Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-24 / 70. szám
MSI JfAKCTTTS 24. SZOYPAT Megnyílt Berlinben a# eua*ópai iiinuliá§épídie%le^ Berlinben összeült a Nyugat_Né- metország újrafeifegyverzése ellen összehívott európai muntkásértc- kezlet. Az üzemi dolgozóit Európa 18 országából összegyűlt küldöttei három napon át tanácskoznak arról, hogyan kovácsolja össze az európai munkásság akció agy Ságét Nyugat-Németország újrafeifegyverzése ellen. A megválasztott küldöttek mö. gött a munkások és munkfcnök milliói állanak. Az ülésen elhangzó t beszédeket egyidejűleg orosz, francia, angol és német nyelven közvetíti,k. A kül - belföldi legjelentősebb hírügynökségek, lapok, rádióállomások elküldték Berlinbe képviselőiket. 11.40 ór akor Kurt Hanisoh. a berlini Izzólámpagyár dolgozója, a rcmiiitarizális elleni európai munkásértekeziet kezdeményező bízói óságának tagja, megnyltott- nak jelentette ki az értekezletet. Beszéde után az értekezlet mag. válás,ztoita az elnökséget. Az elnökség névsora: Johanna Weber, Herbert Warnke (Német Demokratikus Köztársaság), Bierimeyer, Batike, W. Jar_ reck (Nyugat-Némotöresziág), Kurt Skcmgge (Nyugat-Boriin), Kurt Harnisch (Kciei-Berlin), W. Kall (Hollandia), Mártii Keraenen (Finnország), Ljuba Kiainevshi (Románia), Dragon Kodjeicov (Bulgária), Leopoldo Gasparino (Trieszt), Friedrich Möller (Dá_ nia), Heinrich Hu,bér (Ausztria), Van Loo (Belgium), Janlna Ko- eewska -Bu r.ski és Vincent Majduk (Lengyelország), Harry Gunson (.Anglia), ROZSOK! FERENC (Magyarország), Mar la Jane óva és Jan Sapak (Oahsz! ovákia), Kéné Gustave Boudin, Pezer asz- szony, Lafond, Louis SalUant, G. Monmousseau, Ije Léap (Francia- ország), Jósé Msix (Spanyolország) és mint a DÍVSZ képviselői: Marisa Mu:.a (Olaszország), Adam Abe'ardo (Kuba). Az elnökség rövid tanácskozása 1 1 után Kurt Hanisch bejt’coteite, hogy az európai műnk ájsértek az. let elnökévé René Six francia munkást Választották m;-g. Az Ud- vöziöbeszédek elhangzása u'.A.i ez értekezlet egyhangúan elfogadta Kéné Six javaslatát az értekezlet egyetlen napirendi pontjáról ,,az európai országok dolgozóinak és ■■ zakraervezeteinek akcióegységé tői Németország remUitaiizdliaa ellen”. h teái népíistlsereg főparancsnokságának hadifgfenlése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága március 23-éu kiadott jelentésében közli, hogy a néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel egyUtt valamennyi arcvonalon folytatták a védelmi harcot az ellenség ellen éa emberben, valamint technikai fölszerelésben nagy veszteséget okoztak az ellenségnek. Csütörtökön délelőtt Franciaország minden részéből a sztrájk kiterjedését jelentettek. Páris után a legtöbb francia vidéki vasúti gócpontban is megbénult a vasúti forgalom. A francia vasutasok sztrájkja a behívóparancsok ellenére is tovább terjed. A tömegek nyomására a keresztény srakrxcrvetet is sztrájkra ktny- szerü t buzdítani tágjait. ErŐ.iiidik a gáz- és villamosmövek dolgozóinak sztrájkja. A vas- és fém. ipari munkások sztrójkmozgaima átcsapott az államosított f egy ve.-gyárakra Is. ! ezer munkás veszítené el munkahc ! lyét. j A Kuhr-viiéken a wupperthali kos { lekedési üzemek^ a közigazgatási é: a villamossági társaság tízezer dolgo zója szerdán sztrájkba lépett. A köz lekedési Üzemek dolgozói üzemi gyűlésen határozatot fogadtak el. amelyben Erhard és Adenauer lemondását követelik. Szerdán délután a düssél dórii kikötőmunkások is sztrájkba léptek. Ausztriában Grácbar. különböző ipari vállalatok munkásai — béremelést követelve — sztrájkba léptek. Becsben a kereskedelmi vállalatok munkásai határozatot hoztak, hogy ameny* nyibon március 3ű ig nem tesznek eleget követelésüknek, sztrájkba lépnek. TOGLIATTI KLVTARS AZ USA.BAN KIADTÁK PAUL ROBESON EGYIK BESZÉDÉT A kollektív szerződések felülvizssá* latéval foglalkozó bizottságban n CGT , követelte, hogy a létminimumot 20.125 1 frankban állapítsák meg. A szakadár szakszervezetek ezt ellenezték. A CGT vezetősége közleményben htvja fel a francia dolgozókat, hogy egységes f.kcióbizottságokat létesítsenek az. üzemekben és ne fogadjanak el 15 százaléknál kevesebb béremelést. Március 20-án Olaszország területén a távolsági autóbuszok 130 ezer dolgozója sztrájkolt. Az ország ipari munkásai 10 perces figyelmeztető sztrájkot tartottak, tiltakozva több nagyipari üzem küszöbön álló leállítása miatt, aminek következtében tizA tcrvholcaön nyereményhúsásánalt tiiol&ó napján sorsotják hi a sxázczerjőrin ion főnyereményt .Az amerikai IIujikáeifjúsAg Ligáia, kiadásában, „Paul Robeoan az .fiú- sárhoz becsért címmel megj on: Newyorkban a nagy békeharcos nózor énekes 'beszéde amelyet az oin'-i'ikai Munkúríifjúság Ligájának I Knngce-z szusán mondóit el Mint a Daily Worker írja Bobeoon figyelmCztrU az USA ifjúságát az amerikai vealrtí» háborús uszító iparmágnások aljas mesterkedéseire és fe’hívja az amori. ks; fist,",lókat, küzdjenek utóit., liozy hazá.’uk vauban szabad országgá e i gyen. *| Nemrégiben, január 21-én emlékezett meg a haladó világ az Olasz Kommunista Párt megalakulásának öO éves évfordulója ró’. Ma a Kommunista Párt vezetője, Pa mlro Tog.lat i elvtárs születésnapját ünnepeljük. Az Olasz Kommunista Párt és Togliatti eh társ egyet jelent. Ott volt már a Párt szfi'cfésénél. Akkor, amikor a Nagy Októberi Forradalom tüze forróvá tette az imperializmus lába a'atl a fő det, akkor, amikor ez a tűz lángralobbaníotta millió és millió proletár szívében a győzelem reménységét. Olaszországban is megalakullak az első kommunista csoportok Gramsci és Tog- lia’ti elvtárs vezetésével. Megszervezték a forradalmi harc lapját, az „Örülne Nuovo”-t 1921-ben pedig megérett a helyzet arra Olaszországban, hogy megalakuljon a munkásosztály élcsapata az egész o'nsz dolgozó nép vezetője, a Kommunista Párt. Alapítója Gramsci elv’őrs mellett Palmiró Togliat i volt. Togliatti elvtárs egy pillanatra sem tántorodoit el a forradalmi harc zászlajától egész tirtét az olasz munkásosztály, az olasz do'gozó nép felszabadítása ügyének szen'eUe s ezért az ügyért harcol m-t is teljes erővel. Hit er cinkostársának. Musso’intnek fasiszta reakciója a füll alá kény- szeritel-te megalakulás után 5 év. vei az Olasz Kommunista Pártot. Nagyon tévedett azonban a fasiszta diktá or, amikor azt hitte, hogy a nép erejét e tapos- hatja. Az olasz kommunisták a fasizmus elleni harcban dicső hőstetteket írtak a nemzetközi munkásmozgalom történetének lapjaira. A harcot Gramsci rtv- tá-s aki a börtönben ha't mártírhalált. és TogHattj elvtárs irányította. Akkor amikor a f»•‘’izmus Afrikában kezdett c| rabló- háborúi, majhl amikor részivé t a hit eristák imperi i Ista háború-' jában az o asz niunkilsoszlá'y' felemelte szavát- Bátran harcoltak a kommunisták akkor is,,' amikor még a széles tömegekben küzdelmük nem talált megértre. Harcuk nem volt evd- mény.elen. Az 1943-as sztrájkok idején, amelyek alapjában rendítették meg a fasizmust a nép már Togliatti eLlárs, a Kommunista Párt szavára hallgatott. Togliatti elvtárs megteremtette azt a hazafias egységfrontot, ame’yet a Kommunista Párt vezeteti. Togliatti elvti.es a fasizmus ideje ajs-t ;.s ragyogó bizo- nyííékát adta JJiéty hazaszeretetének. Semmiféle szenvedés nem törte meg erejét. Bátran adott kj a nép ügye mellett év bátran Vezette a Párlot. a népe' p győzelem felé. A hősies Olasz ellenállási mozgalom örökké a nép szívébe véste a Párt és Togliatti elvtárs nevét. De Gasperi. az amerikaiak lakája kirekesztette g kormányból a kommunistákat. De Gasperi és lakájliada. a washingtoni és vatikáni zsoldosbandák gyűlölködve acsarkodtsk a Pár ra, gyűlölik Togliatti elvtársat. Fasiszta provokátorokat béreltek fe! meggyilkolására. Tervük nem sikerüli. Egyet azonban meg át- haltak be öle: az olasz nép egységeién és ckzéntan köve i az Olasz Kommunista Pártot. s az olasz nép legjoű'ó fiát: Palmiro Togliattit. Az Olasz1 Kommunista Párt erősebb és szilárdabb ma, mint valaha. Az c'as* nty egységesen harcol a Párt vesztésével a háborús gyujtogatók ellen. Az olasz nép. min! köSzi'ft- lára. épít Toglíat'i elvtárs sza. va'ra. amelyet a Tájékoztató iroda 1949 novemberében tartott értekezletén mondott: „A mnn- kásosz ály egységes h&‘cának gyöznje keli és győzni fog az egész 'ilágon” A tervkölcsön második nyeremény- húzását nagy érdeklődés előzi meg az egész országban. Amíg az felső sorsolás alkalmával 76.331 nyereményt sorsoltak ki, 30,613.900 forint összegbon addig a második sorsoláson már 70 316 nyeremény kerül kisorsolásra 30 782.200 forint összegűén, tehát több a nyeremény mint az első sorsolás alkalmával volt. KapovAa három 50.000 forintos nyereményt húrnak ki, n JG0.000 forintos nyeremény húzásául április 1-én kerül sor. Március 20-én, Csütörtökön délután 4 órakor a Zeneakadémia nagytermében ünnepélyes keretek között indítják meg a három sorsolási kereket, amelyek ez összes kioszto't nyereménykötvények számait tartalmazzák. Amikor a számok már jól összekeveredtek, három pirosnyakkentíős kis úttörő leány megkezdi a szeren- cse.-zámok kihúzását. A húzást a sorsolási bizottság irányítja és ellenőrzi. A húzások négy napon keresztül — március !9., 30.f 31. és április 1. — tartanak. A húzások szünetében a pénzügyőrség zenekara játszik. A kihúzott nyertes számokat a rádió és az újságok is közük majd naponként. ugyanúgy, mint az első húzás alkalmával. A húzás befejezése után a teljes nyereméöylistát kinyomtatják és eljuttatják az üzemeknek, hivataloknak, vállalatoknak minden olyan munkahelynek, ahol tömeges kölcsönjegyzés történt. A dolgozók itt könnyen megállapíthatják, hogy melyik kötvény milyen nyereménnyel került kisorsolásra. A nyeremények a következők lesznek: egy 100 000 fo-' rintos főnyeremény, tizenkét SO.OOO ,forintos, huszonöt 25.000 forintos hatvannégy 10.000 forintos, százkllencven 5000 forintos, 4300 ezer forintos, 9500 ötszáz forintos és 62.724 háromszáz forintos. A nyereménysorsolás az ötéves terv időtartama alatt míg nyolcszor megismétlődik. Félévenként minden április l-ét és október l-ét megelőzően- tartanak nyereményhúzást amikor a mostanihoz hasonló nagyszámú és nagyösszegű nyereményeket sorsolnak ki. A tervkölcsön teljes visszafizetése öt év alatt történik. Ez év október l-től kezdődően a nyereményhúzássa! párhuzamosan törlesztési sorsolásokat is tartanak, amikor a nyereménnyel ki nem húzott kötvények meghatározott része névértékben kerül visszafizetésre. A tőketörlesztés üteme évről évre gyorsul. 1955 április 1-lg minden kötvénytulajdonos vagy névértékben, vagy nyereménnyel megtetézve visszakapja pénzét.-------—o------— GESTAPO MÓDSZEREK AZ AMERIKAI BÖRTÖNÖKBEN Az USA sok börtönében és gyüjtfiíáborában — különösen a déli államokban, ahol a foglyok között sole a néger — ugyanolyan .kegyetlen, kínzó bánásmódban részesítik a fog’yckat, mint a hiti errata koncentrációs táborokban. A New York Times jelentése szerint a Loulsiana-állambeli Angele város börtönében a foglyok közül 31 borotvával átvágta j ereit. A börtönterror éJetbenma_ radt áldozatai kijelentették, hogy tettüket azért követték el, mert nem bírták tovább a kínzást és verést. Mint mondották, inkább a haJált választják, mint a börtönben elszenvedett borzalmas kínzásokat. A PArikarjj.<3aszus által lcí- je’ö t feladatokat megvitató párt- aktíván nagy érdekedéit tanúsítottak az elv társuk a többi között az oktatás, a pártpropaglnda ügyének Is. Kovácsvölgy: Sándamé elvtáns. nö, a Megyed Blzo.itság munkatársa hangsüí yozta: Ebben az évadban jelentős eredmény eket értünk el a párt oktatás terén. A rendszeres tanulás hatása r.iog- mul&jtkozik minden tarü’e’en, kii'önösen a terme: (Szövetkezőt fejlesztésénél. A gangéi yl ugor. nyal politikai iskola hallgatói az oktatási évad kezdstén mind egyénileg dolgozó parasztok voltak, de már rég megalakították az előkészítő bizottságot, sőt megalakították a tszcs-1. is. A büdszarutmihátyl dolgozók munkateljesítményük emelkedésén mérhetik le a tanulás hatását. Különösen megkedvelték a dolgozók a nemzetközi e eladásokat. kultúrcsoportok is a versenyen, valamint a Magasépítési Vállalat színjátszócsoportja és az Útfenntartó Vállalat zene. és énekkara. Szombaton, ma este 6 órakor folytatódnak a versenyek az Mfr'iZT székházában. Ekkor a következő csoportok tartanak bemutatói: A közgazdasági gimn. tánccsoportja, a Városi Tanács, a MÁV forgalmi és az I. számú általános iskola tan testület ének színjátszói. .Vasárnap délelőtt 9 órakor az MSZT székházéban a következő csoportok mutatják be kultúrműsoraikat: az újfehértói állami gazdaság, DíiFOSZ és gépáÜo- más, valamint a napkor! énekkar, az I. számú iskola színjátszót és a Dohányfermentáló szín, játszót és táJieosoporfja. Vasárnap délután 2 órai kezdettel szintén az MSZT székházában a következő csoportok szerepelnek: a nyíregyházi Tejüzem, a Textllnagykereekedehnt Vállalat és az SZTK színjátszót, a VII- lanyielep ének- és tánccsoportja, a Pedagógus Szakszervezet ének. és tánccsoportja, a Kiskereskedelmi Vállalat tánc- és színjátszó gárdája és a MÁV pálya fenn tartás tánccsoportja. kezdtük, de var.nr.ik o'ynn politikai lakoji&t (Nyí'TFP.hoiy. Ko. csórd, Ir-vArftai Vulkán), ahol miíscrn tudnak erről a feladatról. Nem kielégítő még as eszmei színvonal f.j hibák vaatwät az OTieuörzií,? r.iutikájá'o. n 13. A nyíregyházi járásban például nem megy az. cllenörsíra. pedig ha néni ollenüraürjk, nem növeljük a po’i- tlkai fcíoo*ave«etök fc’c'cu'égírze- tét. Satálin cívtárs arra tanít benníinikeit Is. hogy a nemi rtlen- Craött munka fölmunka. Javítjuk ki az ellenőrzés alhanyagblésáva-t elkövetett hibákat, megfikadi- !yózzuk ezzel a lema. zrólódást is. Célunk az, hogy a niagy mceö- gazäas&si munkáiéig mind:sült misglartisuk a poi'itíka! tófeoüákat, mert döntó szükség van párttag, jaiaiik és ta.cja.1 ükjeink nevsiésíre. A höttgalóik nevcilérénél különös gondot keli fordítani a dolgozó nőkre. Szocialista építérünk, ötéves tervünk megvalósítása, a békéért folytatott harc panancfolólag megköveteld, hagy ezam elírt tartsuk a párttagok és tagjelöltek. a dolgozék széles rétegeinek politikai nevelését. Kifizetődik ez mindemképpen, mert a propagandamunka erősödése egyet jelent a pártépítés JavtíásávaJ, népgazdasági tervünk jó végirehajlásá- val, a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésével. A csengert járásban már 16 termelőszövetkezeti község van, de Itt sem pihenhetünk a babérokon. Szerettessük meg az új tszcs-tagckkcl a közös munkát, a nagyüzemi gazdálkodást, győzzünk te beanüit mindent, ami a régihez, a szegényes klisparce'Jiás gazdátkodárhoz húzza (Meet. Neveljük őket a nehéz, segédekéi szembenéző, hawrakész dolgozókká, afldik a munkáiban —- és ha kell — a harcban is megáldják helyüket, , Terjed a sztrájjkmozgalom a kapiiaSi'da országodban A fíárlokiatás ügye a megyei pártftfcííi'án Nyírbátorban minden alkalommal á—£00 hallgató vs.nz részt az előadásán. Pshérgyarmatoo. hasonló alkar kíséri a nemzetközt cdö adásokat. A hibát: közt az első hot yen említette Kovácsvölgyiné civtdra- nö, hogy a párt propaganda még mindig re-zortfeladat a Járási Bizottságikon. Ugyancsak hiányosságéit tapaszt a’hat dk a JB tagok tanulásában fel. Több gépállomás a w.akmai oktatás miatt hanyagolja el a politikai képzést, holott a politikai képzést semmi nem pótcí ja. , A Párt Kongresszusa — folytatta — hatalmas feladatokat állít Pártunk és egész do'gozó népünk elé. Ezeket úgy tudjuk megoldani, ha először minél több dolgozóval meglrtr,értetjük a Kon- greeszus anyagát és határozatait. A politikai iskolák hallgatóinak számát ké‘.szeresére kell emelnünk. Ezt a munkát már mogMeglíezdődöíí Nyíregyházán a IímIí ár verseny lairzeti bemutatója A Magasépítési Vállaíat lrubfir- termében ünnepélyesen uyitot ók meg a körzeti kultúrverseny bemutatóit. Az első napon, pénteken 5 órakor az épüőipari dolgozók kullúrcsoporljai szerepeltek. Részt vettek a vidéki építőipari