Néplap, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-05 / 181. szám

1551 'AUGUSZTUS 5, VASÁRNAP 5 NEM LEHET, HOGY NYÍREGYHÁZA A BEGYŰJTÉSBEN UTOLSÓK KÖZÖTT KULLOGJON Naponta nyilvánosságra kerül­nek a begyűjtési verseny eredmé­nyei. Nem volt még nap eddig, hogy a nyíregyháziak azt olvashatták volna: nincs már a legutolsók közt városuk. * cA BT] Z AT ÉRI •termény rak tár előtt szekér áll meg. Antal András háromholdas ki «pa­raszt hozta be terményét az Akác­fa-utcából. István fiával. Utánuk nincs más szekér. Nem jönnek a gazdák valami szaporán. Kényel­mesen rakják a mázsára a rozzsal telt zsákokat. 95 kilót mutat a mérce. Antal András, mintha mi sem lenne természetesebb, kiszed a zsákból hat kilót S mentege­tőzve még hozzá is teszi: „Oda­haza nem tudtam pontosan le­mérni, azért több hat kilóval. De nem baj. A nyolcvankilenc kitó kötelező pontosan megvan.” S már vinné is vissza a szekérre a hat kilő gabonát. Husin Mihály, a terményátvevő alaposan megrökönyödik. Majd- liogy ki nőm szalad a száján: „na ennél sem jártak népnevelők!” De másképp kezdi: — Tán rossz esztendő volt az Jdén? Vagy a földben van a hiba? Tán abban, aki művelte! Nem ? Antal András önérzete ezt már nem tűri el. — Egyik se ügy van! Három kiló hijjával 2ő mázsa ke- ’nyérnekvalóm lett — mondja némi büszkeséggel. — Dehát van annak helye — — Van ám. Jól akarunk élni mindannyian. Termett bőséggel, jut falunak, városnak, parasztnak, munkásnak egyaránt — pedzi meg a felesleg beadásának dolgát Rusin Mihály. Aztán papirt, ceruzát vesz elő, hogy sürgősen pótolja, amit a népnevelők a gépnél, meg az Akácfa-utcában is elmulasztottak. JC ISZAMOLJAK megért issei, hogy a beadás, a fej­adag, a géprész, a vetőmag levo­násával is 11 mázsa 73 kiló feles­leg marad. Antal András még ör­vend is, milyen pontosan kiszá­molták. Most legalább tisztábban lát — Ejnye, ha hamarább tudom, mi a felesleg... Hiszen hírlik, hogy ezrével vannak a megyében, akik nemcsak a kötelezőt adják az ál­lamnak... Rusin Mihály már _,otthon van’’ Antal Andrásnál. — Azt tudja-e, hogy minden mázsa beadott felesleg után 75 forintos vásárlási utalványt kap? Nem, nem tudja ezt sem Antal András. (Pedig van a városban elég népnevelő!) Bakancsot, azt venne legelőbb. No, meg kartont, más ruhajfélét is, talán edényt is vinne haza. őszintén örül, mikor Rusin Mihály felvilágosítja. Kezet nyújt barátságosan, nevetve, zsör­tölődve búcsúzik: — Ha hamarább tudtam volna elvtárs, most nem kellene mógegry- szer fordulni... 4c aí NTAL ANDRÁSNAK a Papné-féle gép verte el termését. Vájjon hogy dolgozik ott az ellen­őr, hogy dolgoznak a népnevelők? Sehogyan! Antal András az Akácfa utcán lakik. Mégcsak nem is messzire, valahol a tanyán. — .Merre járnak a kerületi párt- szervezet népnevelői, ha kihagy­ták Antal András portáját?! * Gálád Józsefné szekere áll ter­ménnyel a búzatéri raktár elé. ö se tud többet a vásárlási utalvány­ról, az élenjárókat illető sokféle kedvezményről, mint Antal András tudott, mikor a raktár elé állított. Bizonyos, hogy Klán Lászlöné gépjénél (ott csépeltetett Galádné) Kovács József ellenőr, meg a nép­nevelők nem végeznek felvilágosító munkát. De nem végeznek azok a népnevelők sem, akik a Laktanya- tér felé járnak. Hiba, hogy még a városban sem í találta meg a lehetőséget a városi tanács arra, hogy sokféle módon nyilvánosságot adjon a begyűjtés­nek, versenyomzgalmat szervezzen. A búzatéri földmüvesszövetkezet előtt egyetlen árva tábla szomor- kodik két névvel. Másutt? Nincs tábla. Vájjon kidobóiják-e az élen­járók neveit valahol a perifériá­kon? Vájjon ragasztanak-e villám- feliratokat az elmaradók kapu­jára? Vájjon készftenek-e az élen­járókról fényképeket, kiteszik-e azokat a város főterére? Nem tudni. Ellenben a városi tanácsnál ga­rázdálkodott Komjdthi Barna be­gyűjtési csoportvezető, csendőr]aty- tyú. Hogyan szervezte meg például a terményraktárak fertőtlenítését? Jelentette: minden rendben. Ké­sőbb derült ki, hogy a városi rak­tárak nagyrészét nem fertőtlení­tették. Hogyan beszélte meg a cséplőgé.pellenőrökkel, hogy csinál­janak számvetést a dolgozó parasz­tokkal, számítsák ki nekik, meny­nyi feleslegük van, milyen juttatá­sokat kapnak, ha beadják azt? ügy, hogy a eséplőgépellenőrök legtöbbje nem végzi ezt a munkát. Hogyan ellenőrizte Komjáthi „űr” a tojásbeg.vüjtést? Az ellenőrzés ürügyével távozott el a tanácstól, s a sóstói strandra ment szórakoz­ni. Hetven elintézetlen aktát talál­tak asztalában. S kik voltak a ba­rátai? A város kulákjai! Legtöbb­jükre nem vetett ki húsbeszolgál­tatást! A vágómarhabeadási ter­vet sem készítette el, még most is zűrzavarok vannak emiatt. JH OSTMAR kisöpörték a tanácstól az ellensé­get. De azt is látják, hogy nem lehet minden hibát ezzel a ténnyel eltakarni. Mert sok' . hiányosság van a városi tanácsnál, igen sokat tanulhatnak azoktól a községi taná­csoktól, akik napról-napra új ötle­teket visznek keresztül a gyakor­latban, napról-napra új módszere­ket gondolnak ki a begyűjtés elő­mozdítására. A nyíregyházi városi tanács is előre akarja vinni a be nmn pHKMBnannaH9nmmMH3Rnm Jelentkezzenek minél többen bányásznak, vájártanulónak! Az elmúlt rendszerben nyo­morúságos, szenvedésteli élete volt a bányászoknak. A kímé­letlen tőkés kizsákmányolás a gépesítés elhanyagolásával, a 10 —12 órás munkaidővel, nyomo­rúságos bérrel embertelen terhet rakott a bányászok vállára. Ma már megváltozott a helyzet. A bányászok megbecsült taglal a dolgozók társadalmának s mun­kásosztályunk legjobb, leghő­siesebb fiai közé tartoznak. Min­denki büszkén tekint a bányász- egyenruhára s minden bányász büszke is egyenruhájára. Nem­csak erkölcsi megbecsülés jut osztályrészül bányászainknak, hanem ez a megbecsülés anya­giakban is kifejezésre jut. A bá­nyák hatvan százalékát gépesí­tette a nép állama s biztosí­totta a bányászélet emberséges életfeltételeit. Nyolc órai mun­kaidő után a bányász hazatér­het egészséges lakásába, szóra­kozhat, sportolhat, tanulhat. Nem egy dolgozó, nem egv fia­tal ment már el megyénkből bányamunkára. Valamennyien boldog örömmel, lelkesedéssel írnak a bányászéletről. Szőke Miklós, aki Kisváráéról került a szuhavölgyi szénbányába, régen molnársegéd volt. Ma már 1200 forintos havi keresete van a ba­nyában. Családja is elköltözött már s a munkahelyen kapott szép lakásban rendezték be bol­dog otthonukat. Feha László, aki nemrégen még tiszamo- gyorósí volt, így ír levelében; „Most, hogy a bányához kerül­tem, most érzem azt, hogy meny­nyire megbecsülik nálunk az embert.“ Szabó József zsurki dolgozó, aki eleinte idegenke­dett a bányászélettől, íév ír Szuhavölgyéről: „Most már el sem lehet küldeni innen. Szép lakásunk van s van úgy, hogy havi 1500 forintot is megkere­sek“. A hazának szüksége van bá­nyászokra, vájártanulókra. Az ötéves terv követeli azt, hogy minél többen jelentkezzenek bá­nyamunkára, vájártanulónak. Szép hivatást választ az, aid bányász lesz s ugyanakkor haza­fias kötelességet is teljesít. A mai naptól kezdődően lehet bányamunkára jelentkezni a he­lyi tanácsoknál, tömegszerveze­teknél, Nyíregyházán a Sztálin­ién munkaerőgazdálkodásí hi­vatalnál. A munkahelyre való utazás díjtalan. Megérkezéskor 400 forintot, egv öltöny munkás­ruhát, bakancsot vagy csizmát, egy rend fehérneműt kapnak a jelentkezők, A szállás korszerű munkásszállóban van, étkezést kedvezményes áron lehet kapni az üzemi konyhákon. Munka után fürdési, sportolási, szórako­zási alkalom van. Vájártanuló­nak ugyancsak a tanácsoknál, s a nyíregyházi munkaerőgazdál­kodási hivatalnál lehet jelent­kezni egészen szeptember 1-ig. A vájártanuló iskola szeptem­ber 2-án kezdődik. gyűjtést Már határoztak: a ta­nács valamennyi osztályának dol­gozói vállalták, hogy ott lesznek, ahol a harc folyik. Felvilágosítás­sal, gondos ellenőrzéssel fogják se­gíteni a beadást. Bizonyos, hogy döntő fordulatnak kell lennie a felvilágosító munká­ban Nyíregyházán. Egyetlen köz­ségben sincs akkora lehetőség a népnevelők mozgatására, az aktíva­hálózat kiépítésére, mint Nyíregy­házán, a megyeszékhelyen. A vá­rosi pártbizottságnak élnie kell ez­zel a lehetőséggel, mert nem lehet egyetlen ' olyan dolgozó paraszt sem, mint Antal András, aki nem tudta, mit Is jelent beadni ter- ralnyfeleslegét. Mert nem lehet, hogy Nyíregyháza a megye szégye­nére mindig utolsók közt kullog­jon, , — vass — 1 1 1 1 -— — ■ 1 1 —— A „RONGYOSOK“ GYŐZELMET ARATNAK Ezt az írást Szamostatár- íalva szövetkezeti község dolgozó parasztjainak ajánljuk, akik tanúságot téve forró hazaszeretetük­ről, 142 százalékban tel­jesítették évi terménybe­adási kötelezettségüket. Tatár Péter, vagy ahogy a többi jobbágy nevezte, a „szomorúszivü” Péter eltűnt Taítárfalváról. Mint a .hajnali köd, ha szél kerekedik a Tisza felől. Senki nem tudta ho. . rá, merre ment. A tavaszi zöldbe öltözött nádas sok titkot rejtege­tett. Egyetlen nagy dágványos ten­ger volt a Szamos környéke, fel egész a Tiszáig, mintha, sárten- gerbe akarná fullasztani a balsze­rencse a jobbágyviskókat. Bár fullasztani! Tán jobb lenne. Zöl­déi a nádas, elevenedik a határ s a mocsarak világa felől kósza hírt lioz a szél. Azt mondják, valami­féle jaibbdgycsapatok gyülekeznek a. Tiszapart rejtekeiben, hogy fel­gyújtsák a némettel cimboráiéit kastélyait s elkurgassák a császári rablókat. Ki tudja igaz-ef Vagy talán a szomorúszivü Péter is hoz­zájuk szökött? Jobban is tette, ha ezt cselekedte. Igavonó barmok hij- ján az emberek magukat fogják az ekébe s a gyerekek, asszonyok sorra pusztulnak az éhségtől. Csak pusztulás és pusztulás. Hol a fe. ketesisakos császári dragonyosok, hol a morva puskások lepik meg a környéket, hol az istentől elrugasz­kodott császári Pál ff y huszárok sa­nyargatják, sarcotják a népeket. Az ember csak tűr és tűr, > de meddig vájjon! Meddig?'.' Ott jajongott c szörnyű szó a népek szivében s ha a gyűlölettől lángot vetne a föld, már régen egyetlen óriási máglya­ként csapkodná az eget a Tiszá­két, Szamosmente. Tatár Pétert azért nevezték el szomorúszívünek, mert nevetni öt még senki nem hallotta. Szútlan, csendes ember volt. Mintha belső tűz emésztené. Annál inkább vidám volt fiatal felesége, aki naphosz- szat dalolt, mint a pacsirta. 8 ezt az asszonyt Halálragyalázták a sarcoló Pálffy huszárok. Akkor hal­lottak először hangos szót Péter­től. Mint akinek megbomlott az agya, úgy átkozódott, testét porba verte. Két-három napra rá meg- cscndesedett. ölébe vette asszonya holttestét, kivitte a nádasba s azóta nem látták... ...A nap mintha megállóit volna a forró júliusi égen. A naptárban lj.-ét jegyeztek. Két sereg állt egy­mással szemben a Tisza partján Tissa-Becsnől. A fejedelem kato­nái, a szabadság zászlóbontói és a folyó innenső partján a császári hadak. A császáriak négy sugár­ágyút irányoztak rá a hidra, ezen­felül négy csatakigyó ólálkodott a füzesben. A fejedelmet pedig várják. Vi­harnál sebesebben futott szét a hír az országban: Rákóczi elindult, hogy megszabadítsa az édes hazát a férgektől, undok ragadozóktól. Már kitűzték a zászlót a Tiszán túl is s azok segítségére kell sietni. Bercsényi dragonyosai vágtak első­nek neki a hídnak, de megtorpan­tak az ágyúzástól. A fejedelem Wisnoviecky, a fiatal lengyel dzsi- dásait rendelte rohamra. Sikertele- nül. Hiábavalón telt el a délelőtt s a révnél még mindig a császáriak voltak az urak. Ekkor parancsolta meg Rákóczi: „Menjenek a „ron­gyosok” ! Hát ők valóban rongyosok vol­tak. Alig lehettek félezren. Mind­nyájan szalcadt mundérban, l.i ilyen, ki amolyan foltos ruhában, csapzott hajjal, sápadtan, de sze­mükben rettenetes elszánt erővel. Hogy kik voltak a rongyosok? Hazátlanok, akiknek viskóit felper­eseitek, családjukat kiirtották, vagy otthon pusztultak el kedveseik az éhségtől. Se istenük, se hazájuk, azaz hogy most indultak el hazát szerezni. Kinek kard, kinek ócska pisztoly a kesében. Úgy néztek ki, mint a fekete fcllegek az égen, vi­har előtt. Ott álltak a füzesben, szemben a császári zsoldosokkal s néztek a túlsó oldalt. Kegyetlen vad indulattal. Csikorgatták a fo­gukat, amikor a Bercsényi drago­nyosok, a lengyel dzsidások megfu­tamodtak, tehetetlenkedtek. Hogyne okozott volna hát ferge­teges örömet a fejedelem paran­csa! A szenvedés minden vidámságot kiölt a rongyosokból s egyetlen örö­mük volt, ha az ellenséget vághat­ták, üthették. Borbély Balázs, a vezér maga köré gyűjtötte ff hadat. Meztelen kardját kinyújtotta. — Véreim! A fejedelem azt mondta; ti megfogadtátok, hogy tüzen-vizen kereszt ülrohantolc ér­tem, hogy megmentsük hazánkat a rablóktól. Most itt az all:alom meg­mutatni, hogy álljátok-e szavato­kat. Álljuk-e véreimf Bosszút ál- lunk-e felégetett házainkért, meg­gyalázott asszonyainkért, chenhalt gyermekeinkért?! A rongyosok felzúgtak, mint a mennydörgés. Bosszút! Jobbágycondrás férfi lepett élő. Szomorúszivü Péter volt Tatár- falváról. Elszántan szólott. Én éltúszom a Tiszát. Velem még van vagy tíz-húsz ember. Arra lejjebb, hogy észre ne vegyék. Kö­zibük csapunk * aztán az egész had átvághat a hídon! Borbély Balázs szemöldöke fel­szökött, aztán nagyot kurjantott. — Véreim! ígértem nektek ütkö­zet előtt új uniformist. Most lesz. Ledobjuk rongyainkat s úgy, ahogy világraszült minket anyánk, át­úszunk a folyón! I Elszánt, hajmeresztő tern volt. De a megvalósulás azokon múlik, akik a tervet végrehajtják. I A rongyosok egyik része a par­ton maradt s hol itt, hol ott elő­bukkanva a parti füzesek közül, vonta magára az ellenséges üte­gek, csapatok figyelmét. Úgy tet­tek, mintha gázlókat keresnének. Addig a másik részleg ledobta ron­gyait — szívesen megszabadultak tőle — meztelen kardjukat, piszto­lyukat foguk közé vették s aztán úszni kezdtek a bodros hullámok­ban. Az ellenség nem sejtett sem­mit. Ott úszott a legelsők között Tatár Péter. Villogott a szeme s ahogy a tüdeje zihált, nem tudni micsoda: az úszás-e vagy a bosszú fütötte. Nem volt meleg a víz, de teste lángolt, mintha poklok tüze égetné. A túlsó parton vannak a Pdlffy-huszárok, akik házára, nótás feleségére törtek. Ott vannak, akik nem kímélik az országot, akikegy tálból csercsznyéznek a nemetek­kel. Mint az ördögök, ugráltak ki a partra. Nem voltak most rongyo­sak! Egyforma, feszes egyenruhá­ja volt valamennyinknek, s a mez­telen hősök kardjukat forgatva törtek rá oroszlánokként a meg­riadt ellenségre. Nem volt előttük akadály, nem volt előttük megál­lás. •— „Rajta! Rajta!” A rongyosok lovasrészlege rává­gott a hidra, ök is meztelenül, mint a félistenek. A nap is megállt az égen. Tatár Péter már zsinórozást kar pott egyenruhájára. Valamelyik labanc megvágta s piros vércslkok szaladtak végig testén. 8 mintha a rongyosokkal jött volna, megérkezett a száraz ferge- teg is. Hatalmas porfelleget ho­zott magával, beborította a csata­teret, embereket, halottakat. Sü­völtött a szél s egyre csak zúgott ellenállhatatlanul a kiáltás: Raj­ta! Rajta! A Pálffy-huszdrok beszorultak, a mocsárba. Egyetlen egy ember nem menekült közülük. Ott veszett re. zeriik is, Kende János ezredes-ka­pitány. A rongyosok, a győzők közül is sokan elvesztek. Egy fűzfa tör­zsénél feküdt meghasogatva Szo­morúszivü Péter. Kár, nagy kár volt, hogy meghalt. Egyszer életé­ben felderült volna az arca, ami­kor a rongyosok valóban új egyen­ruhában a fejedelem elé léphettek s Rákóczi ennyit mondott megha­tottam — Köszönöm a haza nevében... * Ez történt 1705 július Ij-én, amikor a tiszabecsi révnél Rákó­czi hadai átkeltek a folyón s meg­indultak Magyarország felszabadí­tására. Legendás csatákat vívtak Esze Tamás, Borbély Balázs ron­gyosai, a szomorúszivü páterek, a hőslelkü kurucok. Ezeknek a hő­süknek útján járnak most a sza- mostatdrfalvai szövetkezeti dolgozó parasztok. akik áldozatkészen telje. sitik a haza iránti kötelezettségü­ket. Hazafias tettükkel állítanak örök emléket Tatár Péteréknek, ff Tiszahát, Szamosmente valamennyi hősének. SOLTÉSZ ISTVÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom