Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)
1952-09-20 / 221. szám
1952 SZEPTEMBER 20. SZOMBAT szate szabam. len összefüggését, hot- .-r~ a *z dette: a magyar nép a szabadság- harc csataterein nemcsak önmagáért küzd, hanem a világszabadságért is. Tiszteljük Kossuth Lajosban azt, ami népének és a haladásnak szolgálatában nagy tettekre sarkalta, ami a veszély órájában erőt és erélyt kölcsönzött neki: mély, önzetlen, tettekben nyilvánuló hazaszereteté^ Ezt tiszteljük benne, ezt tanuljuk tőle, ez halhatatlan benne! Jól tudjuk elvtársak, Kossuth Lajos az akkpr még fejlődő polgári társadalom embere volt, nem volt szocialista és sosem lett azzá. De hazafi volt, a társadalmi haladásért küzdött és ez jogosít fel bennünket, kommunistákat, a munkás- osztály, a dolgozó nép képviselőit arra, hogy haladó eszméi örököseinek müve folytatójának tekintsük magunkat. Kekünk, csak nekünk van erre jogunk, senki másnak! Kossuth Lajost a vagyonos osztályok cserbenhagyták már a sz hadíágharc alatt, 1849 után pedig végleg elárulták. Kossuth megingathatatlan hűsége a nemzeti függetlenséghez nem a vagyonos osztályokban vert visszhangot, hanem a dolgozó osztályokban. Az alföldi szegéin yparasztság és földmunkásság az ő nevével az ajkán indult harcba a csendőrszuronyok ellen a nagybirtokosok földjéért. Kossuth Lajost megtagadta a polgári Kyugateurópa. is. A magyar szabadságharcot a hivatalos Anglia egyenes jóváhagyásával fojtották vérbe. Kém volt egyetlen polgári kormány u világon — sem a francia, sem az angol, sem az amerikai — amely Kossuth Lajos magyar nemzeti kormányát elismerte volna. Kossuth Lajos a burzsoá Nyugattól soha — sem a szabadságharc alatt, sem később — nem kapott semmiféle segítséget. Az amerikai imperialisták hivatásos bazudozói azt állítják, hogy Kossuth Lajost az Egyesült Államok támogatta. Ebből a legendából nem igaz egy szó sem! Igaz, Kossuth a szabadságharc veresége után Amerikába hajózott, hogy politikai és anyagi segítséget szerezzen az új magyar szabadságharc előkészítésére. Amerika akkori kormánya azonban csak mint kivándorlót akarta Amerika földjére engedni, nem mint magyar forradalmi politikust. Az Egyesült Államok egyszerű emberei a magyar szabadsághőst valóban rajongva ünnepelték, de a hivatalos körök, a rabszolgatartók, a vagyonos osztályok az európai zsarnokokkal akartak kereskedni, hidegen és gyanakodva fogadták Kossuth Lajost, eszük ágában sem volt segíteni a letiport magyar nemzeten. — O’ Connor pittsburgi érsek, Hughes bíbornok 100 évvel ezelőtt éppoly hévvel uszított szintén Kossuth ellen, mint ma Spelman bíboros a magyar népi demokrácia ellen. al mondat .-ben Phila- c: ,.Soha még u izgattam, de minden pén- despotizmust, udanoni, hogy lis forradalom tanultunk Kos .reálból, de levontuk a eseket kudarcaiból és nasaiból is. "I földkérdést megoldottuk, job ban, következetesebben, mint 1848 ban. A földesúri föld 1045-ben a dolgozó parasztságé lett, its az övé marad, mert a szocializmus felépí- tésével a mezőgazdaságban i örökre elvágjuk az útját a tőkés ér- nagybirtokos uralom visszaállítása nak a dolgozó parasztság fölött. A magyar iparfejlesztés feladatát megoldjuk, jobban, következetesebben, mint ahogyan Kossuth Lajos próbálta egy évszázad előtt: mert mi szocialista módra iparosítjuk hazánkat, a nép hazájává lett országot fejlesztjük" a vas- és az reél országává. A nemzeti egység ^megteremtésé nek feladatát mi jobban, következetesebben oldjuk meg. mint ahogy Kossuthnak sikerülhetett egy évszázad előtt, mert mi nem urak és jobbágyok nemlétező érdekközösé gére, hanem a munkások, parasz .tok és értelmiségi dolgozók valóságos érdekközösségére építjük a nemzeti egységet. Mi a nemzet vezetését kivettük a zsebüket, és nem a hazát szerető régi uralkodóosztályok kezéből és a harcban meged- zett. munkában tapasztalt magyar munkásosztály