Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)
1952-09-17 / 218. szám
NÉPLAP 1952 SZEPTEMBER 17, SZERDA «» DOBINSZKIÉK LEVELE A kárki elhiheti, ha a szegény- ember a múltban arra kényszerült, hogy sajátkezű levelet írjon a méltóságos alispánnak, akkor már nagy baj volt. Dobinszki Mi- hályné levelet írt. Itt van az írás, mindenki láthatja. Eddig ott hevert a megyei levéltár sok tízezer aktája között s most előbukkant, hegy figyelmeztesse az embereket: Álljatok meg, gondolkodjatok el az élet útján, hol sínylődtetek, a mélyben s hová emelkedtetek. Olvashatja a levelet mindenki: .,Tisztelettel fellcérem a legméltó ságosabb urat, méltóztasson meg kegyelmezni ezen eléhezett családomnak, mert ahová elmegyünk aratni, hasaküldenek, és a községhez már nem vagyok hajlandó menni, mert mindhiába mennék, kihajítanának. És ya elPdnaszolom, hogy már éhen kell kilenc gyermekemmel meghalni, kiröhögnek és Jlyen levelet küldött BaJkány- ból Dobinszkiné 1938 nyarán az alispánnak, méltőságos Borbély Sándor úrnak. Nem keze írása a levél, mert ő nem tud betűt vetni, — jóismerőse segített. Szóról szóra igaz, ami benne van. ügy élt a család, mint az égi madarak. A könny is elfutja a hetvenéves Dobinszki bácsi szemét, amikor a levél sorai, jajszói újra a fülébe csengenek. Mielőtt a négy fiit katonának ment volna, Pista Nyíregyházán dolgozott a Lakner-pékség- ben. 28 pengőt keresett hetente, eb bői kosztra, lakásra elment IC, — a maradékot hazaadta. Imre péktanuló volt, ő egy vasat sem kapott. Sándor otthon csetlett-botlott mun- kanél’kiil. Az öreg pedig Remits Menyhértnél, a nagy kupecnél nap- számoskodott. Aztán hogy a négy íivi Mondják, együnk levegőt. Saj nos, már tizenegy hónap óta egy falat kenyér a házamnál nincs, de még hogy kenyér sincs, még főzni sem tudok, mert még a betévö fa tatom sincs meg. Már teljesen nem bírjuk az éhséget. Sajnos, négy fiúgyermekemet feláldoztam a hazának és csak kettő van, amelyik dolgozna. Az se kal> munkát, tehál azért nagy alázattal fordulok a méltóságos úrhoz, ha csak lehet méltóztasson rajtunk valamit segíteni, .hadd tudjam felnevelni a: apró gyermekemet, mert alighanem us örültek házába kerülök. Még egyszer felkérem a legméltöságosabb urat, fie méltóztasson megfeledkezni erről a szegény családról, ne vesz •<siink él az ínségben. Tisztelettel maradok és hálás köszönettel: Do b’iiszki Mihályné.” fiút az urak elvitték katonának, még nagyobb nyomorúság szakadt a családra. I’ista_ nem is jött haza. Dobinszkiné kórházba került, any- nyira legyengült. Iiyen volt akkor a világ. Az egyik oldalon az éhezés, meg a nagy semmi, a másik oldalon mérhetetlen gazdagság, meg minden. Még az isten Is a Gencsy méltósá- gos volt. Egyszer egy cselédember elment a kastélya előtt. Az uraság kinn állott az erkélyen, a cseléd nem kapta le mindjárt a kalapját, mert elbámult valamerre. Elkezdett ordítani az űr: „Hallod, te bugris! Jegyezd meg magadnak, hogy én vagyok az isten és ha meglátsz, földig emeld a kalapodat!" Valóban, ő volt az atyaüristen. Olyan magasban lakozott, hogy nem látta meg, amikor a kapujában tíz—húsz szűkölködő könyör- gött egy darabka kenyérért. L'gyszer Dobinszki Mihály‘ megkérdezték, hogy minek neki annyi gyerek, amikor magát sem tudja eltartani? Mihály bácsi azt felelte: „Azért, mert ha pulya születik, választok egy jó kereszt- komát, aztán egyszer egy évben jóllakhatok.” Nevetne az ember ezen, ha nem tudná, hogy a tréfát a kegyetlen élet sok nyomorúsága szülte keserű gúnynak. Ilyen körülmények között íródott meg a levél. Az alispán 1938 augusztus 13-án elküldte rá a szokásos választ: „Dobinszki Mihály balkányi lakos értesítendő, hogy segély iránti kérelmét a. rendelkezésre álló alap és fedezet hiányában nem teljesítettem.” S mellékelt az alispán egy koldulási engedélyt. * T, ppen a teheneket akarja Do- binszki bácsi legelőre hajtani. Visszaköti a láncot és úgy kezd beszélni az életéről, a régiről is és az újról is. „Hasonlítani sem lehet a kettőt" — rázza ősz fürtös fejét. S közben a legkisebb lányára, a csintalan Magdára int közben, aki diót tör az ajtó sarkával. A ház még a régi, amelyikben any- nyit szenvedtek és éheztek valamikor. Az ölet azonban már új benne. 1945-ben nyolc hold birtokosa lett. A gyerekek azóta megnövekedtek, kiröpültek a családi fészekből. Két lány férjhezment Balkányban. Az egyik ötholdas dolgozó paraszthoz, a másik állami gazdasági munkáshoz. (Az utóbbi csak ideiglenesen dolgozik az állami gazdaságban^ mert a szíve Diósgyőrbe húzza, a vasgyárhoz.) Két lány Budapesten van férjnél, jól élnek. A fiúk is ott dolgoznák. Az egyik üzemi igazgatóhelyettes, vezetőember. A legkisebb fiit nemrégiben terült fel Budapestre, dolgozni. Addig katona volt, határőr. Egy golyó meg is sebes!tette, a bitang Titóék lőttek rá. Megmutatták szándékukat, mert aki életet akar rabolni, az mindent el akar venni. Földet, házat, a gyermekek jövőjét, a diósgyőri vasgyárat, a kis Magdától a mérnöki pályát. A hetvenéves ősz parasztember haragra gyülva, mondja: „A múltban már-már azon voltam elkeseredésemben, ho-gy elmegyek az országházáig, s ott fojtom a Dunába egytől egyig a mágnásokat. Tudom, vissza k í v ú nk óznak a nyakunkba, de csak próbálják meg! Hamarosan tényleg a Dunában lelnék magukat minden zsoldosukkal együtt!’ |V| ért olyan erő nincs már a világon, amelyik a régi nyomorúságba taszítaná vissza az embereket ! Dobinszki bácsi vidám ember, azt szokta mondogatni: „A legfőbb az, hogy a gyerekek bőségben, jól élnek, nincs panaszolnivalójub.” — Mint a tiszta forrásvíz, úgy bugyborékol bajusza alatt a boldog nevetés, amikor egyik ismerőse azt mondja: „Hallja, Mihály bácsi, amikor Zsófi lánya itthon volt látogatóban, úgy nézett ki, mint egy hercegnő." Az öreg felemeli az ujját és úgy mondja: „Mert ez a mi világunk.” Most Laci fiát várja haza Pest ről. Azt üzente neki a gyerek, hogy érte jön és felviszi édesapját édesanyját, kishugát magával az ország fővárosába, a szép Budapestre, hadd éljenek ott teljes gondtalanságban. Abban a városban, ahol Rákosi elvtárs is lakik. Nyírmeggyesen as «Sieves terv nyomában Esténként 'Nyírmeggyes utcáin végighaladva, a házak csipkefüggő- nyös nyitott ablakain rádió zenéje haitik az utcára. A falu minden utcájában van már rádió. 