Néplap, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-22 / 169. szám

o 1951 JULIUS 22, TASjABKJJ* TÖRŐDJÖN JÁRMI TANÁCSA A MÁSODNÖVÉNYEK VETÉSÉVEL IS Tegnapelőtt Jármi határában már csak Itt, ott lehetett látni óey-egy darab tar löt keresztekkel. De már ezeket is hordták az uta­kon sűrűn feltűnő szekerek. Egy darab földre öt-hat szekér is be­fordult, majd megrakodva indul­tak a falu felé. Közösen, összefog­va hordanak a jármi dolgozó pa­rasztok, mert hajnalra be akarják fejezni a hordás munkáját. Igye­keznek, biztoságban szeretnék látni fáradságos munkájuk gyümölcsét. Mert amíg kint a határban van a termény, az addig a Sarka István féle kulá'koktól nincs ott bizton­ságban. Van ugyan tüzőrség a fa­luban, de annak csak a neve az. A toronyban naponta felváltva két lány, csak nappal tart szolgálatot és onnan Is csak a falu házalnak tetejét láthatják. Éjjel majdhogy nem a véletlenre volt bízva a nép kenyerének biztonsága. Sietett is Almási István. Szilágyi Gyuláné, hogy minél hamarabb zsákjaikban és a terményraktárban legyen kicsé­pelt gabonájuk. A tertnényraktár előtt is sűrűn megállnak napjában a zsákokkal megrakott szekerek. Viszik a kötelezőt, a felesleget. To­ka Sándor már visszafelé jön a terményraktárból. Szekerén csak üres zsákok vannak. A tanácsház elé érve leszáll szekeréről. Bent a tanácstitkár elé rakja a gabona­könyvét és a bennelévő ..hivatalos’’ papírokat. Holnap szeretnék ma­A? amerikai beavatkozók és a iiszinmanista csapatok koreai veszteségei A koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek .20 nap alatt, iúníus 21 és iúlius 10 kö­zött több mint 19 ezer ellensé­ges katonát semmisítettek meg, a 38, szélességi körtől északra. A légvédelmi egységek 225 el­lenséges repülőgépet lőttek le, vagy rongáltak meg az arcvo­nalakon. Az ellenségnek május máso­dik felében a 38.. szélességi körtől északra indított, harma­dik támadása óta több mint 71 ezer amerikai és liszínma- nisa katona vált harcképtelen­né. A koreai fegyverszüneti tárgyalásokat folytató felek pénteken nem tartottak ülést Az Ui-Kina hírűgvnökség ie- lenti: Az Ui-Kina hírügynökség oheniani tudósítójának a ko- •eai front vezérkarától kapott értesülései szerint a koreai i égy verszüne ti tárgyalásokat olvtató küldöttek iúlius 20-ra kitűzött 8-ik ülést nem tartot­ták meg, mert az ENSZ fegyve­res erőinek küldöttsége nem tu­dott megjelenni Keszonba, mi­vel a reggeli eső után az utak járhatatlanná váltak. A tárgyaló telek megegyezés­sel július 21-én 9 órára tették a nyolcadik ülést. Áz idejében való permetezés: harc kiváló gyümölcstermésünk megőrzéséért! A gyümölcsösök keze lésének elmulasztása milliós károkat okozhat Gyümölcsöseink megyeszerte ki­váló termést ígérnek. Becslés sze­rint közel 3.000 vagon almater­mésre számítunk. Nyilvánvaló, leg­fontosabb munka most, hogy meg is őrizzük e kiváló termést, minő­ségileg a legjobb téiialmát adja az országnak megyénk. Szabolcs-Szat- mär adja az ország télialmatermé- sének kétharmadrészét. Olyan téli- almát, amely jelentős helyet fog­lal el kivitelünkben, fejlődő ipa­runk számára fontos nyersanya­gokra válthatjuk át. Fuzikládium, pajzstetű támadja az almát, kemény munkával kell megvédeni állami gazdaságaink- aan, termelőszövetkezeteinkben, a gyümölcstermelő csoportokban, mindenütt a jő termést. Már az aratás idején félszázalékos bordói lével kellett permetezni a gyümöl­csösökben a fuzikládium, 0.6 szá­zalékos arzénes permetszerrel pe­dig az almamoly ellen. Sokhelyütt, főként a nyírbátori, tiszalöki és ke mécséi járásokban, a tanácsok mezőgazdasági osztályai nem tekintik szívügyüknek a kár­tevők elleni védekezést a gyü­mölcsösökben. S<5t számos termelőszövetkezetünk­ben a járási pártszervek és taná­csok utasítására e fontos munkák Idején kivonták a gyümölcsösök-' bői a kertészeti brigádokat. így történt ez a csengeri „Lenin” ter­melőszövetkezetben is. ötvenholdas gyümölcsösükben 20 vagon télial- matermésre van kilátás. Tavalyi árakat alapulvéve (1.00 volt a leg­jobb minőségű télialma ára, a leg- rosszabbö pedig 40 fillér) kiszá­mítható, hogy a permetezés elmu­lasztása, a gyümölcsös gondozásá­nak hiánya ’ vagononként 12.000, 20 vagon­nál 240.000 forint kárt jelen­tene a csengeri ,,Lcnin’’-nek. Ennyivel lenne kisebb a szövetke­zet jövedelme. S áll ez a számítás valamennyi gyümölcstermelő gazdaságra. A munka helyes megszervezése kell ahhoz, hogy most a hordás, cséplés, másod vetés idején is fontos poszt­ján őrködjék, harcoljon a kártevők ellen mindenütt minden kertészbri­gád. Jó példa a kölesei példa, ahol a Petőfi termelőcsoportban Tímár István párttitkár és Klaplca, Miklós csoportkertész ■ a családtagok bevonásával, asz- 8zongokkal, gyerekekkel meg­permetezték 24 holdnyi gyü­mölcsösük valamennyi fáját. Megállították a fuzlkládium-fertő- zést, 26 vagonnyi almatermésüket 320.000 forintos kártól mentették meg! Most várható a gyümölcsösökben a kaliforniai pajzstetű második raj­zása. Állandóan figyelni kell az erősebben fertőzött fákon a pajzs- tetveket és a citromsárga, tűhegy­nyi mozgó lárvákat. Megjelenésük­kor azonnal el kell kezdeni a Holló 10. DDT idegmérges emul­zióval való permetezést. Alma és körtefáknál 0.8 százalékos hígítá­sé permetlé-oldatot kell készíteni lágyvíziből. Tűző napon, déli órák­ban permetezni nem szabad. A Holló 10. idegmérges emulzió jól bevált új magyar növényvédőszer, amelyet Sóstóhegyen és Nagy-kalló­ban a szerződött gyümölcstermelők eredményesen alkalmaznak. Elöli a pajzstetűt, levéltetüt, sőt az amerikai fehér szövőlepke fiatal hernyóit is.. pÁktriií A középfokú káderképzőtan- folyam összefoglaló konferenciá­ját 29-én, délelőtt nyolc órakor tartják meg Nyíregyházán a Pártoktatás Házában, yjdéken a járási székhelyeken. lomba menni. Van már bőven me­gint őrölnivaló — mondja büszkén. Elcsépeltünk. — Úgy látom, volt már a ter­ményraktárban is —- nézegeti Toka Sándor vételi jegyeit a tanácstit­kár. Éppen háromszáz százalékra teljesítette beadási kötelezettségét — állapítja meg rövid számolgatás után. Mikor végeztek a csépléssel? Kérdi végül. Jó órája. Vittem azonnal befelé a bevinni valót. Jól jön az a gyors, beadási jutalom, na meg aztán hadd egy-e a fene az ilyen Sarka­iéin kulákokat. hadd lássák, hogy mi tettekkel is kiállunk ellenük! És ha mindannyian jól odaütünk Sarkáéknak lesz még egy másik előnyünk Is: villany fog égni a faluban. De nem csak ez. Azóta már meg­jelent a kormány újabb rendelete is. Több, mint félmifliárd forint ér­tékű iparcikket juttat a kormány a beadást túlteljesítő dolgozó pa­rasztoknak. Egy mázsa túlteljesí­tésbe beadott gabona után 75 fo­rint értékű iparcikk vásárlásra kapható vásárlási jogosítvány. To­ka Sándor öt mázsával adott töb­bet be, tehát 375 forintig vásárol­hat családjának. A MÁSÓDNÖVÉNYEK VETÉSÉNEK ÁLLÁSA A behordásban és csépiéiben igye­keznek a jármi dolgozó parasztok, de annál kevésbbé lehet azt észre­venni a másodnövények vetésénél. A falunak több, mint hatszázötven hold tarlója van. Ebből mindössze nyolcvan hold a másodnövény el ve­tési előirányzat. Ezidáig ezt sem teljesítette a falu. A tanács a má­sodnövények vetésénél könnyű „megoldást” talált. Az előirányzott nyolcvan holdat felosztotta a dol­gozó parasztok között és meghagyta nekik, hogy kinek, mennyit kell el­vetni. Soknak nem jutott a nyolc­van holdból. Persze a tanács mun­kája csak az előirányzott nyolcvan hold elosztásáig jutott. ..Elfelejtet­ték” Rákosi elvtársnak a másodnö­vényekre tett tanácsait ismertetni a falu dolgozó parasztjaival és nem is igyekeztek a példamutatásban sem. Ifjú Almási Istvánná tanács­tagnak az a véleménye, hogy „nincs szüksége másodvetésre’’. Csoda-e, hogy a falu többi dolgozó parasztja is húzódozik a vetéstől? Maga a tanácselnök sem sokat tö­rődik a másodnövényekkel. Mint mondja „nehéz dolog az a másod- vetés. mert nincs vetőmag, amit kaptunk, azt már elvetettük". Persze, ahol a tanácselnök maga is így gondolkozik, ott „nehéz do­log a másodvetés". Éppen a tanácselnöknek és a többi tanácstagnak volna feladata Jármiban megfogadtatni Rákosi elvtárs tanácsát. Annál is inkább, mert ha csak egy kicsit is tudato­sították volna azt, akkor a dolgo­zó parasztok is megfogadták volna a Pártnak ezt a tanácsát is. Nem egyszer tapasztalták már, hogy a Párt és Rákosi elvtárs tanácsa az ő javukat szolgálja. így volt a ko­rai vetésre, korai aratásra való fel­hívásnál is. Pénzt jelent a köles, a csalamádé, a tarlórépa. Saját ma. guk hasznán kívül, segítségére van az ipari dolgozóknak is. Több a takarmány, több állatot lehet tar­tani. Több állat van, több hús ke­rül a dolgozó parasztság, az ipari munkásság asztalára. Ezt az ipari munkásság meghálálja. Több ruha, cipő, szerszám jut Jármiba. Hiszen láthatják Jármiban is, hogy nem közömbös a városi munkások előtt a falu dolgozó parasztságának munkája. Bizonyítéka ennek a most falura bocsátott több, mint féi milliárd forint értékű iparcikk is. Vetőmag is akad annyi, hogy minden dolgozó paraszt vetni tud­jon. Kamrákban, padlásokon is akad, még széjjelszóródott vetőmag­nak való. De ahol még olt sem akad, lesznek olyanok, akik egy pár kiló csalamádénak való kuko­ricával kisegítik a másikat. Előbb fontos azonban, hogy a tanács és az Állandó bizottság ne félvállról kezelje a másodvetés ügyót! VILLÁM ÜDVÖZÖLJÜK A BEGYŰJTÉS ÉLENJÁRÓIT! Üdvözöljük a begyűjtési verseny büszke vándor; zászlótulajdonosaít, az eddigi legelsőket: a ^nyírbátori járást a járások között) Birít a községek között,_ a csa- rodai „Béké“-t a csoportok között, a kíslctai gép­állomást és balkányi állami gazdaságot! A verseny még nincs befejezve! Ki lesz a jövő hét vándorzászlótulajdonosa 7 KÉRSEMJÉNI DOLGOZÓ PARASZTOK! Peskl Zoltán 820 százalékra teljesítette begyűjtési kötelezettségét gép alól! Büszke rá az egész megye! Harcoljatok ti is hasonlóképpen a békéért! TRAKTORIStáK! * Jócsák Gyula tvukodí traktorísta, az ország leg­jobb traktoristája 176 normálholdat szántott fel, nyári idény tervét 116 százalékra teljesítette és évi tervét befejezte! így kell küzdeni a munkás-paraszt szövetség meg­szilárdításáért, a falu szocialista átalakításéért! KÖZSÉGEK! Ne maradiatok el a másodnövények vetésével! Kö­vessétek Hodász oéldáiát, ahol vetési tervüket 214 szá­zalékban teljesítették a dolgozó parasztok! ZSIDAl JÁNOS APAGYI SZÖVETKEZETI ÜGYVEZETŐ! A ierménvbegyüjtési versenyszerződések már else­jén megérkeztek a dolgozó parasztok részére, A verseny- szerződések 20-án még mindig a fiókban hevertek! Ez súlyos lelkiismeretlenség! A verseny hátráltatá­sával a kulákok malmára hajtod a vizet! A BÉKECSÉPLÉS GYŐZELMÉÉRT Az új kenyér betakarításának hatalmas csatáját vívja napjaink­ban dolgozó parasztságunk. A hor­dás még tart, de a nyári munkák javarésze a cséplés és a termény- begyűjtés nagy csatája még nagy­részt hátra van. Száz és száz csép­lőgép ontja az acélos, aranyszemű búzát. Dolgozó parasztjainkat öröm tölti el az idei gazdag ter­més láttán. A kedvező időjárás mellett a talajelőkészítésnek, az időben való vetésnek, a műtrágyá­nak, a gépi munkának, gazdag termés lett az eredménye. Egymás­után érkeznek a hírek termelőszö­vetkezeteinktől, egyénileg gazdálko­dó dolgozó parasztjainktól: Bő termést arattunk, érdemes volt a Párt szavára hallgatni. A Párt szavára hallgattak ara­táskor is megyénk dolgozó paraszt­jai, amikor minden erővel, teljes lendülettel néhány nap alatt arat­tak le, hogy az időben való ara­tással szemveszteségmentesen taka­rítsák be bő terményünket. Az idei aratásról úgy beszéltek megyénk dolgozói, mint a békearatásról. De nem csak beszéltek róla. Időben és mondhatjuk általában szemveszte­ség nélkül aratott le megyénk dol­gozó parasztsága. A bő termés veszteségmentes be­takarításáért vívott harc azonban nem ért véget az aratással. Tovább tart a hordás, a cséplés idején, egészen addig, amíg a raktárba nem kerül az új termény. A csaro- dai „Béke” tszcs már el Is csé­pelt s első dolga volt a tagságnak: nem csak teljesíteni, de túlteljesí­teni államunkkal szembeni köte­lezettségét. Ezer és ezer dolgozó paraszt van már megyénkben, akik a tszcs-k példáján többszörösen túlteljesítették gabonabeadási köte­lezettségüket. Kertész Dániel, má­tészalkai kisparaszt 980 százalék­ban teljesítette beadási kötelezett­ségét. De ezrével lehetne hasonló jólteljesítő dolgozó parasztoknak a neveit sorolni. Dolgozó parasztsá­gunk valósággá váltotta a jelszót r ,.Ax ötéves tervért, a békéért több kenyeret drága hazánknak". Egy nap alatt 90 vagon termény gyűlt be megyénkben. A tiszamogyorósi dolgozó parasztok 250 mázsa ter-t ményt adtak be egy nap alatt. Meg) csépel a gép, de már az első zsá­kokkal elindulnak a szekerek a! terményraktárak felé. hogy elsők között teljesítsék állampolgári kö­telezettségüket. a gabonabeadást. Ahhoz azonban, hogy még na- gyobb ütemben mehessen a tér-, ménybegyüjtés. hogy a cséplést ia időben befejezzük, hogy továbbra is eredményesen harcoljunk a, szemveszteség ellen, az kell, hogy minden napnak, vasárnapnak min­den percét jól kihasználják cséplő- munkásaink. A nyírbátori cséplőmunkások,, akik már a béke aratásban Is dere- I kásán metgállták helyüket, nettt akarnak addig megpihenni, amíg bei nem fejezik a cséplést. Elhatároz-- ták, hogy ma és ezután mindení vasárnap békecséplési napot tarta-j nak és ezen a napon túlszárnyalják eddigi eredményüket. Alig hangzott! el felhívásuk, máris száz és száz, követőjük akadt. A nyíregyházi: cséplőmunkásak mellett a megyei többi falvaiban is lelkesen készültek' cséplőmunkásaink erre a napra* Cséplőmunkásaink harcos békeaka­ratukat nem csak a békeívek alá-» írásával, hanem most tettekben ia bebizonyítják. Ma a háborús gyuj- togatók, a Gröszék elleni gyűlöl ét­in ég nagyobb erőt, még nagyobb lelkesedést vált ki dolgozóinkból éa hatalmas tettekre lelkesíti őket. Ai mai békecséplési napon cséplőmun­kásaink eddigi eredményeik túW szárnyalásával, dolgozó paraszt'» jaínk pedig a termény gép alól vá­jó beszállításával harcoljanak drá­ga hazánk további erősítéséért, at béke megvédéséért. I.egyen a mat' békecséplési nap további győzel­meink új erőforrása. MNDSZ asszonyok a termény begyűjtés sikeréért A baktalórántházi járás MNDSZ asszonyai nagy lelkesedéssel ké­szülnek augusztus 20-ra, Alkot; mányunk ünnepére. A leveleki MNDSZ nőnevelők vállalták, hogy felvilágosító munkájukon keresztül odahatnak, hogy Le­veleken minden felesleges szem gabona a földmüvesszövetkazet raktárába kerüljön. A petne- házi MNDSZ aszonyok vállalják, hogy felvilágosító munkájuk mellett kultúrműsorral készül­nek augusztus 20-ra és egv ver­senyzászlót készítenek a leg­jobb eredményt elérő cséplő­gépnek. A baktalórántházi MNDSZ- szervezet asszonyai sem marad­nak !e_ a lelkes munkában. Az MNDSZ asszonyok versenyre híviák ki egymást. Egymással versenyez Svaiku Sándomé, Nagy Mihályné, Kosa Jánosit® és Grósz Miklósáé,, A többi' MNDSZ asszony is jó felvilágo­sító munkát végez a dolgozó parasztok között a beadási kö­telezettséd haladéktalan teljesí­tésének érdekében. Vannak azonban még olyan. MNDSZ-szervezetek, amelyek nem látják a gyors terménybe- adás jelentőségét. Komoly hiá­nyosság van ezen a téren Nyír- mada, Nyírkércs és Besenyőd községekben, ahol az MNDSZ asszonyok nem kapcsolódnak be a felvilágosító munkába. Ezek az MNDSZ-szervezetek köves­sék a baktalórántházi MNDSZ asszonyok példáját. Dajka Júlia baktalórántházi MNDS/5 iárási titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom