Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-01 / 255. szám
1550 NOVEMBER 1, SZERDA 5 A fehérgyarmati járás resset a sxerssőíléshötési versenyben állnak még a szerződéskötési versenyben a tiszalöki és a vásáros. naményi járások, valamint Nyíregyháza város. Leggyengébb a kisvárdai, nyirNyírderzs község dolgozó parasztsága már az első napokban tüíjegyézte azt a keretet, amelyet megállapítottak a község részére. 130 százalékát leszerződték tervterületüknek és most újabb keretet kértek. De Tiszabüd, Biri, Nyírtura, ömfoöly, Piricse, Nyír- gyulaj, Kisléta, Vaja, Révaranyos és Sonkád községek dolgozó parasztjai is majdnem leszerződték Nyírderzs túljegyezte a keretet 4 kulákok támadása ezen a téren is tapasztalható. Különösen azokban a községekben, ahol még hozzá sem kezdtek a szerződéskötéshez. „Mit tudjuk még, hogy mi lesz tavaszig, ráérünk akkor is kötni szerződést” — ezt a hírt terjesztik egyes községekben a kulákok, így akarják lebeszélni a szerződéskötésről a még öntudatlan dolgozó kis- és középparasztokat. Mit akarnak ezzßl elérni a nép ellenségei? Büd§zenfmihál> versenykihívása A büdszentmihályi dolgozó parasztok a szerződéskötési munkákat összekötötték az őszi mezőgazdasági munkákkal és a terménybeadással és versenyt indítottak el a megyében. Versenykihívásukban vállalták, 'így a Nagy Októberi Szocialista forradalom évfordulójára leszerződik községük szerződési keretét. Nyirgclse a nyírbátori járás valamennyi községét hívta szerzőSsnKa Bndrás tiszaianiári dsliotá paraszt ötven mázsa berganyál adott a nép államának egyházi és a kemecsei járás. Ezekben a járásokban az előirányzott tervteru.et 20 százalékát sem kötötték le az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok. már a községükre kivetett keretet. Vannak ózonban olyan községeink is, amelyek még meg sem kezdték a szerződéskötést. Ilyenek Besenyőd, Aporliget, Mérk- váilaj, Tlszakanyár, Zajta és Ne- mesborzova. Nemesborzován még a szövetkezet vezetői is az ellenség uszályába kerültek és azt mondják, hogy ráérnek tavasszal is szerződést kötni. Állami gazdaságaink és terane'.öszövetkezeteink most készítik jövöévi üzemtervüket. Ezzel egyidöbpn folyik megyénkben az 1051. évre szóló termelési szerződések kötése Is, amelyek a tavalyinál jóval nagyobb kedvezményeket nyújtanak a dolgozó parasztságnak. A kamatmentesen hitelbe adott vetőmagon, műtrágyán és művelési előlegen kívül, kormányunk most egyéb juttatásokban is részesíti a szerződéssel termelő dolgozó parasztságot. Cukorrépánál például kormányunk a répa átvételi árát mázsánként 13 forintra emelte fel. A termelők 2—3 kiló cukrot is kaphatnak, a többit pedig pénzben kapják meg. Ezen kívül min. den mázsa cukorrépa után 65 kiló nedves, vagy 3 kiló száraz és fél kiló 45 százalékos cukortartalmú melászt kaphatnak. Termelési jutalmakat kapnak azok a termelőszövetkezetek vagy egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok, akik cukorrépánál holdanként 100 mázsánál magasabb termést ének el. Ezek 130 mázsáig 2 forint, 160-ig 4 forint és 160 mázsa fölött 6 forint jutalmat kapnak a több- termés minden mázsájáért. A dohánytermeléssel foglalkozók számára is ugyancsak nagy kedvezményeket biztosít a szerződés. Ha a termés a fajtánként megszabott átlagtermést felülmúlja, akkor száraz dohánynál 100 kilóig minden kiló után 25, 200 kilóig 30, 300 kilóig 35, 300 kilón felül pedig az egész ter- méstöbblet minden kilójáért 40 százalékkal magasabb árat fizetnek az állami beváltó szervek. Zöld dohánynál a megállapított átlagtermésen felül 500 kilóig 25, 1000-ig 30, 1500-ig 35 és e fölött az egész többlet minden kilója után szintén 40 százalékkal fizetnek magasabb árat. A szerződéses rostlen termelői szintén kapnak termelési Jutalmakat, mégpedig ha a termés eléri, vagy túlhaladja a 15 mázsát. Elsöosztályú lennél 4 forint, má- sodosztályúná' 3, harmadiknál 2, negyedik osztályúnál pedig 1 forint többlettenneiési jutalmat kapnak. A járások közli versenyben a legutóbbi kiértékelés szerint a fehérgyarmati járás áll az élen. A járás termelőszövetkezetei már október lt-re befejezték a szerződéskötést. Az egyénileg gaz- dákodó dolgozó parasztoknál az előirányzott tervterület 58 százalékát szerződtek már le. Második a csengeri járás. Jól Elsőnek a timári dolgozó parasztok indították el Szabaics- Szatmárban a burgonya és kukorica beadási versenyt. Azó a a községek egész sora csatlakozott hozzájuk. Tiszakanyár községben Sinka András hatholdas kisparaszt elsőnek csatlakozott ehhez a versenymozgalomhoz és vállalta, hogy 30 mázsa burgonyát ad be 15 helyett. Amikor a szállításra került sor, a következőket mondotta: A felszabadulás óta napról napra mind jobban érzem népi kormányunk támogatását, hat hold földön kívül szabadságol. emberi jogot, nyugodt., békés életet kaptam én is. Ezt a békéi, építő munkát akarják megakadályozni az imperialista háborús gyújtogatok. A koreai háborút Magyarországra is kiakarják terjeszteni. Mi minden erőnkkel harcolunk a békéért s úgy érzem, amikor lő mázsa burgonya helyett 30 mázsát adok az államnak — ezzel is a béke ügyét szolgálom. Arra kérem minden hazáját, családiát és a békét szerető dolgozó társamat- hogy kövessék példámat és minél előbb szállítsák le fölösleges burgonyájukat a nép államának. A balkányi állami gazdaság dolgozói a békéért Lapunk legutóbbi számában megírtuk, hogy a balkányi békebizottság értekezletén Lakatos Zo tán a községbeli állami gazdaság dolgozója bejelentette, hogy dolgozó társaival együtt a normák 230 százalékos teljesítését' vállalják a második országos békekongresszus és november 7-e tiszteletére. A harkányiak mo3t levelet küldtek, amelyben részletesen ismertetik munkavállalásaikat. Megírják a harkányiak, hogy Nagy Sándor brigádjában a bur- gonyaszcdésnél Lovas Józsefné 236 százalékot. Bodnár Mihályi1.é pedig 437 százalékot ért el, Lip- ták János brigádjában Irinyi Fe. renc a fa-alj ásásban 206, Rc- hócsi Sándor a mütrágyaszórás- nál 167 százalékos eredményt mutattak. Az északi gyümölcsös bri. gátiban Páve! József a trágyabe- ásásnál 250, Pintér István pedig alma vagonba rakásánál 263 százalékos normateljesítéssel ünnepelték október 22-ét, a tanácsválasztás napját. Lázár János brigádjában Sütő Piroska a napraforgó cséplésnél 455, Gebri Ilonka pedig a kukoricatörésnél 226 százalékot ért el. Kapási Gábor brigádjában Bede Sándorjáénak burgonyaválogatásnál 245, Tóth Sárának pedig a répaásásnál 169 százalék volt a munkaerectvnénye. Az állami gazdaság dolgozóinak átlagteljesítménye a tanácsválasztás nagy ünnepére 180 százalék volt.' „Mi most azt vállaljuk, hogy eredményeinket tovább fokozzuk országunk erősítése, a békéért vívott harc győzelmei érdekében. Vállaljuk, hogy az Országos Békekongresszus és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33, év- fordu’ója, november 7-e előtti héten 230 százalékos átlagteljesítést fogunk elérni”. Azt vállalták a gazdaság dolgozói, hogy a fák tisztításánál és meszelésénél 250 százalékos lesz az átlagteljesítmény. A növénytermesztési brigád vállalta, hogy a vagonrakodásnál négy és fél óra helyett három óra alatt végzik el a szükséges munkát. A gazdaság traktoros brigádja elhatározta, hogy az őszi mélyszántásnál 15,0 százalékos átlaggal fogja teljesíteni a normát. Az állattenyésztés! munkacsapat tehenészei vállalták, hogy a napi tejhozamot a tehenenként! nyolc és fél literről kilenc literre fogják felemelni. A dohányosok munkacsapata azt Ígérte, hogy tervét minőségileg és mennyiségileg idő előtt teljesíti. így készülődnek a balkányi állami gazdaságban a nagy Szovjetunió harmincharmadik szüle, tésnapjára, népünk békeharcának jelentős eseményére, a második Országos Békekongresszusra, így harcolnak a béke, a szabadság védelméért. Nem vonják le ezután a szerződéses dohány árából a dolgozó parasztok adójátI Szabolcs-Szatmár dolgozó parasztjai valamennyien tudják, hogy megyénkben Igen jelentős kultúrnövény a dohány. A szabolcsi dohányfajta a magyar dohánytermelés egyik legértékesebb növénye, amelynek terme éséhez igen komoly nemzetgazdasági érdek fűződik. Éppen ezéit tette lehetővé földművelésügyi kormányzatunk, hogy megyénkben az elmúlt évinél sokkal nagyobb területen termelhessenek dolgozó parasztjaink dohányt és főként termelőszövetkezeteink növelhessék dohány vetésterületüket. Szabolcs-Szatmár falvainak dolgozó parasztjai — mindazok, akik már az elmúlt esztendőben kötöttek dohánytermelést szerződéseket — meggyőződtek arról, hogy államunk jelentős kedvezményeket biztosít minden egyes szerződéses dohánytermelő számára. Éppen ezért kötnek szívesen szerződést dohárytermelésre. A szerződéskötés egyik lendíteje, hogy különféle előnyei emelik dolgozó parasztjaink életszínvonalát, a másik pedig, hogy a jó szabolcsi dohány termelésével erősítik a szerződéskötők államunkat, a békéért harcoló dolgozó nép államát. Az elmúlt esztendőben a dohánytermelési szerződéskötések sikerének akadályozója volt az, hogy — igen helytelenül — levonták a dolgozópai asztok adótartozását a szerződéses dohánytermelőknek járó összegtől. Sok esetben előfordult az is, hogy a szerződők már régen kiíizették adótartozásukat és amikor a szerződés szerint járó összegről megérkezett az írás, meglepetten tapasztalták, hogy igen lesoványodott a nekik járó összeg, mert ismét levonták abból az adót. Dolgozó népünk államának minisztertanácsa most rendeletét adott, ki. A rendelet teljesen szétzúzza azokat a bürokratikus intézkedéseket, amelyek az adónak a szeizödéses jövedelemből való levonásával akadályozták a dohánytermelés! szerződéskötés munkáját. Minisztertanácsunk rendelete előírja, hogy a dohánytermés árából nem lehet levonni az adótartozást. Ennek rendezése minden egyes dolgozó paraszt becsületbeli, hazafias kötelessége. Ezután minden egyes dohánytermelő pontosan megkapja a dohánybeváltási álakat a falujabeli földmüvesszövetkezeteken keresztül. Nem fordulhat elő ezután az, hogy1 az adóba járó forintokat kétszer is levonják falvaink dolgozó parasztjaitól. Biztos, hogy adótartozásukat rendezni fogják a dohány árából való levonás nélkül is, ha megkapják azokat a száz. meg ezer forintokat, amelyek a dohány- termelés munkájáéit járnak. Megyénk dolgozó parasztjai örömmel üdvözölték a miniszter- tanács rendelkezését, amely azt eredményezte, hogy az idei őszön még inkább megjavult a dohánytermelésre való szerződéskötés, A nyíiderzsiek október húszig például a kereten kívül még újabb negyven hold dohányra kértek szerződéskötési engedélyt, amit meg is kaptak és teljesítettek is, le is szerződtek, már. Ugyanígy volt ömbö yön, Nyírge’.sén és Pusztateremen is, de a megye seregnyi községében is, s mindezek az eredmények bizonyítják, hogy dolgozó parasztjaink örülnek kormányunk gondoskodásának és minden lehetőt elkövetnek, hogy a szerződéskötési eredmények állandó fokozásával is harcoljanak cuzágunk gazdagításáért, népünk erejének gyarapításáért, a békéért. OUefnap a ny riiogflányi ásványolafipari Vállalatnál Többsxás forint jutalmat osztottak ki A Szovjetunió üzemeiben már hosszú évek óta rendszeresen megtartják az ötletnapokat. Ezek óriási eredménnyel zárulnak mindannyiszor. A napokban az Ásványolajipari Vállalatnál rendeztek ötletnapot. Scholcz Ágoston állt fel elsőnek. Mindenki ismeri az üzemben, hiszen nem egyszer, adott be újítási javaslatot, nem egyszer volt a versenytábla elején. Most is értékes javaslattal állt elő. — Javaslom, hogy a csőkályhából kijövő túlhevít.ett gőz egy részét — ami eddig a szabad levegőbe ment el — használjuk fel a pacura tartályok melegítésére. Scholcz elvtárs javaslatát 50 forinttal jutalmazták. Scholcz elvtárs javaslata után egymás után állnak elő az üzem dolgozói különböző újítási javaslatokkal. Csáki I. József, Majeronov- szki Kornél, Vaxmann Károly javaslatai után Gorcsa János villanyszerelő szól, hogy a kis-- gépházban elhelyezett kapcsoló- tábla nincs megfelelő helyen, mert a kompresszorról ráverődő olaj rövidzárlatot idézhet elő és ezen felül a vezeték védőburkolatát is tönkre teszi. — Helyezzük el a kapcsolótáblát a kompressszoron túl —- teszi meg javaslatát Gorcsa János. Ezt is elfogadta a bizottság és jutalmazta is azonnal. Végeredményben 11 hasznos javaslatot jutalmazott a bíráló bizottság, ami bizonyítja, hogy a Szovjetunió nagyszerű példája itt is bevált. Az Ásvány- olajipari Vállalat dolgozói ötleteikkel segítik elő a termelést. Kövessék ezt a példát megyénk többi üzemeiben is — vonják be az üzem dolgozóit az üzem vezetésébe, hogy az ötletek, javaslatok segítségével mielőbb befejezzük ezévi tervünket. Béke filmszínház Apolló filmszínház OKt. 26—nov. X. Csüt,-szerdáig Telefon 20 M Magyar fi Un: Telefon 30 86- , , , ,, Okt. 30—nov 1-ig Hétfő—csttt-ig Dalolva szép az elei _ Zenés, magyar filmvígjáték FÍlí3f 3 fi Ót All Erre a filmre csoportos j&gyet * «3 SfCftliil vasárnapi. e!1«TÍk£ matiné Le^abb «***. h1rad<S* Előadások kezdete: fél 5, fél 7. Vasárnap d. e. fél ll-kor matiné fél 9 órakor. Előadások kezdete; 4, 6, 8 órakor Azt, hogy ne tudják előre elkészíteni a talajt dolgozó parasztjaink tavaszi veteményeiknek s így kevesebb lesz a termésük, elesnek a termelési jutalmaktól. A kulákok támadásán kívül hiányosság még egyes földníü- vesszövetkezetünknél, hogy a termelési bizottságok nem mutatnak példát, nem aktivizálják magukat kellően a szerződéskötésre. déskötési versenyre, ezen kívül Pusztateremet párosversenyre szólította. A büdszentmihályi és nyűgei - sei dolgozó parasztok lelkes kezdeményezéséhez csatlakozzék megyénk valamennyi községe. Vigyék sikerre a békekongresszusra, valamint a Szocialista Forradalom 33. évfordulójára az egész •megyében a szerződéskötést.