Néplap, 1951. május (7. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-06 / 104. szám

8 1951 MÁJUS 0, VASÁRNAP HIRE ®í Állandó éjjeli-nappali szolgálatot tart a 17/9. sz. gyógyszertár: Dózsa ,Cyörgy-u. 3. sz. (volt Arany Sas) Állandóan réggel 8-tól, este 8-ig tart nyitva a 17/5. fz. Rákóczi út alatti (volt II. Rákóczi) és a 17/6. számú Széchenyi-utca 1. szám alatti (volt .Angyal) gyógyszertár. Várható időjárás vasárnap estig; tJjabb záporok, zivatarok, helyenként jégesővel. Mérsékelt, időnként megélén­külő nyugati-délnyugati. később észak­nyugat! szél. A hőmérséklet kissé csök­ken. A Népgazdasági Tanáos határozata alapján létesült Orpzágos Üdülőellátó jVállalafc a. SÓT üdülőket foe.ia ellát­ni élelmiszerekkel. A vállalat négyszáz­ezer üdülő dolgozó ellátását fogja biz- Itosítani az idén. {VJartínovszki András nyíregyházi korcsmáros két darab sertést mások nevére szóló vágási engedéllj-el vágott He, de azokat a maga céljaira használ­ta fel, továbbá 85 kiló napraforgó ma­got. nem jelentett be. A bíróság közel­látás érdekeit veszélyeztető btintett jniatt, 8 hónapi börtönre és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. A nagykáüói I. számú általános is­kola tanulói eddig közel négyezer fa­csemetét ültettek el a város területén. ^Ezenkívül magról, nevelnek 22 ezer fa­csemetét. hogy ezzel is építsék a bol­dog szocialista, hazát. A MÁV kultúrcsoportja vasárnap teete 6 órakor a nyíregyházi Városi Színházban műsoros előadást rendez. Nagy András nyíregyházi kulák- csemete. Gyurkó Sándor dolgozó pa­raszt földjéről ellopott 21 darab fa­csemetét. A bíróság 3 és fél havi bör­tönre ítélte. A nagyecsedi földművesszövetkezet tojásfelvásárlója, özv. Szofkó Gueztáv- né, tojásfelvásárlási és csomagolási versenyre hívja ki a többi tojásfelvá­sárlót. Szofkóné eddig 35 ezer tojá-t !vásárolt ég adott be. de abból egy se volt törött. Az árú rejt ege to Nagy Gyula nyír­egyházi kereskedőt. akinek elrejtett árúja az Állami Árúház kirakatában is ki volt téve. a tárgyaláson 10 havi börtönre és 300 forint pénzbüntetésre, valamint a közügyektől való 3 évi el- tiltáera ítélték. Az elrejtésben segédkező Balogh Pál és Davida János nyíregy­házi fa kosokat 3—3 havi börtönre ítél­te a bíróság. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete felhívja azokat n. jár­művezetőket. akiknek az autómüszaki intézet által kiadott szakmásítási iga­zoló lapjuk megvan és megfelelő gya­korlati idővel rendelkeznek, munka.fel- vételre jelentkezhetnek az. Épüleí- anyagfuvarozó Vállalat kirendeltségé­nél. Az utazási költségeket megtérítik. A nyíregyházi rendőrkapitányság közli, hogy jelentkezzenek a kapitány­ság 20. számú szobájában azok. akik­től az utóbbi időkben kerékpárdinamót loptak el. Az cpályi általános iskola tanuló ifjúeága tanulmányi kiránduláson vett részt Debrecenben, ahol meglátogatták a. Bőrgyárat., a, múzeumot és az egye­tem állattani laboratóriumát. NÉPLAP )Rádióműsora MÁJUS 6. KOSSUTH-RÁDIó: 7.00: Zenés . va­sárnap reggel. 8.00: Hírek. 8.30: Szív küldi szívnek. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Háry János legújabb ka­landjai. 10.30: Szabadság és béke. Jl.OO: Kuznyecki föld. 11.25: Orosz mesterművek. 12.00 Hírek. 13.00: Zenés posta. 13.30: Hangos Újság. 14.00: Időjárásjelentés. 14.10: ..Rajta Rudi“ Jrisoperett. 15.00: Tarka muzsika. 15.30: Külügyi negyedóra. 15.45: Baranyai dalok. 16.30: A rádió énekkara énekel. 17.00: A Tartós békéért, népi demo­kráciáért c. lap ismertetése. 17.15: Ál­lami vállalatok hírei. 17.20: Kincses Kalendárium. 18.10: Helyszíni közvetí­tés labdarúgómér kőzéeről. 19.00: A ínagyar rádió műsora, 20.00: Hírek. 20.20: A szabadság útján. 21.20: Sport hangképek. 21.55: Totóhírek. 2315: Hanglemezek. 24.00: Hírek. PETŐFI-RÁDIÓ: 8.00: Magyar nép­dalok. 8.30: Falurádió. 10.15: Köny- pyü zene. 11.00: Miska bácsi lemezes­ládája. 11.30: „Angol férfiak, miért járattok?“. 12.00 Színes muzsika. 13.00: & Budapest zenekar játszik. 14.00: Budapest hangversenytermeiből. 15.00: Kérdezz, felelek! 15.20: Uj magyar müvek. 15.45: Szórakoztató zene. 16.00: Ä rádió Gyermekezínházának műsora. 16.40: Szív küldi s»zívnek. ti7.00: A falu jövőjéért. 17.40: Táncze- pe. 18.40: Hat év szovjet dalai. 20-10: ITánczene. 21.30: Suki Antal és zene­kara játszik. 22.10: Gluck: Május ki­ír álynője. MÁJUS 7. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.40: Jó munkával törj előre! 5.55: Sporteredmények. 6.00: Verbunkvok 7.20: Hanglemezek. 7 4n: Lapszemle. 8.00: Operarészletek. 1130: Puskin: Borisz Godunov. 12.30: A Pénzügyőr zenekar játszik. 13.15: Vidám zene. 14.10: Uttörő-hiradó. 14.25: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 15.30: Majakovszkij: II. szonáta. 15.55: Tar­ka muzsika.. 16.20: Iskoláeok rádiója. 17.10: Ifjúsági műsor. 17.40: Dalolj velünk! 18.00: A Néphadsereg híradó­ja. 18.30: Hanglemezek. 20.20: Tíz perc sport. 20.30: A Rádió születésnap­ja. 20.50: Hanglemezek. 21.10: Rádió­játék. 22.25: Magyar muzsika. 23.10: A lengyel rádió műsora. PETÖFI-RÁDló: 6.15: Könnyű zene. 7.00: Hanglemez. 7.10: Beszélő atlasz. 7.35: Opérettrészletek. 8-15: Zenés ka­lendárium. 9.00: Hanglemez. 9.20: Is­kolások rádiója. 10.10: Lakatos Vince és zenekara játszik. 11.00: Óvodások műsora. 11.20: Hanglemez. 15.00: Ba- ráti népek szórakoztató zenéjéből. 15.40: Az ,.ú.i“ világ -gazi arca. 16 10: Aariliá Anelli finn dalokat énekel. 16.30: Arató Pál zongorázik. 17.10: A Bolsevik Párt útja. A mezőgazdaság szocialista átalakításának szükséges­sége. A Párttörténet XI. fejezetéből. 17.40: Filmzene. 18.10: Szovjet, dalok. 18.10: Népdalfeldolgozások. 19.10: Ga- rai György hegedül. 19.40: Egy fajú — egy nóta. 20.00: A magyar rádió műsora a Borso rínád ásd i Lemezgyár dolgozóinak. 20.45: Falurádió. 21-30: A Rádió tánczenekara játszik. 22.00: Szív küldi szívnek. 22.20: Tánczene. APRŐHIRRETÉS .Tó állapotban lévő fél háló eladó. Kalinin-u. 86. 2354 EGY hálószobabútor eladó. Ady. J.nd- re-u. 12 )-y. Szegényház mellett. 2346 BÖTE.Ttl szoptatós dadát keresek, gyerekhez. Cím: Vöröshadsereg-u. 38- MÁJUS 3-án délután Dózsa Gy.-u. és a Bocskay-utca. között elveszett érv barna pénztárca, benne öt darab lte- nyérjegy. Becsületes megtaláló juta­lom ellenében adja be Kónya doktor­hoz, Bocskay-u. 10' sz. alá. 2342 2 KEMÉNYFA ÁGY'. 2 ruhaezek- rény, 1 tükörasztal eladó. Debrcceni-u. 53. 2533 NŐI varrógép és egy ágy eladó. Koseuth-u. 77. 2336 KÉT kantár méhcsalád eladó Hunyó-, di-u. 13. 2333 EGY féderes taliga. különféle hordók és zsákok eladók. Luther-u. 7. 2339 KÉT ÉS KÉL bambuGznádat megvé­telre keresünk, esetleg magasnyomású géppel együtt. Selyem-u. 1 sz. Ftiezer- üzlet. 2343 AJTÓKAT, benzin- és villanvmo.'Oroz vagy kéziszivattyúkat. teljes felszerelés­sel együtt, vásárolunk. Tiszamenti. Sol­tész Mihá!y-u. 17. MÁRVÁNYLAPOS ebédlcszekrénv el­adó. Vésö-u. 6. 2335 UTCAI bútorozott szoba egy. esetleg két férfi részére kiadó. Cím a kiadó­ban. HASZNÁLT, jó állapotban lévő író­asztalokat. székeket, iratszekrényeket, páncélszekrényt vesz az OKISZ isiren­deltség. Talsarékátj.áró 2331 kezet! csoportot is meglátogatták, a- vencsellöi versenytársak. A két csoport versenybizottsága együtte­sen megállapította, hogy az őszi ve­tések jó fejlődésben vannak és hogy a fejtrágyázást és. borúnál ást. idejében elvégezték a bújiák. A ta­vasziak vetése is idejében megtör­tént. A négy termelőcsoport versenyhi-- zottsága megbeszélte azokat a mód' szereket is, melyekkel szép ered' ményt értek el és megbeszélte a legközelebbi látogatás idejét is. Ezekben a csoportokban elevenen él a versenyszellem, bizonyítja ezt eddig elért szép eredményük is. Xem csak papíron, ds a valóság­ban is versenyeznek a csoportok a magasabb terméshozamért, további boldogulásukért. Párosversen) értékelés négy termelőszövetkezeti csoportban SPORT Á járási TSB-k felodaiai az MHK-ban Felszabadulásunk, hároméves ter­vünk sikeres befejezése, ötéves tervünk eddigi sikerei mind dolgozó népünk éle­tének szebbétételét szolgálják Népi államunk megadja a sportolásra is a lehetőséget. Az egé=z országban somba* módra szaporodnak a, sportpályák, sportkörök. Bekapcsolódnak a sport­életbe az olyan falvak fiataljai is. akik ezelőtt C6ak hírből ismerték a sportot. De nem elée arra várni, h pv ..dolgo­zóink úgyis szeretik a sportot és majd belekapcsolódnak »abba". Mert a les- több sportkörnél, üzemnél így gondol­koznak. A sportolás új dolog a dolgozó tömegek számára Meg kell ismertetni velük. A sport ma már állami ügy. A tömegsport fejlesztése állami feladat. És a tömegsport legbiztosabb erőforrá­sa az MHK testnevelési rendszer. Éppen ezért, üzemeink, sportköreink, iskoláink vezetői igyekezzenek azon. hogy dol­gozóinkat. tanulóinkat minél nagyobb számban vonják be az MHK-ba. Ennek módja a jó szervező, felvilágosító mun­ka és nem utoljára, az élsportolók pél­damutatása. A felvilágosító, szervező, propaganda munkában nyújtsanak nagy segítséget a sportkörök, iskolák, üzemek MHK-bizottságainak a TSB-k. Ha. jól dolgoznak, jók is az eredmé- nyék, mint például a fehérgyarmati, a, naevltállói és a nyíregyházi járásban. Több járás azonban nagyon le van ma. íadva a próbázók szervezésével. Ilyen, a- nyírbátori, kievárdai. a mátészalkai járás és maga Nyíregyháza, város is. Nagy hiba az h. hogy az eddigi, pró­bára, jelentkezett a dolgozók részére ke­vés próbára, alkalmas versenyt rendez-, nek. Ez az egyik magyarázata, annak, hogy a próbára jelentkezettek huss százaléka sem kezdte meg a próbák le­tételét A másik magyarázatát pedig ott kell keresnünk, hogy n sportkörök, iskolák, üzemek nem tartanak megfe­lelő edzéseket és így a. jelentkezők rft... mernék nekivágni az igen korooiv eredményeket követelő próbáknak. A. járási TSB-k javítsanak ezen téréit sürgősen, a sportkörök; iskolák, üze­mek MH K-bizottiságai pedig további lelkes munkával szervezzék a próbákra' n, dolgozókat. További feladat, még a jelentkezők számára a. megfelelő •’ ed­zés biztosítása. Az MHK sport.fe.ilesztési terv teljesí­tése is kiállás a béke- mellett- Hasén, át testnevelési és sportmozgalmunk tág­ját is a békeharc pzelleme és az a szi­lárd elhatározás, hogy a béke érdeké­ben győzelemre viszik a--magyar , teet- nevelési és sportmozgalom ügyét. (V. 0 ). EGY .jókarban lévő nagy Singer var­rógép eladó. Forgó-u. 9. 2344 DOLGOZÓ NŐK FIGYELEM! Minden igényt, kielégítő .frizurákat gyorsun és minőségileg készít a nyíregyházi Föd. rász K. T. Sz. IX. számú (volt Gucsa fodrászat) üzlete, ahol á volt személy­zet továbbra is dolgozik. — Ugyancsak a. vidéki nővendégeink igényeit és^ ké­nyelmét szolgálja a. MÁV épületében lévő fióküzletünk is. ahol budapesti női fodrász, új elvárásokkal készíti a legmodernebb frizurákat. KISGYERMEKEK egés*znap! ' gondo­zását sétáítatását (csecsemőt) válla­lom. Sólyom- u. 17. NYÍREGYHÁZÁN Rigó-utca 32 szám alatti kettőszobás, adómentes, kertes házam augusztusi költözhetőséggel el­cserélném Debrecenben hasonlóért. Ér­téke, harmincezer forint. KEMÉNYFAOSZLOP eladó Hadigfal. va. Radványi. , . , 2354 MAGÁNOS özvegy házimunkára bentlakó nőt felvesz. Nyírfa-tér 12 sz. ALKALMI V ÉTELEK. Hálószoba, rekamié fotelek, előszobafal. asztal re székek, vitrin. dísztárgyak. csillár, olcsó árak. Veszek használt, bútorokat, szőnyeget, dísztárgyakat. Erdélyi János Dózsa. György-u. 50. 2352 ÜVEGFALAT keresek. Közep-u. 15. 500 kg-os tolócúlyos vasmérleg eladó ,Luther-u. 7. EGY szemüveget találtam Makaren­ko utcán tulajdonosa, átveheti Kiss Ernő-u. 20 sz. alatt. 2350 ÉGY Singer varrógép eladó I. kr. Adv Endre-u. 8. sz. 2349 ÉGY sötét hálószoba bútor eladó Vasvári Pál-u. 39. 2337 MODERN, szép hálószoba bútor el­adó Ibolya-u. 9. 2348 ELADÓ használt konyhaszekrény ke. Hm falvédő. Jakabowich. Vöröehadse- ree útja 10. szám. 2347 KLUB garnitúra, két, fotel egy kana­pé újonnon bordó szövettel áthúzva, irodába is .alkalmas olcsón eladó Vé­cééi utca 7. 2346 NŐI varrógép és gyermeksportkocsi eladó utca 4. szám. 2355 ELCSERÉLEM kisebb kettoszobas házamat, nagyohbért. és egy felre hasz­nált, kerékpárt, vennék. Cím: Esze Ta­más utca. 13. 2340. KERESKEDELMI ipa elkönyvelő, terv és statisztikus, vizsgázott gépkocsi elő. adó gyakorlattal elhelyezkedne hely­ben. Cím: Ibolya utca 7. szám. A VÁROS alatt, egy fél hold lucerna lábon eladó értekezni Szarvas-u. 56. Hartmann. 2357 SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Politikai napilap Felelős szerkesztő: Zsurakovszki Mihály Felelős kiadó: Cyőre Józset Szerkesztőség: Nyíregyháza. Dózsa Gvörgy-u 5. Tel.; 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30—00, Nyíregyházi nyomda. Nyíregyháza. Dózsa ßyö.rgy-iit & sporthírek A csengeti járási labdarúgó bajnok- Ságban az eddigi mérkőzések porán a következő er étimé nyék születtek: Csen- geri ÁG—Sramcesályi DISZ 2:1 (2:0). Porosaimai VL—Komlódtótfalui DISZ 5:0 (2:0). Urai DISZ—Ctengeri VM 3:1 (2:0). Csengeri ÁG—Császlói DISZ 2:0 (0:0). Csenged VM—Tiszta bereki DISZ 1:0 (1:0). Porcsalmai VL—Tyu- kodí ÁG 3:1 (2:1). BRONSTEIN KIEGYENLÍTETT A Botvinnik é8 Brohstein közöttj eakkvilágbajnoki mérkőzés huszon­egyedik játszmáját pénteken és szőni- baton bonyolították le. A huszonegye­dik mérkőzést Bronstcin nyerte és győ­zelmével kiegyenlített. SZTK orvosok vasárnapi szolgá'ata. Ügyeleti szolgálatot tart f. hó 6-án dr Somogyi István Szamuelli tér 2. szám., és dr Bartha Sándor Luther ház B. I. emelet. ___________________ A Magyar-Szovjet Társaság rendezésében az „Útban a bő­ség felé" című előadássorozatot a megyében eddig több, mint 25 ezren nézték meg. HIRDETMÉNY! Nyíregyháza város tanácsának vég­rehajtó bizottsága közli, hogy n ház­adó, földadó, általános kereseti adó ég vagyonadó 1951. évi kivetése megtör* tént. a lajstromok május 19-ig köz­szemlére vannak kitéve az adóügyi csoportnál. Felhívja a, VB a háztulajdonosok fj. gyeimét arra, hogy ha a f. évi ház- bérjövedelemben változás állott be. ezt a körülményt a.'pénzügyi osztály adó-' ügyi csoportjánál beszerezhető nyom­tatványon május 15-ig bejelenteni tar-' toznak. Április 29-én ünneplőbe öltözött küldöttség kereste f d az orosi termelőszövetkezeti cso­portot. A versenytárs nyírpazonyi ,,Gerő" termelőszövetkezetiek: Ko- zák István brigádvezető, Gál Ist­ván ni unkacsapatvezető és Hor­váth János igazgatósági tag, mint a versenybizottság tagjai, látogat- aták meg az orosiakat. A versenybizottság megtekintette 3 „Béke” tszcs. gyümölcsösét, konyhákértjét, szőlő és lakásterüle- tét. Megállapították, hogy a gyü­mölcsös rendesen van kezelve, de. a körtefák permetezése két napot ké­sett. A fák alja, mintegy 400 négyszögöl, nincs felkapálva és a dűlők két oldalán otthagyták a ve­nyigéket és szétszórva hagyták a földön a műtrágyás zsákokat is. A búji „Táncsics” termelőszövet­dg. e£dd émé* EíGMMStólBETÉTKÖlW — M y tuhuvyeM ju/oudc %

Next

/
Oldalképek
Tartalom