Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1952-08-22 / 196. (197.) szám

I NÉPLAP 1952 AUGUSZTUS 22, PÉNTEK A Szovjetunió fejlesztésére irányuló 1951-1955. évi ötödik ötéves terv irányelveinek tervezete (Folytatás a S. oldalról.) j kiskereskedelmi árak csökkentésé­vel — legalább 35 százalékkal emelje. A munkások és alkalmazottak szociális biztosítására fordított állami előirányzatot az ötéves terv folyamán 19ÖO-hez viszonyítva leg­alább 30 százalékkal emelje. A kolhozparasztok munkájának termelékenysége emelkedésének, a kolhoztennelés növekedésének, a földművelés és állattenyésztés ter­melékenysége emelkedésének alap­ján emelje tovább a kolhozparáz­tok természetbeni jövedelmét (pénz­ben kifejezve legalább 40 száza­lékkal). •J A munkások és alkalmazot- lak lakásviszonyainak to­vábbi megjavítására állandóan fo­kozza a lakóházépítést. Az ötéves terv során irányozza elő az állami lakásépítés széleskörű programm- ját. s a lakásépítésbe fektetett összeget a megelőző ötéves tervhez viszonyítva növelje kétszeresére. A 'árosokban és munkás-lakótelepe­ken állami építkezések útján bo­csásson összesen mintegy 105 mil­lió négyzetméter területen új lakó­házakat a lakosság rendelkezésére, lsegítse a városokban és munkás­lakótelepeken áz egyéni építkezést, amelyet a lakosság állami hitelek­kel saját költségén végez. Javítsa a városok és munkás­lakótelepek lakossága számára a közszolgáltatásokat, növelje a víz­vezeték- és csatornahálózatot, a központi fűtés- és gázszolgáltatás hálózatát, fejlessze a városi közle­kedést, javítsa a városrendezést. Az ötéves terv végére növelje 50 százalékkal a középítkezésekre for­dított előirányzatot. A Biztosítsa a lakosság egész- Jr* ségvédelmének további javu­lását és fejlődését. Az ötéves terv során szaporítsa a kórházak, szülőotthonok, szana- tóriumok, üdülök, napköziotthonok, óvodák számát, a kórházi ágyak- számát legalább 20 százalékkal, a szanatóriumok férőhelyeit legalább Lő százalékkal, az üdülők férőhe­lyeit legalább 30 százalékkal, a| napköziotthonok férőhelyeit leg­alább 40 százalékkal növelje. Az ötéves terv ideje alatt a Lit­ván SZSZK-ban mintegy 40 száza­lékkal a Lett SZSZK-ban 30 szá­zalékkal és az Észt SZSZK-ban ugyancsak 30 százalékkal növelje a kórházi ágyak számát. Biztosítsa, hogy a kórházakat, rendelőintézeteket, szanatóriumokat továbbra is a legkorszerűbb orvosi b: rendezésekkel lássák el és emelje munkájuk színvonalát. Az ötéves terv ideje alatt növelje az országban 25 százalékkal az or­vosok számát és tegyen további in- i ézkedéseket az orvosok szakkép- z. ? 11 s égé nek t ökéletesítésé re. Az orvostudományi dolgozók for- díisák minden erejüket az egész­ségvédelem legfontosabb feladatai­nak megoldására, szenteljenek kü­bln figyelmet a megelőzés kérdé­seire, biztosítsák az orvostudo­mány vívmányainak mielőbbi gya­korlati alkalmazását. 1955-re az 1950. évihez képest 2.5-szeresére növelje a gyógyszerek, az orvosi berendezések és műsze­rek gyártását, fordítson nagy gon­dot a legújabb gyógyszerek, a ha- lásos megelőző gyógyászati eszkö­zök, valamint a modern diagnosz­tikai és a gyógyító orvosi berende­zések termelésének fokozására. Biztosítsa a testnevelés és a -p in további fejlődését. 17 Az ötéves terv végéig a köz- társaságok fővárosaiban, vá- i vsaiban, a területi, vidéki és na­gyobb ipari központokban fejezze 1 * a hétosztályos oktatásról az ál- i alános középfokú (tízosztályos) oktatásra való átmenetet. Teremt- .é-k meg a feltételeket ahhoz, hogy a következő ötéves tervben az ál­talános középfokú (tízosztályos) oktatást teljes egészében megvaló­sítsák minden városban és falu­ban. I |. ■ . Az iskolahálózat bővítésének biz­tosítása céljából az 1951—1955-ig erjedő időben az 1946—1950-es év; kliez viszonyítva emelje 45 szá­mlákkal a felvételt a pedagógiai főiskolákon azzal, hogy a Litván SZSZK-ban 2.3-szeresére, a Lett SZSZIv-ban 90 százalékkal és az Észt SZSZK-ban 60 százalékkal emelked­jék a pedagógiai főiskolákon a fel­vételek száma. Az előző ötéves tervhez képest fokozza körülbelül 70 százalékkal a városi és falusi iskolák építését. — Növelje tovább az általános mű­veltséget adó iskola szocialista ne­velő jelentőségét és a középiskolát végzett tanulók számára teremtse meg a feltételeket ahhoz, hogy sza­badon válasszanak szakmát, kezdje meg a politechnikai oktatás beveze­tését a középiskolákban és tegye meg a szükséges intézkedéseket az általános politechnikai oktatásra való átmenet érdekében. /Z A népgazdaság és a kultúra továbbfejlesztésével kapcso­latos feladatoknak megfelelően az ötéves terv alatt növelje körülbelül 30—35 százalékkal a főiskolákról és a középfokéi szakiskolákról kike­rülő szakemberek számát. Az ipar, az építkezés és a mező- gazdaság legfontosabb ágai számára az 1950. évihez képest, 1955-re emelje körülbelül kétszeresére a fő­iskolákról kikerülő szakemberek Számát. Az előző ötéves tervhez viszo­nyítva a következő ötéves terv alatt növelje körülbelül kétszeresére a főiskolák és a tudományos kutató­intézetek aSpiranturáiu keresztül a tudományos és a tudományos-peda­gógiai káderek képzését. Javítsa meg a tudományos kuta­tóintézetek munkáját és a főiskolák tudományos munkáját. Terjessze el az élenjáró tapasztalatokat és így biztosítsa a tudományos felfedezé­sek széleskörű gyakorlati alkalma­zását. Mindenképpen segítséget kell nyújtani a tudósoknak a tudás min­den területén az általuk kidolgozás­ra kerülő elméleti problémákban és meg kell erősíteni a tudományos kapcsolatokat a termeléssel. Szem előtt tartva a felnőtt la­kosság egyre növekvő művelődési Az ötödik ötéves terv feladatainak teljesítése érdekében : a) Mozgósítani kell a gazdasá­gion belüli tartalékokat a szocialista felhaiimozäs további fokozása szá­mára, szigorúan ügyelni kell az ál­lami fegyelem betartására. Arra kell törekedni, hogy minden válla­lat teljesítse a számára megállapí­tott cikklista szerinti termelési ter­vet. Ahhoz, hogy el végezhessük a népgazdaság fejlesztésére és a dob gozók anyagi és kulturális színvo­nalának emelésére irányuló ötéves terv feladatait, elengedhetetlen, hogy az 1951—1955-ig terjedő idő alatt körülbelül 90 százalékkal nö­veljük az állami beruházások meny- nyíségét, a beruházásokat szolgáló állami előirányzatokat pedig körül­belül 60 százalékkal a negyedik öt­éves tervhez viszonyítva, mégpedig ügy, hogy a hiányzó 30 százalékot megfelelő önköltségcsökkentéssel fe­dezzék, a munka termelékenységé­nek növelése, az általános üzemi költségek csökkentése, az építőanya­gok és berendezések árának leszál­lítása segítségével. b) Az élenjáró technikának a népgazdaság minden ágába való bevezetése, a munka megszervezésé­nek megjavítása és a dolgozók kul­turális és technikai színvonalának emelése révén az ötéves terv alatt az iparban körülbelül 50 százalék­kal, az építkezésben 55 százalékkal, a .mezőgazdaságban 40 százalékkal kell emelni a munka termelékeny­ségét. Az ötödik ötéves terv ideje alatt lényegében be kell fejezni a nehéz és munkaigényes ipari és építési munkafolyamatok gépesítését. c) öt esztendő alatt körülbelül 25 százalékkal kell csökkenteni az ipari termékek önköltségét és 20 százalékkal az építési munkálatok költségét. Csökkenteni kell az épít­kezések Időtartamát és biztosítani kell az építőmunkák minőségének javítását. A gép- és traiktoráílomá- sok traktorosmunkáinak körülbelül 25 százalékkal, a vasúti szállítá­soknak 15 százalékkal, a kiskeres­kedelem forgalmi költségeinek pe­dig. 23 százalékkal kell olcsóbbá válnia. — Jelentősen csökkenteni kell a forgalmi szervek általános üzemi költségeit az iparban, vala­mint a mezőgazdasági termékek be­gyűjtésénél és eladásánál. Fel kell lendíteni a feltalálók tömegmozgal­mát, a mérnökök, technikusok, mun­kások és kolhozparasztok körében a termelés technikai tökéletesítéséért és kibővítéséért, a mindenre kiterje­dő gépesítésért, a munkakörülmé­nyek további megjavításáért. El kell Ítélni a gazdasági szervezeteik­nek azt a gyakorlatát, amely lebe­csüli az új technika bevezetésének és a munka gépesítésének felada­tait, megengedi a munkaerő nem megfelelő kihasználását. d) A gazdasági építés valameny- nyi nagy és kicsiny szakaszán kö­vetkezetesen eleget kell tenni a ta­karékosság követelményeinek, fo­kozni kell az üzemek jövedelmező­ségét, keresni kell, meg kell találni és ki kell használni a rejtett tarta­lékokat, a lehető legnagyobb mér­tékben ki kell használni a termelési kapacitásokat, rendszeresen javí­tani kell a termelés módszereit, csökkenteni kell a termelési önkölt­séget, meg kell valósítani az ön­álló elszámolást. Az anyag- és felszereléspazarlás megszüntetésével, a selejt elleni harc fokozásával, a gazdaságos anyagfajták bevezetésével, teljesér­tékű pótanyagok széleskörű alkal­mazásával és élenjáró termelési technológiával biztosítani kell az anyagi erőforrások jelentékeny meg­takarítását. A pénzügyi szerveknek fokozniok kell a gazdasági tervek teljesítésé­SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré József Szerkesztőség: Nyiregybáza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-71 Kiadóhivatal: Nyiregybáza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari vállalat Nyíregyháza Dózsa György-utea 6 szám F, v.: Szilágyi József. nek és a takarékossági rendszer be-, tartásának rubelellenőrzését. e) Kétszeresükre kell növelni az állami anyag- és élelmiszertartalé- kokat. hogy azok minden eshetőség­re biztosítsák az országot. A jelen (ötödik) ötéves terv új­ból bebizonyítja az egész világnak a szocializmus nagy életerejét, a szocialista gazdasági rendszer vi­tathatatlan felsőbbrendűségét a kapitalista rendszerrel szemben. Ez az ötéves terv a békés gazdasági és kulturális építés terve. Ez a terv elősegíti a Szovjetunió és a népi de­mokráciák további megszilárdul á- Iását és gazdasági együttműködé­sük kiszélesítését, valamint a gaz. dasági kapcsolat fejlesztését min­den országgal, amely az egyenjogú­ság és kölcsönös előnyök alapján kívánja fejleszteni kereskedelmét. A szovjet gazdasági életnek az ötéves tervben megszabott békés fejlesztése homlokegyenest ellenke­zik a kapitalista országok gazdasá­gi életével. A tőkés országok a gaz­dasági élet íuilitarizálásának útján haladnak, a tőkések a legnagyobb profitokat zsebelik be, a dolgozók elnyomorodása tovább folyik. Az ötéves tervben megszabott fel­adatok nagy követelményeket tá­masztanak a párt-, állami, gazda­sági, szakszervezeti és Komszomol- szervezetekkel szemben, arra köte­lezik őket, hogy a széles tömegekor, az ötéves terv teljesítésére és túl­teljesítésére mozgósítsák, széleskörű bírálatban részesítsék a szerveze­teink munkájában mutatkozó hiá­nyosságokat, hogy ezek a hiányos­ságok minél előbb megszűnjenek. Minden eszközzel támogatni kell az ipari és kolhoztermelés újítóit, a közlekedésnek és a népgazdaság egyéb ágazatainak élenjáróit abban a törekvésükben, hogy fokozzák a termelést, emeljék a termelékenysé- get, csökkentsék az önköltséget. A szocialista verseny erejét, a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiség együttes békeharcos akaratát, a dolgozóknak a kommn • nista társadalom felépítését szol­gáló törhetetlen eltökéltségét az új ötéves terv teljesítésére és túltelje­sítésére kell irányítani. A Szovjetunió népei a kommunis­ta párt kipróbált vezetésével sike­resen teljesítik az új ötéves tervet. Az Alkotmány ünnepére megyénk túlteljesítette gabonabegyiijtési tervét Mint a megyei tanács begyűjtési osztálya tegna-p jelentette, Szabolcs- Szatmár teljesítette a gabonabe- gyiijtés tervét augusztus húszadi­káig, Alkotmányunk születésnap­jáig. Augusztus 19-én estig a nyír­bátori járás 108.9. Nyíregyháza vá­ros 106.3, a baktai járás 103.1. a kisvárdai járás 102.7, a tlszalöki járás 102.7, a csengeti járás 102.2, a nagykállói járás 101.8, a nyíregy­házi járás 101.5, a fehérgyarmati járás 101.3. a mátészalkai járás 101.1, a vásárosnaméuyi járás 99.3, a kemecsei járás pedig 96.2 száza­lékra teljesítette a begyűjtési terve­ket. A két utóbbi járásban főként, de a többi járásokban is vannak még községek, ahol számos adósa van az államnak. A községi tanácsok hal adókba tanul és következetesen alkalmazzák a törvényt az elmara­dókkal szemben, s törekedjenek arra, hogy mindenki teljesítse kö­telességét. Ez is egyik döntő felté­tele annak, hogy az elkövetkező időkben a burgonya és kukorica begyűjtése, a sertés-, marha-, ba­romfi- és tojásbeadás sikereket hoz­zon Szabolcs-Szatmárban. Gyorslista az Ötéves Tervkölcsön sorsolásáról Augusztus 20-án, Alkotmányunk: sorsolást tegnap folytatták, ünnepén megkezdődött az ötéves Az alábbiakban közöljük az első Tervkölcsön ötödik sorsolása. A két nap nagyobb nyereményeit. 50.000 forintot nyert Sorozat­Sor­szám szám 0449 0751 0624 0636 0931 0697 2052 0074 2730 0425 2825 0858 2216 0969 1807 0869 25.000 forintot nyert Sorozat­Sor­szám szám 0770 0266 0984 0644 1072 0499 1313 0060 1521 0337 1888 0707 2460 0854 2591 0676 2870 0720 3142 0500 10.000 forintot nyert Sorozat­Sör­szám szám 0239 0170 0282 0696 0477 0922 0707 0810 0773 0492 1052 0730 1182 0966 1335 0257 1599 0538 1868 0494 1894 0031 2206 0078 2296 0707 2346 0506 2501 0471 2817 0852 3025 0769 0054 0172 0228 0588 Sorozat­Sor. szám szám 0232 0335 0392 0232 0410 0805 0824 0571 1857 0237 2041 0928 2111 0589 2353 0572 2368 0828 2429 0485 2821 0820 0 1 o forintot nyert Sorozat­Sor­szám szám 0059 0880 0150 0571 0060 0976 0060 0626 0175 0011 0184 0002 0225 0836 0404 0214 0429 0323 0447 0733 0453 0751 0507 0998 0557 0299 0615 0843 0700 0045 0854 0988 0877 0718 0946 0792 0998 0688 1111 0021 1254 0096 1282 0420 1328 0487 1396 0137 1436 0674 1492 0782 1493 0533 1623 0373 1651 0911 1762 0532 1773 0994 1829 0351 1879 0145 Sorozat­Sor­szám szám 2022 0182 2167 0682 2188 0689 2233 0777 2251 0970 2285 0372 2395 0918 2439 0040 2454 0935 2606 0002 2616 0964 2621 0678 2641 0847 2775 0707 2799 0612 2801 0006 2819 0488 3006 0509 3048 0468 3135 0522 3155 0463 0147 0063 0188 0505 0597 0302 0752 0258 1176 0747 1279 0507 1382 0306 1385 0477 1496 0710 1565 0471 1973 0263 2091 0421 2161 0508 2445 0191 2456 0811 2469 0704 2638 0894 2665 0629 2722 0527 2788 0889 2829 0631 2982 0090 3042 0910 3140 0230 3205 0548 1000 forintot nyert Sorozat- Számtól szám számig 0026 501—0600 0041 901—1000 0782 901—1000 0851 401—0500 1121 601—0700 r 1160 901—1000 1242 001—0100 1312 301—0400 1605 501—060O 1813 701—0800 1881 701—0800 1936 501—0600' 2120 201—0300 2187 501—0600 2251 001—0100 2217 201—0300 2-540 501—0600 2856 901—1000 2920 001—0100 2973 601—0700 0084 501—0600 0561 701—0800 07S4 201—0300 0879 501—0600 0S83 501—0600' 0940 201—0300 1969 801—0900 2222 601—0700 2366 101—0200 3078 401—0500 ötszáz forintot nyertek Sorozat- Számtól szám számig 0021 101—0200 0064 201—0300 0139 601—0700 0300 501—0600 0525 401—0500 0574 801—0900 0090 301—0400 0910 801—0900 1083 501—0600 1136 901—1000 A fenti gyorslista közvetlenül a | számhibákért felelősséget nem vát- húzás után készült. Az esetleges j lalunk. igényeit, biztosítsa továbbra is a levelezőtagozatok, az esti főiskolák és az esti középfokú szakiskolák, vala­mint a dolgozók oktatására létesüli általános műveltséget adó iskolák további fejlesztését. ■"7 Tekintettel arra, hogy a nép * • gazdaság — különösen at élenjáró technika növekvő alkalma­zásával kapcsolatban — fokozottat igényel szakképzett kádereket, ja­vítsa tovább a fiatal szakképzett munkások képzését az Állami Mun­kaerő tartalékok rendszerében és biztosítsa a munkások képzését és szaktudásuk fokozását a vállalatok­ban megszervezett tanfolyamokon és iskolákon való tanulás útján. O Fejlessze tovább a filmtec'u- '■ nikát és televíziót, bővítse tovább a filmszínházak hálózatát növelje körülbelül 25 százalékkal a® ötéves terv ideje alatt a mozi­berendezések számát és növelje a filmek mennyiségét is. 1955-re, az 1950. évihez képest növelje 30 százalékkal a könyvtá­rak, 15 százalékkal a klubok szá­mát és javítsa munkájukat a la­kosság kiszolgálása terén. A szép irodalmi és tudományos kiadvá­nyok, tankönyvek, folyóiratok, je lentős szaporításának biztosítása érdekében bővíteni kell a nyomda­ipart, meg kell javítani a nyomta­tás és a könyvek kivitelezésének minőségét. 9 Az egészségvédelem és közok- • tatás tervbevett fejlesztésé­nek megfelelően az ötéves terv alatt az előző ötéves tervhez képest körül­belül 50 százalékkal kell emelnie az e célra fordított beruházásokat. Az ötödik ötéves terv a Szovjet­unió népgazdaságának újabb hatal­mas fejlődését eredményezi és biz­tosítja a nép anyagi jólétének és kulturális színvonalának további je­lentős emelkedését. Az ötödik ötéves terv teljesítése Hatalmas lépés előre a szocializ­musból a kommunizmusba való át- nenet útján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom