nagyobb szégyen annál, ha lemaradnánk szabad országunk gyarapításában, a beadás teljesítésénél. A tarpai dolgozó parasztok becsülettel helyt is állnak. Burgonya beadásunkat 137, kukorica beadásunkat 100, vágómarhabeadásunkat 240 százalékra teljesítettük, sertésből 97.5, tojásból 99.1, baromfiból 81.2 százaléknál tartunk a teljesítéssel. — Ezt az adósságunkat is rendezzük Sztálin elvtárs születésnapjára, december 21 re. A községi tanács, a begyűjtési állandó bizottság tagjainak jó mun kája nyomón minden dolgozó paraszt pontosan tudja, mi a beadási kötelessége. Tanácsunk szigorúan őrködik afelett is, hogy senki se szegje meg a törvényt, senki se vonja ki magát a közteherviselésből. Azonban úgy halljuk, hogy a szomszédos Hete községben nem Így haladnak a dolgok. A hetei tanácsra nagyonis ráillik Ibi kosi elvtárs szava, hogy a tanácsok munkájában még mindig látszik megalkuvás ott, ahol a kulákoktól nem követelték meg a pontos teljesítést. Hetén öt kulák is tartozik a beadással. De persze mindemellett arra is kevés gondot fordítottak a heteiek, hogy egy-egy hanyag, spekuláns paraszt se hozzon szégyent a községre. így történt, hogy Hete szégyenben maradt, forgóból csak 70, tengeriből 74 százalékra teljesítették a tervet. Ne feledjék el a hetei dolgozó parasztok azt r keserves időt, amikor a falu lakóinak egyharmadrésze cselédsorban, a többi része pedig csaknem teljes egészében — napszámosként tengette életét Horváth „méltósógos úr” birtokain. — A kuruc ősök álmai és a mi álmaink valóra váltak. Szabadságban élünk, a nép az úr az országban, a nép saját maga formálja jelenét, jövőjét. Nagy szégyen hát, hogy a heteiek adósai az államnak. Mi, tarpaiak elvárjuk a heteiektől, hogy rendezzék tartozásukat mielőbb. Elvárjuk a hetei tanácstól, hogy ne legyen engedékeny a kulákokkal, ellenségeinkkel! A tarpai dolgozó parasztok és a községi tanács nevében: Sütő Tier, tálán, tanácselnök. követték még tettek, az állandó bizottság nem mozgósítja a községet. Elmaradtak a beadással Tákos dolgozó parasztjai, pedig mi is nagyon jól tudjuk, hogy lenne mit meghálálniok, l'enne miért törekedniük a pontos kötelességteljesítésre. Tudjuk, hogy Tákoson a nép állama nem kevesebb, mint 37 új házat épített az árvízsujtotta lakosságnak. Uj tanácsházat, postát, orvosi rendelőt kapott a falu és új betonút köti össze a községekkel és Nyíregyházával. Mégis, a táko- siak szégyenszemre a 27. helyen tartanak a járási versenyben, A napraforgóbeadást csak 53 százalékra, a tengeribeadást 63 százalékra, a sertésbeadást 21 százalékra, a baromfibeadást 44 százalékra teljesítették. Mi, aranyosapáti dolgozó parasztok és a község vezetői elvárjuk, hogy a tákosiak Is becsülettel teljesítsék kötelességüket. Ne vonják ki magukat az ország éplté. séből. A tákosi tárnics pedig lásson végié munkához, hogy a tákosiak az új esztendőt adósság nélkül kezdhessék meg! Az aranyosapáti dolgozó parasztok és a községi tanács nevében: Menydörgös János, tanácstitkár.