Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-31 / 254. szám

6 1950 OKTOBER 31, KEDD Győré József elvtárs: Csak úgy tudunk eredményes gyakorlati munkát végezni, ha állandóan emeljük politikai képzettségünket Megnyílt Nyíregyházán a Pártoktatók Háza Vasárnap délelőtt nyílt meg Nyir_ egyházán a Pártoktatók Háza. Szá­mos pártoktatónk, pártmunkásunk kereste fel az épületet már a meg­nyitás előtt is, hogy megnézze a kényelmes, tanulásra, elméleti el­adásokra minden szempontból alkal­mas termeket, a könyvtárat, a *o- lyóiratgyüjteményt, amely gazdag anyagot ad a marxizmus-leninizmus tanulmányozói számára. A Pártoktatók Házának megnyi­tása nagyjából egyDeesik az új ok­tatási évad megkezdésével s ez még inkább kidomborítja oktatásunk se­gítőjének, a Pártoktatók Házának jelentőségét. Erről beszélt az ünne­pélyes megnyitón Pártunk megyei titkára, Győré József elvtárs is. Győré elvtárs hangsúlyozta, hogy megnövekedett feladataink meg. követelik a fokozottabb tanu­lást, a pártpropaganda minőségi színvo­nalának emelését. A minőség szem előtt tartásával mennyiségileg is ja­vítjuk az oktatást: a tavaszi húsz százalékkal szemben az idén párt­tagjaink, tagjelöltjeink harminc szá. zalékát vonjuk be a tanulásba. A Politikai Bizottság emlé­kezetes tavaly októberi határozata óta javulás mutatkozik pártoklaiá- sunkban, de nem tudtuk még most sem kellőképp elmélyíteni és alle n- dósítani. A pártoktatási idény be­fejezése óta középkáderein i< jelen, tős része nem tanul, legfeljebb a napi sajtót olvassa el. Számos olyan elvtárssal is beszélgettem, aki dél­előtt 10 órakor még a Szabad Né­pet sem látta. Pedig a gyakorlati munkát csak úgy tudjuk eredmé­nyesen elvégezni, ha állandóan emeljük eszmei-potiiikai képzettsé­günket. Nem szabad megtörténnie, hogy mindennapi munkánk háttérbe szorítsa a tanulást, mert elmé­leti képzettség nélkül rósz lesz ez a munka. Ha nem tanulunk, megsértjük Pár­tunk politikáját. Parasztpolitikánk nem ismerése eredményezte például a bal- és jobboldali elhajlásokat, amelyek erősen gátolták és gátol­ják ma is a termelőcsoportok fej­lesztését. Most, AZ OKTATÁSI ÉVAD KÜSZÖBÉN az a feladatunk, hogy kiszélesítsük propagandánkat. Osszuk be oktató­munkára a bevált propagandistákat és szélesítsük is ezt a hálózatot. Ad­junk képességüknek megfelelő mun­kát az újonnan felszínre került ká­dereknek, hogy ki is fejleszthes­sék képességeiket. Semilyen kam­pánymunkának nem szabad többé elnyomnia az oktatást. Nem történ­het meg mégegyszer a mátészalkai járás esete, ahol még semmit 6em tettek az oktatási évad előkészíté­sére. Meg kell szűnnie, hogy az elvtársak szűk reszortfeladatnak te­kintsék a pártoktatást. A további feladatok: fokozni a pártoktatás eszmei színvonalát. Jó módszereket kell adnunk propagan­distáinknak, - hogy felelős munkáju­kat jól el tudják végezni. A propaganda munkát fokozott mértékben kell, hogy segítse megyei sajtónk. Adjon a Néplap több segítséget az elmélet elsajátítására, foglalkozzék elméleti tanácsadással, módszertani útmutatással. Eddig igen ritkán je­lentek meg ilyen cikkek. Ezután nemcsak mennyiségileg, de minősé­gileg is emelni kell a sajtó pro­pagandamunkáját. Pártoktatásunknak segítenie kell az üzemekben a munkaversenyt, fa­lun a szocializmus építését. Minden pártszervezet feladata: segíteni a pr opa gandi s t á kát. A Pártoktatók Háza akkor tölti be majd hivatását’, ha kádereink számára valóságos otthont nyújt, elvi-politikai segítséget ad a tanuláshoz, gyakorlati mun­kájuk jó végzéséhez. A PARTOKTATOK HAZANAK FELADATA az is, hogy értékesítse a Bolsevik Párt propagandamunkájának gaz­dag tapasztalatait. Óriási segítség a Pártoktatók Háza az elméleti szín­vonal megjavítására nemcsak be­rendezésével, könyvtárával, de ní­vós előadásaival is. Nagy gyarapo­dás ez, ami megmutatkozik majd nemcsak az elméleti színvonal emel­kedésében, de a gyakorlati párt­munkában, a pártszervezetek meg­erősödésében is. Feladata lesz még a munkásmozgalmi dokumentumok felkutatása Szabolcs-Szatmár terü­letén. Győré József elvtárs így fejezte' be beszédét: Az osztályharc élező­dik mind országunkban, mind ha­tárainkon kívül, mind gazdasági, mind ideológiai síkon. Nekünk győ­zelmesen kell kikerülnünk ebből az ösztályharcból. Fegyverezzük fel magunkat ehhez a harchoz a marxiz­mus-leninizmus elméletével. Használjuk ki azokat a lehető­ségeket, amiket Pártunk ad a tanuláshoz. Megkaptuk a Pártoktatók Házát. Most rajtunk a sor, hogy azt ki is használjuk saját magunk. Pártunk, épülő szocializmusunk javára. Győré elvtárs beszédét kultúr­műsor követte. A kewnecsei népnevelők feladatai Százötvenen vettek részt Keme- csén a választások előtti agttációs tanfolyamon, de jóval több volt azoknak a száma, akik később még részt kértek a felvilágosító munká­ból. Nem volt olyan tömegszerve­zeti tag. öntudatos dolgozó, aki ne állt volna a Párt népnevelői mellé azokban a napokiban. Egymással vetélkedve vették ki a részüket a népnevelő munkából az MNDSZ, a DISZ tagjai, a pedagó­gusok. a KIOSZ tagjai, akiit még külön kisgyűléseket is szerveztek. A békebizottság tagjai sem marad­tak hátul ezekben a napokban. No­vak József, Varga Sándor, Márkus Sándor, Czipa Sándor és mellettük a békebizottságnak még mintegy húsz tagja vett részt a választás előtti agitéciótoae, Családlátogatá­son, békekisgyűléseken magyaráz­ták a községbelieknek, hogy mit jelent a tanácsválasztás, a béke vé­delme. Meg is volt ennek az ered­ménye. Kemecsén is örömünnep volt a tanácsválasztás napja, egy akara/ttai állt ki a község a taná­csokért, A keddi érteke*! eten még elég szép számban megjelentek a népnevelők, bár ez csak mintegy fele volt a választási harcban részt­vevőiknek. Sokan arra gondoltak a pártonkívüliek közül, hogy most már nincs szüksége a Pártnak to­vábbi munkájukra, visszahúzódtak. A pártszervezet meg nem mozgósí­tott mindenkit. Ped'g fontos fela­dat előtt álltak, , főképpen pedig a békebizottság tagjai. A község dol­gozóit kell mozgósítani a további helytállásra, meg kell értetni min­denkivel, hogyan veheti ki részét a béke védelméből. Erről kellett beszámolni a béke­bizottságnak a másnapi békegyűlé­sen Ez csak részben sikerült. Án­gyán Zoltán, aki a beszámolót tar­totta nem tagja a békebizottságnak, nem ismerte eléggé a munkát, a bé- liebfeottság vezetői : Kovács And­rás és Vincze András elvtársik, a helyi pártszervezet titkára és szer­vező titkára nem értek rá a beszá­moló megtartására. Másrészt sem helyes, ha a párt­szervezet vezetősége vállalja a bé­kebizottság elnöki és titkári tiszt­ségét, hiszen ezzel szinte lehetetlen­né teszi a békebizottság önálló munkáját. A pártszervezet feladata csak a bekebizottság politikai irá­nyítása, támogatása. A békebizottság tagjai között a legjobb népnevelők. között kell vá­lasztani olyanokat, akik friss erő­vel új lendületet tudnak adni a békebizottság munkájának. Ott van többek között a középparasztok egész sora, akik személyes példa- mutatásukkal bizonyítják be, hogy megértették mit kell tenni hazánk erősítéséért, a béke védelmében. A vála§ztá§ győzelmével nem ért véget a felvilágosító mun­ka. Nem érhet véget, amíg Kovácsné és még sok társa felteszi a kérdést Kemecsén, hogy minek honvédség, ha békét akarunk. Nem egyszer, többször el kell beszélgetni velük Novák Józsi bácsinak, meg a többi békeb'zottsáigi tagoknak, népneve­lőknek. Novák bácsi megkérdezte Kovács- nétól és a többiektől, hogy miért kerítik körül a házukat, miért kuk csoiják be az ajtajukat. Ugye nem azért, hogy megtámadjanak ezzel valaki',? Nem— felelik —, hanem, hogy be ne törjenek a rablók. így állnak a mi nagy házunk, a ha­zánk kerítésén belül a mi fiaink, a Néphadseregünk, hogy visszariasz- szák Tito bandáját akiket egyre uszítanak imperialista gazdáik. Novák bácsinak egy fia elveszett a fasiszták gyilkos háborújában. Most kát fia őriz bennünket a Nép­hadseregben attól, hogy ez megis­métlődj ön. í'elyl kell állnunk a békéért más módon is. Az' or­szág sok más község* között a Ke- mecsei járás küldöttei is ott lesz­nek az Országos Békelicngresszuscn és nem lenne jó, ha szégyenkezve kellene beszámolnia, hogy mit tett eddig a község, hogyan erősítette a békét. Igaz, az őszi vetést befejezték becsülettel 22_re. a termelőcsopcrt pedig igencsak kitett magáért, ok­tóber elsejére elvetett. Csodájára járnak most a bokáig érő gyönyörű zöld vetésnek. De most az őszi mélyszántásnál a csoportnak igyekeznie kell, hogy teljesítse vállalását.. ' Az egyéni gazdálkodók között még nagyobb a lemaradás. Nagyon az elején tartanak. Hét nap van hátra november 7 lg, hogy a köz­ség dolgozó parasztsága valóra vál'sa Novák András 6 holdas kis- psraszt tanácstag vállalását, amit mindnyájuk nevében tett. Ezt a munkát most már a megalakult községi végrehajtó bizottság is se­gíti, de a népnevelők jó felvilágosí­tó munkája kell ahhoz, hogy min­denki teljes szívvel netoigyürkőzzön, hogy megértse, a most végzett mi­nőségi mélyszántás biztosítja mind­nyájunk jövőévi nagyobb darab kenyerét. A népnevelők másik fontos feladata még a ter­ménybeadás fokozása. Burgonyabe­adásban Kemecse, a járás többi községei között is le van maradva, mindössze egyharmadrőszét szállí­totta be eddig kötelezettségéiek, Novák József, Pásztor István. Tóth Gyű" a és a békebizottság több tag­ja ébben is jó példát mutatott. A tengeri és a takarmánygabona mint egv kétharmad részét szállította már be a község, de ezzel is igye­kezni kell, hogy 100 százalékos ter­ménybeadással ünnepelhessék no­vember 7 ét, hogy az Országos Bé­kekongresszus küldöttei büszkén számolhassanak be jó munkájukról. Rákosi elvtárs beszéde most újabb segítséget ad a népnevelő munkához. Uj feladatokat jelöl meg, amelyek további sikerekhez, ' győzelmekhez vezetnek bennünket. Békehizottságok tapasztalatcseréje A PÉCSI kesztyűgyár! dolgo-' zók levelet írtak az Országos Bé- kebizottságon keresztül a francia­országi Saint Junienbe, a Bőr­ipari Munkások Szakszervezetébe. A választ már megkapták, amelyben a franciaországi dolgo. zók megírták: a munkásotthonok­ban nagy a nyomor, nő a munka- nélküliség. Így az itthoni dolgo­zók össze tudták hasonlítani a béke országának életét, azoknak a dolgozóknak életével, akik a há­borús gyújtogatok karmai között élnek. * PÉCSI JÓZSEF, a pécsi do­hánygyár kazánfűtője a Békekon­gresszus tiszteletére elindította az anyagtakarékossági mozgal­mat és vállalta, hogy a Kongresz- szusig öt métermázsa szenet ta­karít meg. * DOMBÓVÁRI ANTAL, alszo. pori (Győr megye) tszcs tag így magyarázta meg, miért van szük­ségünk erős hadseregre: „Nem azért kell az erős hadsereg, mert mi meg akarunk támadni valakit, mint ahogyan a tűzoltókat sem azért tartják, hogy tüzet csinál­janak, hanem hogy megfékezzék a veszedelmet. Nekünk is azért kell az erős néphadsereg, hogy meg tudjuk fékezni a, gyujtoga- tókat, akikre egy védtelen nép mindig csábítóiag hat.. * A GYÖRMEGYEI népnevelők rendszeresen használják a sajtó­ban megjelenő cikkeket agitáció- jiUikban. Példám elmondják az egyik cikk nyomán, hogy a bel­grádi textilgyárban Jelen,a Sztye- íanovics szövőnőt terhességének nyolcadik hónapjában állandó éj­szakai műszakra osztották be és túlóráztatták. A „Koruska” üzemben az összes terhes nőket büntetésből egészségtelen munka­helyekre osztották be. így bán­nak a dolgozókkal az im.peria- listabérenc Tito Jugoszláviájában. S a népnevelők ezekkel az ada­tokkal szembeállítják a mi nap- köziott'honainkat, bölcsődéinket, a terhes anyák gondos kezelését, a szülési segélyt, fizetett szabad­ságot, stb .. . A háborús gyujto- gatók szeretnének a ml anyáink számára is titoista sorsot juttat­ni. * FARKAS szatmárököritói kö- sépparaszt mondotta, amikor tel­Dolgozó népünk kemény kéz­zel sújt le ellenségeire, azokra, akik a háborús gyújtogató im­perialisták cinkosaiként meg­csorbítani igyekeznek a dolgo­zók vagyonát, kártevéseikkel, szabotázsaikkal, órurejtegetés- sel akarják gyengíteni 'a béké­ért harcoló dolgozó nép erejét. Ezen igyekezett Oláh Jánosné görbeházi kulákasszony js, aki 115 méter kartont. 100 mé­ter zeíirf, 121 méter vásznat, 40 méter anoint. 30 méter damasztoi, 36 darab női ken­dőt 23 kiló cukrot. 48 doboz cipőkrémet, 55 kiló mosó­szappant, 22 darab pipere- szappant, 20 csomag gyufái és még seregnyi fontos közszük­ségleti cikket, rejtegetett laká­sán az udvaron pedig fekete sertésvágásból szár­mazó csaknem ezer forint értékű füstöltszalonnát du­góit el a fästälofctn, amelyet megrágtak az egerek. Elvonta az árukat a' dolgozók elől, közben arról házudozott, hogy „lám. semmit sem lobot már kapni az üzletekben'. Oláh Jánosáét kétévi fegyház- ra ítélte a megyei bíróság, az elrejtett árukat elkobozta, a kulákasszonyt 500 forint vagyo­ni elégtétel fizetésére kötelezte jes burgonyafeleslegét felaján­lotta a Békekongresszus tisztele­tére: „Azért adom, hogy a városi munkások még több gyárat épít­hessenek. Az új gyárak pedig a falu békéjét is erősítik!” * A JANKMAJTISI békebizott­ság ülést tartott s az ülés a dol­gozó parasztok megbízásából a következő határozatot hozta: Az őszi mélyszántást november 7-re befejezik. Ugyanakkor Várad! Pál, Templom János, Udud Mi­hály kisparasztok és Tarca Endre középparaszt megfogadta: a béke- kongresszus időpontjáig befejezik a munkát, a gépállomás ehhez minden segítséget megígért 1 * SZABÓ PÁL, a nagykállói ci- pészlkisipari szövetkezet egyik dolgozója mondotta: „Mig a világ imperialistái azon tárgyalnak, hogy Németországban a fasiz­must felfegyverezzék' és a népek szabadságára törjenek, addig a népi demokratikus országok, a Szovjetunióval az élen, a prágai tanácskozáson kinyilatkoztatták a nép akaratát, a mi es ' az én akaratomat is. Az ott nozott ha­tározat a mi üzenetünk: készek vagyunk legszentebb ügyünkért, a békéért harcolni!” * AZ ÉRTELMISÉGI DOLGO­ZÓK is becsületesen munkálkod­nak a békebizottságekban. így dr. Bencze József, a nagykállói ideggyógyintézet igazgatója mun- lcafelajánlást tett. 10 hetes ápoló­női tanfolyamot szervez, amelyen 7 ápolónő és 6 ápoló kiképzését vállalja. Ugyanakkor megismer, teti az injekció adást, valamint a gyógyszereket. Dr. Ber.cze eze­ket mondotta: „Minden becsüle­tes embernek, aki szereti az alko­tást, a gondolatot, a tudományt, annak tettekkel kell harcolnia a békéért.” • KATÖ BÁLINT büdszentmihá- lyi közópparaszt és Pu,ská3 And­rás tiszadadai kisparaszt ígéretet tett a Békekongresszus tiszteié, téré: befejezik az őszi mélyszán­tást. Ugyanakkor azt is megígér­ték, hogy saját munkájuk elvég­zése után do gozó paraszttársaik, segítségére sietnek. Mert amint mondották: „Nem elég, ha itt­ott érünk el eredményeket, a munka minden frontján harcolni kell a békéért!” és hat hónapra kitiltotta Görbe­házáról Dóri Pálnak és kuláktestvé- reinek összesen 270 hold földje van a tiszaberccli határban. Magának Déri Pálnak negyvenhét hold földje, hét lova hét csikója, hét tehe-, ne, nyolc okra, negyvenhat sertése, hé; szekere, lsét ve tógépje és rengeteg gazda­sági felszerelése van. kilenc állandó és negyven időszaki munkása do’gozik gazda - ságában. Ezeknek a kizsákmányolásával és a falubeli szegényparasztok kiuzsorázásával szerezte vagyo­nát, s most esküdt ellensége a szabad, boldoguló dolgozó nép­nek. Tanyáin százhúsz mázsa burgonyát, két és fél mázsa babot, 25 kiló szappant, 15 liter pálinkát, félmázsa diót és még többféle közszükségleti cikket rejtegetett *nagy mennyiségben. 'Déri Pált Czene Barna volt cselédje és a községheli dolgozó parasztok leplezték le, ügyében most hozott ítéletet a nyíregy­házi megyei bíróság. Déri Pál egyévi börtön; ka­pott. elkobozták négyyen hold földjét és a rejtegetett terményt, árukat, Tiszabercelről pedig hat hónapra kitiltották. Kétévi {egyházat kapott egy árurejieieto kufák

Next

/
Oldalképek
Tartalom