Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1952-08-20 / 196. szám

2 NÉPLAP Az ötödik tervkölesönsorsolás PÁBTÉPÍTÉS ★ . íz új oktatási évad előkészítésének tapasztalatai megyénkben Boldog örömmel fogadták a dol­gozók a hírt: az Alkotmány napján kezdődik a Tervkölcsön ötödik sor­solása. ötödször teljesíti a kölcsön visszafizetésére tett Ígéretét a nép állama, ötödször húzódik kefecrü fintorra ellenségeink gyűlölködő képe. Alig akad magyar család, akit re érintene közvetlen közalről ez az esemény, hiszen 2,471.000 ember járult hozzá forintjaival ötéves tervünk beruházásainak emelésé­hez, hatalmas építőmunkánk meg gyorsításához. Azóta már me­gyénk dolgozói közül Is ezrek meg ezrek kapták vissza kamatos-kama­taival együtt kölcsönadott forint­jaikat, másoknak pedig Ígéretnek megfelelően névértékben téríti rtsz- sza az állam a kölcsönadott össze­get. Csak szocialista típusú állam ké­pes arra, hogy ilyen szoros egy-' tágbe kapcsolja össze az egyes em­ber érdekét a nagy közösségével. Azok az emberek, akik hazafias kötelességüket teljesítve jó mun­kájukon kívül forintjaikkal segí­tették hazánk erősítését és a béka ügyét, azóta napról-napra követhe­tik forintjaik útját. Ott találják az egyre növekvő Sztálin Vasmű falai­ban, üzemeiben, amely rövidesen kétszerannyi vasait, acélt, gépet ad a városnak, falunak, mint jelenlegi termelésünk. Itt talált munkát, szakmát, új életet, otthont sok- eok Szabolcs-szatmári fiatal is, akik a ragyogó új lakások szekrényei­ből most szedik elő a még otthon Jegyzett kötvényeiket. De a megyében Is követhetjük forintjaink útját. Nyíregyházán, Közép-Európa legmodernebb do­hányfermentálójában éppen most készül el a legmodernebb villamo­sított üzemi konyha, amely méltó (Folytatás 08 1. oldalról.) a magykállól gépállomás a csépié®! tervének 139 százalékos teljesítésé­vel. Az országos versenyben máso­dfok tett Nagy kálié mögött a vas­megyei celldömölkl gépállomás. A nagykállói gépállomás 13.000 forint jutni mat kap. A megyei tanács tegnap este je­lentést adott ki a cséplési verseny megyei eredményeiről. A legjobb cséplő munkacsapat a barabási ál­lami gazdaságban Lakatos Sándor cséplő csapata, amely 5.000 forint! pénzjutalmat kap. A második he­lyet Dévai Gyula munkacsapata szerezte meg (Nagyvarsány) az ezzel együtt járó 3.500 forintos pénzjutalommal együtt. Harmadik lett Kovács István munkacsapata (Ktevárda). 3.000 forint jutalmat kapnak. A felelős gépvezetők közül megyei első Meleg Béla, a barabási állami gazdaság géprvezetője, aki az orszá­gos versenyben negyedik lett. Telje­sítménye 217 százalékos. 1.000 fo­A begyűjtési terv augusztus 18-án estig való teljesítésével járásaink versenyében a következő sorrend alakult ki: 1. a nyírbátori járás 108.2 százalékkal, 2. Nyíregyháza város 105 százalékkal, 3. a baktal járás 102.6 százalékkal, 4. a tisza löki járás 102.2 százalékkal, 5. a kisvárdai járás 101.1 százalékkal, 6. a csengarl járás 101 százalékkal, 7. a nagykállói járás 100.5 száza­lékkal, 8. a mátészalkai járás 100.3 százalékkal, 9. a nyíregyházi járás 99.9 százalékkal, 10. a vásárosna- inínyi járás 99.1 százalékkal, 11. a fehérgyarmati járás 97.8 százalék­kal (a járás tegnap este jelentette, hogy teljesítette gatoonabegyüjtési tervét), és 12. a kemecsei járás 95.2 százalékkal. A nyírbátori járás községeinek jó­része termelőszövetkezeti község. A szövetkezeti parasztok most is be­bizonyították, mennyire jó haza­fiak, hogyan hálálják meg boldog, gondtalajn, egyrg jobbmódú, Jetüket lesz a nagy alkotáshoz és napról- napra ízletes ételekkel biztosítja a dolgozók jó ellátását. Büdszentroi- hályon most kapott üj gépi beren­dezést a téglagyár, Záhonyban új ércátrakó gyorsítja meg a Szovjet­unióból érkező gazdag küldemények útját, de nincs hely, ahol ne vál­tozna napról-napra üzemeink, vá­rosaink, falvaink képe. A Ti sza- lö kön épülő óriás környékén, ahol most hatalmas gépek készítik a jö­vendő csatorna útját, már a gaz­dag rizsföldfeket, öntözéses kerté­szeteket tervezik a silány földeken dolgozó parasztok. Falvak egész so­rán gyűlt ki a villany és a tisza- dobl Táncsicsban, majfl többi élen­járó termelőszövetkezetünkben is megszokottá válik nem sok idő múlva a villamos fejőgép. Máté­szalkán ragyogó új rendelőintézet, Fehérgyarmaton, Nyírbátorban új napközlotthon, szülőotthon létesült, új gimnáziumok, mozik, vezetékes rádió teszik kulturálttá dolgozóin­kat. Ezért tér vissza ismételten a be­érkező levelekben: ha most nem is húzzák ki a kötvényemet, mégis százszorosán, ezerszeresen nyertem már eddig is. írnak a Vulkánban épült új üzemrészről, a nemrég vásárolt kerékpártól, ruháról, a termelőszövetkezet új dohánypajtá­járól, gazdagodó életünk egy egy bi­zonyítékáról. Emellett újabb ezrek öröméről kél majd ismét szárnyra a hír: a pirosnyakkendős úttörők szerencsét hozó keze ezer meg ezer dolgozó családhoz küldi az örömteli meglepetést. Alkotmányunk ünne­pének napján még mélyebbé válik dolgozóink elhatározása: további erőfeszítésekkel, áldozatvállalással növelni a terv eredményeit, hazánk és a békéért harcolók erejét. A szabolcSHSzatmári gépállomá­sok cséplési versenyében — mint a megyei tanács tegnap este jelentet­te — második lett a nagyvarsdnyi gépállomás 127 százalékos terVtelje- sítéssel, harmadik pedig a sőrekuti gépállomás 123 százalékos cséplési eredménnyel. lett a versenyben Szűcs M. József nagy-varsányi traktorista 193 száza­lékos cséplési eredménnyel. 800 fo­rint jutalmat kap. Harmadik a ver­senyben Németh János kisvárdai traktorísta 173 százalékos cséplési tervteljesítéssel. 700 forint jutalmat kap. A megye legjobb cséplési ellenőre Dóval Gyula nagyvarsányi traikto- rlsta, aki 700 forint jutalmat kap. Máisódik lett Beregszászi Károly a barabási áMarai gazdaságból, aki 600 forint jutalmat kap. Harmadik Kovács Antal kisvárdal traktorista, 500 forint jutalomban részesül. A cséplési versenyben országos második helyet szerzett Ajak. A község dolgozó parasztjai 2.000 fo­rint jutalmat kapnak. a hazánaik. A megye első járása 4.000 forint jutalmat kap, míg a harmadik baktai járás 3.000 forin­tot. (Nyíregyháza nem számít bele a járások versenyébe.) A szabolcs-szatmári termelőszö­vetkezetek és termelőcsoportok ver­senyében a csengeri „Lenin” tsz. lett az első, 3.000 forint jutalomban részesül. — A községek versenyéj ban járásonkint első F'etneháza, Csengsr, Nagyszekeres,Székely, Gyu­laháza, Szamoskér, Érpatak, Nyír- gyulaj, ICótiaj, Tiszadada és Vásá- rosnamény tanácsai 1.000—1.000 fo­rint jutalmat kapnak. A szabolcs-szatmári földműves- szövetkezetek közül a petneházi, a nagyhódost, a nagyszekeres!, győr- teleki, dögéi, nyírgyulaji, nyírbog- dányi, kóíaji, tlszaeazlárl, nagyvar­sányi és érpataki földművesszövet­kezetek dolgoztak legjobban a be­gyűjtési terv teljesítéséért. Ezek a földmövesszövetkezetek 400—400 fo­rint jutalmat kapnak, Az új oktatásd év előkészítése igen komoly feladatokat tűz párt- bizottságaink és alapszervezeteink elé. Megyei oktatási tervünk alap­ján párttagságunk 00 százalékát kell rendszeres szervezett piVríokta- tásba bevonni. Biztosítani* kell a DlSz-tagság 30 százalékának, szer­vezett politikai képzését s ezen kí­vül több, mint 6300 pártonkívüli aktivistának adjuk meg a lehetősé­get, hogy részt vegyen pártoktatá- sunkban. A Központi Vezetőség június 27 —2S-i ülésén elhangzott beszámolók mégj óbban felhívják a figyelmet a politikai neveuőmunhára, a dolgozó tömegek megnyerésének nagy jelen­tőségére a szocializmus építőséért, a bákevtdalemért folyó harcban. Ezeket a megnövekedett feladato­kat csaäc úgy tudjuk elvégezni, ha pártbizottságaink és nlap?terveze­teink a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel készítik elő az új oktatási évet. , Az oktatási előkészítő munkáknál legfontosabb faladatunk a propagandista káderek jó kiválasztása és képzésük biztosítósa. A tavalyi tapasztalatok arra hív­ják fel a figyelmünket, hogy ahol pártszervezeteink nem biztosítottak jól képzett propagandistákat, ott gyengék voltak a politikai Iskolák, sőt nem egy esetben le kellett vál­tani az Iskolavezetőt, mert nem tudta hallgatóival megértetni a iuarxizmus-leniniamus tanításait, — nem tudta az anyag iránt a hall­gatók érdeklődését felkelteni. Eb­ből adódott azután a lemorzsolódás. Éppen ezeknek a tapasztalatok­nak alapján az új oktatási év elő­készítésének időszakában elejét kell venni ennek a hiányosságnak, fel­tétlenül érvényt szerezve a Folitl- kai Bizottság 1951. május 17. hatá­rozatának, amely kimondja: ,JUost fokozottan olyan propagandistái:ra van szükségünk, akik alaposan is­ménk Pártunk politikáját, gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a gyakorlati munkába, szabadon tájé­kozódnak. a belpolitikai és a nem­zetközi helyzetben — választ tudnak adni a dolgozók kérdéseire, meg tudják magyarázni azt egyes elmé­leti problémákat és szilárd meg­győződésre és állhatatosságra, ne­velik a hallgatókat." Napjainkban mindinkább növek­szik a propagandisták munkájának fontossága s ezzel együtt a propa­gandistákra háruló felelősség is. — Ahogy előre haladunk a szocializ­mus építésében, úgy kerül előtérbe mind több, nálunk új elméleti és gyakorlati kérdés. A nemzetközi helyzet alakulása, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, a tervgaz­dálkodás, a kultúrfornadalom mind új problémák tömegét veti fel, me­lyekre propagandistáinknak az új oktatási évadban megfelelő választ kell adniok. De mind nagyobb szeirepet kap a szocializmus építése idején az ellenséges ideológiák elleni bare is, mint ahogy azt a Központi Ve­zetőség legutóbbi ülésének anyagá­ból láthattuk. Mindinkább vissza kell szorítani és meg kell semmisí­teni az emberek gondolkozásában megmaradt kapitalista maradvá­nyokat. Mindinkább előtérbe kell helyezni a dolgozóknak, elsősorban párttagjainknak materialista szel­lemben való nevetését, — szemben a vallásos ideológiával. De kímélet len harcot kell folytatnunk a szó ciá ldemokratizmus ideológiá j á val szemben is. E harc folytatásában döntő szerepe van a propaganda munkának. A Politikai Bizottság határozata Igen komoly követelményeket állít propagandamunkánk és propagan­distáink elé. De egyes pártbizottsá­gaink és alapszervezeteink nem eléggé látják e követelményeket. Sőt egyes járási bizottságaink lebe­csülik és kizárólag az ágit, prop. osztály fezük íesszQrtfeladatánaík tekintik, mint pl. a nyíregyházi, csengeri és a kisvárdal járások. — Ebből a hiányosságból adódott az. hogy a csengeri J. B. a kéthetes propagandistaképzőre * többségében alapfokú politikai iskolát végzette­ket küldött, vagy a kisvárdai já­rás, ahonnan olyan elvtársakat küldtek, akiknek semilyen alap- képzettségük nem volt. A baktal és a kemecsei járásokból pedig kleri­kális befolyás alatt álló egyének jöttek be. Nyilvánvaló, hogy az ilyen propagandisták nem tudnak eredményesen tanítani és nem tud­nak eredményesen harcolni Pártunk politikája szellemében. Kilét bízzunk meg propagandamunkával ? Több pártszervezetünk nem bízza meg a párt-állam és tömegezerve- zetek vezető funkcionáriusait pro­pagandamunkával, azért, mert „azoknak sok munkájuk van”. Pl. a nagykállói és a baktai járásban alig vontak be píirttH károkat pro­pagandistáknak. Egyes pártszerve­zetünk még mindig eléggé idegen­kedik az értelmiség bevonásától. Kevés értelmiségit vonnak be pro­pagandistának. Nyíregyházán 97 jtropagandlsfa közül csak 7 az értel­miségi. Pártszervezeteinknek job­ban kell foglalkozni az értelmiség politikai nevelésével és bátrabban kell bevonulok propagandamunká­ra., különösen a műszakiakat, orvo­sokat és tanárokat. Hasonlóan kis számban vontak be női propagan­distákat. Pl. a kemecsei járásban lévő egyik propagandistaképző tan­folyamon 27 hallgató közül mind­össze egy nő van. Pedig a tavalyi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy női propagandistáink jól megálltak a helyüket és eredményesen nevel­ték hallgatóikat ß propagandislalépző tanfolyamod tanulságai Járási bizottságaink az esti 8 he­tess propagamdistaképző tanfolyamo­kat megszervezték. Az első két fog­lalkozásnál eredmények is mutat­koztak, a hallgatók — 2—3 kivéte­lével — megjelentek; és elég jő felkészülésről tettek tanúságot. De járási bizottságaink ezeket a tan­folyamokat nem támogatták és nem ellenőrizték megfelelően, a baktal ágit prop. titkár pedig még egy­szer sem ellenőrizte. De alapszer- vezeteinik sem ellenőrizték, hogy propagandistáik eljárnak-e rendsze­resen a foglalkozásokra. Ebből a hiányosságból adódott, hogy már a legutóbbi foglalkozásokon Igen so­kan távolmaradtak. Járásit bizott­ságainknak igen nagy gondot kell fordítaniok ezekre a tanfolyamok­ra, mert ettől nagyban függ az új oktatási év jó megalapozása, a propagandisták jó kiképzése. Különös gondot fordítsanak erre járási titkár elvtársaink, akik e tanfolyamokért személyileg felelő­sek. Legtöbb pártszervezetünkben meg­alakították a 3 tagú bizottságokat A mai napig megyénkben 62 köz­ség és 155 termelőcsoport kapta meg a szabadpiaci értékesítés jo­gát, ezek közül mai napon kapják meg az alábbi községek: Szamos­sályi, Nyírpilis, Tiszabercel, őr, Tiszaeszlár, Sényő, Paszab, Te­rem, Nagyecsed, Zsarolyán, Tisza- dada, Nagyhódos, Piricse, Gégény, Győrtele'k, Jánkmajtis, Kisar, Nyír- lugos. Ujfehörtó, Mérkvállaj, Ti­szaiük. Termelőcsoportok: szamos- sályi Kossuth, paszahi Tolbuchln, nagyecsed! Vörös Csillag, mérk- yállaji Bástya, büdszentmihályi ús megkezdték a hallgatók kiválo­gatását is. Egyes járásunkban, mint pl. a nyírbátoriban, ez a munka már a befejezéshez köaekr. diák. A bizottságok munkájukat job­ban végzik, mint tavaly. Nem „vizsgáztatás” folyik, hanem meg­győzik az elvtársiakat a tanulás, je­lentőségéről és fontosságáról. Több: helyen tapasztalható azonban az a hiba, hogy a tavaly végzett közép­fokú politikai iskola hallgatóit nem merték káderképző tanfolya­mokra javasolni. Pedig a lolitisai Bizottság határozata előírja, hogy mindazokat, akik valamely oktatás! formát eredményesen elvégezték; a következő évben magasabb fokon kell tanítanunk. -t Egyes járásunk ala-pszervezéH0!* nél. mint pl. a vásárosmiméujü, a csengeri és baktai járások!»'ti meg kell gyorsítanunk a bizottsá­gok munkáját, hogy szeptember lő­re valamennyi hallgatóval szemé­lyesen basBíljeuek. Alapszervozó- teink a hallgatók névjegyzékét megfelelő helyen, faliújságon, a pártszervezet, tanács helyiségében tűzzék ki, hogy ezáltal Is mozgósít­sanak az oktatási évad megkezdé­sére. Pártszervezetei üknek igen nagy gondot kell fordítaniok / > ,■ e DISZ-okta!ás előkészítősére is. A Központi Veze­tőség legutóbbi ülése az ifjúság né- velősét Pártunk egyik legfontatabb feladatának jelölte meg. Hogy Ifjúságunk marxista-leninista ‘szel­lemben való nevelését biztosítsuk, pártszervezetei nknek legfontosabb feladatuk: jól képzett, tapusziilc propagandistáilyait küldjenek a DISz be. Pártszervezetünk többsége már biztosított a DISz-oktatás szá­mára propagandistát. De a hiba ott van több helyen, ltogy a., leg­gyengébb propagandistákra akarják bízni az ifjúság oktatását, minit pl. a fehérgyarmati és mátészalkai já­rásokban.' A kisvárdal .T. B. ágit. prop, tik- kára még „tovább” ment és egy­szerűen „megtiltotta” fejlettebb propagandisták beállítását a HlSZ- oktatúsba. Teljes ellentétben áll ez a magatartás a P. B. határozata, val, a K. V. június 27—28-i ülésé­nek szellemével. Pártszervezetptnk- nek minden segítséget meg kell adni a DISZ oktatás jó előkészíté­séhez, hogy a meginduló oktatási évben nagy léptekkel vigyük előre ifjúságunk eszmei színvonalának, szocialista hazafi sóéban való neve­lésének ügyét. Az oktatási évad kezdetétől már csak hetek választanak el bennün­ket. Úgy kell felhasználnunk ezt az időt, hogy a soronlévő nagy felada­tok mellett Is pártblzottságainlc nagy egészének, pártszervezeteink­nek elsőrendű feladatává váljék a fennálló hiányossá .gok kijavítása, a pártoktatási év sikeres előkészítése. Bálint Lajos, MB. oktatást alosztály vezetője. Petőfi, nyírcsaholyi Vörös Csillag, tiszaeszlárl Vörös Csillag, csengeti Haladás, Uj Élet és Lenin, nagy­hódos! Petőfi, plricsel Búzakalász, Kossuth, Petőfi, Rákosi, Táncsics és Vörös Október, nyírlugosi Rákosi, Rákóczi, Kossuth, Sztálin és Sza­badság, nyírpillsl Vörös Zászló, Petőfi. Lenin és Virágzó Élet, te­remi Uj Élet, Dózsa, Béke és Kos­suth, mérkvállajl Micsurin, pátyodi Vörös Nyíl, baktal őrántházi Út­törő, őri Petőfi, tiszacsécsei Móricz Zsigmond, csahold Lenin, zsaro- lyánl Lenin, tlszalöki Uj Élet, sza- inossályi Szabadság és Petőfi, Jelentés az Alkotmány napja tiszteletére indított gobonobegyiiités! verseny eredményeiről A cséplési verseny szabolcs-szatmárilegjobbjai rlnt jutalomban részesül. Második A megye járásainak begyűjtési versenyében első left a nyírbátori járás Vjabh 21 község és 40 termelő- csoport viheti szabadpiacra gabonáját

Next

/
Oldalképek
Tartalom