Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-03 / 281. szám

12 «50 DECEMBER 3. VASÁRKA? SPORT Utolsóelőtti forduló azNBlU-baii Hétközben két elmaradt baj- Doki mérkőzést .látszották le az NB II. keleti csoportjában. A Sajószentpéteri Tárna 3:0 (2:0) arányban nyert az Ózdi Vasas ellen, a Kistext pedig 2:1 (1:1) arányban a Perecesi Tárna el­len. Ez a két mérkőzés végleg eldöntött? a csoportba,jnckság sorsát. A csoportbajnok négy pont előnnyel a S. Tárna lett. Vasárnap már az NB I'be jutá­sért játszik a csapat a közép­csoport bajnokával, a Sortext csapatával. A mérkőzést Hat­vanban játsszák le. Budapes­ten lesz a másik mérkőzés,. a Szegedi Honvéd—Tatabányai Építők találkozó. Befejezés előtt áll az NB III. egyfordulós bajnoksága is. Itt a Honvéd áll a táblázat élén. Mindössze két pontot vesztett. Biztos bajnok, mert az utána következők sem érhetik utó’, ha minden pontot megszerez­nek, a Honvéd pedig minden hátralevő mérkőzését elveszti. A helyezések szempontjából azonban igen érdekes a bajnók- ság kimenetele. legérdeke­sebbnek a Nyírbátor—Máté­szalka találkozó ígérkezik. En­nek eredményét nem lehet co­re megjósolni. Jó.'sportot ígér a Fehérgyarmati Demecser mér­kőzés is. A D Postás valószínű­leg győz Biharnagybaiom. Kis­várba a D. Előre, a D. Honvéd a D. ÉDOSZ, Nyírmada Hajdú­nánás, Balkány pedig Tiszalök ellen. * _____ BANYAI ISTVÁN, a Nyíregyházi Lokomotív atlé­tája az ország legjobb százmé- teres futói közt van. Most. ál­lították össze az idei legjobbak sorrendjét. Az első: Szebeni (Textiles) 10.5 másodperccel. Tőle csak hattized másodperc­cel gyengébb Bányai s 11.1-es eredményével a 12. helyen van, holtversenyben hat. más atlétá­val. MA KEZDŐDIK Budapesten a magyar-osztrák ifjúsági válogatott úszóver­seny. Az ejsö napon hét úszó­számot bonyolítanak le és sor kerül a két ifjúsági válogatott közötti, vizilabd-m ifi Román-Magyar Barátsági Hét Halails könyvvel! s szemszító népek barátságáéit] Balceicu Miklós : Válogatóit írásai 13 50 13. CrOanSj Ion : ionic.i gyermekkora (Regény) 12.50 Csrgiale : Két son jegy (E’.beszé ések) 1150 Ifi.30 Davtdoglu : Bányászok (Színmű) 10-— 14. Dumltriu Petru : Earüasvadásíat 6 — SAJTÓ Dumitriu Petru: Családi ékszérek főtt versei : .Anto'óg a Szépirodalmi tóz és előjegyezhető’«: SZIK.RA­Eminiscu : Válogatott versei 23.— Marin Préda : Egy asszony felszabadul 8 50 14.— Sadoveanu : Mit reá Kokor útja 18­A balta 0 60 Moldvai szél 10.— Ifi — S.ancu Zaharta : Mezítlábas 20. 2S. ALATT: (Regény). — Rowán küllők vÜoga- Könyvkiadó kiadványa!) — Kspha* és ÁLLAMI Könyvesboltokban- — Nálunk is lesz már villany ­nálunk is szól már a KÉPMÁSSÓ OTl-orvosok ügyeleti szolgálata. OTl-orvosi ügyeleti szolgálatot tart folyó hó 3-án dr. Gergely Imre Víz u. és Rákóczi u. sarok es dr. Glo- vüzky Zoltán Széchenyi u, 10. Állandó éjjeli nappali szoi- latot tart a 17 9. sz. gyógyszer­tár: Dózsa György-u. 3. (volt Arany Sas.) Állandóan reggel 8-tól este Súg. tárt nyitva a 17 5. sz. Rákócíi'út alatti (volt II. Rákóczi és a 17 6. sz. Szé- ühenyi-u. 1. sz. alatti (volt An­gyal) gyógyszertár. ► babkávékéi espresso/ ► pótkávékéi mokkái $ forró lost percek alalt késni az éRESCO univerzális kávé-iaa- fozö espressokészüiék Használhaió •• ► villanyfőioíapon $ gázon f lűz helyen Apróhi r«I etc§ck NEM LESZ GONDJA a hajara, ha 20 forintért . dauert lelet- bp;e nálam. Garanciával készíti budapesti höígy.íodrász. Hajfestés, szőkítés, meleg éi hideg dauer, hajgyógyke­zelés Marika hölgy fodrásznál. Lenül' tér I. (Nagykorona). EGY százhúsz, vagy nyolcvan basszusos tangóharmómkát kere­sek megvételre. Cím: Kórház ut­ca 79. 1575—2 SULYESZTOS női Singer varró­gép sürgősen eladó. Rákóczi utca 49. sz. 1569-2 EGY varázsszemes, 3 lámpás Phi­lips rádió eladó. Megtekinthető d. u. órákban, Rózsa u. 6. 1584 BARNA, világos hálószoba, To­káraié kaphatók, Gorkij tér 3. 13.82-2 ORASMÜHELYEMET a Zrínyi Lona utcából a Zsdanov utca (volt Be.hlen utcai 3. szám a'á. Kertész­tek» látszeréáz üzlethelyiségébe he­lyeztem aí. Földi Károly órásmes­ter. 225—3 ZOMÁNCOZOTT aszta'spór. kom­binált konyhakredenc eladó. Tompa Mihály u. 8. 1583 ZEPHIR kályha. íróasztal, fali in­gaóra olcsón eladó: Csillag u. 43. RÉGI poharat, csontfaragványo- kat. perzsaezőnycget, festményeket vesz Műkereskedés, Debrecen, Színházát járóban. Sz'3.662 BÚTOROZOTT szoba magános férfi részére, fürdőszobával, kiadói Cím a kiadóban. 1602' NŐI varrógép eladó.. Kossuth ut­ca 77. |60I KERESEK megvételre 2—5 HP. benzinmotort. Eladó csirkékéi te'fí- gép. Boda Fényeslitke. 1600x2 ASZTAL, székek eladó. Sztálin-' t|r 6. 1599. NYUGDÍJAS magános özvegy asszony lakótársul fogadna ufágá”-' nos nyugdíjas, vagy keresetiéi«' ren­delkező magános nőt. Cím, a kiadó­ban. 1598x2 BÚTOROZOTT szoba három lór­ii részére kiadó. Szegfű ti. 25. 1597 DRAP női léiikabát eladó. Géza u 16. 1596 VESZEK használt, bútorokat, sző­nyegei, kristály cs porcelán dísz­tárgyakat. Erdélyi János Dózsa György u. 50. 1594 ALKALMI vételek, kombinált szekrény, rekarntv asztal,' székek, 2 és íc!x3 cs íeies gyapjú Buklin és gyapjú ‘torontáli szőnyeg. Erdélyi János, Dózsa György u. 50. 1595 : HÁRMONIUMOT, fuvolát, kla­rinétot: trombitát vennék. Cím: Tóth, Nyíregyháza, Laktanva tér 14. 1593 NOVEMBER 18 án este a József Attila kultúrteremben maradt egy piros kötött pullover. Becsületes megtaláló jutalomért adja be a ki­adóba. 1592 EGY új női léiikabát eladó. Dob ii. 6. 1591 .KÉTSZEMÉLYES rckamé vázai keresel: megvételre. Egyszemélyes- rekamé huzat nélkül eladó. Puskin u 16. 1590 GYERMEK sportkocsi eladó. Vö­rösmarty u. 11. 1589 BÚTOROZOTT szobát keresek konyhahasználattál. ,,Ketten va­gyunk” jeligére címeket kiadóba ké­rem. 1563 JO DAUERT, szép frizurát csi­náltasson Kovács hőlgyípdrásznál, Bessenyei-tér 2. MEGVÉTELRE keresünk kifo­gástalan állapotban lévő 48x40 cm nagyságú Evolut átírókészülékét. Ajánlatokat kérünk az Állami Blzio- sító kirendeltségéhez, Bessenyei tér 2. szám alá eljuttatni. 1376 KELETI {X'.rzs'as’zröriycg — rész­letre it . eladó: Vasgyár u. 12 • ' 1573 Homok téren 120 négyszögöles, gyümölcsfás bekéri (‘éh. telek eladó. Érdeklődni 4'atagó, Bessenyei tér 'T sz. 1574 Szerkesztői üzenet Szúnyog Sándor, Fehérgyar­mat. Kérjük, írja meg pontos címét és munkahelvét. SZ-VJSOLt ’S-fiiZ ATM A KI XÉl'LAI* Politika* napilap Felelős szerkesztő-’ vajda MARTOTv Felelős kiádó: GYŐRÉ JÓZSEF Szerkesztőség: Nyíregyháza Dőzsa Gy.-u. 5 Telefon: 13 7ft, $271 Fíladóhivata): Nyíregyháza Zsdánov u. 1. Telefon: 30 00 „Szabadság** lapnyomda üetitcen, Híajcsy ZsiUnszky-u. L « PÉNZT AD A FOLDMÜYESSZÖYETKEZET téli könyvvásár a szikra, a könyvesbolt. KISKERESKEDELMI VÁLLALAT, A SZÖVETKEZETI BOLT ES A NÉPBŐL T KÖNYVESBOLTJAIBAN. DÍJ­MENTES KÖNYVBEMUTATÓ! ÁPA CíiAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom