Néplap, 1952. január (8. évfolyam, 2-25. szám)

1952-01-06 / 4. szám

Mai számunkból: A Népköztársaság Elnöki Taná­csának törvényerejű rendelet« új minisztériumok létesítéséről 12, old ) -— Magyar jegyzék az Egyesült Államokhoz 12 old 1 Élenjáró levelezőink (3 old) folyamok a tszcsk-ben (6 old ) - folyamok a tszcs-ben (6. oldd A művezetők, mérnökök, cso­portvezetők felelős munkával segítsék a tervteljesítést Nyír- V bordánvban f7 oldali Vili. évfolyam, 4. szám. ARA .»O FILLER 1951 január 6, vasárnap Üdvözöljük a sajtó levelezőül eh megyei konferenciáját! A hátralékos községek is teljesítsék a begyűjtési tervet Lenin és Sztálin elvtársak arra tanítanak bennünket, hogy a kommunista sajtó akkor tölti be csak szerepét, ha szoros kapcsolatot tart fenn a dolgozó tömegekkel, „A lap elsőrendű kötelessége, hogy mennél köze­lebb álljon a munkások tömegé­hez, hogy állandóan hatással lehessen e tömegre, hogy a munkástömeg tudatos és vezető központja legyen", — mondotta Sztálin elvtárs a bolsevik sajtó meghatározására, S a kommu­nista sajtó kapcsolata a dolgozó tömegekkel nemcsak abból áll, hogy a széles tömegek számára készül, hanem abból is, hogy maguknak a tömegeknek a saj­tója! Ez Jegvilágosabban, legra­gyogóbban a munkás és falusi levelezők mozgalmában nyilvá­nul meg- Azok a levelek, ame­lyek nap, mint nap tömegével érkeznek a szerkesztőségekhez a dolgozókkal összekötő e,zer és ezer erős szálat jelentenek. A levelezők támogatása nél­kül nem töltheti be szerepét a kommunista sajtó, nem iavítha- ja rendszeresen és állandóan munkáját. Kik ezek a levelezők?--'„Ezek... általában fogékony, aW* igazság tüzétől lángoló, le­leplezni, -hibáinkat minden, á.ron lavítani kívánó emberek, akik nem félnek a golyótól...'" Olyan emberek a levelezők, akik nagy felelősséget éreznek a nép ügye iránt, a szocializmus felépítése, a béke megvédése iránt- Nem magánügyről írnak, hanem közügyről. Társadalmi munkások ők, de nem egyszerű társadalmi munkások, hanem olyan emberek, akik élenjáró harcosai a hibák kiküszöbölésé­nek — ők a „proletár közvéle­mény parancsnokai". A munkás és parasztlevelezők kezdemé­nyezése, ébersége, helytállása, harckészsége a dolgozó milliók erőfeszítéseit tárja fel építő- munkánk meggyorsítása érde­kében, a levelezők tízezrei a a Sajtón keresztül úiabb szét- téphetetlen kötelékekkel kap­csolják össze Pártunkat a tö­megekkel. A levelezési mozga­lom együtt erősödik, fejlődik or­szágunk gazdasági és kulturá­lis fejődésével. S ahogyan nő. erősödik dolgozóink öntudata, felelősségérzete a béke megőr­zése, szocialista építésünk üoye iránt., úgv lesz mind nagyobb a levelezők tábora,, mind több a szerkesztőségbe érkező leve­lek száma. Az elmúlt esztendő­ben a magyar sajtót és rádiót 200 ezer levéllel keresték fel dolgozóink­A Néplap levele,zőmozgalmá- Ijan az utolsó hónapokban tapasz­talható főleg jelentős javulás. Decemberben, novemberhez vi­szonyítva megháromszorozó­dott a szerkesztőséghez beér­kező levelek száma. S hogy mit jelentenek ezek a levelek? Erdei Sándor elvtárs, a Szabad Nép úifehértói levele.zőie meg­írta. hogy a Tatarozó Vállalat dolgozói a rakodásnál gondatla­nul dobálták a téglákat, azok iórésze összetört. A levél nyo­mán az építésügyi minisztérium megfelelően intézkedett. Szabó József mátészalkai sztaháno- vista tetőfedő levelében leien lrzett egv munkavezetői helyre befurakodott osztályellenséget, aki nagy károkat okozott nép­gazdaságunknak. Ugyanakkor levelezőink széles körben ismer­tetik a jó munkamódszereket, bevált tapasztalatokat. Id. Ma­joros József elvtárs, az űifehér- tói „Vörös Csillag tsz. tagja megírta például, hogy az élen­járó szovjet móds.zer segítségé­vel hogyan emeli a tehenek tej­hozamát. Ezek a példák is bi­zonyítják a levelezőmozgalom hatalmas jelentőségét. A levelezőmozgalom nagy je­lentőségére hívja fel a figyelmet az a tény is, hogy a Magyar Sajtó Napján a levelezők orszá­gos konferenciára ülnek össze. Ezt megelőzően megyei és ke­rületi levelezői konferenciák zajlanak le — mint ahogy ma levelezőkonferenciára jöttek össze a legjobb s,zabo!cs-szat- mári levelezők is. Mi a célja ennek a tanácskozásnak? Az, hogy Pártunk Politikai Bizott­sága határozatának szellemében felmérje az eredményeket s fel­tárja a mozgalom hibáit, megvá­lassza az országos konferencia küldötteit. Rámutasson arra. hogy á megye területén növelni kell az egyéni dolgozó paraszt, műszaki értelmiségi és női le­velezők számát- Rámutasson arra. hogy a jó levelezőnek ál­landóan és rendszeresen fej­lesztenie kell politikai tudását. Rámutasson arra, hogy a párt- szervezeteknek, járási pártbizott­ságoknak nagyobb gondot kell fordítani a levelezőmozgalomra, mintahogy gondot fordít erre már a kemecseí és mátészalkai járási pártbizottság. Erőforrást jelent a további munkához levelezőink számára a mai tanácskozás. Felhívja arra a figyelmet: még bátrab­ban, még merészebben bírál­junk, még harcosabban küzd- íünk a hibák megszüntetéséért, még öntudatosabban leplezzük le az ellenség mesterkedéseit. Ne féljenek a levelezők, ha igaz ügyért állanak ki. mert mögöttük áll a Párt! Voltak ká­ros jelenségek, amelyek arra irányultak, hogy ellenőrizzék a levelezők leveleit. Ez nem más, mint a levelezők szabadságának megsértése. Előfordult megyénk területén is, hogy üldözni pró­bálták a bátran kritizáló leve­lezőket. Sztálin elvtárs azt mondotta: „A munkás- és falusi levelezők üldözése barbárság, a burzsoá erkölcsök csökevénye". Jól meg kell érteniük veze­tőinknek Sztálin elvtárs sza­vait, jól meg kell érteniük azt. hogy ..elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor énítömun- kánk javításának ügyében, hi­báink kiderítésének ügyében, tehát a szovjet munka javításé nak és tökéletesítésének ügyé­ben a munkáslevelezők és fa­lusi levelezők az egvik fő emelő szerepét tölthetik be". Irtanak bátran a dolgozók. ír­janak többet a hiányosságokról, pellengérezzék ki a hanyagokat a bürokratákat, mutassák meg még jobban szépülő és egyre gyorsabban fejlődő szeretett hazánk boldog jövőjének kibon takozását. Harcoljanak még ke­Megyénkben több község dolgozó parasztjai megértették a beadási kötelezettség teljesítésének fon­tosságát, mivel az fontos ahhoz, hogy falujukban újabb utak, kul- túrliázak, orvosi rendelők, napközi otthonok, könyvtárak, mozik léte­süljenek. De nem értette meg ezt a nyi'ppazonyi dolgozó parasztok legnagyobb ré­sze, hiszen kukoricabeadásuk tel­jesítésében még mindig C0 száza­léknál tartanak. Keni jobb a ba­romfi- és tojásbeadási eredményük sem. Baromfiból 56, tojásból 47 százaléknál tartanak. T.eg szomo­rúbb azonban, hogy az 1052-es év sem hozott újabb lendületet a be­gyűjtésben Nyírpazonyban, hiszen az ezévi „eredmény“ mind­össze 2000 darab tojás és 240 kiló baromfi beadása, holott még 41.000 darab tojás és 34 mázsa baromfi van kint a hátralékosoknál. Kukoricából pedig egyáltalán sem­mi sem gyűlt be a nagyszámú hát­ralékosoktól. A rosszul folyó ..begyűjtési mun­káért felelős a páffíJervezot a nép- nevelőmunba hiánya miatt, de fele­lős főleg a n mégáfküv'ás miatt Megmutatkozik ez abban is. hogy a kivetett 52.714 forint kár­térítésből míndezídeig csu­pán 12.000 forintot hajtott be De meglátszik ez a vágási engedé­lyek utáni kötelező zsírbeadás tel­jesítésénél is. A begyűjtési nyilván­tartó szerint 240 kiló sertésvágás utáni zsír van kint még. Engedélyt azonban ez évben 30-at adtak ki. Nehezen képzelhető él, hogy a kint­iévé 240 kiló zsírral ez a 30 ser­tésvágó tartozik és ninesenek-e ben­ne olyanok, akik mnltévi tartozást hoztak át az új évre, tehát nem tartották be a törvényes háromna­pos beadási határidőt. Eljárás azonban egy se Indult meg Nyír- pazonyban ít zsírbeadás nem telje­sítése miatt. A beadás teljesítésében rosszul áll Máriapőcs is. Kukoricából 47 százalékos, ba­romfiból 6S százalék, tojásból lto­dig 70 százalékos a tervteljesítés. Ezekért a rossz eredményekért fő­leg a tanács felelős. Mindössze 71 hátralékos­nak küldtek kártérítés fize­tésére felszólítást a múlt évben, holott kétszerjhá- romszor annyi adós a falu­ban. Ilyenek Madácsi Elek, Juhász Túszt Ióné is, akik többek között tojásbe­adásukat sem rendezték, de n ta­nács csak most készíti számukra a kártérítési felszólítást. Talán szégyelték eddig kiküldeni nekik? De nem sok gondot- fordítanak ar­ra a .'fi.Wí! forint behajtására sem a máriapócsi tanácsnál, amit mé­gis kivetettek a 77 hátralékosra, hiszen eddig mindössze 9.228 fo­rintot hajtoltak be. Ezir magyará­ményebben a harmadik terv-j esztendő győzelméért. Mélyítsék! el dolgozóinkban a szeretetet aj dicső Szovjetunió. Sztálin clv­zata egyébként annak is, hogy az 1952-es évben csupán 2500 tojás. 143 kiló baromfi és 3 múzsa kukorica gyűlt be a hátralékosoktól. Mindezekért hibás a pártszervezet is, mivel se a népnevelőmunkárn, se a tanács elT'i-'-'éséro nem for­dít gondot. Nem dicsérni való az ajaki vezetők munkája sem. A begyűjtési terv 100 százalé­kos teljesítésétől még messze áll­nak Ajakon. De míg a baromfi- és tojásbe- gyüjtésí terv teljesítésében javulás mutatkozik, addig a knkoricabegyüjtésí terv teljesítése csak nem akarja elérni a 84 százalékot sem. Az utóbbi napokban sokan vannak azonban olyanok is Ajakon, rjdnt Oláh András, Gyetvai Mihály és mások, akik már ez évben ismerték fel, milyen súlyos hiba, hogy adó­sai az államnak. Azóta rendezték kötelezettségük utolsó részletét is. A pártszer veretnek legyen a fel­adata Ajakon, hogy az ilyen, hibá­jukat felismerő, adósságukat már rendező dolgozó parasztokat Is von­ják be a népnevelőmunkába és lá­togassák meg azokat, akik még mindig nem rendezték az állam­mal szembeni adósságukat. Magyarázzák meg a hátralé­kosoknak , hogy a tavaly be­vezetett villany, a felépített sportpálya és mindazt, amit az állam nyújtott az ajaki dolgozóknak, a beadási kö­telezettség teljesítésével kell meghálálniuk. A tojás- és baromfi beadás eredményei a járásokban A spekulálók ellen pedig lépjen fel n tanács a törvény szigorával, hogy így a 83 százalékos kukorica, 70 százalékos baromfi és 83 százalékos* tojásbegyüjtési tervteljesítésük mi­hamarabb 100 százalékos legyen. A vásárosnaményi járás beadás­ban legrosszabbul álló községe Beregsurány ahol kukoricából, tojásból 50 száza­lékos, baromfiból pedig még ennél is rosszabb az „eredmény" — 47 százalékos. Ebben a községben is megtalálni mind a két hibát, ami miatt a begyűjtési .terv teljesítése ilyen lemaradott. Ez pedig a népnevelőmunka hiánya és a tanács megalkuvása. Olyan hátralékosok vannak a köz­ségben, mint Bodag Gyula, Tóth József, Bégány Gábor, akik ha akarták volna, könnyen teljesíthet­ték volna beadásukat. Méltán kö­vetelik a tanácstól az olyan becsü­lete*, beadásukat már régen telje­sítő dolgozó parasztok, mint Ábriu Bál, Szabó Mihályné, hogy a tör­vény szigorával járjon el a tanáé ü a. spekulálók ellen, akik hátráltat­ják a községi begyűjtési terv tel­jesítését. A megyéi tanács tojás- és barom- flbegyüjtésl értékelése, ami a de­cember 81-ig tartó egy hét járáson- kinti százalékos eredményeit mu­tatja, a következő: Baromfiból az emelkedés az el­múlt héten a klsvárdai járásban 0.3 százalék. A további sorrend a következő: mátészalkai járás 4.5 százalék, Baktatörántházi járás 3.8 százalék, kemecsei járás 3.2 száza­lék, fehérgyarmati járás 1.6 száza­lék, nagykállói járás 1.6 százalék, csengerl járás 1.4 százalék, vásá- rosnaményi járás 1.3 százalék, ti- szalöki járás 1.2 százalék, nyíregy­házi járás 0.8 százalék, nyírbátori járás 0.7 százalék és Nyíregyháza város O.ö százalék emelkedés. Ezek a számok bizonyítják legjobban, hogy községi tanácsaink egy pár kivételével az utóbbi idő­ben másodrangú feladatnak tekintik a begyűjtést, A nagykállói járás községeinek rossz munkáját bizonyítja az el­ért 1.0 százalékos „eredmény" is, pedig, a járás a megye többi járá­sai között a szégyenletes utolsó helyen áll még mindig. Vagy Nyír­egyháza város, ahol az. elmúlt hé­ten mindössze'O.ö százalékot .emel­kedett'’ a begyűjtési terv teljesíté­se, pedig éppenesak, hogy megelő­zi a legutolsó helyen lévő nagykál­lói, járást,, a járások közötti ver­senyben. Nagy a lemaradás az utób­bi időben á nyírbátori, nyíregyházi, tiszalüki járásokban is. Tartja rossz eredményét még mindig a vd­társ iránt s tegyék még acélo­sabbá népünk Párt iránti. Rákosi elvtárs iránti hű-égét ragaszkodását. sárosnaményi járás és visszaesett az eddig nn-g első csengeri járás is. Az egész évben szép eredményeket elért, de baromfi- és tojúsbegyüj- tésben ezidáig lemaradt kisvárdai járás felismerve hibáját, elmultheti eredményeivel (és az érkező hírek szerint — eheti sikereivel is) tör előre a baromfibegyüjtési terv ma­radéktalan teljesítésére. Megmutatkozik ez a töjásbegyüj- ’tés terén is, ahol az elmúlt heti eredmények értékelése szerint szintén első a kisvárdal járás a bo­ti 3 százalékos emelkedéssel, a ke­mecsei járás 2.6 százalékos emel­kedése előtt. Az utolsó előtti bakta- lórántházi járás tojásbegyüjtési ered ménye javult. Az elműt héten 2.1 százalékot emelkedett és erősen ve­szélyezteti az előtte lévő Nyíregy­háza város helyét, ahol csupán 0.4 százalékot értek el. Továbbra is a legrosszabb ..eredményt” érte el, 0.3 százalékot az üt is utolsó lielvan lévő nagykállói járás. A tojás- és baromíibeúyüjlé­si terv teljesítésében Sza­bolcs-Szatmár még mindig utolsó. Járási, községi pártbizottságaink­nak pártszervezeteinek, tanácsainak egyik legdöntőbb feladata Írgyen a begyűjtésre való mozgósítás. Ennek érdekében a pártszervezetek ré­ge: zenek széleskörű népnevelőn^: n - kát. Tanácsaink pedig a törvény szigorárai járjanak el a beadásu­kat nem teljesítők, a spekulánsok ellen. Megalkuvás nélkül hajtsák be a kivetett kártérítéseket, amit jo­gosan .követelnek a beadásukat már telj -"tő becsülő’-. < dolgozó parasz­tok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom