Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-21 / 67. szám
1951 MÁRCIUS 21 SZERDA Tcpiiicíésiiuk ügyei vimzíIí eioi't* u/ ödeiiiapok A Pállunk II. Kongresszusára megindult hatalmas munkaver- senymozgalom munkásosztályunk erejét, kezdeményező készségét és a Párt iránti szeretetét tükrözte vissza.. Itt nálunk, a Nyír- bogdányi Ásványo'ajipari Vállalatnál is olyan eredményeket értünk el, amire még példa nem volt. Dolgozóink egyénileg, az üzemrészek pedig egymással versenyeztek. Egy cél vezette őket: ki tud többet é3 jobbat adni drága hazánknak a béke megvédésére. Megtanultuk és meg kell tanulnunk. hogy az eredmények nem magától születnek, azokért szívósan mag kell küzdeni. A verseny jó szervező munkát igényel. Az üzemi pártszervezet irányi tása, az üb. szervező, mozgat! munkája ha jó, akkor kétségtelen hogy eredmények is lesznek. M Is Itt, üzemünkben mos! Április J. MEGÜNNEPLÉSÉRE KÉSZÜLÜNK zalmiak és az üzemi hangos hír. adó segítségével a szűk k er észt- metszetekre is felhívják a dolgozók figyelmét. így aztán van minden dolgozónknak ideje felkészülni az ötletnapra. így született meg nem egy újításunk is, amit először az öt etnapon beszéltünk meg, azlán a Kiforratlan javaslatból nagyjelentőségű újítás lett. Fabu Géza elvtárs újítása egymagában 23.203 forint megtakarítást jelent, amiért ő maga 1858 forint jutalmat kapott. Eredményes az a módszer is, amit már többször alkalmaztunk: az üzem szűk keresztmetszetének megszüntetésére PÁLYÁZATOT HIRDETTÜNK amit aztán az igazgatói alapból jutalmaztunk. Gőz, víz, villamos- energia és fűtőolaj megtakart. | tásra hirdettünk pályázatot, aminek az eredménye az lett, hogy és most előtte kiértékeltük a kongresszusi versenyt, leszűrtük a tapasztalatokat. Elsősorban műszaki értekezletet tartunk, aminek a célja az, hogy megbeszéljük és meg is teremtsük a versenymozgalomhoz, a munkafeajánlárfioz szükséges műszaki előfeltételeiket. Utána a termelési értekezleteken — mühelyrészenként — megvitatjuk, ismertetjük a lehetőségeket. Ezek az úgynevezett l:;s termelési értekezletek aagyszej a vacuumnál a 8 százalékos fütöolajfogyasztást 6 és fél szá. zalékra csökkentettük. Ez azt jelenti, hogy 10 vagon filtrát feldolgozása után 15 mázsa fűtőolajat takarítunk meg. A benzinhüiés is szűk kereszt- metszet volt üzemünkben a vfz keménysége miatt. Ezt is megoldottuk dolgozóink kezdeményezése, egészséges javaslatai segítségével. A TOVÁBBI EREDMÉNYEKÉRT Az újítási mozgalmat, tehát a jobb és szebb eredmények elérését teszi tehetővé az újító- és élmunkáskör rendszeres, havi értekezlete. Ezeken az értekezleteken egy-egy műszaki előadással fejlesztik tovább tudásukat. Ezeken az előadásokon különböző kérdésekkel foglalkoznak és elősegítik a feladatok megoldását. A Nazár óva-mozgalom is jó talajra talál az üzemben. A dcl- gozók ennek a mozgalomnak a, segítségével hosszabb életűvé teszik gépeiket. A kongresszusi versenyben tapasztaltuk azt is, hogy milyen nagy jelentősége van az „üzemi bejárásnak". Az üzemi háromszög minden reggel megtekinti az egyes üzemrészeket, a müszald dolgozók bevonásával. rüen beváltak nálunk, .ahol a dolgozók egészséges javaslataikkal! járulnak a terv gyorsabb mag- valósításához. így ismerik meg az üzem szűk keresztmetszeteit — amin aztán segíteni igyekeznek. AZ ÖTLETNAPOK SEGÍTSÉGE A legutóbbi ötletnapon 42 javaslat hangzott cl, amelyből a helyszínen megválasztott bíráló- bizottság 18-at fogadott cl megvalósításra. Minek köszönhetjük ezt az eredményt? Annak, hogy itt sem bízunk a véletlenre semmit. Az ölletnap előtt már két héttel ismerik dolgozóink annak időpontját. A fclA kongresszusi verseny vetette felszínre ezt az egészséges kezdeményezést is, aminek aztán az lett az eredménye, hogy megjavult a munka majdnem minden üzemrészben. A reggeli üzemszemle alkalmával azonnal kijavíthatják a hibákat, a műszaki dolgozók pedig segítséget tudnak adni a legrövidebb időn belül. A MŰSZAKI DOLGOZÓK a kongresszusi verseny Ideje alatt az eddiginél sokkal jobban kivették részüket a termelés irányításából. Segítettek, tudásukat, tapasztalatukat átadták. Április 4->:e ennek az új kapcsolatnak a nyomán, ami létrejött a müszalil Ö3 fizikai dolgozók között, a paraffinizzasztást új módszerrel naponta két órával tudjuk rövidíteni, ami annyit je'ent, nogy havonta három kamrával tudjuk bővíteni a paraffinizzasztást. így szervezzük és tesszük folyamatossá a munka versenyt és arra törekszünk, hogy az hosszú lejáratú legyen, ami elősegíti, gazdagítja államunkat. A kongresszusi versenyben üzemünk az Asványolajipari Vállalatok között a második helyezést érte el — pedig elavu’t technikával, berendezéssel dolgozunk. A siker titka: állandó politikai és szakmai képzés, a Párt irányításának szem előtt tartása és . felkarolni, tzélesítent a dolgozók kozdemé- I nyezését. Most arra kell törekednünk, hogy még több legyen az egészséges javaslat, még 1öbb legyen a kezdeményező erő dolgozóinkban, akik bebizonyították, hogy hatalmas feladatok megoldására képesek, hazánk, békénk és szabadságunk megvédése érdekében- Gondoljunk valamennyien mindig Sztálin elvtárs nyilatkozatára, arra, hogy ,,a béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette”. Kassai Mihály Nyírbogdányi Asványolajipari Vállalat vezetője. A Magyar lanúeskiistárnaság kikiáltásának 32. évfordulója Harminckét évvel ezelőtt, 1919 március 21-én rövid, de dicsőséges szakasza kezdődött el a magyar történelemnek. Először fordult elő hazánk küzdelmekben oly gazdag történelmében. hogy a hatalom valóban a dolgozó nép kezébe került. A magyar dolgozók és elsősorban a magyar munkások követték nagy példaképüket. az orosz proletáriátust és kezükbe vették sorsuk irányítását. Hogy a tanácshatalom mennyire a nép, az összes dolgozók ügye volt. azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az 1019 áprilisi tanácsválasztásokon több mint négymillió dolgozó adta le szavazatát, hatalmas lelkesedés közepette, a tanácsrendszerre. A Magyar Tanácsköztársaság rcvld négy és félhónapos fennállása alatt A Magyar Tanácsköztársaság hős!» önfeláldozó, honvédő harca ellenéro elbukott. Elbukott elsősorban az imperialista túlerő következtében. Akkor Európának ezen a részén egyedül, elszigetelten harcolt a magyar munkásosztály. Ma körülöttünk a baráti népi demokráciák és elsősorban a hatalmas Szovjetunió alkotnak széttéphetetlen testvéri közösséget szocializmust építő népünkkel. A Tanácsköztársaság eibukásáhc^ nagymértékben hozzásegítettek azok a hibák, amelyeket akkori vezetői tapasztalatlanságuk, vagy helytelen politikai vonaluk következtében elkövettek. Ma a népi demokrácia élén ott áll a marxizmus-leninizmus biztos iránytűjével felvértezett Pártunk és annak nagy vezére^ Lenin és Sztálin ügyének legjobb magyar képviselője. Rákosi elvtárs. Ma rendelkezésünkre állanak azok a történelmi tapasztalatok, amelyeket a Ta’c köztársaság eredményei és hibái» mint az azóta eltelt idők eseményei nyújtottak számunkra. Ma segítségünkre van minden téren és minden, kérdésben a nagy Szovjetunió és bölcs vezére, a magyar nép nagy barátja. Sztálin elvtárs. A Magyar Tanácsköztársaság nagy eredményei hősi honvédő háborújának dicsőséges példája irányt mutatnak számunkra, hibái tanulságul szolgálnak mai harcainkban. A Magyar Tanácsköztársaság bukása a proletáriátus felszabadulási harcának véres veresége volt. Az utána következő fehér terror megmutatta* hogyan jár az a munkásosztály- mely az egyszer megszerzett hatalmat kiszakadatlan harcot folytatott a külső és belső ellenség ellen. A nyugati imperialisták^ élükön az amerikaiak* kai, angolokkal és franciákkal, éppen ..megsemmisítő háborút“ folytattak a Szovjetunió ellen, amikor hadműveleteik hátában megalakult a Magyar Tanácsköztársaság. Természetesen mindent elkövettek ennek mielőbbi megfojtása érdekében^ lábbal tiporva a népek szabadságjogait, intervenciós háborút indítottak a magyar nép szabadon választott kormányzati rendszere ellen. A magyar munkásosztály vezetésével a dolgozó nép hősies honvédő harcban szállt szembe a külső ellenség túlnyomó erejével. A rossztxl felfegyverzett, alig kiképzett, munícióval alig rendelkező magyar Vörös Hadsereg diadalmas csatákat vívott. A magyar munkásosztály vezetésével a dolgozó nép hősies honvédő harcban szállt szembe a külső ellenség túlnyomó erejével. A rossztxl íelf egy vérzett, alig kiképzett, munícióval alig rendelkező magyar Vörös Hadsereg diadalmas csatákat vívott. cjhiyúk ni ej lététévé nak radikális következményei Franco tábornok kormányzati rendszerére nézve?" Hova lelt a legnagyobb svájci tőkés lap fenekedése: Francoval szemben „nincs ellenállás"?! Az imperializmus ,véd- angyalci" azt szerették volna elhitetni magukkal — mert a népekkel már ezt nem tehetik — hogy van még a világnak olyan sarka, ahová nem ért el a sztálini korszak szele. Balga vakság! Balgaságuknál csak gazemberségük nagyobb azoknak, akik azt hiszik, hogy börtönnel, akasztófával kiölhetik egy népből a szabadság vágyét. A hős asszonyok és férfiak Barcelonáját egyszeriben százmilliók ismerték meg a világon s Barcelona jelkép lelt. „A barcelonai sztrájkolók egy hadosztályt jelentenek a béke hivatnék megszámlálhatatlan táborában Hogyan kezdődött? Egy francia újságíró megrázó sorokban írja le a sztrájk kezdetét. Az egyik városnegyedben gyülekezni kezdtek a munkás asszonyok. Kevesen voltak előszóig alig tizen s aztán újabbak jöttek, tizek, százuk. Sovány, éhségtől megkínzott anyák voltak, apadtmellüek. Karjukon gyermekeiket hozták, A fontos a mohó amerikai imperializmusnak az „erős" Franco-renclszer? A kérdésre választ fecseget nemrégiben D, Short ame rffcal szenátor, a francoísta Arriba tudósítójának: ,Fő parancsnokságunk curópa terveiben különösen fontai jelentőséget tulajdonit Spanyolországnak. Spanyol országot földrajzi helyzete természetes erőddé feszi Az országnak ezt a jeile gét még csak fokozza a modem repülőterek győri kiépítése, melyek a jövő hadműveleti támaszpontjai lesznek." Íme: a háború gonosztevőinek tervei. Fzck a tervek azonban homokra épülnek. Az Egyesült Al lomok vezérkara sürgősét hozzálátott, hogy a kato nal szempontból fontos út vonalat kié pi lse Spanyol országban Mindenekelőtt a Barcelona—Matcro közötti összeköttetést javították meg. Materoban ugyanis hatalmas tengeralattjárc támaszpont épül. A spanyol partizánok sztrájkolók, dolgozók azon ban nem engedik, hogts, ezen az úton a háború gyújtogatok banditái meneteljenek a világ lángra lobbantására. Az úton a barcelonai anyák menetel néfct karjukon nyer—, ekeikkel. Az uiakru áriás betűkkel írja a népakarat:, ,,Muera Franco! — Halál Francora!", „Éljen a szobád Spanyolország5, I. túlerőben lévő ellenséget vert megmert öntudatos proletárhadsereg volt, melynek tagjai tudták, miért harcolnak. tudták, hogy sajátjukat, való- ban hazájukká vált országukat védik. Ugyanakkor a magyar kizsákmányoló úri osztályok képviselői és alázatos szolgáik, a jobboldali szo- ciáldemokraták^ az ellenséggel pak- táltak, a magyar nép szabadságharcát hátbatámadták. Miként 1849-ben a magyar arisztokraták Windisch- grátz és Paskievics csapatait, miként 3 944-ben Horthyék és Szálaslék a náci fasiszta hordákat, úgy 1919-ben a Bethlenek. Gömbösök, Vcyerek és Garamiak a nyugati imperialisták zsoldos csapatait hozták be az országba hogy letiporják, megsemmisítsék a munkásosztály hatalmát, a proletáriátus diktatúráját. Bebizonyult ekkor is, mint a párisi kom- mtin óta a történelemben már anyengedi kezeiből. De bukása ellenére a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmei nem voltak eredménytelenek, nem voltak hiábavalóak. A magyar munkásosztályt megedzette, tapasztalatokban gazdagította ez a vereség' előkészítette a végső győzelemért folytatott harcra. Főpróbája volt a második, legyőzhetetlen magyar proletárdiktatúrának. , A Magyar Tanácsköztársaság — mondotta Rákosi elvtárs — a magyar komraün szerves része és folytatása volt a magyar szabadságharcoknak és forradalmaknak.“ A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 22. évfordulóján büszkén emlékezünk viesza dicsőséges küzdelmeire, büszkén gondolunk hőseinek és mártírjainak legendás küzdelmeire és emlékein erősödve^ példáján okulva folytatjuk harcunkat a szocializmus építéséért és békénk megvédéséért. A magyar népi demokrácia élén a Magyar Dolgozók Pártnyiszor, hogy a burzsoázia profitja érdekében hazáját is áruba bocsátja és hogy az egyetlen következetesen hazafias, a nemzet érdekeit, a haza szabadságát minden körülmények között védelmező^ azért minden áldozatot vállaló osztály a proletáriátus. ja végső diadalra viszi azt az ügyet» amelyért a Magyar Tanácsköztársaság harcolt. Réti László jutalmai kaplak az Alkaloidában a verseny legjobbjai A napokban tartottuk me? üzemünkben a termelési értekezletet. A vállalatvezető elvtárs beszámolt december, január és február hónapok eredményeiről és mi büszkén és boldogan vettük tudomásul hogy emelkedett nálunk a termelés. Termelékenységünket fokozta a kongresszusi munkaverseny és az ttt született újítások segítettek ahhoz bennünket, hogy vállalásunkat 296 százalékra teljesítsük. Exportszállításaink zavartalanok voltak és kiváló minőségű anyagot adtunk, aminek elismeréséül több dolgozónk kapott értékes jutalmat. Hárman újításért kaptak jutalmat, huszonnyolcán pedig az igazgatói alapból részesültek. Nem hiányzott termelési értekezletünkről az elismerés, de volt bírálat Is. Míg a jó munkáról volt szó, addig nagy volt az öröm. de bizony a bírálatnál itt is. ott is fészkelőd* tele a szaktársak. Pedig ha hibát követtünk el, akkor meg leéli azt tanulnunk kijavítani és arra kell törekednünk, hogy jó munkát végez- zünk. Ha eltakargatnánk ezeket a hibákat, azok megnőnének, elöntenének bennünket — ezért nem sza bad rossz néven vennünk, ha feltárják hiányosságainkat. Fogadjuk azt becsülettel, helytállással és tanul*! junk belőle. Az értekezlet további részében megkapta a „legjobb egyéni ver* senyző“ címet és a kis vörös ván* dorzászlót Reszegi Sándor eivtárs. aki most is élenjár 154 százalékos teljesítményével. A brigádok közül a .Kossuth" brigád tagjai végezték a legjobb munkát, akik mind a mai napig nem adták át első helyüket másnak. Megérdemelten vették át a zászlót. Értekezletünkön munkafelajánlások hangzottak április 4. tiszteletére. A kazánház, a süritő, a karbantartó és minden más üzemrész dolgozói éizik és tudják, hogy a versenyt nem abbahagyni, hanem fokozni kell. Nem lehet megmaradni régi eredményeink mellett, amikor az imperialisták tovább készülnek az új világháború ldrobbarttására. Békénket védjük a jobb termelési eredményekkel. Tárnái Gyula, az Alkaloida levelezője BEKF FILMSZÍNHÁZ Telefon : 33—22 llíl ES fERGETEG Márc, 15--21J? Céü t.—szerdáig Előadások kezdete: fél 5, fél 7. léi 9 Vihar zúg Katalonia felett Asziuria hegyeiben, a Sierra Névadóban, az ara- goniai síkságon és a Baszik- földön. Mint szelek szárnyán repülő viharmadarak, úgy viszik a hírt a Mundo Obrere, a Spanyol Kommunista Párt illegális .lapjának oldalai: Barcelona népe felkelti Patakok zúgják, munkások, parasztok éneklik Spanyolhonban áhítattal: Barcelona! Barcelona! Ennek a második legnagyobb spanyol vámosnak a neve az események középpontjába került. Fr: nco, a véröskezü fasiszta zsarnok remegve ül madridi márvúnypalolájá- ba>i' hízás gyorsasággal hívja össze minisztereit s katonák, csendőrök ezreit küldi Barcelonába az asz- szonyok, gyermekek, munkások megölésére. A bur- zsuj újságírók hideglelősen jósolgatnak: „A spanyolországi sztrájk befolyást gyakorolhat Spanyol- ország nemzetközi helyzetének további alakulására is" — mint a francia Combat írja hasábjain, Az angol munkásár,tlók rádiója így nyöszörög: ,Egy ilyen sztrájk a szenzáció erejével hat bármely országban, Iia azonban ez a sztrájk Barcelonában tör ki, olyan országban, melyben törvény tiltja a sztrájkmozgalmakat, felmerül a kérdés: nem lehetnek-e ennek a sztrájk-