erős kezére bíztuk. Mi a magyar függetlenség megvédésének feladatát jobban, következetesebben tudjuk megoldani mint száz évvel ezelőtt nemzetünk legjobbjai, élükön Kossuth Lajossal, mert mi a munkásság és a dolgozó parasztság szilárd szövetségére építhetünk belül, kívül pedig a szabad népek együttműködésére és barátságára. A magyar nép új országot épít magának, békét akar. nem háborgat senkit. De a békés építés közben, nagy ötéves tervünk megvalósításán munkálkodva, a magyar nép nem felejtette el Kossuth Lajos üzenetét! A hazáért, a magyar füg getlenségért, szocialista építésünk vívmányaiért népünk Rákosi Mátyás vezetésével kész dolgozni és harcolni, nem rosszabbul, mint egy évszázaddal ezelőtt Kossuth Lajos vezetésével. Révai József elvtárs beszédét sokáig tartó taps követte, majd a Himnusz hangjai mellett lehullt a lepel az új szoborról. A budapesti városi tanács nevében róngrácz' Kálmán, a Végrehajtó Bizottság elnöke vette át az új Kossuth-emlékművet. Az emlékmű talapzatára ezután egymásután helyezték el a hála, a szeretet és a megemlékezés köszörű ját. Elsőnek a Magyar Népköztársa súg Minisztertanácsa nevében Rákosi Mátyás elvtárs a minisztertanács elnöke koszorúzta .meg az emlékművet. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége koszorúját Gerő Ernő elvtárs, államminiszter, az MDP Politikai Blzottsá gának tagja helyezte el, majd a Szovjetunió magyarországi nagykő vétségé nevében V. Sz.' Azovcev, a nagykövetség ideiglenes ügyvezetője koszorúzta meg az emlékművet. A 61/2 Építőipari Vállalat dolgozói lelkesen teljesítik a SzK(b)P. XIX. kongresszusa tiszteletére tett vállalásaikat A 01/2 Építőipari vállalat szabadságbokori építkezésének dolgozói jó minőségű munkával, tervük időelőtti teljesítésével készülnek a SZK(b)P XIX. kongresszusára. A Danes kőmüvesbrlgűd 1000 munkaórára tervezett munka 1400 óra alatti elvégzésére tett fogadalmat. Pőcos István kőművesbrigádja 110 óra megtakarítását tűzte ki célul e hónap további szakaszában. Benkei János segédmunkás brigádja pétiig 240 órával rövidíti le a tervezett munkaidőt e havi munka tervének teljesítése közben. Nem kisebb értékűek azok a fogadalmak, vállalások sem, amiket Drotár András kubikos, Visnyik József kőműves- tanuló és Fülel László brigádjai tettek és amelyek teljesítése a legjobb ütemben halad a műszaki vezetők segítségével. Nem ilyen jók a vállalások a vállalat záhonyi építkezésén ,ahol a dolgozók csak sablonos százalékemelésre tudtak tenni fogadalmat éppen a munkatervek hiányos felbontása miatt. Az építkezés vezetőinek kell gondoskodni a munka- tervek felbontásával, a munkautalványok brigádokhoz való juttatásával arról, hogy a dolgozók a szabadságbokori építkezés dolgozóihoz hasonló, jól megbatározott, saját maguk által is ellenőrizhető vállalásokat tehessenek. A záhonyi dolgozóknak a SZK(b)P kongresz- szusa iránti lelkesedését mutatja meg Faragó Béla sztahanovista kőműves brigádjának fogadalma: akik addigi 3,50 százalékos teljesítményüknek további 2 százalékos emelését vállalták. Ugyancsak százalékuk emelésére tettek fogadalmat a Vizer. Jámbrik és Vágó brigád tagjai is. Az Útfenntartó Vállalná! jelentős sikereket hoz a hosszúlejáratú, összesített fogadalmak teljesítéséért folyó verseny Az Útfenntartó Vállalat dolgozói hosszúlejáratú, — a harmadik negyedéves terv idő előtti túlteljesítésére szóló —- vállalásokat tettek alkotmányunk ünnepének tiszteletére. A. vállalások teljesítését rend szeresen ellenőrzik ügy a vállalat, mint a szakszervezet vezetői. A vállalat összes munkahelyének dolgozói összesített vállalásban fogadták meg, hogy harmadik negyedéves tervüket szeptember 15-:e befejezik és ezzel 0.000 munkanapot takarítanak meg, melyet terven felüli munkák végzésére fordíthatnak. Ezt a vállalásukat szeptember 10-fe 30 százalékkal túlteljesítették és harmadik negyedéves tervüket befejezve 0.600 munkanapot takarítottak meg. Ez a szép ered meny az egyes munkahelyek dolgozóinak lelkes munkájából eredt. A 333. számú közút aszfaltburkolati munkáinak elvégzését október 15-re tervezték. A dolgozók — a műszakiakkal megbeszélve a lehetőségeket, — megfogadták az út munkálatainak Szeptember 15-re való befejezését. A műszaki feltételek állandó biztosítása mellett vállalásukat maradéktalanul Jeljesítették. A műszakiak segítségével tudták teljesíteni azt a vállalásukat, amely szerint a burkolathoz eddig használt 14 százalékos mészkőliszt-ada- golást 0 százalékosra csökkentik le. Ez 40.000 forint megtakarítást jelentett. A dolgozók továbbmenve a burkolatkészítésnél az addig használt „topeka’’ helyett durvasz-mfl aszfaltbetont alkalmazva összesen 99.000 forintot takarítottak meg népgazdaságunk számára. Ugyancsak túlteljesítették öt nappal a vállalt határidőt az aszfaltos utak fenntartási munkáinál is. Hasonlóan a tervezettnél 40 nappal hamarabb adlak át a forgalomnak az útfenntartó vállalat dolgozói az üj nyírszőlős! bekötőutat is. A November 7 tiszteletére tett fogadalmak valóraváltásával előre a begyüjlés sikeréért! A győrteleki dolgozó parasztok szégyenben maradnak, ha nem gyorsítják meg a burgonya és kukorica begyűjtését Hegedűsek sajnálják Oroson, hogy nem jegyeztek tavaly Békekölcsönt Egy-kettőre elterjedt a híre Oro- son, hogy Sütő János 5000 forintot nyert a külcsönsorsolás első napján. Elsősorban persze a szomszédban értesültek az eseményről, Hege dúsé k. Hegedüsnének, amikor a nyereményről hallott, mindjárt az jutott az eszébe, hogy ők hiába várják most a kölcsöuhüzást, mert tavaly nem jegyeztek semmit. Építkeztek s ügy gondolták, hogy nem jut kölcsönre. De most, hogy utána számolnak, meggyőződtek róla, hogy jutott volna. S most talán az ő kezükhöz is nyereménnyel dúsan tetézve fizetnék vissza a kölcsönösszeget. Most nem volna gond a ház külső rendbehozása és egészen biztos, hogy tellene jobb ruhákra is. Nem ment volna rossz helyre a pénz, építésre adták volna, az egész ország építésére, az ötéves terv megvalósítására. Hegedűsök azonban nem jegyeztek, s most utólag bánkódhatnak miatta, mert nemcsak a nyereményről van itt szó, hanem arról is, hogy Hegedűsek földet kaptak a nép államától, öt holdat; gyarapodtak, már házépítésre is tellett. Megszabadultak a cselédsorstól, a látástól vakolásig végzett embertelen robotolástól, s most nem járultak hozzá, hogy az állam még többet adhasson a nép nek, nem járultak hozzá ríj életük megvédéséhez. A győrteleki dolgozó parasztoknak jó híre, becsülete van az egész megyében, de még az országban is. •Jó békeliarcosókként, jó hazafiakként mindig élenjártak a beadás teljesítésével. Most is példát mutatnak számos terményféleség beadásával, azonban cseppet sem dicsekedhetnek a burgonya és kukorica begyűjtési eredményeivel, lói- korlcabegyüjtésben mindössze 5 százalékot értek el eddig, burgo- nyabegyüjtéS'ben pedig nem hagyták még el a 15 százalékot. A győrtelekiek azt fogadták, hogy november 7-re 112 százalékra teljesítik a burgonyabegyiijtés tervét és ugyanakkorra 110 százalékot érnek el a kukorica begy üjtésben is. Fogadalmuk teljesítéséhez, községük jó hírének megtartásához az szükséges, hogy a tunyogmatolcdak példáját követve mielőbb teljesítsék a burgonyabegyüjtés, majd a kukorica begy iijtés ’tervét. Nemkülönben igyekezniük kell a gyűrtelekieknek a sertésbeadiDsal is. Fogadalmuk volt, hogy novetn bér hetedikére 110 százalékra tel jesítik a második félévi tervet. Ed dig 110 százalékot értek el a harmadik negyedévi sertésbeadásban. A vágómathabegyüjtésben fogadul-, műk volt. hogy a második félévi tervet 130 százalékosan teljesítik a Nagy Októberi • Szociálist!’. Forradalom évfordulójáig. Jelenleg a harmadik negyedévi terv 117 százalékos teljesítésénél tartanak, tehát itt is van mit tenni az adott szó betartásáért. Fogadalmuk volt még a gyűr tele kleknek, hogy november hetedikére a baromfibeadás egész esztendei kötelezettségét 105 százalékosan teljesítik. Jelenleg a harmadik negyedévi terv 155 százalékos teljesítésénél járnak, azaz u negyedik negyedévi terv teljesítésének felénél. Jól előrehaladtak a tojásbegyüjtéssel is. November hetedikére az évi terv 140 százalékos teljesítését fogadták, edig 127 százalékra teljesítették az évi tojás- begyűjtési tervet. Szénabeadásban az évi terv 110 százalékos teljesítését vállalták. Jelenleg 107 százaléknál tartanak. Dolgozzanak ügy a győrteleki dolgozó parasztok, hogy az adott szavukat követő dicső tettekkel megőrizzék a jó békeharcosoknak, jó hazafiaknak kijáró hírnevet, megbecsülést. (MT. sajtócsoport.) Másf'élévi börtönre, 3.000 forint pénzbüntetésre, nyolc hold föld ‘elkobzására ítéltek egy kulákot engedély nélküli burgonyaszedésért Súlyos büntetés jár azoknak akik a törvényt megszegve ki akarják játszani a dolgozók állaniát, spekuláns céllal ki akarnak bújni a beadási kötelezettség teljesítése alól. Kovács Bálint pátrohni 30 holdas kóláknak is az volt a célja, hogy a burgonyabeadás szabót ál fisával károsítsa meg a nép államát. Titokban, engedély nélkül szedte fel burgonyáját, de rajtavesztett. Engedély nélküli burgonyaszedésért másfélévi börtönre, 3.000 forint pénzbüntetésre, nyolc hold földjének elkobzására és ötévi jogvesztésre ítélték. Gépcsoportok alkalmazásával gyorsítják meg az őszi vetést a na&vkállói „Vörös Zászló“ tsz.-ben A nagykállói „Vörös Zászló” termelőszövetkezet dolgozó parasztja) megyeszerte híresek arról, hogy mindig az agrotechnika útmutatásai szerint dolgoznak a bőséges termésért — s nem kis sikerekkel. Az idei, őszön is 22 hold őszi árpát vetettek már el keresztsorosan, mert tudják tapasztalatból, hogy a vetés e jól bevált szovjet módszere 1.5—2 mázsával növeli holdanként a termést. Most gépcsoportok alkalmazásával gyorsítják meg az őszi vetést földjeiken. A traktor után ekét, hengert, mütrágyaszóró-gépet, vetőgépet, majd boronát akasztanak s így öt munkafolyamatot végeznek el egyszerre ötödrésznyl idő alatt. Azért igyekeznek, mert tudják, hogy az idejében való vetéssel is művelik földjeik hozamát. (ÜT sajtócsoport,) 1000 és 500 forintos jutalmakat kapnak az ipari burgonya beadásában élenjárók Fejlődő iparunk mind több nyers- mezőgazdasági szeszgyárak pélanyagot kíván a mezőgazdaságtól, a dolgozó nép növekvő jóléte, nö vekvő szükségletet mind több’ árucikket, termelvényt igényelnek. Az ipari burgonya fontos nyersanyag, jelentős mennyiség terem Szabolcs- Szatmárban, elsősorban olyan dolgozó parasztok földjein, akik termelési szerződést kötöttek a dolgo^ zók államával. Most folyik az ipari burgonya begyűjtése. Nem mindegy, hogy ?löbb-e, avagy csak később teljesíti megyénk az ipari burgonya begyűjtési tervét, nem mindegy, hogy a dául élőbbé, vagy csak később kezdhetik meg a munkát. A mező- gazdasági szeszgyárak budapesti központja éppen ezért úgy határozott, hogy pénzjutalomban részesíti azokat, akik elősegítik az ipari burgonya begyűjtési tervének mielőbbi teljesítését. — Nemcsak becsületük nő hát meg azoknak, akik a terv megvalósításáért minden tudásukkal dolgoznak, hanem anyagi előnyük is származik abból, ha jó eredményeket érnek el. Az egymással versengő szeszgyári termelési felelősök közül a legjobb például 500, a három második 400. a húrom harmadik 300 és a három negyedik 250 forint pénzjutalomban részesül. / De jutalomban részesülnek vállalatonként azok a dolgozó parasztok is, akik legjobban teljesítik szerződéses burgonyabeadási kötelezettségüket. Eszerint vállalatonként 1000 forint pénzjutalmat kap a legjobb teljesítő, s 500 forint jutalmat kap az a dolgozó paraszt, aki (vállalatonként) második lesz a versenyben. (llezöyazdasríyi Szeszipari Tröszt.)