Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-11 / 213. szám

NÉPLAP A BOLDOG EMBER TÖRTÉNETE 1/ elet-Szatmár megyében, az Er­-*-*■ dohát északi részén, közvet­lenül a nagy Szovjetunió határa mentén van egy kis község: Magos­liget. Olyan messzire van az ország központjától, de még a megye székhelyétől, Nyíregyházától is, hogy nyugodtan rá lehet mondani távolabb van a messzinél.. . Kicsi falu, s hogy mennyire kicsi, már abból is kiderül, hogy mindössze 360 lélek, 84 család lakja. A csalá­dok fele már közösen gazdálkodik az új Élet tszcs-ben. A falu egyet­len utcáján néhány új ház is csi- nosodik, — a földművesszövetkezet boltjának és italmérésének piros táblája, az autóbuszmegálló isme­rős jelzése sokat enyhít a nagy messziségen s hirtelen még a buda­pesti látogató sem érzi a csaknem 400 kilométeres utat... E’bédidőtájt Pupp Mihail/ dolgo­zó parasztot keressük, — sajnos csak a család, vagyis néhány uno­ka van itthon. Mihály bácsi kint vau a mezőn, ősziek alá munkál­kodik. Nem baj, majd csak megta­láljuk. Na, a szekér már megvan. Olda­lán új, városban festett színes táb­la: „Papp Mihály Magosliget, 42. S3. Szatmár megye-,’ A földön egy bekecs, egy tarisznya, — mellettük nemrégiben elhamvadt tűz nyoma, még a sült szalonna illatát is érez­ni lehet. — Hé, ne te ne, merre mész te! — hallatszik a sűrű akácsor mögül. Papp Mihály hajtja a két szép ök­rét a kúttól. Az ökrök szépen neki­látnak legelészni, Mihály bácsi le­nyeli az utolsó falatokat, s jön ... Magas szál ember, mélyeniilő fe­kete szeme, lelógó bajusza, horgas orra, értelmes tekintete olyan is­merős ... Hány éves is? 64. Haja már hófehér. Az ember szeme aka­ratlanul is erre a szép, csapzott, sok vihart látott fejre téved. — Fédig de fekete volt valami­kor, sűrű Is, meg erős is, — nevet Mihály bácsi, — dehát már így is jó. Az a fontos, jól szolgál az egészség. Nem volt nekem még mostanában más bajom, mint egy­szer a sok víztől elrontottam a gyomromat. Főzött az asszony jó feketekávét, megöntöttük rummal, aztán elmúlt a baj. Dehát ki ez a Papp Mihály $ miért éppen őt kerestük Magos­ligeten? A magosligeti Papp Mihály nem más, mint igazi nevén az a Joó György, aki Móricz Zsigmondna-k „A boldog ember” című regényé­ben elmondja az élete történetét!­Szinte nehéz méltó szavakat ta­lálni .. . Emlékek tódulnak, mert a könyveket olvasó emberek életében felejthetetlen élmény ez a regény. Móricz Zsigmond egyik legkáprá­zatosabb műve Joó György egyéni sorsán keresztül az urak országá­ban tengődő, urak, papok, bankok, kulákok markában vergődő sze­gényparasztság életét örökíti meg. Igen sokan ismerik ezt a köny­vet. A felszabadulás óta új kiadás­ban jelent meg s dolgozó parasztok ezrei, tízezrei olvasták már. Joó Györgyöt ismeri az egész ország! Mihály bácsi szilvát szed elő a tarisznyából, szívesen kínál ben­nünket. Hogyan is történt? # 1 932. Magyarország a gazdasá- gi válság mélyén bukdácsol, munkanélküliek százezrei kóborol­nak városon, falun egyaránt. A munkásosztály árulói, a jobboldali' szociáldemokrata benfentesek együtt dőzsölnek és sütik a pecsenyéjüket a hatalom bitorlóival. Mind az ipari munkásság, mind a dolgozó parasztság helyzete kétségbeejtő. A 8—10 holdas gazdaságokat állan­dóan a bankok undorító szája fe­nyegeti elnyeléssel. Ezekben az években válik olyan ismerőssé a faluban: „először, másodszor, sen­ki többet, harmadszor”! Papp Mihály tízholdas magosli­geti gazdának egy tehenét, két ti­nóját hajtották el egyszerre s visz- sza Is hajtották, mert a végrehajtó nem tudta eladni. És most már Papp Mihálynak kell eltartania az állatokat, amíg tovább nem tudja őket adni a végrehajtó. Otthon öt gyerek, meg az asszony és semmi, semmi... Elkeseredésében ’ — mint annyi­szor — most is felutazik Budapest­re, nyolc napig talpal munka után, de hiába. Sehol semmiféle munka- alkalom. Végül is felkeresi régi ismerősét, földiét, atyjafiát, Móricz Zsigmon- dot, a nagy regényírót, hogy lega­lább elmesélje neki az életét, írjon belőle Zsiga bácsi egy szép regényt. „Hadd lássák az urak, hogy es nincs így jól - .. most mindenki bol­dogtalan ... El van rontva ez az ország, úgy, ahogy van, az egész istenség... Hátha az emberi nép felébred és azt mondja, nem jól van ez így, csináljuk másképpen,’’ Móricz Zsigmond tüzetesen ki­kérdezi Papp Mihályt: „És meny nyi az adósságod?” — Sonkádi bank 500 pengő, nyiridházi bank 1281 pengő. Ka­matba fizetek Sonkádra 70 pengőt, Nifiridházára 188-at. Kispaláéi egy­háznak tartozom 7 mázsa búzával, kamat erre 50 kiló. Nálunk az egy­háznak S és félmázsa bikával, erre kama t 70 kiló... Tehát évi kamatterhed 272 pen gő. íme, egy tízholdas dolgozó pa­raszt helyzete 1932-ben. Évente csupán a bankkamatra ráment vol­na mintegy 40 mázsa búzája! Er­ről a korszakról mondotta Rákosi elvtárs: „Emlékszünk még a har­mincas évekre, amikor egyik jó ter­més a másikat követte, de a búza métermázsáját 6—7 pengővel vesz­tegették és a parasztság nyomora, eladósodása a jó termés dacára ug­rásszerűen megnőtt,” ... S Papp Mihály ezután sorról sorra elmeséli az életét. Móricz Zsigmond minden szavát pontosan feljegyzi. így születik meg a re­gény, „A boldog ember”. Móricz azonban Papp Mihály igazi neve helyett „Joó György” nevet hasz­nál. Már maga a cím is mellbetaszí- tó: „A boldog ember”. Joó György az első világháború kitöréséig mondja el az életét, amely örökös küzdelem a betevő falatért, máról holnapra való tengödés, állandó vándorlás kuláktól uraságig, ura­ságtól városi napszámig. Megaláz­tatások és megcsúfolások végtelen sorozata, szakadatlan harc az urak, papok, kulákok fette! mes al­jasságai ellen, — ebből áll Joó György „boldog” élete .. . Hát ak­kor milyen lehet az a korszak, — a Horthy-korszak, — amelyben ezek a szenvedések is „boldogság­nak” számítanak? A könyvben végig élesen húzódik az a vonal, amely a zsíros nagy- gazdákat elválasztja a Joó Györ­gyöktől, a dolgozó parasztoktól. —- Mojzes Pál kulák rokona Joó Györgynek, de mégis megvan róla a véleménye: „A nagygazda mind olyan, ha elfog valakit napszámos nak, kihajtja belőle a lelket is. Egyszer egy negyed véka árpa- lisztcrt négy napot kaszáltatott. Másszor meg egy véka búzáért ket­ten egy napot kaszáltunk és mikor kiadta, nem vöt háromnegyed se, az is öcsit. Fizetni egy se szeret csak dógoztatni, belet kihajtani be­lőle.” Joó György 14 éves korára már semmi nélkül marad, az urak el- perlik tőlük párköblös földjüket is. Ostoros gyerek lesz az uradalom­ban s hamar ráébred, mennyire kell gyűlölni az urakat. „Még azt se tudtam, va-n-e méltóságos asszony, vagy nincs. Az eccer se jött el a mi falunkba, eccer se alázta magát ide, csak úgy dógoztunk neki, min­den az övék vöt, rakott csűrök, mé­nesek, malom, liszt, pénz, ők meg éltek, főispán vótak, Icépvisellő, meg kártyáztak, mulatlak, azt se tudták, hogy terem a földön a répa .. Vagy ott a pap, 50 koronáért fel­kínálja Joó Györgynek a szekeret, de pár nap múlva mégis 100 koro­náért adja oda ... György édes­anyja keserűen állapítja meg: „Látod, fiam, ilyenek a papok.” * 1 935. A regény utolsó lapjai. A nélkülözés megint Budapest­re kergeti Papp Mihályt. Ismét felkeresi Móricz Zsigmondot. Sze­rencse, hogy gumitalp van a csíz. máján, mert a bőrtaip két hét alatt elkopott volna. Egynapi munkál sem tudott szerezni két hét alatt. Zsiga bátya kérdőre vonja: „Azért a te faludból senki sem megy el. Mindenki csak megél, csak te nem tudsz élni? — Dehogy él. Dehogynem megy. Elmernie a mind, csak tudna hova menni. De minek menjen el a sze­gény nyomorult nép, ha- másutt se kapja meg a. na-pérő kenyeret.” Szegény Papp Mihályböl ömlik a panasz, Móricz Zsigmond alig győ­zi jegyezni. Mihály szeme oda-oda- téved Móricz Zsigmond papírjára: — Minek a, Zsiga bátyám? Móricz Zsigmond mosolyog: — Majd meglátod, fiam ... Még ezt is hozzáírom az életed történe­téhez ... Papp Mihály teljesen megöszült az utolsó három esztendőben. Mu­tatja a kezét Zsiga bácsinak: „egé­szen megvan szépülve”. Sehol sem­miféle munka nincs ... — Má nem bánnám, csak azt az időt még megérném, mikor újra szükség lesz az emberre ... De itt vannak a gyerekeink ... Mi a mai fiatalok élete?... És tovább folytatja: — ... Cukor? Nem is tudom, mi­lyen drága. Karácsonyra vettek, egy kocka két fillér vót. Tíz fillér­ért öt kockát hozott a gyerek, sírt a feleségem ... A gyufát már úgy veszik mi nálunk, hogy három asz- szony adja össze a paklira a hat fillért, osztón szálanként szétszá­molják maguk közt... * 1 952. augusztus 28. Papp Mir háUyal eszegetjük a szilvát a magosligeti határban ... Itt van a könyv is vélünk. Készleteket ol­vasgatunk hangosan. Papp Mihály bogárszemei furcsán fénylenek ... Mintha nedvesek lennének. Minden mondat után bólogat, akáclevélfür- töt tép, legyezget vele. — Hajszálpontosan így volt min­den, ahogyan Zsiga bátyám írta. úgy igaz ez, mint ahogyan ez a fa­levél a kezemben van. Már pedig ez itt van. Mihály bácsi 12 holdon gazdál­kodik, ebből másfél holdat 1945-' ben kapott. Van két ökre, tehene, három borja, egy anyakocája, egy hízója. — Mit mondana ma, ha tegyük fel, ismét be kellene számolnia Zsiga bácsi előtt az életéről? — Én megint csak azt monda nám, hogy mást nem tudok mon­dani, csak az Igazat. Az én orcám még nem pirosodott meg, így mond­tam Zsiga bátyámnak is. Most let­tem én igazán boldog ember, 45 után. öt gyönyörű gyermekem kö­zül már csak a legkisebb, a Mihály van itthon, a sonkádi hídépítésnél dolgozik, jól keres. Tizennégy uno­kám van, nemrégiben született meg az első dédunoka. Otthon min­den van bőségesen ... cukor is. Ta­valy két disznót öltem. Adómat, beadásomat mindig pontosan telje­sítem. Nem tartozom én se az ál­lamnak, se másnak, senkinek az égvilágon. És ma senki sem hábor­gat, mindenki megbecsül. — Hát a ligetieknek kell-e ma éven át lótai-futnl munka után? Mihály bácsi jóízűen nevet: — A ... nocsak, megértem azt az időt, hogy szükség van az ember­re. örökké jönnek ligetre is, hogy most ide kéne munkás, meg oda ... A fiam is ötven helyre is mehetne dógozni. Meg aztán, míg el Dem felejtem, a sertésbeadást is telje­sítettem, a gabonát is a gép aló! vittem be. A fejadagon és a vető­magon kívül még jócskán maradt feleslegem is. így élek én, hát mit mondjak még. Zsiga bátyám kezé­ben most megint mozoghatna a ce­ruza, ha regényt akarna írni az én új, boldog életemről. . . * Cetétség borul az Erdőhát és a Tiszahát apró falvaira. A villany ide még nem érkezett el. De majd itt is lesz. Kelet felől csodálatos lá/tvány tárul az ember elé: a kékeslilás tájban sorra gyúlnak a fények ... Lenin és Sztálin elvtárs lámpács- kái azok, mint megannyi csodála­tos csillag. Valami nagyszerű, felemelő ér­zés melegíti a szívet. Innen néhány lépésnyire a kommunizmust építő szovjet nép végtelen országa ... újabb fények gyúlnak a messzeség­ben, a kommuuizmus nagy építke­zéseinek sok-sokezer kilométeréül átragyogó lángocskái. És ezek a fények világítottak és világítanak nekünk is, ezek a fé­nyek hozták meg Papp Mihály ék boldogságát is! SZENTKIRÁLYI JÁNOS Emlékezzetek: Idézetek a Nyírvidék Szabolcsi Hírlapból . A halálozási szám országa san 14.13, Szabolcsban rosszabb az átlagnál, mert 15.16 ...” (1937 július 6.) * ­•. Nyíregyházéit mellőzik, ez a város a Hamupipőke szerepét já-tsz- sza. — Tudják, hogy határszéli vá­ros, tudják, hogy az egész ország terhét hurcolja. Tudják, hogy el­van adósodva és ezt a horribilis adósságot, ezeket a borzalmas sú­lyú milliókat annakidején nem suttyomban vette fel, hanem a fel­ső hatóságok tudtával és jóváha­gyásával. Tudják róla, hogy erejét megfeszítve igyekszik a terhektől megszabadulni, az adósságok kama­tait fizetni, tisztviselőinek nem tar­tozik, a kisiparosokat és szállítókat szépen sorjában megfizette, már nem perlik, a közterheket, vámokat a legvégsőkig menő buzgalommal hajtja be cs nem kis hasznot biz­tosit a kincstárnak. Mindent tud­nak erről a nyírségi városról és ennek ellenére nem segítenek rajta. Nem sietnek a város érdekeinek segítésében, mi lehet' az oka en­nek? Olyan kérdés, amelyet több­ször felvetnek ma a nyíregyházi kertekben, borozgatás, barátkozá-s és politizálás közben. Miért mellő­zik ezt a várost és ezt a Tiszán­túlt, holott szenvedései nagyobbak, töviskoszorúi megsebzőbbele és fáj­dalmasabbak, mint máshol...” (1937. július 9.) * „A Phönix-botrány megdöbbentő fináléja: két nagy biztosítótársaság óriási hasznokat húz a Phönix te­teméből, de közben elvérzik har­mincháromezer kliens és a biztosí­tási eszme. Több, mint egy esztendeje dide­reg a Phönix 33.000 szerencsétlen kliense, hogy mi történik velük, mi lesz kötvényeikkel, hiszen keserve­sen megtakarított pengőkért vásá­rolt kötvényükbe volt beépítve je­lenük, jövőjük, életük és reményük, Mostanig a legteljesebb bizonyta­lanságban éltek, s közben fizetrniök kellett tovább is a dijakat, holott előre tudták, hogy sok öröm nem vár rájuk. Végre megtörtént a Phönix-iigy ,,rendezése”, mégpedig olyan for­mában, amely nemcsak a 33.000 klicrisre hat megdöbbentően, de alkalmas arra is, hogy igen hosz- szú évekre, minden reálisan gon­dolkodó kedvét elvegye a biztosí­tástól. A kulisszák mögött sok minden történt s végül kiderült, hogy a fi­náléban az Első Magyar Általános és a Generáli maradtak az urak. ők vezérkednek majd az Unitasba.ii, tehát igen olcsó pénzért ők kapa­rintották meg a Phönix kb. 80 mil­lió pengőt érő tetemét, amely hor­ribilis profitot nyújt számukra ...” (1937. július 20.) *. •, A gazdasági javulás szerin­tem csak látszólagos. Tagadhatat­lan. hogy a rendezett viszonyok kö­zött élő gazdáknak javult az anya­gi helyzetük, de sajnos, nem látjuk ezt a javulást a törpebirtokosok­nál, ahol legjobban volna szükség erre a javulásra. Ezek a szegény nincstelenek éppen olyan nehezen élnek most is, mint évekkel ezelőtt, sőt még nehezebben, mert azok az ipari cikkek, amikre szükségük vol­na ezeknek az embereknek, olyan hatalmas áremelkedésen mentek keresztül, hogy a szegény emberek­nek ezeknek a beszerzése majdnem lehetetlenségszámba megy . ■ (1937. július 2!,.) Egy úttörő levele az ötéves tervkiállításról Meghatott szívvel néztem a megyei tervkiállítás képeit, adatait. Mindjárt az a gondolat ötlött fel bennem: kell, hogy részesei legyünk a terv sikerének, mert a mi sorainkból kerülnek ki azok az ezrek, a kik részesei lesznek a nagyszerű jövőnek, A múltban az Iskolás, a diák — a dolgozók gyermeke — nem tudta azt, hogy miért tanul, mi lesz a jövője. A tervkiállításon a gyárak modelljei, a mezőgazda­ság virágzásáról szóló képek, a kulturális fejlődést igazoló számada­tok mind a zt mutatják: nekünk, a ma gyermekeinek, nem kell félni a jövőtől. S azt is mutatják: tanulni, tanulni kell. Nekünk is részt kell venni a magunk módján, tanulással az ötéves terv megvalósítá­sában. Az olimpikonok képeit nézve, lendületet kaptam a testneveléshez, az EMHK-hoz. Ezután jebban sportolok, hogy erős, harcot álló legyek. Köszönjük, mi úttörők, Rákosi elvtársnak mindazt, amit a terv- kiállításon láttunk, köszönjük mostani életünket. Küszönetünket fe­gyelmezett munkával, jó tanulással fejezzük ki. És Rákosi elvtárson keresztül kössdinjük a szebb és jobb életünket szeretett felszabadí­tónknak és tanítónknak, Sztálin elvtársinak. RAJNAI KATALIN, a nyíregyházi V. $z. általános iskola úttörője. 1C5I SZEPTEMBER 11, CSÜTÖRTÖK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom