Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-13 / 239. szám

6 1550 OKTOBER 13, PÉNTEK Népünk ellenségei felett mondott ítéletet a híróság Kétévi fegyházat kapott egy sikkasztó terményfelvásárló — elítélték a cnkorrejtcgctő nyíregyházi Körösit 'A kulákok, feketézők, éruhalmo zók és földművesszövetkezeteinkbe befurakodott cinkosaik most még inkább mindent elkövetnek, hogy károkat okozzanak dolgozó népünk nek, hátráltassanak bennünket elő­rehaladásunkban. De az élesedő harcban éberen őrködnek dolgo* zólnk és visszaverik a belső ellen ség támadásait. Bíróságunk most is több kulákot, árurejtegetőt és eikkasztót ítélt el. . Kétévi fegyházbüntetést kapott Bányász Andor, a nyíregyházi föld- müvesszövetkezet terményfelvásár. lója. Bányász Andort a nyírgelsei dol­gozók bizalma állította egy olyan fontos helyre, mint a szövetkezeti terményfeivásárió posztja. Bányász Andor eleinte jól is végez.e mun­káját, do mint később kiderült. csak azért, hogy port hintsen a nyirgeiseiek szemébe. Közben ..C“ vételi jegyeket hamisítón olyan terményekről, amelyek be sem érkeztek a terményraktárba. — Ezeke. a ,>C“ vételi jegyeket az­után tovább adta a m.t sem sejtő könyvelőnek. A szövetkezeti köny­velő persze szabályosan kiáll!.ott.) a ..T“ utalványokat, amelyekre Bá­nyász Andor a postán 3782 forintot veit fel. De még ezzel sem elége­dett meg. maga is hamisított _.,T" utalványokat, hogy újabb pénz­összeghez jusson. A nyíregyházi megyei bíróság a kétévi feg/hlZ- büntetés me.ie.t 5 évi h.va'.al és politikai jogvesztésre, 500 forint vagyoni elégtétel megfizetésére ítélte és 3 hónapra kitiltotta Nyír- geise községbői. Tomascvszk; András alsósimai kulik elszabotálta a termánybe* eáás teljesítését. A bíróság előtt azzal védekezett cinikusan, hogy az aszály és jégkár miatt alig ter­mett valamije. Persze, az eiőze.es vizsgálás 6orán megtalálták a ku­lákportán az elrejtett kukoricát, a burgonyát és a hazugságban ma­radt kulák minden cinikussága ellenére háromhónapi fogházat ka­pott, háromévi hivatali 63 politikai jogvesztésre, valamint 200 forint pénzbüntetésre ítélték. Körösi Dániel cukorhalmosó 4 hónapot kapott Ugyancsak a napokban tárgyalta a megyei bíróság Körösi Dániel nyíregyházi cukrászmester ügyét. Körösi Dániel Kormány Mária ne­vű aikaiíRazottja és annak édes­apja, Kormány János segítségével nagymennyiségű cukrot halmozott lel és rejtett el alkalmazottja. ap­jának lakásán. Körösi és társai vá­sárlási lázt igyekeztek előidézni a cukornál. Nehézségeket okozni a cukorellátásban. Mesterkedésükre fény derült. Körösi Dánielt négy­havi fogházra, társait pedig 2—2 havi fogházra íté.ték, egy évre megvonták politikai jogaikat és 200—500 forint pénzbüntetés fizeté­sére is kötelezték őket. Dajka Béla anarcsi kulák, Ko­vács Károly pap.. Révész János lövőpetri és Aranyos András ajaki zsírospurasztok nem tetiek cégét burgonyabeadási kö‘oíessé.güknek. Készleteiket elrejtették. Ténai Jó­zsef tiszakanyári, Kiss Sándor és Kar.yári József ugyancsak tisza­kanyári és Révész G. János tuzsérl ku ákok pedig ocsut vetettek, hogy Így károsítsák meg a dolgozók ál­lamát. A kisvárdal járási tanács valamennyiültet 1000—3000 forintig terjedj pénzbün e ésre ítélte. Eljárást indítanak özvegy Orosz Mihályné 30 holdas hagykállói ku­lák e len, aki rozstermését sertései­vel etette fel és egyetlen tatpala;.- nyi földet sem vetett még be s.z _ idei őszön. Üinepéiyes keretek között osztják ki az oMóberi ösztöndíjakat Az újonnan választolt Szülői Munkaközösségek a következő héten szülői értekezleteket ren­üeznek. Az értekezleteket a kö­zép- és általános iskolákban ok­tóber 17-én, az óvodákban 18-án délután 5 órakor tartják meg. Itt beszélik meg a szülők a közel­jövő feladatait s ugyanekkor osztják ki ünnepélyes keretek között az októberi havi ösztön­dijakat a legjobb tanulóknak. A DISz és az úítorőszervezetek színes kultúrműsorral készülnek erre az alkalomra. k Orvos Egészségügyi Szakszervezet ne tévessze szeme elöl egy pilianstra ssm a Poütiksi Sizotsái határozatát AZ MSZT HÍREI A nyíregyházi kultúrcsoport megkezdte az októberi ünnep­ségek előkészítését. Erre az al­kalomra új műsort állítanak össze. A színjátszócsoport máris hozzáfogott az „Októberi fény“, „Akik a játszmát elvesztették“ és „A tűzmezők fiai“ című egy- felvonásos színművek tanulásá­hoz. * Megyeszerte változatlan len­dülettel folyik az „Uj Világ“ olvasótáborának szervezése. — Élenjárnak ebben a munkában az ÁMG alközpont, a villany­telep alapszervezetei. * A MÄV kalauzok „Uj Világ1- terjesztési versenyben állnak. 15 kalauz vesz részt a verseny­ben. Egy hét alatt 73 „Uj Vi­lág“ olvasót szerveztek a vo­natok utasai közül. Kitűntek a munkában Dutkevits Mik1 ős és Kolláth Károly kalauzok. November elsején nyílik meg ez MSZT káderképző iskolája Nyíregyházán. Kisvárdán. Nv. . madán, Kemecsén és Nyírbá­torban, valamint Vásárosna- mér.yban ugyancsak káderkíp- ző tanfolyamokat indít az MSZT. Az üzemi, termelőszö­vetkezeti, községi káderek ki­választása most van folyamat­ban. . ü: Vezetőség- és küldött választó taggyűlésekre készülődnek a megyei, községi és üzemi MSZT szervezetei. Az előkészületek során megerősítik a szervezete­ket, tömegével veszik fel az MSZT soraiba a dolgozókat. Különösen jól dolgozik ezen a téren Nyíregyházán a Zrínyi leánygimnázium, amely egy hét alatt 100 új tagot szervezett s.z MSZT soraiba. A villanytelep a’apszervezete ugyancsak jó munkát végez a tagtoborzás­ban. A nagyecsedi előkészítő tag­gyűlésen 250 dolgozó vett részt. A taggyűlés során 120 új tag kérte felvételét az MSZT-be. ií Nyírbátorban megtörtént az vISZT decentralizálás.!. A fel­duzzadt községi szervezetet ke­rületi és üzemi alapszerveze­tekre bontották. Lényegesen javult ezzel az MSZT nyírbá­tori szervezeti és mozgalmi élete. SPORT Nyíregyházi atléták felajánlása a tanácsválasztás tisz eleiére: Megdontik a 4x400-as kerületi csúcsot I Az ország legjobb sportolói, nak példáját követték a nyíregy­házi atléták, amikor e heti szak- osztá 1yértekezletükön felajánlást tettek a tanácsválasztás tisztele­tére. Miután kiértékelték a vé­gétért négyfordulós egyesületi bajnokságot Bódis, Kovács Jó­zsef, Dömötör és Bányai vállal­ták, hogy a vasárnapi országos vasutas váltóbajnokságon ineg- döntik a keleti kerület 4x100-as csúcseredményét. A rekordot 14 évvel ezelőtt állította fel a Deb­recent EAC négy kiváló verseny­zője és azóta sem sikerült meg- dönteni. Nem is könnyű dolog 3 perc 33.2 másodpercnél rövi- debb idő alatt lefutni a 4x400-as váltót, de atlétáink erejét, tudá­sát, ügyességét megkétszerezi az a tudat, hogy ezzel is a ianácsvá- lasztás fényét emelik, a nép | győzelmeit teszik még nagyobbá. ' Erős edzésekkel készüljek 8 csúcsdöntésre és bíznak abban, hogy nem vallanak szégyent va­sárnap Budapesten, a Törekvés pályán. nyíregyházi sportolók hírverő mérkőzései ÉS VERSENYEI Sportolóink szorgalmasan ké­szülnek következő mérkőzéseik­re, versenyeikre. Közben azt is vállalták, hogy tudásukat bemu­tatják a kisebb községekben, hogy az ottani sportolók fejlőd­hessenek, tanulhassanak. A nyíregyházi atléták a jövő héten, szerdán Nyírszőlősre lá­togatnak el. Nyírszőlősön máris sok dolgozó paraszt gyermeke ismerte meg az atlétikát, a nyír­egyházi együttes serdülő csapa­tának szinte gerincét képezi.,. Ezen a napon országosan ismert atléták bemutató versenyeiben gyönyörködhetnek a nyirszőlő- sick, mert a csapattal elutazik Kovács, Dömötör ós Fikli, három válogatottunk, továbbá a több­szörös bajnok Naményi, Soós, Bányai, Bódis. A Lokomotiv labdarugói Gává- ra látogatnak a kosarasok Nagy bál,ÓL a. csütörtökön Dcmeeser- ben mutatkoznak be. A Lendület pénteken Dózsapusztán mutatja be játékai. Az Elektromos NB li­es labdarugó csapata csütörtö­kön Kemecsén jászik. A máso­dik csapat tegnap a Siposbokor- ban játszott az oltani labdaru­góknak egy futballabdút vittek ajándékba. A Ny Építők is kiveszik részü­ket a lűrvevő mérkőzésekből Az Elektromoshoz hasonlóan a Vaj­dabokorba mentek, szín tón egy labdát ajándékoztak a tanyai csapatnak. A tekézők Kólajban mutatkoznak be. Szakszervezeteink örömmel fo­gadták a Párt Politikai Bizottságá­nak b.rálaíát s nap mint nap tet­tekben bizonyítják ba, hogy a kri­tika szellemében javítottak munká­jukon. Fontos az, hogy megyénk területén az Orvos Egészségügyi Szakszervezet is javítson munka- ján a bírálat szellemében. Gyak­ran fordulnak e.ő meg nem enged­hető esetek egyes orvosokkal kap­csolatban. Hétfőn, október 9-én dr. Szauberger Margit nyíregyházi gyermekgyógyászt keresték fel a koradélutáni órákban súlyos gyer­mekbetegséggel A beteg gyermek édesapja előzőleg érdeklődőit az OTIivál: van-e rende.és? Az OTL ban már nem volt s onnan dr. Szaubergerhez utasították. Az or­vosnő azonban nem volt hajlandó megvizsgálni a gyermeket s többek között a következőket mondotta: „Elegem volt már az OTI betegek­ből .« Felháborító esetről ír IVIikó Jó­zsef újfehértói földművesszövetka. zeti do gozó is levelében: „Szomorú tapasztalatban volt ré­szem 10-én délelőtt fél 11 órakor. A hivatalos OTI vizsgálat befeje­zése élőit elmentem dr Bara­nyai Barna orvoshoz vizsgálatra. Díültam rendelőbe és türelmesen vártam. Dr. Baranyai nem foga­dott. Röviddel utána belépett a rendalőba egy régifajia „nagyságos asszony“, akt azonnal ba is ment az orvoshoz. Később kijött a ren­delőbe dr. Baranyai s rámtámadt: miért vagyok még mindig itt, ami­kor már elmúlt a hivatalos rende- lesi óra. Mit tehettem mást, azt válasza .tam: eljövök holnap. Azonban ő ezzel sem elégedett meg. Parancsoló hangon utasított: „Hozza el Horváth dók or úrtói a vérnyomásmérőt, hogy a nagyságos asszonyt meg tudjam vizsgálni.“ Természetesen erre nem voltam hajlandó. Ez az eset is világosan bizonyltja, hogy dr. Baranyai. még mindig azt hiszi, hogy a régi, a dolgozókat elnyomó világban élünk. Nem az első esete neki. A lap már egyszer megírta, hogy nem volt hajlandó megvizsgálni egy életve­szélyben forgó termelőszövetkezeti asszonyt és annak gy elmekét. Ép­pen ideje már, hogy az illetékesek felfigyeljenek dr. Baranyai maga­tartására .. .“ Mikő Józsefnek igaza van. Éppen ideje. S tekintse ezt feladatának o szakszervezet is> hogy forradalmi éberséggel őrködjön a dolgozók ér. dadekei felett. így tanítja a Párt és ezt követelik a dolgozók. Helyreigusítús Lapunk október hatodikí szá­mában levelet közöltünk ,,2000 forint Békekölcsönt jegyezte­tett Lelesz Jánosné bökönyi békebizottsági tag“ címmel. A szerkesztőséghez érkező leve­lek és nyilatkozatok tömegében felcserélődtek e levél adatai Séra Ferencné kállósemjéni dolgozó parasztasszony nyraí- kozatának adataival. Séra Fe­rencné tízgyermekes kállósem­jéni dolgozó parasztasszony — az ő fiát avatták most tisztté — jegyeztetett kétezer forint Bé­kekölcsönt. Lalesz Jánosné bö­könyi dolgozó parasztasszony, tanácstagjeiöit hasonló jó mun­kát végzett a Békekölcsön­jegyzés sikeréért, békénk vé- delmezéséért. JÁTÉKVEZETÖKÜLDÉS NB II.: Ny. Lokomotív—Sajó Tárni! (Vári Nagy, Ambrus). NB ül.: jS’agykálló—Ba’kány (Papp, Getier). Fehérgyarmat— D. EDOSz Takács (Szerencsés, Török L.). D. Előre—Nyírbátor Héti. Mátészalka—B-úifalu Gál (Tamás Juhász). Kisvárda—Ti- szilök Kerekes (Miklósi, Uasz- per). Demecser—Nyírmada Kun (Kiss, Mikula). I. osztály: Vencsellő—Kemecse Balkányi (Maibaum). Tiszaber- cel—Nyírmibálydi Bodnár. Lo­komotiv II.—Nagyhalász Vári Nagy (Baranyai). Dombvád— Magasépítő Tóth S. (Egressy). Gáva—Elektromos Kémeri (Be_ pási). lijfehértó—Vasmegyei- Hé- czei (Kalmár) Lendület—Iío- csord Herr (Fábri). Vaja—Kis­várda Vaskó (Kelló). Baktuló- rántliáza-—Záhony Paulik. M. Postás—Mátészalka II. Tamás (Bajkai). Nágyécsed—Csenger Török S. (Csépes). Vásávo-na- mény—Nyirbogdáhy Koltai (An-, tál). II. osztály: ófehertó—Puszta­dobos Tassy. Nyírmada II.—Vá- sárosnamény Békési Sajó NV— Gáva II. Szaioníai KIOSz— Nagykálló II. Kozma (M. Szűcs). Nagyhalász II-—Gyulatanya Fi- csor, Ilodász—Nyírcsászári Ko­vács. Tiborszállás—Ivisar Német. Mérkvállaj—M. Vasút Deák. Baikánv IÍ.—Szakoly Jászai. Nyíradony—Nyírbogét Nagy B. (Jármi). Biri—Nyírbéltek Babo­sa. Nyírlugos—Nyírbátor Szu- j nyogli, Nyírbogdány—M. Tanács Hajdú. Ujfeliértó—Demecser Kai már. A p ró lii i‘deté§ek NEM LESZ GONDJA a hajára, ca 20 forintért dauert tété bele nálam. Garanciával készíti budapesti liolgytodrász. Hajfestés, szőkítés, meleg és hideg dauer, hajgyógyke­zelés Marika hölgyfodrás^nál, Lenin tél I. (Nagy korona.) MEGVÉTELRE keresünk 5—6 db használt, jó állapotban lévő íróasz­talt, 3—4 db szekrényt, székeket es 3—4 db 3—4 m hosszú, lócát. Gyü­mölcs-, Zöldség-, Burgonyáiarg'.ími NV. Sztáíin-tér 7. I, eme el. IRODABERENDEZÉST. írógépet karesünk megvételre. Cím: Ferror Llatszertár, Városháza épü el. Í373 FESTMÉNYT- szőnyeget, rég.se- gat veszek. Ér esítsea levélben, — Műkereskedés, Debrecen, Színház, átjáró. SZÉLDESZKA disznóólnak, vagy p-d.ásnak: kemény fa szekrény tű­kön j óval -lesón eladó. Színház utca 13. 1333 JO állapotban lévő gyermek sportkocsit kevesek megvételre. Luther ház B. II. 1. 1384 MEGBÍZHATÓ Hőzűnvndenes 15 éve elhelyezkedne. Címet a ki­adóba kérek. 1383 SZABOLCS-SZA t MAKI .S ÉPLAP Politika' napilap Felelős szerkesztő: Vajda MARTON Felelős kiadó: GVORE lOZSEF Szelkerztöseg: Nyíregyháza Dózsa G,v,-u, ív Telefon: h ?0. S2-7?. Kiadóhivatal; Nyiteg>i)öza ötfUUen-u. t. Telefon: .«Szabadság** Oetn-ceu ZsOinsztsy-u l. sz. feeieiős vezető: Revesa luire Béke filmszínház Telefon: 33 22 Október 12—18-ig. Csütörtöktől — szerdáig. Lengyel film. Ezerarcú t>ös Előadások kezdete: íél 5, iél 7, íél 0 órakor. Vá.cáiTiap d. g íél lí-hor Giatiné, TOTO tájékoztató A TOTÓ eheti szelvényén szerep !ö mérkőzések kőiül bizonytalan ki­menetelűnek látszik az Előre ÉDOSZ tataikozó A két csapat eddig sorrendben a kóvétkozö ctedinényeket érté Kläre: salg Tárna 0:1 (idegenben) Dózsa. 1:4 (otthon) Textiles 0:5 (I), szombathelyi Lokomotív 412 (0) Győri Vasas 2:4 (1) Vasas 1-e (0), postás 0:2 (0). * ' „r A°„0S.z! Lok'> 1:2 W, Győri Vasas 2:1 (01. vasas 2:5 (0, Postas 1:1 (0). Dorogi Tárna 0:3 (i), SDSE 4:1 (i)j Csepeli va­táj 1 ;4 (0). A : EJöre tfchóf erfüll a Svjmbal heíyi LCkomoiív és p Vasa3 ellen ért e| jobb erftdmonyt, mint ar ÉDOSz, vi^ont z>z ÉDOSz a Győri Vasá­éi a Postás ellen ^rcp^if jobban. í*.:—- — ««l . műm*».... f,*

Next

/
Oldalképek
Tartalom