Néplap, 1952. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1952-08-10 / 187. szám

SJ NÉPL' Ä P 1952 AUGUSZTUS 10, TA SAHNAS Ez a nagynőpeasőgfi, de áasályos és szegény Tiszántúl, a Sárrét ,a Hortobágy, a felső Tiezakamyar Brfnmagyar Ti (léke őrizhetné egy­kori vezérek, híres kényurak, gaz­dag törasökös családok emlékét a történelem során ebben itt nem volt hiány. A nép mégis két szegény emberre emlékszik itt a legjobban: Dózsa Györgyre és Petőfi Sándorra. A harmadik szegényember, aki itt eszébe jut az embernek Móricz, a nagy regényíró, a tiszántúli ma­gyar világ nagy szerelmese és meg- örökítője. A vei ttok utazó mérnök elvtárs ■azt mondja: — Móricz sokat írt arról, hogy víz keli ennek a vidéknek, el is képzelte, hogy néhány tízezer ku­bikossal egy-két évtized alatt ter­mővé varázsolhatnánk a hazának ezt a legmostohábban ellátott sar­kát, De azt hiszem, nagyot nézne, ha látná, tiágyán oldjuk meg mi ezt a feladatot.., j > — ötven Lapát kell mindössze az egész százötvenkilométeres ön- tözccsa torna megépítéséhez — mondja az öreg mérnök s elfordul, úgy mosolyog. Hallgat egy darabig. — Nemsokára meglátjuk a gépe­ket, amelyek máris huszonötikilomé- teres medret ástak, s amelyek játszva elvégzik egy kubikos-hadse­reg igen nehéz munkáját — mondja. BiidiKzentmihályná 1 hajtunk leel- sörében a kövesútrél a tartóra. Az autó szélvédőd vegén keresztül lát­juk, hogy a fák csúcsa fölött egy fekete acélkor mozog, nagy ívet ír lé, eltűnik, rna/d újra látszik. . — A „Május 1” lépkedő ekszka- vátor harminchét méter hosszú kar­ja — mondja a mérnök. 1. A fák között mór látszik valami égszínkékre, festett • test. Egyszerre a rónaság közepén, egy kukorica- tábla mellett, frissen ásott mély fo­lyómeder partján megpillantjuk a gépet. Akkora, mint eg.V jófajta la­kóház, nagy kerek acéltalpon áll, szemben a magaásta mederrel. Az, aoélkar végén lógó puttony le-le- csap a meder mélyére, felkap egy teherautóra való földet s felváltva a meder bal- és jobboldalára dobja. A gép két oldalára függesztve: a két „lépegető papucs’’. A gépnek azért kell lépnie, mert ha ez a ház-nagyságú acélszerkezet akármi-! ly-n hatalmas hernyótalpra volna szeretve, menthetetlenül elsüllyedne a talajban. _Ez a gép nyolcszáz ember munkájút végzi — mondja a mér­TISZALÖKI GEPEK nők. — Képzelje el ezt a munka­helyet nyolcszáz -kubikossal. Hihe­tetlenül összetömörít-ve, egymást zavarva dolgoznának az emberek. Itt a meder szélén losresztül-kasul palló-rengeteget látna: kijáró pal­lók, feljáró rámpák, rajta száz és száz nyikorgó talicska, hatalmas porfelhő. Ott a távolban barak- tábort kellene építeni. Aztán ha egy szakaszt befejeznénk: elbontani mindent és távolabb újra felépí­teni -. ■ De ez a gép? Három ember kezeli. Ha kész a szakasz, az eksz- kavátor egyeszerüen papucsaira nehézkedik és továbblép ... Megtekintjük a lépkedő ekszka- vátor belsejét. Csak itt, a gép belse­jében érteni meg igazán, milyen hatalmas is ez a földkitermelő gépe­zet. A helyiség közepét óriási fogas­kerekek, csöriők, s motorok foglal­ják el. A gépek körül széles járda. Elől egy nagy emelvényen, üvegfal előtt 111 a gépész, kapcsolótáblájára hajolva — hajdúnánási fiatalem­ber, nemrég még falusi kovápssegéd volt. A kapcsolótáblán apró gom­bok, lámpáik, feliratok, de egyetlen emeltyűt sem látni. Az ekszkavátór elektromos- árammal működik. A helyiség hátsó részében láthatók a különböző önműködő elektromos kapcsolóiszekrények, önszabályozó kioldószerikezetek. A másik oldalon kisebbfajta javítóműhely, munka­paddal, szerszámokkal, pótalkatré­szekkel. Innen lépcső vezet a gép­ház tetejére s a -nagy kar irányába. Mindenütt járdák, korlátok. Négy- ajtó, számos ablak nyílik a külvi­lágba. El sem lehet képzelni, hogyan ké­pes másfélsziz tonnánál nagyobb súlyú test felemelkedni a földről — lépni. Köziben pedig a lépkedés ideje — anélkül, hogy észrevettük volna — elérkezett. Itt ér bennünket, a gép belsejé­ben. A vezető megnyomja a® elek­tromoskürt gombját és azt mondja: — Kapaszkodjanak meg az elv- társak .. . Megfogjuk a korlátot. Kürtszó hallatszik, majd egyszerre az előb­binél áthatóbb gépbúgás, s kisvár­tatva a helyiség hátsó része, majd a® egész gépház hassan a magasba emelkedik, végül lassan újra le száll. Olyan érzés, mint a hullámzó tengeren ingó hajóban . . . Később kívülről nézzük meg a „lép égetést”. Kürtszó. A papucs lassan földet ér. Ebben a. pillanatban a nagy gép billen egyet — máris továbblépett. A gépészek elmondják, hogy ami­kor a gép tizenhat vagonba rakva megérkezett s szánokkal kiszállítot-í ták a határba, ott volt egész Büd-j szantmihály. A gépészek összerak-; ták a gépet, az emberek pedig ész­revették, hogy nincs alatta hernyó-1 talp. „No — mondották — ez itt fog elsüllyedni, ez nem tud innen kimozdulni, itt virágzik ki favasz- sza-1.” Amikor aztán először „lé­pett”, az emberek éljenezni kezd­tek. Azt kiabálták: „Éljen a szo­cializmus!” Tíz fiatal is ajánlko­zott egyszerre, hogy kitanul gépész­nek, lányok is. — Mondják meg, hogyan segít­sünk _szóltak —, hogy vizet lás­sunk végre ebben az istenverte ha­tárban ... Néhány kilométerrel feljebb, a csatorna középső szakaszában ma­gunk is megpillantj-uik az „ríj vizet”, amelyet már meghoztak ezek az emberek és gépek ebbe az „Isten­verte határba”. fí Hajdúnánás legelőin vagyunk. — Végtetlen láncra erősített nagy vedrek sora jár jobbról-balra a ta­lajon. Ez a „Vörös Meteor” vágá­nyon mozgó merítékes kotrógép. A vödrök mögött látni a vízzel teli kész főcsatornát. Nyílegyenesen, a végtelen távolságba veszve húzó­dik a harminc méter széles vizesül:, az Alföld megvalósult álma, a ma­gyar mesék testet öltött délibábja! A „Vörös Meteor”-kotrónál már sokkal több emberrel találkozunk, mint a lépkedő ekszkavátornál. Ez valóságos sínen mozgó gyár. A gép huszonöt méter hosszú, két oldalán hatvan méterre nyúlik ki a bét kar. Több emelete van, az emelete­ken erkélyszerű, beüvegezett veze­tői fülkék. A gép 500—600 ember helyett dolgozva, mérnöki szabá­lyossággal ássa meg naponta az ön­tözőcsatorna 35 méteres szakaszát, hat méter mélységben. Ezek a gépek, amelyek a szoci­alizmust építik, sajátosképpen min­den részükön egy kis szocialista vi­lágot foglalnia,k magukba. A géphá zabban például igen sok női gé­pésszel találkozni. Nagy részük ugyancsak a környékbeli községek bői érkezett. Viseletűk nagyon ha­sonló: kezeslábas ruha, hátrakötött haj — merész tekintet s öntudatos hang. 3. .. . Tovább utazunk a készülő csa torna mentén. Jónőhámy kilométer­rel feljebb nagy ködfelhőt látni a távolban. — Nem köd’ az, hanem porfelhő - mondja a mérnök elvtárs. — Ott porzik Tiszalök. Építik a Tisza mel­lett a duzzasztómüvet s a port lo­vaskocsik százai verik fel. Most már látjuk, hogy tori^pyda­ruk csúcsai nyúlnak ki a felhőből, kész épületek tetejét is látni. Elha­ladunk azonban a nagy építkezés kerítése mellett, hogy megtekintsük azt a helyet, ahol a Tiszát eltérí­tik az Htjaiból az emberek. A duzzasztómű ugyanis, amely a Tiszántúli Főcsatornát táplálja majd vízzel, a szárazföldön épül s csak amikor elkészül, akkor bocsát­ják rá a vizet. Többszáz méter hosz- szúságban új medret kell a Tisza számára készíteni. Az új medret két új típusú gép: az „Április 4” és az „Augusztus 20” szívókotróhajó készíti. A hajók or­rából vasszerkeezt nyúlik előre, fa­rukból pedig, mint valami tengeri kígyó, úszókkal feltámasztott hosz- szú vascső vezet a partra. A főkotrómester elmagyarázza a hajók működését. — Dunaharasztiban készítettük mindkettőt, a kommunizmus épít­kezéseiről szóló szovjet folyóiratok rajzai nyomán. A hajó orrában lát­ják azt a messze kinyúló v-asszer- kezetet. Azon függ egy nagy, kések­kel ellátott marófej, amely állan­dóan marja a szembenlévő partot. A marófej közepén van a szívócső torkolata. Az nagy erővel beszívja a partról lemart iszapot és 680 mé­ter távolságra szállítja el a csö­vekben. -A- kiürített iszapból lesz az új Tisza két partja ... A hajók egyenként hatvan méter széles sávon napi négy métert ha­ladnak előre. Négy méter új Tiszát készít Ti- sznlökön szocialista építkezéseink két büszkesége! Ezek a szívókotróhajók a mi öreg mérnökünk kedvencei. Beszé­des lesz, elmondja, hogy a gépek­nek egész sora lép be fokozatosan a főcsatorna építésébe. A jövő év­ben egy helyett két lépkedő eksz- kavátor dolgozik már s ugyancsak két „simen járó csatornagyár”. Két lánctalpas és öt középnagyságú szovjet ekszkavátór érkezik, azon­kívül ötven úgynevezett dömper­kocsi hordja el a kitermelt földet. Egész sor tömörítő- és alakítógép, síma és bütykös hengerű gőzgépek, tolólemezes traktorok és földgyalúk dolgoznak a nagy építkezésen. ... Alkonyodik. A váltásra váró hajósok s a környékből néhány pa­rasztember körénk gyűltek s részt- vesznek a beszélgetésben. Egy fia­tal mezőgazdasági munkás megkér­dezi, igaz-e, hogy az öntözőcsator­nák megnyitása után a mostani szi­keseken, a Tiszától a Körösökig s a Nagy-Hortobágyon mindenhol ál­latok fognak legelni? — Igaz! Magyarország legjobb legelő lesznek ezek. Szarvasmarhá­ból a mostaninál százezer darabbal több lesz itt, azok, ha egy sorban állnának, a sor Budapesttől Debre­cenig érne... Disznő? Égése Ti­szántúlon van ma annyi sertés, amennyivel több lesz itt. Három­százezres juhnyáj legel itt majd, évente háromszázezer férfiruhára való legfinomabb szövetet lehet ké­szíteni a gyapjúkból. A víztároló medencékben évente száz vagon ha­lat tenyésztenek, s víziszárnyasak, kacsái:, libák milliói lepik el rövid idő alatt az öntözött megyéket. És a rizs! ötszörösére növekszik az itteni rizstermő vidék! Betakarí­táskor négyszáz mozdonyt és nyolc­ezer vagónt kell a MÁV-nak adnia. hogy a tárházakba juttassák a ma még aszályos Tiszántúl óriási rizs- termését ... Az egykori nyomorúsá­gos földből a mi munkánk nyomán magyar Kánaán lesz... ... Az új Tisza! A szegénységet eltüntető öntözőmű! Toronydaruk ott elől, dübörgő ekszkavátorok és kotrók végig az egész százkilométe­res vonalon !... Nagyszerű, lelkesí­tő tájkép: a magyar haza szocia­lista jövőjének előrevetített világa. Kisebb miniden, szerényebb és egy­szerűbb, mint a kommunizmus vi­lághírű óriásépítkezései. De egy- időben épül azzal: a Lenin-esaitor- na, a Ci.rnljamseki-tenger, a Sztá­lingrádi Vízierömü alkotóinak sike­rei buzdítják a mi embereinket, a nagy sztálini korszakban fordul ja­vunkra a természet rendje s Rákosi Mátyás nevéhez fűződik mindörök­re ennek a nemzedéknek a hősi élete. A parasztok itt ülnek, mint ott messze a Len ín-csatorna partján. Egy öreg magyar heledob egy rögöt az űj Tiszába és azt mondja, akár­csak sokezer kilométerrel távolabb egy szovjet társa: — Dicsőség, nagy dicsőség. Soha­sem hittem volna.. Fiamat, unoká­mat tanítgattam, hogyan kell itt, nálumik az aszály földjén élni, s most egyszerre új medret ásnak és vizet hoznak földjeinkre Rákosi Mátyás gépei. Megmondták, s meg Is teszik, idehozzák a Tiszát. Di­csőség az Ilyen embereknek! Felnéz a felhőtlen, holdas alko­nyati égre, megtörli bajszát. — Higgyék el, öreg ember va­gyok, a sír szélén állok, s most azt mondom: újraéledek, szeretnék örökké élni.,. TARDOS TIBOR (A Szabad Nép cikke-) Cséplőmunkások Fehérgyarmaton Recsegett, ropogott a kis fahíd a hatalmas cséplőszdkrény alatt. _ Zsupsz! — le is szakadt. Kormány Sándor gazda nagyokat nyelt, az­tán sopánkodott, hogy most már mi lesz. ’— Ilyen kis zugokba kellett min­kéi küldeni ezzel a nagy géppel! — mondták többen, a fejüket vakarva a cséplómu nká sok közül. — így «ohse lesz a miénk a vándorzászló. A szomszédok a eséplöniunkásók segítségére sietitek. — Azért nem hagy itt bennünket a gépész elvtárs? _ kérdezte aggó* dátaasan . Mester Gábor dolgozó paraszt. ­—rNem rajtam múlik. — Vála­szolta Bihari Sándor feflelős gépre- zétő, a cséplőmunkásokra mutatott. — Rajtuk! —Löké Imre á csáp tögépmunkások népnevelője rnoso- 'yogva tekintett az aggodalmas ar­cokra. — Nem, de csak ahhoz megyünk be, — jegyezte meg tréfásan, — oki megígért, hogy gép alól teljesíti beadását. A hidat rendbeli ózták, a gép be­húz« to tt az udvarra. De több, mint egy óra veszett el. Ahány állítás, annyi óra. így veszett el 6—7 mun kaóra naponta. Petiig egy szívvel- lélekkel dolgoztak a cséplömunká-! sok, hogy lerövidítsék az átállási í időt. úgy indítottak aztán harcot, aj cséplés gyors befejezéséért, tervük! lúV.eljcsitéséért és a beadás gyors! teljesítéséért, hogy megnyujtotfák a műszakot. Bihari Sándor dina­mót szerelt a traktorra és este a traktor szemei kinyúltak, bevilágí­tották a cséplés helyét. Este 10—11 óráig is csépelhettek. A' cséplőibri- gád napi teljesítménye felemelke­dett 170—ISO mázsára. Egy házat sem hagytak el, ahol volt mit csépelni. Még a legszű­kebb helyeken is elcsépeltek. Nem is volt egyetlen egy olyan dolgozó paraszt, aki nem a gép. alól tel­jesítette volna beadási kötelezettsé­gét. A zsákosok szívesen segítettek a zsákok fel- és lerakásában. Kedden este, mikor a csépléssel végeztek, Bihari Sándor közölte a munkásokkal, hegy Bírta- Árpád kétgépes csoportja 105 százalékra’ teljesítette cséplési tervét. _ Elvtársak, mi kilencvennégy százaléknál tartunk. Holnap reggel teljesíteni kell nekünk is a tervet. Még azon az éjszakán elhúzattak a termelőszövetkezeit rakodójára. — Odaálltafc egy' hatalmas búzakazal mellé. Mikorra virradt, a cséplés- hez készen álltak, megkezdték. a cséplést. Hajlottak a villanyelek a súlyos kévék alatt, mosolyogtak a zsáko­sok, mert bezzeg volt mit csinálni, ömlött a búza a gép csatornáján. Teltek a zsákol:, a termelőesoport elnöke csak úgy mosolygott, mikor belemarkolt a kiömlő acélos bú­zába. — Na, fiúk! Ma még a vándor­zászlót is elnyerjük!. _ biztatták egymást a cséplőmunkások. Már dél felé járt az idő, amikor „álljt” intett Bihari Sándor. — Elvtársak! Teljesítettük csép- lósi tervünket! Minden munkás új erőre kapott. Boncok. Géza kazlas kettesével kezdte dobálni a kévét, bár egyet is elég volt egy kisebb embernek odáibb lódítani. Fábián Pál gyors mozdulattal teregette a kévéket, s még tán a gép is mérgesebben fal- dosta a zizegő kalászokat. Egyszer •megzendült az ég és a terhes fellegel: önteni kezdték az esőt. Az eső megzavarta a cséplést. A kazal tövéhez húzódó munkások a vasárnapi csépiéiről kezdtek vi­ta t"ko zni. * _ Nem csépelünk vasárnap! — tiltakoztak többen a munkások kö­zül. — Borotválkozni is kell, — simo­gatta kéthetes szakállát az egyik munkás. — Csomóra gyűlt a sok szeny- nyes, ki kell mosni. Én nem csépe­lek vasárnap, akármit is csináltok* — kötötte az ebet a karóhoz Miski Befőné. Löké Imre, a népnevelő vágott közbe a sok mentegetőzésnek. — Igaz, elvtársik, hogy sokat dolgoztunk. Képzeljétek el, a ko­reai harcosok éjt-napot egybetéve, sokszor napokat éhezve, szomjazva, ezer veszéllyel, a halállal is szem- beszállva harcolnak a békéért. Azt hiszem, vagyunk olyan ke­mény gyerekek, hogy ettől az egy vasárnapi munkától nem riadunk meg. Mi is többet keresünk, meg aztán gondoljatok arra, ha hétfőn véletlenül egy 3—4 hetes eső bekö- szöntene, kicsirázna a® élet. Ha vasárnap elgépeüünk 150—200 má­zsát, az aztán már biztos helyen lesz, nem érheti csapás. — Aztán meg azt is tudjátok, hogy vasárnap estig a járásunk teljesíteni akarja kenyénga'bonafoe- adását. Alkotmányunk ünnepére ezt vállaltuk és ezt teljesíteni is kell. Azt hiszem, a mi életünkben is hozott változást az új alkotmány. Nem mindig lehetett ilyen jól ke­resni a Cséplőgépnél. — Nem bizony, — vágott közbe Múzsái András. — Én már 28. éve vagyok cséplőgépnél. A felszabadu­lás előtt örültem, ha egy héten 1 mázsa, vagy másfél mázsa terményt kerestünk. Akkor nem kapott a cséplőgépmunkás öt ós fél, meg hat percenfet — Szóval csépelünk vasárnap! _ szólalt meg Poncók Gésa. — Csépelünk, — hangzott a vá­lasz. — Egyedül csak Miski Bélé- né tiltakozott a vasárnapi cséplés ellen. Azzal kerékpárra ült és haza sietett, megszoptatni 7 hónapos gyermekét. Miski Béláné azonban nem tudott szabadulni a gondolataitól. Azt a kis koreai gyermeket képzelte ma­ga elé, akinek képét a Szabad, Nép képes lapján látta egyszer. Ott sírt., zokogott anyja, aki nem vigasztal­hatja meg többé gyermekét, — meggyilkolták az amerikai imperia­listák. Mikor eltelt a gyermek, és mo­sollyal köszönte meg anyjának az édes tejet, néihány forró csókot nyo­mott gyermekére Miski Béláné és azzal újra kerékpárra ült. A cséplőmunkások már elfogyasz­tották az ebédet, a fellegek is elvo­nultak, hozzáfogtak a csépiéihez. Miski Béláné odasietett Borbély Lajos brigádvezetőhöz: _ Én is akarok csépelni vasár­nap, — mondta lihegve. Délután még nagyobb volt a lel­kesedés a cséplőmunkásokban. Meg se álltak este addig, míg 220 má sasát nem csépeltek. Elnyerték a vándorzászlőt. A'i cséplömunkásoik úgy határoztak,! — most úgy dolgoznak, hogy vissza sem adják a cséplés befe-’ jezféig. — KOLOZSI DEZSŐ —. *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom