Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-20 / 270. szám

4

NÉPLAP

1949 NOVEMBER 20, VASARNAP

Évezredek és ötéves tervek

A* „Ah6ég-9ztyep”-pen megépítették az I. Miklós csatornát. De hogyan építették T!... Alig telt el néhány esztendő, a gátak elferdültek, a csatorna eliszaposodott, a termőföldek helyén mocsár keletkezett.

Kmrbátov mezőgazda 1920-ban az „fihség-sztyeppén” járt. íme, mit látott ott:

„A telepek piszkosak, mocsarasak. Azok a szakaszok maradtak meg, amelyeket rosszabbul öntöztek. Kultúrnövényt sehol sem látni» vagy keresni kell őket a mezőket elborító gaz között."

Érdemes volt-e öntözni a sivatagot azért, hogy mocsárrá változtassuk?

Évezredeken át folyt a harc a sivataggal Közép-Azslában. Most másképen, újszerűén folyik tovább. Ma nein ezer években, hanem öt esztendőkben számolnak. Ott, ahol azelőtt fejetlenül dolgoztak, másnap lerombolták azt, amit előző napon építettek, most tervszerűen és a tudomány eredményeinek felhasználásával folyik a munka. Ha a sivatag megszűnik sivatag lenni, e munka ld fog fizetődül. A sivatagi népeknek nem ellenségei, hanem barátai, szövetségesei vagyunk.

Mindenegyes út, melyet építünk: ütőér, melyen át életet adó munka lüktet bele a forró sivatagba Az úton nem hódítók, hanem munkások fognak közlekedni. Nem ágyakat, hanem ; '.rt fognak szállítani.

Ez már nem lesz puszta út a puszta homokon. Az út mentén mezők, kertek, városok, bányák, gyárak keletkeznek majd.

Slkerült-e már valamit kiharcolnunk a sivatagtól?

Igen, valamit már kiharcoltunk! Nem sokat — de nem Is keveset.

Az „6hség-sztyepp”-en, ahol oly sikertelenül gazdálkodtak a régi orosz kormányzók: íme, a világ le gnagyobb gyapotültetvénye, ’ a 1‘ahta-Aral található. Közép- Azsiában sokhelyütt új csatornákat ástak, egyenes parttal, műkő- betonból készüt sima fenékkel, az ilyen csatornákat nem kell évente kétszer javítani, mint a régi árkokat. ,,

Nemrég még puszta sivatag vette körül az Embal Nyefti munkástelepeket, most mindenütt parkok zöldéinek és a nyírfák sűrű

Boldognak született,

hősként halt meg

Lju fu-Lán, a „kínai Zó ja“

A Kommunista Párt zászlaja lala'-t hazája demokraitacikus újjáépítéséért küzdő kínai ifjúság hősiessége példamutató. Elég, ha C3;k Lju Fu-Lán történetét mondjuk el.

Tizenhét éves és az ifjúság ,,KÍ- niaí Zójának“ hívják. Alakjában, a kínai fiatalság legszebb jellemvo- nástai tükröződnek. Az Északi Sansz vidékén szegínyp'araszícsalád ban született Korán megismerte a nélkülözést és ínséget. Amikor betöltötte tizenhetedik évét, a népi felszabadító hadsereg sorába lépett. Ezt természetesnek (a-r-otJHmtkáLStziajáh zóh

a cy zú ű 'leiáiüébíiti

Aki ma egy-egy üzem, vagy gyár kitűnően megszervezett és művészi tehetségű munkásszínjátszóit látja, annak feltétlenül eszébe jut — és akaratlanul is összehasonlítást tesz — a felszabadulás előtti idők „műkedvelő“ köreivel. Régen ezeket az előadásokat legfeljebb rokonok nézték végig, azok is kényszeredetten.

IFJÜ TEHETSÉGEK TÖMEGEI

Mint mindenben.’ a munkás- színjátszás művészeti színvonalának emelésében is elölj árt a Szovjetunió, ahol tömegméretűvé növekedett ez a mozgalom. Másfél millió szak- szervezeti tag vesz részt a szakszervezet 95 ezer zenei, színjátszó, tánccsoportjaiban. Több, mint egymillió tagja van a falusi színjátszó csoportoknak. A csoportok vezetői kiválóan képzett pedagógusok és művészek, akik tapasztalatait az újabb nemzedéknek átadva, a művészetek iránti igényességre nevelik növendékeiket, A Szovjetunió hivatásos színészei örömmel tanítják és irányítják, tanácsokkal segítik a munkásszínjátszókat.

NAGY SZÍNÉSZ,

KIS KEZDŐ — AZONGS SZEREPBEN

Sokat foglalkozik a tehetséges fiatalokkal Vera Pasonaja, a nagytehetsgű és kedvelt szovjet népművésznő. Szerinte is igen sok rendkívüli tehetség akad a szovjet nép körében. Ezek képességeinek nagyfokú kifejlesztésére minden lehetőséget megad az állam. Sokan kerülnek közülük szín- művészeti iskolába. Gyakran találkozunk ezekkel a fiatal tehetségekkel a Scsopkin Aka- déminá, ahol már .a felvételi vizsgákon megmutatkozik, — hogy kitűnő előképzettséggel rendelkeznek elsajátították a

művészet alapjait, lényegét és rendkívül komolyan fogják fel a színészi hivatást.

Vera Pasonaja különösen kiemeli azt az esetet, amikor a Kis Színház leningrádi vendégszereplése alkalmával őt meghívták az egyik gyári színjátszócsoport előadásának megtekintésére. Az ott előadott Osztrovszkij-darab főszerepét ő játszotta Moszkvában. A gyári színjátszócsoport előadása őszinte, elragadtatott elismerést váltott ki belőle.

AHOL NEM ISMERIK AZ „UGRÓDESZKÁT“

A színjátszó-csoportokban való..szqüsgJiés.,.nem ugródeszkát jelent a színjátszók életében a hivatásos színészet felé, hanem szívből jövő népi megnyilvánulást. Ennek egyik igazán szép példájáról ugyancsak Vera Pasonaja számolt be művésztársainak.

Egyik alkalommal az uráli „Nyeyjanszk“ gyárba ment, megnézni a gyár színjátszó csoportját. Előadás előtt végigjárta az üzemet, ahol egy fiatal lányt látóit:' aki/^otthonosán mozgott a műhely gépel között. Mint mondották, ez a fiatal lány, brigádvezető. Este a Színielőadáson felfedezte,

hogy a Carmen szerepét kitűnően alakító gyönyörű hangú lány azonos a brigádvezetővel. Megismerkedett vele és felajánlotta hogy felveszik a Kis Színház színészképző iskolájába. De „Carmen“ — a brigád- vezető — visszautasította az ajánlatot azzal az indokolással, hogy nagyon szereti mesterségét, büszke arra. hogy hazáját ezzel á munkával is szolgálhatja.

Ilyenek' a szovjet mupkás- színjátszók, akik játékukkal a szovjet művészet magas eszmei színvonalát érik el és emelik még magasabbra.

ta, hiszen a fiatul lány jól megér, tét e, kik ad/malk atyjának földet, kik védik a nép érdekeit én kik harcolnak a Kuomintang banditák ellen.

Lju Fu-Lán közkatona volt éa becsülettel teljesítette kiatomi kötelességét. A törékeny kislány bátor, kitartó harcosnak bizonyult. Baji'-árciai közül senkisem hallotta panaszkodni. Amikor az ezred támadást intézett ez ellenség ellen, Lju Fu-Lán mindig az első tüzvo- ralbam küzdött.

Egyszer azonban Kuomintang fogságba került. Az ellenség örüli; a fogolynak, remélte, hogy a Nép- felszabadító Hadseregre von tkozó adatokat húzhat ki belőle. Ravaszsággal, hízelgéssel próbálták tőle a tájékoztatást kicsikarni, de Lju Fu-Lán hallgatott. A tisztek megdühödtek, fenyegetni kezdték, majd a legnagyobb kínzá okhoz folyamodlak. De Lju Fu-Lán a felejthetetlen Zója Koszmogyomján- szkájához hasonlatosam egyetlen szót sem szólt.

A kínai közmondás azt tartja., hogy a férfiasság szárnyai; ád ez embernek, & néphez való hüeég pedig a gyémánt keménységét... Órákig kínozták a hóhérok, testét és arcát elöntötte a vér e borza lmas ü é:ek nyomán. De akaratát nem tudták megtörni. Ekkor sor- rakerült a „Cado" — hosszú kés. Ezzel a késsel vágták le a gyilkosok az Ifjú Lju Fu-Lán fejét.

A fiatul hősnő haláláról hamarosan tudomást szerzet- a Népfíl- szaiabdító Hadsereg, kiváltképpen azok a harcosok, akik air.cak a váróinak ostromán készültek, amelyben Lju Fu-Lán meghalt. A várost egyes e pásra felszabadítói - ták. Mao-Oe-Tung, a Kommunista Párt vezére, a hősnő teteme fö. lötci gyászbeszédében mondat a és sírkövére vásotté e szavak t: „Boldognak született, hősként hali; meg“.

A „Kínai Zója“ neve dráej» a nép szívének. HőoMtteiről dalokat, mondákat írnak. Nemrég színre- hozták a „Lju Fu-Lán“ operát, amely ez új demokratikus művészet alkotása. Minden előadás hazafias tüntetéssé válik. Lju Fu- Lán, a hősi halált halt kínai lány, mintaképe a kínai Ifjúságnak, amely boldogságát és életcélját hazája demokratikus újjászületéséért vívott küzdelmében látja.

Pantelej erdőkerülő Sehto- .nába készült, az erdészeti rodába. Hátán nehéz útizsák, vállán régi kétcssövű vadászíegyver. Elhagyatott táj volt ez. A tajgára a geo- ogusok jöttek ki néha, — ilyenkor a határőrség mindig értesítette Pantelejt. A Medve-réten, ahol az erdőkerülő most 1 megpihent, nyugalmas csend volt. Csak egy sárkány kiáltozott hangosan a nyárfán és íészkelödo szaj- <ók íeielgettek neki. A száraz fűben szürkésvörös mezei egér futott el. — Pante- ej látta megvillanni fehér hasacskáját.

Ekkor a rekettyebokor agán vörös fonalat pillantott meg. Valami selyemszál volt. Pantelej összevonta szemöldökét: — távol az úttól,

messze a vadászösvényektői, hogyan került ez ide? Míg a selyemszálat sodorhatni kezdte ujjai között, a földön keskeny nyomokat vett észre. Elindult a nyom után, észak felé. Kis járásnyira egy málnabokor ágain felfedezte a vörös selyemszál párját.

Meggyorsította lépéseit és amikor az Olonyij-patak gázlójához ért, ahol a vízből zsírosán csillogtak ki a kövek fekete oldalai, piros mgvállas leányt látott a parton. Ott ült a zöld mohéval benőtt sziklának táj ■aasikodva.

— Ki 1MK? — kérdezte

Pantelej, kilépve a bokrok közül.

Azt hitte, a leány megrémül. Érdekes arcú leány volt. Az arccsontja kissé kiállt, sárga, keskenyvágású szemével oly nyugodtan nézett fel az erdőkerülőre, erdőkerülő véres horzsolá- mintha odahaza- lenne.

— Geológus vagyok — mondta. — Ongudájba megyek.

Kicsiny, erős keze pisztolyt takart el a térdén. — Pantelej látta a kivillanó vasat, mogorván, gyanakodva nézegette és komoran dör- mögte:

— Egyedül jársz a taj- gán? ... Ki a főnököd? ... Hogy engedhettek egy fiatal - .eányt egyedül a tajgára?

— En magam jöttem.

— Van igazolványod?

A leány szó nélkül nyújtotta át az okmányt. Az erdőkerülő jól ismerte Nyi- kolajenkót, aki kiállította és aláírta. Megnyugodva adta vissza.

— Kövekből viszek mintát Ongudájba —■ beszélte a leány. — Sietni kell, hogy még tél beállta előtt befejezzük a kutatásokat. — S megkérdezte: — Járt már a Fekete-tónál?

— Én mindenütt voltam, még Habarovszkban is. — Hogy hívnak?

— Anjutának ... Anna Szereejevnának.

FARKASKALAND

^cibeszeiesj

Irta: V. VAS2 UOVSZKI3

Pantelej letelepedett a -eány mellé.

— Ongudáj nagyon mesz- sze van, gyere velem Sahto- mába, ott kipihenheted magad., Szükséged is van a pihenésre és akkor hamarahb érsz el Ongudájba is.

Anjuta eldőlt a fűvön, lábáról lerúgta a cipőt. Az sok nyomát látta az átnedvesedett harisnyán. Megcsóválta a fejét:

— Ej, te lány, te lány! Nem tudod, hogyan kell járni a taigán! ..,

Görcsösszárú fűvet keresett a réten, letörölte és apró darabokra tépdeste. Lehúzta Anjuta harisnyáját és a horzsolásokra he.yezte a füvet, majd , tiszta ronggyal átcsavargatta a leány lábát. Ezután sült tyúkot, kenyeret és cukrot vett elő zsákjából. Gyors kézzel tüzet rakott. Míg guggolt a lánggal .obogó rozsé melletL a leány enni kezdett.

— És nem lelsz a tajgán?-*• Éjjel rémes. Még köhögni is fél az ember, úgy visszhangzik.

— A.tajga szereti a csendes embereket. S milyen köveket találtatok » Fekeíeiona,? De, ha titkos a dolog, ne mondd el. Tudom, hogy az állami titkot meg kell őrizni.

— Bizöny, ez titok.

■ Pantelej cigarettát sodort, rágyújtott:

— Sok fiatal lány járja

manapság a tajgát — mondotta. — Nagy bátorság van a nőkben'. Valaki beszélt nekem egy nőről, aki épp úgy kövek után kutatott, mint te. Emevezték Sólyomszemnek. Egész Szibériában ismerik. Az elmúlt télen csikorgó fagyban járt itt, a geoiógu- sok brigádjával. Bement a városba, ott a brigádvezető le'.esége megkérte, vigye ki őt a férjéhez. Nos, lovat- kértek a kerületi tanácstói és elindultak. Mentek egy napig, nem volt semmi' baj, •- második nap hóviharba kerültek. Minden zúgott, a .evegő kavargóit. Velük volt az asszony kislánya is A brigádvezelő felesége t vésziedé a tejét a viharban, okolni kezdte Sólyomszemet. ..Bízzál csak bennem! ' —

mondta Sólyomszem, pedig szinte reménytelennek látszott a dolog, mert a ló a c’pmeiß süooedt a hóba és

köröskörül koromsötétség.

Ez a hőforrásnál volt — szól közbe halkan Anjuta.

— Hallgasd csak, amit én

mondok. Annak az embernek, aki ezt nekem mesélte, egy mérnök beszéde el Sahtomában. Sólyomszem bundával betakargatta a brigádvezető feleségét a szánon, karjába vette a gyermeket és elindult a havon keresztül. Te, Anna Szerge- jévna, ahogy nézlek, menthetetlenül elpusztultál volna. Mert farkas támadta meg, ahogy kitartóan lépegetett a hóban! ... Sólyomszem tetette a gyermeket, egy kézzel megragadta a farkas tor-, kát és megfojtotta, mint egy kufyaköjköt. Éjfélkor beérkezett a táborba és elküld- hette az embereket a szánért és az asszonyért. Reggel azután a brigádvezető köny- nyek közt mondta: „írok

Kalininnek, tüntesse ki Sólyomszemet érdemrenddel ezért a hőstettéért!..— Csakhogy, amikor ki akarták tüntetni, Sólyomszem már eltűnt. — S Pantelej titokzatosan suttogta: — A mai napig is kóborol a .tajgán, öt geológus csoportot irányít, érceket, ritka köveket keresnek!

— Milyen meséket mond maga?

— Nem mese az. tómű —

sértődött meg az erdőkerülő. — Te most vagy először a tajgán, fiatal vagy. Aki ezt nekem. elbeszélte Só- lyomszemről, nem hazudik.

— Mégis csak mese ez, Pantelej. Én csak többet tudok Sólyomszemről, mint maga.

— Ne beszélj!... Még az

igazi nevét is elárulom neked. Kleopátrának hívják!

— Jaj, - meghalok! — s Anjuta arccal a fűbe borulva nevetett.

Pantelej megütközve nézett rá, Egy vizipatkány úszott el a lábuk előtt, szitakötők repkedtek a fejük felett.

— Szóval Sólyomszem bátrabb, mint én? — ült fel Anjuta. — Maga szerint én nem mentettem volna meg a gyermeket?

— Hát tudod, nagy erő kell ahhoz, hogy valaki egy farkassal megküzdjön.

Anjuta akkor felállt. Lesimította kis piros blúzát. Az erős leánykéz ott fehérlett Pantelej szeme előtt az erdőkerülő most méjy seftét hegeket vett észre rajta. Felállt 5 is, a csodálkozástól tág szemmel nézte és hallgatott. Azután keményen megszorította Anjuta kezét.

A völgyben friss szél lengedezett és megrezegtette a fiatal iák ezüstcsúcsait

a szovjet ember vágyainak és Da- vidov, a mérnök, a bolsevik szakember már pontos tervekbe fektette a szovjet ember vágyait. A szovjet tudósok pedig megfékezték és szolgálatba állították az atom mérheteten erejét, ezer és tízezer kilométeres csatornákat építenek, hegyeket törnek át, megváltoztatják a folyók Irányát és az „Éhség sztyeppe”, a kietlen sivatag helyén gazdag, boldog és dicsőséges élet virul.

Ez a sztálini korszak, a béke hős védelmezőinek, a szovjet emberek szocialista társadalmának diadala, az ötéves tervek győzelme évezredek fölött.

lombjai között madarak énekelnek.

Nem ezer, de tízezer kilométereket kell még elhódítanunl» a sivatagtól. Esősorban vizet kell adnunk a sivatagban előretolt állásainknak, őrhelyeinknek: a gyáraknak, Ipartelepeknek, munkástelepeknek.

*

„Nem ezer, de tízezer kilométereket kiül még elhódítanunk a sivatagtól. Elsősorban vizet kell adni— ezek a szavak regényben, a szovjet ember hősi munkájáról szóló regényben úgy hangzottak, mint egy álmodozás.

Iljin, a regényíró hangot adott