Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1949-12-15 / 291. szám
& Sztálini műszakkal ünnepelnek december 21-én a nyírbátori tíóni-malom dolgosói Egy nyíregyházi mérnök újítási javaslata arról, hogyan készül el egyetlen nap alatt egy földszintes épület olajozzák a csavarokat s akkor hajrá! nekikezdenek. Hirdesse majd ez a nap örömüket, boldogságukat és szeretetüket. Legyen ez a nap új erőforrás az ötéves tervhez. Áz olajüzemben is így készülnek Eddig a hajalók érték el a legszebb eredményeket, de azok fej-fej mellett haladnak. Helmeczi Ferenc, Helmeczi Sándor, Demeter elvtárs, mind 146 százalékra teljesítettek. Talán Helmeczi Sándor valamivel jobban áll, de ezt még ezrelékben sem lehet kifejezni. Vájjon, ki lesz az első a Sztálini Műszakban? Este, az ünnepélyen majd kihirdetik az eredményeket mindenki hallatára. Olyan lesz ez az ünnep, mint amikor a család a családfőt ünnepli. — Most a világ dolgozói ünnepük ezen a napon Sztálin elvtársat. Megajándékozzák egymást. Sokan már meg is vették a könyveket, Sztáiin elvtárs életrajzát. Szép kerek betűkkel ír iák bele: „Brigád vezetőnknek“, vagy „Brigádunk legjobb tagjának...“ „Munkában és harcban gondolj Sztálin elvtársra és győzni fogisz!“ vagy: „Tanulmányozd Sztálin elvtársat és győzöl!“ És Sztálin elvtárs neve, mint soha ki nem apadó erőforrás, sugározza majd a lelkesedést újabb és újabb győzelmek megvívására. Soha így a tudományt és az alkotó munkát nem becsülték meg még ebben az országban, miint most. A Szovjetunió felszabadítása nyomán dolgozó népünk a Párt, a munkásosztály élén hozzákezdett az ország újjáépítéséhez s néhány nap választ csak ei bennünket hároméves tervünk teljes győzelmétől, nemsokára hozzákezdhetünk ötéves tervünk megvalósításához. Én a magam módján akarok ötéves tervünk győzelméhez hozzájárulni. Tudom azt, hogy minden egyes önköltségcsökkentés az építőiparban száz és száz új hajlékot, épületet, új gyárakat jelent. Üzemünkben megszerkesztették a „láncfödém'‘-et, a föd'émezós lehetőségét előgyártott elemekből. Én most, Pozsonyi elvtárs. nyíregyházi sztahánovista, Visnyik elvtárs és a többi sztahánovista példáján lelkesedve kidolgoztam a ,,villámfalazás“ módszerét. Lényege abból áll, hogy a téglafalazást is előgyártott elemekből végezhetjük. A téglákat nem egyenként kell rakni, hanem gyárikig előregyártóit és cementes habarcsba rakott 50 cm hosszú és ugyanolyan magas és 38 cm vastagságú fölfalazoft kész téglatesteket szállítunk az építés színhelyére. Ezeket a téglatesteket rákjuk egymásra rendes falazó habarcs« csal; fogásán összeillesztve. Bgy fogással tehát nem egy, hanem körülbelül negyven téglát rakunk a helyére, ami azt jelenti, hogy reggel hozzákezdünk a földszinté» épülethez és este állanak a falak! Jöhet rá a „láne-födém‘‘. Tervemet gondosan kidolgoztam, alkalmazható falak, pillérek, sőt kémé. nyék építésénél is. Ez nemcsak a termelékenységet gyorsítja meg igen nagy mértékben, hanem jelentősen hozzájárul az építőipar idényjellegének megszüntetéséhez is. Én ezzel az újításommal ünnep, lem Sztálin elvtárs 70. születésnapját. Monostori József építészmérnök, Hudjaki ukrán falu klubja Bánházi elv társ nem emlékszik, hogy készültek is valaha így ünnepre, mint most december 21-re, Sztálin elvtárs 70 születésnapjára. Pedig van már két évtizede annak, hogy megismerkedett a gyárral, a nyírbátori Bóni-malmával. — Mint a tenyerét, úgy ismeri az üzem életét. Itt volt már a felszabadulás előtt, amikor Mandel Eduárdék határtalan profitéhségükben 48 fillért fizettek a munkásoknak s kora hajnaltól késő éjszakákig kellett gömyedten zsákolni az éhbérért A kenyérgyárban legfeljebb a frissen sült kenyér illatával lakhattak jól a munkások. Ha lehetett volna, ezért is pénzt kértek volna a tőkés urak. Börtön volt akkoriban az üzem. Most? A falak és az épület nem változtak, de milyen szép csillogóra aranyozza a besütő őszi nap a szálló lisztport! Milyen vidáman szaladnak a szí j óik a gépeken, milyen kedves nótát duruzsol a motor! Vagy talán régen nem szaladtak igy a szíjak?! Ugyan! Mit törődött akkor a munkás azzal, hogy mit csinál a szíj, mi van a motorral, mi van a liszttel. Megy, aztán megy. Nem nekik ment. Vidáman fütyörészik Bánházi elvtárs, mintha ezzel is sietésre nógatná a gépeket. Ügy, úgy kedveseim, csak siessetek, csak ömöljön minél szaporábban a fehér lisztecske, hadd süssenek belőle ropogós, piros kenyereket, nagyokat, mint egy malomkő, hadd harapjanak minél nagyobbat a munkások, a dolgozók. Túlteljesítették a vállalt feladatot — De én is segítek ám! Ezelőtt két héttel, amikor híre jött annak, hogy Sztálin elvtárs születésnapját a szocializmus meggyorsításával ünnepük a dolgozók, Bánházi elv- társék fogadalmat tettek: „Mi, a felszabadult munkásosztály tagjai, a Bóni-gyártelep malmában vállaljuk, hogy teljesítményünket 10 százalékkal emeljük. Tudjuk, hogy ezzel szerezhetünk legnagyobb örömet Sztálin elvtársnak, mert így gyorsítjuk a szocializmust, ígv erősítjük a békét.“ Azóta Bánháziék már 2 százalékkal túlhaladták vállalásukat és a minőségben első helyen állanak az országban. Segítségükre siettek a műszakiak is, felbontották számukra a tervetDe most még nagyobb vállalásra készülnek. Azt akarják, hogy felejthetetlenné tegyék ezt a napot s késő unokák is beszéljenek róla. Az emeletes fehértéglás falat pirossal vonják be. nagy világító betűkkel messzeláthatóan írják rá Sztálin elvtárs nevét és sugárzó vörös csillagot tesznek a legfelsőbb tetőre. De élég, ha a falakon sugárzik az ötágú vörös csillag? Nem. Az ötágú csillag ott sugárzik a szívükben is, a hajdani proletárok, most szabad munkások szívében és elhatározták: Sztálini műszakkal ünnepelünk. Olyan teljesítményt érünk el, mint eddig még sohal Húszadikán délben, a műszak kezdetén gondosabban p*A\r át a eéeeket, csalWöra Mnnkaverseny az építőiparban Szlovákiában a báhonyi építőmunkások felhívást intéztek társaikhoz, az építőipar termelékenységének felemelésére. A felhívás eredményeképpen — már több építőipari üzem jelentkezett a munkaversenyre, így például a humenei építőipari nemzeti vállalatnak az egyik épület elkészítésénél sikerült terveiket 241 százalékban teljesíteni. Az építőipari termelékenység felemeléséért folytatott munkaverseny egyéb helyeken is sikereket mutathat már fel. nisztertanács felhívására elkészítette a terveket az új megyei beosztáshoz. Térképünk Magyarország új megyéit ábrázolja. Szaggatott vonallal jelezzük a régi megyehatárokat. Az új megyei beosztás — miniszterei aná cs rendelete szerint — 1950. január 1-től fokozatosan lép életbe. A belügyminisztérium sajtó- osztálya közli: Ma megjelent a hivatalos lapban az új megyehatárokat és az új megyeszékhelyeket meghatározó minisztertanács* rendelet. Hudjaki — nagy ukrán falu. Kétszáz kilométernyire Klevtől, a Dnyeper jobbpartján épült és 500 parasztcsaládja már 25 esztendővel ezelőtt egyesült a „Vörös partizánok családja”-kolhozban. Azóta jómódban élnek, fivről-évre bő termést aratnak. Kiváló, gazdag állattenyésztésük, áramfejlesztő telepük, malmuk és még sok más műhelyük, üzemük van. Körülbelül 46 holdnyi közös faj- gyümölcsösük termése messzeföl- dön híres. A falusi tanács és a kolhoz, vezetősége gondoskodik a falu kultúrájáról. A kolhozparasztok büszkék klubjukra, a gyönyörű épületre, amely a falu közepén emelkedik. A szépen berendezett Az új területi beosztás az államigazgatás minden ágát érinti és ezért különös gonddal kell felkészülni az átállításra. Az átszervezés 1950. január 1- től kezdődően fokozatosan történik. A munka az egész országra kiterjedően 2—3 hónapot vesz igénybe. Mindaddig, amíg az új szervezet létesítésére egy-egy megyében sor nem kerül, az államigazgatás változatlanul az eddigi szervezeti beosztásban működik tovább. Ez biztosítja azt, hogy hivatali ügyintézésben semmiféle fennakadás vagy nehézsév ne követkeihessék be. házban állandó könyvtár, olvasóterem áll rendelkezésükre. Hetenként kétszer tartanak itt mozielőadást. Rádióelosztójukból minden házba vezeték visz. A klnb vezetője Nikolaj Trolevszkij volt tanító, a klub tanácsával megszervezte a színjátszó, irodalmi, zenei és sportszakosztályt. Kiváló dalárdájuk és fúvószenekaruk van. A tanács tagjai havonként egyszer ülést tartanak, amelyen megtárgyalják a klub ügyeit. Fanaszjuk iskolaigazgató a hlnb keretében felolvasó csoportot szervezett. A felolvasásokba bevonták a tanítókat, orvosokat, agronómusokat. Klődásaik tárgya rendkívül változatos. Az agroné- nus felolvasás-sorozatban ismerMinden hatóság, hivatal és szervezet, amely az átszervezéssel kapcsolatban a legkisebb mértékben is érdekelve, vagy akár csak érintve van, kellő időben külön-külön tájékoztatást fog kapni arról. — hogy részletesen mi a feladat, illetőleg milyen feladatot, mely időpontban kell végrehajtania. A lakosság szintén kellő időben kap értesítést az átszervezés tekintetében őt érdeklő minden kérdésről, úgyhogy e téren is biztosítva van minden nehézség elháritása. tette Micsurin, Dokucsajev, VÜ« jamsz és Liszenko munkásságát. A micsurini biológia és a bő termések agrotechnikájáról szóló előadás-sorozatot 150 kolhozparaszt és brigádvezető hallgatta meg. A szerzett ismereteket munkájukban már alkalmazzák. A mezőgazdaság élenjáró dolgozóinak munkatapasztalatait is rendszeresen Ismertetik. Ez évben kb. még 100 előadást tartottak a külpolitika, történelem, irodalom és nevelésügy körébőL A klubkönyvtárban ez a feürai fogadja az olvasókat: „Tannlj a hivatásodról irt könyvekből!” Havonként egyszer, amikor a könyvtár új könyveket kap, elődást tartanak a rádióban és tájékoztatják a hallgatókat az újdonásgokróL A könyvekrő* rendszeresen jut a külső tanyákra is. Evenként háromszor olvasógyűlést tartanak, amelyen megvitatják az elolvasott irodalmi és szakkönyveket. Múlt évben a könyvtár elhatározta, hogy tanulókört szervez a szovjet nép nagy vezére, Sztálin életrajzának tanulmányozására. Olyan sokan akartak bekapcsolódni, hogy egy helyett bét kört kellett alakítani. A kolhozparasztok joggal büszkék színjátszó együttesükre is. Minden hónapban új darabot tűznek műsorra. Legutóbb előadták Gogolj „Házasság” című vígjátékát. A dalárda és a fúvószenekar nagy sikerrel szerepelt Ukrajna fővárosában, Kievben. Estónként, amikor elérkezik * pihenés ideje, a faluban kígyóinak a lámpák, a kolhozparasztok sietnek a klubba, ahol mindig várja őket valami kellemes szórakozás: film előadás, vagy hangverseny, felolvasás, vagy szakkérdések vitája. Hudjaki ukrán falu klubja valóban kulturális központ. ---------o--------10.000 kötetes könyvtára kap Szabolcs megye Mindinkább megvalósul a Magyar Dolgozók Pártja programjának a műveltségről szóló része is. amelyben Pártunk kifejti, hogy harcol a kiváltságosok műveltségi monopóliumának megszüntetéséért. Ennek a programnak szellemében cselekszik népi demokráciánk akkor, amikor egyre nagyobö lehetőséget nyújt nemcsak a város, hanem a községek, falvak dolgozó népének a művedődésre. Filmdia- pozitivek, kultúrházak, könyvtárak, irás-olvasási tanfolyamok, a vülaay bevezetése mind ezt a célt szol - gálják. Most a népművelés! mimsztérinrl újabb segítséggel járul hozzá a falu kulturális színvonala emeléséhez. Rövidesen 10.000 kötetes körzeti könyvtárat kap Szabolcs s ennek a hatalmas könyvtárnak vidéki letétjei is lesznek. így nemcsak Nyíregyháza, a város dolgozói jut, hatnak hozzá a könyvekhez, hanew a községek és falvak rbleozói ». Új megyehatárok és megyeszékhelyek A Magyar Népköztársaság áttekintő megyetérképe A belügyminisztérium a miwa> Deceases n. escveeroK