Néplap, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-22 / 145. szám

NÉPLAP 1952 JÚNIUS 22, VASÁRNAP ?* A munkaerőforrások teljes kiltasználása ■ a nagy nyári munkák sikerének záloga A szovjet mezőgazdaság dolgozói Sztálin elvtárshoz intézett leveleik­ben vállalják, hógy teljesítik, sőt túlteljesítik az állatni terv elő­irányzatait, fokozzák a mezőgazda- sági termelést, fejlesztik és tovább erősítik a kolhozokat. A kolhozpa­rasztok hazájuk iránt vállalt köte­lezettségük tudatában fáradhatat­lanul dolgoznak a mezőkön és az állatjgazdaságokban. A kolhozok gazdasági eredményeinek elérésé­ben kiemelkedő jelentőségű az erős munkafegyelem, a munka helyes megszervezése, a gépek maradékta­lan kihasználása. A Kalinyin-területi Iljics lenter- mesztő kolhoz, például, évről »évre időben végzi el az összes munkála­tokat, bő termést takarít be és be­adási kötelezettségének is mara­déktalanul eleget tesz. Ennek ma­gyarázata javarészt abban rejlik, hogy a kolhozban a fegyelem meg­szilárdításával sikerült teljesen ki­használni minden munkaerőforrást. Az elmúlt érben a munkaképes kol- hozpara.sztok évi teljesítménye át­lagban 4.00 munkaegység volt. Idén a vetési munkálatokat előbbreho­zott határidőkre és kifogástalan minőségben végezték el. Szervezet­ten folyik a növényápolás. Ugyanez elmondható azonban ezernyi más kolhozról Is, ahol szin­tén megvalósították a munkaerő­források helyes és teljes kihaszná­lását. A tavaszi vetés befejezése után a magas terméseredményekért és a szükséges takarmányalap biztosí­tásáért indított harc még felelős­ségteljesebb szakaszába lépett. A nyár a mezőgazdaságban a legláza­sabb munkaidő. Jól meg keli tehát szervezni a növényápolást, a széna­kaszálást és a takarmány-silózést, mintaszerűen kell felkészülni az aratásra, a folyamatos gabona be­takarításra. A kolhozok e munkák sikeres és idejében való elvégzése érdekében ügyes szervezéssel biztosítják mun­kaerőforrásaik. termelési eszközeik és a gépállomások gépeinek mara­déktalan és helyes kihasználását. A kolhozok mindenekelőtt a helyes munkaszervezésről gondoskodnak, erősítik az állandó brigádokat, a kolhozok munkafegyelmét, fokozzák a brigádvezető szerepét a brigád irányításában. A brigádvezető központi jelentő­ségű feladatkört tölt be a kolhoz- termelésben. Éppen ezért olyan feltételeket biztosítanak számára, hogy teljes mértékben érvényesít­hesse szervező képességeit, foko­zottabb felelősségérzettel gondos­kodhassak az emberi munkaerő, a gépek, az igásállatok és a szerszá­mok helyes kihasználásáról, a bri­gád termelési előirányzatának tel­jesítéséről. A kolhozvezetőség a brigádvezetőknek segítséget nyújt az emberek helyes elosztásában, a munkacsapatok munkájának meg­szervezésében. A kolhozban szigorúan betartják a 'munkaszabályokat, amelyek meg­határozzák a munka kezdetét és befejezését, a pihenés, az ebédszü­net idejét, a munka átvételének és számvitelének rendjét, valamint a kolhozparasztoknak járó munka, egységek kiszámítását. Biztosítják a munkaegységek külön nyilván­tartását az egyes brigádok szerint, a brigádokon belül pedig a mun­kacsapatokra felbontva. A teljesí­tett munkaegységek számát feltün­tető kimutatás pontossága és nyil­vánossága fontos feltétele a kolho­zokban a szocialista verseny foko­zásának. A kolhozvezetők odaadóan gon­doskodnak a mezőn dolgozó koihoz- parasztokról, így például megfelelő mezei szállásokról, az étkeztetés megszervezéséről, s ugyanakkor fi­gyelemmel kísérik a bölcsődék és napközi otthonok munkáját is. A kolhozok munkaerőforrásainak maradéktalan és helyes kihasználá­sa, a kolhozparasztok munkafegyel­mének megszilárdítása és munka­termelékenységének emelése fontos feltétele annak, hogy a kolhozok] mind a növénytermelés, mind pe­dig a kollektív állatállomány ho­zama tekintetében eredményesen teljesítik az állami terv-előírásokat. ARAT A KOMBÁJN Képünk az azerbajdzsáni „Ordzsonikidztf’-szovhoz földjén arató kom­bájnt mutatja be munka kosban. A HAGY TALÁLKOZÁS 1 %NBg?iiROi«<!-nt'Ca összefog« .4 kisvárdai dolgozó parasztok egymást segítve végzik majd a hordás nagy munkáját Évszázados álom telje­sedett be 1952 május 31-én. A nap, amelyen a Volga és a Don találko­zott, ünnepként vésődik a szovjet népek emléke­zetébe. A kommunizmus nagy építkezéseinek első alkotása Sztálingrádtól délre érkezett el a betel­jesüléshez. A történelmi földön, amelyen a forra­dalom győzelme után a a őrös gárdisták harcoltak Cáricinért, negyedszázad­dal később pedig döntő vereséget szenvedett a vi­lágot lángba és vérbe bo­rító fasizmus, — most megszületett a bóka nagy alkotása. A két folyó egyesítésé­nek gondolata már évszá­zadok óta kísértett. 1690- ban Azov erődítményei­nek elfoglalása után Sa-gy Péter is elhatároz­ta, hogy egyesíti a Vol­gát a Donnal. Harminc­ötezer ember állt munká­ba — lapáttal és a földet zsákokban hordták el. Há­rom év alatt 650.000 köb­méter . földet emellek ki, ami az akkori körülmé­nyek között szép teljesít­mény volt. Aztán a svéd háború miatt abbamaradt a munka és Golirin her­ceg, a nagypéteri tervek makacs ellenzője fölénye­sen jelentette ki: — Esztelen gőg arra törekedni, hogy megvál­toztassuk a folyók med­rét, folyását, amit isten akarata határozott meg... Nemcsak a munka ma­radt abba, de a te-rv is elaludt. A földesúri, bur- zsoá Oroszország gazda­sági és technikai elmara­dottsága különbem sem tudott volna ilyen nehéz feladattal megbirkózni. Űj világnak, új embe­reknek kellett eljönni, hogy a hatalmas terv új­ra felbukkanjon, de most már — meg is valósuljon. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomban meg­született szovjet hatalom egyik legfontosabb nép- gazdasági feladatnak tűz­te ki a Volga és a Don egyesítését. Még javában dűlt a polgárháború, ami­kor a fiatal szovjet hata­lom szakembereket kül­dött a két folyóhoz. A szovjet hatalom el­ső eveiben kidolgozott csatornaíerv hiányos volt,' mert a Volga—Don kér­déssel egyoldalúan, csak a szállítás szempontjából foglalkozott, holott ezt a kérdést az aszályos sztyeppék öntözésének, új villamos erőmüvek emelé­sének, a mezőgazdaság villainosírásámak t* a do­ni hajózás megjavításá­nak kérdésével együtt kell megoldani. Sztálin elvtárs lángeszű terve mindezeket felölelte. A gyönyörű tervet az építkezések történetében páratlanul álló lendület­tel valósították meg. A Volga—-Don-csa torna épí­tői állandóan érezték a áztálinl gondoskodást, a Párt pedig a nagy épít­kezést a szovjet népek érdeklődésének közép­pontjába emelte. A gépeket és az építési anyagokat másfélezer gyár, üzem és vállalat szállította. A Volga— Don csatorna építői olyan műszaki felszereléssel dolgozlak, amire mégnem volt példa. Minden fel­tételt megteremtettek az óriási feladat sikeres tel­jesítéséhez, s ez párosul­va az építők lelkesedésé­vel, bátor kezdeményezé­sével és eredményes mun­kájával, lehetővé tette, hogy az eredeti tervben megjelölt határidőt két évvel megrövidítsék. 1951 volt a nagy épít­kezés döntő éve. A csator­na medréből 35 millió köbméter földet emeltek ki és több mint egymillió négyzetméternyi partot köveztek ki. A csatorná­hoz tartozó építmények­nél közel 700.000 köbmé­ter betont használtak fel. A csatorna építésén 1SÖ különböző fajta exkavá­tor, 386 földásógép, 125 földegyengető, többezer gépkocsi és traktor, több­száz különböző daru, szá­mos földszivattyú, auto­matizált betóngyár, be- tónszivattyú és sok egyéb gép és berendezés dolgo­zott. A munka nem könnyű terepen folyt. A vizet szi­vattyúk, csatornák, csö­vek segítségével vezették a Donból, hatalmas víz­tárolókat, méssze a sztyeppébe nyúló öblöket kellett létesíteni, 1952 február elseje fa­gyos reggelén a Don el­érkezett, ' ay karpovkai szi­vattyúállomásig.. Április 3- án már a marinovkaí szivattyúállomás kezdte meg működését. Április 4- én kezdték mdgtölteni a bereszlavszki Víztárolón Május 21-én az építők el­távolították a zárógátat, a május 30-ról 31-re vir­radó éjszaka pedig a víz áthaladt az 5. számú zsi­lipen. A 4. számú zsilipig — két és fél kilométer távolság — félóra alatt tette meg az utat. Még ennyi időbe sem telt, hogy a víz a 3. számú zsilip­hez érjen. Újabb tíz mé­ter eséssel a vízáradat a Volgától másfél kilomé­terre épült 2. sz. zsilip felé hömpölygőit. Itt a csatorna kiszélesedik, hogy a hajók kitérhesse­nek. Egy óra 35 perckor a doni vizára da t áthaladta 2. zsilip kamráján és ugyanebben az időben az 1. számú zsilip felől fel­tűnt a tavaszi áradások következtében 8 méterrel magasabbra duzzadt Vol­ga vize. A Don vize sárgás-za­varos. Száz kilométeres utat tett meg a víztároló­kon, csöveken keresztül. Szemben hatalmas erővel Közelednek a Volga habos hullámai. Pontosan 1 óra 55 perc­kor elkövetkezett a nagy pillanat: a két folyó hab­zó örvényléssel egyesült. Olyan volt, mint két test­vér boldog találkozása. Sokezer ember — a csa­torna építői és Kraszno- armejsak város lakói — leírhatatlan lelkesedéssel üdvözölték a történelmi pillanatot. A Volga örökre egye­sült a Donnal. (Sz. RugyenkónaJc az Izvesztyijába n mer jel ont cikke nyo­már.) Megyénkben hamar híre futott, hogy a ramocsahdsi dolgozó parasz­tok egymást segítve végzik a nö­vényápolástde az is, hogy mennyi­vel könnyebb és gyorsabb így a munka. Ez a bír Kisvdrdára is el­jutott. Akadtak is a jó példának követői, akik a növényápolási mun­kákban segítik egymást. Már van­nak új kezdeményezések, akik a holdasra szövetkeznek. * A gépállomás és as anarcsi költésül közölt egy keskeny kis utca. húzódik, a Zsigmond-utoa. A féle „szegény” sor volt ez, ide már a „jobb” gazdák nem jöttek ki, messze is van, járda sincs. Sze­génysornak azonban csak a múlt­ban lehetett mondani, hisz ma már lakói, mint Simon János, Tóth Pál, Gyiire József, Vizer György és a többiek, mind 4—6 holdas dolgozó parasztok. 1945-ig ki ebben, ki ab­ban az uradalomban kereste so­vány kenyerét, ki pedig harmados, negyede» földecskével próbálkozott a cselédsors járma alól szaba­dulni . . . Simon Jdmosékat a minap dél­után a kövei' termést hizlaló zápor- e-ső otthonfogta a kapálásból. A hét elején hozták haza a gyerekek az iskolai értesítőket, még olyan nőü­gyön nem is volt idejük megnéze­getni, hát most sorraszedték. Hat gyerekből futja az iskolába is. Leg­jobb bizonyítványa a kilenc éves Jóskának van, mind ötös! — Hej apjuk, ha mi is tanulhat­tunk volna — sóhajt fel Simenné, — Ha nekem se kellett volna a két osztálynál félbehagyni... — mondja elgondolkozva Simon Já­nos. I ultin Simon János nem volt olyan tehetséges, mint a kulákok, vagy az urak gyermekeit Más volt a hiba, abban a ferenejózsefi „jó békeidőben”, — de a Horthy-orsxá- gában is — egy cselcdember hiába dolgozott naponta 1618 órát, nem tudott annyit keresni, hogy a S éves gyermekinek is ne kelljen dolgozni, kenyeret keresni. Simon Jánosnak is menni kellett dolgozni, hogy az urak gyermekei munka nélkül heremódra nőhessenek fel. így maradtak ki Simon Jánosék egy-két osztállyal az iskolából. Olyan kevés volt abban az időben a konc, amit a szegény emberelő­nek dobtak az urak, hogy a szegé­nyek egymást mariák egy egy mor­zsáért. — Ha akadt egy kis haszonbé­res, vagy harmados föld — emlék­szik vissza Simon János — egy­másra licitáltuk. — Igen. A fel-es földből sokszor negyedei lett, mert az egyik sze­gény ember, hogy magának kapa­rintsa meg, elvállalta harmadába, a másik pedig vagy rászorultság­ból — ami legtöbbször előfordult — vagy csakazértis, dacból, elvállalta negyedébe. Ilyenkor a két szegény jól összeveszett, a bérbeadó pedig röhögött a markába. Meg aztán az urak azt is próbálták elhitetni a szegényemberekkel, hogy „azért van ilyen rósz világ, mert sokan vagy­tok, nem tudtok megélni, mert ti szaporodtok, de a föld nem”. így aztán minden szegényember irigye lett a másiknak. Mint ahogy Arany János írta, ha a szomszéd kémé­nye nem jól füstölt, vagy a tyúkja, rossz helyütt kapargált, elég volt arra, hogy a szomszédok ölre men­jenek. Ezen az esős délutánén végiggon­dolták ezt a sötét, rossz álomnak tűnő valóságot, amit olyan sokan már elfelejtettek. Rövid i-dö után azonban Simonok csak a jelennél kötöttek ki és a holnapról beszél­tek. — Ha nem jött volna ez az cső — tér ál a jelen problémáira Simon — befejeztük volna a krumplitöltögetésl estig. — Jobban van ez így — mondja nyugodtan az asszony. — Jobban. Szó se róla... de szó­kul a rozs, aztán a kukorica nincs meg harmadjára. — Annak pedig meg kell lenni aratás előtt — kardoskodik az asszony — mert én aratás alatt aratni akarok, nem kapálni. — Mit szólnál hozzá, asszonyT — teszi fel a kérdést Simon — ne­ked még nem is mondtam . . . — Azt mondd hát, amit in ég­nem mondtál — sietteti az asszony. — Ahogy a szülői értekezletről jöttünk az iskolából hazafelé, egy kicsit megálltunk beszélgetni és a hordásról volt szó. — Aztán? — Aztán Jakocska, Tóth Pali meg Vizer a mi szérűnkre rakodná­nak. — Elférnek rajta. — De a hordást is össze­fogva végeznénk és jönne még az igával Gyüre, Cap, szóval az egész utca. — Így hamarabb lesz. — Nemcsak hamarabb, de jobb is. Ez nem krumpli ha megázik, hát vizes lesz. A búza olyan, ha meg­kezd az ember reggel egy kazal­feneket, estére azt hajazza is be, de két tehénkével az nehéz. 8—10 tehénke azonban szép kis kazlat, összenyom egy nap. Meg a cséplcs is; ebben a szűk utcában nem kell minden házhoz behuzatni a gépet. Míg ezeket megbeszélték, elállt az eső, a hirtelen kisütő nap a kis konyhát teledobta fényével. Simon József észre sem vette, hogy egész idő alatt a Jóska fia bizonyítvá­nyát szorít gáttá. — Ebből a fiúból pedig mérnök­nek, vagy tanárnak kell lenni — tette le a kezében felejtett bizo­nyítványt . , . (CSIKÓS BALÁZS), A természettudományi előadók megyei ankét ja A természettudományi társulat megyei szervezete kedden délelőtt fél 10 órakor ankétot rendez a megye összes természettudományi előadója részére. Ezen az ankéten a városi, já­rási felelősök és előadók megvitat­ják az elmúlt oktatási évad ta-' pasztalatait. Jelentős eredményieket mutat fel ebben az évben a társulat. Az elő­adók legnagyobb része becsülettel, hozzáértéssel végezte munkáját. Jó munkájukat bizonyítja például, hogy - a havi terveket rendszerint túlteljesítették. 120 előadást vett tervbe minden hónapban a társulat, ezzel szemben volt olyan hónap (március), amikor 212 előadást tar­tottak, májusban pedig 23.197-re emelkedett az előadások hallgatói­nak száma. A társulat érdeme, hogy jól vá­lasztotta meg a sorrakerülő elő­adásokat,; azok kapcsolatban vol­tak a gyakorlati élettel. Korata­vasszal például 76 előadás hangzott el a fásításról, az erdősítés tér» mószetátalakító hatásáról. Ezek aa előadások is hozzájárultak ahhoz, hogy megyénk túlteljesítette a fá­sítás és erdősítés tervét. Hasonlóképpen elősegíti a mi- csurini biológiáról tartott előadás mezőgazdaságunk fejlődését, az élenjáró szovjet agrotechnikai eljá­rások bevezetését. A dolgozók ter­mészettudományi és ideológiai tisz­tánlátásának ügyét, a babonák el­leni harcot szolgálták a többi elő­adások is, amelyek az élet keletke­zéséről a Föld keletfceizéséről, Darwin Károlyról, Leonardo da Vinciről, az amerikai imperialisták baktériumháborújáról szóltak. A keddi ankét az előadások szín­vonalának emeléséhez, a tapaszta­latok kicseréléséhez fog segítséget adni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom