Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-15 / 215. szám

1051 SZEPTEMBER 15. SZOMBAT PxiBT és PÁRTÉPITÉS i A pártépítési munka javításával, a feladatokra való mozgósítással készül a vezetőségújjáválasztására a csarodai pártszervezet Csarodán^ nehezen született meg'csak, 1000 forinton felül kaptam „C” vásárlási utalványt, aztán szabadőrlést, hiszen 14 mázsát ad­tam be „C”-re. (Elsők között, 289 százalékra teljesítette beadási kő. telezettségét). Magát meg szólon- gatják érte és még meg is büntet­hetik. Negyedikén ismét elment a szom­szédasszonyhoz. Csak nem akarja a saját pénzét kiszórni az abla. kon? — kérdezte tőle. Hogy miért? — Ha nem vlsszi be a terményt, akkor a gyorsbe. adási jutalomtól is elesik — fi­gyelmeztette- Ha csak 10 mázsát visz be, már az is 40 forint. Az­tán meg jobban esik, ha azt mond­ják: Siposné tudja, hogy mivel tartozik a hazának" az új. A Pártkongresszus, a párt- szervezet kommunistáinak kezde. ményezése hozta meg a fordulatot és február végén Cserepes Endre, meg Telep Ferenc elvtársak 16 csa­láddal 161 holdon megalakították a III. típusú. „Béke” tszcs-t. ,,Belevaló” emberek kerültek ősz. sze. Megalakították a pártszerveze­tet, első perctől lendületesen ment a munka. Kapálástól kezdve élen jártak a faluban, büszkén őrizték a JB. vándorzászlaját- A kenyérga­bonabeadást már 150 százalékra teljesítették. 14 hold kukoricájuk, 16 hold napraforgójuk megfogja az egyéniek szemét a határban. 18 anyakocájuk most van fialás előtt, még húszat kapnak rövidesen. Sa­ját anyagból, saját munkaerővel építenek rövidesen fiaztatót 60 da­rabra. Most tengrigórét építenek, azután tehénistálló épül 50 darabra. Egy pár fogatuk már van, most várnak másikat. Alig féléve mozognak, de már egyre nagyobb elismerés­■—m——■um......... ... in ur i sei ügyelnek a kívülállók. Legutóbb két család lépett be: Sebestyén Attiláék 6 holddal. Vég­ső Andrásék nyolccal. De érik a falu és a kommunisták siettetik ezt az egészséges folyamatot. A fa­lusi alapszervezet két tagja, Kul. csár István, meg Székely József középparasztok előkészítő bizottsá­got szerveztek és már csatlakoztak hozzájuk Nagy Károly, Husztl La­jos és Bán Imre középparasztok. Olyanok, akiknek jó munkájuk, pél. (Iájuk súlyosbbltja szavukat­Most új ütközetre, új feladatok­ra vezeti a pártszervezet a csaro. dai dolgozó parasztokat. A legutób­bi taggyűlésen már az őszi mun­kákról. az ilj begyűjtési feladatok­ról beszéltek. Egymásután tették meg felajánlásaikat az elvtársak a vezetőségújjáválasztás tiszteletére. A hat holdas Kató István elvtárs az őszi szántás-vetés, betakarítás és az őszi mélyszántás határidő, előtti végzésére hívta versenyre társait. Kulcsár elvtárs vállalta, hogy 9 holdja gyors megmunkálása után az elmaradókat segíti fogat­tal és gyalog, Székely elvtárs azt vállalta, hogy első lesz a krumpli és kukorica beadásban. Ebhez csatlakoztak a többiek is, a tag­gyűlésen felvett nyolc új tagjelölt­tel együtt. Nem véletlen, hogy 127 százalék­ra teljesítette a község kenyérgabo. nabegyüjtési tervét, a szénabeadást pedig 190 százalékra. A kommunis­ták kezdeményezését és példamuta­tását erős pártonkívüll aktíva erő­síti : a legöntudatosabb DlSZ.fia- talok és asszonyok mellett a 28 legtekintélyesebb, munkában és beadásban kitűnt dolgozó parasztot állandó néonevelő munkába vonta be a pártszervezet. Olyanokat, mint Király Elemér, akinek úgy a háztája, mint a 12 hold földje a jő gazdát dicséri. Már az elmúlt években eljárt a Szabad Föld Téli Estékre, gyűlé­sekre. Fiatalember még, szívesen tanult, olvassa az újságokat, még egy-egy mezőgazdasági szakkönyvet is. Notárl elvtárs, a pártszervezet elnöke, nem egyszer elbeszélgetett vele, úgy, hogy nyár óta a népne­Siposné már fogott is a szekérbe. Nemcsak a kötelezőt vitte be aznap délután, de még a feleslegből Is. Tervszerű munkát végez a kis gazdaságában. Kihasznál minden percet. Most a napraforgót bugáz- za az udvar végén. Az erős szárú, szépfejü forgó külön van válogat­va. vetőmagnak kell. Tán csak a tszcs-é különb ennél a faluban, Király Elemér Is így véli. Tudom én, hogy ebben is jó a Párt Irányvonala — folytatja el. gondolkozva. Már eddig Is bizo- 1 nyitja a tszcs, hogy közösen na­gyobb az eredmény. Aztán ’olvas­tam Is a nagyüzemi gazdálkodás­ról- Megértettem, hogy a ml tala­junkat is meg lehet majd javítani, hogy engedelmesebb, morzsalékos legyen. Sok-sok apró gondolatot, szokást kell még azért elvágni, hogy sza. kítson a régivel. Köti a . saját” lova, ,,saját” szekere, meg sok egyéb. Meg aztán a Párt tulajdon hazájává tette az országot, nem kell félnie végrehajtótól, árverés­től, nyúgodtan él, nem úgy, mint azelőtt. A másik, az új, persze még többet ígér, dehát az mégis csak ,.új” még. Szeretnék már pár4' 1 ———-------——11 — I Mini 4M. -W lenni Mintha egy megkezdett gondola’- tot folytatna most Király Elemér. Egész klmeiegszik az arca. Sokat kell még ahhoz fejlődnöm, tanulni — teszi hozzá sietve. Én tudom, hogy nagy felelősséget je­lent az. Jó útra visz bennünket a Párt, de sokat k.ell tudni, hogy ne hibázzon az ember. 28 pártonkívüli dolgozó paraszt­tal beszélgetett már el a csarodai pártszervezet vezetősége az őszi oktatás felől, köztük Király Ele­mérrel- Még a felesége is büszke rá. hogy a Pártban tanul majd az ember. Csak az októberi munkák alatt, hogy lesz? — aggodalmas, kodik. Legyél csak nyúgodt. Megéri he- tenkint az az egy este. Behozom én azt a többi napokon. Király Elemért is azok között a becsületes dolgozó parasztok kpzt emlegetik a csarodai kommunisták, akiket rövidesen felemelt piros könyvükkel fogadnak maguk közé a pártszervezet taggyűlésén, Szécsén István. VERSENYJELENTÉS nyíregyháza üzemeiből A NYÍREGYHÁZI ÉPÜLET- LAKATOSÜZEM teljesítménye a múlt havi eredményekkel szemben, sokat javult. Az augusztusi 108 százalékos üzemi átlagot szeptem. bér első tíz napjában már lllf százalékos eredménnyel túl­szárnyalták. A verseny lendülete az augusztusi munkaverseny eredményeiből in­dult ki és fokozódik tovább. Az üzem legjobb brigádja a Kurbely-brigdd­Kurbely Zoltán kovács-brigádja csupán két emberből áll. Szabó Já­nos segédmunkással együtt, telje­sítményük átlag 152 százalék. Tel­jesítményüket a folyamatos mun. kával és az anyagellátás időben való biztosításával fokozzák. A vas előmelegítésével elérték azt, hogy a nyolcórás munkaidő — a félórás ebédidő kivételével — minden per­cét kitudják használni. Reggel alig hangzik el a munka kezdetét jel­ző csengetés, a Kurbely-brigád ül. lőjén már izzó vasra üt a nagyka­lapács. A brigád átvette Bodor Bertalan .»újítását, amelyet a hevederek ké­szítésénél alkalmaznak. A felmelegitett heveder egy hosszú vasgerendára szerelt elmés szerkezet segítségével, egyetlen hajtással megkapja kívánt formáját. Megszünteti tt fáradságos, sok időt igénylő, üllőn való hajtogatásokat. Kurbely Zoltán 152 százalékos teljesítménye mellett, havonta 1.250 forintot visz haza. A GAZDA MOZGALOM IS TÉRT HÓDIT AZ ÜZEMBEN Szeptember elsején kezdték el.de az eredmények máris megmutat. P. Jónvári József dögéi középparaszt többszörösen visszakapta kölcsönadott forintjait Szerda délután olyan nap volt' mint a többi hétköznap. P. Jánvári József dögéi középparaszt mégis úgy emlékszik vissza erre a napra, mint ünnepre• Mert újból bizonyságot szerzett arról, hogy a Párt szava igaz szó, nem bánja meg, ha forintjait kölcsönadja az államnak. Akkor délután a letört kukoricát rakosgatta a tornácon, mikor nyilt az utcaajtó. Vájjon kifé­lék jönnek már megint — fordult meg fejében a gondolat. Ahogy közelebb jöttek, látta, Nagy elv- társ az egyik, a tanácstól, a másik idegen. Köszö. nésüket csak foghegyről fogadta. Arcán látszott, nem igen látja szívesen őket. Persze, mert pár napja, történt, hogy foglalni voltak nála, adóba. Igaz, azóta kiderült, hogy a tanács hibájából két­szer számolták fel neki az adót, még egyszer kér. ték azt, amit már kifizetett — s jóvdtették már ezt a hibát. De a két vendég igen hivatalos kép­pel jött' nem lehet tudni, vájjon miféle ügyben.. ­Nagy elvtárs rögtön a tárgyra tér — Van-e magának tervkölcsönkötvénye, Józsi bácsi — kérdezi, mintha nem tudná. Pedig emlék, szik jól arra, hogy 900 forintot jegyzett két esz­tendeje F. Jánvári József, annyit adott kölcsön az államnak. — Van. — így mondja Józsi bácsi. Foghegyröl csak, de látszik már rajta. jót sejt a látogatásból. Dolgozik azért tovább' hadd lássák, hogy nem sze­reti ö, ha munka közben zavarják. Aztán odaszól feleségének: — Még mindig nem hoztad ki azokat a kötvé­nyeket? — Még nem is mondtad — így a felesége, de már fordul is a belső házba. — Megnézted-e már valahol, hozott.e szeren­csét 'a sorsolás, avagy se? — kérdi tovább Nagy elvtárs• — Nem néztem én, nincs ne szerencsém. Hallottam, a szomszé­mények közt legelöl van P. Jánvári József köt­vényszáma. — Ugye. Itt a szám. Pászol. Holnap akár fel is veheti a jópár darab piros bankót... Nem szűkszavú már tovább Józsi bácsi. Sőt, olyan beszélheinókje támad. hogy szaporán invi­tálja asztalhoz jóhirt hozó vendégeit• S tekintget az asszonyra gyakran, már bosszúsan is, hogy az nehezen érti meg pillantásából: valami harapniva. lóval kell megünnepelni ezt a látogatást. Szőlő, dinnye kerül az asztalra. S megered a szó. Elmondja P. Jánvári József, mennyire örült, amikor a terv villanyt hozott a falunak mikor az ő házában is felkattinthatta a fényt. Mennyire örült, mikor megtudta, hogy kultúrhás épül Dögén. Mert kapcsolatba hozta mindezeket az ő forintjaival. — Mert tudtam, az én 900 forintom is benne van a villanyban, benne lesz a kultúrházban. S tudom, hogy az állam sokszorosan visszafizeti a kölcsönt. Lám, kétszáz forintom most is mennyit hozott.-, ötezret. — Nem mondom, jól jött ez a pénz, hisz egész nyári munkánk jövedelme sincs ennyi. Nagy aján­dék ez. S én úgy veszem, a Párt, az állam ajándé­kozott meg. Fogadom, nem leszek adós. — Eddig is igyekeztem. Több, mint negyven mázsa terményt adtam el az államnak. Kétezer forinton felül kaptam érte, kellett is ez a család­nak ruhaneműre, Vásárlási utalványt 1.600 forin­ton felül kaptam. Most majd megint veszünk ruha. félét- Még egy pár csizmát is. hadd legyen kettő. — A házamat is rendbeszedetem. Rakatok alá követ, eddig nem volt rá mód, most segít az állam. — Békekölcsönt jegyzett-e, Józsi bácsi? — Háromszázat. De nagyon bánom, hogy nem pénzem. sorsolása lesz .»koznak- Szldvik József kovács, ed- dig négy mázsa vashulladékot dol­gozott fel, amiből 3.200 forint ér­tékű ácskapcsot készített. A munkamenet és a brigádok új. jászervezésévei, a verseny kiérté­kelésével elérték azt, hogy 100 szá­zalékon alul teljesítő már alig van az üzemben. A NYÍREGYHÁZI MAGASÉPÍTŐ VÁLLALAT SÓSTÓI-UTI MUNKATELEPÉN a munka javát már befejezték. Tn. karítási munkák, villanyszerelés és földegyengető, kubikos munka fo­lyik. A telepátlag 135 százalék az augusztusi 117 százalékos ered­ménnyel szemben. A legjolt> brigád, Drotár And­rás segédmunkás brigádja, amelynek átlagteljesítménye 150 százalékon felül van. A Drotár-brigád most kubikos munkán dolgozik, ahol a Szilágyi- brigádnál használt megnagyobbított furikokkal dolgoznak és alkalmaz­zák a láncszerű munkafolyamatot is, ami szintén 'a Szilágyi-brigád kezdeményezése volt. Nagyban akadályozza azonban az épületek átadását az alvói, lalkosók késedelmes, tervszerűt­len munkája. 'A Nyíregyházi Villanyszerelő Vál» lalat az egyik épület szerelését nem jól végezte és emiatt a már bedolgozott és kimeszelt falat ki kell bontani és másutt újból vés. ni. Igaz György oktatót, aki fele. lős „volt a munkáért elbocsátották ugyan, de a tervteljesítést ez már nem pótolja és a 20.000 forintos munkát újból kell kezdeni. A versenyben lemaradt a Gyúr» csány Erzsébet segédmunkás-brl. gád, amelynek teljesítménye 98 szá­zalék. Lemaradásuk oka, hogy a kiadott munkában állandóan válo­gatnak, tervszerütlenül dolgoznak. A FELSŐTISZAI SAJT- ÉS VAJTERMELŐ - VÁLLALAT dolgozói között már nincsen 100| százalékon alul teljesítő. Az üzem átlagteljesítménye az augusztusi 109.8 százalékkal szemben szeptem. bér hónap első tizedében 114.3 százalékra emelkedett. Hiba van azonban a havi terv» teljesítésnél. Az augusztus havi előirányzott mennyiségnek csak 76 százalékát dolgozták fel, de szép. temberben még tovább csökkent 60 százalékra, mert nem kapnak elég tejet feldolgozásra. Az üzem legjobb brigádja <s ka.nnamosó-brigád­Á brigád vezetője Kurucz József né aki megköveteli a tiszta munkát a brigád minden egyes tagjától. A brigádnak még egyetlen kannát sem adtak vissza azzal, hogy nincs kellően kitisztítva. Teljesítményük 122 százalék, keresetük egyenként havonta 560 forint. A versenyeredményeket napon, kint értékelik. Az előző napi ered. ményeket másnap reggel már min­denki elolvashatja a versenytáb­lán. Hiba van azonban az újabb feladatok Ismertetésével, népszerű­sítésével. Az üzem valósággal eí, zárkózik az újtól. Nem ismerik a Gazda-mozgalmat, még maga a versenyfelelős, Jóvári Katalin sem. Nem olvas újságot, „nincsen rá időm" mondja. Ez annál nagyobb hiba, mert mint DISZ-titkárnak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom