Néplap, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-22 / 169. szám
2 1951 JULIUS 22, VASAK NAP Joliot-Curie beszámolója a Béke Világtanács irodájának ülésén Július 20-án a Béke Világtanác6 Irodájának ülésén Frederic Joliot- Curie, a Béke Világtanács elnöke tartott beszámolót Beszámolt arról a mozgalomról, amely az egész világon folyik az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötéséért Joliot-Curie hangsúlyozta, menynyire fontos, hogy a jelenlegi bé- keharcot szorosan egybekössék a fegyverkezési verseny megszüntetésére vonatkozó konkrét követelésekkel, majd rámutatott, hogy a Japán és Nyugat-Németország ilj- rafelfegyverzésével kapcsolatos kérdések komoly nyugtalanságot keltettek az egész világon és hogy ezeknek a kérdéseknek helyes megoldását a nemzetközi helyzet általános rendezésének keretein belül el lehetne érni. Az öt nagyhatalom közötti tárgyalások ezt a célt szolgálnák. Joliot-Curie a Koreában most folyó tárgyalásokkal kapcsolatban kifejtette, hogy a békés tárgyalások szelleme máris konkréten megnyilvánul és van remény a fegyverszünet elérésére. Vagyon fontos, hogy tárgyalásokat indítsanak a vietnami háború megszűnteléséről is. Joliot-Curie ezután rámutatott, hogy az USA kormányának magatartása miatt nehézségekbe ütközött a Béke Világtanács küldöttségének, az ENSZ székhelyére való utazása. Beszéde befejező részében javasolta, hogy a Béke Világtanács irodája fordítson különös figyelmet a következő kérdésekre* — Minden erővel — mondotta •— hangsúlyozni keli a fegyverkezési verseny beszüntetésének szükségességét, követelni kell mindazoknak a fegyverkezés érdekében történő eddig végrehajtott, vagy a későbbiekben végrehajtandó intézkedéseknek a beszüntetését, mint pl. az Atlanti Egyezmény, vagy Japán és Németország újrafelfegy- verzése. Minden lehetőt el kell követnünk befolyásunk hatékony ki- szélesítése érdekében^— mondotta Joliot-Curie,. ' (Tervjelentés folytatása) csoportok országos versenye, ezen' több, mint 6.200 csoport, közéj 96.000 tagja vett részt. A kulturális színvonal emelkedését mutatja, hogy 1951. II. negyedévében a kiadott müvek száma több, mint kétszerese a múlt év hasonló időszakában kiadott müvek számának, A mozllátogatók száma a tervidőszakban 2.5 millióval, 23.1 százalékkal volt ti'A-, mint a "múlt év hasonló időszakában. A tervidőszakban 400 új könyvtár nyílt meg. A koreai néphadsereg hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága július 20-án közölte: A koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, valameny- nyi arcvonalon helyi jelentőségű harcokat folytatnak és komoly veszteségeket okoznak az ellenségnek — ember- és hadianyagban. Az utóbbi napokban a harcok során a néphadsereg egységei az ellenségnek körülbelül 2 százlóalját semmisítették meg. Népnevelőink a begyűjtés sikeréért! Irta: Kovács Sándor, a Menyei Pártbizottság munkatársa Gazdag termésünk van. A tavalyi 6,1 mázsás megyei átlag helyett árpából az eddigi csép- lési eredmények 12 mázsát Ígérnek, a búza tavalyi 7,3 mázsás átlaga helyett az idén 13 mázsás átlagot csépelnek s a rozs 6.6 mázsás átlaga, helyett 9 mázsát számolnak dolgozó parasztjaink megyei átlagként. Ez a bőséges termés megkönnyíti dolgozó parasztjaink számára a termónybegyüitési kötelezettség teljesítését, lehetőséget ad dolgozó parasztjaink számára, hogy többszörös, sokszoros túlteljesítéssel bizonyítsák be hűségüket a nép állama iránt. Fokozott lehetősége van dolgozó parasztságunknak ahhoz, hogy kimagasló beadási eredményekkel járuljon hozzá országépítő ötéves tervünk végrehajtásához. Népnevelőink feladata, hogy felvilágosítással, meggyőző érvekkel, nem utolsó sorban példamutatással elősegítsék a terménybegvüj- tés sikerét. Nagyszerű feladat áll egész dolgozó népünk előtt: a szocialista haza felépítése. Ez azt jelenti, hogy a vas és acél országa leszünk, ez azt jelenti, hogy földjeinkről eltűnnek a nehéz paraszti munka verítékei, traktorok, kombájnok s más mezőgazdasági gépek ezrei segítik a dolgozó parasztokat. Sofia eddig meg nem valósult jólét költözik maid be a kultúrával együtt dolgozó parasztjaink fürdőszobás, egészséges lakásaiba. Villany, kultúrház, könyvtár, mozi, kombájn és traktor — ez lesz a falu arculata s ezért kell küzdeni nap, mint nao kemény, áldozatos munkával. Ezért küzdeni felemelő érzés, ezért küzdeni dicsőség! Az ötéves terv törvénv. A nép boldogulásának és békéjének rendíthetetlen törvénye! A törvényt pedig be kell tartani becsülettel. Ennek szellemében kell népnevelőinknek agitálniok a terménvbegvüjtés sikere érdekében. Harcosan, lelkesen, lendületesen. Ugv. ahogy Ibrányban Trencsényi Mihály népnevelő tette, aki megígérte, hogy körzetében mindenki beadja terményét a csépléstől számított két órán belül. De nem úgy, ahogy azt Pauli János szabolcsi és Roma Dániel ibrányí tanácstagok teszik, akik maguk sem teljesítették még a tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket. Példát kell mutatni a népnevelőknek s tettekkel kell megmutatni azt: hogyan kell a terv végrehajtásáért, a békéért harcolni, Pauli János és Roma Dániel vájjon hogyan beszélhet a terménybegyüjtés fontosságáról? Azt felelnék nekik a dolgozó parasztok: „először szedd rendbe saját házadtáját, azután szólj. Máskép nincs jogod beszélni." És igazuk lenne a dolgozó parasztoknak. Éppen ezért népnevelőink alapvető kötelessége: példát kell mutatni a begyűjtési kötelezettség sokszorosan való túlteljesítésével. Népnevelőinknek nem megalkuvó fejbólintó iánosoknak kell lenniük, hanem a nép érdekeiért harcosan kiálló békekatonáknak. Nem valamiféle „adományt" gyűjtenek ők akkor, amikor arra késztetik dolgozó parasztjainkat, hogy egyenesen a gép alól vigyék be terményeiket s necsak kötelezettségeiket teljesítsék, hanem valamennyi feleslegüket adják el államunknak, hanem a törvény betartására serkentik a Magyar Népköztársaság állampolgárait. Azt az Ä magyar államférfiak táviratai a lengyel nép felszabadulásának évfordulója alkalmából „Boleslaw Bierut Urnák, a Lengyel Köztársaság elnökének. Engedje meg Elnök Úr, hogy a lengyel nép nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és ez egész magyar nép nevében legmelegebb jókívánságaimat fejezzem ki. Országainknak a nagy Szovjetunió által történt felszabadítása óta a lengyel és a magyar nép között fennálló régi barátság különösen mély értelmet nyert és jelentős tényezőjévé vált annak a harcnak, amelyet a világ népei a béke ügyéért vívnak. A magyar nép magáénak érzi a baráti lengyel nép ünnepét és a jövőben is teljes erővel együtt iog küzdeni a lengyel néppel a szocializmus építéséért és a béka megvédéséért, Rónai Sándor, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke." 1fc „József Cyrankiewicz Úrnak, a Lengyel Köztársaság miniszter- elnökének. Fogadja Miniszterelnök Úr legőszintébb szerencsekívánatai- mat a baráti Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából. A lengyel és a magyar nép a felszabadulás óta elmúlt évek során számos közös harcot Vívott és politikai, gazdasági, valamint kulturális téren való együttműködésünk kiváló eredményekkel járt. A két nép a jövőben is vállvetve fog harcolni az imperialisták és ügynökeik provokációi ellen a nagy Sztálin vezette béketábor győzelméért. Ehhez t a közös harchoz és a szocializmus eredményes építéséhez további nagy sikereket kívánok Önnek és Lengyelország népének. Dobi István, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke." ★ A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a lengyel nemzeti ünnep alkalmából üdvözlőtáviratot intézett a lengyel nőszövet- ségbez. A Szovjet Szocialista Köztársaságok terv jelentései A GRÚZ szór JET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG TERVTELJESl- TÉSE A Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Tervbizottsága most közzétett jelentése szerint a háború utáni ötéves terv alatt nagy sikereket értek el a köztársaság népgazdaságának fejlesztésében. Az ipari termelés már a negyedik évben elérte az ötödik évre — 1950-re kitűzött színvonalát. Grúziában jelentősen fokozódott a gépgyártás, valamint a könnyű- és az élelmiszeripar és más ipari ágazatok termelése. A mezőgazdaság területén is túlteljesítették az ötéves terv feladatait. A terméshozam jelentős mértékben megnőtt. A traktorpark több mint megkétszereződött. AZ ÉSZT SZOVJET SZOCIÁLISTA KÖZTÁRSASÁG ÖTÉVES TERVÉVEK EREDMÉNYE Aa Észt Szovjet Szocialista, Köztársaság ötéves tervének eredményeiről közzétett jelentés beszámol arról a hatalmas fejlődésről, amely a köztársaság ipari termelésének területén bekövetkezett A fémfeldolgozó vállalatok jelenleg ötször annyit termelnek, mint 1945-ben. Számos új gép gyártását is bevezették. Az ötéves terv alatt lényegében befejezték a parasztgazdaságok kollektivizálását és jelentősen megnövekedett a vetésterület. A MOLDVAI SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG TERVJELENTÉSE A Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság szintén sikeresen teljesítette báborúutáni ötéves tervét. Az Ipari termelés színvonala egy évvel hamarabb érte el az 1950-re megállapított szintet. Uj gépek, belsőégésű motorok és sok más glp gyártását vezették be. A mezőgazdaság minden területén ugyancsak nagy sikereket értek el. A háború utáni ötéves terv alatt a városokban és falvakban, több mint 1900 új iskolát nyitottak.. Kinek mennyit ér egy tégla! Az ó-görög mitológia megemlékezik egy félistenről, aki egyszer egy kőre hágott (a kő nem volt nagyobb egy mai téglánál! és az Olimposz isten-hajlékaid ért fel. Ha most ez a félisten újra a földön járna és elmenne a záhonyi állomásra megnézni a kirakott 20 vagonnyi téglát, a csodálkozástól, vagy az elször- nyedéstől alighanem —- ó-görög módra — kardiába dőlne. Azt látná, hogy a kirakott . tégla felét összetörték- De kezdjük elölről a történetet, hogy tisztábban lássunk a dologban. Amikor a záhonyi építkezés megkezdődött, már akkor megmutatkozott a szervezetlenség. Az építési felvonuláskor alig volt 4-5 segédmunkás. A vállalat vezetősége nem .gondoskodott elég segédmunkásról. Ebből adódott a baj. Alig kezdték meg az alapok lerakását, mikor a vasútállomásra megérkezett közel 20 vagon tégla. Nem volt, aki kirakja. Igen „leleményesen“ oldották meg ezt a nehézséget: 'a szakmunkásokkal abbahagvat- ták a munkát és kivltték őket téglát pakolni, De még így sem voltak elegen. Az időre ki nem rakott kocsik lekbér alá estek volna. Jeszenszki elvtárs, a vállalat vezetője azt mondotta: „Legyen, ahogv lesz, de én fek- bórt ki len, fizetek". Hogy valóban ne kelben fekhért kifizetni, kidobták a téglát. Eredménye; a fele összetört. Ezután, akadtak emberek, akik kiszámították a? összetört téglák értékét és megállapították, hogy ötször több, mint két-három kocsi félnapi fekbére, Persze, ehhez még hozzáadták a féltéglák berakás! költségét is, amit maid a kőműveseknek kell kifizetni, mert a féltéglát drágábban rakják a falba, mert több vele a baj. Senki sem akarja azt állítani, hogy helyes dolog fekbért fizetni, de annál inkább állítjuk azt, hogy nem helyes dolog takarékosság címén pazarolni. A tégla ma nagyon nagy érték, minden téglához tervünk egv számadata fűződik, minden ösz- szetört tégla megnehezíti egy tervszámadat megvalósítását. Azt sem akarjuk állítani, hogy egy téglára állva az Olimposzig lehet érni, de annyi biztos, hogy helyes alapon állva, ma is az előrelátás magaslatáig lehet emelkedni. Itené Mayer folytatja kormányalakitó tárgyalásait létre megegyezés• a jobboldali szocialisták és az MRP között. Lehetséges, hogv René Maver ezért a szocialisták nélkül fogja megkísérelni a kormány megalakítását. A francia kormányválság tizedik napján René Maver kijelölt miniszterelnök folytatja tárgyalásait. A felekezeti iskoláknak nyújtandó állami támogatás ügyében — még mindig nem jött állampolgári kötelezettséget kell teljesíteni, amely Alkotmányunkba van foglalva. Ezért az Alkotmányért küzdöttek a tar- pai kurucok, Esze Tamásék, Zalka Mátéék, a szabolcsi 48-as vöröstollasok s most, amikor a nép Alkotmánya megvalósult a szovjet nép felszabadító harcai nyomán, nem elsőrendű kötelezettségünk-e ennek a törvénynek betartására úgy vigyáznunk, mint a szemünk fényére?! Termesztésen a dolgozó nép állama megjutalmazza mindazokat, akik példásan tesznek eleget^ kötelességüknek s beadási kötelezettségüket többszörösen teljesítik. Gazdag jutalomban részesülnek az élenjáró dolgozó parasztok, községek, járások, megyék. Gyors'oeadási prémium: külön íparcikkjuttatás -- (1 « ,C"-iegyes gabona után 75 forint értékű iparcikket vásárolhatnak] — takarékbetétkönyv, üdülés, kultúrotthon, villanv'oc- ve.zetés —- mindez azoké, akik, élenjárnak a terménybegvüités- ben. Beszélni kell a népnevelőknek a jutalmazásról, de beszélniük kell arról is, hogv méltán jár el a nép állama azokkal szemben a törvénv szigorával, akik nem tartják be a nép törvényét, nem teljesítik beadási kötelezettségüket, El kell érpi azt, hogy maguk a dolgozó parasztok követeljék a hanyagok, felelőtlenek, a törvény megszed gőinek megbüntetését, hiszen ezek akadályozzák népünk fel- emelkedését, akarva vagy nemakarva a háborús gyújtogatok kezére játszanak. Pártszervezeteink fontos feladata, hogy ilyen harcos szellemben neveljék az agitátorokat. Ugyanakkor úi és úi népnevelőket kell bevonni: azokat a dolgozó parasztokat, pártonkívülie- ket, akik már példásan teljesítették begyűjtési kötelezettségű-, két. Gazdag lehetőség álf pártszervezeteink előtt arra, hogy harcos, példamutató, becsületes agitátorok százaival erősítsék meg népnevelőhálózatukat. Olyanokkal, mint Batta Pál Vasmegyeien, alti 21 c-át adott be kötelezettségen felütés 1080 forint adóját kifizette — mint Bereczki Zsigmond Tvu- kodról, aki 18 mázsát adott be. Ezek a népnevelők együtt a kipróbált, tapasztalt régi népnevelőkkel keményen tudnak küzdeni a maradi felfogás ellem keményen tudnak küzdeni áz ellenség, a szabotáló, rértihír- cerjesztő kulák ellen. Az olvan gazemberek ellen, mint Déri tiszaberceli kulák, aki szabotálta az aratást, hogv ellopjon a nép kenyeréből, az olyan róni- hírterjesztők, mint a tívadiarí nvilasszervező Barcsó és Kovics ellen. Lengyel Lajos gebei ku- iák feketén csépiéit. Népünk ádáz ellenségei mindent elkövetnek,, hogy megakadályozzák a terménvbegvüjtés sikerét. A nép ellenségei ellen csak akkor tudunk eredményesen küzdeni, ha ellenük az egész falu népét mozgósítják a helytálló, bátor népnevelők. A jó népnevelőmunka: ez az alapja annak, hogy szélesen elterjedjen Alkotmányunk megünneplésére a terménybe- gyüjtési verseny. Versenyezzenek elsősorban a népnevelők. Helyesen tették Oroson, amikor1 versenyzászlót létesítettek a legjobb népnevelők számára. Népnevelőink felvilágosító munkával, harcos helytállással, iá versenymunkával vigyék győzelemre a terménybe gvüitést. Népszerűsítsék az élenjárókat, serkentsék a lemaradókat s a békebizottsági tagokkal, párton* kívüliekkel mozgósítsanak a kommunista népnevelők e jelszó megvalósítására: „Cséplőgéptől a begvüjtőhelyre!“ Erősítsék meg pártszervezeteink a cséplőgépek népnevelőhálózatát is, hogy e jelszót maradéktalanul végrehajtsák.