Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-05 / 206. szám

1251 SZEPTEMBER 5, SZERDA iS Akkor fejlődik a tszcs, ha a szövetkezeti népnevelők az eredményekről, a jövedelemről is beszélnek Ibrányban Mikor L. Szász Simon az ibrá- nyiak Szovjetunióban járt paraszt küldötte hazajött és elmondta ta pasztalatait, az addig tépelődők közül sokan szívlelték meg szavait és cserélték fel az egyéni gazdái, kodást a sokkal jövedelmezőbb szö­vetkezeti gazdálkodással. Nem ment ez könnyen Ibrányban sem, mint ahogy nem megy könnyen egyik faluban sem. L. Szász Simon sza­val meggyőzték ugyan a kételkedők nagyrészét. De sokan vannak olya­nok Is, akik még többet szeretné­nek látni és hallani. Legfőképpen arról szeretnének tudni a falu dől. gozó parasztjai, hogy mit fognak kapni ez évben az ibränyi III. tí­pusú csoport tagjai. Ezt várták va­sárnap is a faluban szétszéledő népnevelőktől. Azonban nem kap­tak feleletet. A jövedelemről nem volt szó, pedig a népnevelők között volt hat csoporttag is. . ZSÍROS IMRE } 1 ■ • is a jövedelem kérdésére várt vol­na feleletet és csodálkozott, mikor udvarára Kiss Menyhért 5 holdas, még mindig egyénileg gazdálkodó népnevelő lépett be. Amikor szó került a csoportba lépésről, Zsíros Imre mindjárt arra gondolt, hogy „Kiss Menyhért jött hozzám, hogy lépjek be a* csoportba. Hát először .miért nem lép be ő?” Gondolatát meg is mondta Kiss Menyhértnek, aki bizony zavarba is jött. pedig már ő is régen tépelődik, hogy sző. vetkezetben munkálja ezután föld­jét. Csakhogy Kiss Menyhért még meghallgatja a kulákmeséket is, amiből pedig csak neki lesz kára. SOKAN VANNAK A KULÁKOK IBRANYBAN - ........ . ... V Mind ellenségei a szövetkezeti gaz­dálkodásnak. De nem csak az ib­rányi kulákok harcolnak Ibrányban a szövetkezeti gazdálkodás ellen, hanem átér ide más községek ku- lákjainak keze Is, mint ahogy át­nyúl az ibrányi kulákoknak más községekbe. A napokban leplezték le Ocsenás József tiszaberceli „kö­zépparasztot”. Ocsenás Józsefnek Ibrányban 14 hold és 1286 öl föld­je van. Nagyhalászon 820 öl. TI- szabercelen, ahol a lakása van 14 hold. És ez az Ocsenás József ed. dig elvegyült Tiszabercelen, mint középparaszt'’. Középpa rasztn a k álcázva magát úgy végezte a be­adást, mint a termelőszövetkezetek ellen az aknamunkát. Azt csinálta, hogy Ibrányban lakó Ocsenás And- rásné nevű sógornőjének és még másoknak is, keresztben adta át gabonáját. Amint mondta nekik, azért, mivel azok öt holdon aluliak és így ugyanannyit őrölhetnek meg, amennyit eladnak az államnak „C” vételi jegyre. Persze hozzátette, hogy a végén elszámolnak. Feltűnt az ibrányi tanácsnak, hogy Ocsenás Andrásnénak 1200 ölön 17 mázsa gabonája termett. Ugyanakkor Ocsenás József termésátlaga még a 9 mázsát sem „érte el”. Aztán kiderült a turpisság. Ez az Ocse­nás József volt az. aki már „Uj világ” I. típusú csoportba belépett apósát, Orosz Károlyt rábeszélte, hogy lépjen ki onnan s mondja, hogy nem jó a szövetkezés! Orosz Károly vejének meg is tette ezt a „szívességet". Ezzel sikerült elér. nie Ocsenáséknak, hogy zavart kelt. senek Ibrányban. Aztán ott van a helybeli kulák. Ménes József, aki nem volt rest Berecz Simont fel­keresni amikor híre ment, hogy az a „Vörös Csillagba” akar belépni. Tudta a kulák, hogy mit csinál, hiszen Berecz Simon is kertész és a ..Vörös Csillag” meg éppen öntö­zéses konyhakertészetet fog létesí­teni. Több lesz még az ideinél is a jövedelem jövőre a „Vörös Csil­lagban”. Elérte a kulák, hogy Be­recz Simon még a mai napig is a tétovázók között van. EZEK ELLEN , a kulákok ellen kellet volna harcol­ni vasárnap a faluban a népneve­lőknek. És bogy a vasárnapi nap nem .volt «erytatása az előző na­poknak sikerekben, az a pártszer­vezet és a tanács hibája. Azért, mert sokan voltak a népe,/, elök között olyanok, mint Kiss Meny­hért. akik még a mai napig is té­továznak a belépési nyilatkozat aláírásával, holott — mint mond­ják — az ők elhatározásuk is az. hogy szövetkezetben fogják végez­ni az őszi munkát. Hiba volt az is, hogy a tanácselnök Tarcsi Sándor- nét is bevonta a népnevelő munká. ba, holott Tarcsi Sándorné volt az egyik, akit kitettek a csoportból, mert a kulák nótáját fújta. De a legnagyobb hiba az volt. bogy a népnevelők „üres tarsollyal” men­tek agitálni: Nem tudták megmon­dani éppen azt. amire legkíván­csibbak voltak a kívülálló gazdák. Azt, hogy cgy.egy csoporttag mi­lyen jövedelmet kap a „Vörös Csil­lagban” évvégén. Ezt még Balázsi Margit, Tarcsi Vera, Batta Mar­git csoporttagok sem tudták elmon. dani, hiába kérdezték tőlük. a pártszervezet és a „Vörös Csil­lag" vezetősége arról, hogy a kí­vülállók meglátogatásánál ezentúl már tudják ezt a népnevelők és ott ezekről beszéljenek. Mondják el. hogy a tagok közt a fejadagon, kívül, munkaegységenkint 5 kiló búzát. 12 kiló burgonyát, 5 kiló kukoricát, 5 kiló takarmányrépát. 7 kiló napraforgót, 1 kiló hagymát, 1 kiló babot, S kiló árpát, vala­mint gyümölcsöt, káposztát, szá. lastakarmáoyt és egyebet is oszta­nak szét. Ehhez jött még a 20 fo. rintos pénzjövedelem munkaegysé- kenkint. Számolják ki, hogy az évzárásig közel 400 munkaegységet elérő Tonai Antal például mennyi jövedelmet fog kapni. Ezeket mond. ják el Gulácsi Sándornak. Bod­nár Antalnak, B. Német Sándor­nak és a többi még tétovázóknak, akkor egész biztos, hogy ők is job­ban megszívlelik a népnevelők ta. nácsáb. mint Ménes József és Ocse­nás József kulákok „agttációját”. —rass— A Némát Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának nyílt levele a Xémet Szociáldemokrata Párt és a étemet Kommunista Párt tagjaihoz és funkcionáriusaihoz Szükséges, hogy a szociáldemo­kraták és kommunisták, szakszer­vezeti tagok és szervezetlen mun­kások együttesen harcoljanak min­den támadás ellen, amely szociális jogaikat és demokratikus szabad­ságjogaikat éri. a tervbevett had­kötelezettség és a remilitarizálás minden formája ellen, életszínvo­naluk rosszabbodása ellen. Ennek a közös harcnak érdekében az üze­ntekben és szakszervezetekben, mindenütt ahol erre alkalom adó­dik, meg kell teremteni a szociálde­mokraták és kommunisták akció­egységét. Szociáldemokrata és kommunista elvtársnők és elvtársak! A nyugatnémetországi munkás- mozgalom döntő feladatának tekint­jük az akeióegység megteremtését. Éppen ezért intézzük figyelmeztető szavunkat a kommunistákhoz is. Még távolról sem ismerte fel minden kommunista a szociáldemo­krata elvtársakkal folytatott egy­Két brigád párosversenyének eredménye: „ NÉGY NAPPAL ELŐBB KESZJJLT EL A BÜDSZENTMIHÁLYI ÚTON KÉT ÉPÜLET — A brigád nevében vállalom — mondotta Heli István kőműves bri­gádvezető — hogy 136 százalékos teljesítményünket 140-re emeljük, 100 százalékos minőségi munkát végzünk és október 1-ig, az épít­kezés befejeztéig 2000 forint érté. kü anyagot takarítunk meg. Válla­lásunkkal egyidóben versenyre hí­vom ki Imre Ferenc kőműves bri­gádját. — A versenykihívást — mondta Imre Ferenc — brigádom nevében elfogadjuk: Vállaljuk, hogy 124 százalékos teljesítményünket 148- ra emeljük 100 százalékos minősé, gi munka mellett. Az építkezés be­fejezéséig 3000 forint értékű anya­got takarítunk meg. Ez a versenykihívás augusztus 17-én a Nyíregyházi Magasépítési Vállalat Büdszentmihályl-úti épít. kezésénl megtartott termelési érte­kezleten hangzott el. A versenykihívás eredményeit híven tükrözi vissza az a két hatalmas, még vakolatlan épület, amely határidő előtt négy nappal készült el. A két brigád kö­zött nemes verseny alakult ki. En­nek köszönhető, hogy a Heli.bri- gád, helyesebben a Májer-brigád, mert időközben Májér Mihály lett a brigád vezetője. teljesítménye 140, az Imre-brigádé pedig lói százalék. Voltak nehézségek is. amit le kellett küzdeni. Amikor elromlott a felvonógép, akkor sem estek két­ségbe. — Ha a hátamon hordom fel a betongerendákat — mondta Májer elvtárs — akkor sem hagyhatjuk, hogy emiatt lemaradjunk. A két brigádnak külön-kiilön munkavezetője van, akik maguk is elősegítik a két brigád versenyét. Amikor a szállítás akadozott és kevés volt a tégla, bizony a két munkavezető már az úton várta a téglával megrakott szekeret és ame. lyik ügyesebb volt, az a brigád kap­ta a téglét. A versenyeredményeket minden másnap kiértékelik, hogy tudják, ki hol tart. Az eredmények nem csak a százalékokban, hanem a ke­reset növekedésében is megmutat­koznak. A verseny megindulásakor az Imre-brigád tagjai például 1000 forint havi keresetet értek el, most már 151 százalékos teljesítményük, kel 1.200 forintot Is megkeresnek. A verseny első ssakassában az időközben Májer Mihály vezeté­se alá került Heli-brigád vezetett 2—3 százalékkal, most azonban le­maradtak 11 százalékkal. Ez a le­maradás azonban nem csüggeszti el a ly'gád tagjait, hanem nagyban készülődnek az elsőség visszaszerzé.1 sere. A brigádot újjászervezték. Kizárták a brigád tagjai közül Ve­res Józsit és Vitái Jánost, akik veszekedésükkel rontották a mun­kafegyelmet. — Lehagyjuk mi még őket — fogadkozik Májer elvtárs. Ujabbau a vakolásnál is áttérünk a Mak- szimenkú-féle módszerre, amivel sokkal gyorsabban lehet dolgozni. Az eredményeket ezentúl minden nap kiértékeljük, hogy tudjuk ma. gunkat mihez tartani. Nem hagyják magukat az Imre- brigád tagjai sem. Keményen dol­goznak, hogy a nehezen megszer­zett elsőséget nehogy elveszítsék. Tudják azt, hogy a Májer-biigád nem hagyja magát, mert a szom. háti műszak alatt már 145 száza­lékra ugrott fel a teljesítményük. Tudja ezt Imre elvtárs is és ezért sürgeti az állványozókat: — Gyerünk már azzal a palló­val. mert nyakunkon a Majer-bri- gád! És ha felül, nehezen száll le onnan — jegyzi meg viccesen. A két brigád munkája, versenye, lendülete, lelkesedése, egy percre sem lesz kisebb. Minden brigáűtag tudja, hogy a verseny csak úgy ér valamit, ha állandósul. Csak így lehetséges az, hogy az október el. sejei határidőt öt nappal megrövi­dítsék. Terménybeadásban élenjárók üdvözölték a hős bányászokat Af ibrányi békebizpttság Ionjai táviratban üdvözölték 'a bá­nyásznap alkalmából a tatabányai élenjáró bányászokat. Sza.nyi Kan­dómé 3.5 holdas kisparaszti békebizottsági tag% aki 000 százalékra teljcsitete beadási kötelezettségét, Pulkler Mátyásnak, a tatabányai IX-es akna élenjáró vájárjának küldött táviratot, aki augusztusi hónapban 231 százalékos átlagteljesítményt ért el. Komány János S holdas békebizottsági tag 600 százalékra teljesítette beadási köte. lezettséget és a tatabányai XII-es akna vájárjának, Qldh Jánosnak küldött táviratot, aki 207 százalékra teljesítette augusztus 20-ra tett felajánlását. Oulácsi József .} holdas békebizottsági tag 120 száza­lékra teljesítette beadási kötelezettségét, Mózes Gyula vájárnak küldte ugyancsak Tatabányára üdvözletét abból az alkalomból, hogy 201 szá. zalékra teljesítette felajánlását: „A békét erősítettük a beadási kötelezettségünk túlteljesítésével, feleslegterményünk beadáséival, a ti példátokat követtük, akik felaján­lásaitokat 200 százalékon felül teljesítitek. Ezzel több szenet adtok a hazának és erősítitek a béketdbort." t'cm átírunk szégyenkezni az ország előtt — üzenték az újíehértói élenjárók Ágoston Imre üjfchéríöi négyholdas kisparaszt, aki 1.200 száza­lékra teljesítette beadási kötelezettségét. ugyancsak táviratot küldött a bányásznap alkalmával. A tatabányai IX-es akna élenjáró vájárját. Kovács Lászlót üdvözölte, aki kétszázharminchét százalékot ért el az elmúlt hónapban. Megírta a táviratban, hogy a község le van zárva a, beadási kötelezettség nemteljesitése miatt, de ók jó példájukkal élenjárva, felvilágosító munkával segítik, hogy a község minél előbb felszabaduljon a zárlat alól, és ne kelljen szégyenkezniük az ország dolgozói, az élenjáró bányászok előtt. Az újfehértói „Vörös Csillag” tsz., amely 3j0 százalékra teljesí­tette beadási kötelezettségét, ugyancsak táviratban üdvözölte a tata­bányai IX-es akna vájárjait a bányásznap alkalmából, üdvözölte a tatabányai bányászokat Szabolcs község is, amely 132 százalékos terv- teljesítésével első a nyíregyházi járásban. Ötéves tervlíölcsön IBS. sorsolása a Zeneművészeti Főiskolán Szeptember 6-án: ünnepélyes megnyitó. — Szeptember 7- én; szabad belépés, délután 3 órától. — Szeptember 8- án: szabad belépés, délután 3 órától. — Szeptember 9- én: szabad beléoés, délelőtt 9 órától. séges harc és közös együttműködés sürgősségét és szükséges voltát. Még mindig akad elég kommtinis. ta, aki szociáldemokrata szaktársát Schumacherrel és - Ollenhauerral azonosítja, aki nem akarja látni, hogy a szociáldemokrata nép úgy szenved a háborús készülődés kö­vetkezményei, az áremelkedés és a kapitalista racionalizálás miatt, mint ő és éppen úgy fenyegeti a háborús veszély, mint öt. Ernst Thaelman szellemében kö­veteljük minden kommunistától, hogy baráti megértést teremtsen a szociáldemokrata szaktársaival és elvtársaival a közös harc érdeké­ben. A munkásosztály létérdekeinek megvédése és népünknek a milita- rizmustól és a háborútól való meg. mentése céljából lehet és kell meg­teremteni ezt a megértést minden egyéb véleménykülönbséget félreté­ve. A közös harcban a következő feladatok állnak a szociáldemokra­ták, a kommunisták és szakszerve­zeti tagok előtt: 1. a hadkötelezettség tervezet új. rabevezetése a bonni alaptörvény megszegésével történik. Éppen ezért minden békeszerető németnek első­rendű feladata, hogy fokozott erő­vel folytassa a harcot a remilitari- zálással kapcsolatos általános nép­szavazásért. 2. Meg kell tagadni a szolgálatot nilnden álcázott és nyilt katonai alakulatban. 3. A szén., acél-, vas- és vegyipa­ri konszernek ural Ismét a milita- rizmus és a háborús előkészületet hajesárai lettek. A német nép csat úgy tudja békéjét biztosítani, ha ezeket az urakat elmozdítja s a bányákat, kohókat és gyárakat a nép kezébe adja 4. Minden haditermelés és liadD anyagszállítás megtagadása. 5. Szabadon választott sztrájkra- zetőséggel harc az újrafelfegyvér­zés és háborús előkészületek ter­hei ellen, harc a magasabb^ bére­kért. kedvezőbb munkafeltételekért, 6. Minden demokratikus jog és szabadság együttes megvédése, harc Dr. Lehr fasiszta belügyminiszter­nek és cinkostársainak a munkások és békeharcosok szervezetei ellen irányuló terrorisztikus támadásai ellen. 7. Közös védelem és szolidáris segítség minden munkás és béke­harcos számára, akit a szövetségi kormánynak és vezető szerveinek terrorrendszabályai sújtanak. 8. Harc azért, hogy bocsássanak el és büntessenek meg minden ha­zaáruló tábornokot és katonatisz­tet, aki a német ifjúságot idegen hatalmaknak szolgáltatja ki és ide­gen érdekekért küld halálba, 9. Oszlassanak fel és tiltsanak ba minden reakciós militarista csopor­tot, vagy szövetséget, amely a há­ború és revans szellemét terjeszti és a békeszeretö lakosságot terrori­zálja. Elvtársak és elvtársnők! Mindad, dig nincs biztosítva a német nép számára a béke, ameddig nem jön létre megértés az egész német nép között és ameddig egész Németor­szággal nem köttötték meg a béke. szerződést. Nyugatnémetország munkásosztá­lyát nagy felelősség terheli a béka megvédésében és abban, hogy meg­védje Németországot az amerikai, angol és német imperialisták által! előkészített új világháború veszé­lyétől. Teljes szívlinkkel reméljük, hogy Nyugatnémetország munkásmozgal­ma megtalálja az egységhez és megértéshez vezető utat. BÉKE MOZI Szeptember 5-től 7-iő MILLIOMOS ÜR SZERELMES DÓZSA MOZI Szeptember 5-től A PAPA BOGARAS GONDOSKODJON

Next

/
Oldalképek
Tartalom