Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-24 / 46. szám
1551 FEBRUAR 54. SZOMBAT Segítsék jobban as új fehértói DISZ szervesetek tagjai a szövetkezeti gazdálkodás győzelmét A lelkes mozgalom, amellyel. az újfehértói fiatalok kiérdemelték Pártunk Megyei Bizottságának dicséretét, további, az eddiginél na. gyobb lendületet ve l az utóbbi hetekben. Győré József elvtárs leveléből az elismerő szavak mellett azt h olvashatták a DISZ szervezet lag. jeti’ hogy ,,egy pillanatra sem szabad megfeledkezni azokról a futta, lókról sem, akik még szervezeten kiviil vannak“. A DISZ szervezet taglétszámának rohamos növekedése azt bizonyítja, h'-gy a figyelmeztető szavak mélyen bevésődök a DISZ fiatalok emléke. setébe. Felüílágosító munkájuk nyo.1 mán seregeitől léptek be az eddig szervezetien kívül álló fiatalok, akik a jövőjükért harcoló, jövőjüket épl ő Párí Kongresszusát a Párt- vezelte szervezet tagjaiként ckarlák ünnepelni. Az új fehértói DISZ központi szer. vszete 71 helyett már 1S6 tagot számlái. Központi szervezett mert a Megyei Pártbizottság levele a külső résziek fiataljaihoz is eljutott. Károm új DISZ szervezet alakult azóta a külső részeken. Múíyváakertbtn 41 dolgozó paratst ifi 2 hete alakította meg a DISZ szerm«ree és mindjárt meg is választói dk vezetőségüket. Nem akármi- lycn alakulás volt ez. A meghívottak nagy meglepetésére már kultúrműsorral készültek fel> amit titok- bén tanul.ak meg a mílyvásker'.i fiat dole. Vállalást is tettek mindjárt. Sikeresen előadott színdarab. jukkái és népi táncszámaikkal három helyen lépnek fel a Pártkongresszusig. Lelkesen hallgatták végig Győré elviárs levelének soráét. Nyolcvanra akarják kiegészíteni laglélszá. Pinkát a Kongresszus napjáig. A hét elején már 5S-an voltak. So.k tisnkemberre vau szükség az Síévé» tervben A gépállomás főgépésze, Boros elv- társ rendszeresen látogatja őket, a gépkezelés csínja-biti;«‘ nagy lelkesedéssel tanulják. Aztán olvasgatnak. 10—12 könyvet visznek kí ecyztrre a községi szervezet könyv, túrából, aztán hetenként cserélik. Ez még persze nem elég, hiányzik míg a Szabad Ifjúság olvasákört hogy rendszeresen tudják biztosítani fejlődésüket. Kisszeg egyházán 34 taggal alakult meg az új szervezett Ktemicskén pedig 27-en alakítónák meg kiét heile új DISZ szervezetüket. Háromszázan jóval felül van már a lelkes fiatalok szórnia (nem, számítva a tszcs, gépállomás és állami gaz. dóságok fiataljai 1). akik estiéről estére lekeresi';, második otthonukat, e DISZ helyiségeit. Nemcsak a kulöúrmunJka, a sportkör dk munkája, a rádiói a vidám élét az, ami a szervezetbe vonja őkét, hanem az, hogy tudják: ez a Párt legfontosabb tömegszerve- te le. Így jutnak közelebb a Párt. hoz, így segíthetik a Párt munkáját. hogy a Komszomol fia baljainak példáját követve egyre nagyobb Vészt vállaljanak magukra az ifjúság hr.zája, a szocializmus építéséből. Nehéz lenne felsorolni azokat az újféhéről fiatalokat, akiket már eddig felemelt a Párt és vezető he. Igen segítik az új világ formálásit, sokan tanulnak felső iskolákban, vagy szakmunkásként építik a tervet, mások néphadseregünk tiszti egyenruhájában védik békés építő munkánkat. léphessenek a fejlettebb gazdálkodás útjára. Ißy gondolkozott a mályváskerti DISZ titkára és elnöke is és most az ,ö" világrész" erejét n&irelik felvilágosító munkájukkal. Eredményes munkát végez az „Áchim András“ DISZ szervezetiének egy pár tagja is, de ez mind kevés. A szépen fejlődő újfehértói DISZ szervezetek tagjai akkor végeznek igazán jó muwfcáti ha a többi feladat mellett az eddiginél jóval komolyabban foglalkoznak a legnagyobb feladattal. A Párt népneve, m mellé zárkózva segítsék eloszlatni családjuk, ismerőseik kételyeit, könnyítsék meg felvilágosító munkájukkal azt a hatalmas fordulatot, amellyel Vj fehér ló dolgozó parasztsága a szövet leezeti gazdálkodás útján indul el. Sz. X. Üj termelöcsopart alakul! a tornyaspftlca! Ricsikalanyán és a nyiregyházl Ságvári-telege i Nemcsak a községekben, de a tanyákon is híre futott, hogy Túr* keve példáján megyénkben Császlón és Tisztaberekén minden dolgozó paraszt rálépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A termelőszövetkezeti mozgalom napról-napra növekvő sikere fellcikesítelte a tornyospátoai Ricsikatanya dolgozó parasztjait is és hosszú vajúdás után ők is megalakították a lermjlőcsoportot. Mega'aku lésük a'kal- mából a köveikező szövegű dísztáviratot küldték Pártunk megyei bizottságához.- „Mi, a tomyospálcai ricsikatan yai dolgozó parasztok harcos üdvözletünket küldjük Pártunk Megyei Bizottságának abból az alkalomból, hogy a dicsőséges Szovjet H atísereg megalakulásának 33. évfordulóját ünnepeljük. Ezt a napot mi azzal tesszük emlékezetessé, hogy 13 csatád 33 taggal első típusú csoportban kezdi el a szövetkezeti gazdálkodás*. Pártunk Kongresszusa után tovább folytatjuk felvilágosító munkánkat és újabb dolgozó parasztokat nyerünk meg csoportunk számára.” A nyíregyházi Siágvari telep dolgozó parasztjai is új életeit kezdtek. A városi páríb zoítság felfigyelt az ottani doigozó parasztok érdeklődésére és népnevelőket, a városi aiapszervezetek titkárait és dolgozó parasztjait küldte segítségülAz ottani parasztok közül Pál István irta alá legelsőnek a belépési nyilatkozatot, aztán a nyíregyháziakkal együtt indult el többi kö- zépparaszttársához. Szerdán este 18 család 74 hold gyümölcsösön és 10 I hold szántón meg is alakította az első típusú termelőcsoportot. B sírnia?! Mgszók együttess« beszélték meg előadás alán IPárfMär“ című szovjet fűm tanulságait Aa. eddigi eredmények még csak kesdet-hesdete És ezt nyitott szemmel látják az újfehértói fiatalok. Czine Sándor, Gyulaházi Margit, vagy Mester Sa- nyi előtt már nem az a kérdés, hogy az elemi után Vereshez, Neubauer, hoz, vagy Nánásihoz ménjénél: e cselédnek örökős nyomorúságra, A határtalan lehetőségek még csak most tárulnak ki elöltük, de már látják a jövőt’ amely ez övék, amit senki sem vehet el tőlük. Hárman a Dunai Vasműhöz mennek, öten jelentkeztek legu óbb Pestre a kis- motorszerelő tanfolyamra. Több helyre is mehettek volna, de ők a motorhoz húznak inkább. Mester Sanyit « traktorhoz húzza a szíve. Ilát így kerekedik a fehértói fiatalok előtt a jövő képe. de egyről azért legtöbben megfeledkeztek. Ha Gyors cUt'.árs levelét ismét elolvassák. ezt is megtalálják benne: ,,Az önkéntesség elvének szigorú beíar- tásávai fokoznia kell a DISZ-nek a felvilágosító munkát és meg kell könny', cni a dolgozó parasztok számára a termelőszövetkezeti csoportba való belépést." Bizony meg kell azt mondánk hogy az újfehértói DISZ tagjai közül igen kevesen vesznek részt ebben a munkában. Legtöbben meg. hátráltak a feladattól. Látják, hogy a falu milyen hatalmas léptekkel halad az új felé, napok alatt 50 csatád választotta az új, a jobbik utat. de kevés DISZ fiatal mondhat- ja el, hogy ennek’ vagy annak a családnak „én könnyítettem meg ezt a lépés1". Legtöbbjükre otthon vár az első és talán legnehezebb feladat. Idegennek addig hiába magyaráznak, amíg visszavághatnak azzal, hogy „tlő'ob masatokat agitáld meg". Először saját maguknak kell megtanul. n.i. hogy mi is a szövetkezeti gazdálkodás. Mester Sanyi hamar megértette, hogy ha traktoros lesz, ükkor nehezen tud forogni az édesapja 7 holdján és a szülei életé is akkor kőnnyebbedik. válik jóra, ha megalakul a Bódé tagban is az I-es csoport. Gondosan elolvasta az I-es típust ismertető füzetet és így ma- gyarázza otthon- hogy Tóth Laci bácsi, a legjobb gazda példáját kell követni, aki még soha nem csinált bolondságot a 10 holdján. Czine Sanyi is hasonlóképpen tett. Megmu~ gyarázta otthon, hogy hiába a nagy iparosítás, ha a mezőgazdaság meg a régimódit folytatja. Hiába gyár. tanúk a motorokat a gyárban, ha nincs megfelelő hely ezek használására. Márpedig az iper mindig főbb meg több géppel akarja könnyíteni' jövedelmezővé tenni a paraszti munkát. Azért megy a sok fiaital Is a gyárba átképzésre. Ezért mehet ő is. Édesanyjának már be Is jelentette a szándékát. Mesgyéjük éppen Tóth Laci bácsiékéval ha'já- ro s. ö gém akar lemondani a 30 százalékos traktor -művelési kedvezményről, a 20 százalékos adókedvezményről, meg persze a magasabb terméseredményről, amit az egyes típus jelent. Tóth Mária, a kismacsi DISZ titkár is együtt járja a családokat a községbeli népnevelőkkel, hogy mások is köve hessék példájukat- ráNyírm i h á lydi ban új term elő csoport alakult NvírmihálycU dolgozó parasztjai a legszebbel ünnepük a Párt n. Kongresszusát. A Párt tanításait, Iránymutatását követve megalakították új termelőszövetkezeti csoportjukat. Az új III. típusú termelöcsoport dolgozó parasztjai táviratban üdvözölték a Párt Megyei Bizottságát. „A Pártkongresszus tiszteletére alakult III. típusú termelócso port dolgozó parasztjai forró üdvözletüket küldik s ígérik, hogy helytállnak a szociá'izrmts építésében, Nyírmlhálydl tennolöcso- fori,” Í9 Az elmúlt héten olyan élményben volt részük a vásdresnaményi dol- goeóknrk: amely sokáig emlékezetes marad számukra. A szovjet filmművészet eddig látott alkotásai mind nagy hatást válóttnk ki a látogatókból, meggyőződtünk a szovjet filmek hatalmas nevelő erejéről. Most ,.A párttiíkár" című film bemutatóján az eddiginél még erősebben éreztük felemelő, lelkesítő hatását. Már előzőleg olyan nagy volt az érdeklődés, hogy napokkal előbb elfogylak a jegyek. Hogy milyen nagy befolyást gyakorolt a film az emberekre, abból is megállapíthatjuk, hegy előadás után a közönség üAW része együtt maradt, hogy közösen beszéljük meg a filmben látottakat- Először történt ez meg Naménybm. Várga Andrásra a szovjet emberek önfeláldozó bátorsága hatott legjobban. Láthatjuk ebből a fűmből is mondotta< hogy a szovjet népnek mennyi hős fia áldoz:la életéi azért, hogy az emberek milliói, a mi népünk is szabadén fejlődhessen ... De figyelmeztet is ez a film bennünket arra, hogy nálunk Is van az ellenségnek „Oriovjakémje, aki a romlásunkra tör. Ezek közé tartóznak községeink sorában a kulákok is, akik szabotálják a terménybeadást és rágalmazzák a tszcs 11. Székely Sándomé is sokat tanult a filmből. A népnevelő munkát néha áldozatnak tartottál:, fáradlsi- gosúak. MoSÍ lájáki hogy mi is az igazi áldozat, az a hatalmas érzés’ amely 1 a szovjet partizánokod, a legjobb há.zafiakat úz önfeláldozó harcra ösztönözte. Méltóknak kell lennünk arra az áldozatra, amelyet a szovjet emberek hoztak ériünk. Gál János sokat gondolkozott ezelőtt, hogy bírt meg a szovjet nép 14 ország támadásával az intervenció éveiben. Most a filmben látta, hogy az igazi hazaszeretet hegyeket képes megmozgatniVedres elvtárs most látta igazán, hogy mit is jelent a párlKtkúr a Szovjetunióban. Most látta — mondotta, hogy mennyit kell fejlődnie, hogy jellembem erkölcsben, szerve, zőicépességben, éberség terén, az emberekkel való foglalkozásban megközelí’se a szovjet pártat kárt Kiemeltük még a filmből azokat a részeket, amelyek az igazi hazafisúg, a proletár nemzetköziség példájául szolgállak, amelyeket felvilágosító munkánk során fel fogunk használni. Elhatároztuk, hogy « szovjet filmek megbeszéléseit a jövőben folytaim fogjuk, högy mindennapi muákánk során minél nagyobb segítséget jelenthessenek. URAY MIKLÓS, Vásárosnamény A NÉMET DEMOKRATIKUS köztársaságban minden KÖZSÉGBEN LÉTESÜU IFJÚSÁGI OTTHON A Német Demokratikus Köztársaság kormányának tagjai jóváhagyták az ifjúság támogatásáról szóló törvény végrehajtási utasítását. Miszerint minden község köteles a Szabad Német Ifjúsági Szervezetnek otthon céljára díjtalanul helyiséget adni. Teljesítették kongresszusi felajánlásaikat a kótaji „Lenin“ termelőszövetkezet tagjai Csütörtökre már alig maradt valami. Ha a kótaji „Lenin” termelőszövetkezetben egyesült dolgozó parasztok arra a gyűlésre gondolnak, amelyen kongresszusi felajánlásaik;)1, megtették, jóleső érzés járja át őket. Az ő gondos munkájuk is élőre segítette a jobb élet alakulását, szebbé tették a kommunisták minden magyar doigozó nagy ünnepét. De nézzük csak sorba. A trágyát már rég ki- hordták a földekre. A jövő héten indulhatnak a traktorok. A mai nappal befejezik a gyümölcsfák metszését. Versenyben dolgoztak. Gyors és jó munkát végeztek. Nagy Pál brigádvezető a munka megkezdésekor megmagyarázta, hogyan keli végezni a metszést. Gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Jó kertész. Tapasztalataiból igen sokat ad munkatársainak is. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy K'ss Ferenc bizony jócskán elmaradt. Ritkán csattan ez olló s szinte hallani lehet, hogy a Feri csak tétovázik. — Nem tudom melyüket vágjam le, melyiket liagyjam meg — mondja kis bosszúsággal. A duzzadt rügyekre mutat és a szemén latszik, hogy sajnálja levágni őket. Hogyisne! Tavaly a jég vette el a termés jórészét, az idén meg mi legyük tönkre, akarattal?! — Hát a kukoricát meghagyjuk-e sűrűnek? Csatornádé volna az és nem teremne egy csövet sem. Talán mogyorónyi almát akarsz ősszel, szünetelni? Mert, ha nem ritkítjuk most meg, bizony úgy járunk vele! Pár percre elkérte Kiss Feri ollóját, ügy magyarázta, hogy melyiket kell meghagyni, mely'két levágni... AZ ALLATTENYÉSZTÖ-BRIGAD is nagyobb gonddal végezte munkáját azóta, hogy felajánlást tettek a Párt Kongresszusára. A tej- hozam kétszeresére emelkedett a felajánlás 61a. pedig a tehenek nem esznek se több, se jobb takarmányt. Bátyó József a megmondhatója, hogy érték el ezt az eredményt Nem pazarolták a takarmányt. Pontos időben etetik, itatják a jószágot. Még a sóadagot is megkaoja mindén tehén, minden nap pontosan. A fejők pedig iparkodnak, hogy m'nd'g egész munkát végezzenek. .Fintor György, a sertések gondozója nem volt ott azon a gyűlésen, amikor a többiek felajánlást tettek. De ö sem marad: ki a szép versenyműnkéből. Azt javasolta a vezetőségnek, hogy a szövetkezet tagjai fertőtlenítsék a fiaztatót, nehogy valami betegség elpusztítsa majd a malacokat. A kifutót is rendbe kellene hozatni — mondta Fintor György « ma már téglákkal kirakott malac- kifutó szolgálja a, nagyobb tisztaság ügyét, A háborúban megrongált két épületet is átalakították már hizlaldának, most végezték az utolsó meszelőhúzásokat rajta. Jó munkát végeztek, akik itt dolgoztak. Egy’kük, Dankó Irén még két családot is behozott a termelőszövetkezetbe. Angyal Józsefnek, az egyik- új belépőnek máris nyolc munkaegysége van. örömmel doigoz'k a nogy családban. AZ IFJÚSÁG lelkes munkával vette ki neszét a kongresszusi előkészületekből. Még szépítésre is fu'otta idejükből. Szépen rendbehozták a csűröskertet, amit bizony eléggé megviselt az a 275 baromfi, anvt a nyáron vettek a szövetkezetiek. Rendbehozták a termelőszövetkezét irodáját is a fiatalok. Klme- szelíék, fet is díszítették, hadd lássa mindenki; ünnepre készül a kótaji Lenin szövetkezet. így teljesítette felajánlásait a termelőszövet- ■ kezet. Elvégezték azokat a belső munkákat, amelyek — ha későbbre maradnak hátráltatják a tavaszi munkát. A jövő héten pedig? Hát igen, a jövő héten megkezdődik az igazi nagy munka kinn a földeken. A termelőeszközöket, a szerszámokat rond- behozták, azokkal nem lesz baj. Kezdődhet a munka. A jövő héten vetik a mákot. Aztán majd jön a tárcsázás az árpa- és zabveíés, a tavaszi műtrágyázás, meg a többi tennivaló. Kemény mun Ka vár rájuk egészen a betakarításig. Fel i* készültek rá. Régi hibák kiküszöböléseképp megszervezték a brigádokat, a munkacsapatokat. Közös akarattal dolgoznak szövetkezetük, a* egész dolgozó nép gazdagttlíiáért. r q.