Néplap, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-01 / 51. szám

» S P L A F 1952 MÁRCIUS 1, SZOMBAT PARTÉPITÉS Rákosi elvtárs példájával lelkesítse a í<:(ajánlások teljesítésére a kommunistákat és a pártonkívílli dolgozó parasztokat az anarcsl pártszervezet Az anarcsi dolgozó parasztok Is tudatában vannak, hogy milyen sokkal tartoznak új életünkért dol­gozó népünk szeretett vezetőjének, Rákosi elvtársnak. Azt vállalták, hogy elsőnegyedévi beadási tervü­ket március ö-ig 100 százalékig tel­jesítik, félévi szarvasmarha- és sertésbeadási kötelezettségüket pe­dig 80 százalékra. Negyedévi adó­kötelezettségüket 120 százalékra tel­jesítik, a tavaszi munka előkészí­tését pedig teljesen befejezik. Sok még a tennivaló, különösen a tojás- és baromfibsadás terén — erről folyt a szó a legutóbbi nép- uevelőértekezleten is. Szarvas- umi'haben dúsukat. 60 százalékra, sertésbeadásukat 47 százalékra tel­jesítették eddig, tehát van még tennivaló. Nagy szégyen lenne a községre, elsősorban a kommunis­tákra nézve, ha nem teljesítenék Rákosi elvtársnak adott szavukat. .Antit Rákosi elvtárs Ígért a nép­nek, mindig megtartotta, nekünk is teljesíteni kell, amit neki Ígér­tünk" — így tartja Takács elvtárs, a pártszervezet titkára. Najy jelentősége van annak, hogy a pártszervezet tagjai, tagjelöltjel milyen példát mutatnak a felajánlások teljesíté­séért folytatott harcban. Ennek ér- :ékét már az elmúlt esztendőben | megtanulta Takács elvtárs. Egy al­kalommal a Járási Pártbizottság egyik tagja érdeklődött nála, hogy tóiért vontatott a begyűjtés. Kér­dezte: hogy áll a helyzet a kom iuunlstákkal, példaképül állhat- nak-e a falu előtt őszi munkában, beadásban? Erre bizony nem tudott válaszolni Takács elvtárs, csak az­tán kezdett el gondolkozni. Még aznap találkozott Tiszai elv­társsal, a pártszervezet egyik tag­jával. „Mi újság a beadás körüli' — vetette fel beszélgetés közben. Tiszai elvtárs meghökkent, egész zavarba jött a váratlan kérdésre. Kitűnt, hogy erről bizony teljesen megfeledkezett. Hosszan elbeszél­gettek akkor. A párttlrkár Rákosi elvtárs szavaira, életére emlékez­tette Tiszai elvtársat, amelynek örök példaként kell állni min­den öntudatos kommunista előtt. Kiknek kell a Párt az állam iránti kötelezettség teljesítésében, az új életünket biztosító Terv érdekében előljárni, ha nem a kommunisták­nak?! A beszélgetés nem maradi hatás nélkül. Tiszai elvtárs azóta elől jár a beadásban, már ezévi tojásbeadási kötelezettségének 60 százalékát teljesítette és maga is állandó népnevelőmunkát végez. Azt is megtanulta Takács elv­társ. hogy a pártépftés munkáját, új káderek klnevelését különféle pártmegbízatások adására! lehet állandóvá, tervszerűvé tenni. A népnevelőcsoport-vezetők figyel­mét felhívta a fiatalokkal való fog­lalkozásra. Stelber László rendsze­resen elbeszélget a csoportjába tar­tozó Takács Sándor középparaszt- fiatallal, aki az utóbbi időben maga Is felajánlotta: eredményes agitációs munkát fejt ki. Elsősor­ban szüleinél kezdte és saját maga is, édesapja is rendezték adójukat. Nrgyedévi beadásukat is rendezik Rákosi elvtárs születésnapjáig. Ta­kács Sándort nemrégiben felvet­ték a tagjelöltek közé is. Arra törekszik Takács elvtárs. hogy minden tagjelöltnek legyen valamilyen pártmegbizatása. Bodó elvtárs népnevelő lett és a felada­tát jól látja el. legutóbb dlcsére- et kapott, mert a körzetébe tar­ozó dolgozó parasztok közt egy hátralékos sem akadt, nemrégiben pedig az I-es típusú szövetkezeti ..izdálkodásról áttértek a III-as pusúra. Takács elvtárs azt is megvizsgálja, hogy kinek mihez *an leginkább haj.ama, készsége. Kohász Anna igen nagy kedvvel. 0‘r'ggel szerepelt a kultúrcso- i ■ bau és jó munkája után elfo­gadták kérését, felvették a tagje­löltek közé, Eésőbl) négyhetes kul­túriskolára küldte a pártszervezet Szegedre és amikor hazatért, ko­moly kuitürcsoportot szervezett a fiatalokból. Ma már ő a község népművelési ügyvezetője. Felismerte a pártszervezet, hogy csak úgy lehet a falu motorja, ve­zető ereje, ha előrébb látnak. mint a nagy többség. A marxi- lenini elmélettel, Sztálin és Rákosi elvtársak tanításával kell felvér­tezni magukat, hogy előre lássák a fejlődést, megértsék a Párt és a kormány határozatait és arra moz­gósítsák a dolgozókat. Alapismere­ti, alap- és középfokú politikai is­kolát Indítottak be és mindenki a beszélgetések ’alapján a képzettsé­gének megfelelő helyre került. Ta­kács elvtárs a szemináriumokon rendszeresen figyelemmel kíséri az elvtársak fejlődését, nézegeti jegy­zeteiket és személyesen elbeszél­get azzal, aki távolmarad a politi­kai Iskoláról. Arról Is gondosko­dott. hogy a tanulóivá gyó, jóldol­gozó, élenjáró dolgozó parasztok résztvehessenek a politikai iskolá­kon elsősorban a népnerelőcsopor- tok tagjai. Nemcsak az agitáció színvonala javul ezáltal, hanem a tag- és tagjelöltfelvétel aránya is. Következő taggyűlésükön 2 tagje­lölt és 4 párttag kapja kézhez könyvét és három dolgozó paraszt fiatal kéri ismét felvételét a párt­szervezettől. A kádernevelés módszereit nem adta még át Takács elvtárs a tö­megszervezetek vezetőinek. Fontos feladata lenne pedig elsősorban a DISZ munkájának megjavítása. Nem volt még egyetlen alkalom sem, hogy Rákosi Mátyás elvtárs valamelyik beszédében ne hangsú­lyozta volna a fiatalok szerepének jelentőségét, a velük való szaka­datlan foglalkozást. Takács elvtárs akkor készül méltóan Rákosi elv- társ születésnapjára, ha a község kommunistáit, valamennyi népneve­lőjét csatasorba állítja: Rákosi elv­társ életének tanulmányozásával, ismertetésével lelkesítsék a község dolgozóit azoknak a felajánlások­nak teljesítésére, amelyeket dolgozó népünk drága vezetője, szeretett Rákosi elvtárs születésnapjára tet­tek. Mozgósítsa erre az ünnepi kitüntető feladatra a község fiatal­jait is. Újítási értekezletet tartottak a Tiszamentí Vízmű építő Vállalat újítói A kisvárdai járás termelőcsoportjai a gyümölcsfaápolás mielőbbi befejezéséért harcolnak A nyirkarásai Május 1. tsz. feb­ruár 6-dn felajánlotta, hogy a sós­tóhegyiek felhívása szerint jobb, idejében való gyümölcsfaápolással készül Rákosi elvtárs 60. születés­napjának megünneplésére. Az elhatározás másnapján, 7-én már munkába is kezdtek a brigá­dok. A teljesítmények állású, ól mindennap hü képet ad a verseny- tábla. A legutóbbi értékelés sze­rint: metszés 60 százalékos, garád- javitás 100 százaiéi, o«, hernyófő- szék, múmia szedés 60 százalékos, törzskaparás S0 százalékos, szán­tás 75 százalékos. A tuzséri Béké­vel vannak páros versenyben. Amint Biró János elnök mondja: ezt a versenyt megnyerik, A Május 1. könnyen megnyeri a versenyt, ha rövidesen nem jarí: munkáján a tuzséri Béke. Nem­csak a Békében, de a tuzséri Vö­rös Csillagban is lemaradás van. A Bike elnöke, Szűcs élvtárs min­dig az időjárást hibáztatja és a női brigádtagok gyengeségére hi­vatkozik. Fényeslitkén *és Nyíri, a- rdszon is olyan idő jár, mint Tu­zséron és Fényeslitkén több nÖ dolgozik, mint Tuzséron! A fénytslitkci Fürst Sándor tsz.-en belül is verseny folyik azt egyes brigádok között. A brigádok, között élenjár a Fazekas-brigád. A. gallykilcordásra három női brigád alakult, amelyek a kihordáshoz 16-dn fogtak hozzád Vállalták, hogy vasárnapig utólerik a metszőket. A fényeslitkelek a berkesei Bajcsy- Zsilinszki-osoporttal vannak páros­versenyben. Iparkodni kell a bér- kesxieknek, ha nem akarnak lema­radni, mert a fényeslitkelek a met­széssel félig, a trágyahordással és garddjavitdssal teljesen végeztek, A záhonyi Vf Földnek is meg IceU gyorsítani a munkáját, ha vál­lalását teljesíteni akarja. A kis­várdai járás tszcs-inek megvan a lehetőségük ahhoz, hogy teljesítsék Rákosi elvtárs 60. születésnapjára tett vállalásaikat. Követniük kzll az élenjáró karásziak és fényeslit- keiek példáját. FAKOR SÁNDOR, kisvárdai agronómn*. Vállalatunknál, a Tiszamsnti Vizmüépítő Vállalatnál a napok­ban tartottuk meg az újítók ér­tekezletét Több, mint ötven újító és újítással foglalkozó dolgozó je­lent meg az értekezleten. A be számolót Csáki István, a vállalat újítási megbízottja tartotta. Be­szélt az újítók eredményes munká­járól az ötéves terv és a szocializ­mus megvalósításáért folytatott harcban. Többek között mondotta ,Az újítók, észszerüsftők eddigi munkájuk közepette bebizonyí ot tűk, hogy a dolgozók a napi mun­kájukban nemcsak fizikai erejüket, hanem szellemi képességüket Is a termelés szolgálatába állítják & gondosan megvizsgálják munka­eszközeiket, munkamódszereiket munkaterületeiket, úgy lényegesen kisebb fizikai erővel jóval többet olcsóbbat tudnak gyártani, többe' tudnak maguk is keresni.” Bőven szó volt a mi vállalatunknál lévő eredményekről és hibákról. Mert va lóbau hibák vannak nálunk a szak szervezetünknél. Régebben Kis elvtárs volt az újítási megbízót tunk, de ő mint párttitkár nem tudta párttltkárl teendői mellet: jól elvégezni ezt a feladatot. Most Csáki elvtárs, a szakszervezettő. kevés támogatást kap. A másik hiba a műszakiaknál van, akik nem minden eset­ben adnak szakvéleményt a be­nyújtott űjtásokról. Sok esetben hónapokig is bent he­ver valamelyik műszaki dl gőzé fiókjában az újítás anélkül, hogy szakvéleményt adna az újításról Előfordult ez például Klczenkő Vlad'mir építésvezetőnél. Hiba az is, hogy újítási megbízottunk nem minden esetben lépett fel erélyesen az Ilyen hibák kiküszöbölésének ér dekében. A hibák közé sorolható az is, hogy az űjitási bizottságunk tagjai ál­landóan cserélődtek, aminek következménye, hogy nem mindannyian ismerték még az újítási rendeleteket sem. Ezzel járt, hogy az újítási bizott­sági ülések is rendszertelenek vol­tak. Ezek a hibák gátolták a vál­lalatnál az újító-mozgalom kifejlő­dését, amire a szakszervezet sem figyelt fel eléggé. Ezektől a nagy hibáktól eltekintve, vállalatunknál az előző évi eredményekhez viszo­nyítva javulás mutatkozik az újí­tási mozgalom területén. Amíg 1950-ben 170 benyújtott javaslat volt, addig 1951-ben már 258 újí­tási javaslatot adtak be dolgo zóink. Az elfogadott újítások szá­ma 60-ról 100-ra emelkedett ezév- ben. Akkor mérhetjük le igazán vállalatunknál az újítási mozga­lom eredményét, ha a gazdasági megtakarítást nézzük meg. Az 1950-es újítások után 271.180 forintot takarítottunk meg. Az 1951. évben már 1.216.000 forint volt a megta­karítás. Ezek a számok bizonyítják, hogy vállalatunk dolgozói megérte.ték az újítások jelentőségét a szoclallz mns építéséért folytatott harcban és foglalkoznak Is vele, csakhogy még az eddiginél több támogatási kell megadni vállalatunk minden egyes vezetőjének. Az értekezlet után mindannyian közösön mentünk el és tektntet.ük nrg a megyei újító-kiállítást, rho! vállalatunk részéről is sok értékes újítás van szemlére kitéve. Az ott látottak fokozták a munkaked vet újítóink körében és mindany- nyian fogadták: az eddiginél is fokozottabban lesznek azon, hogy újításaikkal, észszerüsítéseikkel se gitsék elő a több és jobb terme­lést. Stingel József, levelező. Ha terv szerint gazdálkodunk 40 forintos munkaegységet érünk el Húrom éve vagyok tagja a besztercei üj Barázdának. Hét hold földemmel léptem be, de most nem cserélném el a gazdaságot két hétholdassal sem. Most készült ei a termelési tervünk és ha betart­juk, közepes termés mellett is -10 forintos munkaegységet fogunk el­érni. Van 82 süldőnk, 19 anyakocánk. Az anyakocák most fialnak. Eddig a fialásl átlag hat, tehát több, mint száz malacot fogunk fel­nevelni csak ebből az egy fialásbóL A szaporodó sertésállományunk­nak építeni fogunk, különösen hizlaldára van szükségünk, begy a beadásunknak is eleget tudjunk tenni. Az építőbrigádot már meg 13 szerveztük, csak az idő javuljon, már is elkezdjük az építkezést. DOMOKOS JÓZSEF, besztercei levélező. A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének vezetősésprálasztásairól Vasárnap délelőtt lesz a Gogoly-emlékünnepség Nyíregyházán A Béke Világtanács bécsi ülésszakának határozata alap'ás, a haladó és békéért harcoló em­beriség az egész világon megem- ékezik Gogolynak, a nagy orosz realista irő halálának százéves évfordulójáról, Hazánkban is ünnepségeket rendeznek a váro­sokban és községekben. Az em­lékünnepeidet Nyíregyházin va sárnap délelőtt 19 órai kezdetle! »ártják meg & Magyar-Szovjet Társaság székházában. Az ün­nepi előadó budapesti központi kiküldött lesz, Gégényben az Ady tsz. terü­lete az utóbbi hetekben megkét­szereződött a tagok szátna pe­dig több mint háromszorosára nőtt. A megerősödött tsz. tag­sága elhitározta hogy a fö1’te­rű.-1 Let kiosztják állandó bri­gádok 6s munkacsapatok kö­zött. Szakszervezeteinkben február 10- től folynak a vezetőségválasztó gyűlések. Eddig több. mint 60 alap- szervezetünknél történtek meg a vezetőségválasztások. Az eddigi ta­pasztalatok azt bizonyították, hogy a szocializmus építése az ötéves tervünk sikeres befejezése megkö­veteli, hogy szakszervezeteink ólén olyan dolgozók álljanak, akik har­colnak a jobb munkafeltételek biz­tosításáért, a munkafegyelem meg­szilárdításáért, a munkaversenyek kiszélesítéséért és a tagok politi­kai. szakmai, kulturális nevelésé­ért, törődnek a dolgozók szociális érdekvédelmével. A most folyó szakszervezet! vezetőségválasztásnál megmutatkozik, hogy pártszerveze­teink fokozottabb segítséget nyújta­nak szakszervezeti bizottságaink­nak. A választások az alapszerveze­teinknél a szakszervezeti demokrá­cia elve alapján, titkos szavazással történnek, azonban több helyen elő­fordult helytelenül, bogy már a jelölésnél nyílt szavazással eldön­tötték a választást. Ennek oka hogy némely szakszervezeti bizott­ságunk nem végez megfelelő felvi­lágosító munkát az előkészítés Ideje alatt. Ott, ahol szakszervezeti bizottsá­gaink jól dolgoznak az előkészítés ideje alatt, ott a vezetőségválasztó taggyűlés eredményes és a válasz­tások jól sikerültek. Például az SZTK •vezetőség- választó gyűlésén is megmutat­kozott a jó előkészítés. A jeíöltek beválasztása felett viták indultak és kritikák hangzottak a régi vezetőség felé, javaslatok hang­zottak a jó munka megszervezésére az új vezetőség számára. Szükségesek a tagság javaslatai a jó munkához, mivel az új vezetőségnek neliáz ős kemény munkát kell elvégezni. Éppen ezért feladatunk nekünk, a területi b’zottsúg tagja'nnk bogy már most megadjuk az újonnan választott bizalmiaknak, vezetőségi .tagoknak, a »ggfelelő - segítséget; Feladatunk, bogy most a választá­sok ideje alatt is új tagok beszer­vezésére, a tagdíjfizetéseknél fenn­álló hibák kiküszöbölésére indít­sunk harcot. Főfeladatunk, hogy a most megválasztott szakszer­vezeti bizalmiakat és vezetőségi tagokat megfelelő oktatásban részesítsük, hogy valóban el tudják végezni fel­adataikat Ennek érdekében egész- napos tanfolyamokat szervezünk a szakszervezeti bizalmiak, vezetőségi tagok számára. Jelenlegi feladataink közé tarto­zik, hogy szakszervezeti vezetőink, blzalmlalnk megfelelő segítséget ad­janak dolgozóinknak a Rákosi elv­társ 60. születésnapjára tett fel­ajánlásaik teljesítéséhez, Seglte* niük kell bizalmiainknak a dolgozó­kat vállalásaik teljesítésében, mert a Rákosi elvtársnak tett vál­lalás kötelezettséget jelent, amely­nek teljesítéséért minden bizalmi felelős. Blzalmlalnk kísérjék figye­lemmel a vállalások teljesítésé: minden hozzájuk beosztott dolgozó­nál és az esetleges lemaradóktól érdeklődjék meg lemaradásuk okát: ahol kell: segítsék, ügy mint az Állami Áruház taggyűlésén, a bizal­miak beszámoltak, elmondták, hogy a csoportjukhoz tartozó tagok, hogy állnak vállalásaik teljesítésé­vel. Ez újabb erőforrás volt a ta­gok számára a vállalások teljesítés­iének meggyorsítására. Dolgozzanak úgy szakszervezeti vezetőink, bizal- miaink, hogy ne kelljen szégyenkez­niük a dolgozók előtt. Munkájuk­kal legyenek előrelendítőt a Párt­ós kormányhatározatok megvalósí­tásának. Becsei Lajos, a KPDSZ területi bizottságának: elnöke. Vasárnap országos nagy­vasát Nyíregyházán Vasárnap, március 2-án tartják meg Nyíregyházán a tavaszi or. szágos nagyvásárt. 2* írna

Next

/
Oldalképek
Tartalom