10 darabot adott eddig a terv a dolgozó parasztoknak. Régen alig 2—3 ki váltságos ember hallgathatott rádiót a faluban. Most este, amikor a munkából hazajönnék, az emberek, meghallgatják az országos ese menyeket, aztán vidám muzsikaszónál térnék nyugovóra. Az utca legforgalmasabb részén van a mintabolt. Hatalmas forgalmat bonyolítanak itt le. 120—150 ezer forint körüli a mintabolt át tagos havi forgalma. Soha ennyit nem vásároltak a meggyest dolgozó parasztok a felszabadulás előtti időben, hisz jó volt, ha a legszükségesebbre futotta a harmados föld, a csélédkommenció „jövedel inéból", meg abból a kevés földből, ami névleg a dolgozó parasztoké volt. A föld jövedelmének legnagyobb része különböző adók formájában kikerült a dolgozó -arasztok zsebéből. Soha annyi kerékpár nem futott a falu utcáin, mint mostanában. Vasárnap délutánonként egész forgalmas az utca a kerék pározó fiataloktól, Legkevesebb 10 darabot vásdroUa-k már a felszabadulás óta. Mindezek a számok azt bizonyítják: szépen gyarapodnak, gazdagodnak dolgozó parasztjaink. Egyre jobban eltűnik a falu egykori eimaradottsága és dolgozó pa rasztjainlc a városi emberekhez hasonlóan szórakozhatnak. Mozit kapott a, község a felszabaduld« óta. Nézzük meg most a falu egyik lakosának (letét. Simon József a felszabadulás előtt uradalmi dohányos volí Most pedig már 3 év: sokszáz holdon irányítja a- munkát, vezeti c gazdaságot. Kereken 3 éve már, hogy Simon elvtárs a nyírmeggyest Petőfi ts.i. elnöke. Szép „V’-ataku, 3 szobás lakást épített. Egy fia katonatiszt, egy pedig a gebei gépállomáson főkönyvelő. De nemcsak Simon elvtárs épi tett házat az egykori cselédek közül, hanem rajta kívül több, mint }0 ember még Nyírmeggyesen. A meggyesiek pedig mindezt azzal is viszonozták, hogy egyre emelték azt az összeget, melyet kölcsönadtak az államnak, — hogy még többet kaphassanak vissza! Az Első Békekölcsön jegyzésénél 28 ezer 250 forintot adta':, a Másodiknál már közel S5 ezer forintot. Mindez az összeg sokszorosan visszatérőit! Vasúti kitérőt kapóit az állomás. 25 ezer forint költséggel pásztoriakéig épült a községben, — apaállatistálló pedig 30 ezer forintos költséggel. A jövő évben pedig a dolgozó családanyák köny- nyebbségére bölcsödét építenek• — Nem kell majd a gyerekeket a- mezőre cipelni, a bölcsődében nagyszerű gondozásban részesülnek majd. Mindez a fejlődés, építkezés szüntelenül arra figyelmezteti a nyírmeggyes'!, dolgozó parasztokat: teljes erővel küzdeni kell az ötéves terv sikeréért! NÉPNEVELŐK TANÁCSKOZÁSA BALOGH JóZSEFNÉ, TUNYOGMATOLCS „A begyűjtési agitáció során nem elégedtünk meg azzal, hogy egy- egy dolgozó paraszttársunk azt mondta, hogy nincs miből teljesíteni a burgonyabeadást. Kimentünk a földre vele együtt és nagyon hamar meggyőztük, hogy minden nehézség nélkül tudja teljesíteni. Mi, népnevelők jó példával jártunk elől. Szombaton egy nap alatt 500 mázsa burgonyát gyüjöttünk be. A jól teljesítő dolgozókat hangos-híradóban népszerű sítettük, úttörők köszöntötték őket. Büszke arra községünk, hogy a burgonya-beadásban országos elsők vagyunk, eddig 117 százalékra teljesítettük a tervet. Búzabeadási kötelezettségünket 111, rozs 158, to jás 120 százalékra, harmadik negyedévi. sertésbeadási tervünket 110 százalékra, vágómarhabegyüjtésün- ket 98 százalékra teljesítettük. így bizonyítjuk igaz hazaszeretetünket. Fejlődik a termelőszövetkezet is községünkben. fin, mint 12 holdas középparaszt a napokban léptem be. A községben azt mondták: Balogh Jóskáné tudja, hogy kétszerkettő mennyi.