Néplap, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-24 / 172. szám

I NÉPLAP 1952 JÚLIUS 24, CSÜTÖRTÖK Ferii tőrvívócsafialunk harmadik helyen végzett Helsinkiben Két bajnokságot szereztek tornászaink £íe tűrjek a máriapócsi dolgozók és a felsőbb szervek, hogy kulákbanda garázdálkodjon a gyermekotthonban Máriapóos föutcájÚD szép eme­letes ház ragadja meg első látásra a községbe érkezők figyelmét. Ré­gen apácák laktak itt. Árvagyere­kekét „neveltek’’. Egy-egy búcsú idején a templom környékén min­den sarokra jutott belőlük több is koldulni. így koldulták össze eltar­tásuk költségét, hisz a vallásos hí­vőktől beszedett hatalmas mennyi­ségű pénz a papok és apácák dő­zsöléséhez kellett. Más céllal rendezett be most az épületben gyermekotthont a nép állama: most már valóban a neve­lés céljával. Árván maradt kicsi­nyekét, beteg szülők gyermekeit ne­velik itt. Szocializmust építő ha­zánk jövő nemzedékei ezek az apró emberkék. A gondozónők tanítgat- ják beszélni őket. A kis Babika — az egész otthon így ismeri — szépen elmondja a látogatóknak, hogy hívják, hány éves és hol la­kik. Kedvességet, szeretetet várnak ezek a gyermekek a velük foglal­kozó emberektől. Mamának, apá­nak nevezik azokat akik kedvesen lieszélgetnek velük. Azon kell tehát igyekezni, hogy valóban a szülők­höz hasonló szeretettel halmozzák el a gyermekeket a gondozók. Ugyanakkor a gondozóknak egy­mással is kedvesen, példásan kell beszélni, bogy a gyerekek azt ta­nulják meg. Ezzel szemben a máriapócsi gyer­mekotthonban bizony nein a leg- bizalmatgerjesztőbb példákat ta­pasztalhatjuk. Levélben hívták fel a szerkesztőség figyelmét arra, hogy a gyermekotthonban kulák a veze­tőnővér és ott van mint gondozó­nő, unokatestvére, aki szintén ku­lák, sőt a vezető nővér férje, Szat­mári Gábor, 100 holdas kulák szin­lartozik a gyermekotthon ellenőr­zése. Azt már megtették, hogy le­váltották azokat a gondozónőket, akik ellen erkölcsi téren kifogás merült fel, de bennhagyták a fe­kély, a rothadás magvát: az ősz- tályellenséget. Vájjon hogyan tud­ják szocialista módon nevelni azo­kat a kis emberpalántákat azok, akik halálos ellenségei népünknek gyermekeinknek? Sokkal szíveseb­ben néznék Szatmáriék azt, ha a rat gyermekeinket is amerikai bom­bák szaggatnák cafatokra, akár­csak a sokszáz és sokezer koreai gyermeket. Az amerikai imperialis­ták belső ügynökei ők, mint a többi kulákcimboráik. A munkához sem fülik a foga a Szatmári famíliának» Igen szere­Lendületesen teljesíti a az alkotmányi A Nyírségi Olajfeldolgozó mind­két munkatelepén a napraforgó be­takarítása utáni munkára készül­nek fel. Most folynak a karbantar­tási munkálatok, gépek javítása, tisztítása. Ez a munka is éppúgy, mint az egészévi olajfeldolgozás, jólszervezett munkaversenyben fo­lyik. A két telep versenyzik egy­mással. Az állomástéri telepen azt vállal­lak, bőgj- az ehónnpra 2120 órában tervezett karbantartási munkálato­kat 300 órával hamarabb, 1820 óra alatt elvégzik. Július 20-ig, a Il-ik dekád befejezéséig, több mint 250 órát takarítottak meg az állomás­térlek, tehát a III. dekád befeje­zéséig vállalásukat is túlteljesítik. De még előbb járnak az alsópázsiti telep dolgozói, akik az első két dekád alatt 276 órás megtakarítást értek el a vállalt 286 órából, úgy hogy a mai napon már a vállalás .túlteljesítésén dolgoznak. A lendületes munka melleit nem feledkeznek meg a dolgozók az anyagtakarékossági mozgalomról sem. Kzídáig 7200 forintos megtakarí­tón az otthonban dolgozik. Arra, is felhívta figyelmünket a levélíró, hogy durván viselkednek ezek a „vezetők’’. Nem egyszer fordult már elő, hogy hajcsármódra károm­kodott Szatmáriné a dolgozókra, minden legkisebb hibáért. A gyere­kek nevelése helyett sokszor azzal töltik idejüket, hogy pletykálkod- nak, veszekszenek. A levél nyomán kimentünk a gyermekotthonba és megállapítot­tuk : a levél tartalma megfelel a valóságnak. Bizonyítja ezt az is, hogy az ott dolgozó lányok egymás után hagyják el. helyüket, szép hi­vatásukat, mert nem bírják Szat­máriék aknamunkáját. Egyetlen olyan dolgozót sem találni az ott­honban, aki egy éve volna már ott. Kokas Katalint is Szatmáriné ül­dözte el onnan s veié együtt sok parasztlányt, mert a kulák vezető­nővér nem tűrte maga mellett a dolgozó parasztlányokat. Velicskei Emma például most akarja ott­hagyni a gyermekotthont. Vannak azonban kiváltságosak is az otthonban. Szabó Mária is ezek közé tartozott. Másoknak még a törvényesen előírt szabadnapot sem szívesen adta meg Szatmáriné, de Szabó Máriát munkaidőben is el­engedte a templomba „áhitatos- kodni”. Nem önzetlen volt ez a ..szeretet” Szatmáriné részéről, hisz Szabó Mária minden kis sza­badidejét arra használta, hogy mo­sott, súrolt, vasalt a .,főnökasszony­nak.” Most Venczel Mária a ked­vence, akit saját falujából, Nád­udvarról hózott. Egy cseppet sem ügyesebb Venczel Mária »a többi gondozónőtől, mégis öt állítja pél­daképül elébük. Azért, mert Ven­czel Mária a kulákcsemetéket gon­dozza a rábízott kis árvák helyett. tik éreztetni a többi dolgozókkal, hogy ők „szakképzett gyermekne- velök’’ és ennek következtében nem segítenek a gyermekek öltöztetésé­ben, fürdetésében, sőt még az ete­tésnél is ritkán. A vezetőnővérnek feladata, hogy szabad idejében se­gítsen a gondozóknak. Szatmáriné azonban nemcsak maga nem segít, de az unokatestvére Szödényi Nagy Emma. aki szintén gondozónő, ugyancsak ellógja a napokat. Eb­ben sem tagadják meg mivoltukat, hisz mint kulákok, mindig mások munkájának gyümölcsét szerették élvezni. így aztán az ő munkájuk elvégzése is arra a 4—5 gondozó­Nyirségi Olajfeldolgozó felajánlásokat tást ért el a két telep a használt és ócskaanyagok ja vitáshoz való fel- használásával. Az elért szép eredményeket nagy­ban elősegítették Murányi István. Bálint József esztergályosok, akik folyamatosan ellátták a lakatoso­kat beszereléshez szükséges munka­darabokkal; ugyanígy Papp József­nek, az egyesülés anyagbeszerzőjé­nek tervszerű, pontos anyagbiztosí­tása is elősegítője, hogy a Nyírségi Olajfeldolgozó időben jól felkészül az ezévi termés feldolgozására. Huvár István. Takarékossági ankét , A megyei tanács pénzügyi ál­dandó bizottsága és az Országos [Takarékpénztár nyíregyházi fiókja 29-én, kedden este a SZMT kultúr­termében (Zsúánov-u. 25.) Takaré- Icossáffi ankétot rendez. Az ankét feladata a takarékosság terén el­ért eredményeink értékelése, a moz­galom továbbfejlesztése és a jó munkát végző aktívák megjutalma- zása, , nőre vár, akik rendesen, becsülettel végzik munkájukat. Ezért tart a munkaidő rgegel 7-től este 8-ig is. A pártba is befurakodott az ellenség De van még' egy sokkal káro­sabb, veszélyesebb jelenség. Az, hogy sikerült a pártba beférkőznie ennek az ellenséges bandának. Szö­dényi Nagy Emmát felvették tag­jelöltnek és a járási pártbizottság jóváhagyásával sikerült a tagjelölt- könyvet: is megszereznie. Egyszer aztán a pártszervezet tudomást szerzett arról, hogy Szödényi el­vesztette tagjelölt-igazolványát. A tagsági bélyeget annak ellenére rendszeresen kiadta a pártszerve­zet. A pártszervezet szabad kezet adott a kulákoknak ahhoz, hogy a tagjelöltigazolvánnyal végezhessék romboló munkájukat a párt ellen. Most pártcsoportvezetőnek állította be a pártszervezet. Vájjon olvasta-e a máriapócsi párttitkár Horváth Márton elvtársnak a Központi Ve­zetőségi ülésén elmondott beszédét? A kulákokról szólva mondta Hor­váth elvtárs, hogy „a falusi osz­tályharc első szakaszában harcoló elvtársaink gyakran éppen a fő ellenséget tévesztik szem elől'', így volt ez a máriapócsi pártszervezet­nél is, mikor osztályellenséget vet­tek fel a pártszervezet soraiba és még ma is pártbélyeget adnak a kezébe. Ezzel szándékosan teret engednek a kulákok rombolásának pártunkban. De vájjon beszélhetünk-e kellő éberségről a járási pártbizottságon, mikor hozzájárultak egy kuláklány felvételéhez a pártba? Sőt mi több, Bihari Ferenc, a gyermekotthon gondnoka szintén kulák. Nyírtétre való. Ott nem feledték még el a dolgozó parasztok azt, hogy egy tányér levesért naphosszat kapál- tatta a nincstelen parasztokat. Aztán meg azt, hogy 2-3 hétig kel­lett dolgozni, aki harmadosföldet kért tőlük. Erről tud is a járási pártbizottság, mégis tűrtek azt. hogy tagja legyen pártunknak. Vájjon hogyan tud egy olyan párt- szervezet harcot folytatni az ellen­ség ellen, amelyiknek tagjai közt megtalálni a kulákokat is? A járási pártbizottságnak és a helyi pártszervezetnek legyen rá gondja, hogy a kulákok kikerülje­nek a pártból. A járási tanács pe­dig ne tűrje azt, hogy a máriapócsi gyermekotthonban kulákbanda ga­rázdálkodjon. Nem bízhatjuk mi gyermekeink nevelését az ellen­ségre. olyanokra, akik megölő gyil­kosai lennének a legszívesebben! — Antalóozi — Jutalmak a munkacrőtoborzásért Hatalmas építkezéseink a dolgo­zók százezreinek munkáját követe­lik meg. Azokét is, akik eddig soha nem dolgoztak az ipar területén, de akiket egyre erősödő termelőszövet­kezeti mozgalmunk nélkülözni tud a mezőgazdaságban. Ezeknek a dolgozóknak ipari munkára való toborzását a Munkaerőtartalékok Hivatala végzi. Megyénk egyes járá­saiban, például a kisvár da i járás-* ban. eredményes ez a munka. _ Szlivka Sándor itt a Munkaerőtal- ■taiékok Hivatalának előadója. — Most jó munkájának elismeréséül 700 forint jutalmat kapott. 500 fo­rmt jutalmat kapott Nagy Mik­lósáé nyírbátori munkakönyvkiállí- tó, aki jól szervezett munkával el­érte, hogy a . munkakönyvklállítási határidőt átlagosan négy napra csökkentette. A községi tanácsok dolgozói közül H. Tóth Ferenc gé- gényi tanácselnök kapott S00 forin­tos jutalmat a toborzók munkájá­nak elősegítéséért. A jutalmazottak között van Fazekas János, a Mun- kaerőtartalókok Hivatalának me­gyei osztályvezetője is. A jutalma­kat ünnepélyes keretek között Hi­das Ferenc elvtárs, a Munkaerőtar­talékok Hivatalának országos el- nökhelyettese adta át. Félti térvívócsapatunk az olaszok, franciák, egyiptomiak mellett beke­rült a döntőbe. Legutóbb 1928-ban sikerült döntőbe kerülnie férfi tőr- vívócsapatunknak. A döntőben első mérkőzésünket az olaszokkal vívtuk és 13:3 arányú vereséget szenved­tünk, ugyanakkor Franciaország 15:l-es győzelmet aratott Egyiptom ellen. Következő ellenfelünktől, Fran­ciaország válogatottjától 12:4 arányú vereségét szenvedtünk, Olaszország pedig 15:1 arányban verte az egyip­tomiakat. így a magyar csapat az egyiptomiak elllen küzdött a harma­dik helyért. Vívóink pompásan meg­álltak helyüket s kitűnő vívással 9:6 arányban győztek az egyiptomiak el­len. Ezzel a győzelemmel a férfi tőr­vívásban a harmadik helyre került Magyarország csapata. Az egyik legérdekesebb és egyben legnagyobb feladatot jelentő öttusa, versenyben tovább folytatódtak a küzdelmek. Ezúttal a párbajtőrvívás­ban mérték össze erejüket a vereny- zók. A ’ magyarok ebben a számban is kitűnően szerepeltek. Az összetett versenyben Szondy az első, Benedek a második - helyre került. A párba j - tőrvívá-sban 1. Alves Borges (brazil) 54 győzelem, 2. Benedek 3U győzelem. 4. özoudy 30 győzelem, 10. Kovácsi 28 győzelem. Az 5.000 méteres síkfutás döntőjé­be a magyar Béres is bejutott. Bé­res a II. előfutamban Schade (nyu­gatnémet) és Parker (angol) után ki­tűnő új országos csúcseredménnyel I4:19.6-lal a harmadik helyen vég­zett. A másik 5000 m-es futónk, Ko­vács József kiesett a további küzdel­mekből. A III, előfutamot 14:23.6 perces idővel a szovjet Anufrijev nyerte Albertsson (svéd) és Zátopek (cseh) előtt. Nagyszerűen szerepeltek a magyar és a szovjet tornásznők az előírt gyakorlatoknál. Szovjetunió és Ma­gyarország női torn ász válogatott csa­patai messze maguk mögött hagyták a mezőnyt és úgy lehet mondani, külön versenyt vívnak. Az előírt gya­korlatok után a Szovjetunió vezet 226.32 ponttal. 2. Magyarország 222.69. 3. Bulgária 218.13 ponttal. Az egyéni versenyben 1. Bocsarova (szovjet) 38.22. 2. Gorohovszkaja (szov­jet). 3. Köröndi (magyar) 37.66, 4. Minajoseva (szovjet) 57.58, 5. Samraj (szovjet) 37.56, 6. Dzsugeü (szovjet.) 37.39. 7. Dauyilova (szovjet) 37.38, 8. Keleti (magyar) 37.29. Kisorsolták a kosárlabda olimpiai bajnokság L, II. fordulójának mér­kőzéseit. Ezek szerint július 25-én a magyar válogatott első ellenfele az Egyesült Államok csapata lesz, utána július 27-én Csehszlovákiával mérkő­zünk. __ A magyar labdarúgó válogatott Kotkában mérkőzik a törökökkel. — Változás a csapatban csak annyi lesz, hogy a jobbszélső Csordás he­lyett a sérüléséből felépült Budai 11 fog játszani. A magyar úszók és vízilabdázók az utolsó előkészületnél tartanak. — Vízilabdázóink egyre-másra játszanak barátságos edző mérkőzéseket s en­nek során az egyiptomiakat 6:0-ra. az ausztráliaikat és olaszokat 7:3 arányban legyőzték. A magyar csa­pat első olimpiai mérkőzését Mexikó együttesével fogja vívni. Lapzártakor jelentik: Végétértek az olimpiai evezős ver­senyek. Kormányos négyesben: Olim­piai bajnok: Csehszlovákia, 7:33 p. Egyes: Olimpiai bajnok: Szovjetunió (Tyukalov) 8:12.8 p. 3. Lengyelország.. Kétpárevezős olimpiai bajnok: Ar­gentína, 2. Szovjetunió, 5. Csehszlo­vákia. Nyolcas: Olimpiai bajnok: Egye­sült Államok, 2. Szovjetunió. Az olimpiai öttusa versenyben a három szám utáni összetett verseny­ben 1. Benedek. 2. Szondy. 10. Ko­vácsi. összetett csapatversenyben: 1. Magyarország. A szerdai női tornaversenyek po­rán nőtornászaink kimagasló eredmé. nyékét értek el: két olimpiai bajnok­ságot szereztek. Köröndi Margit fele­más korláton. Keleti Ágnes pedig ta­laj tornán nyert aranyérmet. Keleti 3. helyen végzett a felemás korlá­ton. Kossuth-rádio csütörtökön 20.30 perces kezdettel közvetítést ad a ma- gyár—török labdarúgó mérkőzés első és második félidejéről. Járási osztályozó mérkőzések eredményei A vasárnapi járási osztályozó mér­kőzések eredményei a. következők: Ny Kisker.—Nyírmeggyes 4:1, Fehérgyar­mat—Csenger 1:0, NagykáUó—Nagy- ecsed 3:2, Nyírmihálydi—ófehértó 1:1, Gyulatanya—Ny. Bástya 3:3. Nagyhalász—Tiszadob 2:1. Dombrád —K. Kinizsi 4:3, Nyírbogdány—Bú; 2:0. ■ Az osztályozó mérkőzések állása: I. csoport: 1. Nagykálló 2 2-----9:2 4 2. Fehérgyarmat 2 2-----5:2 4 3. Ny. Kisker. 2 1 1 — 7:4 3 4. ófehértó 2 — 2 — 4:4 . 2 5. Nyírmeggyes 2 1 — 1 5:6 2 6. Nyírmihálydi 2 — 1 1 1:7 1 7. Csenger 2---------2 2:5 — 8. Nagyecsed 2---------2 4:7 — APRÓHIRDETÉS Az É. M. 22/1 sz. Építőipari Válla­lat Bp. III. Tavasz-u. 5. sz. felvételre keres férfi és női segédmunkásokat és kubikosokat, budapesti és vesz­prémi munkahelyeire. Mindkét helyen ingyenes tiszta szállás a munkahely­hez közel. Kizárólag gyermeknélküli házastársak részére, ha mindketten vállalatunknál dolgoznak, külön szo­ba. Budapesten nápi 3.— ft ellené­ben ebéd. Veszprémben napi 6.— ft ellenében ebéd és vacsora. Munkába állás esetén a vállalathoz való fel­utazást a lakóhelytől, 8 napon belül megtéri j ük. Ezenkívül havonta há­romszor 80 százalékos hazautazási kedvezményt biztosítunk és havonta egyszer a haza-visszautazást teljes egészében megtérítjük, a jogszabá­lyok értelmében. Az Állami Kordélyop Vállalat Ti- gzalöki Kirendeltsége szakképzett cse­répgyártó mestereket felvesz tiszalöki telepére. Fijetés a kolektív-szerződée. szerint. Telje« ellátás és lakás bizto­sítva. Női tanulókat felveszünk 14—16 évig villanyszerelési és vasesztergá­lyos szakmára. .Cím: Debreceni Erő­mű Nyíregyházi Telepe. Zsdánov-u. 92. szám. Egy gép- és elektro ipari műszaki rajzolót vagy technikust azonnali belépésre felvesz a Nyíregyházi Vil­lanytelep. Zsdánov-utca 92. Eg,y fényezett keményfa hálószoba­bútor eladó. Sztálin-tér 15. Egy rollós iratszekrény eladó. — Zsdánov-u. 24. ■ ________________ 24/1 számú Építőipari Vállalat felvesz munkakönyvvel rendelkező segédmunkás fértlakat és nőket Vidékieknek díjmentes szállást, vala. mint csekély térítés ellenében .napi kétszeri étkezést biztosítunk. Jelent, kezűi lehet: Budapest. Baross-tér 39. a Keleti Pályaudvarnál, vagy XI, Bródy Zsigmond-u. 20. a Kelenföldi pályaudvarnál. Nyíregyházi mozik műsora BÉKE-PILMSZINHÁZ: fél 5. * fél 7 fél 9 órakor: Elítélt falu. Legújabb német film. • DÓZSA -FILMSZÍN HÁZ: 4. 6. 8 órakor: Ifjú sasok. Legújabb koreai film. KERT-MOZI: fél 9 órakor: Tengeri karvaly. Szovjet tengerészfilm. Jegyelővétel: Béke-moziban d. e. 10—12-ig. Kert-moziban d. u. 6 órá­tól. ­Rádióműsor JULIUS 24. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁÜló: 530: Hírek. Lapszemle. 5.45—8.30-ig: Reggeli ze­nés^ műsor. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.45: Levelezőink jelen­tik. 11.30: Tárul az új szabad élet. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Magyar népdalkórusok. 13.15: Szóra­koztató muzsika. 14.00: Időjárás- es vízállásjelentés. 14.15: A Rádió Gyer- mekujság műsora. 14.50: Magyar népzene. 15.30: A görbe nyírfánál. Zenés elbeszélés. 16.00: Hanglemezek. 16.30: A magyar ipar fejlődése 1848 előtt. Előadás. 16.45: Hanglemezek. 17.00: Külpolitikai kérdésekre vála­szolunk. 17.15: Ifjúság Hangja. —- 17.30: Helyszíni közvetítés az olim­piai játékokról. 18.00: A Néphadse­reg Híradója. 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési verseny hírei. 20.45: Ko­mán tánczene. 21.05: Hanglemeaek. 22.00: Hírek. 22.20: Helyszíni közve­títés az olimpiai játékokról. 23.20: Hanglemezek. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6.00: Hangleme­zek. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Magyar kórusok. 7.35: Szimfó­nikus táncok. 8.30: A nagy Honvédő Háborúban történt. 8.40: Hangleme­zek. 9-20: A Gyermekrádió műsora.— 10.00: Hírek. 10.10: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. 10.50: Medgyesi Nándor és zenekara játszik. 15.00: A Gyermekrádió mű­sora. 15.20: A béke dalaiból. 15.40: Fiatalok zenei újságja. 16.10: A Ma­gyar Rádió szórakoztató zenekara játszik. 16.40: Ajándék. Elbeszélés. — 17.00: Orosz és szovjet zenekari mu­zsika. 17.30: Hírek. 17.40: A Falu­rádió előadása. 17.55: Vonósnégyes. — 18.21: Kachmaninov: g-moll prelüd. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Az ötéves terv nyomárban! 19.15: Sportnegyedóra. 19.35: A Ma­gyar Rádió tánczenekara játszik. — 22.00: Nagy mesterek kórusaiméi. — 22^0j_0ro,9z és szovjet kamarazer A 24/3 Építőipari Vállalat szak- és segédmunkás férfiakat és nőket felvesz. Jelentkezni lehet a vállalat hajdú- sámsoni munkahelyén vagy Debre- _________cenben, Varga-u. 1. SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Cyöre József Szerkesztőség: Nylregybáza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármegyci Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza F v.: Szilágyi József. A nyírbátori járási tanácshoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom