Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)

1949-12-18 / 294. szám

s A mi harcunk nem elszigetelt Stábok* vármegye dolgo- S6 népe ezekben a napokban Sztálin elvtárs közelgő születés­napja jegyében végzi munkáját. Egyéni- és brigádfelajánlások kö­vetik egymást az üzemekben, — Sztálini műszakokat szerveznek a dolgozók, de munkára lendülnek a falvak is Sztálin nevével aki­sek születésnapjától már csak na­pok választanak el. Nemcsak me­gyénkben, az egész országban is Sztálin 70. születésnapjának meg­ünneplésére készülnek és az újsá­gok és a rádió híradásaiból érte­sülünk, hogy egész nemzetek s egyes emberek vetélkedve küldik ajándékaikat a haladó emberiség nagy vezérének. NÉMETORSZÁG Sztálin elvtárs békepolitikája, a Szovjetunió segítsége folytán Ke­letnémetországban egyre élénkebb a gazdasági élet. — A német de­mokratikus köztársaság helyreál­lítja békeiparát, — a köztársaság költségvetése szilárd, a munka­nélküliség helyett ma már a szak­munkásutánpótlás kérdése került előtérbe, ugyanakkor, amikor Nyugatnémetországban egyre nő a nyomor, — másfélmillió már a munkanélküliek száma és a mun- konélkliliség növekedésével lehet számolni. Az ország két része kö­zötti ellentétes helyzetnek a ma­gyarázatát a Szovjetunió politiká­ja és az imperialisták politikája közötti különbség adja. Érthető az a nagy lelkesedés, — amellyel Visinszkij elvtárs, szovjet külügy­minisztert fogadták, aki az ENSZ közgyűlésétől hazatérőben, a múlt hét derekán néhány napra Berlin­be érkezett. — Visinszkij elvtárs Dertinger külügyminiszter üdvöz­lő szavaira válaszolva, kifejtette, hogy a Szovjetunió békepolitiká­jából folyik az a támogatás, ame­lyet a szocialista kormány a né­met népnek nyújt. A német de­mokratikus köztársaság megala­kulásával kapcsolatban Sztálin elvtárs ismert levelének szavait idézte: „A békeszeretö demokra­tikus Németország fennállása a békéért és a népek barátságáért következetesen és elszántan küz­dő Szovjetunió mellett kizárja az európai háborúk lehetőségét, vé­get vet a vérontásnak Európában és lehetetlenné teszi, hogy a világ imperialistái bilincsbe verjék az európai országokat.” Rámutatott arra is Visinszkij elvtárs, hogy a nyugati hatalmak Németországnak a háborús hídfő szerepét szánják a Szovjetúnló és a népi demokráciák ellen. Visinszkij elvtárs szavait iga­zolják az angol-amerikai megszál­ló hatóságok legutóbbi lépései.— Nyugatnémetországban megkezd­ték a 110,000 főből álló zsoldos hadsereg megszervezését. A fa­siszta hadigépezet feltámasztásá­nak kísérlete ez, amelynek költ­ségeit Amerika fedezi a Marshall- terv keretében. Amerika újra úgy segíti a többi országokat, ahogy Rákosi elvtárs mondta emlékeze­tes beszédében: segíti őket, mint akasztott embert a hóhér kötele. ÍTÉLET A KOSZTOV-PERBEN A bolgár nép árut ál: Kosztov és aljas bandája elnyerték bün­tetésüket. Szerdán este hirdette ki az ítéletet a bolgár nép bíró­sága és a hűtlenség hazaárulás, szabotázs bűntettében bűnösnek talált Kosztovot. az összeesküvés vezetőjét halálraítélték. — Az ügyész vádbeszédébea kifejtette: „nemzetközi szempontból a Bul­gária elleni összeesküvés annak a bűnös angol, amerikai imperialis­ta tervnek egyrésze, amely a népi demokratikus államok léte ellen irányul.” A Kosztov-per adatai­ból, az ügyész vádbeszédéböl nyil- vánavalóvá vált -— akár a Rajk- perböl —, hogy a főszerep a népi demokráciák ellen folytatott ak­namunkában Titónak jutott. Nem kétséges, hogy Rajk és Kosztov után Tltót is eléri sorsa, Jugo­szláviában egyre nagyobb az el­keseredés Tltó fasiszta-terrorista rendszere ellen. Az elmúlt héten a nép tiltakozása vasúti szabotá­zsok formájában nyilvánult meg. OLASZORSZÁG Nemcsak a népi demokráciák­ban, hanem a nyugati országok­ban is csapások érik az imperia­listákat. Csütörtökön 1 millió ál­lami alkalmazott sztrájkolt Olasz­országban tiltakozásul a kormány politikája ellen, amely csökkenti az olasz dolgozók életszínvonalát. Ez a sztrájk a közalkalmazottak eddig legnagyobb és legegysége­sebb megmozdulása volt. Togliatti elvtárs, az olasz Kom­munista Párt Központi Vezetősé­gének ülésén rámutatott, hogy a kormánykoalíció minden pártjá­ban a válság jelel mutatkoznak. Az olasz nép egyre szélesebb ré­tegei érzik annak szükségét, hogy a politikai életben változás követ­kezzék be. A Marshall terv és az Atlanti szerződés kötelezettségei olyan belső helyzetet teremtenek Olaszországban, amelyekkel szem­ben az elégedetlenség legutóbb a vasutasok és a közmüvek pénte­ken kezdődött sztrájkjában nyil­vánult meg. FRAN CIAORSZ AGBAN is egyre válságosabb a politikai helyzet. A november 25-i győzel­mes és impozáns általános sztrájk után állandóan támadásban van­nak a demokrácia erői; a Kom­munista Párt tömegbefolyása egy­re szélesedik. A jobboldali impe­rialistabérenc Blum .szocialista” pártjában a szakadás jelei egyre erősebbek. A tömegek követelésé­nek nyomására a Blum-párt kény­telen volt rendkívüli kongresszust Összehívni, hogy Blumék legalább is látszatra követeléssel fordulja­nak a Bidauit kormány felé, kü­lönben elveszítenék még meglévő tömegeiket is. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának szonma- tcn végétért ülésén Thorez elvtárs záróbeszédében kifejtette: a Fran­cia K. P. ellenségei arról beszél­nek, hogy a Párton belül válság van, sőt azt is állítják, hogy a ve­zetőségben is ellenséges irányza­tok vannak, sőt akadnak olyanok is, akik hivei Titónak. Ezeknek az állításoknak semmi alapja sincs, az ellenséges elemek szíve­sen veszik valóságnak vágyál­maikat (éhes disznó makkal ál­modik). Az osztályharc éleződése idején a kispolgári elemek köré­ben mindig ingadozás mutatko­zik. Ilyen jelek Franciaországban is voltak. Ezeket az elemeket, akik megriadnak az osztályiiarc- tól, senki sem tartja vissza. A munkásosztály szilárdan és egyre hatalmasabb mértékben áll a K. P. mellett, azon célkitűzések mel­lett, melyeknek jegyében a tizen­kettedik kongresszus előkészítése folyik: elvezetni az országot a de­mokratikus egységkormányhoz, amely visszavezeti Franciaorszá­got a demokrácia és béke tábo­rába. A SZOVJET ÉS A kínai himnusz hangjai mellett fogadták pénte­ken este a moszkvai pályaudvaron a Szovjetunióba érkezett Mao-Ce- Tung elvtársat, a kínai nép vezé­rét. A kínai szabadságharcosok az elmúlt héten is újabb győzelme­ket arattak. Londoni jelentés sze­rint a Kuomintang kormány ked­den kiürítette utolsó főhadiszállá­sát Kína „föterületén”. A kínai győzelem Ázsia népeinek példát mutat. Teng-Jing-Csao asszony mondta a pekingi ázsiai nökon- gresszuson: „A történelem ki­mondta halálos ítéletét az impe­rialisták és reakciósok felett... A mi harcunk nem elszigetelt. A nagy Szovjetunió által vezetett hatalmas béketábor velünk van. ÁZ3ia és az egész világ népei szá­mára elérkezett a felszabadulás időszaka." A Bolgár Népköztársaság uemzef^v^ésének elnöksége nem talált alapot a hazaáruló Kosztov ítéletének enyhítésére A Bolgár Népköztársaság nem­zetgyűlésének elnöksége — jeienti a moszkvai rádió Szófiából —_pén- teken megvizsgálta az árulásért, kémkedésért és károkozásért ha­lálraítélt Traicso Kosztov beismerő levelét és nem talált alapot az íté­let enyhítésére. Ilyenformán az íté­let változatlan maradt. Pénteken — mint ismeretes — az 1‘élete1 végre­hajtották. ST C w I" ' í',al ■! r es ózta a in nevevel epul a világ... Egymásután teljesítik vállalásukat az üzemek dolgozói átlagos teljesítményét 10 száza­lékkal növelik, eddigi eredményűit 25 százalékos emelés. A debreceni Városi nyomda 1. sz. nyíregyházi telepén Vámos Irén felajánlotta, hogy tel­jesítményét 120 százalékra emelt. Teljesítése: 16ü százalék. Torna- sovszkl Anna szintén 120 százalé­kot vállait s ezt a vállalást ő is tdlbafadta 20 szÁzalékkai. Békési József, az üzemi párt- szervezet káderese elhatárolta, hogy teljesítményét Sztálin «Ív­társ születésnapjára 135 száza­lékra emeli s eddig legnagyobb tet- jesltménye 198 százalék. Hamyák Miklós és Friedmann Sándor legmagasabb teljesítménye ugyancsak 198 százalék. Az üzem legjobb munkása címért Ezelőtt néhány héttel indult el diadalmas útjára a Sztálini Mun- kafelajánlási Mozgalom s ezzel párhuzamosan a nagyszerű szta*. hánovmozgalom. Soha ilyen lelke­sedés még nem futottja be ebben az országban az üzemeket, soha ilyen kiváló eredmények nem szü­lettek. A dolgozók határtalan sze­retettel a béketábor nagy vezető­je, Sztálin elvtárs iránt — újabb győzelmekkel erősítették a dol­gozó nép hatalmát. 10—20—50— 200 százalékos emeléseket vállal­tak, ezeket már nagyrészt teljesí­tették s most új lelkesedéssel ké­szülnek a Sztálini Műszakra. A Magusépítési Nemzett Vál­lalat sztahánovlsta kőművese, Visnylk József elvtárs a falazásnál átla­gos 917 százalékos eredményt ért. Simon József ács átlagos teljesít­ménye 220 százalék, Cseszi ár András ácsé 224 százalék, Csa­pári Miklós segédmunkásé 193 százalék s ezekkel a teljesítmé­nyekkel mágusán túlhaladták váÜaJA. Hkat­Nemcsak teljesítményük, hanem ezzel együtt keresetük is emelkedett. Visnylk elvtárs átlagos órabére 34 forint, Simon Józsefé 6.15 fo­rint, Cseszlár Andrásé 5.81 forint, Csapári elvtársé 4.80 forint. A nyíregyházi dohánybeváltó dolgozói vállalták, hogy az üzem nagy küzdelem folyik a nyirbog- dányi Ásványolajipari Nemzeti Vállalatnál is. Az élen Komlóéi Kálmán halad 144 százalékkal, utána Pócos Já­nos következik 143 százalékkal, majd Szabó Gyula 135, Kozma Sándor 134, Pékár András 134 százalékkal. Vajner Lajos tejesít- ménye 132 százalék. Angyal La­josé, Horváth Józsefé, Karaffa Andrásé 130, Benede Andrásé 129, Borbély Ferencé, Soholez Ágos­toné 128 százalék. A csoportversenyben a Ferenci csoport vezet 130 százalékos át­laggal. A második helyen a lafca- tosmüliely, a harmadik helyen a gázkazánház áll 128 illetve 121 százalékos átlaggal. Az egyéni verseny magával hozta az újítási és észszerüsítési mozgalom kiszélesedését is. Fe­renci János brigádvezitő a pa­rajin üz.m szállító csigaorsójának meghajlftásához szerkesztett egy készüléket és ezzel 60 eosáza^kos munkaidő meg. takarítást ért eh Karaffa András, Komlóisi Károly és^Waxman Károly együttes újí­tásukkal a nyersolaifejtésnél elő­forduló gyakori üzemzavarokat küszöbölték ki Kiss Vilmos koromleeresztő csö­vet szerkesztett s eszel jelentős időmegtakarítást ér el. Csáki X. József a parafln szüröprés sze­lepét alakította át. Torma István újításával tartályonként 1—1 órát takarít meg. Hegedűs Miklós újí­tásával a nyers parafin szűrésiét gyorsítja meg. Farkas László ugyancsak nagyjelentőségű újí- tást nyújtott be. Az üzemekben az elmúlt napok, ban röpgyűlést tartottak g ezen a röpgyülésen lelkesen tettek újabb felajánlásokat a munkások a Sztá­lini Műszakra. Olyan dolgozók is csatlakoztak e felajánlásihoz, akik eddig nem vettek részt az egyéni versenyben. December tizenötödikéig 95 százalékban tel esíieüük az őszi mélyszántás tervét Tizenhat községünket még munkában talált a határidő Erősebb fagyok után langyos, sűrű esővel érkezett el december tizenötödike, a mélyszántás ha. tárideje, amely még munkában találta Szabolcs 16 községét- Bűd- szentmiháiy, Tiszabüd, Újtikos, Tiszagyulaháza, Polgár, Görbehá­za, Üjszentmargita, Tiszcdob, TL szalökf Nyiradony, Oros, Bököny, NagykáJló, Napkor, Szakoly, Üj- fehértó azok a községek, amelyek elmaradása miatt nem jelenthette Szabolcs büszkén, hogy határidőre teljesítette falvainak, tanyáinak valamennyi dolgozó parasztja be­csületbeli kötelességét a hazával, a dolgozó néppel szemben: befe­jezte az őszi mélysizántást. E tizenhat községben a mély­szántás elmaradásának okait vizs. gálva kevés lenne az időre hivat­kozni. Kétségtelen, hogy az idő­járás is akadályozta a munkát, különösen a dadai alsó járás még mindig elmaradt kilenc községé­ben. De annál Inkább akadályozott a dadai alsó járás, a ligetaljui já­rás és a nagykállói járás kukk­jainak szívós támadása, amelyet a mélyszántás sikere ellen vezet, tek és -— őszintén meg lehet mon­dani -— nem sikertelenül. Megyénk dolgozó parasztjai az idei ősszel szép sikereket értek ei az őszi vetésnél és a mélyszántás, nál, amelyet nem egy járásunk, községünk jóval a határidő előtt befejezett. E sikerek — tízszer ős száz:zor hangsúlyozva — a fa­lusi pártszervezetek által irányí­tott felvilágosító munka, a kulák- támadások elleni harc sikerei vol- tak. A politikai fiivilágosító mun­ka hiánya, vagy lanyha sága, a ku- Iáktámadások elleni harc hiánya, vagy lanyhasága tehát az oka an­nak, hogy a mélyszántás határ­idejének elérkezte Újtikost, Ti- xzi gyulaházát és a többi tizen­négy községet még mnukábac ta. lálta. Ezek & községek ugyanazok, amelyek csak éppenhogy befe­jezték határidőre a rozs- és búza- vetést az előttük messze elől ha­ladó többi községünk lilöggjj. Új­tikos, Polgár, Űjszentmargita, Nyiradony, Nacrvkálló, ÜjfetoírtA és a többiek tanulhattak volna I akkor, tanulhattak volna népneve, löik, hogy a fejvilágosító munka nem lehet kampányszerű, nem muszályból végzett feladat, ha­nem biztos alapja a munkasike­reknek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a dadai alsó járás akarja a tisza- lökl hatalmas vizierömüvet, akar­ja, hogy a szikesek megjavítása, val többet teremjen a föld közsé­geikben, a ligetaljai és nagykállói járások akarják a sívóhomok megkötését, Büdszentmihálytől Üjfehértóig mind a tizenhat köz­ség dolgozó parasztjai akarják a gépeket, a villanyt, az új utakat, sorsuk javulását, az ötéves tervet. De vájjon tudják-e, hogy a fel- emelkedés milyen útja áll előttük az elkövetkező öt és a további esztendőkkel 7 Nem! Vájjon a népművelőktől hallottak először az ötéves tervről, vagy a kulákok bájából? A kulákoktól! Ezért maradt el a munka sikere ezeknek a falvaknak a földjein. Mert nem látták tisztán a per­spektívát, amely virágzó, gazdag falvakat mutat. Nem járultak kel­lő módon ahhoz, hogy a perspek­tíva valóra váljék, nem igyekez­tek a mélyszántással, hogy több termést adhassanak a tervnek, hi­szen a kulákmesék elhomályosí­tották előttük a jövő képéit. Eb­ben a homályban kellett volna ra­gyogó világosságot gyújtani a fa­lusi pártszervezetek népnevelői­nek, a felvhágosító munka éles fegyverével kellett volna harcot indítaniuk a kulákok ellen. Azok ellen, akik nem akarják a tervet, nem akarják a do.gozó parasztok boldogulását, hanem újból nyo­morgó cselédeket, kiüzsorázott parasztokat akarnak. A maguk kárán tanultak volna ezek a falvak, ha most keményen befagy a föld. De még jó az idő, még be lehet pótolni a mulasz­tást, ki l«het köszörülni a siker képén esett csorbát. Tizenhat fa­lusi pártszervezetünk pedig tanul­jon végre az eddigi tapasztalatok­ból, hiszen ők a falvak gazdái és a jó gazda nemcsak e mélyszán­tás elvégzéséről gondoskodik. A mélyszántás sikeres befejezése mellett ott van a falu szocialista építésének hatalmas feladata, amely edzett, kemény falusi kom­munistákat, erős falusi pártszer­vezeteket is kíván. ALUMÍNIUM FŐZŐEDÉNYT/ nw omnm*** tt, mmw __________

Next

/
Oldalképek
Tartalom