Néplap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-22 / 274. szám

1932 PÓTEMBER 22, SZOMBAT UÉPLAP A prágai állami bíróság megkezdte az áruló Slánsky és társai elleni per tárgyalását November 20-án a prágai állami bíróságon megkezdődött a Rudolf Slánsky vezetése alatt álló állam­ellenes összeesküvő központ vezetői elleni pör. Az államügyészség vádirata e szavakkal kezdődik: „Vádolom: Rudolf Sldnslryt, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának volt főtit­kárát, Bedrich Gemindert, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága titkársága külügyi osz­tályának volt vezetőjét, Ludvig Frejkat, a köztársasági elnök iro­dája népgazdasági osztályának volt vezetőjét, Josef Frankot, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának volt helyettes főtitkárát, Vladimir Clement is volt külügyminisztert, Bedrich Reicin volt helyettes nemzetvédelmi mi­nisztert, Karel Scab volt helyettes nemzetbiztonsági minisztert, Artur London, volt helyettes külügymi­nisztert, Vavro Hajdú volt helyet­tes külügyminisztert, Evzen L'óbl volt helyettes külkereskedelmi mi­nisztert, Rudolf Margolius volt he­lyettes külkereskedelmi minisz­tert, Otto Fischl helyettes pénzügy- minisztert, Otto Síinget, a Cseh­szlovák Kommunista Párt brnói te­rületi bizottságának volt titkárát, André Simonét, a „Rudé Prúvo” volt szerkesztőjét, hogy mint a csehszlovák nép, a népi demokrati­kus rend és a szocializmus trockis- ta-titóista, cionista, burzsoá-nacio- nalista árulói és ellenségei az ame­rikai imperialisták szolgálatában és ellenséges nyugati kém szervezetek vezetésével államellenes összees­nz ellenforradalmi puccsot a Cseh­szlovák Köztársaságban — tudatá­ban íjoltak annak, hogy bűnös cél­kitűzéseik megvalósításának legko­molyabb akadálya Klement Gott- wnld elnök, a csehszlovák nép ve­zére. Slánsky a következőket vallotta : „Az imperialisták terve az volt, hogy a Csehszlovák Köztársaságot, mint gazdaságilag erős országot, bevonják az új háború elOkészüle teibe és hogy az országot, mint a Szovjetunió szomszéd országát, a Szovjetunió elten megindítandó tá­madás kiinduló támaszpontjává te­gyék.” Slánsky kapcsolnia a litóistákkai Slánsky elmondotta vallomásá­ban: „Miután az államellenes ősz- szeeskuvö központ hasonló ellensé­ges tevékenységet fejtett ki, mint Tito és klikkje, szükség volt a ti- tóista, ügynökségnek államellencs központunkkal való együttműködé­sére. Ezért egyes cinkosaink össze­köttetést tartotlak fenn a Csehszlo­vákiában működő titóista-imperi- alisla, ügynökséggel, amely igen széles körben behálózta az országot. Arra is törekedtünk, hogy irányt vegyünk Tito-Jugoszlávia tapaszta­latainak átvételére is.” Az összeesküvés felfedezése és az összeesküvők többségének letartóz­tatása után az amerikaiak észre­vették, bogy Rudolf Slánskyt, az összeesküvés vezérét letartóztatás veszélye fenyegeti. Ezért — mint az a nyomozás során kiderült — megkísérelték, hogy Majna-Frank- furtban működő kémszervezetiilc lévén megszervezzék Rudolf Slánskynak a Csehszlovák Köztár­saságból való szökését 1 Klement Gottwald elvtárs, a csehszlovák nép vezére körültekin­tésének, előrelátásának és határo­zottságának, a Csehszlovák Kom­munista Párt Klement Gottwald körül tömörülő Központi Bizottsága törhetetlen egységének és összetar­tásának, az egész csehszlovák nép­nek a párt Iránt érzett megingat­hatatlan ragaszkodásának és oda­adásának, a Szovjetunió iránt ta­núsított rendíthetetlen hűségének köszönhető az összeesküvés szétzú­zása és a gonosztevők merényletei­nek meghiúsítása. Tehát bűnös valamennyi vádlott hazaárulásban: Sváb, Siásky, Geminder, Frejka. dementis, Reicin, Hajdú, Lob1, Margolius, Síing és Simone vádlott kémkedésben: Slánsky, Frejka, Frank, Löb!. Margolius és Fisebi vádlott szabo­tázsban ; és Slánsky, Frank és Reicin vádlott katonai titkok elárulásá­ban. Slánsky és társai perének első tárgyalási napja Lél után R. Slánsky elsőrendű vádlottat hallgatták ki, aki beveze. tőben beismerte bűnösségét vala­mennyi terhére rótt vádpontban. — Mint a kommunista párt egyik vezető funkcionáriusa vissza­éltem azzal a nagy bizalommal, amelyet a párt és ' a csehszlo­vák nép belém helyezett — mon­dotta a többi között. Központunk, — ahol különböző kapitalista és ellenséges elemeket gyűjtöttem ösz- sze — köztük a francia, az angol és különösen az amerikai impe­rialisták kém szervezeteinek több ügynökét — az amerikai-angol im­perialisták szolgálatban és érdeké­ben ellenséges tevékenységet fejtett ki. Ez a tevékenység a népi demo­kratikus rendszer felszámolására és a kapitalizmus visszaállítására irányult.” Opportunista magatartásának is­mertetése során a vádlott beis­merte, hogy a polgári köztársaság idején igyekezett eltéríteni a pártot a tömegek aktivizálásának helyes irányvonalától és átállítani a re­formista vezetőkkel és Benessel való együttműködésre. A bíróság ezután Slánskynak az 1944. évi szlovák nemzeti felkelés idején kifejtett kártevő működésé­vel foglalkozott. Ezzel kapcsolatban a vádlott bevallotta, hogy már a Szovjetunióban áttért a párt és a csehszlovák nép ellen irányuló ak­tív harci módszerekre. Kihallgatása további folyamán Slánsky elmondotta, hogyan került sor az államéi lene- összeesküvő- központ megalakítására. „Ezt az államellenes központot — mint már vallomásomban közöl­tem — különféle ellenséges elemek­ből állítottam össze” — vallotta Slánsky a többi között. „Minthogy én magam is a kom­munista párt ellensége voltam, ezekkel az ellenséges elemekkel kö­zös platformra kerültem és elhe­lyeztem őket a párt, az állam és a közgazdasági élet különféle funk­cióiban. Mivel pedig én, mint el­lenség, a kommunista pártiban (öl­töttem be fontos szerepet, én áll­tam az összeesküvő központ élére.” A továbbiakban a vádlott részle­tesen közölte, milyen úton-módon tartott fenn kapcsolatot az össze­esküvés központja a nyugati impe rialistákkal, — a vádlott elmondot­ta, hogy az összeköttetést a köz­pont bizonyos tagjai tartották, akik a francia, angol, jugoszláv és min­denekelőtt az amerikai kémszolgá­lat ügynökeivé váltak, azonkívül kapcsolatok létesültek különféle szervezetek útján is, amelyek nem­zetközi jellegűek voltak és angol­amerikai imperialista irányítás alatt állottak. „Az imperialisták szándéka az volt, hogy Csehszlovákiát bekap­csolják a harmadik világháború előkészületeibe, mert Csehszlová­kiának igen nagy fontosságot tu­lajdonítanak, már azért is, mert mint a Szovjetunióval határos or­szág, nagyon jól szolgálhatna a Szovjetunió elleni támadás kiin­dulópontjául” — jelentette ki a vádlott és hozzátette, hogy az im­perialisták Csehszlovákiában vele vették fel a kapcsolatot és kapcsol­ták be ügynökségükbe éppeuúgy, mint Lengyelországban Gomulkát, Jugoszláviában Titór, Bulgáriában Kosztovot és Magyarországon Raj­kot. A Tito-banda és az összeesküvők együtt m ü ködösének biztosi tásá ra Slánsky Csehszlovákiában találka zott a titóista Mosa Pijadéval, aki­vel közölte, hogy ugyanolyan szov­jetellenes alapon áll, mint a Tito- bainda és helyesli ennek eljárását. Ehhez még a következőket mondta Slánsky: „PijaOe altján nemgsak Titoval, hanem a nyugati imperi­alistákkal is összeköttetésbe kerül­tem, hiszen a Tito-klikk a nyugati imperialisták ügynöksége.” A vádlott elmondotta, hogy mint más burzsoá nacionalistákra, tá­maszkodott a cionistákra is, akik­nek ellenséges tevékenysége a Cseh­szlovák Köztársaság népi demokra­tikus rendjének megdöntésére Irá­nyult. „Az egész cionista világmozga­lom — jelentette ki Slánsky — a valóságban az imperialisták, még liedig — az amerikai cionisták ú‘- ján — mindenekelőtt az amerikai imperialisták uralma alatt áll. Ezzel kapcsolatban Slánsky az annakidején Prágában tevékeny­kedő ,.Jolnt”-ra vonatkozólag kije ientette, hogy ez a szervezet külön bűző nllameller.es akcióban vet részt, de különösen zsidószárma zású , személyeknek Palesztinába történő emigrúlásáyal kapcsolatos visszaélésekben. Slánsky ezzel kap esolatban beismerte, hogy — noha ismeretes, volt előtte ennek a szer­vezetnek veszélyessége, figyelmez­tették is, mégsem tett semmit a „Joint” tevékenysége ellen. Slánsky a kihallgatás során a továbbiak!) í elmondotta, hogy a csehszlovák nép februári győzelme után is lehetővé tette a cionista szervezetek legális létezését. Aláírták a magyar-lengyel kulturális egyezmény végrehajtásának 1953. évi munkatervét A magyar-lengyel kulturális ro­gy eabizottság baráti szellemben le­folyt tárgyalásainak eredményekép­pen. november 20-ún Budapesten aláírták a magyar-lengyel kultu­rális egyezmény 19ü3. évi munka­tervét, amely a két ország közötti kulturális kápcsolatok jelentős el­mélyítését irányozza elő. A munkatervet magyar részről Erdei Sándor népművelési minisz­terhelyettes, lengyel részről Wlo- dzimierz Sokorski kultúra- és tnű- vészetügyi miniszterhelyettes írták alá. A munkaterv aláírásánál jelen vol­tak : Molnár Erik, a Magyar Né[v köztársaság külügyminisztere, Be­tel Andor, a külügyminiszter első helyettese, Jánosi Ferenc, a nép­művelési miniszter első helyettese, Mihályfi Ernő népművelési minisz­terhelyettes, valamint Majlút Jo­lán, a Kultúrkapcsolatok Intézeté­nek főtitkára. Jelen voltak továb­bá : Henryk Mine, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti követe, vala­mint a magyar-lengyel kulturális vegyesbizottság tagjai. Walter Ulbricht elvtárs nyilatkozata négyhatalmi értekezlet összehívásáról AValter Ulbricht, a Német Szo­cialista Egységpárt főtitkára, mi­niszterelnökhelyettes a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bi­zottságának ülésén állást foglalt a német nép létkérdésével, Németor­szág nemzeti egységének helyre- állításával kapcsolatban. AValter Ulbricht Nyugat-Német- ország lakosságának kérdésére, hogy melyek a német egység hely­reállításához vezető legközelebbi lé­pések, a következőket válaszolta: Egész Németorsaág lakosságának többsége azt kívánja, hogy Német­ország képviselőinek részvételével tartsanak négyhatalmi értekezletet. Ennek megfelelően Kelet- és Nyu- gat-Németország képviselőinek sík­ra kell szállniok a négyhatalmi értekezlet mielőbbi összehívásáért. Mi összuémet választások előké­szítését kívánjuk. Annak, ulti ko­molyan kívánja az üssznémet vá­lasztásokat, követelnie kell, hogy a két parlament meghatalmazoltai- ból közös bizottság alakuljon a vá­lasztásokat megelőző feladatok megoldására. Az a tény, hogy a szövetségi gyűlés mind a mai napig nem vá­laszolt a népi kamara javasla­taira, bizonyítja: az Amerikai Egyesült Államok és Nugy-Britau- nia megszálló hatóságai, valamint az Adenauer-kormúuy erős nyo­mással akadályozzák, hogy a bonni parlament megtárgyalja a népi ka­mara indítványait. Annál fonto­sabb, hogy Nyugat-Németország hazafias erői hangot adjanak aka­ratuknak és állásfoglalásra kény­szerítsék a bonni parlamentet. Uj náci szervezetet lepleztek le Nyugat-Németországbaii É szakra jna-Aresztfáliában újabb fasiszta földalatti szervezetet lep­leztek le. A „birodalmi mozgalom” nevű náci szervezetet a nyomozás eddigi adatai szerint a nyugat­németországi nehézipar körei pén­zelték. A már 1949 óta működő és i hitleri minta szerint „hatalom- Uvételre’’ törekvő titkos szervezet vezetői: Heinrich ATettér, Vesztfá- ila egykori náci gauleiterhelyettesé, Ottó Bitek Lüdenscheid város egy kori náci polgármestere és Lauter­bacher, a Hitler-Jugend egyik volt vezetője, aki azzal kerülte el a büntetést, hogy saját halálhíréi költötte és 1945 óta hivatalosan Schmitz néven szerelteit. A „AVestfalische Rundschau” sze­rint a náci összeesküvők szoros kapcsolatban álltak argentínai és spaÜyolorzági fasiszta körökkel is. Különösen világosan nyilatkozott meg az összeesküvőknek az a tö­rekvése, hogy a Csehszlovák Köz­társaság gazdasági életét az ameri­kai imperialistáknak rendelték alá az úgynevezett „überáll-tervben”, amelyet 1943 elején dolgoztak ki Izrael volt csehszlovákiai követé­nek, Avriel überall-nak kezdemé­nyezésére. E terv szerint Csehszlo­vákiában jelentősen fejlesztették volna a könnyűipar különféle ágait, mint a textilipart, a porcel- lángyártást, a játékgyártást és ékszerkészítést. Ezeknek az ipar­ágaknak gyártmányait az Egyesült Államokban akarták eladni a cio­nista szervezetek tevékeny közre­működésével. — Clementis, aki a szlovák sze­paratizmust és a burzsoá naciona­lizmust a nyugati imperializmus szolgálatába állította, ezzel készsé­ges eszköze lett a Tito-bandának, amely nagy fáradsággal igyekezett a népi demokráciákat egymás ellen úszitani. Clementis — a pártot ar­cátlanul megtévesztve •— szabotál­ta a magyarokkal és a lengyelek­kel a nemzetiségek kérdéséről foly­tatott tárgyalásokat és ezzel a ti- tóisták által megadott Irányt kö­vette. — Az összeesküvők — mint a Szovjetunió, a szocializmus és a ntp esküdt ellenségei — szabotál­ták a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal fennálló gazdasági kapcsolatokat és ipar­kodtak ezeknek minden lehető mó­don ártani. Slánsky és cinkosai — a párt és a kormány szerveit, valamint ti csehszlovák népet aljas módon be­csapva — nlradeniitt segítették cs védték a kapitalista és kulák ele­meket, nemcsak otthon, hanem az emigrációban is és kedvező körül­ményeket teremtettek ezeknek n népi demokratikus Csehszlovákia ellen irányuló aknamunkája szá­mára. — Az összeesküvők, elsősorban Slánsky és Fischl, akik ilyen mó­don támogatták a kapitalista ele­meket, Izrael állam létrejötte után a zsidók kivándorlásának ürügyé­vel lehetővé tették nagyszámú ka­pitalista és ellenséges elem tör­vénytelen megszökését a Csehszlo­vák Köztársaságból és a szomszé­dos népi demokratikus államokból. A vizsgálat során bebizonyítást nyert továbbá, hogy az összeeskü­vők — elsősorban Slánsky, mint a nemzetgyűlés nemzetvédelmi bízott, »ágának elnöke és Reicin, mint he­lyettes nemzetvédelmi miniszter — abban a törekvésükben, hogy fel­számolják a Csehszlovák Köztársa­ságban a népi demokratikus ren­det és megsemmisítsék a köztársa­ság önállóságát, gazdáik utasításá­ra olyan módón igyekeztek szabo­tálni a hadsereg kiépítését, hogy a hadsereg ne legyen képes megvéde­ni a haza szabadságát, önállóságát és függetlenségét. Slánsky, GemindT és más össze­esküvők különösen gondosan támo­gatták és óvták a cionistáknak — az amerikai imperializmus e meg­hízható ügynökségének — felforga­tó tevékenységét. Az összeesküvők és imperialista gazdáik — miközben előkészítették Az „L'bcrall-lerv“ Clementis — aki Párizsban már 1939-ben elkötelezte magút a fran­cia kémszolgálatnak — kémkedés céljából összeköttetésbe lépett Steinhardt prágai amerikai nagy­követtel és különböző titkos tájé­koztatásokat adott át neki a cseh- ' szlovák állam külpolitikájára, gaz­daságára, védelmi képességeire és más fontos problémáira vonatko­zóan. Az összeesküvők emellett kiter­jedt összeköttetésben álltak az an­gol kémszolgálattal. A francia kém- szolgálat felhasználta Maurice Dejoan volt prágai francia nagykö­vet kiválóan képzett ügynökeit. — Az amerikai kémszolgálat titkos értesülések szerződése céljából fel­használta továbbá a neki alárendelt kémszolgálatokat is, mint az iz­raeli és a jugoszláv ügynökségeket. Darko Csernej jugoszláv kém, volt prágai jugoszláv nagykövet értékes titkos értesüléseket szerzett Clementlstől, Nuvosael, az úgyneve­zett Jugoszláv Kommunista Párt képviselője — a jugoszláv kémszol­gálat tagja — pedig Gemindertől kapott titkos értesüléseket. A Slánsky vezetése alatt álló összeesküvők — mindenekelőtt arra törekedtek, hogy meggyengit- sék és szétzúzzák a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió test­véri kapcsolatait és a Csehszlovák Köztársaságot az imperializmus igájába hajtsák. küvő központot alakítottak, a népi demokratikus rendet aláásták, a szocializmus felépítését gátolták, a népgazd asá got megkárosítót t á k gyengítették a csehszlovák nép egy. ségét és a köztársaság védelmi készségét, hogy elszakítsák a Szov­jetunióval fennálló szilárd szövet­ségtől és barátságtól, hogy Cseh­szlovákiában felszámolják a népi demokratikus rendszert és ismét bevezessék a kapitalizmust, hogy köztársaságunkat újból bekapcsol­ják az imperialista táborba, hogy megszüntessék önállóságunkat éí függetlenségünket.” A vádirat tizenegy fejezetre osz­lik és többi között a következőket tartalmazza : Az amerikai, az angol és a fran­cia kémszolgálat, amely az ország imperialista leigázásának érdeké­ién már München előtt megszer­vezte hálózatát Csehszlovákiában, a német megszállás alat az emi­gránsok soraiból erősítette rég ügynökeinek ezt a hálózatát, hogy a hitleri Németország veresége után meglegyenek az országban a nyu­gati imperialisták kizsákmányoló uralma megújításának feltételei. Az 1948 februári ellenforradalmi puccs letörése és a reakciós pártok teljes veresége után az amerikai imperialisták azt a feladatot adták csehszlovák cinkosaiknak, akiknek élén Slánsky állt, hogy a népi de­mokratikus köztársaságot semmi­sítsék meg a kommunista párton belüli ellenforradalmi összeesküvés és a csehszlovák nép vezetőjének, Klement Gottwaldnak meggyilko­lása útján. Clementis — a franeia kémszolgálat ügynöke í*

Next

/
Oldalképek
Tartalom