Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-04 / 256. szám
6 NÉPLAP 1«M9 NOVEMBER 4 PÉNTEK HÍREK Több mint 1000 hallgatóval indulnak meg Nyíregyházán a szakszervezeti szemináriumok Ezen a héten kezdetét veszi Nyíregyházán is a szakszervezeti oktatás. A dolgozók lelkesen készülnek az oktatási idényre és erre a legjellemzőbb az, hogy maguk a szakszervezeti dolgozok kérik felvételüket a szemináriumi hallgatók sorába. A városi titkárság 37 szemináriumot szervez és a hallgatók száma jóval túlhaladta VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS. Mérsékelt szél, felhős, párás Idő, helyenként köd. Többfelé eső, havaseső, havazás. A hőmérséklet alig változik. Megverte feleségét. Nagy Gyula fövőpetri lakos egy pletyka miatt ostorának nyelével az eszméletlen, ségig verte feleségét. Nagynét kórházba kellett szállítani. A feldühödt férjet súlyos testisértéséri vonja felelősségre a bíróság. Kisvárdán az ötéves terv első évében 80.000 forintot fordítanak kövesutak építésére. A házhely, kiosztás után Kisvárdán egy egész utca nyílt meg három kilóméter hosszúságban. A meglévő utak a háború alatt teljesen elpusztultak és erősen megrongálódtak, a község belterületén is egész új utcák létesülnek az ötéves terv során. Az utak továbi kiépítésére évenként folyamatosan kerül majd sor. Bányász István gégényi juhász vnár több esetben volt büntetve, most pedig sorozatosan vágta le engedély nélkül a birkákat. A rendőrség őrizetbe vette. Kerékpárbalesct. Kenyeres Hona »yíregyházi, Virág-utcai lakos a városháza felé igyekezett kerékpárján. Az egyik utcasarkon ösz- szetalálkozott Szekrényes András királytelki lakos szekerével. Szék. rényes minden irányjelzés nélkül hirtelen befordult és a fogat el" ütötte Kenyeres Honát. A kerékpá. ros súlyos zúzódásokat szenvedett. Napközi Athonok építésére, ja. Vitására és felszerelésére ebben az évben Szabolcsmegyében hat község kapott beruházást, ami lehetővé tette, hogy Nyírmihálydi és Napkor újjáépítse napközi otthonát. Búj, Levelek, Nyírmada és Nyírpazony komolyabb beruházásokat eszközöljön. Lehetővé vált, hogy minél több dolgozó gyermeke járjon a napközi otthonba, ahol szakszerű felügyelet mellett tölti azt az időt, míg szülei dolgoznak. az ezret. Az elmúlt oktatási idényhez viszonyítva ez igen nagy emelkedést jelent. A dolgozók megértették Rákosi elvtárs szavait, amikor a tanulásra, elméleti színvonalunk emelésének döntő fontosságára hívta fel a dolgozók figyelmét. A tudás fegyver a kezünkben és elengedhetetlenül szükséges győzelmeink kivívásához. A MagánalkalmazoWak Szabad Szakszervezete nyíregyházi csoportja 1949 november hó 5-én, szombaton este 7 órai kezdettel az Iparosszékháj; nagytermében műsoros táncestélyt rendez. Ebben az évben három Község: Büdszentmihály, Kisvárda és Tisza- dob gyalogjáróinak megjavítására 46.000 forintot fordítottak. Büd- szentmihályon. Kisvárdán és Tisza- dobon ezzel is kevesebb lett a háborús „emlékek” száma, kevesebb lett a panasz a rossz járdákra. Eltűnt. Szollár István nyíregy. házi fuvaros napokkal ezelőtt eltűnt otthonról. Hozzátartozói bejelentették eltűnését a rendőrségen. Szollár Istvánt az Érpatakba fulladva találták meg. A nyomozás alkalmából kiderült, hogy a fuvaros ittas állapotban fordult taligájával együtt a patakba. A hároméves terv utolsó esztendejében falusi, illetve tanyai is. kólát nyitottak meg Dombrádon és Pátrohán. Az állam harmincezer forintot fordított az iskolára. Az új iskolák több kényelmet, jobb tanulást biztosítanak a parasztgyermekek számára, akiknek azelőtt 4—5 kilométert is kellett gyalogolni a legközelebbi ál. talános iskoláig. Gombos Balázs MÁV mérlegelő, az újfehértói vasútállomáson búr- gonyát mért. A zsákok entelge- tése közben kimelegedett, nehéz vasúti bundáját levetette és az egyik zsákosoméra tette. Munkája végeztével nyúlt a bundáért, de már nem találta. Ismeretlen tettes észrevétlenül ellopta. A bunda értéke 800 forint. Az Orvos-egészségügyi Szak- szervezet kéthetenként tart orvos, továbbképző előadást Nyíregyházán. A munkatervtől eltérően ma nem lesz előadás, azt mához egy. hétre tartják meg. Ismeretlen tettesek ellopták ifj. Berecz Géza Holló-utcai asztalos műhelyéből 50 darab félkész moziszéket. A nyomozás tart. Ap róhí r etetés ELVESZETT egy 8 hóna.pos felt fi tc- tark«, ártáiiy Kert-utca 35. szám alól, Nyomravezető ezív esketi jen értesíteni. 265 EGT darab egyéves eertéf? sürgősen ti adó. Fehér, mély gyermekkocsit meg. vételre keresek, Epreskert-u. 17. 262 KÉT nagyezobáa lakásomat elcserélném két kisebb szobáéra. Cím a kiadóban, 2 BEJÁÍIÓNŐT napi pár órai ed foglaltságra ebédkoszttal fe-veezek. Ugyanott matracok eladók. Tüzoltó-u. 15. 256 KÉT hasas koca félidős eladó vagy '«övér sertésért elcserélhető. Kigyó-u. 2. ezám. 255—2 I I ELVESZETT november 2-án egy | barna préseit aktatáska, két pár cipóié eő rész, üzleti könyvvel és számlákkal, a Lcdin-téren. Kérem a. becsületes megtalálót a. felsőrészeket és az aktatáska megtarthat!ja, a könyvet é-s számlákat juttassa el címemre. Szabó Sáaidor bői kereskedő, Lenin-tér 5. 265 NYÍRSÉGI néplap politikai napilap Felelős szerkesztő: VAJDA MÁRTON Felelős .kiadó: GYŐRÉ JÓZSEF Szerkesztőség: Nyíregyháza, Vay Ádám-utca 5. sz- Telefon: 13—70. Kiadóhivatal: Bethlen-utca 1. — Te élőn: 30—00 Debreceni Váró i Nyomda lapüzeme Bajcsy.zsihnszky-utca 1. Műszaki igazgató: Kovács Mihály. Vegyél részt fogadóson típszelvény "S3 *W* ára 3.30 forint R R Akarsz minden faluban sportpályát? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot? A CÉLOK ÉRDEKÉBEN FOGADJ, NYERHETSZ 1 Tipszelvények kaphatók: trafikokban, csztálysorsjáték főárusítóknál, postahivataloknál és az IBUSz-nál. TO-TÓZÓK, FIGYELEM ! Vasárn apónként a mérkőzések után egy órával a „Szabadság“ könyvesbolt melletti trafiknál van kitéve az ered meny. FELHÍVÁS az üzemi PÁRTSZERVEZETE KH EZ! Népnevelőink a héten döntő fel. adatnak tekintsék, hogy a nagy Októberi Szociali.ta Forrdalom 32. eves fordulójának méltó megünneplésére mozgósítsák a do'gozókat. A csoportos ujságolvasa ok alkalmával. Az Októberi Forradalom jelen, tőségével, a világ dolgozóinak november hétre való készü'odésevei stb. foglalkozó cikkeket vitassak meg. Mjnden üzemi faliújság jelenjen meg november 7-re ünnepi ÚJ számmal, A faliújság cikkek nem- osak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi jelentőségével foglalkozzanak, hanem i.inertes, sék, hogy az üzem dolgozói hogyan ünnepük november 7-jkél, hogyan követik példaképünk, a Nagy Szovjet Munkaso ztaiy Útmutatásait az előttünk álló politikai és termelési feladatok telje.Résében. Az üzemeket díszítsék tói az elvtársak november 7.re. A jelszavakat a megyebizottságok msgkaptak szervezzek meg elsősorban a Via. dimir lljics Lenin című film, általában a szovjetfilmek csoportos moznéíogata át. Ennek érdekében vegyék fel a kapcsolatot az üzem közelében levő filmszínházzal. MDP KÖZPONTI VEZETŐSÉG ACITÁCIÓS OSZTÁLY Felhívjuk az üzemi és városi pártszervezetek figyelmét, hogy a Népnevelő novemoer 3-an, csüiör- 'ökön jelenik meg. A Népneve o november hétről szőlő cikkét rend. klvü i oiapszsrvi népnevelő értekezleten vita sák m g. MDP KÖZPONTI VEZETŐSÉG- ACITÁCIÓS OSZTÁLY B KIOSz felhívása a dolgozó Kisiparossághoz A KIOSz Országne Kongresszusán a dolgozó kisiparosság küldöttei határozatot hoztak a progresszív tagoági díj bevezetése tárgyában w Az Országos Kongresszusnak ezt a határozatát a dolgozó kisjparocságnak végre keli hajtania. Ahhoz, hogy minden kisiparos kartársunk fe é a munka szervezést, a hitel éö anyagellátást bizo-ítani tudjuk, komo.y anyagi alapra van szüksége- A dolgozó kisipurooság érdekképviseleti szervének, a. Kisiparosok Országos Szabadszervezetének. Tudjuk nagyon jól, hogy a Kisiparosságot a szervezetéhez és ezen kero.-ztiil népi demokráciánkhoz eaő kötelékként a tagsági díj pontos fizetése fűzi. Akj ezt a kötél elégét nem telje íti, a z önmaga nyilatkoztatja ki azt. hogy nem akar népi demokráciánknak ehhez a fejlett tömegszervezetéhez tartozni. Az ilyen kisiparos mm érez közösséget népi demokráciánk többi dolgozóival. Felhívásunk tehát valamennyi do gozó kisiparos kartáreunkhoz az, hogy a bevezetett progresszív tagsági díj fizetési moráljának emelése végett, átérezve a tagsági díj 1 izetekének a eüfyát, tegyen eleget és minden k:s- iparos vállalja a b-'lépési nyilaiko- zatával kapcsoltok köteezettsegejt. Tudnunk kell azt, hogy a tagdíj pontc j fizetése politikai je entő-égű ét? ennek fizetésétől függ a kisiparod! kartájak családjának jövője Lesznek köztünk olyanok, akik ezt nem fogják megérteni, mert nem akarnak ve. lünk együtt, haladni azon az úton, amely a szocializmus építéséhez vezet. Ezeket a kjsiparoookat, akik önmaguk tgadják meg az együttműködést, tagjaink sorából kizárjuk, mint ahogy automatikusan megózüuik azoknak a KIOSz tagága, akik négyhavi tagsági díjukkal elmaradtak. Tudjuk mit jelent ez. A KIOSz tagság megszűnése maga után vonja a munka- és anyag- ellátásból való kizárást és ezeknek ér_ elekében ‘egy lépést f>em Közünk. Célunk az, hogy a KlOSZ-ba.n olyan kis. iparos kai társakat neveljünk, akjk bebizonyították azt, hogy együtt akar. nak velünk haladni és akik ezt a célt átérezve, velünk együtt dolgoznak szervezetünk munkájának megjavításáért, a szocializmus felépítésnek elősegítéséért. Kezdetét veszi a szakszervezeti zeneoktatás A Zenész szakszervezet sza- boicsmegyei titkársága gondot fordít a szakszervezeti dolgozók szakmai képzésére is. Ennek érdekében minden esztendőben tanfolyamokat indítanak. Az új oktatási idényben újra megszervezik a szakmai képzést. Egyelőre a hegedütaníoiyam veszi kezdetét heti két órában 20 hallgatóval. A tanlolyamok a szakmai ismeretek elsajátításán túl nagy súlyt helyeznek arra, hogy a hallgatok megismerkedjenek a Szovjetúníó zeneművészeiével, a hala'doszellemű muzsikával. CL "ÓBB LETT A NÉPLAP: PÉLDÁNYONKÉNT 50 FILLÉR, ELŐFIZETÉSI I)ÍJ 11 FÉR IN TI 80 ezer néző előtt megismételt mérkőzésen győzött az ifi. Dinamó a Szpartak ellen! Nemrégiben fejeződött be a Szovjetunió labdarúgóbajnokság, amelyet a Moszkvai Dinamo csapata nyert meg. Moot a Szovjet Kupáért fo yó küzdői, mek tartanak. A Szovjetunióban a kupakuzdelmeket is nagy érdeklődéssel kísérik a szovjet dolgozók. A döntőbe jutásért vasárnap délután a moszkvai Dinamó stadionban mérkőzött meg a Dinaúio és a Szpart'ik. 2:2 lett az eredmény s 2x10 perccel meg. hossiabbították. Mindkét kapu előtt, izgalmas jelenetek adódtak, de gólt egyik csapat sem tudott rúg.ij, A 80 ezer főnyi közönség kitűnő mérkőzést látott s 110 percet izgult végig! A kupaszabályok értelmébn másnap délelőtt újra ke’l játszani a Kössön bbítá* ntán ie döntet énül végződött mérkőzést. így hétfőn délelőtt a Dinamo stadionban ismét pályára lépett a két ctapat... A^ hétfői na.p ellenére ismét 80 es er néző szorongott a nézőtéren. A Szpar. tak szerezte meg a. vezetést *> * máso- djk félidőt l:0-á9 Szpartak vezetéssel kezdették. A Dinamo mmdihkább mához ragadta a. játék irányítását és a kiegyenlítés után az utolsó percekben megszerezte a győzelmet ée, döntő bejutást jelentő második gólt. A kupadöntő második csapata meg nagy kérdőjel. A legeséire? ébb * Zenit cö Torpedo. Munkával a »poriért A magyi fiatalok írják: Sportolni akarunk. Ez az elhatározásunk nem mai keletű, de ma kell írnunk róla, mert a megvalósulás útján van. Pártunk sikerekben gazdag politikája, a népi demokrácia fejlődése a mi számunkra is meghozta a sport lehetőségét. Tudjuk azonban, hogy nekünk is kell segíteni a szocializmus építésében, inkább le kell vennünk a terheket dz állam válláról, mintsem még jobban megterhelni, hiszen ei a mi államunk, a dolgozók hazája Segítünk magunkon. Egyheti keresetünket adjuk a labdarugófelszerelés céljaira, hogy jövőre mát jobban felkészülhessünk a bajnokságra, Sportolással, tanulással — így leszünk munkára, harcra kész támogatói a szocializmus építésének. Nagy érdeklődés kiséri a kerületi labdarúgóbajnouságo| Megyénk tíz városában, illetve községében működik NB II, vagy NB III. osztályú labdarúgócsapat. A Nemzeti Bajnokság mérkőzései nagy látogatottságnak örvendenek, nem maradnak el azonban sokkal mögöttük a kerületi 1. és II. osztályú csapatok sem. Nem ritka eset, hogy ezren felül van a nézők száma üáván, Nyírbogdány- ban vagy Kenézlön. A széles keretek között folyó labdarúgóbajnokság igen sek egyesületnek, többszáz munkás- ás parasztfiatalnak teszi lehetővé a sportolást s a községek nepe a mérkőzéseken való megjelenésével hálálja meg, hogy faluiuk is bekapcsolódhatott az országos bajnoKi küzdelmekbe. Ali I. OSZTÁLYBAN vasárnap a következő eredmények születtek: Ny. Szabolcs 11.—Vaja 6:2 (2:1), Mátészalka II.—Detne- cscr 1:1 (1:0), NyVSE II—Csen- ger 2:0 (1:0), Nagyecs ’—Keme- cse 5:2 (1:2), Nagyhalász—Nyíregyházai KÁOSZ 3:- (1:0)„ Vá- sárosnamény—Tiszabercel 8:1 (3:1), Nyírbátor II.—Kisvárdai ŐSE 6:1 (1:1), Gáva—Nyírbogdány 3:1 (1:0). A II. OSZTÁLY vasárnapi eredményei a következők: Kenézlő—Dombrád II. 8:0 (4:0), Nyíregyházi Lendület—De- mecser II. 1:0 (1:0), Kocsord— Öíehértó 5:1 (4:1), Biri—Nyirnii- hálydi 6:1 (3:1), NyVKV—Nyíregyházi EPOSZ 3:2 (1:0), Nyírbátori SZÍT III—Szakoly 4:0 (2:0), Nagyhalász 11—Búj 4:4 (4:1), Vá satosnamény II—Máriapócs elmaradt, Vencsellő—Gáva lí. 2:1 (0:0), Fehérgyarmat II—Hodász 3:0 (2:0), Nyírgyulaj—Apagy-levetek 1:0 (1:0), Nyírmada . II—Mátészalkai VSE 7:0 (1:0), Tornyospálca—Pát- rolia 2:1 (0:1). Balkány II—Nyir- adony 3:2 (0:2), Ujíehértó—Kenézlő 3:0 (1:0). . IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Ny. Szabolcs—Kisvárdai ŐSE 1:0 j0:0), Nyíregyházi VSE—Domb- rád 2:0 (0:0), Mátészalka—Fehérgyarmat 5:0 (2:0). A JT HÍREI Játékvezetői tanfolyamot indít az EKLASZ Játékvezető Testületé. A tanfolyamon 60 játékvezető tog tanulni. Török Sándor játékvezetőt felvették az NB Ill-as keretbe. Török Sándor teliát ezután nemzeti bajnoki mérkőzéseket is log vezetni. Szilágyi György játékvezető az 1S49. evben legjoDban inüködo íiatal játékvezető részére seneget ajánlott fel. Az új játékvezetők erősen készülnék a kupa megszerzésére. A serleget az őszi bamokság lezárása után adják ki a győz tesnek. ASZTALITENISZ A Nyíregyházi KISOSZ NB II-es csapata két bajnoki mérkőzést játszott Budapesten. Az ÜTI ellen balszerencsés küzdelmet vívtak a nyíregyháziak ás óriási csata után 13:10 arányban vesztettek. (Az ózdiak után az ÜTI szerepel a legjobban az NB 11-ben.) 10 mérkőzésből Lantos 4-et, Ligeti, Garat és Torma 2—2 mérkőzést nyert. Az ifjúsági Torma bemutatkozása jól sikerült. A Budapesti Lokomotív már simán nyert a fáradt KISOSZ ellen, 13:6 arányban. A hat mérkőzésből Lantos 3-at, Ligeti 2-t, Garat pedig 1-et nyert. TEKE Egyik múltbeli számunkban megírtuk, hogy a Szabolcs NB 11 -es tekecsapata a sorozatos győzelmek után bizalommal ulaztk Budapestre. Az önbizalom nem változott át a csapatban elbizakodottsággá, a játékot mindvégig komolyan vették és megérdemelten győztek. 3055 ütött iával 101 fás győzelmet arattak Zugló tekecsapatán. BIRKÓZÁS Az EDOSZ—Debreceni SZMTE görög-római fogású birkozóver- seny eredményei: A lepkesúlyban, Kiss (EDOSZ) a 11. percben kétvállra fektette Nagyot. A légsúlyban a fiatal f öldes a tapasztalt debreceni Farkassal került össze és a 4. percben már elvérzett. A váltósúlyban szépen szerepelt Nagy Károly, a Magasépítési N. V. birkózója. Két perc alatt legyőzte Pálykát. A nagyközépsúlyban Óvári Sándor (DSZMTEj pontozással, győz Dankó László ellen. A félnehéz súlyban a verseny legszebb összecsapásán szintén nyíregyházi győzelem született: Ligeti János 9 percig tartó kémény küzdelem után legyőzte Fiiepet. A nehézsúlyban a fiatal, tehetséges, de még lassú mozgású Nagy József, az EDOSZ komoly reménysége nem birt ellen leiével, Prokoppal A debreceni versenyző pontozással győzött. Az eredményeket , összevetve szép sikereket értek el a nyíregyházi EDOSZ birkózói. Ez a sportág is szép fejlődést mutat Nyíregyházán. A NÉPLAP fegyver a kizsákmányoló kuláUoU ellen' (SpÚt't