Néplap, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-31 / 176. szám
4 1951 JULIUS 31, KEDD NÉPNEVELŐK A BEGYŰJTÉS SIKERÉÉRT Á kiasárdai Járási Pártbizottság a Járási Tanács legjobb funk- •cionáriusait bevonva, brigádot szervezett s ez a brigád' meglátogatja a lemaradt falvakat és megmutatja, hogyan kell megszervezni a begyűjtést. Dombrád is erősen elmaradt a begyűjtésben, de a brigád látogatása nyomán, már vasárnap két vagon termény gyűlt be a raktárba. Hat tagja van a brigádnak. A községben kiérve egyikük, a hangos hiradó megszervezéséért a felelős. Nem csak a jól, vagy rosszall -teljesítők nevét olvastatják fel, hanem politikai szöveget is szerkesztenek hozzá. A brigád másik tagja a dobolást szervezi meg. Megmutatja. hogyan kell a dobolás szövegének jó összeállításával is beadásra serkenteni a dolgozó parasztokat. Ugyanez a brigádtag felelős az úttörő köszöntőbrigádok megszervezéséért, valamint azért, hogy a kimagasló eredményt elért dolgozó parasztokat este a népi zenészek zenével köszöntsék, egy tanácstag pedig a község nevében köszöntse fel. A brigád harmadik tagja a szemléltető agitációt szervezi. Dombrádon például rövid idő alatt harminc fiatalt mozgósítottak ..Villámok'’ szerkesztésére s este már mintegy 150 „Villám’’ jelent meg a község utcáin, dicsérve a jól teljesítőket, megróva az elmaradókat. A brigád negyedik tagja ellenőrzi, hogy ki csépelt és ki hogyan teljesíti beadási kötelezettségét. Ez a brigád látja el az előző hármat konkrét adatokkal. Az ötödik. a cséplőgépet ellenőrzi, az ott folyó népnevelő munkát, a gépek teljesítését és a cséplőgépek közti verseny nyilvánosságát. A brigád hatodik tagja szervezi a népnevelő munkát, kiválogatja és bevonja a népnevelő munkába az arra alkalmasakat. Ilyenformán a brigád a helyszínen mutatja meg: hogyan kell aktivizálni a dolgozókat a begyűjtésre. A dombrádi párttitkár elvtárs a brigád érkezésekor még azt mondta: „Megőrülök a nagy munkában. mindent magamnak kell elvégeznem, nincs egyetlen aktívám sem'’. A brigád érkezése után fél órával már más volt a véleménye: mintegy 50—00 helybeli aktíva, népnevelő dolgozott a faluban. A fényeslitkei termelőszövetkezet földjén iáén szép volt a rozs. Volt olyan rozstő, hogy 37 szár nőtt rajta 37 kalásszal. Megmutatták ezt a rozstáblát a község dolgozó parasztjainak is. Tanácsülés előtt történt ez. A tanácsülésen aztán leiállott Széles Károly középparaszt és azt mondta: „51 éves vagyok már, de olyan rozsot nem láttam még soha a községben, mint a termelőszövetkezeté. Én már tudom hol a helyem. Juhász La jóssal együtt csoportot szervezünk a ialuban és ugyanakkor beadási kötelezettségemet 300 százalékra teljesítem.“ S valóban Juhász Lajossal, eőy másik középparaszttal hozzáláttak az úi csoport szervezéséhez. ☆ Tiszaiakon is ötletes „Tlildm” üzenetekkel figyelmeztetik az cl. maradókat kötelességük teljesítésére. Csikós Bálint 5 holdas kispa- raszt az árpa. beadásával késett. A népnevelők plakátot írtak: Csikós Bálint! Mit akarsz a feleslegeddel? Nem tudod, hogy két katonafiod Us várja tőled?! Csikós Bálint kora reggel kapufán találta az üzenetet. Az első látogatók közt érkezett a tanácshoz. ffizámoljátok már össze, hogy ■mennyit adhatnék még be" — kérte a bentieket. Jónéhdny gazda kapujára hasonló eredménnyel „csapott le" a „Villám.", hogy kötelességükre figyelmeztesse őket. Állandó figyelemmel kísérik a dolgozó parasztok a tanácsháza előtt váltakozó „Villám"-táblákat. Egyiken ez áll most: ..Ejnye Csikós Miklós! Nem ezt vártuk tőled, 150 százalékra becsülettel teljesítetted a beadást, most mégis a másodvetés ellen agitálsz. Vessél csak nyugodtan, most jó az idő. Ha rövid lenne az ősz és nem érik be, átadhatod a földmüvesszö- vetkezetnek silözásra’’. Jut hely a fekete táblán a sirán. kosóknak is: „üszkös a búzátok Bodó János cs Tornán Ferenc. Nein csáváztatok, hát most ne siránkozzatok! Vegyetek példát a , Kossuth" tsz-röl melynek csávázott búzája a legszebb termést adta". „Miért hallgatsz Balogh Sámuel az ellenségre? — kérdi következő. Kövesd ifjú Áfra János példáját, aki élenjár a beadásban!". És ott áll mellette a S00 százalékon felül teljesítők külön diesérötdblája: ifj. Áfra János 476 százalék, Hurcsik István 389, Körei László 359, id. Kádár Mihály 350, Kiss Elek 319, id. Felró János 309 százalékkal. & Szabolcsbákán is „csapkod“ a „Villám“. Legutóbb S. Molnár István kapuját találta: „Már régen elcsépeltéi, mégsem tét tél eleget beadási kötelezettségednek. Kövesd Gyüre József példáját, aki 19 mázsát adott be „C“ jegyre. Jelszó: Cséplőgéptől a bcgyüjtöhelyre“. S. Molnár István szekere elsők között állt meg aznap reggel a raktárnál. De otthon indulás előtt még leugrott a szekérről. Levette a .,Víllám‘‘-ot a kapuról, hogy ne lássák még többen a szégyenét. A Szovjetunió haditengerészeti minisztériumának ünnepi ülése a Szovjet Flotta Napja alkalmából Július 28-án a Szovjetunió haditengerészeti minisztériuma a Szovjetunió Haditengerészeti Flottájának Napja alkalmából ünnepi ülést tartott a Gorkij-park szabadtéri színházában. Az ünnepi ülést N. G. Kuznye- eov altengernagy, a Szovjetunió haditengesészeti minisztere nyitotta meg. Viharos lelkesedéssel választották a díszelnüksegbe a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottságának Politikai Irodáját I. V. Sztálinnal az élén. A Haditengerészeti Flotta Napjáról P. Sz. Abanykin tengernagy tartott beszámolót. A Szovjetunió Haditengerészeti Flottájának Napját — mondta az előadó — az ország újabb hatalmas ggzda#gi és politikai fellendülése közepette ünnepeljük. — A srovjet nép,- miután sikerrel befejezte a háborüuláni első Ötéves tervet. Lenin—Sztálin pártjának vezetésével lelkesedéssel oldja meg a kommunizmus építésének újabb nagyszabású feladatait, újabb sikereket arat a mezőgazdaság fejlesztésében, a dolgozók jólétének és kultúrájának fokozásában. Mindez ragyogóan jellemzi Bolsevik Pártunk és a szovjet kormány békeszerető politikáját. Az ünnepi ülés résztvevői hatalmas lelkesedéssel üdvözlőtáviratot intéztek Sztálinhoz. Július 29-én Moszkva dolgozói az egész szovjet néppel együtt lelkesen ünnepelték a Szovjetunió haditengerészeti flottájának napját. Az ünnepség gyorsjáratú hajók felvonulásával kezdődött a Moszkva folyón. A hajók felvonulása után bemutatták a Doszfiot búvárjainak munkáját. Az ünnepség különböző mintájú és osztályú soprthajók versenyével ért véget. Az ünnep alkalmából nagy népünnepélyeket tartottak a moszkvai parkokban. A DISZ cséplő- cs aőitácics brigádok is helytállnak a begyűjtési csatában A fehérgyarmati járás legjobb községének vándorzászlaiát a sonkádiak kapták meg legutóbb. Itt a fiatalok cséplőbrigádot alakítottak vasárnapra azzal a jelszóval, hogy „Koreában vasárnap is harcolnak a szabadsághősök közös ellenségünk ellen. Vasárnap is gyilkolnak Truman banditái, vasárnap is pusztítják az öregeket, gyermekeket. A vasárnapi csépléssel, példás terménvbe- adással az ö felperzselt szántóföldjeikért, értük is harcolunk." Az itteni DISZ fiatalok a pártszervezet irányításával ag - tácíós brigádot alakítottak cs igen helyesen elsősorban szüleiknél végeznek felvilágosító munkát. Juhász Zsigmond középparaszt fiatal így érte el, hogy szülei 1060 százalékra teljesítették beadási kötelezettségüket, Vánvár Gyula szülei pedig 340 százalékra. Utána mindketten szüleik példáiéra hivatkoztak a háziagítációban. Gyüre András fényeslitkei fiatal népnevelő mindig a ^célravezetőbb érveket szedi elő a meglátogatott családoknál. Szabó Ferenc hét holdas kisparasztinál például tudta, hogy sokat fuvarozik a földmű vesszövejkezetnek. „Minden C-jegyre beadott mázsa termény után 73 forintos vásárlási utalványt kap — mondta neki. Ha az utalvánnyal elmegy a boltba, akkor kap arra jócskán patkószeget nyugodtan fuvarozhat, nem lesz gond a patkóra”. Szabó Ferenc valóban túlteljesítette beadási kötelezettségét. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Változó felhőzet, záporeeö. zivatar, elsősorban az ország északnyugati felében. Mérsékelt, időnként kissé élén- kebb szel. a meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek az ország területre: kedd reggel 13—16, délben 24—28 fok között. Rádióműsor JULIUS 31. KEDD. KOSSUTH-KÁUIÓ: 5.00: Falurádió. 5.20: Zenés nercek. 5.30: Hírek. 5.40: Női szemmel. 605.: Indulók. 6.20: Bolgár zenekari muzsika. 6.45: Hírek. 7.00: Gros« operarészietek. 7.20: Hanglemezek* 8.05: Hanglemezek. 11.30: Indonéz partizánok. 12.00: Hírek. 12.30: Egy falu — ec.v nóta. 13.00: Népek dalai. 13.45: Könnyű zene. 14.10: Operettrészletek. 15.30: Tömegdalok. 15.55: Hanglemezek. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: Gordonkaverseny. 17.45: Termelési hiradó. 18.00: Baranyai dalok. 18.oO: Hanglemez. 19.00: Paul Robeson dalai. 20.00: Hangos Újság. 20.35: Versenyben az ország kórteréért. 20.45: Színházi közvetítés. Gál Anna diadala. 22.20: Hírek. 23-30: Hanglemzek. 24.00: Hírek. / PETŐFI-RÁDIÓ: 5.30: Népzene. 5.50: MHK-negyedóra. 6.20: Hanglemezek. 6.45: Mese-nyitány. 7.00: Jó reggelt gyerekek! 7.35: Magyar népdalok. 8.00: Balettzene. 8.30: Hanglemezek. 9.20: Iskolások rádiója. 10.40: Lakatos ‘Vince és zenekara játszik- 11.10: Szórakoztató zene. 15.00: Zenekari muzsika. 16.10: Tarka muzsika. 17.15: Harc az öntödei Felejt ellen. 17.30: Hírek. 17.40: Tánczene. 18.00: Dolgozóknak a zenéről. 18.40: Tánczene. 38.55: Egy falu — egy nóta. 19.15: Tíz perc pport.. 19.15: Ünnepi hangverseny Liszt .Ferenc halálának 65. évfordulójára. 21.45: Opc- rarószlebek. 22.35: Zongora. APRÓHIRDETÉS ELVESZTETTEM a Sóstói strandon a ,Doxa” karórámat. Beendetes meg. taláiója adja. be a kiadóhivatalba. Jutalomban részesül. ELADÓ a Lászjó-utca 13. számú ház azonnal bekötözhető. IDŐSEBB, komoly asszonyt beteg mellé felveszek Ko-ssuth-u. 58 EGY sötét hálószoba bútor eladó. Hon véd -u. 1. »z á m. G Y E RMEKSZEE ETŐ háztartási alkalmazottat keresek. Széchenyi-u. 32. földszint. VÁLYOG van eladó Boc3kai-út 59. BÚTOROZOTT szoba magános férfi részére kiadó. Illatszertár. Luther-u. 8. szám. A NYÍRBÁTORT földművesazövetke. zet áruforgalmi könyve szombat d. u. 1—2 óra között a nyíregyházi vasútállomáson elveszett. Kérjük a becsü’e- tes megtalálót. vagy aki tud róla, küldje a fenti címre A betegek részére kibocsátott vajjeáv met? beváltható július 31-én a Kiskereskedelmi Vállalat Bes.senvei-téri teiüzle- tében. Városi Tanács VB. kei oszt, Az Ij-Kín® hírügynökség különtndősitojának összefoglaló jelentése a keszoni fegyverszüneti tárgyalásokról Az Uj-Kína hírügynökség külön- tudósítója jelenti Keszonból: A koreai fegyverszüneti tárgyalásokat folytató két fél 10. illés után megegyezett a napirendben. Nyomban azután, hogy a július 20-1 ülésen elfogadták a napirendet, megkezdték a második pont tárgyalását. A napirend megvitatása a fegy verszüneti tárgyalások során több, mint 17 napig tartott. Ennek ellenére tényleges ülések mindössze 21 óra 40 percen át folytak. Ezalatt együttvéve hét napon át, szüneteltek a tárgyalások, mert az amerikai fél a tárgyalások félbeszakítására ürügyül hozta fel a tudósítók és a köszöni semleges övezet létesítésének .jelentéktelen kérdését és mert a napirend egyes kérdésével kapcsolatban a két fél véleménye eltért. A napirendre vonatkozó tárgyal ásókban, csak azután jött létre gyors megegyezés, amikor a koreai néphadsereg és a kínai önkéntesek képviselői több kérdésben engedményt tettek. A napirend megvitatása során, minden idegen csapat kivonásának kérdése Koreából elvi kérdéssé vált, amellyel kapcsolatban a két fél véleménye eltért egymástól. A július 10-én tartott első ülésen Nam Ír tábornok fő küldöttünk, rövid beszédben kifejtette, hogy minden idegen csapat kivonása Koreából, alapvető feltétele a koreai háború megszüntetésének és a koreai kérdés békés rendezésének. Ettől az időtől kezdve a július 21-én tartott 8. ülésig küldöttségünk mindig szorgalmazta a kérdés napirendre tűzését annak megtárgyalása és megoldása céljából. Az amerikai küldöttek azonban többször elutasították a szóban forgó kérdés napirendre tűzését. Azt a körülményt, hogy elutasítják a kér. dós megvitatását, azzal magyarázták, hogy az idegen csapatok Koreából való kivonásának kérdését ..politikai kérdésnek” tartják. Nyíltan arra törekedtek, hogy minden idegen csapat Koreából való kivonásának kérdését elkülönítsék a koreai „tüzet szüntess'-’-től és a fegyverszünet elérésétől, valamint a koreai kérdés békés rendezésétől. Mivel amerikai részről többször elutasították a kérdés napirendre tüzesét, küldötteink a július 2l-iiilé- sen háromnapos szünetet javasoltak. hogy mindkét fél gondosan áttanulmányozhassa ezt a kérdést. Július 2ő-én, amikor a tárgyalások megindultak, küldöttségünk beié- - egyezett az amerikai félnek abban javaslatába, hogy miDdcn idegén csapat Koreából való kivonásának. , kérdését a következő tanácskozásra halasszuk el, azzal, hogy kérdést a tűz megszűnteiére és a fegyverszünet megteremtése után rendezzék s hogy a fegyverszüneti megállapodás m érdekében ne tűzzék a mostani ta- 4 nácskozás napirendjére. Küldötteink .7 ezenkívül javasolták a már megállapított négy napirendi poDt kiegészítésére, ötödik pontként a „ja* r vaslatok mindkét fél érdekelt országai kormányaihoz” című pont napirendre tűzését. Ez mindkét öl-. , dalon érdekelt kormányokhoz terjesztendő olyan javaslatok kidolgozásának megkönnyítését célozza, amelyek indítványozzák, hogy biz©«, - nyos idő múlva a fegyverszüneti megállapodás után hívják össze si két fél magasabbra ngú képviselőinek tanácskozását minden idegen 7 csapat Koreában történő fokozatos J kivonásának megtárgyalására. Ezt a küldötteink által előterjesztett újabb javaslatot a július 26-i. 10. ülésen elfogadták. A küldötteink által tanúsított őszinte béketürek-' vés lehetővé tette, hogy a fegyver-, sziíneti tárgyalások során gyorsan áttérjenek a lényeges kérdések- megtárgyaiására. "•*< A július 20-1 és 27-1 ülésen. második napirendi pont tárgyalása során küldötteink világosan kifej, tették azt az álláspontot, hogy a koreai hadműveletek megszüntetésének alapvető feltételeként a két fél közötti katonai demarkációs vonalat a 38. szélességi kör mentén kell megállapítani, domilitarizálí övezet létesítése érdekében. Azóta, azonban az amerikai küldöttek mm hajlandók tárgyalni a 38. széledé* gi kör mentén vezető katonai demarkációs vonal megállapításának kérdéséről. , SPORT Nagy küzdelem a nyíregyházi motorosversenyen Vasárnap rendezték meer Nyíregyházán a meghívásos, városok közötti háztömb körüli motorkerék párversenyt. A verseny iránt igen nagy érdekiö- lödés nyilvánult meg, minUicy hetvenen jelentkeztek. Naery küzdelem kü Ionosén a 125 köbcentis kategóriában alakult ki. A verseny részletes eredményed a következők: 100 köbcentis — kilométer : 1. Velencei, Miskolci Honvéd (Csepel) 19.31.2. 2. Véré**. Miskolci MSE (Use- pel) 19.36.1. 3. Steíán Debreceni Lók. (Csepel) 22.35.3. 125 köbcentis 24 kilométeren: 1. Velencei. Miskolci Honvéd. 18.10.00 (Cseiiel). 2. Karácsonyi, Nyíregyházi MSZHbZ 18.36.00 (Csepel). 3. Rosa, Nyíregyházi M6Z11SZ, 19.47.1 (Csepel). 250 köbcentis 36 kilométeren: 1. Gulyás Njúrcgyházi MSZHSZ 26.12.3 (Jáva). 2. Stcizer. Miskolci MSZHSZ, 28.50.1 (Jáva). 3. Pásztor. Debreceni HSE, 30.07.7 (Jáva). 350 köbcentis 36 [kilométeren: 1. Velencei, Miskolci Honvéd. 26.30.00 (Jáva). 2. Vezekén.vei Miskolci MSZUSZ, 28.8.7 (Jáva). A 'többi verli senyző motorhiba miatt feladta. Mindannak ellenére, hogy jól sikerült a verseny, nem hallgathatjuk el azt a nagyfokú fegyelmezetlenséget és felelőtlenséget, amelyet a nyíregyházi MSZHSZ motorosai tanúsítottak nem a versenyen hanem verseny előtt két nappal. Pénteken délután a gyanútlan járókelők, kccsihajtók és kerékpárosok hirtelen arra riadtak fel. hogy a város utcáin eszeveszett gyorsasággal vari motorosok száguldoznak kerbe- körbe. Nem egy gyalogos az utolsó vjllanalohban meneküt meg az elgázolástol. Súlyosbítja a helyzetet hogy ott volt a fegyelmeztlenek között Süveg elvtárs is, a Tatarozó Vállalat párttitkára. A törvények, a rendete. tek — köztiik a közlekedési rendszabályok Süveg elvtársra is vonatkoz-, nak ezerszer inkább, mint a párton-, kívüliekre. Neki ineb kellett volna, akadályozni az engedélynélküli „pro.i baversenyt", amely súlyosan megsér-' tette a közlekedés rendjét komolyan.' vazélyeztette a dolgozók életét. Éhe-l lyeti a rendbontók közé állott! Remélhetőleg Süveg elvtárs is, así MSZHSZ is levonja, nemkülönben asá MTSB is (!) n. történtekből a tanul-! Ságot! NACY MEGLEPETÉSEK . A LABDARUGÓFRONTON A vasárnapi labdarúgómérközésevi lsen nagy meglepetések születtek. . Ast élen haladó csapatok: K invárd a, NyhJ Lokomotív mind kikaptak. At erédaj menyek a következőkén alakultak:! Nyírmada—Nagykáiló 4:2 Nyírbátort —Kisvárba 3:0, Baíttány—Nvh. Tz>-J ko-motív 2:0. Nvh. Dózsa—VlátéSEalkaí 1:0. Tiszalök—Nyíl. építők 2:1. Vá-j sávosnamény—Fehérgyarmat. 4:5. D3J tnecser—Záhony 4':t. I LABDA RU CO I EDZŐTANFOLYAM Labdarúgói edzötan folyamot rena deznek Nyíregyházán, amelyre jelentél kozni lehet. A tanfolyam augusztus 4-én kezdődik az MTSB-ben délután 5 órakor (Egyház-u. 15.). ÁLLANDÓ fl J JELI-NAPÚ ALI szolgálatot tart a 17/9. sz. gyógy* szertár: Dózsa György u. 3. sz. (volt Arany Sas). Állandóan reggel 8-tól, este 8-ig tart nyitva a 17/5, számú Rákőczi-út alatti (volt II» Rákóczi) és a 17/6. számú Széchea nyi utca 1. sz. alatti (volt AngyalJ gyógyszertár.-------------------------------- ó SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Politikai napilap Felelős szerkesztő: Zsurakovízki Mihály Felelős kiadó: Cvöre József < Szerkesztőién: Nyíregyháza * Dózsa G.vöre.v-u 5. Tel.: 13-70. 32-7T. Kiadóhivatalt Nyíregyháza. Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30—00. I Nyíregyházi nvomda. Nyíregyháza. Dózsa Gyorgy-flt 5. 1 Váltsa be nyári mozibérletszelvényét BÉKE MOZI Július 29-töl 30-ig köszív DÓZSA MOZI Július 2S-ÍÖI 30-ÍE DEMOKRATIKUS NÉMETORSZÁG