Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-05 / 208. szám

10.12 SZEPTEMBER 5, PÉNTEK NÉPLAP ;s » MÓRICZ ZSIGMOND: TRAGÉDIA Móricz Zsigmond a XX. század legnagyobb magyar írója. HaU­0 Iának 10. évfordulóján a felsza­badult magyar nép országos ün­nepségek keretében emlékezik meg nagy fiáról. Alább közöljük Tragédia című novelláját, amely­ben megdöbbentő erővel ábrá­zolja az elnyomott, agyonsanyar­gatott cselédember alakját, aki­nek egyetlen váf,ya : hogyan „chetné ki* vagyonából kizsákmá- nyolóját, a kulákot. A szándék tragédiát eredményez: Kis János belehal abba, hogy egyszer iga­zán jóllakhat. Egy ember ábrá­zolásán keresztül súlyos bírálata ez az írás a feudál-kapitalista Magyarországnak. Mindenki a Sarudy-lány holnapi Jakaclalimairól beszélt. Ebéd után leilevertek az aratók a keresztek tö­vébe, vagy a villákból, gereblyék- ből rögtönzött apró sátorok alá, aliul egy-egy szoknya adott kis ár­nyékot a fekvők arcára. Elég az, Jioigy nap szúrást ne kapjon, az em­ber. A nagy sárga mezőn vidáman izegtek-mozogtak ezek a hangya- szorgalmú emberek s az emberte­len nagy munka közben, amely ágy tetszik, mintha végtelen és ha­tártalan volna, örömet találtak ab­ban, hogy a karjukat mozgatták, •szájukat járt attak és a legények meg a lányok olyan kacagva ceip- keclték meg egymást szóval és kéz­zel, mintha ez volna az élet főfő tennivalója. lvis János megette az almás- ételt, amit szeplős, málészáju fia, aki ijesztően hasonlított hozzá, ki­hozott utána. Azután körülnézett, de lusta volt keresztig menni s ott helyben dilit el a tarlón. A kalap­ját. az arcára tette s nyomban el­aludt. Még annyit hallott, hogy Sa- rudy Pál hornyát is Vágatott a la­kodalomra. Azaal elaludt. Seifki sem törődött vele, a tulaj­don fia sem. Ez elővette a cserép- fazekat s belenézett, nem hagyótt-é az apja egy kicsit neki Is benne? Bizony nem hagyott. Olyan üres volt az edény, mintha a Bodri már ki is mosogatta volna. Ezzel fel­borította a mázas csuprot s elment a kutya után főd! mogyorót ke­resni. Miikor Kis János föMbredt, első dolga volt megnyalni a száját. Al­mában lakodalomban volt s na­gyon jól teleette magát. Kedvetle­nül gondolt rá, hogy elfelejtett mindent, azt is, hol volt, mit evett. __ Legalább ne ébredt volna fel. __ Egye meg a fene ezt a vén Snrudyt — gondolta' magában —, eleget dolgoztam neki életemben, meghíjhatna a jányii lakodalmára. Madd laknék jól eeeer. Felemelte a hüvelykujját: — Lesz húsleves. Jó sárga, zsí­ros tyúkhúsleves. Az jó lesz. Abbul megesnek egy tállal. its már habzsolta is, szopogatta a sűrű, apró, eárgaszfnü tésztacsi- gáka-t. amiket raarokszámra erege­tett le a- nyekleklőjéri. — Bogozni emberek! — kiáltotta valaki. Tehetetlen harag, vad düh fogta • el. A keze ökötbeszorult s érezte, hogy most olyat, de olyat tudna iit ni, hogy minden törne-zúzna utána. De a hüvelyke mereven állott, erről lassan az eszébe jutott, amire az imént gondolt. — Azután töltöttkáposzta ... Hatvanat megennék belőle... d? ha ötvenöt nem, egyet se. — Dologra ! — kiabáltak amott. ü Is feltápúszkodett. Éhesnek érezte magát. Oda nézett a fekeíe- fd'iú cserépedényre, tires.... Úgyse volna benne, csak valami lötty. Megrúgta az edényt; negvetőeu és dühösen. Anuak beszakadt az ol dala. Különben is drótozva veit már s egy drótszál' a bocskerá'hoz akadt: — Üssön meg a gutal — károm kódolt Kis János és lerúgdosta lá­búról a kölöncöt. — Már míg élek, mindig ebbe a szegénységbe kell szuszogni. Az a vén bitang nem fog elhíjni. Egész nap rosszkedvű volt. Észre se vette senki. Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. így élte le az egész életét, sohase volt fgy percig sem érdekes ember. Se nem erős se nem gyenge, nem kiesi, nem nagy; nem sánta, nem hegyes; hogy mi lett volna, ami feltűnt vón rajta. Olyan volt, mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra. Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi. Ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje, megházasedott. Akkor lakott utol­jára jó!, beteg is lett tőle. Ka­tona nem volt, a faluból tízszer sa volt kinn, akkor is csak a vásáron. Nevetni csak egyszer nevetett éle­tében jóízűen, akkor, amikor az apja le akarta őt ütni, amiért meg­ette az egész túl galuskát s amint feléje sújtott, a saját ütésétől meg- tántorcdott, felbukott s falba vág­ta a fejét. Bele is halt. Még ez . az egy érdekelte: az evés. A feleségét emiatt szokta el­verni s ha gondolt valaha vala­mire, arra, hogy mit volna jó enni. Este, ahogy hazamentek s a gaz­dának megmondták, mit végeztek — az ő talajokban mindenki a ma­ga 1 kosztján -dolgozott —, azt mondta a vén Sarudy: _ Emberek, asszonyok, hónap este mindenki elgyühet a lyányom lakodalmára. Annyit ehettek, amennyi belétek fér. Kis János majdnem elszédült. Valósággal megijedt. Attól ijedt meg, hogy nem bír majd megfelel­ni a feladatnak. A többiek ájjocg- táik, éljeneztek, de ő hallgatott. — Ott állott hátul, setétedő este volt, senki se törődött vele. A többiek közt azután 5 is elindult nehézkes léptekkel hazafelé. Otthon megette a vacsorát; kor­pacibere volt. Csendesen, szótlanul. Felrúgta a macskát, amely a lába­szárára kapaszkodott s nyávogott. Nem gondolt semmit. De igen kü­lönösen érezte magát. Mintha nagy- nagy feladat várna reá, a legna­gyobb életében. Nem volt tisztában vele, de félve gondolt a holnapi la­kodalomra. Egész éjszaka nem tudott alud­ni. Sokszor felébredt és ébren hány­kolódott, de ha hozzáfogott arra gondolni, mi lesz holnap, igen nagy nyugtalanság fogta el. Kinyújtotta a hüvelykujját: — Először lesz tyúkhúsleves... Eb­ből megeszek egy dézsával. Elmosolyodott. Arra gondolt, hogy ha egy kádba öntenék azt a sok krumplilevest, keménymagosJe- vest, meggy-, korpalekvárcibe,rőt, meg azt a mindenféle habart lét, amit ő életében megevett — ajßjjj olyan nagy kád nincs a világon, még az egri érsek pincéjében sincs olyan hordó. — Ila . azután együvé raknák azt a jó ételt, amit ő evett valaha — avval tán még az az ócska fazék se lenne tele, amit ma felrúgott a mezőn. Hirtelen úgy tetszett neki, mint­ha a lábán volna a becskor s érez- né, ahogy beleakad a dróttal az edény. Nagyot rúgott. Ha ágyon feküdt volna, az menten összerogy, de ez a szalmadlkó nem sokat tö­rődik az ilyen fickáindozással. Pe- dik Kis János nagyot rúgott. A szegénységet rúgta el magától. Másnap reggel mogorván ébredt. Ahogy a rossz álmot ki dörzsölte a szeméből, tisztán érezte, hegy igen nehéz a melle. Mintha pántok szo­rítanák. __ Egye meg a fene a vén Sa­rudyt, ma feleszem a vugyonábul. Eleget kapáltain neki. Nem mert reggelit enni. Ebédre meg se kóstolta az ételt, félt, hogy estére nem lesz éhes. Máskor, ha összeveszett a felesé­gével, akárhányszor megtette, hegy egész napon át nem evett egy faja­iét scan, észre sem vette. Most rész betett az egész belseje 0a szédülés fogta el az éhségtől.. összeszoritoíta a fogát, széles, erős, nagycsontéi állkapcéijiit és szürke szemeivel mereven nézett előre. Egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával. De nem evett, megállotta. — ütvén töltöttkáposztát! — is­mételgette magában s vaselbatáro- zással vágta kaszálóval a rendet. Taktusra, mint az aratógép. Megszűnt körülötte a világ. Nem látta a nagy búzatáblát, se a körü­lötte dolgozó embereket, nem is­mert senkit, semmit, nem volt múltja, jövője, egész valója az egyetlen nagy akarattá keménye de'tt. Úgy ment eléje, mint valami emberi léten felüli feladatnak. S érezte, hogy az egész belseje, gyomra átalakult s hihetetlen mun­kára képes. Amint szikrázó szem­mel belenézett a világba, képes lett volna vállalkozni arra, hogy a ké­véket úgy eregesse le magába, mint a cséplőgépnél az etető a dobba. Végre alkonyodott. Hazamentek a munkából. Otthon már dél óta állott a lakodalom. Idő sem volt a hozzá készülődéshez, le kellett ülni a terített asztalhoz. Kis János egy zugba került: an­nál jobb. Falnak veti a hátát s akkor hadd jöjjön az ellenség. Ez­zel a vak és vad elszánással szál­lott szembe valamelyik őse, egy két­ezer emberből álló török sereggel. Hozták a levest. Kis János fogta fakanalát s nyu­godtan, koijHŰyan kezdett munká­hoz. A bélé reszketett, s alig bírt uralkodni a mohósögán. A tizedik kanálnál rettenetes megdöbbenés érte. Úgy érezte, jól van lakva. Sápadtság futotta el az arcát. Megérezte, hogy roppant falndut.ot vállalt magára. Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél su­hant át agyún a gondolat, hogy nem fogja megbirni, amit vállalt. üsszeráncoltatta a szemöklökét; alacsony homlokán függőleges rán­cok gyűfődtek, széles vasállkapcája összekattant s nekiijüít újra a csa­tának. Gépiesen, ahogy a kaszát eregeti írben jo’obra-balra, most már kana­lat emelt taktusra a szájához, míg csak a tányér ki nem ürült. Akikor szédülést érzett és utála­tos csömört. Az ótel túlzsiros volt, kiványadt, gyenge, zstrtalan löty- työkhöv szokott gyomrának. Túrós csusza következett. ízes, tejfel - töpürtős, kövér. Jól tele- rakták a tányérját. És Kis János kivette a sárga csontnyelü törött villát s ugyan­olyan nyugodtan, mint az imént, ezt is sorra beraktározta. Nem érezte az ótel ízét. Nyomást érzett odabent és szeretett volna levegőre menni. Vagy legalább káromkodni egy nagyot, keserveset. És végtelen- fájdalommal, irigységgel nézett kö­rül a népen. Minden,ki vidám volt, nevetett, habzsolt. És ő már tudta, hogy vége. Ma már evett annyit, mint egész életében egy ütésre szo­kott. De összeesiikorította fogát s odatartotta a tányérját a harma­dik fogásnak. Ez lencse volt orrjá- va.l. Kint, a csalódik és munkások közt nem tartották meg a szoká­sos sorrendet, amit odabent a vő fély verssel szabott meg. Azt adták, ami közelebb esett. Ez ebből evett, az abból, Kis János mindenből, így ment ez két óra bosszúig megállás, pihenés nélkül. Akkor jött a töltött káposzta. — ü; vénét! — mondta magában Kis János és a szemére fátyol szál­lott. Nagy darab húsok voltak a föl- töt t káposzták közé téve rárdús­nak. És Kis János, amint a bárom hatalmas töltelék után egy ilyen darab szívós, «Ivetten, rágntlon húsdarabot le a kiirt gyűrni — ré­mülten állott fel. A szeme k-i,da­gadt, szinte kiugrott szemöldökei alól, nyakán az erek kötélvastag- sásra d-'gad'ak. Utolsó józmcszével ki,rohant u házból. Az eperfálioz ért, mikor megsza­badult a bajtól. A torkán szőrűd darab, amely már szinte megfojtot­ta, visszacsúszott a szájába. Szemébe könnyek gyűltek s áll­kapcsát olyan keményen vágta ösz- sze, hogy éket se lehetett volna közzéverni. Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában: Dögölj meg kutya. Újra lenyelte a húst." És most is képtelen , volt. Meg­akadt a torkán s többét nem ment só le, se fel. Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány, hosszú leste meg- fordult s hanyatt vágódott. Irtózatos vonnglásban vergődött Imrgtulanul a földön, míg csak végleg el nem csendesedett. Senki sem vette észre, hogy el tűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt. A Szovjetunió Központi Szakszervezeti Tanácsa Elnöksége határozatot hozott a SZK(b)P. XIX. kongresszusa tiszteletére indított szocialista isi un ka versenyről A határozat többek között ki­mondja; „A szovjet munkásosztály. a kolhozpurusztsúg és dolgozó értel­miség méltóan akarja fogadni a Párt XIX. kongresszusát, ezért még magasabbra emeli az 1952. évi nép- gazdasági 'érv határidő előtti telje­sítését, hazánk gazdasági életének és kultúrájának még nngyobb- arányű fellendítését szolgáló szo­cialista munkaverseny zászlaját. ' A Szovjetunió Központi Szak- szervezeti Tanácsának Elnöksége arra hívja fel a Szakszervezeteket, hogy minden eszközzel támogassák a pártkongresszus tiszteletére indí­tott szocialista munkaversenyt. A Szakszervezetek kötelesek ál­landóan gondoskodni a munkások és alkalmazottak munkafeltételei­nek kulturális és szociális ellátásá­nak további javításáról. A Szovjetunió Központi Szak­szervezeti Tanácsának Elnöksége felhív mimten munkást, mérnököt, technikust alkalmazottat, tudomá­nyos és művészeti dolgozói: Készül­jenek a kommunista építés minden frontszakaszán aratott újabb mim- kagyözelmekkel a Párt XIX. kon­gresszusára, tömörüljenek még szó rosabbra a kommunista párt, a nép szeretett vezére és tanítója. Sztálin elvtárs körül ” A. koreai-kínai népierők győzelme!» karcai augusztus 26. és 31. között Kottái arcvonal. Az „Uj Kína” hírügynökség tudósítója jelenti; A koreai-kínai uépierők tüzér­sége augusztus utolsó hat napjá­ban — nem teljes számadatok szé­ria’. — több mint 1000 főnyi vesz­teséget okozott az ellenségnek. Tü­zérségi ütegeink megrongáltak illet­ve elpusztítottak 19 ellenséges harckocsit és 16 motoros járművet, továbbá megrongáltak, illetve lelőt­tek 21 repülőgépet. Augusztus 27-én két ellenséges század 11 rohamot intézett a L’ukhan-folyótól keletre fekvő 572.4 magassági pont ellen. Harcosaink valamennyi rohamot visszavertek és 152 főnyi veszteséget okoztak az ellenségnek. Ugyancsak augusztus 27-én a népi erők egy előőrse 2 ellenséges esznagba ütközött Kumhvától dél­nyugatra és 10 perces tűzharc után teljesen megsemmisítette azokat. Augusztus 30-án egy ellenséges század támadásra indult a Osor- vontól nyugatra fekvő Kzanpopung déli térsége ellen. A támadó ellen­ség első hulláma — egy szakasz — kelepcébe, került és megsemmisült. A következő támadóoszlopok a harc klaiakulása során megfutamodtak. Ugyanezen a napon egy másik el­lenséges század több mint 40 em­berrel fizetett azért, amiért táma- dást kísérelt meg a Mundunnltöl keletre húzódó koreai állások ellen. Támadó harcosaink megsem­misítették az ellenség bunkerekben menedéket kereső egyik szakaszát. Augusztus 3I-én egy 70 főből állő ellenséges harccsoport partra­szállást kísérelt meg az Ongjin-fél- szlgeten. A népi erők partvédelmi alakulatai nyomban visszaverték a támadást. Külföldi írók érkeztek a Móricz Zsigmond emlékünnepségekre A Móricz Zsigmond emlékiinnep- ségeken több ország íróinak képvi­selői is résztvesznek. Csütörtökön délig a következő külföldi írók ér­keztek meg Budapestre: Ludwig Benn, a Német írószövetség elnök­ségének tagja és Harry Thuerk író, a Német írószövetség képviselője, Ma reel Breslasu költő, a Komán írószövetség képviseletében és Dimitr Dimov író, a Bolgár író­szövetség képviseletében. A hamis próféták Annak ellenére, hogy sam az üstökös nem ütközött össze a Földdel, sem pedig a fekete macs­kák nem szaladgáltak tömegesen uz utcán, uz utóbbi időben egyes pró­fétai bajiammal megáldott szemé­lyek furcsa híreket szajkóztak, sugdostak városhossznt, megye- hosszat. Az Amerika Hangjára jellemző szilárd meggyőződéssel jósolták meg áldozataiknak, hogy a vasárnapra virradó éjjel feleme­lik az árakat, bevezetik a jegy­rendszert s csak a vásári bilélás papagáj tudná megmondani, mi minden következik még be szep­tember elsejével. A próféták csal- hntatlanságába vetelt blzodalom- mal egyes személyek aztán min­den szemérmet és józan észt nél­külöző magatartással megkezdték a vásárlást. Zsírt, cukrot, lisztet vetlek zacskószámra, izzadtun fut­kosva egyik Népboltból a másikba. Volt, aki préziibe, fogkefébe, cslp- kegallérba és gyermekjárókába fektette pénzét. S eljött a vasárnap, eljött a szeptember 1, sőt eljött a szep­tember kettő, három, négy is az árak maradtak szilárdak, válto­zatlanok — azazhogy a péksüte­mények, száraztészták olcsóbbak lettek! Kiderült: a próféták ez­úttal is hamis próféták 'voltak s a hiszékeny emberek ezúttal is póruljártak, A józangondolkodású, becsületes emberek, akik nem a babonákban hisznek, hanem az épülő Sztáliu­városban, a Tiszulüki Erőműben, a felépült nyíregyházi dohányfer­mentálóban, a nép nagyszerű öt­éves tervében, azok rögtön látták, hogy az aljas félrevezető rémhí­rek mögött a háborús gyújtoga­tok belső szövetségesei, a kulákok, a kulitokkal ciroboráló papok, prédikátorok, az amerikai impe­rialisták pénzén hízó szektatigy- nökök, fasiszta gazemberek rej­tőzködnek. A fő pánikkeltők, mint az kiderült — ezek voltak. Az ügy tanulságul szolgálhat, A dolgozók újra meggyőződhettek arról, hogy fokozottan ébereknek keli lenni, mert az osztályellenség nrtn hagy fel azzal a kísérletével, hogy gyengítse népgazdaságunkat, hogy zavart keltsen a közellátás- ban, akadályozza ötéves tervünk megvalósítását. Tanulságul szol­gálhat az öntudatlan dolgozók szá­mára is, akik felültek az ellenség rémhíreinek. Megtanulhatták: aki az ellenségre hallgat az saját umga, családja ellen cselekszik. S az ellenség, a kártevők is észrevehetik: a dolgozó nép ökle könyörtelenül lesújt azokra, akik a nép ellen merészkednek csele­kedni. A spekulánsok, üzérkedők, rérühírterjesztők közül a mostani „kampány” után nem egy gondol­kozhat el ezeken a tanulságokon a börtön rácsai mögött. Ott ahova a nép akarata a hamis prófétákat eljuttatja! Ez az, ami mindén jóslás nélkül is bekövetkezik. Másléiévi börtönre itélíe a nyíregyházi járásbíróság az áruhaimozó és árurejtegetö baptista prédikátort Szeptember 4 én a nyíregyházi járásbíróság másfélévi börtönre, a közügyektől való háromévi eltiltás­ra. 500 forint pénzbüntetésre, 1000 forint vagyonelkobzásra s a fel­halmozott élelmiszer elkobzására ítélte Nyári István baptista prédiká­tor nyíregyházi lakost. Nyári Ist­ván lakásán 150 kilogram lisztet, 55 kilogram cukrot és 30 küőgratn zsírt halmozott fel, amit az elmúlt napokban vásárolt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom