Néplap, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-28 / 74. szám
J.9S2 MARCI LS 2S, PANTER K i P L A. P a Nagy Imre elvtárs begyűjtési miniszter beszéde a begyűjtési feladatokról A megyei tanácsok és a fővárosi tanács végrehajtó bizottsági elnökeinek értekezletén Nagy Imre elvtárs begyűjtési miniszter beszédet mondott, amelyben ismertette n begyűjtés jelenlegi állását és a legközelebbi felad»’ okát. Mindenek- előtt a sertésbegyüjtés kérdésével foglalkozott, és megállapította, hogy ugyanakkor, amikor teljesítjük, sőt túlteljesítjük tervünkét a szarvasmarhahegyüjtés terén, elmaradás mutatkozik a sertésbegy ii'j lésben. ■A sertésbegyüjtés fellendítésére egész sor Intézkedést tettünk — mondotta —. Az eltelt rövid idő azt bizonyítja, hogy helyesek az intézkedések, A megyék többségében. a lemaradás behozása és a terv teljesítése terén komoly nekilendülés látható, A megyék eredményeinek vizsgálata alax>ján megállapítható, hogy —7 bár mindenütt adva vannak a feltételek — az eredmények mások, az egyik megye a tervteljesítés terén előre megy, a másik egyhelyben topog, a harmadik lemaradt. Azt hiszem, nem ártana, ha a tanácselnökök kicserélnék egymás közt tapasztalataikat —- mondotta Nagy Imre elvtárs. Foglalkozott ezután a süldő- és roalacbegyüjtés problémájával és felhívta a tanácselnökök figyelmét a kérdés fontosságára. A termelő- szövetkezetek sertésbeadásával foglalkozva kijelentette, hogy ahol lazaság mutatkozik a tszcs-k beadási kötelezettségének teljesítése terén, ott szigorú állami fegyelem és ha. tékony intézkedések kellenek, hogy az ilyen szövetkezeteket a jó gazdálkodás és pontos kötolességtelje- sítés helyes útjára vezessük. Az 1952—1)3. évi begyűjtés kérdésével foglalkozva megállapította, hogy az előkészítés munkáját nagy körültekintéssel kell végezni, majd foglalkozott a begyűjtési tervek felbontásának tapasztalataival. Nagy elvtárs beszédét így fejezte be: Feladataink nőnek, de erőink is megnőttek és nagyobb tapasztalatokkal rendelkezünk. A Párt és a kormány által kitűzött feladatokat maradéktalanul végre keü és végre is fogjuk hajtani! Keresztes Mihály elvtárs beszéde a tavaszi mezőgazdasági munkák kérdéséről A megyei tanácsok is a fővárosi tanács végrehájtöbizottsági elnökeinek szerdán megtartott értekezletén Keresztes Mihály elvtárs, a íö dmüvelésiigyi miniszter első helyettese mondott beszédet a tavaszi mezőgazdasági munkák kérdéséről. Beszéde elején a tavaszi munkák területén észlelhető bizonyos mértékű lemaradásokról , szólva elmondotta, hogy a lemaradásnak a kedvezőtlen időjáráson kívül az oka volt az is, hogy a mezőgazdasági szervek nem használtak ki minden lehetőséget a munkák elvégzésére. A mezőgaziadság feladatairól hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság területén a termésátlagokat állandóan növelni kell. A termés ebben az esztendőben sem lehet kisebb, mint az elmúltban volt. Ezért fontos, hogy a munkákat most már erőteljesebben kezdjük meg. Egyes helyeken- találkozunk olyan nézetekkel, hogy ne vessünk, mert még fagyok is lehetnek. AU bajunk lehet, ha vetünk és közben még lesz fagy? A világon semmi. Egy dolog történhetnék, hogy a földben természetes jarovizáciö menne végbe. ami nem csökkenti, hanem még inkább , növeli a terméshozamot. ■— 1 .éhet séges, hogy ez egyesek előtt idegen, de így van. Nem február második felében, hanem március második felében vagyunk. így tehát nem kell félni a mezőgazdasági munkák elkezdésétől, a vetések minél előbbi végrehajtásától. Keresztes elvtárs ezután a korszerű talajelőkészítés munkájáról, a símitózásról, a talajlazításról beszélt, majd felhívta a figyelmet annak fontosságúra, bogy a termelőszövetkezetelv minél több gépi «aua- ka elvégzésére kössenek szerződést a gépállomásokkal.Országunk szocialista fejlődése során — folytatta — ma már nem elégséges, hogy a mezőgazdaságban csak egyszerűen elvessünk, ez már rendkívül minimális feladat. Azt is meg kell nézni, hogyan van elvetve és milyen földbe vetettünk. Tehát nekünk mindig nagyobb termések elérése érdekében, minél nagyobb mértékben kell alkalmazni a fejlett agrotechnikai eljárásokat. Ezután az állattenyésztés kérdéseiről beszélt s hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az állatállomány szaporítása. Állat tenyésztésünk fejlesztésének egyik előfeltétele a tá- kannáfiybázis biztosítása, A takarmánybázis k 1 szélesítésé nek egyik legeredményesebb eszköze a másodvetés, silózás. Mindkettőt tovább kell fejleszteni és el kell érnünk azt is, hogy ebben az észtén-/ dö-beu ne legyenek gazos legelők. A mult év során, ahol végrehajtották, komoly eredményt értek el a szakaszos legeltetéssel és a legelőt sokkal hosszabb ideig gazdaságosan tudták felhasználni. Befejezésül* foglalkozott a verseny jelentőségével. Segíteni kell a mezőgazdaság dolgozóit a termelés és állattenyésztés területén, hogy a' versenyek lendííői, emelői legyenek a termelékenység fokozásának, a mind nagyobb terméseredmények elérésének — mondotta. — A mi versenyünkben a főhiba az, hogy egy-egy gépállomás, vagy termelőszövetkezet versenyállását u legtöbb esetben nem vitatják mega gépállomás összes dolgozóival, vagy a termelőszövetkezet tagságával. — Ezen sürgősen: változtatni kell, a verseny-vállalásokat egészséges és helyes útra kell terelni és ennek során a tanácsi szerveknek nyilvántartással, jó szervezeti és szaktanácsokkal . kell . segíteni a ver- .«eoyvállalások megvalósulását. Egymást segítve kesétek meg a vakamasi dolgosé parasstok a tavassi munkákat Még a gyalogos Is alig tud elmenni az utcán, egymást kerülgetik az ekével, boronával megrakott szekerek, vetőgépek. Igyekszik minden ember ki a határba, hisz régen várják mär a rakamaziak, hogy megkezdhessék a tavaszi saántást- vetést. Megindult az élet odakinn a földeken. Sutler Mátyás is szaporán fordul a vetőgéppel a fölél végén, — Igyekszik az árpavetéssel, hisz Muzhek* György már tegnapelőtt elvetette a tavaszárpát. Versenyre hívta egymást a két gazda — ki fog hamarabb végezni a vetéssel, növényápolással, ki fog többet termelni. Muzbek György volt a verseny-kihívó. i— Nem bánom, versenyezzünk — egyezett bele Stiller. — Be ne olyan verseny legyen, az, bogy haragos tekintettel nézzünk egymásra, ha együk előbbre van a munkával, hanem egymást kisegítve igyekezzünk minél többet, termelni. — Meg is egyeztek. Könnyebb ám úgy, ha nem a két kis tehénke húzza a vetögépet, hanem négyet foghatnak elébe. Most is figyelik egymást, ki van előbbre a munkával, de segítenek Is, ha a munka megkívánja. Muzbek Györgyre 'tavaly büszke volt az egész falu ő vitte az első búzát a nép raktárába. — Az is a közös munka eredménye volt — mondja Muzbek bácsi — közösen hordtunk Sallerrel, azért tudtam én elsőnek el csépel ni a faluban. — Tavaly még csak a hordásnál volt ez meg, de most így lesz egész évben. De Muzbek Mcslék nemcsak ketten fogják egymást kisgíteni a munkában. A mezőgazdasági állandó bizottság átszervezte a házcsoportokat. 10 család tartozik mostmär egy házcsoporthoz. Az a 10 ember segíti , egymást, dg jba a szomszédos házcsoport lemarad a munkával, segítségükre sietnek valamennyien, Szloboda Mihály Is helyeselte, mikor tervezték az új beosztást. —- mondja Muzbek bácsi. Csak Prak Károly csóválta a fejét: „Jobb az, ha én magamnak dolgozom. ügy végzem a munkát, ahogy akarom.-’ — Igen átn — felelte rá Muzbek György nem engedve a maga igazából. — De ha a családodból megbetegszik valaki, vagy a jószágnak lesz valami baja, ügye jólesne a segítség? Nézd csak a termelőcsoportot! A közös erőnek köszönhetik, hogy a rozs olyan szép volt és a kukoricának egyrésze is jól fizetett. »Sokkal eredményesebb a munka, ha közösen összefogva dolgozunk. Suller Mátyás és Muzbek György kezdeményezése csakhamar általános lett egész Rak amazon. Míg a férfiak kint a határban közösen végzik a vetést, odahaza d családok ugyancsak egymásnak segítve válogatják át a vetőburgonyát. Minél előbb földbe akarják tenni a magvakat, hogy az idő felmelegedésével gyorsan fejlődésnek indul- janak a vetemények. ügy vállalta a község, hogy április ló-re befejezik a vetést. — Én ennél sokkal előbb elvetek — mondja Tóth Mihály tanácstag. Az árpa és mákvetést április negyedikére befejezem, de már burgonyát is vetek negyedikére. Méltóan akarja megünnepelni azt a napot Tóth Mihály, amelyen az 5 családja új életet kezdett. Azóta dolgozik és él gondtalanul a Tóthosnlád, azóta tanulhat a gyerek !«. — Nekem is nagy kedvem volt fiatal koromban a tanulásra. De nem volt pénz hozzá. Készesmunka volt az én kenyerem fiatalabb koromban. Más a lie’yzet már a gyerekeimnél. A kislányom Nyíregyházán tanul gimnáziumban. Jóformán meg sem érzem a taníttatást, hisz majdcsak ingyen tanul. Ezt akarja meghálálni a hős szovjet népnek, a Pártnak Tóth Mihály azzal, hogy hazánk felszabadulásának tiszteletére korán elveti a tavasziakat. — De a munkám mellett segítek azoknak a szomszédoknak Is, akiknek a fogatuk gyenge, vagy nincs is nekik. Mudri komám két kis tehene elég gyenge szántásnál, vetésnél, •— segítek hát. neki az én erő3 ökreimmel, hogy ő is Idejében vethessen el. így indult meg egymást kisegítve Itakamazon a tavaszi szántásvetés. Teljesíteni akarja a község vállalását: „Április 15-re mindent elvetünk” — ezzel a jelszóval indultak el szerdán reggel a dolgozó parasztok a határba és ez serkenti őket munkájuk közben. Pénteken kezdték meg a vetést a rakamaziak és már az első napon 15 hold árpát, 5 hold mákot és 2 hold cukorrépát vetettek el. Ezek a vetemények az idő felmelegedésével korán kikelnek és sokkal előbb fejlődésnek indulnak mint az, amit már a talaj teljes felmelegése után vetnek. Ez is a céljuk a rakamazi dolgozó parasztoknak: többet termelni fiáját maguk és a haza javára. 1 békeszerető emberek milliói felháborodva bélyegeik meg az amerikai imperialisták koreai baktérium gaztetteit MOSZKVA A Krusznaja Znamja nevű mosz. kvakörnyéki gyapotszöyetgyár' hétezer munkása gyűlésen tiltakozott az amerikai beavatkozók példátlan koreai gaztette ellen. Többezren vettek részt egy mosz- kvakörnyéki mezőgazdasági gépgyárban tartott tömeggyűlésen Is. Hruscsov esztergályos beszédében hangsúlyozta: követeljük a baktériumháború azonnali megszüntetését és a bűnösök legszigorúbb fe- lelősségrevonását. SZÓFIA Kedden nagy tiltakozó tötneggyü- lést tartottak Szófiában. A gyűlésen hozott határozati javaslatban követelik az ENSZ-től: foganatosítson intézkedéseket a baktérlumháborű és a Koreában elkövetett egyéb gaztettek megszüntetése érdekében és követelik az amerikai háborús bűnösök bíróság elé állítását. VARSÓ A lengyel szakszervezetek, központi tanácsa titkárságának felhívására számos szakszervezet vezetősége jelentős pénzösszeget ajánlott fel az amerikai imperialisták baktóriumbáborújától szenvedő ko* real nép megsegítésére, védooltó anyagok és egyéb, a járványok le- küzdésére alkalmas gyógyszerek beszerzésére. PRÁGA Prágában a csehszlovák tudományos dolgozók tiltakozó gyűlésükön határozatot fogadtak el. Ebben fel szólítják a nyugati országok tudományos dolgozóit: tagadják ineg tudományos Ismereteik átadását az emberiség tömeges pusztításának céljaira, követeljék, hogy vés senek véget a szörnyű háborúnak Koreában. LONDON James Crowther, a Tudományom Dolgozók Világszövetségének fótit» kára üzenetet Intézett a Békevilágtanácshoz: „Mindazokban az országokban, amelyeknek kormányai csapatokat küldtek Koreába, a békebizottsi goknak követelniük kell, hogy kormányuk foglaljon állást a civilizáció ellen irányuló vad amerikai merénylettel szemben és haladéktalanul vonják vissza csapataikat Koreából” — hangzik az üzenet. Sikeresen működnek a járványelbárítő osztagok A Koreai Központi Távirati Iroda jelenti Dél-Hamgen tartományból, hogy ott amerikai repülőgépek fertőzött rovarokat szórtak le, különleges fadobozokban, konzervdobozokban és papírcsomagokban. A lakosság segít a fertőzött rovarok elpusztításában. Minden faluban osztagokat szerveztek a légtér mes- figyelésére, a rovarok megsemmisítésére, továbbá a fertőtlenítés és egyéb egészségügyi feladatok ellátására. Az amerikai repülőgépek által ledobott rovarokat Idejekorán felfedezték és megsemmisítették. Súlyos muukaszerenesétlenség Dél-Olaszországban Az utóbbi idők egyik legsúlyosabb munkaszerencsétlensége történt kedden a dálolaszországi Cas- sino melletti Mignanoban. A szerencsétlenség következtében Sí) munkás vesztette életét, 42 pedig megsebesült. Mignanoban egy villanytelep épül. Ehhez egy földalatti folyosót fúrnak, amely beomlott. A súlyos munkáskatasztrófáért elsősorban az építkezések végrehajtásával megbízott elektromos trösztöt terheli a felelősség. Buliéi* angol pénzügy miniszter iieismerése o fontsterling vásárlóerejének csökkenéséről Butler angol pénzügyminiszter március 25-én az alsóhazban elhangzott kérdésekre válaszolva beismerte, hogy a íontjter- !ing vásárlóértéke ez év ’anuár- jában mindössze negyvenöt százaléka volt az 193b. évinek. 9 szabadság és a béke ellenségei A Román Népköztársaság külügyminisztériumának könyve az amerikai imperialisták beavatkozási kísérleteiről A Román Népköztársaság kiüti gycui ni szt é rí urnának ki a dúsában könyv jelent meg, amely leleplezi az amerikai imperialisták beavatkozási kísérleteit, békeellenes politikájukat, A könyvben felsorolt tények napnál világosabban bizonyítják, hogy az amerikai és angol Imperialisták minden eszközt felhasználtak, hogy továbbra is biztosítsák maguknak azt a profitot, amelyet a román néptől azelőtt zsaroltak. Utal a könyv a Churchill-féle tervre, amelynek lényege az volt, bogy a délkeleteurópai államokat még a háború folyamán Titóék segítségével szállják meg az amerikai és angol csapatok. A háború után az imperialisták minden népi demokratikus országban megerősítették kémszervezetüket, s hazaáruló, népellenes elemekből fegyveres csapatokat szerveztek, államcsínyeket készítettek eh". Közvetlenül a fel- szabadulás után minden segítséget megadtak a román reakciós pártoknak is, azonkívül különböző rablóbandák fegyveres felszerelését vállalták, amelyeknek fasiszta államcsíny végrehajtása lett volna a feladatuk. A népi demokrácia megerősödő sével aztán egyre szőkébb térre szorult a legálisan működő reakció, sorozatos vereségek érték az imperialistákat, s féktelen dühüket mutatták azok a terrorista akciók, jszabotázscselekmónye^ amelyeket megbízásukból a román nép árulói elkövettek. Ezek a banditák sem kerülhették el azonban sorsukat, s a tömegesen „munkába állított’ kémekkel együtt elvették méltó büntetésüket. S fi sorozatos kudarcok láttán az imperialisták teli torokkal kezdték kiabálni: „A Román Népköztársaság megszegi a béke. szerződést”, — „A Román Népköztársaságban megsértik az emberi jogokat.” Az emberi jogokat maradéktalanul biztosítja a Román Népköztársaság alkotmánya. Bebizonyítják ezt a könyvben idézett számok, adatok. .— A kémeknek, a kárte- v ők nek azonban nincs „emberi joguk” és nem is lesz soha. Ezt a gondolatot fejezi ki a multévi december 0-1 román kormánynyilatkozat,amelyet a Truman-féle „kölcsönös biztonságitörvény” elleni tiltakozásul adtak ki. (Az amerikai törvény — mint közismert — 300 millió dollárt irányoz elő a Szovjetunió és a népi demokrati kus országokban szervezett kémes szabotázsakciókra.) A romáu kormánynyilatkozat kimondja: A román nép még határozottabban folytatja majd a harcot szabadságáért és függetlenségért, a világ békéjének megvédéséért, az imperialista agresszió meghiúsításáért.. A román nép undorral bélyegzi meg az imperialisták zsoldjában álló árulókat, ezeket a hazátlan és megátalkodott gonosztevőket,’5,