Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1952-08-17 / 194. szám

NÉPLAP 1902 AUGUSZTUS 17, YASÁBA'AR s Gazdag műsorra! várja látogatóit a mátészalkai ünnepi vásár .Néhány nap múlva. Alkotmá­nyunk születésének harmadik év­fordulóján lesz Mátészalkán a szovjet mintára tervezett ünnepi vásár. Az ünnepi vásárra lelkesen készülnek a megye dolgozói. A má­tészalkai tii megszer vezete k meg­kezdték az utcák díszítését és a kultúr-, valamint a sportműsorra való készülődést, ami az érkező vendégek szórakoztatását fogja szolgálni. A vásár helye a mátészalkai vásártér lesz, ahol 104 sátrat, illet­ve pavillont állítanak fel. Ott lesz a mátészalkai Kiske­reskedelmi Vállalat öt sátorral és négy pavillonnal. az állami válla­latok közül az Ofotért, a hangszer, az óra és ékszer, valamint a sport­szerkereskedelmi vállalat, a kerté­szeti vállalat virágárus boltja, a nyíregyházi Kiskereskedelmi Vál­lalat öt sátorral és három paVil­lonnal, a Nyírségi Népbolt öt sá- iugrál és három pavillonnal, a IvISZiÜV három sátorral, a MÉSZÖV sátorral és nyom pa- villonual, valamint az Állami Áru- itáz. Három külön helyisége lesz a Könyvterjesztő Vállalatnak. A Vendéglátóipari Vállalat öt külön- köző helyen állítja fel sátrait. A vásárosnaményi földmű vesszövet- kezet egy halászcsárdát állít fel kerthelyiséggel, amelyet . többéves fákkal ültetnek be. A főbejárattal szemben a túlsó oldalon lesz a játszótér, amelyen különböző hinták és egyéb játék­szerek várják a gyermekeket, a fiatalokat. A vásárhely mindkét oldaláD hatalmas szabadtéri színpa­dok állnak majd, amelyeken a me­gyei kultúrcsoportokon kívül fel­Kulszivattyú és 12 lapmeter víz­mentes ponyva eladó. Holló-utca 9. Használt szekrény .asztalok, asztali- tűzhely és más háztartási tárgyak eladók. Véosei-u. 6. Egy darab faragott fekete íróasz­tal, 2 darab réz álló hamutálca el­adó. Érdeklődni Vöróshadsereg-u, 57. Karnisch ikerablakra, kertilóca el- * adó. I,uíher-ház H. II. 8. délben. Ajtók, ablakok, deszka, tégla, vas­kályha. eladó. Epreskert-ti. 19. Eladók: Hálószoba rekamieval. szek­rények. hencser, esővizes-kád. Búza- tér 12. Óriás belgák keresztezettek. csin­csillák, húsnyulak, választásiak, sül­dők ós nagy apa és anya állatok kaphatók „Nyultcnyészet" Majs, Ma- Hnovszki-út 29. Utánvéttel postán szállítok. Zongora., rövid, kereszti) ú roe eladó. Malom-utca 9. lép a vasas szakszerevezet 200 tagú fővárosi kultúrgárdája is. A vásár ideje alatt a rendezőség ..ötlet órát” rendez, amelyen a vá­sáron megjelent dolgozók közük észrevételeiket, tapasztalataikat a szocialista kereskedelmünk munká­jával kapcsolatban. A megye minden részéről elhoz­zák ide az állami gazdaságok, a beadási kötelezettségüknek már ele­get tett termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok termel- vényeiket, állatállományuk legja­vát. Különösen nagy gonddal ké­szülnek a vásárra termelőszövetke­zeteink, hogy bemutassák a közös gazdálkodás előnyét, a szövetke­zeti parasztok vidám, napfényes életét. A koesordi Vörös Csillag termelőszövetkezet az öntözéses konyhakertészet termékeit mutatja be, amely nagy jövedelmet biztosít a szövetkezet tagjainak. A szamos- kéri Uj Élet termelőszövetkezet a négyzetesen vetett tengerit mutat­ja be. a vásár résztvevőinek. Ezzel is bebizonyítja, hogy az új agro­technikai eljárásokkal meg lehet sokszorozni a termést. A nagyüzemi állátienyéiiZtést mutatja be a kö­zönségnek a nyírcsaholyi Vörös Csillag termelőcsoport. A csoport tehenei közül négy olyat mutatnak be, amelyek az egyedi takarmányo­zás és a napi háromszori fejés nyomán ma már egyenkint 32 liter tejet adnak. A nagyecsedi Vörös Csillag a mesterséges borjúnevelést mutatja be, s többek között kiállít­ja a mesterségesen nevelt három ikerborjút. A vasár napján Mátészalkára különjáratokat indít a MÁV és a MÁVAUT. A vásár résztvevői ked­vezményes jeggyel utazhatnak. Harminc fiókos, 3 méter hosszú fűszeres állvány eladó. Luther-u. 7. Beteg, nő keres megbízható nőt, aki ért a háztartás vezetéséhez is. Bentlakással. Kossuth-u. 58. Utcai harmadik ablaknál kérem kopogni. Ugyanott csinos ruha eladó Gyakorlattal bíró villanyhegesztő- ket felveszünk. Mezőgazdasági Gépja­vító Vállalat Nyíregyháza. Széchenyi, utca 15. Masszív fűszerüzletberendezés sür­gősen eladó. Ulm: Gergelyíi Gyula, Mari apóé?. Építőipari szak- és segédmunkáso­kat nyíregyházi építkezésekre felvesz a 61/2 Építőipari Vállalat Nyíregy­háza, Széchenyi-utca, Eladó: keményfa rckamie prima kárpitozással, fehér festett szekrény, kombinált beosztással, karosszék. jég­szekrény, függönytartó ikerablakra, deszkák. Luther-ház H. II. 2. Rádióműsor AUGUSZTUS 17. VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ: 6.00—9.00-ig: Zenés vasárnap reggel. 6.45: A Szabad nép mai vezércikke. 8.00: Hírek. Lapszemle. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Zenés fejtörő. 10.00: A Magyar Eádió aj ándékhang versenye. 11.00: A Magyar Eádió békeműeora. 11.30: A Magyar Eádió szimfonikus zenekara játszik. 12.05: Hírek. 13.00: Verbunkosok, csárdások, népdalok. — 13.30: Hangos Újság. 14.00: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.15: Boldog új élet. 14.45: A Magyar Eádió népi zenekara játszik. 15.30: Szórakoztató zene. 16.00: A Szovjetunió szocialis­ta mezőgazdasága. 16.30: Tánczene. 17.00: Egy hét a külpolitikában. — 17.20: Eészletek A fátyol titkai c. hangjáték zenéjéből. 17.40: Kincses Kalendárium. 19.00: A Magyar Eádió tánczenekara játszik. 20.00: Hírek. 20.20: Tánczene. 21.20: Hangképek a vasárnap sportjáról. Totóhírek. 21.50: Hanglemez. 22.00: Hírek. 22.10: A Lengyel Eádió tánczenekara játszik. 23.10: Uj magyar muzsika. 24.00: Hírek. PETöFI-RÁDIó: 8.00: Hanglemezek. 8.30: Falurádió. 9.00: Református vallásos félóra, a stúdióból. 9.30: Uj magyar müvekből. 10.15: Tanuljunk énekszóra oroszul! 10.35: Hangleme­zek. 11.00: Miska bácsi lemezesládája. 11.30: Idegennyelvű vízjelzőszolgálat 11.35: Bányászműsor. 12.05: Hej, te kenyér! Verses, zenés összeállítás. — 12.50: Életünkről... Versek. 13.00: A Stúdió-zenekar játszik. — 13.56: Hanglemez. 14.00: Budapest hangver­senytermeiből. 15.00: Tudományos fejtörő negyedóra. 15.20: Csárdások, polkák. 15.45: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. — 16.00: A Magyar Rádió ajándékmű­sora. 17.00: Szép szó, muzsika. 17.40: Szív küldi szívnek szívesen. 18.00: A Magyar Eádi.ó tánczenekara játszik 18.40: Az argentin ügy. Rádiósza­tira. 20.00: Színes népi muzsika. — 22.00: Banda. Ede zongorázik. 22.25: Operettmuzsik a. AUGUSZTUS 18. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.30: Hírek. Lapszemle. 5.45—8.30-ig Reggeli ze­nés műsor. 5.55: Vasárnapi sport­eredmények. 6.45: Hírek. 7.45: Kül­földi lapszemle. 11.30: Akiket nem lehet elnémítani. Regényrészlet. — 11.45: Fúvósindulók. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Lakatos Vince é9 zenekara játszik. 13.15: A Magyar Hangversenyzenekar játszik. 14.00: Időjárás és vízállásjelentés. 14.15: Heti zenés kalendárium. 15.00: Út­törő-híradó. 15.50: Dalok a munká­ról. 16.20: Most légy okos, Domokos! 16.45: Müsór az úttörők zenei szak­köreinek. 17.00: Hírek. 17.15: Ifjú­ság Hangja. 17.35: Dalolj velünk! — 18.00: A Fertődi Állami Kísérleti Gazdaságban. Utinapló. 18.50: Hang­lemezek. 19.00: Jó munkáért szép muzsikát! 20.00: Tíz perc külpoliti­ka. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: A vashuta emberei. Drámai költemény. 22.00: Hírek. Sport. — 22.25: Hanglemezek. 24.00: Hírek.» PETÖFI-RÁDIÓ: 6.00: Hangi eme-' "zek. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! — 7.00: Csárdások. 7.35: Hanglemezek. 8.15: Zenekari muzsika. 9.00: Ma­gyar hangszerszólók. 9.20: A Gyei-1 mek rádió műsora. 9.45: Beszélges-' sünk oroszul. 10.00: Hírek, ip.10: Hanglemezek. 11.00: óvodások mű-' sora. 11.20: Hanglemez. 15.00: Mese- hangverseny- gyermekeknek. 16.00: Tegnap és ma... Elbeszélés. 16.30: Hevesi népdalok. 17.10: Hanglemezek. 17.00: Hírek. 17.40: A Rádió Népmtí- lési Híradója. 18.00: Hanglemez. — 1810: Beszélő atlasz: Becs. 18.40: Népszerű magyar filmzene. 19.00: Uj életünk alaptörvénye. Előadás. 19.15- Sportnegyedóra. 19.35: Szív küldi szívnek szívesen. 22 00: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. A Nyíregyházi Ingatlan- kezelő Vállalat ALKALMAZ _ szerszámait napi áron átveszi — kőműveseket, asz- talosokat. bádogosokat és vízveze­tékszerelő szakmunkásokat. Jelent­kezni napomba 7-tól 9-ig Bercsényi­utca 13. szám alatt. 1. fokozat: Mozaiklap. 2. fokozat: Korlátlan mennyiségben szabadon vásárolható mo­zaiklap a Debreceni Ce- mentáruipari V.-nál Deb­recen, Fürdő-u. 2. 3. fokozat: Előregyártott vasbeton tí­pusgerenda, tetőhéj azati elem (Hill- palló) 3 m fe&ztávolságra, vasbeton kerítésoszlop, vasbeton kerítéspalló az Epületelemgyárnál, Budapest, XI., Budafoki-út 78. t Még ma kössön szerződést nyulaira minden mennyiségben a Prémesállattenyésztő Vállalatnál, mert szerződés esetén prémnyúlért élősúlyban kg-ként 12.— Ft-ot egyéb nyálért 10.— Ft-ot űzetünk. Levél-megkeresésre szerződési-blankettát küldünk. Prémesállattenyésztő Vállalat Budapest, V., -Sütő-utca 1, ©téves Tervkölcsöu V. sorsolása augusztus 20—23. — BUDAPESTEN. .iH.r/K.<:/«* 20. de. 10—fél 1 árúig ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ és SORSOLÁS a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Du. fél 3 órai kez­dettel sorsolás a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. a ug. 21. du. 3 órakor sorsolás a Zeneművészen Föisk. nagytermében Ang. 22. du. 3 órakor sorsolás a Zeneművészeti Eöisk. nagytermében Ang. 23. du. S órakor sorsolás a Zeneművészeti Föisk. nagytermében A SORSOLÁS NYILVÁNOS! SZABAD BELÉPÉS! AI» róli irdetés Jöjjön el az augusitus 20“í ünnepi vásárra, Mátészalkára Ahol a kultúrcikk pavillonban a következő áruk vásárolhatók: Óra és Ékszer V.-tól Arany karikagyűrűk Ébresztőórák Bizsu és Kisezüstáruk Sportdíjak Ajándéktárgyak uawss ofotért v.-tói Fényképezőgépei­Fotócikkek Napszemüvegek Körzők Logarlécek Nagyítók Bizományi Áruháztól Porcellánok Dísztárgyak Fejkendők Szőnyegek Csizmák Hangszerkeresk V.tól Hegedűk Szájharmonikák Citerák Furulyák Gramofonok és Alkatrészek A Tiszamentl Vízműépítő javítótelepének dolgozói készülnek az Építők Napjára A TLszaimeimti Vízinüépítő Válla­lat vas-gyárutcai javítótelepén a dolgozók augusztus 15-én teljesítet­ték az Aikotnulny-ünnep tiszteleté­re tett felajánlásaikat. A fogadal­mak maradéktalan teljesítéséért vívott harcban kiemelkedik Perger Béla hegesztő 162, Sat: Károly géplakatos 161 százalékos átlagtel­jesítménye. Fogadalmaik valöraváltása után a dolgozók rőpgy ülésen vitatták meg a vállalat ligettanyai építkezé­sén dolgozók felhívását. A ligetta­nyaiak kezdeményezték — újabb vállalásokat téve Alkotmányunk ünnepére és az augusztus 31 i Épí­tők Napjára — az augusztusi III. dekád építők békeműszakjává nyil­vánítását. Ehhez a kezdeményezés­hez csatlakoztak most rőpgy ülésen a vasgyárutcai dolgozók A brigá­dok egymás után tették meg fel­ajánlásaikat. Vállalták többek kö­zött a vasgyárutcaiak, hogy egy dömpert és egy betónkeverőgépet terven felül megjavítanak. Továbbá terven felül készítenek 1000 darab, sí nézeget, 3000 darab ácsrúgót és 50 darab különböző csőidomot. A vállalás maradéktalan teljesí­tését elősegíti a műszaki dolgozók­kal való szoros kapcsolat, a munka­verseny nyilvánossága, a vállalások állásának állandó ellenőrzése és a különböző mozgalmak kiszélesítése, ami már győzelemre vitte az Al­kotmány ünnepére tett felajánlások teljesítését is. A kótaji Vörös Október tsz. DISZ- fia.ta.ljai a megyében a legjobb me­zőgazdasági munkát végeztek s ezért megkapták a megyei DlfcJZ-bizottság vándorzásziaját. A Járási Testnevelési ós Sportbizottság a kiváló munkáért röplabda íelszeruiésyel jutalmazta a fiatalokat. Augusztus 20-an a Vörös Október fiataljai karöltve a községi sportkörrel, MiíK-napot rendeznek. Az orosi falusi sportkör tagjai augusztus 20 tiszteletere társadalmi munkával atlétikai pályát építenek. Az augusztus 20-i pályaavató ünnep­ségen Nyírpazony, Napkor és Oros fiataljai MHK-versenyt tartanak. Ver.csellón augusztus 20-án járási kerékpáros verseny lesz. A versenyen a községek legjobbjai vesznek részt. A kerékpáros verseny az MHK-pró- bázásba is beszámít. A kerékpárosok a következő útvonalon fognak verse­nyezni : Vencseiő—Balsa—»Szabolcs— Tímár—Rakamaz—Vencsellő. Ibrányban aug. 20-án a Nyíregyháza váróé labdarúgó válogatottja a járás labdarúgó válogatottjával méri össze erejét délután öt órakor. A mérkőzés előtt Ibrány és Búj községek közös MHK-versenyt rendeznek. A nyíregyházi járás a járások MHK versenyében a 12. helyen van. A járás MHK-tervét csak 54 száza­lékban teljesítette. Ez az 54 százalék azonban nem fejezi ki hűen a járás MHK munkáját, mert vaunak hanyag sportvezetők, akik nem küldik be idejében jelentésüket s ezzel hátrál­tatják és valójában valótlanná te­szik az értékelést. Az ibrányi sport­kör legutolsó jelentését májusban küldte be, de a többi köz-ségek sem dicsekedhetnek jobb eredménnyel. A járásból mindössze öt község küldött MHK-jeLentest július hónapban. A járásban találkozunk olyan vé­leménnyel is, mint a balsai tanács­elnök elvtársó. aki kijelentette, hogy a községben nincsenek fiatalok, az öregek pedig nem érnek rá sportolni. A tanácselnök elvtársnak nem kel­lene messzebbre mennie, csak az ál­talános iskoláig. Az iskola tanulói közül mindössze nyolc jelentkezett, de még egyetlen egy sem tette le a próbát De van Balsán DISZ-szervezet is. csak több pegítséget kell adni a f iatal vezetőknek, Orosz sport felelős­nek pedig fokozottabb gondot kell fordítania az MHK-munkára. Vegye­nek példát a balsaiak a sőrekutiak- tól. akik MHK-tervüket már 110 százalékra teljesítették. Játékvezetőküldés Nyb. Bástya—Rakamaz: Dévényi (Tóth S., Gaál), Vásárosnamény—Má­tészalka: Migróczi (Gaszper, Kalmár), Ny. Kinizsi—Ny. Lokomotív: Vaskó. (Szunyogh), Kisvárda—Záhony: Mai­bauin (Herr, Török S.), Lemecser— Balkány: Egresei (Balkányi, Kovács 1.). Ny. Dózpa—Nyírmada: (Szaion­tai, Héczei), Tiszalök—Nyb. Kinizsi: Tasi (Kapos. Békési). Nyírmeggyes— Nagykálló: Antal (Csépes). Nyírni i- liálydi—Fehérgyarmat; Kerekes (Kó­nya). Ny. Kisker.—Csenger: Takács (Demeter, Juhász), Nyírbogdány— Nagyhalász: Tamás (Török L.)t Búj— K. Kinizsi: Salamon (Ucsik). Gyula - tanya—Tiszadob: Gazdag (Völgyesj) A Bp. Kinizsi Nyíregyházán A Bp. Kinizsi NB I-ee labdarúgó csapata ma délután 5 órakor barát­ságos labdarúgó mérkőzést játszik az Építők csapatával. Az Építők csapata a legerősebb felállításban veszi fel a küzdelmet az NB I-es csapat el­len. A mérkőzés keretében több új játékos is szóhoz jut. Ugyancsak a bujtosi pályán ne­gyed 4 órai kezdettel megyebajnoki mérkőzést játszik az Ny. Dózsa Nyír- madával. Ez a mérkőzés is igen ér­dekesnek ígérkezik, hisz mindkét csa­pat beleszólhat a. bajnokság kérdé­sébe. Délelőtt fél tíz órakor járási osztályozó mérkőzést játszik az Ny‘. Kisker, csapata Csenger ellen. A Lb- komotív sporttelepén a Ny. Kinizsi és a Ny. Lokomotív csapatai mérkőz­nek a két bajnoki pontért délután 5 órakor. Sakk A X. helsinki sakkolimpián a ma­gyar versenyzők továbbra is jól sze- • repelnek. A Magyarország—Német Demokratikus Köztársaság mérkőzés 2.5—1.5 arányban dőlt el. A szovjet sakkozók kiemelkedően szerepelnek- a sakkolimpián. Legutóbb a holland válogatottat győztek le 3.5:0.5 arány-, ban. A szovjet csapat- most a finnek ellen játszik s eddig 1.5:1.5 a mérkő­zés eredménye. A függőben maradt Bronstein—Fred játszmában Bron- steinnek győzelmi esélye van. SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő; Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré Józsot Szerkesztőséi;: Nyíregyháza Dózsa György-u. 6. Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1.- ■— Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza Dózsa György-utca ö, srzám F. v.: Szilágyi József. Négerek Helsinkiben és az USA-ban A Helsinki olimpián a/, amerikai a'írták között a négerek bizonyultak a legerősebbeknek. Odahaza, az Egyesült Államokban azonban a lincselők kötele erősebb náluk. i nyfregyliáaíi járás sportélete

Next

/
Oldalképek
Tartalom