- Ha neki jó a tszcs., hát nekünk is jó lesz." * KOZMA JÓZSEFNÉ. NAGYECSED: „Nekünk, asszonyoknak a legelső kötelességünk a békéért való harc. Áesziüünk az Országos Békekóngresszusra és a december 5,-i bécsi kongresszusra, a világ népeinek nagy béketalálkozójára. Ezért elolvasom az újságokban azokat a híreket is, amelyek arról szólnak: hogyan védik a békét szerte a világon. Amikor a koreai, gyűjtés volt, mindig magammal vittem Mé- ray elvtárs cikkeit, amelyeket Koreából küldözget és nem akadtam egy családra sem, amelyik ne érezte volna át a koreai nép hősiességét, szenvedéseit és azt, hogy nekünk kötelességünk támogatni őket. 4000 forint ára bélyeget vásároltak akkor, de azt is megígérték a dolgozók, hogy jobban igyekeznek a munkában. Azt szeretném, ha minél többen olvasnák az újságot. Egy alkalommal betértem az egyik házhoz, ahol 4—5 ember ült együtt. Az újságra terelődött a szó és én megkérdeztem: Volt-e már büntetve valamelyikük? Csodálkoztak, de aztáu az egyik ráfelelt: — ín már voltam. — Aztán miért? — Tejbeadásért 120 forintra. — Na, látja — mondom neki — majdcsak egy évig járathatná azért a pénzért az újságot és megtudná mindig, hogy mi a kötelessége, mit miért kell csinálni, dé még azt is, hogy mivel érhet el magasabb terméseredményt. Meg is mutattam aztán, hogy egyetlen újságból mennyit letet tanulni.” iái jövedeísnsziek családra ycsradoit íorimjai 19-r9 őszén furüti.t először n^pi lU- I fülünk dolgozó népünkhöz: jegyezzünk tervkölcsönt! Hétszáz forintot jegyeztem. Feleségem s-zintéa jegyzett. Azért jegyeztünk, hogy necsak jó munkánkkal, hanem forintjainkkal is hozzájáruljunk az ötéves terv megvalósításához. Hazánk virágzóbbá tétele családunk és mindannyiunk jólétének emeléséhez vezet. Pártunk ígéretét beváltotta. Megkezdtük az első ötéves tervet, melynek keretében épült a- dohányfermentáló, a MÁV. állomás. Eltűnt az Arany János-utca hosszú bűzös csatornája alagcsövezés útján, — hogy csak egy párat említsek a korábbi építkezések közül. Városunk hatalmas fejlődésnek indult. A békeépítkezések új erőt kértek. A dolgozók újabb és újabb kölcíönjegyzései is nagyban elősegítették fejlődésünk felfelé ívelését. Az első Békeköloéön-jegyzésből szintén résztvállaltam feleségemmel eevütt. A II. Békekölcsön-jegyzésből úgyszintén. így a három kö*csu*»jegyzés eorán 3.350 forintot „ruháztunk be“ első ötéves tervünkbe. Életünk napról napra könnyebb. Jól jövedelmez a kölcsönösszegünk. A jegyzett összegből már sorsolás útján visza- kaptunk 400 forintot. Abból vettem magamnak egy pár jó téli cipőt. De vájjon kell-e attól nagyobb nyereség, hogy biztosítva látom öreg- napjaimat és egyetlen gyerekem jövőjét. Fiain Sztálin városban dolgozik és havi 1.200—1.300 forintot keres, mint segédmunkás. Ha szakmát tanul, még többet kereshet és még boldogabb életet élhet. Családom boldog élete a legnagyobb örömöm. S mert tudom, hogy mindezt pártunknak és népi államunknak köszönhetem, ígérem: továbbra is számíthat rám és családomra az ötéves terv végrehc.i -áoa- során. HORVÁTH GYULA, a nyíregyházi Tatarozó éJSoítő Vállalat dolgozója
