Szabolcs-Szatmári Néplap - Néplap, 1951. április (8. évfolyam - 7. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-22 / 93. szám

6 1951 ÁPRILIS 22. VASÁRNAP. NEMZETKÖZI SZEMLE A fiatalok jó muukúvai támogatják a Bek© Világ1 tanács felhívását Az ifjúmunkások és dolgozó pa­rasztfiatalok lelkesen kapcsolódnak be a békealáírásgyűjtésbe. A DISz-fiatalok megmutatják, hogy harcolnak a békéért. Az aláírás- gyűjtés mellett május 1. méltó megünneplésére számtalan fiatal tesz munkafelajánlást. A. nagyhalászi kendergyár ifjú­sági törőbrigádja vállalta, hogy az előirányzottnál nyolc kiló kender­rel készít többet el. Példamutatóan dolgozik az üzemi DISz-szervezet titkára, Ignéci Jolán, aki átlago­san 135 százalékot ér el. A mátészalkai Magasépítési Vál­lalat üzemi DISz-szervezeténél Mú­zsa kovácsbrigádja vállalta, hogy teljesítményét 120 százalékról 130 százalékra emeli. Dolgozó ifjaink tudják azt, hogy a több és jobb termeléssel a békét erősítik. A mátészalkai Máv. üzemi DlSz- szervezeténél Béres Imre mozdony­vezető ötszázalékos szénmegtakarí­tást ér el és két kocsit felemelt teherrel továbbít. Siska János 8 százalék szénmegtakaritást vállalt és szintén két kocsit vitt el fel­emelt teherrel. Kiss Mihály fűtő 5 százalékos szénmegtakarítást ért el, három vonatot felemelt sebes­séggel továbbított. Brádu János 12 százalékos szénmegtakarítást vál­lalt. A mátészalkai termelőszövetke­zet üzemi DISz-szervezetének tag­jai vállalták, hogy teljesítményü­ket 100 százalékra fokozzák és május 1. méltó megünneplésére kultúrműsorral készülnek. Húsa tagból álló ifjúsági szakaszt szer­veztek, amely MSzHSz-kiképzésra vár. A kiképzést május 1-re meg­kezdik, A gyulatanyal DISz-szervezet fiataljai vállalták, hogy a küldött­választó gyűlés tiszteletére egy nappal korábban fejezik be a bur­gonyavetést. Vállalásokat április 20-ra teljesítették. 110 hold burgo­nyát vetettek el. A tiszántúli dohánybeváltók között első lett a nyírbátori DIADALMAS SZAMOK Világszerte hatalmas érdeklődést- váltott ki a Szovjetunió Állami Tervbízottságának és Központi Sta­tisztikai Hivatalának a hét elején kiadott jelentése a háború utáni ötéves terv. teljesítéséről. A béké­nek, a kommunizmus építésének diadalmas számadatait tárgyalják az emberek világszerte. Az újságok hírmagyarázói egész héten bőséges kommentárral látták el a szocializ­mus országának legújabb győzelmi jelentését. Elismeréssel írnak a vi­lág legerősebb, leghatalmasabb or­szágáról, annak szakadatlan és ro­hamos gyarapodásáról, a gyorsan helyreállított népgazdaságról, a termelés, az élet- és kulturális szín­vonal nagyarányú emelkedéséről. A 'béke nagyhatalmáénak ötévi munkájáról szóló jelentés mély visszhangra ’ talált a béke után vágyó, békéért harcoló egyszerű- emberekben. Nincs ezen semmi cso­dálkozni való. Igazán nem nehéz összehasonlítani a Szovjetunió ter­veit az imperialistákéval, a béke nagy alkotásait a rombolással, az öldökléssel. A Szovjetunióban erő­müvek épülnek, a nép jobb életét szolgálja a tudomány, sivatagokat tesznek termővé, hegyeket mozdíta­nak el helyükből, ha azzal hasz­nálhatnak a kommunizmus építésé­nek, a nép nagy ügyének. Európa egynémely országánál is nagyobb területeket erdősítenek, vezetik be az öntözéses gazdálkodást. És mit ad az emberiségnek a tő­kés világi Nincs abban semmi kö­szönet. AZ VJ HABORTJ SZERVEZŐI: aa Egyesült Államok ágyúgyáros imperialistái és kiszolgálói „tervé­ben" a pusztítás, a gyilkolás sze­repel mindenütt. A szovjet embe­rek sivatagokat tesznek termővé, örült amerikai hadvezérek viszont azt javasolják-, hogy „változtassuk Hétfő * ÁPRILIS 23. KOSSUTH-RÁDIÓ: 6.00: Falurádió. 6.30: Lapszemle. 6.40: Indulók. 6.55: Vasárnapi sporteredmények. 6.00: Hanglemezek 6.45: Hírek. 7.00: Színházak és mozik műsora- 7-05: Hanglemezek. 7.30: Szórakoztató zene. utána naptár. 7.45: Lapszemle. 7.55: !Mösoriamértetés. 8.00: Híres operák­ból. 11.30: Puskin, a szabadság dal­noka. 12.00 Hírek. 12.30: A Petőfi Po­litikai Tisztképző Intézet zenekara játszik. 13-15: Tarka muzsika. 14.00: Időjárás és vízállásjelenté?. 14.10: Uttörő-hiradó 14.25: A Kádió szóra­koztató zenekara játszik. 15.30: Ko­csis Albert ezovjet müveket hegedül. 15.55: Keringők. 16-20: Iskolások rá­diója. 17.00 Hírek. 17.10 Gleb Ivano- vics kocsija. 17.40: Dalolj velünk! 18.00: A Néphadsereg híradója. 18.30: Tömegdálok. 19.00: Hangos Újság. 20.00: Hírek. 20.20: Tíz perc sport. 20.30: Erre j ártunk .. . 21.30: A falu új arca. 22.00: Hírek. Sport. 22.25: Magyar muzsika. 23.20: Tánczene. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 5.30: Polkák, ma­zurkák. 5-50: MHK-negyedóra. 605: Üzemi lapok szemléje. 6.15: A lengyel rádió szórakoztató müeora Magyar- ország dolgozóinak. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Hanglemezek. 7.10: Äz új Románia. 7.35: Operettrészletek. 8.15: Heti zenés kalendárium» 9.00: Bach: Esz-dur preludium és Fuga. 9.20: Iskolások rádiója. 10.C0: Hírek. 10.10- Kóczé Gyula és zenekara ját­szik. 11.00 Óvodások műsora. 11.20: Bartók: Magyar népdalok. 15-00: Baráti népek szórakoztató zenéje. 15.40: Romantikus dalok. 16.10: Geszti György zongorázik. 16.30: Tarka mu­zsika. 17.101 A Bolsevik Párt Úti a. A szocialista iparosítás jelentősége. 17.30: Hírek. 17.40: Zenés részletek a Muzsika szárnyán c. filmből s 18.10: A magyar föld kincsed: A cement. 18.40 Hanglemezek. 19.10: Lu-Hszin három elbeczéléee. 19.40: Egy falu — egy nóta. 20-00: A magyar rádió mű­sora a MA VÁG inkurrens brigád dol­gozóinak. 20.45: Falurádió 21.30: A ádió népi zenekara játszik. 22.00: zív küldi szívnek. 22.20: A lengyel rádió szórakoztató műsora. 23-ig. Kedd ÁPRILIS 24. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5:20: Zenés percek. 5.30: Lapszemle 6 40: Kői szemmel. 6.00: Magyar és szovjet indulói:. 6.20: Yídá.m dalok. 6.45: Hírek 7.00: Operarészletel:. 7.25: l'.CKS’di muzsika, utána: naptár. 7.45: Lapszemle. a.00: Tarka muzsika. 11.30: Fiatal művészek hangversenye 12.00: Hírek, Hangos Ujsác. 12.30: Hanglemezek. 13.15: Operettrószletek. 14.00: Időjárási elentée. 14.10: A rá­dió szórakoztató zenekara játszik. 1530: Magyar tömeedalok. 1555: Könnyű dallamok. 16.20: Iskolások ■rádiója, 17.00: Hírek. 17.10: ..Hej. jván.!,“ p.rpsa népdalfeldolgozások. egész Koreát sivataggá", atombom­bával akarják porig lerombolni a hős nép hazáját. A Szovjetunió­ban a legfőbb érték az em­ber, az egészségügyi intézmények, orvosok tízezrei védik a kom­munizmus építőit. Az Egyesült Ál­lamokban viszont japán fasiszták tanítványai, magukat tudósoknak nevező kannibálok külön tenyésztik a kolera, pestis és más szörnyű be­tegségek baktériumait, hogy adandó alkalommal elárasszák velük a vi­lágot, A Szovjetunióban minden dolgozó megbecsült tagja a társa­dalomnak, tartozzék bármelyik néphez. Az Egyesült Államokban barbár módra üldözik a négereket ★ AZ „AMERIKAI ÉLETFORMA" Koreában mutatja meg igazi „nagyságát". Pak-Hen-En elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság külügyminisztere az Egye­sült Nemzetek Szervezetéhez kül­dött újabb nyilatkozatában leplez­te le az amerikai vadállatok ko­reai kegyetlenkedéseit. Hazafiak kiontott vére, megsanyargatott, szenvedő milliók könnye írta ezt a nyilatkozatot. Megrázó m,ináén so­ra, Kiáltó vád az amerikai gyilko­sok alávaló bandája ellen. Sorol­junk fel néhány gonosztettet. Az esetek számtalan sokaságában szúr­ták ki az amerikai intervenciósok áldozataik szemét, levágták orru­kat, fülüket, kezüket. jelmetszették hasukat, darabokra fűrészelték, az élő emberekett Az egyik faluban 185 embert tartóztattak lé. Megkö­tözték őket és az útra fektették, hogy tankok tapossák szét testüket. Másokat benzinnel öntöttek le és meggyújtották őket, hogy szörnyű kínhaláüal haljanak meg. ~Az ár­ván maradt gyermekeket, csecsemő­ket élve ásták el, 300 embert zsú­foltak be egy raktárba és felgyúj­tották az épületet. Hat kis koreai gyermeknek csupán annyi „bűne” volt, hogy a nép höslelkü vezéréről, 17.45: Termelési hiradő. 18.00: Ti­zennégymillió tégla, elbeszélés. 18.30: Hanglemez. 19.00: Hangos Újság. 20.00: Hírek. 20.15: Színházi közvetí­tés: Legény a talpán. Közben, kb. 22.00: Hírek. 23 00: Filipenko: II. vonósnégyes. 23.35: Tánczene. 24-00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 5.30: Délszláv dal­lamok. 6.50: MHK-negyedóra. 6-05: Üzemi lapok szemléje. 6.20: Vidám ezovjet muzsika. 6.45. Jó lesgelt, gye­rekek! 7.00: Grieg: Szimfonikus tán­cok. 7.35: Magyar népdalok. 8 00: Ba­lettzene. 8.30: Szórakoztató zene. 9.00; Könnyű zene. 9.20: Iskolások rádió­ja;. 10-00: Hírek. 10.10: Fáy Erzsébet énekel. 10.40: Békcei lakodalmas. 11.10: Tarka muzsika. 15.00 Cseh szer­zők muzsikája. 15.40: Baráti népek muzsikája 16.10: A Scala-zenekar játszik. 17.05: Liszt: Tarantella. 17.15: öntözés és többtermelés. 17.30: Hírek. 17.40: Tánczene. 18.00: Dolgo- zóknek a zenéről 18.40: Mindenki operája. 19.40: Egy falu — egy nó­ta. 20.00: A rádió tánczenekara ját­szik. 20.45: Mi történik a világgazda­ságba n? 21.30: Besthoven-est. 22.35: Szív küldi szívnek, 23.30-ig. Szerda • ÁPRILIS 25. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.30: Lapszemle. 5.40: Csárdások. 6.00: Szovjet kórusok és indulók.'6.30: Moniuszko: Mese. 6.45: Hírek. 7.05: Zenekari hangverseny. 7.25: Vidám dalok. Utána: Naptár. 7.45: Lap­szemle. 8.00: Zenekari muzsika. 11.30: Puskin műiéi. 12.00 Hírek. Hangos Új­ság. 13.30: Indulók, táncok. 13.15: Könnyű zene. 14.00: Időjárásjelenté3. 14.10 Úttörő-híradó. 14.25: Ritkán hal­lott operakettősök 14.45: A Rádió szórakoztató zenekara Játszik. 15.30: A Békéstarhori Ifjúsási Énekkar mű­sora. 35.55: Női szemmel... 16.20: Is­kolások rádiója. 17.00: A világiroda­lom nagyjai. 17.30: Színes mu-sika, 18.00: Legnagyobb varázsló 18.30: Chopin: f-moll ballada. 19.00: Hangos Újság. 20.00: Hírek, 20 20: Tíz perc sport. 20.30: Építőipari félóra. 2100: Ili szovjet zeneművek. 22.00: Hírek. Sport. 22.25: Magyar operettrészletek. 25.05: Hangszerszőlók 23-30: Ney Tibor hegedül. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: Szól a. harmonika. 5.50: MHK-negyedóra. 6.05: U.emi la­pok szemléje. 6.15: A magyar rádió szórakoztató műsora Lengyelország dolgozóinak. 6.45: Jó reggelt, gyere­kek! 7.00: Hanglemezek. 7.15: Állami vállalatok hírei. 7.35: Hanglemezek. 8.00: Szórakoztató zene. 9.00: Halász Éva énekel. 9.20: Iskolások, rádiója. 10.00: Hírek. 1010: Hanglemezek. 10.45: Magvari Margit hegedül. 11.00: Óvodások műsora, 11.20; Könnyű zene KinuIr-Szen-ről énekeltek, s Tru­man vérszagtól megrészegült terror­legényeinek ez is elég volt. Hat fiatal élet ment a halálba a gyar­matosítók „jóvoltából", előzőleg azonban levágták ajkukat és ki­tépték nyelvüket. % Száz és ezer ilyen eset van. Kö­teteket lehetne teleírni az interven­ciósok kegyetlenkedéseivel, rombo­lásával, gyújtogatásaival. A sza­badságáért küzdő népet azonban nem lehet megtörni ezzel sem. A koreai hősök tovább harcolnak az imperialista túlerő ellen. Az inter­venciós seregeknek új főnök pa­rancsolgat, mert Mac Arthur csú­fosan megbukott, Ridgway elődje nyomdokain jár, de eljön még az az idő, amikor a népek a vádlot­tak padjára ültetik a Koreában kegyetlenkedő banditákat — meg­bízóikkal együtt. Trumanék te koreai borzalmakat ki akarják terjeszteni az egész vi­lágra. De szembetalálják magukat égy hatalmas erővel, A NEMZETKÖZI békemozgalommal A világ becsületes emberei száz- milliószámra állnak ki a Szovjet­unió következetes békepolitikája I mellett, harcolnak a békéért, a szabad, nyugodt életért. Erejüket megsokszorozza minden győzelmi hír, ami a Szovjetunióból, a népi demolőfáciákból ion. Növeli erejü­ket a szovjet tervjelentés és meg­szilárdítja elszántságukat, ellen­állásukat az imperialisták minden gaztette. Követelik az öt nagyhata­lom békeeguezményének megkötését, békefelhívást Írnak alá, harcolnak minden erejükkel, hogy megmarad­jon és tartós legyen a béke. Az íveken két hete már magyar dol­gozók aláírásai is szerepelnek, akik nevük mellé jobb, fegyelme­zettebb, több munkájukat adják, hogy tovább erősödjék a béke, tá­bora. 15.00: Könnyű zenekari muzsika. 15.40: A földkerekség egyhatodán. 15.55: Operettrészletek. 16.40: Lieb­ner . János gordonkázik. 17.10: Hang­lemezek. 17.30: Hírek. 17.40: A rádió esti iskolája. 18.10: Hanglemezek. 18.40: A nemzeti-gyarmati kérdés Sztálin müveinek V. kötetében. Czo- bel Ernő előadáea. 18.55: Tánczene. 19.20: Hogyan harcolunk a, növényi kártevők ellen. 19.40: Két elbeszélés. 20.05: Egy falu — egy nóta. 20.25: Szovjet filmdalok. 20.45: Falurádió. 21.30: Tánczene. £2.00 Zenés óra. Csütörtök ÁPRILIS 26. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.30: Lapszemle. 5.40: Indulók. 6-00: Operettrészletek. 6.30: Hanglemezek. 6.45: Hírek 7.00: HaneszeLzólék. 7.20: Dalok. 7.45: Lapszemle. 8.00: Népzene, 11.30; Végvári vitézek. 12.00: Hírek. 12.30: Baráti népek kórusai. 1300: Szórakoztató zene 14.00: Idő­járásjelenté?. 14 10: Gyermekujság. 14.45: Zúgnak a traktorok. 15.30: Ze­nekari muzsika. 16.05; Iskolások rá­diója, 16.25: Alapfokú politikai iskola. ,.A Szovjetunió a szocializmus orszá­ga“ III. rósz. 17.00: Hírek. '17.10: A Néphadsereg: híradója. 17.30: Tömeg­dalok. 17.50: Üzemi levelezőink je en- tik. 13.05: Acélvár. 19.00: Hangos Új­ság. 20.00: Hírek. 20.20: Tíz perc sport 20.30; Hanglemezek. 21.20: A lélek mérnökeinek kongresszusa, 21.50: Tánczene. 22-.C0: Hírek. Sport, 22.25: Magyar művészek román műveket ját­szanak. 23.00: Tánczene 23.30: Szóra­koztató muzsika. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 5.30: Népdalok. 5.50; MHK-negyedóra. 6.05: Üzemi la­pok szemléje. 6-20: Hanglemezek. 6.30: Szórakoztató zene. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00: Hanglemez. 7.10: Mit kell tudni a tetanuszról? 7-35: Színes muzsika. 8.30: A Szovjetunió a, szocia­lizmus országa. 8.40: Hanglemezek. 9.20: Iskolások rádiója 10 00: Hírek. 10.10 Hanglemez. 10.50: Miske Lá?zlö- né énekel. 15.00: Kálmán Mária hege­dül. 15-40: Fiatalok zenei ujsáeja. 16.10: Jeney Zoltán fuvolázik. 16.50: Ifjúságunk. 17.20: Tánczene. 17.30: Hírek. 17.40: Régi magyar május el­sejék. 17.55: A magyar rádió műsora a MÁV Pályaápítőüzemi Vállalat dol­gozóinak. 18.40: Szív küldi szívnek. 19.15: Áz Állami Népi Együttes mű­sora. 20.00: Közvetítés az Operából. • Péntek ÁPRILIS 27. KOSSUTH-RÁDIÓ: 5.00: Falurádió. 5.20': Indulók. 5.30: Lapszemle. 5.40: A&szonyrovat 6.00: Népzene. 6.20: Szovjet dalok. 6.45; Hírek. 7.05; Hang­ol nyírbátori dohánybeváltó dől- gozói az elmúlt évben szép terme­lési eredményeket értek el. Tervü­ket az összes dohánybeváltók kö­zül a. legmagasabban teljesítették túl — így a dohánybeváltók kö­zött az elsők lettek, elnyerték a vándorzászlót. Tollas Györgyné ládázó brigádja 120, Hegyaljainé brigádja 116 szá­zalékra teljesítette tervét, de jó munkát végzett L0ri,no Pálné. Ke­lemen Józsefné, Dánffi Júlia, Bar- ta Imréné brigádja is, akik vala­mennyien túlteljesítették évi tervü­ket. lemez. 7.15: Haneszerszólók. 7.45: Lapszemle. 8.00: Operettdalok. 11.30: Puskin müvei. 12.00: Hírek 12.30: A Pénzügyőr-zenekar játszik. 13.15: Tarka muzsika. 14.00: Időjárásjelentée. 14,10: Uttöro-hira-dó. 14.25: A Scala- zenekar játszik. 15.30: Dvorzsák: G­dur szonatina. 15.55: Hanglemez. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00; Hírek. 17.10:' Dolgozóidnak a. zenéről, 17.40: A Terme^ettudományi Társulat elő­adássorozata. 13.00: Alapfokú politikai iskola. Pártunk szervezeti szauályzata XII. rész. 19.00: Hangos Újság. 20.00: Hírek. 20.20; Tíz perc sport. 20:30: Szovjet tánczene. 21.00: A Rádiózene­kar játszik. 22.00; Hírek. 22.25: Tánczene. 23.30; Hanglemezek. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ: 5.30: Szovjet mu­zsika. 5.50: MHK negyedóra. 6.05: Üzemi lapok szemléje. 6.15: A magyar rádió szórakoztak müeora Lengyel- ország dolgozóinak.. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! 7.00 Magyar zene. 7-10: Az új Kína kulturális élete. 7.35: Da.lok. 8.15. Hanglemezek. 9-20: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 10.10: Kórusok. 10.40: -Nép: táncok. 11.00: óvodások műsora. 11.20: Dalok. 15.00: Népda­lok. 15-40: Könn:/ű dalok. 16.00: Ze­nekar. 17.00: Szív küldi. 17.30: Hírek. 17.40: Operarészletek. 18.00: Gárdisták előre! 18 40; Népi Együttes hangver­senye. 19.00; A labancok ostora. 19.15: Magyar zene. 19.35: Békét akarunk! A békéért küzdő népek versei te dalai. 20.05: Egy faly — egy nóta. 20-30: Könnyű zene. 20-45': Falurádió. 21.30: Színes muzsika. 22.15: A magyar rá­dió szórakoztató műsora a lengyel rá­dió hallgatóinak. Szombat ÁPRILIS 28. KOSSUTH-RÁDIÓ. 5.00: Falurádió. 5-30: Lapszemle. 5.40: Fúvóezene. 6-00: Polkák. 6.20: Zenés percek. 6.30: Film­zene. 6.45: Hírek. 7.00: Kórusok. 7.15: ,,Szerelem, szerelem .-Népieldolgo- zás. 7.45; Lapszemle. 8.00: Tarka mu­zsika. 11.30: Elbeszélés. 12.00: Hírek. Hangos Újság. 12.30: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 13.15: Az Állami Operettsizínház zenekara ját­szik. 14.00: Időjárás jelentés. 14.10: Engel Iván zongorázik. 14.30: Felolva­sás. 15.00: Hanglemezek. 15.30: Elő­adás. 15.45: Állami vállalatok hírei. 15.55: Kultúrhíradó. A kínai nép új irodalma c. kiadvány bemutatása. 16.10: Szovjet napok — szovjet embe­rek. 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 17.10: ..őrt állunk a határon.“ A rádió műsora államvédelmi határ­őreinknek. 17.50: Falurádió. 19.00: Hangos Újság. 20.00: Hírek. 20.20: Sport. 20.30: Győr város műsora a,z országnak. 22.00-: Hírek. Sport. 22.25: Tánczene. 24.00; Hírek. Munkájukról a következőket írja Kovács Pál brigádvezető. — Az 10j9-es termelési évben a. helytelen és rossz vezetés miatt mennyiségileg ugyan sokat, de mi­nőségileg nagyon rossz anyagot ter­meltünk. Az ellenség műve volt ez, amit a Párt segítségével sikerült leküzáeniink. Azóta megváltozott valamennyiünk viszonya a munkár hoz, — felismertük, hagy jó mun­kát csak úgy végezhetünk, ha ta­nulunk. Most arra. készülünk, hogy május 1-re még nagyobb legyen eredményünk, és állandóvá tegyük a versenyt, hogy továbbra is mi­énk maradjon a versenyzászló. PETÖFI-RÁDIÓ. 5-30: Hanglemezek. 5.50: MHK-negyedóra. 6.05: Üzemi lapszemle. 6.15: A lengyel rádió szó* rakoztató műsora Magyarország dol­gozóinak. 6.45: Jó reggelt, gyerekek. 7.05: Keringők. 7.35: Hanglemezek. 8.00; Vonószenekar. 9.00; Könnyű dal­lamok. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.00: Hírek. 10.10: A Fodor-furulya- együttes játszik. 10-50: Énekmtieor. 15.00; Á. Magyar Operettzenekar mű­sora.. 15.40: Elbeszélés. 16-00; Zenei Újság. 16.40: Szív küldi szívnek szíve­sen. 17.10: Tanuljunk énekszóra oro­szul. 17.30: Hírek. 17-40: Történel­münk dalai. 18.15: Tánczene. 18.40: Szórakoztató zene a Moszkvai Rádió műsorából, 19.00: Rclle Gabriella éne­kel. Iíczvetítée a Vidám Színházból. ..Gál Anna diadala.“ Vígjáték 3 felv. 22.20: Hanglemezek. 22.40: Vincze Ot­tó: Csipkerózsika — zenés meee. Vasárnap ÁPRILIS 29. KOSSUTH-RÁDIÓ: 7.00 Hangleme. zek. 8 00: Hírek. 8.30: Szív küldi szív. nek. 9*.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Vidám fejtörő. 10 30: Béke és szabad­ság. 11.00: Kuznyecki föld. Volosin re* génye folytatásokban, 11.25: Hangle­mezek. 13.00: Zenés posta.. 13-30: Haji. go g Újság. 14.00: Időjárás jelentés. 14.10; Zenés részletek Miljutyin; Nyugtalan boldogság c. operettjéből. 14,55; Keringők. 15.30: Külügyi ne=» gyedóra. 15.45; Repülj madár. Nép­dalfeldolgozás. 16.30: A rádió énekka­ra énekel, 17.00: A Tartós békéért népi demokráciáért c. lap ismertetése. 17.15; Állami vállalatok hírei. 17.20: Táncze- ne. 17.40: Kincses Kalendárium. 19.00; A magyar rádió műsora a Fővárosi Villamosvasút dolgozóinak. 20-00: Hí­rek. 20.20: A francia nép büszkesége. Rádiójáték. 21.20; Hangképek a vaéár- nap sportjáról. 21.55: Totóhirek. 22.00; Hírek, 22.15: Tánczene. 23.15: Esti hangverseny. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 8.00: Magyar dalok és táncok. 8.30: Falurádió. 9.30: Hane­szerszólók. 9.40: Csajkovszkij: Diótörő­szvit. 11.00: Miska bácsi lemezesládája. 11.30: Bányáíízmtisor. 12.00 Színéé mu­zsika. 13.00: A Magyar Operettzenekar játszik. 14.00: Budapest, hangverseny- termeiből. 15 00; Kérdezz, felelek. 15.20: Maleczki Oszkár énekel, 15.45: Hanglemezek. 16.00: Zenés rádiójáték. 16.40: Szív küldi szívnek. 71.00: Ä világirodalom nagyjai. 17.40: Sport­hangképek. 18-40: Hókusz-pókusz. Vidám zenés játék. 20.10: Tánczene. 21.30: A magyar rádió műsora a nádudvari ..Sztálin“ tsz dolgozóinak. 22-10: Opera réezletek. DÓZSA MOZI Telefon: 30—86 ápr. 21—27-ig. szomb.—pént.-ig: Felszabadult föld Előadások kezdete: 4. 6. 8 órakor. ^ADSOMO'^OSRÄ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom