Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-17 / 191. szám
1951. AUGUSZTUS IT. PÉNTEK EZZEL ÉRVELJENEK NÉPNEVELŐINK! Az Alkotmány tiszteletére indított munkaversenj hírei Lemaradt a záhonyi épílkezés inuiika telepe a Biidszentmihályi-útí munka telep mögött A „Nyírvidék” ciinil reakciós újság kénytelen volt beismerni egyik cikkében a munkásbiztosító pénztárak kimutatásai alapján, hogy u191S-ban az clh$t munkásnők életkora átlagosan 36 év volt. 1915-ben ez az átlagos korhatár már 30 évre csökkent a nyomorúságos kereseti lehetőségek következtében. 1911-ben minden 100 nőből csupán hat szült, 1915-ben en. nél is kevesebb: kettő." Ma már megváltozott a helyzet. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya kimondja, hogy „A nők A mátészalkai járás Szabolcs- Szdtmdr élenjáró járásai közé tartozik az utóbbi napokban. A javulást a társadalmi bizottságok megerősítése hozta magával. A Járási Pártbizottság és a járási tanács segítségével bevonták az élenjáró teljesítőket a népnevelőcsoportokba. Ugyanakkor meghívják őket a társadalmi bizottság üléseire, ahol ők értékes javaslatokkal, tanácsokkal szolgálnak. Mérkvállajon iVycn módon az élenjárók bevonása utón 200 mázsával emelkedett a „C” jegyre beadott terménymennyiség. Fillpösdarócon, amely az első helyen áll a járásban, 131.1 százalékban teljesítették évi előirányzatukat. Egy nap alatt, szerdán 11 százalékkal emelkedett a beadás, mert az élenjárók elmentek a lemaradókhoz. Augusztus 20-ig 160 százalékos eredményt akarnak elérni. Gebén a szerda esti népnevelőér- iekezletre 80 népnevelőt hívtak egyenjogúságát szolgálják: munkaiéit ét ciciknek a férfiakéval azonos módon való biztosítása, a terhesség esetére a nőknek járó fizetett szabadság, az anyaság és a gyermeket: fokozott törvényes védelme, továbbá az anya- és gyermekvédelmi intézmények rendszere.” A régi sötét dohánybeváltó helyett a fermentáló dolgozó női neonfenyes, tiszta műhelyekben dolgoznak gépek segítségével. Nyírbátorban s a megye több helyen szülőotthonok vannak, napköziotthonok százai működnek. 3ü" meg, köztük az összes 200 százalékon felül teljesítő dolgozó parasztot is. El is jöttek valamennyien a gyűlésre. Elmondották az élenjárók, hogy a lemaradók milyen nagymértékben hátráltatják a község versenyét. Az élenjárók követelték a lemaradók névsorát s megígérték, hogy valamennyit felkeresik. Szamosszcgen Kis elvtárs. az egyik népnevelő, aki túlteljesítette begyűjtési kötelezettségét, ezeket mondotta: ,,Hogyan nézhetnek az ember szemébe azok, akiknek hanyagsága miatt lemaradunk a versenybent Hogyan mehet az ilyen ember a boltba, a gépállomásra vásárolni, vagy segítséget kérni, amikor maga nem teljesíti az állammal szembeni kötelezettségét? Én ezután felkeresem az utcámban valamennyit és figyelmeztetem a kötelességére. Nem lennék nyugodt, ha az utcámban lenne még az Alkotmány ünnepén is olyan, aki nem adott be felesleget „G” jegyre. Alkotmányunk tiszteletére párosverseny indult a nyíregyházi Magasépítési Vállalat záhonyi és a Bűdszentmihályi-úti munkatelepe között. A két telep munkásai a „Minta munkatelep'’ cím elnyeréséért versenyeznek, vetélkednek. A legutóbbi kiértékelés szerint a nemes vetélkedésben lemaradt a záhonyi munkatelep: két héttel hátrább tart tervének teljesítésében, mint a Bíidszeut mibál yl-út iák. Mi a lemaradás oka? Nincsenek a záhonyi munkatelepen állandó brigádok, így nem lehet lelkes, eredményes brigádverseny sem. A brigádok gyakori felbontása abból ered. hogy a munkatelep vezetősége, Kozma elvtárs mint vezető, nem látja egyik feladat végzése közben a következőt. Folyamatos, lendületes munkájukat ezért zavarják váratlan dolgok, gyakori nehézségek. Egy-egy nehézség megoldásakor mindig felbontanak egy brigádot és olyau munkára osszák be, ahol lemaradás tapasztalható. így bontották fel a napokban a jól dolgozó Kászl-brigádot. Súlyos hibák vannak a munkafegyelem terén is. Szinte állandó jelenséggé vált, hogy MUNKAIDŐ ALAit MUNKÁSOK ALSZANAK az éjszakai szálláshelyeken. Rendszeresek a késések is. A fegyelmezetlenségben Bihari József munkavezető jár élen. Reggel mindig elkésik. Ha a dolgozók szólanak, káromkodik. fenyegetődzik, letorkolja a bírálókat. A fegyelmezetlenségből pedig sok vesztesége van államunknak és azoknak is, akik fegyelmezetlenek. Czura Kálmán elvtárs sztahánovista módszerrel dolgozó kőmüvesbrigádjának tagjai fegyelmezett munkával havonta 1200— 1300 forintot keresnek. A fegyelmezetlenebb Faragó-brigád pedig ugyanabban a munkában csak 7— 800 forintot. Évente 4.S00—6000 forinttal kap a Faragó-brigád egy- egy tagja kevesebbet. Nem dolgozik jól az üzemi párt- szervezet sem. Kovács János elvtárs, az üzemi párttitkár nem mozgósítja a népnevelők jó felvilágosító munkáján keresztül a dolgozókat. A kis nehézségektől is megijed. azokat megoldhatatlannak tartja és hetenkint kétszer-három. szor szalad a munkatelep vezetőjéhez bejelenteni, hogy nem lesz tovább párttitkár, mert a feladatot nem tudja megoldani. Ami felvilágosító munka mégis folyik a munkatelepen. azt a szakszervezet bizalmijai végzik. Serény elvtárs műhely titkár jól kioktatja a bizalmiakat, ellátja őket jó agitációs ér. •vekkel. A pártszervezet népnevelő munkájának hiányát nem pótolhatja a szakszervezeti munka. Ez megmutatkozik abban is. hogy a sztahánovista munkamódszereket kevesen ismerik, sőt akik ismerik, azok sem alkalmazzák. A Faragó- brigád sem. Hogyan dolgozik A BÜDSZENtMIHÁLYI-UtI MUNKATELEP? A szakszervezet és a pártszervezet lelkes munkaversenyt alakított ki. Feltárta a dolgozók előtt a munkatelep tervteljesítésének fontosságát. kiszámították: milyen keresetet jelent, ha határidőre, vagy ha határidő előtt befejezik a munkát. Elmondta á dolgozóknak, hogyha a tervet határidőre teljesítik, akkor a munkatelep 30.000 forint jutalompénzt kap államunktól. A verseny kibontakozott. Egymásután lendültek versenybe a brigádok. Most Májer elvtárs brigádja halad az élen. A takarékosságban is szép eredmények születtek. Lippai Kornélia brigádja 10 nap alatt 150 forint értékű habarcsot takarított meg. Hogy a brigádok jó eredményt értek el, ahhoz hozzájárult a műszaki dolgozók segítsége Is. A műszaki dolgozók, Solymosi elvtárs építésvezető példa- mutatása szerint, mindig biztosítják a jó munka műszaki elöfeltéte. lét: a folyamatos anyagellátást, a jő tervfelbontást, mindig olt vannak a dolgozók között és tanácsaikkal gyorsítják a munkát. A munkafegyelem is jó. Nincsenek indokolatlan késések, Hiányzások. A szerdán tartott szakszervezeti taggyűlésen a dolgozók, a brigádok inegfbgadták, hogy kizárják soraikból azokat, akik indokolatlanul többször elkésnek. A záhonyi munkatelepnek meg kell javítania a munkafegyelmet, a pártszervezetnek tervteljesíté d harcra kell mozgósítani a dolgozókat. biztosítani kell a műszakiak állandó segítségét, mert csak így hozható be a kéthetes lemaradás. A FELSötISZAI sajt- és VAJtERMELÖ vállalat dolgozói között Alkotmányunk tiszteletére indult versenyben Losonczi Mária kannamosó jár élen. A verseny indulásakor 10ü százalékos'átlageredménnyel dolgozott. Felajánlotta, hogy teljesítményét augusztus 20-ig 105 százalékra fogja emelni. Hogy az 5 százalékos emelkedést elérhesse, a kannamosáshoz szükséges vizét előre melegítteti. Kanna- mosáskor nem kell melegvízre várakoznia. Ezzel elérte, hogy teljesítménye 131 százalékra emelkedett és selejt nélkül dolgozik. Losonczi Mária munkamódszerét többi kan- namosó társai is átvették és a kan. numosóbau a teljesítmények átlago. ■san ü százalékkal emelkedtek. Losonczi Mária első a takarékosságban is. A verseny kezdetekor 10 deka importanyagot takarított meg naponta, most pedig 75 dekát. Havonta 23 kilót takarít meg. Ha száz dolgozó követi példáját az országban, az egy esztendő alatt megtakarított pénzből egy tejfeldolgozó vállalat egy üzemrészét lehet gépesíteni. Hiba, hogy a szakszervezet nem gondoskodik arról, hogy Losonczi Máriát mentői több dolgozó kövesse. A szakszervezeti bizalmiaknak ismertetni kellene ezeket az eredményeket. A vállalatnál a napokban tartanak szakszervezeti taggyűlést. Az üzemi bizottság mint főkérdéssel foglalkozzon a takarékossággal. ismertesse Losonczi Mária módszerét. Ha minden dolgozó látja, hogy a legkisebb megtakarításokból is milyen nagy összegek gyűlhetnek össze, akkor megsokszorozódik Losonczi Mária követőinek száma is. A „Szabolcsi Tanító” 1932. januári számában közli: „A vk. miniszter rendelete szerint azoknak a gazdasági továbbképző iskoláknak, melyeknek tanulólétszáma 40 alá csökken, gazdasági jellegét be kell szüntetni és a község költségvetéséből az iskola fenntartására előirányzott összeget törölni kell. Ez a takarékossági intézkedés is a népoktatáson üt rést és a tanító sovány kenyeréből tör le megint egy darabot az óradijak beszüntetésével.” ..Takarékosságnak” mondták azt, hogy a fasiszta népelnyomó rendszer egymásután zárta be az iskolákat. Ma az Alkotmányunk mindenki számára biztosítja a tanulás lehetőségét. Nyíregyházán új, modern, pompásan felszerelt kertészeti technikum épült, ipari technikumokat szerveztek s a gimnáziumokban munkások, dolgozó parasztok gyermekei tanulnak. Rádióműsor HOSSUTH-RÁDIó: 5.00: Falurádió. 5.20; Szovjet tömegdalok, 6.30: Hírek. 5.40: Női szemmel. 6.00: Népzene 6.20: Hanglemezek. 6-45: Hírek. ,7.05: Ifjúság a békéért. 8.05: Hanglemezek. 11.30: A sztrájkoló temetése. 12.00: Hírek. 12-30: Egy fahl •— egy nóta. 13.00: ..Két szál piin- kösdrózsa“. 13.50: ALexandrov-együt- tes. 14.10: Úttörő-híradó. 14.25: Szórakoztató zene. 15.30: Hegedű. 15.55; Hanglemezek. 16-20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Dolgozók zeneiskolája. 17.40: Előadás. 18.00: BaJtettszvit. 18.25: Pártkongresszus az illegalitásban. 19.00: Szovjet tánc- zene. 20.00: Hangos Újság. 20-35: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Egy falu — egy nóta. 21.00: .A \41ág ifjúsága a békéért“. 22.30: Hírek. 22.55: Népzene. 23.10: Szórakoztató műsor. . 23.50: Hanglemez. 24.0p: Hírek. PETŐFI-RÁDIó: 5.30: Szimfonikus költemény. 5.50: MHK-negyedóra.1 6.15: Vidám könnyű muzsika. 6.40: ‘Komán zene. 7.00: Jó reggelt, gyerekek! 7.35: Dalok. 8.15: Mikrofonzenekar. 9.20: Iskolások rádiója. 10 00: Hírek. 10.10: Hanglemez. 10.40: írnek és zongora. 11.00: óvodások műsora. 11.20: Hanglemez. 15.00: Csángó dalok. 15.40: Lengyel tánc- szVit. 16.00: Könnyű Múzsa-együttes. 17.00: Szív küldi szívnek. 17.30: Hírek. 17.40: Hanglemez. 18.00: Ifjúság Hangja. 18.40: Énekkar. 19.00: Előadás. 19.15: Sportnegyedóra. 19-30: Falurádió negyedórája. 19.45: Esti kórusok. 20.00: Szovjet színes muzsika- 21.30: Ütinapló. 21.55: Operazenekar játszik. APRÓHIRDETÉSI ÍRÓASZTALT, iratszekrényt, irodai székeket és iratszekrényeket vesz a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat Nyíregyháza, Jókai-u. 2. Telefon: 30—48. HÁROMFIÓKOS lisztesláda és egy nagy asztal eladó. Tüzoltó-u. 17. VADONATÚJ 125-ös Csepel motor- kerékpár eladó. Érdeklődni: Zrínyi Ilona-u. Fodrászszövetkezet. EGY kombinált szekrény, ebédlőasztal, 6 ezek. rökamié eladó, Kákó- r,zi-u. 15. KÉSZPÉNZKÁRTALANITÁS ELLENÉBEN keresünk egy héten belüH átadásra egy- és kétszobás lobé Héti lakásokat közületi kitelepítéseikhez. Szabói os-Szatmármegyci T n gatla-n.'közvetítő Vállalat, Nyíregyháza-, Széche- pyi-u. 1. Telefon: 12—13. Tajáltak 7-én a nyíregyházi Állami Áruházban 1 pár női félcipőt és pénzt. Igazolt tulajdonosa 3 hónapon belül. a nyíregyházi városi és járási r en d ör k a p i t án y e á gon át veh éti. A szerződéses méhészek }, méz árát azonnal átvehetik a méhészcsoport elnökénél. Liijom-u. 63 yz. alatt. Nyíregyháza város területén az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása az első és második kerületi ebek részére f. hó 21-én a Közvágóhíd udvarán, a harmadik és negyedik kerületi ebek részére f. hó 23-án a Csipke-utcai Állatkórház udvarán reggel 7 órától 18 óráig történik. Az oltások díja ebenként 4.50 Ft. amely összeget az oltás előtt kell a helyszínen lefizetni. már most készüljön iel Ön is a bajnoki idényre, — Tippeljen az AB I. csapatok Esti Kupamérkőzéseire 1 08T O e heti 33. számú szelvényén. Épületbádogozási szakmára ipari tanulóknak fiúkat és lányokat felveszünk. Indokolt esetben tanüló- otthonban is elhelyezzük és számukra az útiköltséget megtérítjük. Ugyancsak keresünk Jo géplakatost és szer- számlakstost. Éoületbádogozó Vállalat Budapest, XÍV., Ilosvai-u. 8/12. Váltsa be nyári mozibérletSZ ABOLCS-SZ ATM ARI NÉPLAP • Felelős szerkesztő: Zsurakcvszki Mihály Felelős kiadó: Gyóro József Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70, 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u 1. — Telefon: 30-00. Nyíregyházi-nyomda. Nyíregyháza, Dózsa György-u. 5. szelvényét AZ ELLENSEG LELEPLEZÉSE ELŐSEGÍTI SZÉKELYBEN IS A BEGYŰJTÉS BEFEJEZTÉT A székely! tanácsház falán lévő dícsérőtábla büszkén hirdeti Vitális Ferenc nevét, aki 395 kiló kötelezőn felül minden feleslegét: 19 mázsa 50 kilót beszállított a földművesszövetkezet raktárába. Szép pénzt kapott akkor, de megkapta pénzéhez az 1500 forintos vásárlásra jogosító utalványt is. Most mint a falu legjobban teljesítő gazdája újabb 800 forintra kapott vásárlási utalványt. Vitális Ferenc nem elsőnek határozta el magát, hogy felesleges terményőt beadja, ö is hallotta azt, amit „vitéz” Nagy Sándor horthysta tiszthelyettes indított meg „szóbeszédnek” á falutól három kilométerre lévő Őze-tanyán. Nagy Sándor szerint arról van szó, hogy „aki elfogadja a vásárlást utalványt, az nem kap „C”-re őrlést.” Egy időre bizony megtorpant a „C” beadás a faluban, és csak akkor vették észre a falu dolgozó parasztjai, hogy a volt „vltf'z” tiszthelyettes, Nagy Sándor miben spekulált, mikor Szlávik Imre, Jakab Imre és a többiek, akik ,,C”-re adták be. felesleges terményüket, a vásárlási utalványt is és a „C” őrlést is megkapták. Ebbon az időben még a tanácsnak az volt a véleménye, hogy „fog a beadás menni, hiszen mindenki annyit tart meg csak, amennyire okvetlenül szüksége van.” Arról feledkeztek meg „csupán”, hogy „vitéz” Nagy Sándornak és Ambrus Endre volt csendőrszázadosnak, niások az,érdekei, Ők nem akarják a munkásparaszt együttműködést. Nem akarják, bogy a városi munkásoknak legyen kenyerű!; és nem akarják, hogy a falusi, dolgozóknak legyen ruhájuk. Erre nem gondolt a tanács és a népnevelömunka hiánya megbosszulta magát. Az első járási kiértékelésnél UTOLSÓK KÖZT VOLT A FALU. De nem vesztették el fejüket a, falu vezetői. Megállapították, hogy nem csak a népnevelőmunka, de a példamutatás terén is hiány van. A kiértékelésnek eredménye lett. Elcsépeltek Sipos Mária pártvezetőségi tag terményét, aki aztán minden felesleges terményét a raktárba szállította. Elcsépelték Tóth Ferenc tanácselnökhelyettes terményét, aki a kötelezőn felül 13 mázsa 47 kilót adott be „C”-re, Fegyver József 18 holdas középparaszt, a begyűjtési bizottság elnöke minden felesleges terményét beszállította. A 10 mázsa 72 kiló kötelezőn felül 12 mázsa 14 kilót adott be- ,,C”-re. Ezek voltak azután azok az érvek, amelyek Vitális Ferencet és a többieket meggyőzték. De korántsem az egész falu dolgozó parasztságát. Még most is vannak sokan olyauok, mint l’óz Gusztáv meg Kotlán István, akiknek több mint tíz-tíz mázsa felesleges terményük van otthon a padlásukon. És itt .4 MÁSODIK ROHAMNÁL TORPANTAK MEG a falu vezetői. Különösen a párt- szervezet. A több, mint 90 tagot számláló szervezetnek nincsenek harcosai a faluban a begyűjtési csatában. Pedig nagy szükség lenne rájuk „vitéz” Nagy Sándorok, Ambrus Endrék, a nép ellenségeinek lelepléziésében. Mert már észre kellett venni Papp elvtársnak, a községi pártszervezet titkárának vagy Kiss elvtársiak, a termelőszövetkezet üzemi pártszervezeti titkárának, hogy öze-tanyán, ahol mindennapos vendég Nagy Sándor, miért nem megy „C”-re a beadás Oroszt • Istvánnál, Oroszi Györgynél, Pocsai Jánosnál és a többieknél. Fel kellett volna keresni a Párt népnevelőinek őket felvilágosító szavaikkal, megmagyarázni ne- kik a nagy Sándorok céljait. Megmutatni nekik, hogy mostani aknamunkájuk célja sem egyéb, mint visszahozni azt az időt, amikor puskával a kezében lelövéssel fenyegethette például Nagy Sándor, Erőss András, Kálmán János — akkor még Palcsó „nagyságos. úr”, Orosz „mőltóságos ily” cselédeit. Visszahozni azt az időt, amit öze- tanya volt cselédei közli! egy sem kíván. Mutassanak rá a népnevelői; a felszabadulás utáni megváltozott életre. Példálőzanak Hamik András, Varga Gábor, Kropok Fe- rencekkel, akiknek szülei még a kulákok kizsákmányoltjai voltaké? ők ma a Néphadsereg tisztjei! így végezzék munkájukat a székelyi pártszervezet népnevelői, összefogva a tanáccsal, földművesszövetkezettel. De legyenek ott a további csatában a már beszolgáltatásuk teljesítésében kitűnt gazdák Is. Legyen- ott Vitális Ferenc és a többi szépen teljesítő dolgozó paraszt. A tanácsnak pedig legyen gondja arra, hogy a meginduló népnevelők kiindulásuk előtt kézhezkapják azoknak a gazdáknak a neveit, akik halogatják beadásukat. így szervezzék a székelyiek a további numkát, hogy péntekre a csépi és befejeztével egyidejűleg jelenthessék a beadás teljesítését is. — WSS1—