Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-07 / 284. szám
19*0 DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK H A szombati lelkesedéssel folytassuk a burgonya begyűjtést Száz és száz dolgozó paraszt ünnepélyesen jelentette ki-néhány nappal ezelőtt, hogy december 10-re maradéktalanul teljesíti burgonyabeadási kötelezettségét. A községek is hasonló vállalást tettek. Vaja, Nyirmada, Tisza- bezdéd, Ujfehértó és még számos község dolgozó parasztsága vállalta, hogy a begyűjtési hét első napján elért eredményt példamutató és felvilágosító munkával to. vábbfokozzák és néhány napon belül 100 százalékban teljesítik .községük burgonyabeadási kötelezettségét. Tettekkel kell bebizonyítani minden becsületes, hazáját és békét szerető dolgozó parasztnak, hogy hü szövetségese a munkásosztálynak, hogy burgonyabeadási kötelezettségének maradéktalan teljesítésével segíti boldogabb jövőnket. Hova tűnt azonban Szaboics- Szatmár dolgozó parasztjaiból a Szombati lelkesedés ? Mintha csak ^zalmaláhg lett volna, mely hamar ellobban. H i összehasonlítjuk a szombati burgonyabe- gyüjtés eredményét a hétfői eredménnyel, — ezt tapasztalhatjuk. Míg szombaton, a burgonyabe- gyüjtési hét első napján 104 vagon burgonyát szállítottak ipari munkásainknak Szabolcs-Szat- márból, addig a begyűjtési hét harmadik napján mindössze 17 vagon burgonya gyűlt be. Elsősorban a helyi pártszervezetekre és tanácsainkra hárul a burgonyabegyüjtés lendületének megjavítása. Ott vannak népünk ellenségei a falvakban, a kulákok, akik egyrészt saját burgonyabeadási kötelezettségük nem teljesítésével, másrész1- pedig a különböző hírterjesztéssel akadályozzák a burgonya begyűjtést. Leplezzék le az ellenség mesterkedéseit, ugyanakkor községi pártszervezeteink és tanácsaink mindent kövessenek el, hogy a hátralevő napokban minden dolgozó paraszt 100 százalékban eleget tegyen burgonyabeadási kötelezettségének. Egy percre sem szabad eltompulnia a forradalmi éberségnek! As élet tanította meg erre a iyukodi traktor 1st tikot K. Nagy Béla, a tyukodl gépállomás üzemi pártszervezetének titkára gyakran kiállt az iroda elé és tanácstalanul végig- és újra végig» tékái éit a felhökíöl terhes égbolton. Az eső sűrűn esett. A szokat: lan csend nyugtalanít olt a, nem hallotta. a traktorok dübörgését. Pedig az őszi idénytervet még nem fejezlek be. .35.2 fizáza’ék a tervteljesítés. A megye 27 gépállomása közül az öt legjobb közé tartoznak. Azon ban Nagy elv társ úgy érezte, hogy az esős idő miMhx figyelmeztetné: Miért nem igyekeztetek?! Miért nem siettetek még jobban?! Nagy elvtárs alaposan végigkísérte gondolatban a gépállomás munkáját. De arra a kérdésre, hogy elsősorban ki a felelős azért, hogy edd g nem teljesítették a tervet, csak egy válasszal tudott felelni: "Éli' ts az‘'űzetni pártszervezet. A ttnióH&iáás 'sikeres elvégzése u án mély barázdák hasításához látlak A gépál'cmás valamennyi dolgozója hős szúlejáraiú versenyszereddé.t kötő t. Akkor szorítottak keze. Páka Ferenc, Szénás Ferenc, Gyulai Sándor trBk'orvezető-kí Ver. :e. yre hívták egymást a jobb és több szántás végzésére. — Ígérem a Pártnak — mondta Páka Ferenc a versenykihívással egyidejűleg —• hegy munkamódszeremet, tapasztalataimat á adom Jócsák Gyula se- gédvezeiohek. A fel, lös traktorvezetők hasonlóan ajánlották fel minden titdisuk átadását a segéáveze.ök nevetésére. Az üzemi pártszervezet volt a kéz- deményezö, az^üzem kommunistái járlak elől jj péidával. Az üzemi . pártszervezet bírálatai, útmutatásai j és irányítása segített a, dolgozóknak j munkájukban. Póki Ferenc traktorvezető telje- ; síi ette igére.ét. Átadta tapasztala- ^ Mit. — Szeresd és ápóid a gépet, mint legjobb barátodat — mondta Póka elvlárs, mikor a gép kezeléséről, j gondozásiról beszélt Jócsák Gyula- j na k. — A jól gondozott géppel kevesebb az üzemzavar. Póka elvtárs — ha eső akadá'yozta a szántást — i egy pere g sem gondolkozott. El- ■ méné valamelyik község dolgozó Pa- j reszt faihoz és beszélgetett velük az őszi izántás, valamint a géppel vég- j zztt siántás jelentőségéről és szántási szertödést kötött velük. Póka elvtárs munkája meghozta gyümölcsét. Jócsák Gyula segéávezetőből ki. váló traktorvezető lett. Póka elv- . társ tapasztalatai alapján állandóan . fejlesztette megát. Késeibb verseny- ■ re hívta felelős vezetőié: és a ver- j tényben túlszárnyalta, örömmel számol be erről Póka elvtárs. — A 43.ik bérhéien még egyformán haladtunk. Mindketten befejeztük őszi idénytervünket, azonban az elmúlt hetekben elhagyta a tanítvány a tanítót. Póka elvtárs 127 százalékos tervteljesítést, Jócsák. Gyula segédvezető ped-g 137 százalékos tervtelje- silést ért el. Dorogi Pál felelős vezető tervét 115 százalékosan teljesítette eddig , Segédvezetöje, Tukacs Imre pedig Sztálin elvtárs születésnapjára 18-ról 40-re emelik taglétszámukéi a gemrsei TSZCS tagjai Csoport fejlesztési versenyre hívták a Járás valamennyi csoportját 1950 november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepén alakult meg IS taggal a gemzsei „Vörös Zászló” termelőcsoport. Még járatlanok, tapasztalatlanok a nagyüzemi gazdálkodás munkáiban, de azt már jól tudják, hogy minél többen vannak és mennél nagyobb területen folytatnak nagyüzemi gazdálkodást, annál erősebb a csoportjuk, annál könnyebb a megélhetésük. Az elmúlt héten csoportértekezletet tartottak és elhatározták, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára 18-ról 40-re emelik csoportjuk taglétszámát. „Úgy végezzük felvilágosító munkánkat — írják levelükben, — hogy minél több kis- és középparaszt lépjen be közénk önkéntes elhatározással. Fiatal a csoportunk, de Pártunk irányításival biztosan haladunk eló're a fejlődés útján s rövid idő alatt példaadó és felvilágosító munkánkon keresztül községünk dolgozó parasztjainak nagyrészét meggyőzzük a nagyüzemi gazdálkodás előnyéről. Azzal tettük meg felajánlásunkat, hogy azt a valóságban végre is hajtjuk. A csoportfejlesztésben versenyre hívjuk a vásárosnaményi járás valamennyi termelőszövetkezetét éstermelőcsoportját. Nagyüzemi gazdálkodással előre a szocializmusért! Ádám János tszcs-elnök.’’ 6 mázsa helyett 36 mázsa burgonyát adott be Zabai József nagyhalászi dolgozó panaszt Szomszédja a hét holdas Zalai József sem akart lemaradni, megértette a népnevelők szavát. 640 kiló helyett 36 mázsa 44 kilót szállított be, túltett Tóth Pálon is 20 kilóval. Szép példát mutatott Kovács József 2 holdas kísparaszt. aki 160 kiló helyett 569 kiló burgonyát adott be. \ nagvhalászi traktoristák tovább is rv elsők az idényterv teljesítésében A megye legjobb traktoristája, Vitái Pál nagyhalászi traktoros A négyvennyolcadik bérhét nunkanapjain a nagyhalászi traktoristák tovább tartották gépállomásuk elsőségét az őszi idényterv teljesítéséért folyó versengésben. Gépállomásuk már 142.8 százalékban teljesí iette őszi idénytervét. A legjobb mögött halad a bűdszent- mihályi gépállomás idénytervének 123.1 százalékos teljesítésével. míg a harmadik he lyen Kölese, a negyedik helyen Csaholc gépállomásai járnak. A tyukodi gépállomás is közel van már az őszi idény* terv száz százalékos teljesítéséihez. A nagyvarsányi, ófehértói és encsencsi sereghajtó gépállomások még mindig az utolsó helyen kullognak és leront- iók a megve valamennyi gépállomásának átlagteliesítését, amely eddig 80.3 százalékos. A iraktoristák egymás közötti versenyében most a negyvennyolcadik bérhéten Vitái Pál nagyhalászi traktoros került az élre, idénytervének 218 6 százalékos teljesítésével. Az elmúlt- héten első Petra András csahold traktoros, most második helyre került 208 százalékkal, Gáspár János nagvha’ászi traktoros pedig harmadik helyen van 207 százalékkal. Győri Péter csaholci Bácskái András nagyhalászi. Bodnár Sándor bűdszentmihá* lvi, Hriczu János nagyhalászi. Munkácsi Mibálv kölesei. Révész István bűdszenfmihá’vi és •Jócsák Gyula Ivukodi traktoristák vannak még a legjobbak között. A hrigádve-senvben a nagyhalászi ..Bózsa^-bripád vezet 17G százalékkal, második a bűdszentmíbálvi .Dózsa‘‘"brigád 172 százalékkal. A csaholci gépállomás ..Vörös Csillag“-brigádia harmadik helyre került, idénytervének 149 százalékos teljesítésével, a büdszentmihályi gépállomás „Lenin“"brigádja 130 százalékot ért el a negyvennyolcadik bérhéten. A nagyhalászi „Vörös Csillag“-brigád ötödik helyezett,. 125 százalékkal. A negyvennyolcadik bérhéten igen sok kiemelkedő eredmény született traktoristáínk versenyében. Azonban van még elmaradás, amit ' be kell hozni, különösen Öfehértón, Nagyvarsányban, Encsencsen, Mátészalkán, Nyírtéten, Gebén, Demecserben, Nyírmadán. Mutatkozik ugyan némi javulás ezeken a gépállomásokon, de amint az idő engedi, azonnal hozzá kell fogniuk a gépállomások traktoristáinak ahhoz, hogy idénytervüket minél jobb százalékban teljesítsék, minél iobb munkával segítsék a dolgozó parasztokat a föld terméshozamának emeléséért folytatott harcban Ma délután nspneve’öártekezletek a nyíregyházi pártszervezetekben Nyíregyháza pártszervezeteiben, úgy az üzemekben, mint a területi alapszervezetekben ma délután a szokott időpontban népneve’.őéríe- kezleteket tartanak a pártszervezetek titkárai. Nagy a jelentőségük ezeknek az értekezleteknek. Pártunk Politikai Bizottságának legutóbbi határozata élesen világit- rá az agitációs munkában általánosan észlelhető hiányosságokra. Ezek a felsorolt hiányosságok nagymértékben felismerhetők úgy pártszervezeteink, népnevelőink, mint az agitációs munkájukat irányító Városi Pártbizottság munkájában. A „Pártépítés” legutóbbi száma közli a Politikai Bizottság erre vonatkozó határozatát, közli azokat a feladatokat, amelyek megoldásával ki tudjuk javítani az eddigi hibákat. Pártszervezeteink titkárai, népnevelőink feltétlenül tanulmányozzák át Í6mét az értekezlet előtt a Politikai Bizottság határozatát és annak segítségével vitassák meg a feladatokat. I okozzuk a kukorica kigyűjtés lendületét A járások közötti versenyben a fehérgyarma'.i járás jár az éleu sei is veszélyeztetik a dolgozók ellátását. Az ilyen próbálkozások ellen pártszervezeteinknek és helyi tanácsainknak keményen fel kell lépni és le kel'l leplezni az ellenséget. Járásaink között a fehér- gyarmati, 62.6 százalékos teljesítéssel jár az élen a kuko- ricabegyüjtésben. Közvetlen utána a kisvárdai járás, 60.5 százalékkal. Leggyengébb a vásárosnaményi és a baktaló- rántházi járás. Kommunisták, tanácstagok mutassanak példát a kukorica- begyűjtésben is. Szívós felvilágosító munkával adjanak újabb lendületet a kukoricabe- gyüjtésnek. 105 százalékosan. Gyulai Sándor felelős vezető tervét 136 százalékosat teljesítette és e meVett Orosz Jä nos segédvezetönek álad'a tapasztó, latalt. Most felelős vezető lelt Orosz János. Munkaiéi vét már teljesí- tet.e. Meglazul a .‘egyetem A gépállomás minden akadály nélkül szépen haladt a len-teljesí- tétben. A sok szép eredmény azonban elbizakodottságot eredményezett az üzemi pár .szervezel vezető ségében. Úgy gondolták, hogy nines szükség tovább, a fokozottabb munkára. Eltompult a forradalmi éberség.I Áí* üzemi pártszervezet vezetősége nem fordított kellő gondot a: ellenőrzésre. H ányzott a pártszervezet éles bírálata és így a munka, verseny kiszélesítése megállt, meglazult a munkafegyelem, a terv- fegyelem. Példa erre Vanka György felelős traktorvezető esete, aki a szántásért felvett pénzzel nem számolt el a gépállomás vezetőségének. E mellett minőségileg rossz munkát végzett. Tervét sem teljesítette. Szegedi Antal felelős trakterve- ze.ö bár tervét teljesítette, nem végzett minőségi munkál. Például a csengeri tszcs vetését hanyagul, gondatlanul végezte el. Nem fordí. totfgcndot traktorára sem. Elhagyta egyik dinamószíját, a melegítőiám. lá‘. Az üzemenyagherdókat, tárcsásboronát a határban hagyta. A melléje beosztott segédvezetők nevel’sere nem fordított gondot, azokkal gorombán bánt. A segédve■ tetőknek későn cd'.a át a traktort és a legtöbb esetben akkor, amikor a szántás nehezebb volt. Tóth Károly felelős traktorvezető szintén elmaradt a terv teljesítésé, ben. Részeges volt. Előfordult az is, hogy a gépkezelővel szántatott, ö pedig a korcsmában dorbézoH. A gépkezelővel végeztéiéit munkát sa- já.magának számolta el. Mindezeket a pártszervezet épp azért nem látta az első percektől kezdve, mert nem fordított gondot az állandó ellenőrzésre. Az üzemi pártszervezet vezetősége nem tartott pártnapokat és így elvesztette a reoros kapcsolatot a gépállomás dolgozóival. 13 héten keresztül egy pár.napot sem tartott az üzemi párt- szervezet. A gépállomás vezetői tanfolyamra men- pártvezatök helyett nem vá- 'esztettak újakat. A pártütkár egyedül maradi és képtelen volt elvé. jezni mindazokat a feladatokat, tne- yeket a pártszervezel ne}c meg kellett volna oldania. Nem folytatott a pártszervezet felvilágosító munkát, amelyen keresztül mozgási ot- ák volna a gépállomás dolgozóit a terv tejesítésére. Ezeknek tulajdonítható, hogy a íyukodi gépállomás nem ért el olyan eredményt, amilyet elérhetett rol. r,a. Ezeket ismerte fel K. Nagy Sé;a, az üzemi pártszervezet titkára s íz üzem kommunistái és így történt az, hogy november 22-én tag- ryüiést tartott a pártszervezet, megválasztotta a vezetőséget, és megkezdték a hibák felszámolását. I Vcnki Györgyöt kizárták a Pártból és azokkal együtt, akik romboló i munkát végeztek, eltávolították munkahelyükről. Elhatározta a pártszervezet, hogy felvilágosító munkán keresztül minden gépállomás! dolgozót beszervez a munkaversenybe és december 15 re befejezik az őszi idény munkaíervét. Megtanulták az üzem kommunistád hogy egy percre sem szabad el. j tompulnia a forradalmi éberségnek. Tóth Pál, 9 holdas nagyhalászi dolgozó paraszt már a kenyérgabonabeadásban is bejbizonyította a békéért való helytállását így történt most a burgonyabeadásnál is, amikor 8 mázsás burgonyabeadási kötelezettsége helyett 36 má* zsa 24 kilót adott be a szövet- I kezet raktárába. Rendkívül fontos, hogy a burgonygbegyüjtés mellett pártszervezeteink és tanácsaink az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a kukorica begyűjtésére is. A kukoricabe- gyüjtés jó teljesítése fontos feltétele állatállományunk fejlesztésének, iparunk nyersanyaggal való ellátásának és a dolgozók élelmiszerellátásának. Hogy megyénk december 5- ig csak 44.6 százalékban teljesítette kukoricabeadási kötelezettségét, abban döntö része van a kulákok szabotálásának és híreszteléseinek. Amellett, hogy a kulákok igyekeznek kibújni beadási kötelezettségeik teljesítése alól, rejtegetés-