Néplap, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-24 / 146. szám
4 NÉPLAP 1052 KBIT'S 24, KEDD Á mezőgazdasági gépjavító üzem dolgozói teljesítik fogadalmukat: Kijavították az öívenhetedik erőgépet A nyíregyházi mezőgaadaságl gépjavító üzem dolgozói Rákosi elv- tárenak tettek fogadalmat, hogy túlteljesítik tervüket Alkotmányunk ünnepének tiszteletére. Szinte megváltozott az üzem élete, amióta a dolgozók Rákosi elvtársnak ígéretet tettek. Megélénkült a szocialista verseny. A brigádok és egyének versenyre hívták egymást a jobbminőségü munkáért és a terv túlteljesítéséért. Maróti Mihály. Erdósi Zoltán ezerelőbrigádját hívta ki versenyre. Nem fognak megelőzni — fogad- feozott magában Maróti elvtárs. Munkatársával, Kozák Istvánnal bekapcsolódtak a 10 perces mozgalomba. Másnap reggel 10 perccel hamarabb mentek a műhelybe, előkészítették a szerszámokat, a javi táshoz szükséges anyagokat. A munkakezdetkor egyenesen a tér melőmunkához láttak. Erdősiék csak az utolsó pillanatban érkeztek, (bár erről a mozdonyvezető tehet, hogy nőm közlekedik pontosan) s mikorra előkészítették a szerszámokat, Maróbiék már több alkatrészt leszereltek. — 26-ra be kell fejezni -két trak- ior szerelését — mondta Maróti elvtárs munka társának. — Csak legyen anyag, tudod, én henne vagyok, — válaszolta Kozák István. Már a szétszerelés közl>en feljegyezték az észrevett hibákat és a kijavításhoz szükséges anyagot megrendelték a raktárból, az esztergályosoktól. Kijavításra vitték a hibás alkatrészeket. Kihasználtak minden percet. Igyekeztek, hisz nem kis feladat két hét alatt: kijavítani két erőgépet, miikor a terv szerint kettőt kell kijavítani egy hónap alatt. Szépen haladtak. Azonban miikor a ventillátor tengelycsapágyához értek, kiderült, hogy sem a raktárban, sem az ócska alkatrészek közt Dem találtak alkalmas csapágyat. — Megcsináljuk -— határozta el- Maróti elvtárs. Meg kell csinálni, hiszen szükség van az erőgépekre. Maróti elvtárs szavait tett követte. Egy nagyobb méretű csapágyat kiperselyeztettek az eszterga- műhelyben és kifuratták a megfelelő méretre. — Ez már kész. De se kormánykereke. se tengelye, se kormány- bilincse nincs ennek a traktornak. Ezeket honnan szedjük elő? Ezekből sincs a raktárban, ami van, az nem ebbe való — mondta aggodalmasan Maróti elvtárs. Néhány pillanatig állt Maróti és nézte a traktor ,,sebhelye«” részét. Egyszer nagyon összehúzta szemöldökét, aztán jókedvűen mondta: — Nincs itt semmi baj! Hozd csak elő azt a törött kengyelt, amelyet valamelyik nap mutattál, összeforrasztjuk. Azt hiszem, ehhez a tengelyhez pont jó lesz. Még számos nehézséggel talál ■ koztak a szerelők, de megszokták ■ már ők, szinte nem ismernek lehetetlent, amikor a terv teljesítéséről van szó, különösen most. ami kor Rákosi elvtársnak tettek ígéretet. hogy több traktort javítanak ki, mint ahogyan azt a terv előírja. A nehézségeken túljutottak, most már biztos a győzelem. Két hét alatt két erőgépet adnak viasza a termelésnek. Ilyen eredményt Marótiék még nem értek el, mióta az tizemben dolgoznak. Átlagos teljesítményüket 169 százalékra emelték. Maróti Mihály és munkatársa Erdősiéknek is adott segítséget. Egy különleges típusú traktort kellett kijavítani Erdősiéknek. Sok olyan alkatrész volt hibás, amely helyett nem lehetett másikat a „szegről leakasztani'’. Közösen oldották meg ezeket a nehézségeket. Átlagos teljesítményüket Erdősiék 85 százalékról 129 százalékra emelték, lelkesen folyik a munka az egész üzemben. A jó teljesítményt elérők segítik a gyenge teljesítményt elért dolgozókat. Újabb és újabb eredmények születnek a gépjavító üzemben. Az üzem dolgozói azt vállalták, hogy 55 erőgép helyett 70 erőgépet javítanak ki. Szombaton elkészítették az ötvenhetediket. Ekkor értesültek, hogy felemelték az üzem tervét. A dolgozók erre még nagyobb lendülettel kezdtek munkához hétfőn, hogy a felemelt tervet is túlteljesítsék. — Kolozsi — Ma^yarorsri|S—Finnország 6:1 (2:0) Helsinki. j késén harcoló finnek ellen. A ma« A magyar csapat végig jobb volt! gyár csapatból a gólokat Kocsié (3). ellenfelénél és biztosan, sót fölénye- I Puskás, Bozsik és Palotás lőtte, míg sen győzött a sportszerű körűimé-1 a finn csapat gólját Lehtovirta »zenjük között lefolyt mérkőzésen, a lel- * rezte. Ny. Építők—Sajószentpéleri Bányász 0:0 FILM Sportbecsület Szfuiep szovjet sportfilmet perget napok óta nagy érdeklődés mellett a nyíregyházi Béke-mozi, A film szép, érdekes és tanulságos. Ártól szól. hogyan nevelik meg sporttársai a sértődékeny, primadonnás- kodö középcsatárt, Vitalij Griny- kót. Határtalan szeretet, ragaszkodás árad a szovjet emberek milliói részéről a labdarúgás felé — ezt mutatja be élethűen a film. Nemcsak a család, nemcsak a gyár dolgozói figyelik küzdelmüket, hanem egész Moszkva és az egész hatalmas szovjetország — különösen akkor, amikor egy tőkés országban vendégszerepeinek. A játék szünetében, amikor az ellenfél vezet, egy halmaz táviratot hoz a postás a szovjet fiúknak — az otthoniak száz és száz üdvözletét, bíztatását:. Különösen ezek a jelenetek, amelyek külföldön játszódnak le. azt mutatják meg, hogy a szovjet sport a haza fiság nagyszerű iskolá ja. Megbecsülést, dicsőséget szerezni a szovjet hazának — ez a vágy fűti a Turbina játékosait, amikor határtalan lelkesedéssel kiharcolják a győzelmet, bár félidőben még az ellenfél, a Shorty vezet. Ezt a nemzetközi mérkőzést arra is felhasználja a film, hogy bemutassa a tőkés világ sportéletét. Bár a rövidke jelenetek csak párperces betekintést nyújtanak a kulisszák mögé — a játékvezető részrehajló bíráskodásában, a Shorty szinte életveszélyesen durva játékában, az öltöző-jelenetben, mint cseppben a tenger tükröződik az a feneketlen fertő, ami a tőkés sportot jellemzi. Dagadt sportihiéna, ..pénzember'’ veregeti a Shorty-játékosok vállát, mintha valami versenyparipák lennének, akikért „érdemes volt négy-' venötezret adni”, hiszen a Turbina- mérkőzés után talán kllencven- ezerért is eladhatja Tommyt. A Turbina győzött idegen országban is. Uj dicsőséget szerzett a szovjet sportnak ,a szovjetek országának, amely annyi szeretettel törődik az ifjúság nevelésével. Láttunk a filmen hatalmas szovjet stadionokat, gyönyörűen berendezett tornatermet, százféle sporto-, lási lehetőséget a dolgozók nagy- tömegei számára. S a mély tártál mi mondanivaló mellett változatos, fordulatos, érdekes volt a történet kifejezők a képek, a színek. A „Sportbecsület” példaképül állhat filmgyártásunk dolgozói, művészei előtt — különösen a „Civil a pályán” című,, eléggé gyengén sikerült magyar film készítői előtt. Nyíregyházi mozik műsora BÉKE-FILMSZÍNHÁZ: fél 5. fél 7. fél 9 órakor: Sportbecsület, Színes szovjet sportfilm. DÓZSA-FILMSZ1NHÁZ: 4. 6. 8 órakor: Utazás a mesék birodalmában. Színes szovjet rajzfilmsorozat. KERT-MOZI: fél 9 órakor: Ezerarcú hős. Lengyel film. Június 27-ig maradéktalanul ki kel! irtani a szövőlepke hernyóit Kormány rendelet és nemzetközi egyezmények alapján az amerikai fehér szövőlepkét ebben az évben maradéktalanul ki kell irtani. Ez csak úgy lehetséges, ha a most kártevő első nemzedéket pusztítjuk ki tökéletesen, mert ha ezt nem tesz- szűk, a tapasztalatok szeriDt a második nemzedék még sokkal nagyobb mértékben jelentkezik. Minden ki nem irtott hernyó újabb hernyómilliók szülője. Éppen ezért felhívjuk Szabolcs- Szatmár megye lakosságát, a járási és községi tanácsokat, termelő- szövetkezeteket és termelőszövetkezeti csoportokat, állami gazdasá -nkat, állami erdőgazdaságokat, a MAV-ot, az Útfenntartó Vállaltot és mindenkit, hogy a szövőlepke irtásához ki-ki a saját területén azjnnal fogjon hozzá, úgyhogy a levágott szövedékből egyetlen hernyó se meneküljön. Június 26-án a megye területén általános szövő lepke irtási nap lesz, amikorra minden szövőlepke hernyót ki kell pusztítani. Akinek házikertjében, udvarán; gyümölcsösében, szőlőjében vagy a felügyelete alá tartozó területen az; ellenőrző közegek június 26. után szövőleipke-hernyót találnak 100— 5000 foriutig terjedő pénzbüntetésben fog részesülni, Hegyei tanáé*. Rádióműsor JUNIUS 24-, KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ. 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. Lapszemle. 5.45: Reggeli zenés műsor. 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. 7.40: Naptár. Levelezőink jeleneik. 8.00: Hanglemezek. 11.30: A Rádió asszonyrovata. 11.50: Hanglemezek. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Magyar kórusok. 13.00: Bura Sándor és zenekara játszik. 13.30: Szovjet balettzene. 14.00: Idő. járásjelentés. 14.15: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából. 15.15: Hírek szerbül. 15.30: Jó tanulás, jó munka. 15.50: Sím and.y József operaáriákat énekel. 16.00: A Gyermekrádió műsora. 17.00: Hírek. 17.15: Határőrség Híradója. 17.45: Termeié, si Híradó. 18.00: Előadás. 18.40: Hírek németül. 19.00: Egy falu — egy nóta 19.30: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Újság. 20.40: A begyűjtési ver. seny hírei. 20.45: Aran.yinda. Vidám szovjet-magyar összeállítás. 21.25: A Magyar Rádió énekkara énekel. 22.00: Hírek. 22.15: Tánczene. 23.15: A Ma gyár Állami Hangversenyzenekar műsora. 24.00: Hírek. PETŐFI-RÁDIó. 6.00: Operett-kettő- sók. 6.30: Színházak és mozik műsora. 6.35: Tömegdalok. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Filmzene. 7.15: Hírek szlovénül. 7.35: Magyar népdalok. 8.00: Hangszer&zólók. 8.30 Szórakoztató muzsika. 9.20: Olympiai híradó. 9.40: Daltanulás. Népdal 10.00: Hírek. 10.10: Előadás. 10.25: Magyar hegedűmuzsika.. 10.40: Szim lőnikus zene. 15.00: Indulók. 15.15: Szórakoztató zene. 16.00: Épül a jövő a, szénbe gyek alatt. Előadás. 16.30 Zenekari hangverseny. 17.10: Delly Rózsi énekel. Szente Klára hárfázik zongorakísérettel. 17.30: Hírek. 17.40 Hanglemezek. 17.55: Szovjet művé szele látogatása a Magyar-Szovjet Barátsági Hónapon. 18.25: Hírek szlo. vénül. 18.40: Szív küldi szívnek szí ves<en. 19.00: Előadás. 19.15: Sport- negyedóra. 19.30: A Magyar Néphad oereg ének- és táncfgyüttesének műsora. 21.00: Hírek franciául. 21.50 Hírek németül. 22.00: Klasszikus ze. neszerzők művei. 22.30: Hanglemezek A £-)//. sz. vállalat n u nie a k öny vvel ren dclkezfi segédmunkás féríiakat és nőket budapesti munkára felvesz Díjmentes szállást, valamint csekély térítés ellenében napi kétszeri étkezést biztosítunk. ‘ .Jelentkezni lehet Budapest, VII. kér., Baross tér 10. szám alait. 24/3. sz. Vállalat munkakönyv vei rendelkező férfi és női jsegédinunkásokiU bajdusámsoni munkára felvesz, Jelentkezni lehet Hajdusámsoni Tanács, vagy Debrecen, Varga utca 1, sz Vidékieknek szállást biztosítunk. Bujtosi páilya, 3000 néző. Vezette: Révész. Ny. Építők: Bakos, — Szarvas, Csemiczki, Tölgyesi, — Havacs, Tóth. Palicskó, Parti, Pásztor, Parragh, Maxim (Huszár). S. Bányász: Román, Szűcs, Tóth, Sztibor, — Ungvári, Roth. — Nyiregyházki, Csordás (Ka- linszki), Pintér. Réthi, Puskás. Nagy iramban indul a mérkőzés. Az Építők csatársora egymásután vezeti a támadásokat a saj őszen tpéte- riek kapuja felé. Jobboldali szög'let- berúgás után Roth kapufát fejel. A euj őszen tpéteri csatársor nem tud kibontakozni, mert a nyíregyházi védők csírájában fojtják el a támadási kísérleteket. A 20. perctől kezdve a játék kiegyensúlyozottabb lesz. A bányászcsapat is vezet egy-két táma- dá-st, de ezek nem veszélyeztetik komolyabban Bakos kapuját. Majd ismét a nyíregyházi csatársor lendül támadásba. Parti kitör a sajószent- Péteri védelemi gyűrűből és hatalmas helyzetből mellé rúgja a labdát, majd ismét Parti ugrik ki, Szűcs az ötösön bélül szabálytalanul választja el a labdától Partit, aki még így is estében kapura lő, azonban lövése a kapufáról pattan vissza. (A játékvezető ennél az esetnél helytelenül alkalmazta az előszabályt s nem ítélt 11-est.) A második félidőben is lendületesen támadnak a nyíregyháziak, azonban legjobb helyzeteket is elvétik. A bányászcsapat is többször veszélyezteti a hazaiak kapuját, Roth hosszú labdával ngrasztja ki Kalinszkit Bakos csak az utolsó pillanatban tud. ja szerelni a bányászok középcsatárát. Majd az Építők jobbszárnya vezet pompás támadást. Parti magára vonja a védőket (a kapust is), majd ügyesen Palicskónak ad. a szélső lövése azonban a. kapufa mellett suhan el. A 30. percben Parragh fut el bal szélen, beadása az üresen álló Partihoz száll, Partinak ideje lenne levenni a. labdát, ehelyett elhamarkodottan a 11-e» tájáról a kapu fölé rúgja. A másik oldalon Roth 25 méteres szabadrúgását öklözi ki Bakos. Ebben a játékrészben változatos és jó iramú a mérkőzés. Az utolsó előtti percekben megszerezhetné az Építők csa-pata a győztes gólt. Pásztor jó labdával ugratja ki Partit, senki sem zavarja, egyedül tör a kapu felé, Román kétségbeesetten fut ki' kapujából s ahelyett, hogy a szélső laposan küldte volna a kapura a labdát, átemelte a. kapuson, s az erősen megrúgott labda a kapu háta mögött es»ett a földre. A mérkőzés nagyiramú, jó játékot hozott. Az Építők csapata volt a kezdeményező és rendszerint az Építők irányították a játékot. Kosa edző elgondolása bevált; Szarvas nagyszerűen tudta semlegesíteni a sajószentpéteri csatársor legjobb emberét, Puskást. Egyénileg Bakos jól védett, joJ jött ki a kapuból s a s aj őszen tpéteri csatársor lövéseit ártalmatlanná tette. Jó formában van. A hátvéd- hármas nagyszerűen oldotta meg feladatát. Tölgyesi Szarvashoz hasonlóan jól játszott, idejében avatkozott be s ezzel mindig megzavarta- szélsőjét a labdaátvételben. Csemiczki erélyesen. jól látta el feladatát. A két "fedezet »ok jó labdával támogatta a csatársort s mindketten a mérkőzés elejétől az utolsó percekig teljes erőből ,,dolgoztak“. A csatársor annak ellenére, hogy sok támadást vezetett, körülményesen játszott ezen a, mérkőzésen. Parti jól dobta támadásba társait, de három hatalmas gólhelyzetet kihagyott. Pásztor nem tudta összefogni a két szárnyat. Körülményesen veszi le a labdát a nem tud őrzőjétől megszabadulni. Parragh ezen a mérkőzésen lövéseivel adós maradt. Maxim nagyon gyengén játszott. A helyette beállt Huszár valamivel jobb volt. Révész játékvezető jól vezette a nem könnyű mérkőzést. A keleti csoport mérkőzéseinek eredményei: Vasas BVK—Miskolci Lokomotív 2:0, Ózd—Sátoraljaújhely 4:0, Eger—Dunakeszi 2:2. Misk. Építők— Gyöngyös 0:0. D. Honvéd—Hatvan 4:1, Bp. Lokomotív—Misk. Honvéd 3:2, Salg. Vasas—D. Dózsa 1:1, Pereces—D. Lokomotív 5:1. Az NB II. keleti csoportjának állása: 1. Bp. Lököm. 18 12 3 3 48:24 27 2. Misk. Honv. 18 9 7 2 54:25 25 3. ózdi Vasas J 8 11 3 4 42:22 25 4. Sajószentp. 3 8 11 3 4 50:30 25 5. D. Honvéd 18 11 2 5 49:35 24 6. Misk. Lók. 18 10 3 5 36:21 23 7. Misk. Építők 18 6 8 4 22:17 20 8. Vasas BVK 18 7 6 5 27:22 20 Q. Ny. Építők 18 6 4 8 31:28 ló 10. Eger 18 6 4 8 31:33 16 11. Pereces 1 8 7 2 9 30:35 16 12. D. Dózsa 18 7 1 10 40:32 15 13. 14. Gyöngy. 18 6 3 9 29:35 15 13. 14. Sail. Vas. 18 5 5 8 29:35 lo 15. D. Lököm. 18 6 3 9 28:35 15 16. Hatvan 18 4 2 12 17:45. 10 17. D. • Afa sas 18 4 2 12 18:49 10 18. Sát. Petőfi 18 1 5 12 13:52 7 Megyei labdarúgó mérkőzések Mátészalkai válogatott—Megyei A) válogatott 2:1 (1:0). Mátészalka, 1800 néző, vezette Kcrényi. Megyei válogatott: Becskereki, — Szilágyi II.. Demeter, Németh A., — Koskovits, Maxim, — Répáéi, Patai, Szarvas. Szilágyi III-, Losoncai. — Mátészalka: Sándor. — Vozári, Gero, Lakatos, — Szép, Szamos völgyi, Száazi, Ladányi, Tölgyesi, Hidasi, Kra-sznai. Változatos, szép játékkal telik az első félidő. A 58. percben Ladányi megszerzi a mátészalkaiaknak a vezetést. A második félidő 5. percében Répási szép góllal egyenlít, a válogatott azonban nem sokáig örülhet az egyenlítő gólnak, mert egy perc múlva- Kraszna.i elfut és megszerzi a győ. zelmet jelentő gólt. Megyei B) válogatott — Fehérgyar. mati válogatott 4:2 (2:1). Fehérgyar- mat, 1500 néző. vezette Gaszper. Megyei válogatott: Oszvald,— Tóth, Antalóczi, Sárközi. — Német, Lakatos. — Vámosi, Novak, Tamási, Huszti, Böjti. Fehérgyarmati válogatott: Ember, — Kocsis. Szegedi. Tóth, — Horváth. Gelenczei. — Preku. Szegedi II.. Kálnoki, Hajnal. Szedlacsek. Az első percekben Fchérgya-rmat támad, csatársora azonban nem bír a B) válogatott védelmével. Majd a válogatott veszi át a játék irányítását éa szép játékot mutatva, a 20. és 25. percben Böjti góljaival 2:0-ás vezetést szerez. A fehérgyarmati válogatott a félidő utolsó percében védelmi hibából lő gólt. A második félidőben a-hazai osa-pat nagy lelkesedéssel játszik, azonban a csatárok a legjobb helyzeteket is kihagyják. A 15. percben Novak a válogatott góljainak számát 3-ra növeli, melyre a fehér- gyarmatiak Horváth góljával válaszolnak. Hatalmas küzdelem alakul ki 3 Tamási gólja beállítja a végeredményt. TARTALÉK BAJNOKI MÉRKŐZÉS K. Vasas—Ny. Kinizsi 5:1 (2:1). Közepes színvonalú mérkőzésen a kis- várdai csapat második féiideji játékával megérdemelten győzött. A gólo. kát Viktor (11-esből), Tóth (11-esből), ‘'Patakfalvi és Hamar (2) lőtte. ATLÉTIKA Az országos atlétikai bajnokságokat- Budapesten 19-töl 22-ig rendezte meg az OTSB. A nyíregyházi versenyzők a bajnokságon a következő eredményt érték el: Női ötpróba: 3. Bányainé 2839 pont. megyei csúcs (200 m. 28.6, 80 m. gátfutás 14.6. magasugrás 136. súly 9.6. távolugrás 4.60, megyei csúcs); 800 m. síkfutás: 5. Naményi 2:20.6 (megyei csúcs). A férfi 110 m gátfutás III. futamában Bécsi 17 másodperces eredményt ért el. 200 m. gátfutásban: 5. Bódis 26.7. Bódis az előfutamban 26.3 másodperccel irK*« gyei csúcsot javított. Várakozáson felüli ió eredményeket értek el a nyíregyházi atléták a-z országos versenyeken. Szombaton és vasárnap rendezi meg az OTSB az országos ifjúsági bajnok, ságot. A bajnokságon megyénk ifjúsági gárdája is minden számban rajthoz áll. A közoktatásügyi minis zt ér ivtn közli: Június 27-én és 28-án S—14 óráig az ország valamennyi általános iskolájában és általános gimnáziumában hittanbeiratások lesznek. A PltOHIRDFTÉs A Rákosi Mátyás Müvek; kovácsoló. öntöde, martin, hengerdék, csőgyár felvesz gép- és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet Csepel, felvételi kapunál az újmintájú munka- könyvvel. Vidéki munkavállalók részére szállást és egyszeri felutazást munkába való beállás után megtérítünk. Eladók cserépkályhák, Mcidingerkályhák, könyvszekrények, női kerékpár Álmos Iván ügyvédnél, Zsdánov. utca 7. Horgászfelszerelés eladó. Budapest, Rákóczi-út 6., II. 11-b. Beteg mellé megbízható munkaerőt keresek, aki ért a háztartás vezetéséhez is, bejárással vagy bentlakással. Kossuth-utca 58. Singer karikahajós varrógép eladó. Körte-utca- 35. A nyíregyházi kapitányságon jelentkezzen. akinek 0. 110.506 gysz. kerékpárja elveszett. Kellő igazolás mellett a gépet átveheti. Megadja József nagykálilói lakos 1944. évi születésű pirospely heréit lovának járlatlevelét ismeretlen körülmények között elvesztette. Czill János nagykállói lakóé Nyíregyháza. Városi Tanács 4910—1947. jzkönyvi szám alatt ..Bogár“ nevű 1959. évbeli fekete kanca, jobb hátsó lába kesely, csillag-homlokú, piszra- jelü lovára kiállított járlatlevelét ismeretlen helyen és körülmények között elvesztette. Megsemmisítés végett körözik. SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklósi Norbert Felelős kiadó: Cyöre József Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szabolcs-Szatmármcgyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyhaza