Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-07 / 55. szám
6 1051 MÁRCIUS 7. SZERDA ' FIL M .,4 NAGY HAZAFI« A Bolsevik Párt egyik legkiválóbb vezetőjét, a Leningrádi Párt- bizottság titkárát, Kirov elvtársat 16 évvel ezelőtt az ' imperialisták felbérelt trockista ügynökei meggyilkolták. Az ő életéből merítette a szovjet filmművészet Sahov »lakját „A nagy hazafi” című filmhez. A filmben megelevenedtek a Bolsevik Párt, a Szovjetunió történelmének ragyogó fejezetei, amikor a szovjet dolgozók milliói a Bolsevik Párt kiváló vezetőinek — köztük Kirov elvtársinak: — az Irányítása me'lett küzdöttek a Pártba befurakodott trockisták tevékenysége ellen. A film bemutatja a hatalmas sztálini tervek megindulását, a Sztahánov-moz- gálc.n kialakulását, a szocialista termelés alapjainak megteremtését. tatása után lefogják szervezetük irányítóját, Kartasovot is. A trockisták tehetetlen dühükben Sahov meggyilkolás át készítették elő és annak vég: «hajtásával Brjaneevet bízták meg. Sahov a csatornaépí;- ■ kezeshez r : jy, hogy ott megbeszélje. Hole e iytkovval az ünnepélyes megnyitás napját, majd a Kultúrházba siet, az _ élmunkás ülésre. Ezen a ülésen hiába várják a dolgozók Sahovot, mert az orvgyiikos golyója kioltja életét, mielőtt a terembe érne. Ravatalához a dolgozók ezrei vonulnak, hiszen egész életét a nép millióinak szabadságáért és jobb jövőjéért áldozta. A film Friedrich Ermier, a ma- gyár közönség >elött is jól ismert „Tovaris P” és a ,,Döntő fordulat” című film rendezőjének legkiemelkedőbb alkotási. ■ ,,A nagy hazafi” 1925-ben kezdődik. A Vörös Vasmunkás-gyár két dolgozója, Dubok é3 Kac a racionalizálási mozgalom keretében kétgépes rendszerre való áttérést kezdeményeztek. Sahov, a kerületi titkár és a sejttitkár, Kolesznyi- kov helyeslik és támogatják munkájukat. Kartasov, a Megyei Pártbizottság titkára és helyettese, Borov- szkij, minden erővel akadályozzák a mozgalom további fejlődését. Sahov beszédében rámutat arra, hogy az ellenség gátolja a pro'e- t ári át us előretörését gazdasági vonalon. Cikket írt a Pravdába . Tévedés” vagy „bűntett” címen, meyben bírálja a pái(.vezetőség magatartását. A gyárban a XIV. Pártkongresszus küldött választói értekezletére készülnek, melyen vés&yeaz Maxim elvtárs is, a Központi Ellenőrző Bizottság egyik tagja. Maxim elvtárs megérkezésekor beszél a bolsevik munká,sóikkal és Sahov elvtársijai. Rámutat az ösz- szeeeküvéare, melyet nemcsak leleplezni, de megérteni is nehéz, hiszen az összeesküvés tagjai nem ikulákok és nem is cári tisztek, Sahov megszemélyesítője Niko- laj Bogoljubov. A Szovjetunió történelmi nagy alakjait személyesíti meg színpadon és filmen. A Moszkvai Művész Színház tagja. Több filmen („Eskü”, „Sztálingrádi csata”, „Berlin eleste”) Voro-ilov ezer-epében látjuk. Alakításai közül legnagyobb Sahov-é ,,A nagy hazafi”-ban, Maxim -e’vtársat, a Központi Ellenőrző Bizottság' egyik tagját, Borisz Csirkov alakítja. ,,A nagy hazafi” című kétrészes szovjet filmalkotást lüll-ben a Sztá!in-díj I. fokozatával tüntették ki. A filmet Nyíregyházán a „Bé- ke”-mozi-ban holnaptól, a ,.Dőzsr”- moziban 15-töl mutatják be. j PÓCSIK Kálmán szovetüzlclét i áthelyezte a „K skorona” cpűleibe. 2068x6 K (LÖN BEJÁRATÚ bútorozott szobát keres fiatal házaspár. Cím [ a kiadóban. EGY da-rali könyvszekrényt ve- ! sziínk, K10SZ helyi, csoport Zrínyi ; iioria o- 13. 2073x3 NEM LESZ GONDJA a hajára. ha- ;t olyan emberek, akik elv-tár- sal k nevezik magukat és tagjai .. Pártnak. Ezek keresztezik a forradalom útját, akadályozzák a fejlődést és harcolnak a Központi Bizottság ellen. Kartasovék, hogy a kongresszushoz a többséget megszerezzék, a kitűzött idő előtt kezdik el az értekezletet és gondoskodnak arról, hogy Sahov ne legyen ott. Fegyelmi Bizottság elé állítják öt, ahol felelősségre vonják a cikk miatt és felszólítják, hogy javítson a vezetőséghez való viszonyán. Sahov azonban nem védekezik, hanem támadja Ka rta,sorúkat, hiszen konkrét bizonyíték van ellenük, . Trockij- levele, melyet Kartasovnak írt. Sahov, ha -késve is. de megérkezik a gyűlésre és leleplezi az ellenség minden mesterkedését. A XIV. kongresszusán szétzúzták az ösz- szeeskiiyőket és eltávolítják, a Pártból Kar-tar-ovot, Borovszkijt és Brjaneevet. ha dauert léét nálam. Garanciával készül. Ha Testes, szőkítés, meleg és hideg dauer, hajgyógykezeés Marika liöígyíodrásznál, Lenin tér 1. (Nagykorona.) A FODRÁSZ Kis'pari Termelő- szövetkezet megnyitotta Luther u. 3. sz. a'.att modern női 'fodrászatát, melyben a volt Tcrnóczky (Felvidéki), Juhász. Kelemen, Bodnár, Ka- róczy cégek, valamin: a Dauer szalon és Bpest liö'gyfodrász dolgozó' újtípusú eljárásokkal készítik a legmodernebb frizurákat és hideg-meleg tartós ondolá'.ásokat. szolid szövetkezed árak mellett. Kérjük a helyi és v'déki vendégeink tovább: támogatását. SZÉP sötét há’ószobabúior eladó. Kert u. 37. Megtekinthető bármikor. EGY mairacos gyermeká^y és egv szekrény eladó. Kórház u. 5. SÖTÉT keményía hálószobák és egy íróasztal júányosan kaphatók- Gorki'-tér 3. (vol t Hatze.-tér.) 2079 HÁLÓSZOBA búicr és terméskő van eladó. Vay Adán: u. 50. emelet. Megszülettek a hatalmas sztálini ötéves tervek. A Vörös Vasmunkás-gyárban elkészült és útjára bocsátották az első -traktort a május elsejei ünnepségen. Míg a szovjet nép hősies munkával építi a szocializmust, addig' az elien- ;.ég új módszerhez folyamodik. Illegalitásba vonul. A város szélén csatornaépítkezés : o' ik, melynek vezetője Kolcsz- nyikov. Sahov mmdeniitt ott van, ahol segíteni és bátorítani kell az embereket. Az építkezésnél már izép eredményeket érnek el, mikor .súlyos katasztrófa történik, sok a ■halott és a sebesült. A szabotázst : oeklsták követték cl. A Pártbi- ziitsá-g elhatározza a tagság fe- ü'vizsgálatát. Először a szükkörü vezetőséget vizsgálják, s ekkor eplezik le Zemcov másodtitkárt, aki 1911 óta az Ohrána ügynöke volt. utána a trocklstókkal, esze-. : kkel működött együtt. Letartóz. SZ,íBQ!.('S-SZATMAKI NÉPLAP Politika’ napilap Felülös szerkesztőt VAJDA MARTON Felelős kiadót GYÖRK JÓZSEF Szerkesztőség: Nviregyháza Dózsa Gy.-u. 5 Telefon: 13 »0. S2-T3 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u V .Telefon: 20-ftO ..Szabadság" Lapnyomda OfHc-ce«! <aiűf\ 7siHii*.zkv-ü i sz BfcKE FH.MSZIMIAZ Telefon: 33—22 Káréin* 1—7-ig • Csül-szerdái? Bátor emberek DÓZSA MOZI Telefon: 30—86 Műre,. 4— 7_ig. \ nsátn—szerdáig Mápás Miska Március 10-én szombaton déluán hat órai kezdettel Kovács László százados bajíárs tart előadást a következő címmel: „Feladataink a béke vé- delmében‘‘. Ezen az előadáson megjelennek a pártvezetőségi tagok ,a tömegszervezeti funkcionáriusok és a békebízo tsá- gi (egok. fH SW íf[ Állandó éjjeli nappali szolgálatot tart a 17 9. sz. gyógyszertár: Dózsa György-u. 3. sz. (volt Arany Sas). Állandóan reggel 8-tól, este 8-ig tart nyitva a 17 5. sz- Rákóczi-út alatti (volt ír. Rákóczi) - a 17/6. sz. Széchenyi-u. 1. sz. alatti (volt Angyal) gyógyszertár. A Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti kulturális egyezmény keretében Bukarestbe utazott Horváth Mihály író. A bukaresti pályaudvaron ünnepélyes fogadtatást rendeztek tiszteletére. Az ünnepi beszédet Dán Deslin román író mondta. A rádió alapfokú üzemi po"l litikai iskola hallgatóinak március 8-án a Kossutlrrádién 16.25— 37.00 óráig Népköztársaságunk alkotmánya III. rész címmel előadást tart. Területi és falusi politikai iskolák rádió hallgatóinak március 9-én 18.00—18.40 szintén a Kossuth- rádión „Terme:őszövet kezdi mozgalmunk időszerű kérdéséi^ II. rész című anyag előadását tartja meg. USA-ban Virginia állam területén ugyanabban az államban ahol nemrég a hét ártatlan négert kivégezték egv tizenhárom éves néger kislányt két fehér fiatalember megtámadott. A lány segélykiáltásaira egy néger fogorvos, dr. Maceo Santacruz odaszaladt, hogy segítsen a lánynak, mire az orvost a fiatalemberek agyonlőtték. Az amerikai rendőrség a két fiatalembert még csak le sem tartóztatta. Fejér megyében a kongresz- szusi versenyben 22 új termelőcsoport alakult. Baracskán termelőszövetkezeti község alakult. Fejér megyében 147 termelőcsoport van 4.387 családdal. melyből 2.364 középparaszt család. Az Állami Közgazdasági Gimnázium Nyíregyháza, Báthory- utca 30. Telefon: 30—77, értesíti a dolgozókat, hogy a dolgozók közgazdasági gimnáziumába már most lehet jelentkezni. Az I, osztály szeptember l'én indul meg .A gimnáziumban könyvelőket, üzem- gazdasági tervezőket, gazdasági középkádereket nevelnek, . kik az érettségi elvégzése után az egyetemen is folytathatják tanulmányaikat. A tanfolyam 3 éves, mely alatt négy osztály végezhető el. Ez alatt az iparban. kereskedelemben, közigazgatásban szükséges pénzügyi, gazdasági, számviteli szakisme- i retek sajátíthatók el. , Jelentkezhetnek 17—45 évig mindazok a dolgozók akik 4 polgárit, gimnáziumot,I vagy az általános iskola 8. osztályát elvégezték. De jelentkezhetnek azok is. kiknek nincs ennyi iskolai végzettségük, de tovább akarnak tanulni. Ezek részére 6 hetes előkészítő, tanfolyam indul július közepén- A, 6 hetes tanfolyam sikeres elvégzése esetén felvételt nyer a 'dolgozó az I. osztályba. A tanfolyam ingyenes. SPORT » A mátészalkai DIK három a nyíregyházi Kinizsi 1 két hainohságo! nyer! a súlyemelő megyei bajnokságon A Nyíregyházán rendezett megyei súlyemelő bajnokság úgy a mátészalkai DTK, mint a nyíregyház! Kinizsi versenyzőinek hatalmas fejlődését mutatja. Ez a fejlődés nemcsak az eredményekben, de a versenyzők stílusában is megmutatkozott. A nyíregyházi, a mátészalkai súlyemelő csoport jó úton és jó kezekben van. A bajnokság eredménye a következő: Légsúly i. Kunsági Ny. Kin zsi 160 kg, 2. Szán MDTK 145 kg. Pehelysúly: 1. Hárskúti Ny. Kinizsi 1?5 és fél kg. Könnyűsúly: Garda MDTK 215 !<£, 2. V snylk Nv. Kinizsi 202 és fél kg, Váitósúly: Kovács MDTK 227 2..Eü'ep MDTK 2)2 és fél. Közén-. súly: Szűcs MDTK 212 és íéí, .2- Ligeti Ny. Kinizsi 132 és fél kg’. Kijönösen kiemeiked k Kovács. MDTK és Hárskúti Ny. Kinizsi eredménye és .stílusa. A verseny színvonalát emelte a Debreceni Honvéd bajnokságon kívül: szereplése, amely alkalmas volt' a két város fiain! súlyemelőinek a tanulásra. BECSBEN folytatód ák az asztalitenisz világ- bajnokságainak küzdelme'. A bar-' m'adí'k nap eredményei: női csapatunk: Magyarország—USA 3:0. Anglia—Magyarország 3:2. Férfi csapa lünk: Magyaroíszár?—Iíollanda 5:0, • Magyarország—Ausztria 5:3. SÚLYEMELŐ BUDAPEST BAJNOKSÁGON Buronyi két új súlyemelő csúcsot áhított fe.I. Megjavította féínehéz súlyban a kétkarcs lökést 1-10 kg- ra és az összetett magyar csúcsot 355 kg-ra. B, Nagy 2.5 kg-mai javítója meg régi csúcseredményét- Pehelysúlyú kéíkaros lökés új magyar csúcsa: 125 kg. AMIÉRT NEM VAl.LALUNK FELELŐSSÉGET Útmutató, a TOTO 10. szelvenyéhez 1. Bp. Bástya—Bp. Dózsa 1 r 2. Bp. Vasas—Cs. Vasas 1~-2 3. Bp, —Honvéd—Di Vasas 1 t ! 4. Sz. Petői:—Sz. Honvéd O i 5. D. Bányász—Sz. Lököm. \ X. 6„S. Bányász-^Gy. Vasas 1 1 7. V. L. Sortex—Bp, K nizsi X 2- 8. Komlo—Pécs M. Dinamo '2 1 9. Nagyk. Lek.—Pápa V. Lob. o X 10. M. Honvéd—M. Lököm. 2 1 11. Pereces B.—Bp. Lököm. 1 o 12. D. Honvéd—Bp, Postás 2 X A pötmérkőzéseken az Előre, V. L- Kei ex. a K. Kinizsi és az Ózd'' Vasas esélyes., Áth'iNYV Georges Cognioí: A kosmopolitizmus ellen Georges Cogniot elvíárs. á Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, ebben az írásban a kozmopolitiz- mus ellen veszi fel a harcot. Könyvének első részében a nemzet sztálini meghatározásából kiindulva a nemzet fogalmának marxistaűeninista elemzését adja: a marxizmus klasz- szikusainak idevágó írásait idézve világít rá a nemzet kérdésével összefüggő egyes problémákra. A könyv második részében az imperializmus kozmopolita támadásai ellen indít harcot: amerikai és francia burzsoá politikusok írásait, kijelentéseit idézi s ennek kapcsán bebizonyítja, hogy a koz* mopolitizmus nem más, mint az Egyesült Államok imperialista politikájának, Európa leigázására való törekvésének egyik ideológiai fegyvere. Az Egyesült Államok ennek segítségével „puhítja meg“ a talajt világuralmának elérésére. A | burzsoá politikusok nagyhangú frázisai; az ,,Európai Egyesült Államokéról, a burzsoá tudósok ideológiái arról, hogy a nemzet, idejétmúlt fogalom s a burzsoá írók, művészek minden nemzeti hagyományt megtagadó formalista alkotásai: — mind az amerikai imperializmus szolgálatában állanak- A jobboldali szociáldemokraták és Tito fasisztái egyaránt a kozmopolitizmus különböző megnyilvánulásainak hűséges terjesztői" Spaak és Rankovics ebben is közösen szolgálják amerikai gazdáikat. Cogniot elvtárs könyve azoknak a feladatoknak ismertetésével végződik, amelyek a kommunisták, előtt ezen a téren állnak. A kommunisták feladata: harc a kozmopolitiz* mus^és a burzsoá nacionalizmus minden formája ellen a proletár internacionalizmus és az i igazi hazafiság győzelméért. F. I. Haszhacsih a- Nagy Honvédő Háború előtt a fiatal filozófusnemzedék egyik legte- hetségesebb tagja volt, a háború alatt a német fasiszták elleni küzdelemben esett el. Ez a könyve — amelyet hátrahagyott írásaiból rendeztek saitó. alá, s melyet egy nagy mű . részletének szánt — a világ megismerhetőségének kérdését tárgyalja. A marxizmus- klasszikusainak művei, különösképpen Lenin „Materializmus és empiriokriticizmus’‘-a alapján veti fel minden idők' filozófiájának fő kérdését, a tudat és lét kapcsolatának, problémái át részletesen tárgyalja a külvilág és az azt felfogó egyén közötti bonyolult kölcsönhatást. Összefoglalja a dialektikus materializmus ismeretelméletének legfontosabb kérdéseit. Nyomon követi az emberi megismerés egyes szakaszait és rámutat arra, miképpen határozza meg — végső fokon az anyagi külvilág az érzetek s a tudat minden egyes mozzanatát. Az igazság problémáját tárgyalva megvilágítja az objektív igazság kérdését és számos példán keresetül bizonyítja be, hogy az igazság megismerésének alapja és próbaköve: a gyakorlat. Hasz- hacsih ezeknek, a kérdéseknek a tárgyalása közben felveszi a harcot az idealista filozófiai irányzatokkal bebizonyítja, hogy mindezek a tudományellenes ideológiák a valóság elferdítését, konzervatív, reakciós politikai célokat tűznek ki maguk elé. A könyv a marxizmus-lerún- izmus ismereti alapjainak tömör, közérthető, világos, tudományos összefoglalója. Minden bizonnyal nagy segítségére lesz mindazoknak, akik a proletariátus világnézetének jellegét a megismerés , dialektikus materialista értelmezését kívánják tanulmányozni. ^ fiűrioktatűs Húsa H I ti El BPRÜiURDBcSEK Hasshaesih: 4 Világ megismerhetőségéről