Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-18 / 192. szám
1951 AUGUSZTUS 18. SZOMBAT JO-E, VAGY ROSSZ A MUNKA A KETMUSZAKOS GAVAI CSÉPLŐGÉPNÉL... Á gávai tanácsnál a hét elején '(amikor megszervezték a vencsellöi gépállomás Hankó János felelős .vezető gépénél a két műszakot) úgy számította, hogy mára befejezik a cséplést. Tervüket a kétműszakos gép több teljesítményére építették. Azt számították, hogy a két mun. kacsapa t 24 óra alatt, egymást váltva 200 mázsát elcsépel. Amit egyébként az 1.070-es cséplőből 24 óra alatt könnyen ki lehet venni. De, hogy ez a terv nem sikerült, sok oka van. Laza a munkafegyelem Ott van mindjárt a felelős vezető, Hankó János, aki gépét messziről nézi, árnyas helyre húzódva. Azzal, hogy .,megy. ahogy megy...” Legtöbb esetben még a rostacserét sem végzi el. A gyakorlatlan mun. húsoknak negyedórába kerül emiatt a rostacsere. Persze. így nem csoda, hogy az átállításoknál a munkások húzódoznak a géptől és a cséplő papucsainak felszedését, az elevátor traktorra akasztásánál a kifordítást, a mázsa átvitelét három-négy ember végzi. Dogéi József, Bodnár József, meg még egy páran a munkások közül addig a kerítések előtti kispadokon várják a gép megindulták Hankó János, a felelőtlen „felelős” vezető ,,példáját követik. így történt ez az idős Kis 1st. Véntől való elhuzatásnál is. Mikor- is az átállítás a másik udvarba több, mint egy órát vett igénybe. 12 órából 5 órát fordítanak átállásra, rostacserére így tizenkét óra alatt három átállítás és nyolc rostacsere a jelenlegi lagymatag munkával műszakon, kint öt órát jelent, ami majd a munkaidő fele. Hololt ezt egy kis lelkesedéssel, az állításoknál összefogva. legalább felére csökkenthetnék a munkások. Enyhén számítva is, a két és félórát megtakart, tott idő alatt 25 mázsával emelhetnék müszakonkint a teljesítményt. És éppen ezek a 25 mázsák hiányoztak ahhoz, hogy mára befejezzék a cséplést Gáván. Kötve hiszi akárki is. hogy a ..felelős” vezető, vagy bárki is beszélt volna a csép. lömunkásokuak arról, hogy helytállást, jó munkát követel a nép bizalma. Bárki is beszélt volna előttük arról, hogy pénzbeli jutalom és iparcikkvásárlási utalvány illeti a normát jól teljesítő cséplőmun- ; kás-csapatokat. Hiányzik a cséplőgépnél a népnevelöcscport munkája örvendetes dolog, hogy a gávai Hankó gépnél bevezették a két mű. szakot. Ez a példa követésre méltó az egész megyében. Mert a jól szervezett műszakok meggyorsítják a cséplés munkáját, egyúttal a terménybeadást is. Azonban — Han- kóék példája is bizonyítja .ezt — a két műszak még nem minden. Szilárd munkafegyelem, a meglévő népnevelő csoportok jó agitáclós munkája is szükséges a jó eredmények születéséhez. Nagy hiba. hogy a eséplőbrigád- ban nincs népnevelő munka, uines békebizottsági felelős sem. És ez az oka annak, hogy a munkában félrehúzódők szavai után mennek a többiek Is. Nincs, aki felvilágosítsa őket, hogy a lógás, fegyelmezetlenség mind Mikita Mihály, Jászai Jánosné kulákok aknamunkáját segíti. A kulákok a cséplés előtt azzal akarták elverni a cséplőmunkásokat a gépállomás gépjétől, hogy „oda ne menjetek, mert ott csak pénzt fizetnek, de a fejadagot nem kapjátok meg”. Nincs, aki megmagyarázná, hogy n békecséplés kiváló eredményeiért kapott iparcikk- vásárlási utalványra szappant is kaphatnak a munkások. (Pedig a kulák hangja eljut a gépig, ott van a szappan miatti siránkozás, ban!) Nem buzdítanak a gép alól való beadásra De nem végez ennél a gépnél nép. nevelő munkát a csépeltető gazdák közt se senki. Nem buzdítanak gyors, gép alól való beadásra, de még inkább nem arra. hogy a csépelteit! dolgozó parasztok minél több felesleget adjanak el a ué/i államának. Idősebb Kiss István KG mázsa elcsépelt terményére se tett számadást Szabolcsi Pál, az ellenőr. Pedig, ha ezt megtette volna, akkor — egész biztos — a 18 mázsa feleslegből nem két és fél mázsát vitt volna be .,C”-jegyre a gazda. így volt ez Bodnár Pálnénál is, akinél 14 mázsa termény áll a padláson. És most már a fogat elfoglaltsága miatt is nehezebben szánja el magát, hogy bevigye a felesleget. Holott ezt á gép melletti népnevelő munka nyomán, azonnal, a kötelezővel együtt minden bi-, zonnyal bevitte volna. A népnevelő munka hiánya a Hankó gépnél, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Gáva dolgozó parasztjai feleslegüknek alig 25 százalékát adták át csak az államnak ütheti cséplés után. Bodnár Pálnéhoz ha. sonlóan. még több, mint negyven gazda tartogatja odahaza termény- feleslegét. Sőt olyanok is vannak, akik még a kötelező beadást sem teljesítették. A községi tanács helyesen tette, hogy felemelte az elmaradók beadási kötelezettségét. Pásztor János beadását öt százalékkal emelték, mert a cséplés után nyolc nappal még egy szem tér. ményt se adott be. De tíz százalékkal emelték Gy. Jászai József- n -1, Pataki Ferencnél, Gulajda Istvánnál, akiknél 15 napot is meghaladta a késedelem. A gávai pártszervezet helyesen teszi, hogy az élenjárókat bevonja a népnevelő munkába. A jó példát követte Oláh Fereuc. Németh Zsu zsa. akiknél Bodó József né 325 százalékos élenjáró beadó volt népnevelőben. Mikor Oláh Ferenc meg. kérdezte Bodónét: mit csinált a terményfelesleggel, Bodóné így válaszolt : — Eladtam. Hogy kinek? Az államnak, a munkásoknak adtam el. Talán már eszik is belőle a friss kenyeret, tésztát a pesti textilgyá ri munkások. Finom flanellt készítenek helyébe. Nagy szükségünk vau arra. Oláh Ferenc, Németh Zsuzsa Bodóné látogatása után minden terményfeleslegét beadta az államnak. Azonban nrpi teszi helyesen a gávai pártszervezet, hogy keveset törődik a Hankó-féle cséplőgéppel. Sürgősen változtassanak az ottani „munkamódszeren”. Segítsenek kijavítani a meglévő hibákat, kialakítani a jól működő népnevelő csoportot— mert csak így lehet eredményes a kétműszakos cséplés is. Csak így járulhat hozzá a Haukó- cséplőmunkús.brigád a terménybe, gyiíjtés gyors befejeztéhez, ahhoz, hogy a község a tizenegyedik helyről az élenjárók közé kerüljön. MIT LÁTTAK DOLGOZÓ PARASZTJAINK A SZOVJETUNIÓBAN A kazahsztáni -Alma-Ata mezőgazdasági kísérleti intézetében a tudc* máuy emberei segítik munkájukkal a kolhozparasztokat. A többi köA „Vidám élet” kolhoz tízmázsás bikája. Azelőtt Kazahsztánban alig párszáz liter tejet adó teheneket tartottak. A fejlett szovjet állattenyésztés nagy eredményeket hozott. Növekedett a súly, év- rőt-évre több lett a tej, s ma már a kolhoz önitatóval berendezett istállójában nem egy tehéntől ötezer liter tejet fejnek évente a vll- | lanyfejőg'pek. A koreai fegyverszüneti értekezlet 26. ülése Az Uj-Kina hírügynökség tudósí. tójának a koreai front főhadiszállásáról érkezett értesülése szerint a koreai fegyverszüneti tárgyalások 26. ülése augusztus 10-án koreai időszámítás szerint tizenkét órakor kezdődött és egy óra húsz perckor fejeződött be. Az ENSZ haderők küldöttségének javaslatára az ülés folyamán mind. két fél megegyezett abban, hogy közös albizottságot állítanak fel, amely mindkét félnek a napirend 2. pontjára vonatkozó álláspontját megtárgyalja és javaslatokat tesz a tárgyalások zsákutcából való kilendítésére. Mindkét fél két megbízottat és melléjük két kísérőt küld a közös albizottságba. Az albizottság ülésezésének ideje alatt a fegy. verszünetl tárgyalások szünetelnek, egészen addig, amíg az albizottság javaslatait és- problémáit nem tér. jcszti megvitatásra és döntés céljából a fegyverszüneti értekezlet ülése elé. Nam-Ir tábornok, a koreai nép. hadsereg és a kínai népi önkéntesek küldöttségének vezetője rámutatott arra, hogy bár a másik fél ismételten kijelentette, javaslatai bármikor módosíthatók, egész idő alatt ahhoz az elvéhez ragaszkodott, hogy a katonai demarkációs vonalat és a demilitarizált öveze. tét a 38. szélességi körtől északra a mi állásaink mögött jelöljük ki és a katonai demarkációs vonal úgynevezett módosítása alatt a mi állásaink módosítását érti. Másrészt bár a mi javaslatunk arra irányul, bogy a 38. szélességi kör mentén rögzítsük a katonai demarkációs vonalat, az ezen alapuló demilitarizált övezetre vonatkozó javaslatunk módosítható, lm szükséges és észszerű a terep és a két fél közös érdekeinek szempontjá- kól. Nam.Ir tábornok világosan rámutatott arra, hogy az albizottság tárgyalásai a demilitarizált övezetre vonatkozó kérdésben csak akkor lehetnek eredményesek, ha a másik fél véglegesen lemond igazságtalan és esztelen javaslatáról és komolyan fontolóra veszi igazságos és észszerű javaslatainkat, amelyek arra irányulnak, hogy a 38. szélességi kör legyen a demilitarizáit övezet alapvonala. Az albizottság első ülését augusztus 17-én délelőtt tíz órára tűzték ki. A Kvangmingzsibaó keszonl tudósítója jelenti, hogy Joy változatlanul a „légi és tengeri fölényt" hangoztatja és ezt a lényt jogalapnak akarja felhasználni arra, hogy mintegy tizenkétezer négyzetkilométeres területet követeljen a népi egységek állásaiból. „Joy napról, napra ugyanezt a szólamot ismétli. Bár szavai változnak. de arra irányuló törekvése, hogy tőlünk területet erőszakoljon ki, változatlan. Ez az oka annak, hogy a tárgyalások nem haladnak előre” — írja a lap. A Kvangmingzsibaó tudósítója idéz egy tokiói Iteuter jelentést, amely szerint Ili dg way és Joy nagyon elégedett a tárgyalások menetével. A Kvangmingzsibaó tudósítója ezzel kapcsolatban kijelenti: „Ez bizonyítja, hogy az amerikaiak készakarva húzzák az időt a tárgyalásokon”. Allan Winnlngton, a Daily Worker tudósítója közli, hogy Nam-Ir tábornok rendíthetetlen logikája ál. túl sarokba szorítva. Joy csütörtökön azt javasolta, hogy szakítsák meg a tárgyalásokat és a vitás pontokat egy ! "zös albizottság tárgyalja meg. ...lov az utolsó pillanatig fenntartotta esztelen álláspontját, Uogy a koreaiaknak és a kínaiaknak területi kárpótlást kell nyujta. niok az amerikaiak úgynevezett ten. geri cs légi fölénye miatt". zött olyan burgonyáié jtákat tenyésztenek ki, amelyek legjobbau bírják a kazahsztáni mezők hőmérsékletét és a legtöbb termést hozzák. A képen látható, amint parasztküldötteink az ukrajnai és kazalt fajták keresztezésével kitenyésztett burgonyát szemlélik. 250--300 mázsát hoz egy hektáron! Bakó Károly bujt höséppárasst feleletet vár a „Táncsics66 tagjaitól 1949 szeptemberiben alakult meg ISA jón a III. típusú „Táncsics” termelőszövetkezeti csoport. Kicsi volt ez a csoport a megalakuláskor, 5'f hold szántó cs 2} hold gyümöl- esős voll az összes vagyonuk. A taglétszámuk is kicsi volt, mindössze 13 esahld 19 taggal. A tavalyi aszályos esztendő cs a kezdeti nehézségek dacára mégis szépen megerősödött, meggazdagodott a ..Táncsics". Földterületük 1,80 holdra növekedett, jószágállománynk 9 ló, 4 csikó, 9 darab tehén, 20 növendék, 20 tenycszkoca, 5(1 süldő és 440 baromfi. A csoport taglétszáma is növekedett. 1/4 család 64 taggal harcol ma már a magasabb terméshozamért. 11/5 hold búza és rozsvetcse volt a csoportnak amin 12 mázsás átlagtermést értek cl. A.; egyénieké: 8—9 mázsát fizet. A tengeri, napraforgó, krumpli és a cukorrépa is szépen fog jövedelmezni. A 16 hold dohányból is 9—10 mázsás átlagtermést várnak. Lesz még 200 mázsa almájuk és IfiO mázsa rostkenderjük. A „Táncsics” tagjai előtt bizonyos: nagyobb jövedelmük lesz, mint az egyéni parasztoknak. Czomba Ferenc mint egy rossz álomra, úgy gondol vissza árra az időre, mikor 21F cs Erzsébet kálóknál 40 napol robotolt, ér c egy kis nyomorúságos lakásért, — Földje iwh volt, igy a kulákok homokbuckáját kapéilgatta harmadába. Czomba Ferenc most a „Táncsics” tszcs tagja. Szorgalmas munkával 249 munkaegységet keresett eddig, de október elsejéig legalább 300-ra számit. Ha ezt a 300 munkaegységet megszorozzuk 20 forinttal, (mert 20 forintos munkaegységre számítanak), ez 6000 forint. Höben az értékben kap 15 mázsa kenyérgabonát, 6—7 mét- zsa tengerit, 5—6 mázsa krumplit, cukrot, cs még egyéb juttatásokat. Laskai Ferenc, aki negyedmagával a tavasz óta dolgozik a csoportban, de október elsejére meglesz a ~00 munkaegységük, 35 mázsa kenyérgabonára, 11/—15 mázsa tengerire, 12—13 mázsa krumplira, ezenfelül cukorra és egyéb juttatásra számítanak. Vagy lj.000 forint értékkel. fc' mennyi lesz vájjon Bakó Károly 13 holda-s közegparaszt jövedelmei Négy hold kenyérgabonája volt vetve, de ö nem dicsekedhet olyan eredménnyel, mint a tszcs. Neki csak 7—8 mázsás termésátlaga lesz. így számítja, mert még nem csépelt cl. 1 hold és 11/00 négyszögöl tengeriről 1/0 mázsa termést vár. 1 hold napraforgóról 8 mázsára számit. Van még ezenfelül 2.5 hold krumplija. Van lucerna, mák, káposzta és takarmányrépa is vetve. Ha mindent összeszámol, lesz vagy .}—5 ezer forint az évi jövedelme. Köböl kell még kifizetni az évi, adóját, meg <1 sokféle kiadást. Tisztán korántse marad annyi jövedelme, mint egy• egy tszcs tagnak, „Miért termett a tszcs-nek 12 mázsa termény egy hold földön, míg nekünk csak 7—S mázsa” — erre keres feleletet Bakó Károly. Adjanak feleletet a „Táncsics” tagjai. Mondják cl, hogy magasabb termésüket a gépi munkának, a műtrágya használatának és nem utolsó sorban az agrotechnika alkalmazásának köszönhetik. Foglalkozzanak többet a kívülállókkal -a csoporttagok. Czomba. Ferenc, Las kai Ferenc, de a töbibek is beszéljék el, mit keresnek egy évig a csoportban. Hasonlítsák össze jövedelmüket az egyénileg dolgozó parasztokéval. Non elég az, ha csak a mezőn dolgoznak jól és non foglalkoznak azokkal a kívülállókkal, akik tőlük várnak felvilágosítást. Nem elég az, ha csalc Orbán elv- társ üzemi párttitkár végzi a tszcs, szervezést. Egy embernek a munkája nem vezethet olyan sikerekre, mintha a csoport minden tagja végzi a felvilágosító munkát. Dolgozzanak úgy a bűji népnevelők, hogy községük minél előbb szocialista község legyen! —> Anlejúczi —i «*■